Sci-fi

Rovatgazda
!

Sziasztok!
A június erős hónap volt, rengeteg nagyon jó értékelés született, nehéz is volt kiemelni tízet közülük. Így a vegyes szekcióban további jó kis „csemegéket” találhattok, remélem találtok kedvetekre valót a nyaralásra is.

Válogatás a karcokból:
– Philip K. Dick sci-fijéről, Az időugrás a Marson-ról ír a @Roboraptorhttps://moly.hu/karcok/1290848
– Ray Bradbury emlékére – https://moly.hu/karcok/1285785 @Asgard47
– Stanislaw Lem évekig lappangó novellája már angolul is elérhető – https://moly.hu/karcok/1282018 @somersby
– A Locus-díj legjobb kisregény kategóriában Martha Wells második Öldöklő-naplók története, a Mesterséges sors nyert. – https://moly.hu/karcok/1297138 @Fumax
– 30 éve jelent meg Dan Simmons Hyperion című regénye – https://moly.hu/karcok/1283326 @Hackett


>!
Hackett IP
Sci-fi

30 éve jelent meg Dan Simmons HYPERION című regénye, ami az egyik legjobb science fiction, amit olvastam.
http://www.brandonhackett.hu/2019/05/30-eves-dan-simmon…
Óriási hatással volt rám olvasóként és íróként is, sőt, a Hyperion nélkül valószínűleg nem az az író lennék, aki ma vagyok. Ez talán túlzásnak tűnhet, de egyáltalán nem az.
Ti is szeretitek a hét zarándok történetét?

Kapcsolódó könyvek: Dan Simmons: Hyperion · Dan Simmons: Hyperion bukása · Dan Simmons: Endymion · Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Dan Simmons: Hyperion
Dan Simmons: Hyperion bukása
Dan Simmons: Endymion
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Kapcsolódó alkotók: Dan Simmons

20 hozzászólás
!

Blake Crouch új történetében nem mást állít, mint hogy a valóságot emlékek hozzák létre. A Hamis emlékek sci-fi thriller az időről, az önazonosságról és az emlékezetről.

„– Az idő nem több illúziónál, az emberi emlékezet melléktermékénél. A múlt, a jelen vagy a jövő nem létezik. Minden most történik.”


>!
ViraMors P
Blake Crouch: Hamis emlékek

”- Miért pont az emlékezet?
(…)
– Mert az emlékezet… minden.
Teljes idézet: https://moly.hu/idezetek/1106875

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki kapásból is elég hosszan tudna olyan alkotásokat sorolni, amik részben vagy egészben az emlékek és/vagy az emlékezet témájával foglalkoznak. Elvégre az emlékeink meghatároznak minket magunkat és a viszonyunkat is az élethez, a világmindenséghez meg mindenhez. Nem csoda hát, hogy hosszú ideje örökzöld témakör, és felteszem, ez így is marad még egy darabig.
Ugyanígy a machináció az emlékezettel, az emlékek tökéletlensége, változása, megváltoztatása is visszatérő motívumok. Viszonylag nehéz igazán újat és eredetit alkotni, de egy jó író (vagy bármilyen más médiummal dolgozó alkotó), még így is hozhat nekünk valami igazán élvezeteset.
spoiler

A történet két szálon indul. Az egyikben Barry Sutton nyomozó a saját szakállára vizsgálódik a Hamis Emlék Szindróma (HESZ) kapcsán, ami tömören annyit jelent, hogy emberek egyik pillanatról a másikra emlékezni kezdenek egy egészen más életre, mint amiben élnek. Vagy belecsöppennek egy egészen más életbe, mint amiben addig éltek. De emlékeznek mindegyikre, ugyanúgy valósnak tűnnek, de a logika azt diktálná diktálja, hogy csak az egyik lehet igaz.
A másik szálon Helena Smith, neurológus, első sorban Alzheimer-szindrómás édesanyja miatt dolgozik egy olyan eszközön, amivel az emlékek rögzíthetők és később újraélhetők lennének. Persze a végére valami egészen mást és meglehetősen izgalmasat sikerül kifejleszteni.

Ha valamit el kell ismernem Blake Crouch-nak, az az, hogy úgy is be tudott rántani a könyvbe, hogy magát az alapötletet nem találtam különösebben eredetinek.* A főkarakterek kellőképpen érdekesek ahhoz, hogy olvasni akarjak róluk, maga a cselekmény és történetvezetés is határozottan izgalmas. Crouch remekül ábrázolja és alkalmazza a feszültségkeltés eszközét, legyen szó akár a nyomozásról, akár a kutatásról, akár az emberekről, aki nem tudnak mit kezdeni a megtöbbszöröződött, egymástól eltérő emlékkészleteikkel. Az pedig különösen tetszett, hogy viszonylag hamar eljutott mindkét szereplő arra a pontra, ahol a nyomozó, illetve a kutató többé-kevésbé külső szemlélő szerepéből átkerülnek a történetet aktívan megélő és alakító karakterek közé.
A könyv második felében azért voltak pillanatok, amikor kicsit mintha megtorpant volna a történet, vagy nem egészen tudta, merre tovább, és a végét kicsit kapkodósnak éreztem, de ettől függetlenül a Hamis emlékek egy erős könyv, amit szerettem olvasni.

