Sikerkönyvek

Rovatgazda
!

Ian McDonald: Luna – Újhold

„A Holdon meg kell küzdened minden talpalatnyi helyért.”


>!
Noro MP
Ian McDonald: Luna – Újhold

Mostanában gyakran veszek kézbe magyarul frissen megjelent SF regényeket azzal az érzéssel, hogy ez a könyv esetleg nem az én stílusom. Néha azonban az a kellemes meglepetés ér, hogy az egyikről kiderül, teljesen rosszul ítéltem meg. Eddig is tisztában voltam vele, hogy Ian McDonald magas színvonalú regényeket ír. De most először találkoztam olyan művével, amelyről kijelenthetem, hogy magas színvonalú sci-fi is egyben.

A Luna egy velejéig modern társadalmi kísérlet története, amely ugyanakkor zseniálisan építkezik a klasszikusokra. Tisztán érezhető benne Frank Herbert (egy kis Dűne*, valamint Dosadi kísérlet), Heinlein pedig szinte kikönyököl a zsilipen. Akár azt is mondhatnám, hogy McDonald újraírta A Hold börtönében-t, de ezzel nem akarom azt sugallni, hogy a Luna nem egy eredeti alkotás. Nagyon is az. Mindkét regény realista (vagy a maga korában annak vélt) eszközökkel rajzolja meg egy önálló hold-kolónia életét, amely ledobja a földi törvények, szokások és hagyományok nyűgét, és a legmesszebbmenőkig alkalmazkodik a Hold természeti viszonyaihoz. Heinlein klasszikus mondása, mely szerint “Nem létezik ingyen ebéd” (Tanstaafl!), a végletekig érvényesül McDonald regényében. Tehetséges fiatalok áramlanak a Holdra, hogy egy-két évnyi munkával meggazdagodjanak, de ha csak egy tized százalékkal elmaradnak vetélytársaiktól, azon kaphatják magukat, hogy még a levegővételért sem tudnak fizetni. Mert a Holdon semmilyen anyagi erőforrás nincs ingyen, és törvények sincsenek, hogy megvédjék a jogaidat.

A számtalan áthallás dacára a Luna ízig-vérig modern SF. Mindjárt az első oldalakon egy sokkoló szokásnak lehetünk tanúi: milliomos aranyifjak beavatási szertartás gyanánt meztelenül futnak a Hold felszínén, egyik zsiliptől a másikig. Majd átváltunk egy nincstelen bevándorlóra (a fordítónak ezúton gratulálok a “holdbéla” szóért), akinél kibernetikusan korlátozzák, hogy adott idő alatt mennyi levegőt vehet. És így tovább, az egész regényben zsigeri szinten érezhetjük a holdbéli élet másságát. Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy egy idegen és veszélyes környezetben mozgunk, amelynek lakóit hidegen hagyja a földi erkölcs – ugyanakkor mégis emberek maradtak. (Vagy mégsem? A Falka ugyanis egy olyan tényező, amelyre még a legalaposabb társadalmi manipulátorok sem gondoltak.)

* Kíváncsi leszek, ki hány dűnés célzást fog felismerni :P

2 hozzászólás
!

Veres Attila: Odakint sötétebb

„Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.”


