Sci-fi

Rovatgazda
!

Sziasztok, az új Merítésben most is, mint mindig, a közelmúlt tartalmaiból válogattam.

Kihívásdömping vállalkozó kedvűeknek:
– 2019-es science fiction megjelenések – https://moly.hu/kihivasok/2019-es-science-fiction-megjelenesek
– 2019-es science fiction megjelenések – Mesterfokozat – https://moly.hu/kihivasok/2019-es-science-fiction-megjelenesek-mesterfokozat
– Tömören: fantasztikus – SFF rövidpróza – https://moly.hu/kihivasok/tomoren-fantasztikus-sff-rovidproza
– „Mi és ők” a fantasztikus irodalomban – https://moly.hu/kihivasok/mi-es-ok-a-fantasztikus-irodalomban
– Nők és science fiction – https://moly.hu/kihivasok/nok-es-science-fiction
– A sci-fi egyeteme – az aranykor – https://moly.hu/kihivasok/a-sci-fi-egyeteme-az-aranykor
– Háromból Egyet 4. – https://moly.hu/kihivasok/harombol-egyet-4
– Öldököljünk Öldöklővel – https://moly.hu/kihivasok/oldokoljunk-oldoklovel-azaz-kostoljunk-bele-az-oldoklo-naplokba
– Zsoldos Péter 90' – https://moly.hu/kihivasok/zsoldos-peter-90
– Olvassunk sci-fi antológiákat, novellásköteteket! – https://moly.hu/kihivasok/olvassunk-sci-fi-antologiakat-novellaskoteteket
– VALIS-trilógia – https://moly.hu/kihivasok/valis-trilogia
– Olvassuk el „A. M. Aranth – Oculus" sorozatát – https://moly.hu/kihivasok/olvassuk-el-a-m-aranth-oculus-sorozatat
– Végjáték univerzum – The Enemy Gate is down – https://moly.hu/kihivasok/vegjatek-univerzum-the-enemy-gate-is-down

Válogatás a karcokból:
– Kihirdették a Hugo-díj nyerteseit: https://moly.hu/karcok/1319557, https://moly.hu/karcok/1319557
– A Campbell-díj új nevet kapott: https://moly.hu/karcok/1323777
– Új szerkesztésben, a @Gabo_SFF gondozásában jelenik meg a Frank Herbert Hugo- és Nebula-díjas remekműve, a Dűne. A későbbiekben pedig a szerző által írt folytatások: https://moly.hu/karcok/1326190
– Animációs feldolgozás készült Andy Weir The Egg című novellájához:


>!
Spaceman_Spiff IP
Sci-fi

A Kurzgesagt – In a Nutshell nevű tudománynépszerüsítő csatorna készített animációs feldolgozást Andy Weir The Egg című novellájához, itt megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Andy Weir: The Egg

Andy Weir: The Egg
1 hozzászólás
!

A Gazdátlan csillagok a klasszikus űroperák előtt tiszteleg. Kamali, a zsoldos útnak indul, hogy megmentse a világot. Társa lesz egy telekinetikus képességekkel rendelkező lány és egy MI prédikátor.

„– A galaxis az Impulzus előtt, hát… nem a legjobb hely volt.
– Nem a legjobb? – kérdezte Esa, és felvonta a szemöldökét. – Amennyire tudom, az emberek állandóan egymást gyilkolták.
– Igen, ez egész jól összefoglalja a dolgot.”


>!
Heléna_Szilágyi I
Drew Williams: Gazdátlan csillagok

A világépítésben rengeteg régóta ismert elem fellelhető. Ahogy Iain M. Banks Kultúra sorozatában, ebben a regényben is mesterséges intelligenciák által irányított űrhajókon utaznak főhőseink, és ahogy Csillagok háborújában láthattuk, itt is egyéniségüktől megfosztott katonák ellen küzdenek a jók, ám akiket ott klónoknak, azokat itt paxoknak neveznek, továbbá a Tigris, tigrishez és más robotikával is foglalkozó sci-fihez hasonlóan, a testbe helyezett implantátumok és transzhumán emberek is teljesen hétköznapiak a Gazdátlan csillagok történetében. Williams kiszemezgette a neki tetsző és a regényébe tökéletesen illeszkedő összetevőket, majd egy jó ötletre alapozva megalkotott belőlük egy egyedi univerzumot. Rengeteg új fajt is megismerhetünk, már a kezdő fejezetekben is, bár olvastam már olyan történetet, amelyben az idegenek kidolgozottabbak és ötletesebbek, például Brandon Hackett Xenojában.

