Sci-fi

Rovatgazda
!

Sziasztok! Február ugyan rövid hónap, meg tél is rendesen a markában tartott minket, ennek ellenére nagyon aktív volt a Sci-fi zóna, sok érdekes bejegyzés és hozzászólás született. Íme a válogatás belőle:

– Zárt a sci-fi szubkultúra? Mi is az az entry-level (belépőszintű) sci-fi, és milyen hatása van?:
https://moly.hu/karcok/1052600 (@SFmag, @Dominik_Blasir)
https://moly.hu/karcok/1055164 (@Spekulatív_Zóna)
– Hasznos gyűjtemény – Magyar Fantasztikus Útikalauz Stopposoknak: https://moly.hu/karcok/1055367 (@Spekulatív_Zóna)
– Bejelentették az idei Nebula-díjak jelöltjeit: https://moly.hu/karcok/1063734
– Bemutatkozik az @SFF_Figyelő: https://moly.hu/karcok/1066597
– Andy Weir novellák: https://moly.hu/karcok/1066505 (@petamas)
– Ti milyen sci-fi könyveket látnátok szívesen új kiadásban? – https://moly.hu/karcok/1063376 (@Spaceman_Spiff)
– Gondolatok a sci-fi jövőjéről: https://moly.hu/karcok/1059080 (@Spaceman_Spiff)
– Milyen funkciót is töltenek be a különböző idegen lények három magyar SFF-regényében? @makitra gondolatai: https://moly.hu/karcok/1054930


>!
Spekulatív_Zóna U
Sci-fi

Elolvastam ezt a remek horror, sci-fi vagy fantasy könyvet, vagy láttam ezt a király filmet és hallottam, hogy könyv is van belőle – érdekel ez a dolog! De merre induljak? Hol írnak, hol beszélnek itthon ilyen témákról, hol találhatnám meg a következő olvasmányom? Ha ilyen kérdések gyötörnek, akkor a legjobb helyen jársz: ebben a posztban röviden, egy helyen szedtem össze pár helyet, ahol Magyarországon online és élőben szó esik fantasztikus irodalomról.

https://spekulativzona.blogspot.hu/2018/02/magyar-fanta…

!

Philip K. Dick különleges stílusú író. Sokan olvastatok tőle az elmúlt hónapban, így megérdemel egy bővebb válogatást. Lássuk, hogy látjátok, milyen érzéseket vált ki belőletek a könyveinek olvasása.

Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Ám, amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket.

… mert ha az emberek túl vakok, hogy magukat kormányozzák, hogyan lehet rájuk bízni mások kormányzását?"


>!
Noro P
Philip K. Dick: A végső igazság

Egy Dick-regény szürrealizmus, metafizika vagy akár csak drogok nélkül. Ki hitte volna, hogy ez is lehetséges? Egy kegyetlenül ötletes, ámde végső soron evilági összeesküvés részeseivé válhatunk a történetben, amelynek – és ez is szokatlan – már az első lapjain betekintést nyerünk, na nem a végső igazságba, de legalább egy középsőbe. A továbbiakban pedig mintha két valóság között ugrálnánk, amelyek közül legfeljebb az egyik lehet igaz. E könyvben ugyanis nincsenek párhuzamos univerzumok, csupán az elfogadott igazságnak vannak különböző szintjei. A szerző ötletesen és kellemetlenül hihetően gondolta tovább a regény megírásának idején (az 1960-as években) uralkodó politikai helyzetet, és egy kíméletlen szatírában foglalta össze az eredményt. Itt nincs végső igazság, hiszen valaki mindig készül egy újabb hazugsággal, még az utolsó pillanatban is. Az összkép ugyanakkor mégsem olyan nyomasztó és reménytelen, mint Dick “vadabb” stílusú könyveiben, amilyen pl. a Palmer Eldritch három stigmája vagy a Kamera által homályosan. Ezért azoknak az olvasóknak is merem ajánlani, akik eddig nem találták meg a közös hangot az íróval: a Végső igazság könnyebben befogadható, mégis hozza a Dicktől elvárható trükköket és gondolatokat.

!

Jack Hamiltont és társait baleset éri, egy robbanás a részecskegyorsítóba taszítja őket. Amikor magukhoz térnek, ráébrednek, hogy a dolgok most másképpen működnek, mint ahogyan azt megszokták. Milyen világba érkeztek? Miféle őrült istenség figyeli őket az égből?