*Tényleg spoiler: spoiler

5 hozzászólás
!

Peter F. Hamilton ebben az űroperában egy zárt, sok milliárd éves világegyetembe visz el minket, az Ürességbe. És közben egy olyan folyamat indul el, ami elpusztíthat minden útjába kerülő dolgot, az egész emberiséget, de akár a galaxis összes csillagát is.

„Az éjszakai égboltból elősikló CNE Caragana szürke és skarlátvörös burkolatát megvilágította a világűrben minden irányban több fényévnyi távolságig tomboló ionvihar halvány foszforeszkálása.”


>!
Hackett IP
Peter F. Hamilton: Álmodó Üresség

Hamilton talán az egyetlen szerző, akitől elviselem, sőt, egyenesen imádom, ahogy képes ekkora méretekben gondolkodni, és magával ragadni, belevonni a hatalmas univerzumaiba, leírni, bemutatni, hogyan működik a világ. Ennél a trilógiánál is kb. 2500 oldal várható, ebből ez a röpke 700 csak egy rövid kis előszónak tűnt.
1200 évvel járunk a Nemzetközösség-univerzum két regénye után, a Primer-háború már csak történelem (nem is kell hozzá ismerni azokat a könyveket), a Nagy-Nemzetközösség galaktikus méretűre nőtt, és számos frakcióban építik tovább a nagyjából optimista jövőt: sokan az ENA nevű érző intelligencia részeként, feltöltött entitásként virtuális valóságokban léteznek, és lenézik az alantas testben élőket, aztán vannak a Fennköltek, a Fejlesztők, csoportemberek, na meg a Galaxis közepén lévő Üresség, amelyből furcsa álmok szivárognak ki, amelyet a titokzatos Inigo nevű figura közvetít az emberek felé, és erre egy remek vallás is felépül az évszázadok során.
Ennek az Eleven Álom nevű vallásnak a hívei pedig éppen egy tömeges zarándoklatot szerveznek az Ürességbe, hogy ott éljenek tovább, mert az álmokból egy idilli világ bontakozik ki. Azonban ha ez sikerül, az Üresség egyfajta tágulási szakaszba lépne, és valószínűleg elnyelné az egész Galaxist. Ezt pedig más értelmes civilizációk, mint a Raeielek, vagy az Ocisen-birodalom kevésbé szeretné, és ez egy folyamatosan feszülő diplomáciai/háborús konfliktus felé sodorja a galaxist.
Szóval, a felállás szuper. Ráadásul a Pandóra csillaga négy számomra legkedvesebb karakteréből három is visszatér: Paula Myo és kedvenceim, a Burnelli klánból Justine és Gore Burnelli (a negyedik, a milliárdos Nigel Sheldon eltávozott az ismert világból, de hogy hova, az majd csak ennek a trilógiának egy két részes előzményéből, a Chronicle of the Fallenből fog kiderülni;)).
Rajtuk kívül is vannak érdekes karakterek, pl. az Aaron nevű ügynök, aki semmit nem tud arról, hogy kicsoda, de meglehetősen hatékony beültetett fegyverekkel próbálja megtalálni az eltűnt Inigót, vagy a fiatal pincérlány, Araminta, aki mindent megtesz, hogy túltegyen a Pandóra-duológiában szereplő Mellannie Rescorai szexuális kalandjainak felülmúlásában, és sikerrel, mert ő konkrétan végigdugja a könyvet. Eközben azonban pl. megismerkedhetünk a csoportember szubkultúrával/létezési formával, egy 38 fős osztott személyiségcsoport életével is. (Ha most azon gondolkozol, hogy egy 38 fős csoportember és egy fiatal lány hogyan is tud, akkor a válasz igen.:)) És közben lassan az is kiderül, hogy mi is Araminta szerepe a regényben.
Aki olvasta a Pandóra csillagát és a Júdás elszabadult, annak pedig nagyon érdekes lesz a több, mint 1000 évvel későbbi, sokkal fejlettebb világot felfedezni, mert megannyi apróságból áll össze ez a megváltozott, kiteljesedett Nagy-Nemzetközösség, ahol az emberek a létezési állapotok különböző lépcsőfokán élnek, ahol 800 éves emberek sétálgatnak az utcákon, és repkednek szerte a Galaxisban.
Szóval, Hamilton ismét lenyűgöző, és élmény olvasni.
De.
A könyv harmada az Ürességben játszódó fantasy szál, az ifjú Edeard főszereplésével, aki egy középkor és újkor határán egyensúlyozó világban, ahol mindennaposak a mentális képességek, egy tipikus fejlődésregény keretében jut el a helyi nagyvárosba, és kezd el felfelé emelkedni, képességei pedig kiteljesedni.
Ez a rész nekem annyira nem jött be.
Az eleje nagyon nem, a közepe egész jó volt, a vége megint csak nem volt túl izgalmas. Sokszor nagyon sablonosnak és ötlettelennek tűnt, és gyakran azt vártam, hogy legyen már vége, és térjünk vissza a Nemzetközösségbe. Néha elég béna is volt sajnos, annak ellenére is, hogy Edeard egy érdekes karakter.
Ráadásul a Nagy-Nemzetközösségben is nagyon ráérősen telnek az események, így mondhatni, a 700 oldal ellenére nem sok minden történik, és mire a rengeteg szál elkezd felpörögni, eltelik vagy 500 oldal.
Ha azt nézem, hogy a teljes történet majd ennek ötszöröse lesz, ez a tempó még belefér, de azért a remek ötletek, gondolatok, sztori mellett is ez így eddig egy csöppet döcögős élmény volt.
Viszont nagyon várom a folytatást, hogy ebből a felvezetésből miként tud kibontakozni, és akkor lehet, hogy ezt a részt is feljebb fogom értékelni.

