Sci-fi

Rovatgazda
!

Sziasztok! A májusi merítésben most is, mint mindig az előző havi értékelésekből válogattam.


>!
csartak MP
Merítés

Megjelent a májusi Merítés, sci-fi tartalommal. :)
https://moly.hu/merites-rovatok/sci-fi-88

Köszönet a kiemelt értékelésekért:
@Bori_L, @ViraMors, @abstractelf, @Dubovszki_Martin, @vicomte, @pat, @Oriente, @Lianeko

Köszönet a értékelésekért:
@Kuszma, @LRn, @mandris, @marschlako, @Molymacska, @Noro, @Razor, @Zsola

|Merítés |Merítés_Scifi
Kép: @csartak

14 hozzászólás
!

Ismered ezeket a történeteket. Talán magad is mesélted már őket. Errefelé a történetek értékesek. Amikor idejöttünk, nem hozhattunk magunkkal mást, csak ezeket. Mindenünk elkobozható, kivéve a meséinket.

Az emberiség egyik utolsó mentsvára, Qaanaaq, az Északi-sark körüli lebegő város. Nyolcágú küllős csillag, központjában a Kerékagy, ami egy mélytengeri geotermikus nyílás fölé épült. Ide érkezik meg gyilkos orkájával egy titokzatos asszony, az utolsó nanokapcsosok egyike, aki gondolat útján tudja irányítani a hozzá kapcsolódó állatot. Mi a célja? Milyen változásokat okozhat az érkezése?


>!
Bori_L MP
Sam J. Miller: Orkaváros

Vártam nagyon ezt a könyvet, mint mindent, ami egy kicsit is reagál a klímaváltozásra, és annak társadalmi következményeire. Aki egy kicsit is ismer engem, az tudja, hogy engem ezzel kilóra meg lehet venni, már ha valaki okosan csinálja. Az Orkaváros háttérvilága iszonyú sok mindenre rezonál, amik mostanában foglalkoztatnak, de első sorban is egy elképzelt összeomlás utáni új társadalmi rendet mutat be.

Képzelj el egy világot, ahol a mai tengerpartok már nem léteznek, mert több métert emelkedett a vízszint. Egy világot, ahol a szélsőséges időjárási jelenségeknek köszönhetően destabilizálódtak a nemzetállamok, a kormányok nagy része összeomlott, és helyettük káosz és erőszak uralkodik. Képzelj el egy világot, ahol a gyógyszercégek a fejlesztési szabályozások nélkül, szabadon garázdálkodhatnak, a legnagyobb hatalom pedig nem a katonaság, hanem az ingatlantulajdonosok kezében van.

Azokat a részeket szerettem legjobban, amik egy kicsit a háttérről meséltek. Emlékeztettek rá, hogy mennyi mindenhez hozzá tud szokni az emberi faj. Azt hinnéd, hogy van, amit már nem lehet megszokni, hogy van, ami túlmegy minden határon… de ezek a határok sokkal kijjebb vannak, mint azt a mindennapokban gondolnánk. Az ember elképesztően adaptív faj, foggal-körömmel ragaszkodik az élethez. Magáról az összeomlásról nem volt itt szó, ami talán azért is jó pont, mert jó eséllyel nem lesz egy naaagy összeomlás, hanem fokozatos káoszba süllyedés, néhány kiemelt eseménnyel, ha így folytatjuk. Kivéve persze ha nukleáris háború lesz. Na mindegy, haladjunk.

Képzeld el, hogy már nem létezik a megszokott társadalmi rend, amibe belenőttél. Farkastörvények uralkodnak, és az is kénytelen megtapasztalni a nyomorúságot, aki azelőtt csak az interneten olvasott róla. Képzeld el, hogy nincs már internet. Hogy szó szerint meg kell küzdened a napi betevőért, miközben tíz másik emberrel igyekszel fizetni a lakbért. Képzeld el, hogy nincsenek már országok, kormányok; a legnagyobb egybefüggő entitások az újonnan alapult városállamok és a közigazgatási feladatok nagy részét MIk látják el.