„– Mostantól abszolút őszinte leszek mindenkivel, azt mondom, amit gondolok, azt teszem, amit tennem kell. Az élet túl rövid a színleléshez.”


>!
Quator
Philip K. Dick: Figyel az ég

Minden ember fejében egész világ van és ahány ember, annyi világ. De milyen lenne, ha ezek a világok meg tudnának elevenedni, létre tudnának jönni, és bebarangolhatnánk őket? Velük együtt megteremtődne minden félelem, amit létrehoztunk, és minden gondolat, ami a fejekben van. Mi történne, ha mindez az őrület determinálódni tudna egy látszólagosan valós világban? Ezeket a helyzeteket élhetjük át többször, őrültebbnél őrültebb világok képében. Talán az összes kreált világra elmondható, hogy élhetetlenebb, mint az általunk ismert világ, pedig ha belegondolunk az sem mondható tökéletesnek, sőt néha beteg, mert néhány elborult elméjű ember megmérgezi, elrontja, ráerőltetve a világképüket a környezetükre. Itt azonban a teljes elborulással találkozunk, beteg elmékben kalandozva. A regény viszonylag rövid, pörgős, elborult, groteszk, ezek a jelzők jutnak eszembe róla, aki szereti ezeket a jelzőket, és az alternatív valóságokat, az vegye kezébe a könyvet.

!

Az 1962-ben először megjelent Az ember a Fellegvárban mára a science-fiction klasszikusa, megteremtette az alternatív történelmi regények műfaját.

„Minden területen legalább öt cég verseng, hatalmas a pazarlás. Nincs nagyobb badarság a gazdasági versenynél.”


>!
Vaszilij
Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

Egy kihívás – és a sorozat – kapcsán olvastam újra a könyvet, és a végére érve kissé felemás érzéseim vannak. Kétség nem fér hozzá, hogy valódi magas irodalomról van szó, sajnos nekem néha már túlzottan is magas.

Az alapötlet jó, azt nem lehet vitatni, hogy Dick tud írni, de néha mégis olyan érzésem volt, hogy nem irodalmat olvasok, hanem egyfajta filozófiai eszmefuttatást. Ez persze nem feltétlenül baj, de számomra egy kicsit sok volt. Ami érdekes, hogy sikerül úgy bemutatni ezt az alternatív világot a karaktereken keresztül, hogy maguk az emberek is fontosnak tűnnek. Nem éreztem úgy – vagy csak nagyon ritkán –, hogy csak kellékek lennének, teljes, önálló életet élő karakterek voltak, akiknek a mindennapos nyűgjein keresztül kapunk betekintést erre a furcsa világra.

Az utolsó kb. húsz oldal aztán egy kicsit letörte a lelkesedésemet, mert inkább kérdéseket kapunk, mint válaszokat, és néha azt sem tudjuk, hogy a könyv épp melyik valóságban jár, hogy egyáltalán a könyvet írja valaki, vagy éppen a könyv írja a világot. Én örültem volna egy kicsit világosabb, egyértelműbb, de legalábbis részletesebb befejezésnek, de azért így sem volt rossz.

!

Dee Rees előszava Az akasztott idegen novellához:

„Egy olyan társadalomban, ahol szakértőkre, elemzőkre és a közösségi média különféle formáira hagyatkozunk, s ezek alakítják a szemléletünket, megmondják, mit érezzünk és gondoljunk, az önelégültség és az apátia ikervírusa könnyen behatol a pszichénkbe.”


>!
abstractelf
Philip K. Dick: Elektronikus álmok

Ebben a novellásgyűjteményben benne volt minden, amiért Philip K. Dick az egyik kedvenc íróm évek óta: izgalmas, többrétű történet és elgondolkodtató üzenetek.
A novellák maguk a „jó” és az „ezt mindenkinek olvasnia kell, zseniális!” skálán mozogtak. Az előbbi kategóriába esik Az álapa és a Hulla vagy, Foster!, míg az utóbbiba a Kiállítási darab, A pántkészítő (aminek a végén nagyon komoly kárörömöt éreztem) és a Mi az ember? (amit már olvastam az Emlékmásban, de még mindig favorit novella).