Az első regények gyermekbetegségei közül viszont szemet szúrt nekem pár apróság. A párbeszédek nagyon informatívak, ám gyakori volt a túlmagyarázás, amely egy idő után unalmassá tette a beszélgetéseket, vagy tudálékossá a magyarázó felet. A főszereplőnk, Kamali, egy tökös női főhős, ám a személyisége számomra kétdimenziósnak tűnt, ahogy a társai is eléggé sematikusak voltak. Bár megvolt a maguk története és stílusa, valami hiányzott, hogy húsvér személyekként tudjam kezelni őket. Kamali legjobb barátja, az űrhajó mesterséges intelligenciája tűnt számomra a legélőbb szereplőnek; Seherezádé gyakran megmosolyogtatott a rázós jelenetek alatt is. Persze egy cselekményre fókuszáló történetben a karakteralkotás mélysége másodlagos tényező, viszont a drámai jelenetek és a harc alatt érzett feszültség erőteljesebb, ha van kiért izgulni.

A nyelvezet pörgős és olvasmányos volt, és akcióban meg kalandban sem volt hiány. Sőt az író a pergő esemény-áradat során pihenőt sem nagyon hagyott az olvasónak, így gyakran félre kellett tennem a könyvet, ha már nem bírtam a feszültséget. Viszont a harcjelenetek nagy kedvelői, és azok, akik jobban viselik az izgalmakat, éppen emiatt gyorsan haladhatnak az olvasással, a könyv mérete ellenére is.

Teljes cikk: http://lenduletmagazin.hu/gazdatlan-csillagok-ajanlo-dr…

!

A Nap Magja egy olyan világban játszódik, ahol bármi, ami örömet vagy valamilyen függőséget okoz, szigorúan tilos, beleértve a számítógépet, mobiltelefont, a kávét, valamint az egyik legveszélyesebb drogként számon tartott csilipaprikát is. Viszont egy kivétel van, ez a szex, ami a legfontosabb fogyasztási termék. Így a kormányzat egy új emberi alfajt hozott létre, amely mindig alázatos, befogadó és odaadó. Korábban ezeket az élőlényeket nőknek hívták…

„– Mi még nem fogyasztjuk a csilit. Megtartóztatjuk magunkat addig, amíg ki nem fejlesztjük a tökéletes fajtát. Semmi értelme növelni a saját toleranciaszintünket, érintetlenül akarjuk átadni magunkat a Belső Tűznek, amikor ő már készen vár bennünket.”


>!
ViraMors P
Johanna Sinisalo: A Nap Magja

Csili, add nekem tüzes tudásod!

A csili útja nem a kéz útja.

Fakultatívan átugorható előzmények:
Feltehetően kevesen voltak annyira szkeptikusak ezzel a könyvvel, mint én. Elolvastam a fülszöveget, feljajdultam egy kicsit H.G. Wells nevében, amolyan Mr Teufel-esen megkérdeztem: Mi ez a hülyeség!? és mert amúgy is ritkán kedvelem a disztópiákat, el is döntöttem, hogy én ezt el nem olvasom!
Aztán… Aztán @pat elkezdte emlegetni, hogy jó. És írt egy meglehetősen jól hangzó értékelést. Aztán @Bori_L és @Oriente is rákontráztak, és akkor már nagyon éreztem a vesztemet. Az már csak a hab a tortán, hogy @Oriente még kölcsön is adta. Köszipuszi lányok, meg minden ilyesmi, ezt a finomságot vétek lett volna kihagynom!