Szerettem volna egy kicsit jobban elmerülni a világban, de hát istenem, sztori is kell, különben az emberek frusztráltak lesznek. Miller nem Kim Stanly Robinsonon szocializálódott, az is biztos. Négy nézőpont karakterünk van, akiknek a sorsa egy idő után összekapcsolódik, de valahogy ez is egy kicsit felemásra sikeredett: tudunk is róluk meg nem is, érezzük is őket meg nem is. A világ és a szereplők közötti egyensúly egyértelműen az utóbbiak javára dől el: négy magányos, céltalan, valamit hiányoló fiatal, akiknek a sorsa előbb-utóbb szorosan összefonódik.

Képzelj el egy olyan világot, ahol nyugatinak lenni nem kiváltság, hanem szitokszó.

Talán a legjobban a hátborzongató szóval tudnám összefoglalni az egészet. Felderítetlen múltak, népirtások, titokzatos új járványok, pletykák… milyen lehet az élet egy posztapokaliptikus városállamban? Miller szívfájdítóan mutatja be a menekült-lét magányosságát, és a fájdalmat, ha valaki semmit nem tud a múltjáról. Szóval szerintem jobban tette volna, ha marad ezeknél az eddig felsorolt dolgoknál. A végére határozottan az az érzésem lett, hogy Miller elfáradt, és csak le akarta rendezni valahogy, a lehető legegyszerűbben az egészet. A történet legvégét spoiler borzasztó összecsapottnak érzem, szerintem ráfért volna még egy pár kör csiszolgatás. Eléggé sajnálom, mert az indulás alapján lehetett volna sokkal jobb is. Ennek ellenére azért tetszett, adott bőven gondolkodnivalót.

4 hozzászólás
!

„– Feltételeztük, hogy a hajtómű már meghibásodott. Így a sugárral becéloztam azt, ami a központi energiacserélő járatnak tűnt. Ha jól tippeltem, akkor leáll a működése, a robbanás elkerülése érdekében pedig a javításig le fognak állni a motorok és az energiarendszerek.
– Mikorra tudják kijavítani? – kérdezte Marce.
– Hát, mivel elpusztítottam, így soha.

Az összeomló birodalom folytatásában az Ár, a csillagközi utazást lehetővé tevő dimenziók közötti átjáró eltűnőfélben van, egész naprendszereket szakítva el egymástól. Az emberi civilizáció végveszélybe kerül. II. Grayland emperátor, az Egyesülés államfőjére hárul a feladat, hogy megoldást találjon a problémára és megmentse az emberiséget.


>!
ViraMors P
John Scalzi: Pusztító tűz

”Összefoglalva nem volt más, csak halál, kórság, önkényurak és pusztulás. A teljes felvétel meghallgatása után pedig eltöprengett, hol romlottak el az emberek.
A válasz valószínűleg pofonegyszerű volt: ha az emberek rájönnek, hogy minden igyekezetük dacára biztos pusztulás vár rájuk, akkor kihajítják a légzsilipen a hosszú távra szóló döntéskészségüket.”

Vagy csak szimplán megpróbálják homokba dugni a fejüket és/vagy bebizonyítani, hogy nemúgyvanaz! a világnak mennie kell tovább a megszokott rendben, elvégre bizonyos embereknek ez lenne az ideális. De ha beüt a krach…

”Ha eljön a világvége, gyakran a tudósokból lesznek bűnbakok.”

Hölgyeim és uraim! Közelgő világvége Scalzi módra! Űrhajókkal, merényletekkel, intrikával, mocskos szájjal„ tisztességtelen célokkal, egy-két érdekes felfedezéssel és lökött humorral.
Bár az eleje egy kicsit mintha nehézkesebben indult volna, mint az előző részé, viszonylag hamar belelendült, és onnantól hozta ugyanazt a színvonalat. A világot nem fogja megváltani – legfeljebb a sajátját megmenteni – de kellőképpen pörgős és szórakoztató ahhoz, hogy felhőtlen élvezetet jelentsen. Vagyis: Scalzi teszi, amihez ért, se többet, se kevesebbet és ez így jó, nekem legalábbis biztosan.