3 hozzászólás
!

„Mintha vakrandira ment volna Ziggy Stardust és a Galaxis útikalauz stopposoknak, hogy aztán durván berúgjanak és egész éjjel karaokézzanak. Cat Valente teljesen flúgos, de amúgy zseniális, és rajta kívül a világon senkinek nem jutott volna eszébe ez a sztori, és pláne nem tudta volna így megírni.” John Scalzi

„Egyszer volt, hol nem volt, egy Föld nevű, kis, vizes és ingerlékeny bolygón egy Olaszország nevű kis, vizes, ingerlékeny országban született egy halk szavú, rendkívül szimpatikus úriember, bizonyos Enrico Fermi, akit családja olyannyira túlféltett, hogy úgy érezte, okvetlenül fel kell találnia az atombombát.”


>!
phetei P
Catherynne M. Valente: Űropera

A regény egy pontján a főszereplő szembe találja magát egy félig oszlásban lévő időutazó űr vörös panda zombival, amit egy, a galaktikus közösség által működő civilizációként kezelt intelligens vírustörzs irányít, és miközben az felé közeledik, azt a klasszikust ismételgeti, ami ilyen esetekben el szokott hangzani: AZ AGYAAAD! A főszereplő Decibel Jones és természetesen az olvasó is a jelenetből persze rögtön arra gondol, hogy itt bizony az aznap esti menüről van szó, hogy aztán végül pár sorral később kiderüljön, a kreatúra arra próbálja felhívni Jones figyelmét, az említett szervet bizony célszerű lenne fokozott működésre serkentenie, ha sikerrel szeretné venni az előtte álló kihívásokat.

Az Űroperát nehezen lehet hagyományos regényként értelmezni. A cselekménye egy kezdő író megszaladt novellájának terjedelmére éppen elég lenne, a szereplők tulajdonképpen csak díszletek önmaguk kálváriájában, a dramaturgia olyan, mint egy húsdaráló belseje, ezt a szabadon értelmezett struktúrát pedig zseléként tölti ki nagyjából háromszáz oldalnyi totálisan elborult, operaian dagályos, véletlenszerűen csapongó és frenetikusan zseniális agymenés, anekdotázás, sziporkázó ötletorgia és nyári záporként kiszámíthatatlanul lezúduló gondolatok az emberiségről, kapcsolatokról, rólunk, másokról, mindenféle dolgok egymáshoz és egyebekhez való viszonyáról, az életről, a világmindenségről, meg úgy általában mindenről.

Kísérleti regény ez. Végtelenül szórakoztató, helyenként szerethető, néhol felgyújtandó, időnként hangosan pislogunk tőle, máskor meg na jó most már hagyjál, de tényleg. Hullámvasútszerű tobzódás az univerzum legjavának dagonyájában, ahol minden elképzelhető és annak az ellenkezője is bármikor ránk rúghatja az ajtót, majd kér egy kólát jéggel és leül a nappalinkban hagymát pucolni.

Úgy egyébként a rend kedvéért: nem tudom van-e itthon díja a fordítóknak, de Kleinheincz Csillának kiosztottam az ideit. Meg a jövő évit is.

Kicsit bővebben + cicakontent:

https://spekulativzona.blog.hu/2019/06/19/catherynne_m_…

6 hozzászólás
!

Ebben a különleges albumban a svéd Simon Stålenhag megszólalásig élethű digitális festményei egy történetet mesélnek el: 1997-ben egy elszökött tinédzser a sárga játékrobotjával nyugat felé tart egy különös Amerikában. A vidéket hatalmas harci drónok romjai és a hanyatlásnak indult fejlett fogyasztói társadalom szemete szennyezi.

„Nem tudod igazán, hogy mid van, amíg el nem veszíted.”

@Spaceman_Spiff karca a könyvről: https://moly.hu/karcok/1298028


>!
Nita_Könyvgalaxis P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Álmodnak-e az emberek elektronikus ábrándokkal?