És akkor most, hogy Ádám-Évától és a világ, de legalábbis a csilipaprika teremtésétől elmeséltem mindent, nézzük a könyvet.
Johanna Sinisalo nem csak úgy simán odateszi az egyszer olvasó elé a fejéből kipattant disztópiát, miszerint Ez van, ezt kell megenni!, hanem a történettel párhuzamosan beavat abba is, mindez hogy alakult ki. Kezdve a háttérben meghúzódó elméletekkel, domesztikációs és/vagy faj/fajtanemesítési kísérletekkel, vagy éppen filozófiával, folytatva az új renden belül kialakult szokásokkal, életmóddal, kifejezésekkel, de még meséket, mondókákat is kapunk, vagy éppen szócikkeket az aktuális értelmező kéziszótárból.
Ehhez társul Vanna (Vera) története, ami egyszerre egy nagyon személyes hangvételű, feszült, de okosan megírr dráma, az ő szemén keresztül tökéletes bemutatása a társadalom aktuális állapotának és a függőség meglehetősen erőteljes ábrázolása. Sinisalo egyszerre képes világot, karaktereket és történetet alkotni, és mindezt remekül át is tudja adni. A narrációban egymást váltja kétféle E/1 beszámoló és a különböző tanulmányok, szócikkek, mesék, egyéb spoiler áldokumentarista háttéranyagok. Ami pedig felteszi a pontot az i-re a chilit a paprikanövényre, az spoiler ami az amúgy is jelenlévő bizarrságfaktort egyenesen az egekbe lövi.

Egy szó, mint száz, ez egy nagyon erős könyv. Olyan, sablonokon túllépő disztópia, amit még én is értékelek, pedig ilyen nem sok van. spoiler

8 hozzászólás
!

Egy Cormac McCarthyt idéző, kegyetlen, apokalipszis utáni világban maroknyi túlélő vándorol ide-oda a folyton zuhogó esőben és soha el nem fogyó sárban. Itt már-már emlékeik sincsenek a családról, szeretetről vagy kultúráról: darwini világukban a gyengéket „újrahasznosítják”. Ide születik Plop, akit születése utána az anyja rögtön magára is hagy.


>!
Kuszma P
Rafael Pinedo: Plop

„Ő volt Plop. A neve azt jelentette, hogy aki a sárban született, a sárban élt, a sárban halt meg.”

A történetét nem mondanám el, hátha valaki épp eszik. Ám ha valaki annyira rózsaszínben látja a világot, hogy az már szinte zavarja, akkor olvassa el a fülszöveget.

Mindenesetre vaskos eufemizmus, hogy ez a könyv „az emberi kultúra egyetemes válságára mutat rá” (ahogy egy kritikusa mondja), mert ez a könyv éppenséggel a kultúra totális hiányának rémlátomása, magyarán: hogy bármilyen kultúra jobb, mint ez az ösztönökből, részvétlenségből, tabukból, gyilkos rítusokból felépített mérgező univerzum, amibe Pinedo bunkó módon bezárta figuráit. Küzdöttem amúgy, hogy ne hozzam szóba Cormac McCarthy Az út-ját, de kudarcot vallottam. Arra jutottam ugyanis, hogy csak e másik posztapokaliptikus gyomorszájon vágás segítségével tudok rámutatni e könyv egyik – számomra – legfontosabb jellegzetességére. Arra, hogy amíg McCarthynál a főszereplőkkel együtt lehet érezni, lehet nekik drukkolni, szánni lehet őket, addig Pinedo radioaktív hulladékmezőkön bóklászó emberhordáival kapcsolatban ez az érzés végig hiányzott nekem. Hogy totálisan őszinte legyek: igazából fogalmam sem volt, hogy miért is kéne életben maradniuk. Ez Plopra, a „főhősre” éppúgy igaz, mint szövetségeseire és ellenfeleire. Szörnyetegek mind. Az azonosulás velük teljesen esélytelen. Ha szánalmat is érzünk egyikük vagy másikuk iránt, az is csak jobb híján történik – kvázi azért, mert nem ismerjük elég jól ahhoz, hogy felismerjük benne is a szörnyeteget. Ez persze vélhetően abszolút kompatibilis az írói céllal, csak épp az én olvasói céljaimmal nem az.

15 hozzászólás
!