A végére egyébként arra jutottam, hogy ez egy csajregény. No, nem a szó klasszikus értelmében, ahogy Kiva Lagos is megmondta: ”Nem szervezünk szájbak*rt ottalvós bulikat, ahol befonjuk egymás haját, miközben pasikról vihogunk!” de nem olvastam még Scalzi könyvet ennyi női karakterrel a könyv és a történet szempontjából fontos pozícióban, miközben a férfi karakterek ennyire feláldozható mellékszálak. spoiler Egyértelműen csajregény, nem?
És az ebben a legszebb, hogy tavaly óta ezerszer elmondtam, hogy Zoët, a csitrit Scalzi mennyire nem találta el, viszont a Pusztító tűz intrikáló női kompeniája határozottan jól sikerült. Jó, persze, valóságtól erősen elrugaszkodottak, de attól még nekem bejött a végeredmény. Kérem a folytatást.

11 hozzászólás
!

„A Fermi-paradoxont néha a Nagy Csendnek is nevezik. Az univerzumban hatalmas hangzavarnak kéne lennie, de ehelyett döbbenetesen csendes.
Néhány ember úgy véli, hogy az intelligens fajok kihalnak, mielőtt szétterjednének a világűrben. Ha igazuk van, akkor az esti égbolt csendje egy temető némasága.”

Ted Chiang, Életed története (Érkezés) többszörös Hugo- és Nebula-díjas szerzőjének második novelláskötetében olyan kérdésekre keresi a választ, mint például mi az univerzum természete, és mit jelent embernek lenni?


>!
abstractelf
Ted Chiang: Kilégzés és más novellák

Túl vagyok a második Ted Chiang élményutazáson, s ismét felejthetetlen élményben volt részem. Már az előző gyűjteménynél is éreztem, mostanra azonban biztos lettem abban, hogy az író szépirodalmi magaslatokba emelkedik, s csatlakozik az Ursula K. Le Guinhez és Ray Bradburyhez.

A kötetben található novellák egytől-egyig lenyűgözők voltak. Nem mindegyiket szerettem hasonló mértékben, de tagadhatatlan, hogy mindegyik kivételes a maga nemében. Több novella középpontjában a jövő állandósága (egy szópár, aminek nem lehetne együtt szerepelni), és ebből kifolyólag a szabad akarat illúziója állt. Nagyon érdekes volt Ted Chiang értelmezésében látni, hogy milyen végzetes hatással van az emberre, ha elveszed tőlük ezt.
Legnagyobb hatással rám a címadó novella, a Kilégzés volt, ami több kérdést is felvetett bennem olvasás közben, s a végére úgy éreztem, belőlem is elfogyott a levegő. Hasonlóan kiemelkedő élmény volt A kereskedő és az alkimista kapuja, valamint A szoftveres objektumok életciklusa. Mindkettő viszonylag hosszabb történet volt, de a világukkal és mondanivalójukkal teljesen elvarázsoltak.

Mindent összevetve Ted Chiangnak köszönhetően ismételten egy fantasztikus, érzelemdús könyves élménnyel gazdagodtam. Egy élvezet volt olvasni mindegyik novellát, s úgy gondolom, hogy még sokáig fogok gondolkodni az egyes történetek mondanivalóján.

!

A Hosszú Föld sorozat negyedik kötetében az idősödő és házsártos mesterséges intelligenciára, Lobszangra és barátjára Joshuára vár ismét a feladat, hogy megmentsék a Hosszú Föld összes világát a fenyegető fertőzéstől. Segítségükre lesznek még a szuperintelligens Következők is.