Ennek a kötetnek van egy nagyon erős, kiábrándult hangulata. Nézed a képeket, és egy olyan apokalipszist látsz, amivel kényelmetlen szembesülni, annyira valóságosnak tűnik.

A történet nem teljesen egyértelmű, direkt nem rág mindent a szádba, itt egyértelműen az illusztrációk a lényegesek. De azért ki lehet belőle mazsolázni, mi is történhetett ebben a furcsa Amerikában. Nem éppen könnyen emészthető, de pont ezért fog még napok múlva is motoszkálni a fejedben.

Most kezdjek el áradozni az illusztrációkról, hogy mennyire zseniális, hogy csak pont annyit mutatnak, amennyit kell, és szinte már-már fényképszerűen tárul elénk a látvány? Hogy mennyire jól ábrázolja a kilátástalanságot? Hogy mennyire jó csak az apró részletekben elveszni benne?

A történet vége pedig még bevisz egy gyomrost, szerintem attól lesz igazán végtelenül szomorú és végtelenül szép. Adjatok egy esélyt az Elektronikus államnak, megéri.

8 hozzászólás
!

„– Hajlandó vagy elismerni mások jogát a saját meggyőződésükhöz?
– Ha a meggyőződésük nem árt másoknak, és ha magamban ostobának nevezhetem őket, amikor ennek szükségét érzem, akkor igen.”


>!
Noro 
Nnedi Okorafor: A halálmegvető

Egy világ, amelynek lakóit saját hagyományaik tesznek tönkre. Az okeke nép elfogadja saját alsóbbrendűségét, mert meg van írva a Nagy Könyvben. A fiatal lányok önként vetik alá magukat a körülmetélésnek, mert különben kiközösítik őket. Az ellenséges törzs férfiai azért erőszakolják meg a nőket, mert tudják, hogy a szokásjog azt diktálja, hogy az áldozatokat, illetve az így megfogant gyermekeket fogják majd bűnösnek tekinteni. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen világ a keserű fantázia terméke, a valós tragédiák szimbolikus leképezése egy kitalált univerzumra. Pedig mindez megtalálható a modern Afrikában is. A szerző csak átformálta és új keretet adott neki poszt-apokaliptikus regényében.

Ebben a jövőbeli Afrikában két, egymás mellett élő nép halálosan gyűlöli egymást, de még jobban gyűlölik az erőszakból született félvéreket. Ezek egyike – ráadásul egy lány, mi több, boszorkány – azonban nem olyan természet, hogy elviselje a legapróbb igazságtalanságot is. A könyv részben az ő nővé válásának története egy kegyetlen, gyakran brutális világban, részben pedig egy őrültnek tűnő küldetésé, amely talán mindent megváltoztathat. Befejezése egyszerre tragikus és reményteli, mellesleg zseniálisan oldja fel az eleve elrendelés és a szabad akarat paradoxonát. A háttér pedig a valóságos Afrikának, a nigériai folklórnak, valamint a modern világból visszamaradt technológiáknak szokatlan keveréke.

Okorafor nem távolodik el teljesen az angolszász fantasy toposzoktól, de jellemzően másra, vagy másra is használja ezeket, mint ahogyan az megszokott. Ott van mindjárt a felnőtté válás. Az ő hősnője sem mentes az olyan érzelmi kirohanásoktól, irracionális döntésektől, mint amelyek egy tipikus fantasy tipikus tinédzser szereplőjétől megszokottak, de A Halálmegvetőben ezeknek funkciójuk van: Onyesonwu ugyanis ebből az emocionális zűrzavarból meríti az erejét, saját és mások érzelmei révén jut el abba a sámáni állapotba, amelyben varázsol. Felfedezhetjük a küldetés, a „quest fantasy” motívumát is, amikor egy bátor csapat nekivág az ismeretlennek, hogy végrehajtson valami hősi tettet. De ez sem önmagában áll: a regény világát meghatározó Nagy Könyv vallásos kontextusában a kiválasztottnak van egy prófétai aspektusa is, aki tanítványai kíséretében indul zarándokútra, és egy látnok jár előtte, aki érkezését hirdeti.

A világ bemutatását lehetett volna egy kicsivel szerencsésebben is megközelíteni. Az afrikai mesék és mítoszok világa elbírt volna egy szilárdabb megalapozást, hiszen az egyszeri olvasónak ez valószínűleg teljesen újdonság. Csak egy kérdés a sok közül: mi a jelentősége a keselyűnek, a regénybeli alakváltó mágusok kedvenc madarának? Én a magam felületes műveltségével úgy érzem, hogy a szerző a gonosz boszorkánydoktorok jellegzetes szimbólumait használta fel, és ezekből alkotott egy olyan mágiát, ami a regényben egyáltalán nem gonosz. De leginkább csak találgatok, pedig nagyon érdekes lenne mélyebben megérteni a történet varázslóinak a gondolatvilágát.