Newer York városában a holokauszt után új rend alakul ki: merev erkölcsi törvények uralják, fürge robotok figyelik az emberek viselkedését, a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után.
Allen Purcell lehetőséget kap, hogy megváltoztassa a világot, olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet.

„Az emberek dominók, ha dőlnek, eldöntenek bennünket is.”


>!
Oriente P
Philip K. Dick: Az utolsó tréfa

…legyen határozatlan ideig az utolsó értékelésem itt.

Olvastok disztópiákat? Olvassatok, mert hát nagyon… érdekesek. Ilyen klasszikusokra gondolok persze, mint Dicknek ez az 1956-os regénye.

A Morális Megújhodás ideológiájára épülő társadalmi berendezkedésben még a művészek és a kreatív ügynökségek is kizárólag a cenzúrázott populizmust szolgálják ki. A csalódott vagy kritikus szemléletűeket az Egészségközpontban kezelik. Már ha ők meg akarnak „gyógyulni”; mert mindenki előtt nyitva áll egy másik lehetőség: a közösség elhagyása, önkéntes száműzetés a gyarmatokra. Mindez a társadalmi konszenzus megnyugtató védőernyője alatt történik, és főhősünk lelkesen építené is ezt a rendszert, csakhogy kiderül, van egy kis tréfás rendellenesség az agyában…

Korai Dick-regény, vagyis nem az elborultabb szériából való, cserébe szellemes és korrektül felépített. A világ hangulata távolról emlékeztetett az Álmodnak-e az androidok-éra, de annál valamivel könnyedebbnek hat. A könyv ikonikus jelenetei, a rendes havi ún. tömbgyűlések viszont elég hátborzongatóak. Amolyan lakógyűlésnek álcázott fegyelmi eljárások ezek, ahol arctalan közösségi vádaskodás formájában a lakótársak nyilvánosan meghurcolják egymást (egy közös mikrofon torzítja el az egyedi hozzászólásokat, hogy felismerhetetlenek legyenek). A tét a lakhatási engedély megtartása avagy megvonása. Számot kell adni minden apró-cseprő ügyről: éjszakai kimaradásokról, alkalmi flörtökről, trágár beszédről, bármilyen apró furcsaságról, ami elüt az illedelmes és puritán fősodortól. A jóravaló polgárok lépteit drónok (itt: kopingerek) követik mindenhova, a begyűjtött adatokat pedig szorgosan eljuttatják a Bizottság képviselőinek kiértékelésre – utóbbiak egytől-egyig virágos ruhákba öltözött, pirospozsgás középkorú hölgyek. Egy szép, új, egyszerű és kényelmes kis világ ez, amitől futkos a hátadon a hideg. Mindennek fényében a regény drámai csúcspontján lejátszott trollkodós tévéműsor könnyen átértelmezhető magasművészeti performansznak. Szerintem.

„És senki ne gondolja, hogy a könyvek nem valóságos helyek.”
Neil Gaiman
https://moly.hu/idezetek/735425

9 hozzászólás
!

Bob és a másolatai 40 évvel ezelőtt szétszóródtak a világűrben, hogy lakható bolygókat keressenek. Viszont egy hatalmas háború kipusztította az emberi faj 99,9%-át, így a Bobiverzum második részében Bobnak már az a feladata, hogy új otthont keressen a Föld lakói számára, illetve hogy megvédje őket egy pusztító idegen űrutazó fajtól is.


>!
WerWolf
Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek

A klónok egy része továbbra is a Földön maradt emberiség evakuálásával van lefoglalva, még a másik részük a kiszemelt bolygón igyekszik elkeríteni egy kis részt a hamarosan megérkező csoportok részére, hogy azok új kolóniát hozhassanak létre, és ezzel fennmaradjon az emberi faj.

A Bob “leszármazottak” egy része pedig az ismeretlent kutatja, újabb lakható bolygókat keresve az univerzumban. De amivel találkoznak, az feladja a leckét a Boboknak.

A kötet 77 “naplóbejegyzésből” áll össze egy egész történetté. Minden egyes bejegyzés egy klónhoz kapcsolódik, aki a saját területén történő eseményeket meséli el, időrendben, ellentétben a bejegyzésekkel, melyek időben és térben is ugrálnak, mégsem érezzük ezt zavarónak, hiszen az egyes klónok története folyamatos.