>!
Dubovszki_Martin
Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Utópia

A Hosszú Föld remek ötleteket dobott fel, A Hosszú Háború inkább közepes volt, A Hosszú Mars pedig ismét felfelé ívelt a hosszú történetben. A Hosszú Utópia pedig visszatalált az első részben felvillantott grandiózusságához, túlzó lenne azt mondani, hogy „visszaadta a hitemet a regényciklussal kapcsolatban”, mert sosem vesztettem el igazán… De azért jelentősen előrelépett a sorozat befejező kötete a várólistámon.
Régi ismerősök és új szereplők egyaránt feltűnnek a lapokon és egy újabb rejtély, ami talán mágánál a Hosszú Földnél is nagyobb. A sok szálon futó cselekmény elkezdett egy közös pont felé futni, bár még terjedelmes út áll előttük – egy egész kötetnyi, ám ha tartja ezt a színvonalat a történet – esetleg túl is szárnyalja azt – akkor megéri még egy kicsit kitartani. Összeségében a sorozat minden jó tulajdonságát magán hordozza a szóban forgó kötet és a második rész gyengeségeit sikerült végre levetkezni. Ha eddig kitartottál a ciklus mellett, ezt a részt is el fogod olvasni.
Talán egy kicsivel tudományosabb alapkora is lehetett volna helyezni a végtelen Földek létezését, de ezt inkább csak az én hard SF-en edződött ízlésem miatt éreztem így.

1 hozzászólás
!

„– Uram! Ha megjegyezhetem, az orr nem a legbiztonságosabb hely egy nő számára – mondta halkan Barnes hadnagy a kapitány mögött.
Weatherby mosolyogva fordult oda hozzá:
– Mr. Barnes! Ha szeretné, menjen és próbálja meggyőzni! És ha már szeret ilyen feladatokat vállalni, akár egy marsi homokbestiával is megbirkózhat fegyvertelenül.”

Martinez A Daedalus-incidens folytatásában, Az Enceladus-krízisben szövi tovább két világa rejtélyekkel, intrikákkal és kalandokkal teli történetét.


>!
vicomte P
Michael J. Martinez: Az Enceladus-krízis

A Deadalus-trilógia érzésem szerint egy nagyon régóta dédelgetett projektje lehetett az írónak, ami több helyen spoiler rá is játszik az olvasó bizonyos nosztalgikus élményeire.
Olyan volt, mintha kicsit visszarepültem volna az időben, és a ’80-as évek végének, a ’90-es évek elejének ötleteit kaptam volna meg modern csomagolásban: egy jó adagnyi Spelljammert (https://en.wikipedia.org/wiki/Spelljammer) a fantasy szálon, míg SF vonalon az Emlékmás és az Alien filmeket éreztem a fő inspirációs forrásnak. Meg persze az akkoriban (is) másodvirágzásukat élő pulp SFF látványos retro-futurizmusa és a Babylon 5 is beugrott az olvasás közben.

A középső kötet élményként nekem sokkal kellemesebb volt, mint a nyitó rész, mivel minden szempontból áramvonalasabbra sikeredett, mint az.
Először is, jelentősen rövidebb, s mivel most már nem 1+1 szálat, hanem 2+2-t – egy-egy űrbeli és egy-egy földi eseménysort – követhetünk, ezért cselekmény eseménydúsabb és jóval fordulatosabb is lett.
Az alternatív fantasy szálon a főszereplők életében 20 év telt el, és ennek köszönhetően immár idősebb, érettebb és főleg sokkal árnyaltabban és hitelesebben ábrázoltak lettek ezek a karakterek – szerencsére a legklisésebb vonásokat sikerült kiiktatni ebben a könyvben, s bár továbbra sem a karakterábrázolás Martinez legnagyobb erénye, de határozottan javult az összkép ezen a szinten is.