A lépten-nyomon felbukkanó hi-tech kütyük szerepe szintén kiforratlan, bár nagyon eredeti. Ugyebár ezek kötik össze a regény jelenét az olvasó jelenével, kvázi az egyetlen kézzelfogható bizonyítékát jelentik annak, hogy a történet a jövőben játszódik. Ez pedig fontos, hiszen a Nagy Könyvben szereplő, múltbeli bűnök ezek szerint a jelenkor bűnei – persze meghamisítva és félreértelmezve, hogy az uralkodó faj érdekeit szolgálja ki az olvasatuk. A kütyük létezésének tehát funkciója van, de a megvalósítás szerencsétlen, hiszen miért pont a számítógépek éltek volna túl egy világvégét? Szokatlan választás a mitikus múlt jelképére, de épp ettől izgalmas is.

A háttérbeli apróságok dacára azonban A Halálmegvető egy nagyon erős regény, kidolgozott karakterekkel, személyes és közvetlen előadásmóddal, amelynek a története egyszerre tud megrázó és elgondolkodtató lenni.

2 hozzászólás
!

Egressy Zoltán új regényében a jövőbeli monarchikus Budapest, az összeomlott pisai ferde torony és az elárasztott Liverpool szatirikus díszletei között kalauzolja olvasóját egészen a Holdig, ahol főhőse kénytelen a saját és az emberiség jövőjét is érintő alapkérdésekkel szembesülni.

„Most kezd hűlni a Nap.”


>!
pinter_bence I
Egressy Zoltán: Hold on

A könyvet alapvetően sci-fiként értékeltem a lent idézett írásomban, de számomra a sci-fis vonalon túllépve sem adott sokat sem a szöveg, sem a történet, így jött ki a csillagok száma.

"A Hold on rendkívül felelőtlen módon spekulatív ötletek tucatjait sorakoztatja fel a történetben, egytől egyig olyan ötleteket, amelyeket máshol már olvashattunk, megismerhettünk (a Hold kolonizálása, önvezető és repülő autók, hologramok, klímakatasztrófa, mozgójárda, elme- és emlékmanipuláció, androidok, klónozás, 3D-nyomtatás, hibernálás, mesterséges intelligenciák, stb.), ezeket azonban nem fűzi egésszé, nem ad nekik belső logikát, nem fordítja ki őket, nem próbálja a jövő világát egy koherens képben elénk tárni.

Amióta 1962-ben Arthur C. Clarke az Egressy által citált művét megírta, a science fiction irodalom a fent említett összes témát együtt és külön-külön is alaposan körbejárta, megrágta, dilemmáit kivesézte – ahogy arra Iain M. Banks neves sci-fi és szépíró pontosan az ilyen, Hold onhoz hasonló regények kapcsán brilliánsan rámutatott: a sci-fi egy évtizedek óta íródó párbeszéd.

Csak Holdról szóló regényből fel lehet sorolni egy tucatot Robert A. Heinlein klasszikus művétől, A Hold börtönébentől Ian McDonald magyarul még befejezetlen Luna-trilógiájáig, amelyek mind komolyan veszik azt a kérdést, hogy hogyan nézhetne ki az élet a Holdon. A regényben sokat emlegetett mozgójárdáról nemcsak Asimov írt már az ötvenes években, de azóta léteznek is a világban mozgójárdák, és nem olyan marha népszerűek.

A regény másik fő vonalára, Szabolcs kutatására és annak eredményére pedig tényleg a Frankensteintől Asimov robottörténetein és Philip K. Dicken át egészen mondjuk Annalee Newitz nemrég megjelent könyvéig kaptunk már jobb és érdekesebb megoldásokat. Ugyanez igaz a klímakatasztrófás szálakra, amire egy egész külön szubzsáner épül a sci-fin belül, a climate szóból képezve úgy hívják, hogy cli-fi.

A Hold on jövőképe így egyszerűen lejárt szavatosságú spekulatív felvetések ötletszerű halmaza lesz, ami így nem csak futurológiai szempontból érdektelen (ami pedig a inspirációja volt a regény megírásának), hanem napjainkra sem reflektál tulajdonképpen semmilyen szempontból. (Ha nem számítjuk az újra királysággá váló rendőrállam-Magyarországot, ami NER-kritikának is egysíkú.)"

https://azonnali.hu/cikk/20190616_mi-tortenik-ha-egy-sz…

1 hozzászólás
!

A Kritikus rendszerhibából BiztEgység néven megismert jópofa barátunk, tovább fürkészi nem éppen fényes múltját – ahol jó néhány ember veszítette miatta életét. Ezért is nevezte el magát Öldöklőnek. Mivel a mészárlással kapcsolatos emlékeit a cég törölte, úgy dönt, utánajár, mi is történhetett valójában.

„– A fiatal emberek hajlamosak megfontolás nélkül cselekedni – mondta. – A trükk az, hogy maradjanak annyi ideig életben, amíg idősebb emberek nem lesznek. Ezt szokta mondani nekem a személyzetem, és a saját megfigyeléseim is megerősítik.”