Habár nem ugyanolyan mértékben tetszettek a novellák, a történetük összetettsége közös tulajdonságuk. Az elsőre teljesen egyszerűnek tűnő cselekményszál alatt egy sokkal mélyebb jelentéstartalom bújik meg. Az ezekből előtűnő gondolatébresztő üzenetek pedig hasonlóan sokszínűek és sokrétűek, így az olvasó maga választhatja meg, hogy miként értelmezi az adott novellát, vagy épp melyik aspektusát emeli ki.
A novellák különböző üzenetei között találhattunk a valóságról, az emlékezésről, a fogyasztói társadalomról, a szabadságról, az emberi kapcsolatokról, illetve magáról az emberi természetről szóló gondolatokat is. Engem mindig meglep, hogy ennyi idő után is még mindig relevánsak azok az ötletek és következtetések, amiket az író az 1950-70-es években levont.

Egyetlen dolog volt csupán, ami szerintem nem volt a legjobb megoldás; mégpedig a forgatókönyvírók bevezető szövege. Ugyan ezek nem spoilerezik el a novella cselekményét, azonban nélkülük még szabadabban tudtam értelmezni a novellákat, és vonhattam le a saját következtetéseimet. Utána érdekesebb volt elolvasni a bevezető szövegeket, s látni, hogy a forgatókönyvírók mit találtak fontosnak az adott novellában.

Mindent összevetve az Elektronikus álmok egy nagyszerű válogatás lett, ami könnyedén beszippanthatja nem csupán a haladó, de a kezdő Philip K. Dick olvasókat is. Ismét nagy hatással voltak rám a történetek, és újfent napok kellenek, míg teljes mértékben feldolgozom ezt a gyűjteményt. De pont ezért szeretem az írót annyira.

!

A regényt ugyanolyan kultusz övezi, mint a belőle ihletődött Szárnyas fejvadászt (Blade Runner), ami a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb sci-fi alkotása.

"– Maguk androidok nem igazán tartanak össze. Még vészhelyzetben sem.
– Ebben igaza van. Azt hiszem, hiányzik belőlünk egy fontos emberi tulajdonság, az empátia. Nincsenek érzelmeink."


>!
Lynn
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Nagyon sok mindenki nagyon sok mindent leírt erről a műről az elmúlt 50 évben, és azt gondolom, ennek megvan az oka. Gyorsan olvasható könyv, de teli van mondanivalóval és nagyon elgondolkodtató. Bennem rengeteg kérdést felvetett, ezek közül e legfontosabb talán az, hogy hol, az ember és android között a választóvonal? Hiszem az előbbinek vannak érzései, mégis empátiadobozzal él és simán beprogramozza magát kénye-kedve szerint depresszióra, pihentető alvásra, feltétlen hitre, engedelmességre vagy esetleg épp passzív ellenállásra; ezzel szemben az android nem érez empátiát – kivéve ha mégis. spoiler
Mentsen meg a sors az olyan világtól, ahol programozom magam és/vagy emberszabású robotok rohangálnak körülöttem. És minél emberibb, annál rémisztőbb…

Annyira komor a környezet, hogy hasonlóan éreztem magam, Mint a Malevil olvasása közben: azonnal friss levegőre, tavaszra, csicsergő madarakra és egy nagy bundás kutyára van szükségem. Vagy legalábbis valami klasszikus zenére.
Mentsen meg a sors az olyan világtól, ahol felcsillan az ember szeme (már ha nem Gerald Durrellnek hívják az illetőt), ha meglát egy varangyos békát/pókot és azonnal begyűjti, mert mekkora kuriózum.

Amúgy honnan tudom, hogy ember vagyok? Honnan tudom, azt, hogy aki nem vizsgálta meg magát akár egyik, akár másik szerkezettel a könyvben, az nem android? Lehet, hogy egyszercsak arra ébredek, hogy szembesülök a valósággal, mint Arnold Schwarzenegger ebben a filmben (https://port.hu/adatlap/film/tv/a-hatodik-napon-the-6th…).

2 hozzászólás
!

Az Ílion-duológia lezárása egy jövő képét vetíti elő, amelyben a halhatatlan “poszthumánok” a saját szórakoztatásukra újraalkotják a marsi Olympos Mons tetejéről a trójai háborút.