>!
tetsuo
Veres Attila: Odakint sötétebb

Végre egy jó hazai horror! Vagy Weird vagy mittudoménmi. Mindenesetre nagyon ideje volt, hogy bizonyítsuk, hogy magyar földön nem csak fülfa terem, de jó, borzongató, nyugtalanító zsánerregény is.
Kifejezetten látszik a szövegen, hogy annak ellenére, hogy elsőkönyves, Veres Attila gyakorlott író, a stílusa annyira magával ragadó, hogy zavarban lennék, ha hasonló magyar példát kellene hoznom. Az idegent, a kellemetlent, a szokatlant olyan megszokott közegben, olyan ismerősen tudja ábrázolni, ami simán megállja a helyét nemzetközileg is. Persze biztosan rátesz erre egy lapát gumicukorral az is, hogy vállaltan és kiválóan ábrázoltan hazai közegben járunk, a fejezetnyitó idézetektől a falusi kocsmán át a kapzsi kisemberig megannyi ismerős helyzetbe, személybe botlunk lapról lapra. Ahogy a főszereplők a farmon a különös, nyolcvanas években megjelent állatokat ganézzák, etetik és fejik, miközben a Dawncore-tól a limitált nyomású bakelitről hallgatják a There Is Nothing New Under This Black Sunt (aminek az utolsó nyolc szava egyébként különös időutazásként a regény szinopszisa is), nem tudjuk nem ismerősként üdvözölni a másik Magyarországot.
Ami iszonyúan erős a regény első kétharmadában, az viszont sajnos kicsit visszaüt a lezárásnál. Amikor végül elmélyül a fantasztikum és a terror, már nem hat olyan áramütésszerű újdonságként a szöveg, ehhez hasonlót azért már olvashattunk. Tudom, hogy nincs új a fekete nap alatt, de a regény első fele mégis elhitette velem, hogy van. És bár vannak a sztoriban zseniális ötletek spoiler, én legalábbis nem találtam olyan erős vezérfonalat, metaforát benne, mint a Horgonyhelyben pl. Az Odakint sötétebb nagyon sokat reflektál Magyarországra és a magyarságra érdemben és hitelesen, igen, ez újdonság a hazai fantasztikumban, de a vége sajnos számomra nem lett átütő. Ennek ellenére bérelt helye van a kedvenc tíz, sőt, talán kedvenc öt hazai fantasztikus könyvem között, és mindenképp ajánlom, hogy te is elolvasd, ha még nem tetted volna (különben csápos idegenekkel fogsz álmodni).

!

Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke

„Philip Tonka hat hónap kóma után tér magához. Senki sem tudja, mi történhetett vele – ugyanis teste összes csontja összetört. Halottnak kellene lennie, mégis él. És napról napra egyre több derül ki arról, hogy mi is történt vele…”


>!
Adhézió
Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke

Hmm, hmm. Kezdek attól tartani, hogy magamnak tettem keresztbe, amikor a Bird Box-ot olvastam a szerzőtől először – azóta mindent akaratlanul is annak a mércéjével méricskélek, a lécet pedig még mindig nem sikerült megugrani, bár sokkal jobban inog, mint a Ház a tó mélyén esetében.

Malerman alighanem gyűlölheti befejezni a munkáit, mert még a zseniális Bird Box esetén is sete-suta, az utána következő könyvekben pedig egészen tragikus. Nincs ez máshogy ebben a kötetben sem, súlytalan és lezáratlan, szinte már-már komolyanvehetetlen. Felidézte bennem a S. King-féle Setét Toronyban a Bíbor Király legyőzését. El nem érte, de közel járt hozzá. Nem tudok ennél nagyobb sértést kitalálni.

A karakterábrázolás,- és dinamika sem robbantja szét az univerzumot, a főszereplőről keveset tudunk meg és az sem érdekes, Ellen karaktere unalmas és sablonos, a többiek még papírmasé-figuráknak sem mondhatóak, mert még annyi szerepünk sincs.

A tér-idő szerkezet kezelése nem újszerű, viszont ötletes, szépen fonódik és simul egymásba a jelen és a múlt. A stílus kevésbé szaggatott, mint a Háznál, gördülékenyebb, helyenként igazán hangulatos, de a Bird Box gyomorszorító rettenetét egy alkalommal sem tudja felidézni, joviális, ismerős, kiegyensúlyozott félelem ez, ügyesen, ízlésesen vegyíti a transzcendens és a materiális borzalmakat.

Annak ellenére, hogy az író maga is rockzenész, fikarcnyit sem tudhattam meg a rockzenekarok világáról, funkciója alig akadt.

A végzet és annak tébolyult kereke pontosan olyan… érdekes ötlet, ahogyan hangzik és kibontva sincsen jobban.

Ennek ellenére háromnegyed nap alatt kiolvastam a könyvet és kellemesen lekötött. Még arra is rávett, hogy a következő Malerman könyvre is azonnal lecsapjak majd.

De könnyen lehet, hogy még egy csalódást az írótól már a Bird Box sem fog feledtetni.

A legjobban talán úgy foglalható össze, ahogyan egy kedves ismerősöm megkérdezte, mi maradt meg belőle. Szomorúan kellett beismernem, hogy leginkább annyi, hogy számos zabfalatot fogyasztottam el, amíg olvastam.

11 hozzászólás
!

Gaura Ágnes: Túlontúl

„Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett.”