>!
Utószó_blogger
Martha Wells: Mesterséges sors

Ebben a részben Öldöklő annak igyekszik utána járni, hogy egy korábbi küldetésében miért végzett a megbízóival. Ehhez két dologra van szüksége: egy fuvarra, és egy álcára, hogy bejuthasson a bolygóra, ahol a mészárlás történt. A regénynek nem a nagy, izgalmas fordulatok adják az erősségét, sokkal inkább az a fanyar humor, ami Öldöklőből árad, és ehhez járul hozzá az új barátja, KÖX, aki szintén sajátos (robot)módon látja a világot. A kettejük beszélgetései így mindig érdekesek és megmosolyogtatóak, a szerző emellett pedig igazán jól építette fel a kapcsolatukat.
A regény legfőbb erősségének azt a kicsavart szituációt gondolom, hogy épp egy gyilokdroidon keresztül szembesülhetünk a saját érzéseinkkel, olyan helyzetekkel és döntési szituációkkal, amikhez hasonlókkal minden embernek meg kell küzdenie. Mert a regényben nem azok a legfontosabb kérdések, hogy Öldöklő milyen fegyvert használjon, vagy hogyan járjon túl a támadói eszén, hanem sokkal fontosabbak azok a nagyon emberi dilemmák, mint hogy kiben bízhatunk, és meddig mehetünk el a céljaink érdekében. Öldöklő pedig olyan remek narrátor, aki mindezt szórakoztató, szarkasztikus és nagyon élvezhető formában adja át az olvasónak.
Bővebben: https://utoszo.wordpress.com/2019/05/25/martha-wells-me…

!

A. M. Aranth Oculus című regényének folytatásában a káosz útjába egyedül az előző részből megismert Truth Dunn állhat, akinek nemcsak az ellenség hordáival, de a saját maga állította törvényekkel és önnön lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Ám még vár rá a harc, amelyik mind közül a legkeményebbnek bizonyulhat…

„Az utolsó szó jogán elmondanék valamit.”


>!
Solymár_András IP
A. M. Aranth: Propheta

Eljött ez az idő is, mikor testvér testvérnek ugrik és kivéreztetik egymást. Mert hát megtörtént… nekiestem kedves Hollónak, a Vaskónak, ki nekem – ebből a maszlagból válasszátok ki a pajzstestvér kifejezést: …Hē hæfde gōd ġeþanc þā hwīle þe hē mid handum healdan mihte bord and brād swurd; bēot hē ġelǣste þā hē ætforan his frēan feohtan sceolde. – hogy adja ide a még három pecsét, hét lakat és kilenc átok alatt álló könyvét, hogy én lehessek az első értékelő. S hát íme, megtörtént, beteljesült!

És mint már annyi értékelést, ezt is így kezdem: NEM TETSZETT! Nem is fog! Az Oculus sem tetszett és a Propheta sem tetszett. Kimondom újra. Nem tetszett.

Nem is kell, nem nekem íródott. És itt jön be a csavar. Elolvastam? El. Becsületből? Is. De ha eme nemes ifjút, kinek immár nemcsak a szája, de a kardja is jár nem ismerném, akkor is végigolvasnám. Na, ez a tudomány, mikor olyat is elolvas az ember, ami nem tetszik neki. Hogy miért? Mert érzi, hogy ott valami jó leledzik, olyan, amire szüksége van, amiből tanulhat, ami érték.

Az Oculusban még annó azt sérelmeztem, hogy ebben a könyvben mindenki nyavalyog és mindenki egy tizenhatéves, az élet által nagyon meggyötört – haha, röhög a seggem – kamasz bőrébe bújt. Abban a könyvben ez elejétől a végéig így volt. Itt? Már az elején gyanús, hogy itt valami másként van. Aszongya a nagytiszteletű világépítő mérnök úr, hogy öt év telt el, mióta valaki megnyomta a gombot. Tán megértek a szereplők? Talán. De szerintem az fenséges cipponnagymester, Hollók legvaskóbbika ért meg.

Ez az értékelés kikerülhetetlenül az Oculusnak fog feszülni. Mert ez a Propheta igazából az Oculus…de mégsem…de nagyjából ugyanolyan…csak más. És ez a más határozottan megtoldotta a cuccost. Lássuk, hogy mivel.

Előszor is kimondhatom, hogy bár a stílus, a történetvezetés és a jegyek, legyenek azok szubtilisak vagy erőteljesek megmaradtak, az egész történet kapott egy sötétebb, erősebb, felnőttebb hangvételt. Ami komoly az tényleg komoly, ami bölcs, az tényleg bölcs és ami vicces az úgy vicces, ahogy mi, a megkeseredett felnőttek tudunk viccelődni. Oh és igen. Mindenki iszik. Sokat. Így megy ez.