A narratíva nagyjából hasonló, mint az előző kötetben: felváltva kapunk bepillantást a XXII. századi SF univerzumba és a XVIII. századi alternatív múltba. Az egyik szálon egy Szaturnusz és holdjai felé tartó űrexpedíció hard SF-be illő útjának leírása váltakozik a szintén ezen bolygó felé tartó Fortitude – egy alkímiával űrjáróvá tett vitorlás hadihajó – kalandjaival. A másik főszálon, amely magán a Földön játszódik, mindkét valóságsíkon Egyiptom a fő helyszín, és az alkímiai és a kvantumfizikai kutatások, valamint az ezek kapcsán egyre durvábbá váló anomáliák vannak a középpontban.

Összességében sokkal jobban élveztem ezt a kötetet, mint az elsőt, a megvalósítás (beleértve a magyar verziót is, amely nem csak látványosabb borítót, de sokkal jobb szöveggondozást is kapott spoiler) sokkal profibb lett. A sztorinak jót tett, hogy nagyjából mindenki – végre nem csak az olvasók, de a szereplők is – tisztában van azzal, hogy a két univerzumot nagyjából mi is fenyegeti, és ha maradtak is rejtélyek, de azok inkább előremozdítják a sztorit és nem akadályként tornyosulnak előtte.
Ha Martinez nem trilógiaként, hanem egyetlen vaskosabb kötetben, a nosztalgia bonbonok helyett inkább a jellemek mélyebb ábrázolására törekedve írta volna meg ezt a sztorit, akkor valószínűleg új kedvencet avatnék, így viszont megmaradt a könyv amolyan strandkönyvnek, amit azért nem felejt a stégen az ember.

2 hozzászólás
!

Eloi. Közkeletű, de nem hivatalos köznyelvi szó, amely a 40-es években honosodott meg a nyelvben, ma hivatalos kifejezéssel -> feminő (többes számban: feminövek). A nőneműek azon alfajára utal, amely aktív a párosodási piacon, és amelynek feladata jellemzően a hímneműek jólétének sokoldalú elősegítése.

Johanna Sinisalo, a finn weird irodalom kiemelkedő alakjának alternatív történelmi regényének főhőse egy fiatal lány, aki eltűnt testvére után nyomoz, miközben egyre inkább az illegális csilipaprika hatása alá kerül egy olyan világban, ahol a szeretet, a szex és a szabad akarat mind az állam irányítása alatt állnak.


>!
pat P
Johanna Sinisalo: A Nap Magja

Ezt a könyvet nagyjából kritika és fenntartások nélkül imádtam, slussz.
Most pedig próbálok valami értelmeset mondani róla.

Nagyjából olyan, mint ha A szolgálólány meséjét Viktor Pelevin írta volna meg egy ihletettebb pillanatában, plusz még érződik benne a skandináv regények Amatkát idéző komor és szürreális minimalizmusa. Rövid, nem trilógia, nagyon érdekesen közelíti a gender-kérdést, és nagyon felnőtt-könyv – a fiatal női főhősök és a (már amikor éppen) E/1 narráció ellenére is, benne a világ legindokoltabb Estélyis Jelenetével!
Kérdés nélkül passzol a klasszikus disztópiák sorába, nagyjából minden furaságát megmagyarázza genetikával meg dopaminnal, amit meg nem, az pedig… nos, azt hagyjuk is, maradjunk annyiban, hogy az erősen eltérő olvasatokra ad lehetőséget, világnézet és egyéni értelmezési jog kérdése, de komolyan, annyira zseniális ez a könyv.