„– Mi más lenne a valóság, mint egy álló kvantum-hullámfront, amely összeesik a valószínűségi állapotok között? Hogyan működne az emberi elme, ha nem egyfajta interferométerként, ami ezeket a hullámfrontokat észleli és omlasztja össze?”
@Sai_home
https://moly.hu/ertekelesek/2666077


>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Dan Simmons: Olümposz I-II.

Dan Simmons könyveit mindig nagy lelkesedéssel várom, olvasom. Most sem volt ez másképp. Az Ílion a kis moracevkeivel, csodáival, monumentalitásával hamar a szívembe lopta magát. Rengeteg karakterével, helyszínével, rejtélyeivel magába szippant, nem ereszt.
(https://moly.hu/konyvek/dan-simmons-ilion/en-es-a-konyv/buzanszky_virus_david)

Folytatásnak lenni egy ilyen kezdés után biztos nem könnyű. Amikor az olvasó nagy elvárásokkal nekiesik, szegény könyv szíve csak úgy kalapál attól félve, hogy nehéz lesz megfelelnie az elvárásoknak. Hisz ahol rejtély és lezáratlan szálak hada gyűlik fel, ahol rengeteg szereplő sorsáért kell izguljunk, ott a csalódás és értetlenség is felütheti a fejét, megosztva a közönség érzéseit. A sok száz oldal lehetséges veszélyeiről nem is beszélve.

Az Ílion olvasása után két évvel kicsit nehéz volt belerázódnom a folytatásba. Biztosan könnyebb feldolgozni a két könyvet, ha nincs ennyi kihagyás a kötetek olvasása között. Aki még teheti, az inkább így essen neki. Ennyi karaktert, motivációt, eseményt nehéz évekig fejben tartani. Szerencsére az író néha segít, itt-ott pár mondatban ügyesen összefoglalja egy-egy szál történéseit.

Bármennyire kedvelem a munkásságát, vagy hirdetem zsenialitását, volt pillanat, amikor azt mondtam magamban, hogy „ezt kicsit most túltoltad, Dan”.
Itt nem arra gondolok, hogy néha soknak, túlírtnak éreztem egy-egy jelenetet, mert ilyen is volt, de ezt a magam számlájára írom. Inkább arra, hogy néha az agymenésnek is kell, hogy legyen határa. Ez tőlem furcsán hangozhat, hisz rajongok az elszállt, beteg ötletekért; főleg ilyen magaslatokban, de azért úgy is van bőven mit feldolgozni, hogy nem jelenik meg sok karakter sokadik formájában, vagy más bőrében, vagy a hatodik nevén.
Szóval Dan nem könnyíti meg története feldolgozását. De hát ismerjük, szereti villogtatni írói tudását, megbocsátható.

Összességében nekem nem okozott csalódást, még ha az előző rész jobban a szívemhez is nőtt. Egy kicsit több Mahnmutnak örültem volna.
A történet vége, a rejtélyek feloldása nem hagyott rossz érzést vagy hiányérzetet bennem. Mondjuk volt mit átgondolni, átrágni, visszaolvasni, hogy „tisztázódjon”, de összességében határozottan elégedett vagyok a lezárással.

Mellékesen van egy olyan hatása a könyvnek, hogy felkeltheti az érdeklődésed más könyvek, írók, művek után is, kedves olvasó. Talán az sem túlzás, hogy tanulhatunk is belőle.

Végül, ha számít, hogy kinek ajánlanám ezt a könyvet, akkor elmondom: Mindenkinek.
Nem scifiseknek, nem irodalmároknak, nem fiataloknak vagy nemeknek. Szerintem ebben a műben legtöbb olvasásért rajongó ember megtalálja amit keres.
Hátborzongató, hogy milyen bámulatos monstrum születhet egymástól ilyen távol álló témáknak elegyéből.
Hozzávalók:
Görög mitológia, háború, kvantumfizika, Mars (bolygó), sci-fi, tudományos, űropera.

https://moly.hu/idezetek/911430
https://moly.hu/idezetek/911433
https://moly.hu/idezetek/911434
https://moly.hu/idezetek/911429
https://moly.hu/idezetek/911426

3 hozzászólás
!

Ismét egy jól ismert klasszikus. Az Én, a robot először 1966-ban jelent meg.