Sajnos a popkultúrális utalások is egy kicsit a háttérbe szorultak, akárcsak a humor. Mintha sokkal komorabb lenne ez a rész, mint az előző volt. Pedig a humor sokat dobott volna a történeten, akárcsak a fel-felbukkanó popkultúrális utalások, melyek hangulatot teremtettek volna.

Nos, ha a körmünket nem is rágjuk tövig olvasás közben, azért jól elszórakozhatunk a Bobiverzumban. A megteremtett virtuális világ, ahol a klónok “élnek” és fogadják vendégeiket, néha igazán szórakoztató tud lenni. Nem beszélve a szerelemről, ami megjelenik a regény lapjain. Hiába az MI mátrix, ha annak alapját egy ember tudata adja, akkor a szerelem is előkerül egyszer.

A könyv nagyon olvastatja magát, ami nem csak a történetmeséléses stílusnak köszönhető, hanem a rövid, pároldalas “naplóbejegyzéseknek” is. Másik nagy előnye a regénynek, hogy a sokszereplős történetnek köszönhetően, mindenki megtalálhatja a kedvenc Bob-klónját.

Végül kitérnék egy kicsit a fordításra is, hiszen az első résznél igen sok kritikával illettem a fordítót. Akárcsak az első részt, ezt is Oszlánszky Zsolt fordította, és úgy néz ki, hogy a kritikák értő fülekre találtak, ugyanis nem futottam bele olyan alapvető hibákba, mint az első kötet esetén.

Összességében egy jól felépített történetet kap az olvasó, mely szórakoztat és könnyed kikapcsolódást biztosít.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/07/dennis-e-taylor-mi-vagyunk-…

!

Az Üresség: egy zárt, sok milliárd éves világegyetem. Eleven, és a tágulását éppen csak hogy meg lehet akadályozni. Kapcsolatba akar lépni az emberiséggel. Inigo titokzatos álmokat oszt meg az emberiséggel egy valószínűtlen hősről, az egyszerűbb életről és a jobb jövőbe vetett reményről – egy olyan bolygón, ami nem az övé. Az emberiség egy csoportja elszántan próbálja valóra váltani ezt az utópiát, és átlépik az Üresség tiltott határát, hogy célba jussanak.

„Huxley Menedéke megőrizte a rendezett társadalmát úgy, ahogy másfél évezrede működik; a közösségen belül mindenkinek genetikailag előre meghatározzák a tulajdonságait, és a Kaptár még mindig elképesztően jól működik, a lakossága pedig ugyanannyira egészséges, mint amennyire boldog.”


>!
B_Petra
Peter F. Hamilton: Álmodó Üresség

Hosszan áradozni fogok róla, aztán azt is leírom, hogy lehet másképp is látni ezt a storyt.
Először is, lehet olvasni az előzmények nélkül, de nekem így többet adott. Bár sokszáz oldal, és grandiózus a háttértörténete, nagyban kidolgozott kalamajka vár ránk, mégsem tudám azt fölvetni, hogy hosszú, vagy túlírt, nem is hiszem, hogy működne másképp, csak így nagyban.
Több mint ezer év telt el a Csillagutazó háborúja óta az emberi társadalom több típusra szakadt. Vannak akik az ENA inteligenciájába töltik fel a tudatukat, megszabadulva fizikai testüktől, számukra ez jelenti az evolúciót. Közöttük találkozhatunk régi ismerősökkel, aki már ezer év körüliek, és igazából senki sem tudja valójában mik a céljaik. Élnek Fennköltek, rengeteg beültetéssel, módosított testtel, vagy Fejlesztők, csoport emberek, persze akad még pár radikális „maradi” is, és itt vannak a vallásos Eleven álom hívők is. Vallás, de milyen?
Az Eleven Álom és az ő bukott messiásuk Inigó a központi konfliktus generálója.
A tehnológiai fejlődés(szilfen tehnológia koppintás) lehetővé tette az érzelmek/álmok megosztását, mi által Inigó különleges álmai felforgatták a galaxist.
Be is barangoljuk bolygórol, bolygóra több karakter szemszögéből, de a legfontosabb mégis az Üresség, ahonnan az álmok is származnak, ahová a hívők zarándokolni akarnak, amit sokan akadályozni igyekeznek, vagy épp nem, ez szinte kideríthetetlen. A zarándoklat következményei beláthatatlanok.
Kedvencem az Aaron nevű titkos ügynök, valószínűleg mivel az ő részei a legakciósabbak, a végére elképzelésem is lett, honnan jött ő.
A Burnellik is színre lépnek, valamint egyetlen kedvenc női könyvszereplőm, Paula Myo is újra bevetésen van.
Araminta, a legelképesztőbb és az ő sexuális kalandjai lehet egyeseknél kiverik a biztosítékot.
Mindenki helyezkedik, keresei a megoldást.
E közben olvashatjuk Inigó álmait sorban, egy világról az Ürességben, ami középkori fantasy világnak s beillik, csak hát minen varázslatnak látszik aminek nem ismerjük a tudományos hátterét.
Várom a folytatást!
Lehet azonban úgy is nézni, hogy egy galaktikus dekadens szappanopera az egész, előfordulhat ez a vélemény is. Én ugyan nem osztom ezt, de én rajongónak számítok.