Aztán ott vannak bizonyos kérdések. Az író úr, ki méltó Thor kalapácsához, elkezdett értelmes, ám kényes témákról beszélni. Az Oculus tündérmesés hangulata szertefoszlott és belecsöppentünk a valóságban. Nincs tabu, nincs „jaj én nem szeretem, nem falom bé, mi az a fehér a tetején?”. Kőkemény valóság van és egy érett szereplőhalmaz, ki kétségbeesetten próbál kapaszkodni kamaszkori bájába és gondtalanságába, sikertelenül. Mert felelőséget vállaltak. Másokért. A világért. És nem utolsó sorban magukért. Ja. És sokat isznak. Nagyon. Így megy ez.

Meg aztán úgy tudjuk, hogy Péterek leghollóbika nem arról híres, hogy faék egyszerűségű történeteket kreálna. Az ember elolvas közel 1 millió leütést, hogy a végén felüvöltsön a kocsiban, hogy MI VAN? MI A FA SZOMBATI KERESZTBEVÁGOTT MINDENNAPI CSALAFINTASÁG EZ AZ EGÉSZ? Ja. Iszom. Sokat. Így megy ez.

25 hozzászólás
!

„Az »aki kíváncsi, hamar megöregszik« mondás tehát nemcsak kártékony és buta gyermeknevelési elv, hanem bizonyos értelemben egyszerűen hamis állítás is: a kalandos kedvű, felfedezőutakra induló, és onnan vissza-visszatérő űrhajós kevesebbet öregszik a szabadon lebegő űrállomásról ki sem mozduló társainál.”


>!
chibizso 
Filippov Gábor – Nagy Ádám – Tóth Csaba (szerk.): Párhuzamos univerzumok

"Egy ugyanarra a tematikára épülő sorozat egyik legnagyobb veszélye, hogy elhasználtá válik-e az alapötlete. Az újonann behozott tudományterületek, mint a csillagászat és a fizika mellett rendre megjelenő Trónok harca, Star Wars, Harry Potter vagy Star Trek köré épülő elemzések se enyhítik ezt az előérzetet, sőt egyfajta biztonsági játék érzetét kelti a kötetet összeállítók részéről. Azonban a jól bejáratott franchise-ok szerencsére tartalmaznak még annyi muníciót, hogy egy-egy újabb, érdekes eszmefuttatásokra épülő írás szülessen róluk. Ilyen például Tóth Csaba kötetnyitó Trónok harca tanulmánya, ami a jó kormányzás dilemmáját járja körbe, Miyazaki Jun Európai Unió és a Star Trek-féle Föderáció összehasonlítása, vagy éppen Lápossy Attila írása, ahol gyermekjogi szemszögből közelíti meg a Harry Potter világát.

A kötet humán tudományágakkal foglalkozó írásai közül a legizgalmasabb értekezések azonban az eddig kevésbé, vagy csak újonnan felkapott SF történetekből születtek.

Filippov Gábor például A szolgák lázadásában Margaret Atwood disztópiáját, A szolgálólány meséjét mutatja be részletesen. Végigveszi a Gileadi Köztársaság felépülését és azon rendszerbeli tényezőket, melyek fenyegethetik a diktatúra hosszútávú fenntarthatóságát. Két szerzőnk, Zsótér Indi Dániel és Pongrácz Máté a Majmok bolygója trilógián keresztül foglalkozik a fajizmus fogalmával. Vancsó Éva a Doctor Who univerzumán keresztül teszi rendbe a társadalmi nemek tudománya – más néven gender studies – körüli félreértéseket, miközben a Doktor alakján keresztül rávilágít arra is, hogy pusztán 50 év alatt mennyi változáson mentek keresztül a normálisnak vélt nemi szerepek. Vancsó cikkének kapcsán pedig érdemes kiemelni a Párhuzamos univerzumok másik nagy erényét:

A könyv több szerzője is felhívja a figyelmet az interneten hipersebességgel terjedő áltudományos konteókra.

Ilyen tekintetben Hraskó Gábor A tudomány hanyatlása a Galaktikus Birodalom című írása a legerősebb, amiben párhuzamba állítja Isaac Asimov Alapítványának a tudományos fejlődés hanyatlását a mi valóságunkban létező olyan jelenségekkel, mint a tudomány stagnálása, a tudományok iránt érzett szkepticizmus és az alternatívát kínáló, de sok veszélyt rejtő áltudományos állításokkal. De más írások is kitérnek hasonló jelenségekre, mint az oltásellenesség vagy a laposföldhívők."

– bővebben: https://roboraptor.24.hu/2019/05/20/parhuzamos-univerzu…

!