"– Maga hány éves? – tudakolta.
– Harminckettő – feleltem.
– Akkor nem emlékezhet arra a világra, amikor még nem voltak robotok. Akkoriban az emberiség még egyedül, társtalanul nézett szembe a világegyetemmel. Most viszont vannak segítőtársai, nála erősebb, hűségesebb, hasznosabb teremtmények, akik feltétlenül odaadó hívei. Az emberiség immár nincs egyedül. Gondolt már erre valaha?"


>!
Ditta P
Isaac Asimov: Én, a robot

Eddig meg voltam győződve róla, hogy nem szeretem a novellákat. Pedig hát, de bizony, hogy szeretem, csak Asimovnak kell őket írnia. Bár ha jobban belegondolok, az Én, a robot lehetne egy regény is, hiszen az összekötő szöveg szépen összefogja a fejezeteket, akarom mondani a novellákat.
Dr. Susan Calvin, a főszereplő, jól eltalált figura, na és persze előtte nincs titok, mindig kideríti az igazságot. Mint ahogy a 2 fura mérnök, Donovan és Powel is, kerüljenek bármilyen kutyaszorítóba, megoldják a problémát. Kifejezetten szerettem a történeteiket. Viszont ha jobban belegondolok, itt mégiscsak a robotika az igazi főszereplő, ami Asimov korában még nem is létezett, mégis ő lett a névadója. Így hát mivel mással kezdődhetne az egész, mint a robotika 3 alaptörvényével. Milyen logikusak, és mégis milyen sok probléma lehet velük. Ezek a novellák valójában „gondolatkísérletek” olyan speciális helyzetekre, ahol kézenfekvő problémák léphetnek fel a 3 alaptörvény betartása mellett is. Nem mondhatok mást, egyszerűen zseniálisak.
Hogy eljárt volna felettük az idő? Határozottan nem.
Hogy másfelé fejlődött a világ? Na és? Attól még fantasztikusak maradtak.
Hogy egyszerűek a szereplők és a párbeszédek? Na igen, de hát ezek novellák, nem nagyon van idő hatalmas jellemábrázolásra és jellemfejlődésre. És egyáltalán attól lenne jó egy sci-fi? Szerintem ezen túl lehet tennie magát az embernek, nem von le semmit az értékükből.
Gyakorlatilag, mind a 9 novella tetszett, ami ebben a válogatásban szerepel. Amikor próbáltam kiemelni közülük 1-2-t, azt vettem észre, hogy nem igazán tudok választani. De azért ha nagyon kellene a csúcs szerintem a Logika és az Eltűnt robot volt.
Muszáj írnom egy-két gondolatot a hasonló című Will Smith féle filmmel kapcsolatban is (a filmeket is legalább annyira szeretem, mint a könyveket). Természetesen a filmet is imádtam. Sokan figyelmeztettek, hogy a könyvnek és a filmnek nincs sok köze egymáshoz. Ezt bizony én nem így látom. Persze az összekötő történet más, de szinte minden egyes fontos és alapvető felvetésnek és ötletnek -amiből a film összeáll- az alapja megtalálható Asimov robotnovelláiban.

3 hozzászólás
!

Nemrégiben szerepelt már a Merítésben, de nem árt újra felhívni rá a figyelmet.

Mi minden történhetett volna másképpen a Földön, ha az emberi agyban kialakul egy aprócska mirigy, amely a többi ember jelenlétében azt súgja: ők is olyanok, mint te, és az empátia láthatatlan, globális hálóját szövi a faj egyedei közé? Megtörténtek volna a háborúk, mészárlások, keresztes hadjáratok és terrorcselekmények?


>!
Nuwiel SP
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei

Hógolyó sok fejtörés után kijelentette, hogy a Hétparancsolat lényegét gyakorlatilag egyetlen sarkigazságba lehet sűríteni: „Négy láb jó, két láb rossz!” Azt mondta, ez magában foglalja az Állatizmus elvének lényegét. (George Orwell: Állatfarm)

Bárki, aki olvasta Orwell eme remekművét, és ismeri az xkcd ide illő részét spoiler, az sejtheti, mire akarok kilyukadni. Ha két láb rossz, négy láb jó, akkor @sirszalhasogato elmés és tökéletesen ideillő megjegyzése szerint nyolc láb duplapluszjó!