!

Milyen kihívásokkal szembesül az emberiség azután, hogy kilép a megszokott bolygójáról egyszer, és kilép magából a Naprendszerből is? A kozmosz értelmes lényeivel való találkozások következményeit nem lehet előre kiszámítani.

„Mert voltaképpen – gondolta a Kapitány – mit kerestünk a Galaktikában csaknem tízezer évig? Egyszerűen csak értelmes lényeket? Nem! Magunkhoz hasonló lényeket kerestünk… emberekkel akartunk találkozni.”


>!
Spaceman_Spiff IP
Kaszás István: A Galaktika urai

Erősen érezni az amerikai sci-fi hatását, csak miközben a nyolcvanas években már kvantummechanikával meg cyberpunkkal zsonglőrködtek a Vasfüggönyön túl, addig itt még az ötvenes évek ötletei és esztétikája működött.
Ami önmagában egyébként nem baj, a magyar sci-fi viszonyaihoz képest kifejezetten innovatívnak hathatott ez a kötet, ahol űrhajósaink csatáznak, vagy ősi idegen objektumokat próbálnak feltérképezni. Az első fele olyasmi, ami talán itthon a legközelebb állhatott a military sci-fihez (és hát ugye ez valahol nagy szó). A második része pedig szerintem egy regényért kiált, amiben az Ariel bolygófelderítő csillaghajó legénysége a kozmosz egy nagy (és idegen eredetű) rejtélyével találja magát szembe. A kötetben persze valójában csak rövid novellákat kapunk (vagy fejezeteket, nézőpont kérdése), mára kissé elkopott ötletekkel.
Az egész könyv egyébként bájosan retro, olvasás közben végig régi sci-fi illusztrációk lebegtek a szemem előtt, például Bob Layzell képei (lásd: spoiler ). Ez persze bennem mindig nosztalgiát ébreszt, de ettől még nem tudok elmenni amellett, hogy ma már nagyon nem működnek a sztorik. Pedig Kaszás prózája nem rossz, szóval bízom benne, hogy A felderítő szolgál majd valóban izgalmas írásokkal.

!

„– De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.
– Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz – mondta Mustapha Mond.”


>!
Lianeko
Aldous Huxley: Szép új világ

Huxley ezt a könyvét a totális diktatúrák fenyegető árnyaival a feje fölött írta, de valahogy képes volt felülemelkedni a náci és kommunista rezsimek sötét viharfellegein, hogy ott egy talán épp ugyanennyire fenyegető disztópiával találja szembe magát: a fogyasztói társadalom kóros túlburjánzásával, és ez lett a Szép új világ.