@Benedek_Eszti
Ken Liu (szerk.): Láthatatlan bolygók – https://moly.hu/ertekelesek/3213924
@BierbauerCsaba
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 347. – https://moly.hu/ertekelesek/3247693
@Dominik_Blasir
Sam J. Miller: Orkaváros – https://moly.hu/ertekelesek/3220661
@entropic
Robert A. Heinlein: The Door into Summer – https://moly.hu/ertekelesek/3234199
@fekiyeti79
Brandon Hackett: A poszthumán döntés – https://moly.hu/ertekelesek/3236841
@gyuszi64
Mur Lafferty: Hat ébredés – https://moly.hu/ertekelesek/3240198
@luthienlovemagic
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei – https://moly.hu/ertekelesek/3251048
@Noro
Dennis E. Taylor: All These Worlds – https://moly.hu/ertekelesek/3245368
@Razor
Szélesi Sándor (szerk.): Rés a valóság szürke szövetén – https://moly.hu/ertekelesek/3247061
@risingsun
Jeff Noon: Vurt – https://moly.hu/ertekelesek/3254443
@Sai_home
Joan Slonczewski: Agypestis – https://moly.hu/ertekelesek/3245308
@vicomte
Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 – https://moly.hu/ertekelesek/3226742
@Zero
Philip K. Dick: Kizökkent idő – https://moly.hu/ertekelesek/3259187
@Zsola
Fritz Leiber: A vándor – https://moly.hu/ertekelesek/3219733


>!
mandris
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

Nálam most nagyon betalált ez a klímakatasztrófa utáni Thaiföldön játszódó biopunk cli-fi disztópiába oltott politikai thriller. Való igaz, hogy a szerző talán túl sok minden miatt érzett aggodalmát (géntechnológiák fejlődése, globális felmelegedés, etnikai feszültségek, stb.) írta bele a könyvbe, amelyek közül akár szelektálhatott is volna, úgy is bőven meg lett volna a regényhez szükséges alapanyag, de így sem éreztem úgy, hogy ez a rengeteg mondanivaló elnyomná a történetet. Itt ugyanis nem éreztem úgy, hogy a történet csak ürügy lenne arra, hogy bemutasson egy elképzelt világot.
Ráadásul, a számos idegen kifejezés ellenére, ebben az esetben a regény világába is egész gyorsan sikerült belerázódnom, így egy idő után már nem kellett erőlködnöm, hogy megfejtsem, mi történik, hanem tudtam követni az eseményeket. Annak ellenére egyébként, hogy vajmi keveset tudok Thaiföldről, ahol a regény játszódik. A jövőben járunk, a tengerek szintje megemelkedett, a globális energiakrízis miatt a szén- és kőolajalapú technológiák visszaszorultak, a gazdaság a fizikai erő tárolásán alapuló technológiákra állt át (azt ugyan nem tudjuk meg, mi történt a megújuló energiaforrások felhasználásával), a biodiverzitás elképesztő mértékben csökkent, az emberiség élelmezésében néhány génmódosított zöldség-, gyümölcs- és állatfajnak jut kiemelt szerep, de az emberiséget és a terményt a folyamatosan mutálódó járványok veszélyeztetik. Thaiföld, köszönhetően rejtett magbankjának még ellenáll a szabad kereskedelem útjában álló korlátokat lebontani igyekvő kalóriatársaságoknak, de a kormányon belüli hatalmi játszmák, a rendszerszintű korrupció és a társadalmon belüli etnikai és egyéb feszültségek miatt a földi mennyországtól még akkor is igen távol esne, ha az emberek életét nem fenyegetnék állandóan a különböző járványok.
Jól működtek az egyes nézőpontok is, és az egyes karakterek a témához mérten kellően komplexre sikerültek, legalább is nekem nem volt hiányérzetem e tekintetben sem. A cyberpunk művekhez méltó módon, hősöket nagyon nem érdemes keresni a regényben. Ez a világ, úgy tűnik, nem igazán kedvez nekik. Ehelyett kapunk korrupt politikusokat és katonai vezetőket, istent játszó génripereket, genetikailag módosított és mesterségesen előállított új embereket, nyerészkedő kalóriatársaságok ügynökeit, sárgakártyák menekülteket, etnikai feszültségeket, előítéleteket és diszkriminációt, sok-sok intrikát és manipulációt. A regényben a kezdetektől annyi a feszültség, hogy már csak az a kérdés, mikor és miért következik be a robbanás. Bacigalupinak sikerült ezeket az összetevőket egy ütős kis történetté összegyúrnia, amely, mint a díjeső is mutatja, nem csak az én tetszésemet nyerte el. Oké, talán a legtöbb összetevője nem annyira új: istent játszó emberekkel legalább is a Frankenstein óta időről-időre találkozunk, és a klímaváltozás veszélyeire sem az A felhúzhatós lány hívta fel először a figyelmet. A végeredmény azonban mégis meggyőző darab lett. Mostanra, azt hiszem, kezdek ráérezni a -punk jellegű disztópiákra, amelyekkel ugyan sok szempontból nem tudok azonosulni, de a műszaki fejlődéssel és az emberiséggel kapcsolatos sok fenntartásukkal annál inkább. Meg kell hagyni, elég hátborzongató a jövő, amelyet bemutatnak, de épp azért kell olvasni ezeket, hogy a bemutatott jövő lehetőleg soha nem érkezzen el.

2 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!