Mindazonáltal, megkívánja az olvasót, ez kétségtelen. Nagy bizonytalanság-tűrésű olvasót méghozzá, aki nem bánja a csak lassan felépülő, nagyon bizarr világot, a sokáig homályban tartott részleteket, az ugráló idővonalat, a jelen idejű elbeszélésből, visszaemlékezésekből, levelekből, jogszabályokból, enciklopédia-szócikkekből, mesékből, iskolai dolgozatokból, egyebekből formálódó történetet; a sok gondolkodni-valóval kombinálódó izgalmakat, a többféle lehetséges értelmezést.
Ráadásul a magyar kiadásba sem tudok belekötni – tökéletesen szerkesztett, gördülékeny, olvasmányos szöveg, talán ha egy minor elütésen akadt meg a szemem. A borító is szép, igenis. (Jó, a kötés eléggé nem remek, az igaz. :)

Olvassátok, beszélgetni akarok róla! (És viszonylag gyorsan, mielőtt elfelejtem. Köszi! :)

31 hozzászólás
!

„Bár a MaddAddam fikció, egyetlen olyan technológia vagy biolény sem szerepel benne, ami nem létezik, nem áll fejlesztés alatt, illetve nincs rá elméleti lehetőség már jelenleg is.”

A MaddAdam-trilógia befejező kötetének főszereplői Az Özönvíz évében megismert Zeb és Toby, akik a többi túlélővel együtt új életet kezdenek az elpusztult civilizáció romjain.


>!
Oriente
Margaret Atwood: MaddAddam

Köszönöm nektek a halat. Akkor most újramesélem Guvat és Gazella történetét.
Ne, kérlek még ne énekeljetek!

Ahogy Az özönvíz éve sem egyszerű folytatása a Guvat és gazellának, inkább párhuzamosítás, egy új látószög nyitása, a harmadik kötet is pontosan valami ilyet csinál, miközben azért néhány lépést mégis teszünk előre.
Atwood viszonylag átlátszó írói technikákat alkalmaz, hasonlóan az előző kötetekhez, mégsem tudom megunni. Sőt, mivel a tempó ezúttal határozottan lelassul, a helyszínek, a szereplők pedig már mind ismerősek, a nyugodt, ráérős próza most kifejezetten lehetővé tette, hogy akár visszamenőleg is eltűnődjek a regények szerkezetén és a trilógia köteteinek egymáshoz való viszonyán. A felépítés ugyanis mindenütt hasonló: ugrálunk az idő- és nézőpontok között, a visszaemlékezések strukturálják a cselekményt, újramesélésük építi a jelent – utóbbi a zárókötetre halmozottan igaz.

A mozgástér ezúttal minimális, a világ beszűkül, és szinte komikus az a sorsszerűség, ahogy a maroknyi túlélőről is rendre kiderül, valahol, valamikor a múltban már keresztezték egymás útjait. A szálak sokadik ilyen összekötése után aztán úgy döntöttem, mindennek semmi köze a realitáshoz, legalábbis nem kell túl komolyan venni ezeket a fordulatokat. Végeredményben minden a mítoszteremtést szolgálja, abba az új történetbe rendeződik, amit a guvatkák magukkal visznek, vagyis átmenekítenek a jövőbe. A hagyományozásra, az emlékezésre szánt történetekbe pedig ok-okozati láncok, ismétlődések és világos kapcsolódási pontok kellenek, hiszen a mítosz arra szolgál, hogy a világ értelmezhető legyen.

Régen éreztem úgy, hogy ennyire helyén lenne a trilógia, mint formai megoldás: az első kötet felkavaró volt, bizarr és nyomasztó, a második kibontotta a kérdéseket, elágazásokat és alternatív válaszokat kínált, ez a harmadik kötet, ez pedig a levezetés, a belenyugvás könyve. A guvatkák és gömböcök világának hajnala, ahol az ember veszélyeztetett fajként van már csak jelen. Kihalni esélyes…

1 hozzászólás
!

„A minden rendezettségre leselkedő zűrzavar okozza, hogy az információ a közlési folyamatban mindig elszegényedik, a halálos zaj leküzdéséhez, az időlegesen elért rend továbbításához szükségszerűen minduntalan össze kell vetni a »genetikus szövegeket«, és ez a »tévedések« elkerülését célzó összehasonlítás, »összeolvasás« a kétneműség létrejöttének igazolása és oka. A nemek kialakulásának forrása tehát az informatikában, a közlés fizikájában, a kommunikációelméletben keresendő.”