A könyv már 80 éves is elmúlt, de relevanciájából mit sem veszített, sőt! Amikor izzó koporsóvá változtatjuk a bolygónkat, kivágva az össze erdőt, és beszennyezve az összes folyót, a piac szent törvényeinek engedelmeskedve – akkor válik a Szép új világ mondanivalója igazán égetővé… Hányszor halljuk manapság mantraként ismétlődni, hogy „hát igen, ez káros, hát igen, jobb lenne nem kizsigerelni emberek millióit a gyárak futószalagjai mellett, de hát a profit, meg a piac, meg a gazdaság…”

Talán vessünk egy pillantást a Szép új világ társadalmainak alappilléreire:

Infantilizmus: A Szép új világ társadalma, igényei kielégítésének szempontjából a „most azonnalt” tartja kívánatosnak. Nincs várakozás, nincs lemondás valamilyen vágynak a kielégítéséről egy nagyobb jó érdekében. Nekem kell, én elveszem. Ez a gyermeki, vagy jobban mondva gyerekes magatartás az, ami egy jól kondicionált embert jellemez Huxley világában. Az infantilizmus nem áll meg csupán ebben magatartásban, fizikailag is fiatalnak kell maradni, ami/aki öreg, vagy régi az ronda, az nem kívánatos, az kidobandó. Semmit nem kell megőrizni, vagy kijavítani, csak vegyél egy újat és le van a gond.

Ismétlés: A tudás és az agymosás alapja egyben. Nem éppen friss felfedezés a pszichológia tudományterületéről, hogy a megfelelően elhelyezett ismételgetés igenis hatással van az emberek gondolkodásmódjára.
Egyformaság: Minél egyformább emberekből áll egy társadalom, annál könnyebben irányítható. A Szép új világban nem csak viselkedésbeli, hanem biológiai egyformaságról is beszélünk. Mennyivel kiszámíthatóbb egy társadalom, ha nem csak gondolkodásmódban, hanem genetikailag is azonosak, sőt, előre legyártottak a tagjai!

„Boldogság”: Ez a könyv fő kérdése és dilemmája: vajon egy előre megszerkesztett, mérnöki precizitással kivitelezett társadalomban, ahol a fogyasztás az egyetlen parancs, aminek engedelmeskedni kell, lehet-e igazán boldog valaki? A hivatalos álláspont szerint a Szép új világ társadalma boldog emberekből áll, de vajon igazi boldogság-e pusztán a pillanatnyi vágyak kielégítésének élni? Elég-e, ha megvan a minimum, a napi betevő „szóma”?

Végig nézve a pontokon feltehetjük a kellemetlen kérdést: Mindez nem ismerős valahonnan? Nem kell messzire menni, hogy kényelmetlen párhuzamokat találjunk, elég, ha az „Anya okos, Tomival mos” rigmusra gondolunk, de biztos mindenki tud még 700 olyan szlogent mondani, amit nap mint nap hall, olvas, lát. Az egyetlen különbség mai világunk és a „szép új” között, hogy éjszaka a párnánk egyelőre még nem ismételgeti, hogy „Loréal – mert megérdemled”

Végül hála és köszönet @ViraMors -nak, aki nekem adta az ő egyik példányát ebből a könyvből! :)

1 hozzászólás
!

@chibizso
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák – https://moly.hu/ertekelesek/3355548
@gesztenye63
Sam J. Miller: Orkaváros – https://moly.hu/ertekelesek/3322715
@gyuszi64
Edgar Rice Burroughs: A Mars géniusza – https://moly.hu/ertekelesek/3323064
@Isley
Brandon Hackett: Isten gépei – https://moly.hu/ertekelesek/3323928
@Joshua182
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje – https://moly.hu/ertekelesek/3337510
@kriszet_Paulinusz
Mary Doria Russell: Verebecske – https://moly.hu/ertekelesek/3295752
@Molymacska
Dave Hutchinson: Embercsempészek – https://moly.hu/ertekelesek/3316639
@Oriente
Urbánszki László: Sápadtak – https://moly.hu/ertekelesek/3241066
@pat
Turcsányi Ervin: Túl mennyen és poklokon – https://moly.hu/ertekelesek/3330595
@Razor
R. J. Hendon: Korcsok – https://moly.hu/ertekelesek/3322633
@risingsun
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége – https://moly.hu/ertekelesek/3324797
@ursus
Jack Campbell: Rendíthetetlen – https://moly.hu/ertekelesek/3352488
@Vhrai
Luka Bekavac: Titkosírás – https://moly.hu/ertekelesek/3269961