>!
lilla_csanyi
Gaura Ágnes: Túlontúl

Értékelés, Delta Vision edition. (Avagy „Keresd az elrejtett DV-s könyvcímeket!” játék.)
Hölgyek és urak, amit Gaura Ágnes véghezvitt, az maga A tökéletes trükk: az első 300 oldal alapján nem hittem volna, hogy 2,5 csillagnál többet fog tőlem kapni, de a végére simán lett belőle 4,5.
A történet három szálon fut, három különböző helyszínen (egyfajta Tükörbirodalmakban), természetesen különböző szereplőkkel. Hogy Tündérkertből miért volt ilyen sok, azt Jobb nem firtatni; ugyanazt éreztem az olvasásuk közben, mint amikor megboldogult kamaszkoromban néztem a Bleach című animét: szétizgulom magam, mikor az egyik rész végén Ichigo látszólag holtan összerogy, remegő kézzel klikkelek a következő rész lejátszása gombra, hogy ezután végignézhessek 25 percnyi fillert egy beszélő plüssállatról. A második helyszín természetesen nem más, mint A világ közepe, vagyis Budapest, ahol megismerhetünk néhány Túlontúl hülye nevű szereplőt, úgy mint Fekete Farkas, Fekete Szilárd (de legalább nem Barna a vezetéknevük) és Berenczi Liliom. Ez már egy fokkal érdekesebb szál, mint Tündérkert, de szerencsére akadnak ebben a könyvben még Különb dolgok is: szépen és vidáman csengő neve ellenére az Aranykertben találjuk a legizgalmasabb karaktereket, a legmélyebb lélektani drámákat és a legjobb párbeszédeket is. Konkrétan a kedvenc jelenetem, a Hangakirály és a Kriptaherceg egymásnak feszülése is itt játszódik. Ez a fejezet egy gyönyörűen megkomponált, szimbolikusan elmesélt történet arról, hogy ragyoghat akármilyen fényesen a Napnak fénye, a Holdnak árnyéka vagy akár a Csillagok szikrái is, képtelenek leszünk meglátni a jót, ha lelkünkbe férkőzik a kétség, elveszítjük a bizalmunkat egy szeretett személy felé.
A regény maga klasszikus népmesei elemekből építkezik: egy Csillagtalan éjen két tiszta szívű szerelmes közé férkőzik az Ördög a Hazugságok erődjén át, megkeményíti a lány apjának Acélszívét, ezzel pedig darabogra szaggat és romlásba taszít egy egykor büszke és boldog birodalmat. A végzet masinériái azonban egy percre sem állnak le: egy látszólag jelentéktelen és döntésképtelen bölcsészhallgató kezébe adják az Új tavasz lehetőségét…a kérdés csak az, szembe mer-e nézni Liliom a Lángmarta örökséggel, hogy vállalja a Lidércnyomást, és ő legyen tündér és ember Lélekkovácsa?
Bár a regény elején nehéz azonosulni a Kallódó hősökkel, Liliom kényszeres mesefüggősége pedig időnként rémisztő, de összességében kijelenthetjük, hogy ez a regény Embertelen jó. :)

Vége a mesének!

5 hozzászólás
!

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

„Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.”


>!
wzsuzsanna P
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Igaz, én is fájlaltam, hogy ennyire rövid ez a könyv, de azt hiszem, ha Backman kiadná a bevásárló-listáját, azt is szemrebbenés nélkül megvenném, bízva abban, hogy értéket képvisel.
Ez egy gyönyörű, erős hangulatú, álom-szerű történet az elmúlásról és a búcsúról, amit az is mélyen átérez, aki megélte már a veszteséget, és az is, aki még nem. Az elején még terveztem, hogy kiírom a legszebb idézeteket, de aztán rájöttem, hogy ennyi erővel konkrétan az egész könyvet bemásolhatnám. Imádom Backman-t, na.

2 hozzászólás
!

Varga Bence: Köd előttem, köd utánam

"Végül egy hirtelen jött lehetőséget megragadva a főhős időközben mellé szegődött társával drogdílerkedésbe kezd, amiben Hollandiában élő bohém húga is segítségére lesz.
A sodró lendületű regényből megismerhetjük egy mélyről jövő, ambivalens karakter lélektanát, mozgatórugóit, miközben színes, fanyaran nosztalgikus képet kapunk a korabeli Magyarországról is."


>!
robinson P
Varga Bence: Köd előttem, köd utánam

A mondatok kopognak, a történet himbál, a szöveg halad, a regény mögött, az olvasó fejében íródik a saját regénye, saját emlékei alapján.
A fordulópontok újabb és újabb lendületet adnak, a történet kanyarog, tekereg minden sablont megidézve. A csöpögő zacskós tej, ÁFÉSZ-boltok, rendszerváltás és kannabisz.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2017/06/kod-elotte-kod-uta…


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!