Lem könyvében a fő kérdés az, hogy milyen veszélyekkel járhat az emberiség számára az, ha a katonai hatalom pusztító célokra akarja felhasználni a világűrből érkező értelmes üzeneteket?


>!
Lianeko
Stanisław Lem: Az Úr Hangja

A Helikon kiadó gondozásában 2018-ban megjelent kiadás borítóján egy apró emberi alak látható, aki zseblámpával világít fel a sötét csillag pöttyözte égboltra, és a lámpájának fénye egyre halványodik, míg végül teljesen beleveszik az éjszaka sötétjébe. Ki ne találkozott volna már ezzel a jelentéktelenség-érzéssel, ami akkor fogja el az embert, ha a végtelen csillagos égre néz?

Valami ilyesmit próbál Lem mester a könyvében is elmagyarázni a tudóscsapat történetén keresztül, akik próbálnak megfejteni egy feltételezetten idegen civilizációtól érkezett neutrínósugár-üzenetet. A könyv egy fiktív visszaemlékezés, bizonyos Hogarth professzor tollából, aki a csillag üzenet megfejtésén dolgozott éveken keresztül spoiler
Fiktív tudósunk intelmére figyeljünk oda: Aki hihetetlen pörgő cselekményre, szkafanderbe bújtatott űrutazókra, és fura, vízfejű földönkívüliekre szomjazik, az tegye le a könyvet most! Lem regénye százszor inkább szól az emberi megismerés korlátairól, mint a földönkívüli civilizációkról. A cselekmény leginkább elméleti síkon zajlik – tudós főhősünk felvázol jónéhány hipotézist, bizonyítási és cáfolati eljárást, valamint elvi kérdést és problémát, amellyel az üzenet megfejtése közben találkozott. Lem hihetetlen érzékkel kreál egy teljesen hihető tudományos közeget: nem csak a tudományos fejtegetésekre tér ki, hanem a tudóscsapat tagjainak személyes ellentéteire, sőt még a kor politikai viszonyaira is. (Lem olyan precíz munkát végzett, hogy már vártam, hogy a könyv végén legyen egy „mérési jegyzőkönyvek” függelék) Persze ne higgyük azt, hogy elképesztő konspirációkról, vagy intrikákról fogunk olvasni. Ezek a tényezők csak újabb változóként vannak jelen a Lem által felállított egyenletben. Az emberi és politikai ellentétekkel az író leginkább azt szemlélteti, hogy nem elég, hogy az emberi megismerés véges, de még sokszor olyan nehezítő tényezőkkel is meg kell küzdeni, mint a kollégákkal való nézeteltérések, vagy a politikai hatalom folytonos ellenőrzése. A regénynek megvan a maga (néha igencsak) fölényeskedő, fanyar humora, de aki nyitott az ilyesmire, az biztos jól fog szórakozni.
spoiler

2 hozzászólás
!

@Kuszma
Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan II. – https://moly.hu/ertekelesek/3156126
Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan I. – https://moly.hu/ertekelesek/3152774
@LRn
Philip K. Dick: Ubik – https://moly.hu/ertekelesek/3147342
@mandris
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával – https://moly.hu/ertekelesek/3185934
@marschlako
Kim Stanley Robinson: Icehenge – https://moly.hu/ertekelesek/1578221
@Molymacska
John Scalzi: Vének történetei és más írások – https://moly.hu/ertekelesek/3207821
@Noro
Becky Chambers: The Long Way to a Small, Angry Planet – https://moly.hu/ertekelesek/3215772
Theodore Sturgeon: Több mint emberi – https://moly.hu/ertekelesek/3161872
@Razor
Walter Tevis: Sokszavú poszáta – https://moly.hu/ertekelesek/3169242
@Zsola
Jeff VanderMeer: Expedíció – https://moly.hu/ertekelesek/3148213