>!
Noro
Mary Robinette Kowal: The Calculating Stars

Locus díj, Nebula díj, Hugo díj: a 2018/19-es évad talán legnagyobb nyertese odakint ez a regény, amely a nők helyzetét mutatja be egy alternatív XX. századi űrprogramban. De sajnos ez is egy újabb rovátkát eredményez a „trendiség vs. eredetiség” verseny – számomra – rosszabbik rovatában. A szerző ugyanis annyira elmélyül a nagybetűs Üzenet átadásában, hogy közben elhanyagolja a könyvben felmerülő összes többi kérdést.
A történet szerint 1952-ben egy meteorbecsapódás elpusztítja az USA keleti parti nagyvárosait és olyan klímaváltozást idéz elő, amely hosszú távon akár lakhatatlanná is teheti a Földet. Ezért a nyugati világ űrügynökségei megújult erővel kezdenek azért dolgozni, hogy emberi kolóniákat hozhassanak létre más bolygókon. Bevallom, engem elsősorban az érdekelt, hogyan alakulhatott volna az űrkutatás története, ha nem presztízskérdésnek tekintették volna a hidegháborús időkben, hanem valóban létszükségletté vált volna az űrutazás megvalósítása. Ez a remek premissza azonban rövid idő múlva elsikkadt, és a helyére egy olyan történet lépett, amely apró különbségektől eltekintve a valós történelemben is lejátszódhatott volna. A klímakatasztrófát és a kolonizációs terveket néha ugyan megemlíti egyik vagy másik szereplő, de az egész könyv szintjén ez alig több, mint alibi. Néha egyenesen úgy éreztem, hogy a főhős küszködése saját lámpalázával fontosabb, mint a bolygó sorsa.
(Én tulajdonképpen már azzal is kissé elégedetlen voltam, amikor kiderült, hogy a történelmet nem is a meteor változtatta meg, ebben az 1952-ben ugyanis az USA már fellőtte az első műholdjait. Ez számomra valamiképpen azt sugallta, hogy a szerző fenntartja magának a kisebb csúsztatások jogát. Ami bizonyos szempontból talán nevezhető ravasz megoldásnak, de elegánsnak semmiképpen. Altertöri regényekben mondjuk eléggé keményvonalasnak tartom magam, nekem ugyanis nagyon fontos, hogy a történelem megváltoztatása frappáns, ugyanakkor logikus legyen.)
Az mindenképpen le kell szögeznem, hogy a feminista vonal a regényben jól van felépítve. A nők nélkülözhetetlen szerepe az űrprogram földi személyzetében nagyon szépen kirajzolódik, csakúgy, mint a háttérbe szorításuk minden olyan területen, amely a férfiaknak van fenntartva. A főhősnő profi pilóta, aki a világháborúban ellenséges terület felett is repült, továbbá zseniális matematikus, az űrközpont „emberi számítógép” részlegének kiemelkedő tagja. (A történet idején az emberi matematikusok számításait még többre becsülik, mint a lassú és megbízhatatlan valódi számítógépeket. Különösen nagy hatásúak azok a jelenetek, amelyekben papíron, ceruzával számolják ki az űrhajók manővereit – főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ilyen a valóságban is létezett az űrkorszak hajnalán.) Ő lesz – tulajdonképpen akarata ellenére – a vezéralakja annak a mozgalomnak, amely el akarja érni, hogy a nők minden pozíciót betölthessenek az űrügynökségnél, amelyre képességeik alkalmassá teszik őket. Mindezt az 1950-es évekre jellemző légkörben. Ha tehát Kowal célja az volt, hogy az Űrhajózás Jogáról (lásd még: A számolás joga) meséljen, akkor nem vitatom a sikerét, de ebben az esetben az egész alternatív történelmi körítésre valójában nem is volt semmi szüksége. Ha viszont már nekilátott, akkor sokkal többet is kihozhatott volna belőle.

5 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!