>!
vicomte P
Kir Bulicsov: Kettészakított élet

Annak idején a Galaktikában viszonylag sok Bulicsov novellát olvastam, és úgy maradt meg az emlékezetemben, mint olyan szerző, akit kedvelek, mégis, ez a novellagyűjteménye anno kimaradt az olvasmányaim közül.
Most, több mint 30 év késéssel bepótolva az olvasást, határozottan érzem, hogy annak idején mulasztást követtem el, és bár most is érdekesnek, sőt, többnyire jónak találtam az egyes novellákat, de sajnos sci-fi-ként már erősen retro hatásuk volt.
Maguk a novellák eredetileg egy ’75-ös kiadású kötetben jelentek meg* ezért nekem inkább mint a Szovjetunió korszellemét megőrző lenyomatként jelentettek élményt, s nem a sci-fi tematika miatt, bár ott is voltak a korát jóval meghaladó ötletei is.

Bulicsov jó író, és jó novellista volt – kimondottan változatos stílusban írt: a komoly és gyakran lírai hangvételű írásai vannak túlsúlyban, de ezek mellett a könnyed, gunyoros vagy akár groteszk stílus sem állt tőle távol. Láthatóan ismerte a kortárs angolszász zsánert, de az orosz hagyományok is felismerhetőek ezeken az írásokon. A legnagyobb erőssége számomra az volt, ahogy gyorsan és biztos kézzel rajzolta meg a karakterei jellemét és rántotta be őket egy-egy furcsa, többnyire éles érzelmeket kiváltó szituációba, amire aztán ki-ki a maga módján reagált.

Több novellája is a hétköznapi valóság és valami meghökkentő találkozására épít:
Beszélhetek Nyinával? – Egy furcsa módon félrekapcsoló telefon spoiler
Kozarin professzor koronája – Egy kacatok között felfedezett spoiler szerkezet.
Türelem – Egy spoiler csónakmotor, ami igencsak makacs munkára sarkall egy kamasz srácot.
Ha nincs Mihail – Egy gombászás közben talált furcsa fémdarab spoiler
Ezek a novellák leginkább arra építenek, hogy miként reagál egy bizonyos ember(típus), ha kizökken a világa a megszokott keretei közül.

Voltak abszolút klasszikus sci-fi ötletek – többnyire az ember és az idegen fajok találkozásának témájában:
Kettészakított élet – Miként reagál egy egyszerű ápolónő, ha egy spoiler űrhajó elragadja a Földről? Hogyan tud megbarátkozni a földitől merőben eltérő életformákkal?
Nehéz gyerek – Hogyan lehet felnevelni és törődést adni egy idegen bolygóról kimentett gyereknek, aki szó szerint egy ördögfióka?
Hótündér – Létezhet-e szerelem két merőben más spoiler lény között?
Tiltakozás – Ironikus hangvételű írás (az Iljon Tichy vonulatról), hogy mit lehet kezdeni egy olyan bolygó sportolóival, akik a fair play szabályait ösztönösen rúgják fel, ha vesztésre állnak? spoiler
Vörös szarvas – fehér szarvas – Elítélhető-e az evolúció, mert a brutális és nem az értelmes marad fenn a törzsfejlődés során?

Két novella volt, ami számomra meglepően korszerűnek hatott:
Az emlékezet első rétege – egy találmánynak köszönhetően bizonyos emlékek és benyomások átplántálhatóak mások tudatában, és mire lehet ezt a tudást felhasználni?
A bioforma – a poszthumán SF egyértelmű előfutára. Erős fókusszal azon, hogy mi is teszi az embert emberré.

* S ki tudja, hogy egyik-másik pontosan mikor íródott, nekem olyan érzésem volt, hogy a kötetben kronologikusan voltak elrendezve a novellák, és az elején lévők még inkább a ’60-as évek végén íródhattak.


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!