A távoli jövőben játszódó történetben az emberiség nem hazudtolja meg önmagát, ismét alaposan elcseszi a dolgokat a Földön. Eközben a névtelen bolygón elindított kísérlet félresiklik, és ugyan az eredeti szándékoktól alaposan eltér, de pazar ötletek garmadáját felsorakoztató módon bontakozik ki az új irány. A történet leginkább villanásokat mutat meg a zöld bolygó történetéből, a fejlődés jelentősebb mérföldköveit. Minden fontosabb sorsfordító eseményt bemutat, minden logikusan következik egymásból és alaposan átgondoltnak tűnik az egész könyv, én mégis keveselltem ezt a szálat. Többet, többet és többet akartam, de sajnos csak ennyi jutott. A másik szálon, az embereknél is csak pillanatképeket kapunk az időnként felébresztett klasszicista szemszögén keresztül, ez kevésbé is tetszett, leginkább azért, mert a zöld bolygó mellett ez nem tudott újat mutatni, de nem is akart valószínűleg. Az elcseszett Föld helyett másik otthont kereső emberiség, bár a spoiler.

A Fumax azzal hirdeti az SF Extra könyveit, hogy igényes sci-fik igényes olvasóknak. Az Artemis ugyan nem nyerte el a tetszésemet, Az idő gyermekei viszont annyira hihetetlenül jó volt, hogy már olvasás közben kedvencnek jelöltem. Száz ilyen könyvet, ezeret!

Ajánlom még @Bori_L karcait a könyvhöz kapcsolódóan:
* https://moly.hu/karcok/1045986
* https://moly.hu/karcok/1045098
* https://moly.hu/karcok/1044227
* https://moly.hu/karcok/1043588

!

Februárban született 100 éve Theodore Sturgeon. @Asgard47 karcával emlékezzünk meg róla:
https://moly.hu/karcok/1066706

„A logika és az igazság két nagyon különböző dolog, noha a gondolkodást végző elme számára gyakran egyugyanazon dolognak látszanak.


>!
Oriente P
Theodore Sturgeon: Több mint emberi

Transzhumanizmus az 50-es évekből, nyilvánvalóan nagyon máshogy megközelítve, mint napjainkban – alapvetően pszichológiai vonalon. Az én ízlésemnek ez így egy kissé misztikus volt, a történet maga pedig széttöredezett (utólag olvastam, hogy a középső fejezet magját egy novella képezi), de az egyes részekben, nézőpontokban, karakterekben mindig sikerült teljesen elmerülnöm, és a szöveg, a stílus is könnyen utat talált hozzám.

Nehezebb megfogni, hogy mi a könyv utóhatása – nem csoda hogy hetekig nem tudtam írni róla. Az üzenet triviálisabb fele könnyen dekódolható: hogy az eltérés, a normalitás hiánya tulajdonképpen különlegesség, hogy az egész több, mint a részek összessége. De talán a harmadik fejezethez érkezve értettem csak meg – és egyáltalán nem biztos, hogy igazam van –, hogy a Homo gestalt entitás fikcióját egy absztraktabb szinten olvasva, a mindenkori ember mentális egységének összetevőiről van itt szó. Olyan összetevőkről, amelyek egymás ellen is fordulhatnak és önmagukban kártékonyak is lehetnek, vagy akár önpusztítóak. Ha erre az olvasatra koncentrálok, akkor az összes fantasztikus elem másodlagossá, puszta körítéssé morzsolódik szét.

Azon ritka esetek egyike ez a regény, amit szívesen elkezdenék elölről, hogy újra, illetve máshogy is összeálljon a kép, de persze nem fogom, mert túl hosszú a várólistám és túl rövid az élet. Ezt most így teszem el magamban, ahogy van, legfeljebb időnként még morfondírozok rajta egy kicsit.

!

A fiatal angol szerző műve érdekes gondolatkísérlet, egy projekt során élő embereket akarnak átemelni a biztos pusztulás előtt álló, római kori Pompejiből.

„…bármilyen kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.


>!
Praetorianus P
Daniel Godfrey: Új Pompeji

Előre jelezném, hogy még erősen a könyv hatása alatt állok, így bármit is írok, az kicsit elfogult lesz. Ez bizony brutálisan jó volt! Nem vagyok nagy sci-fi fan, igazából az elmúlt tíz évben alig olvastam ilyesmit, régen viszont nagyon szerettem. A nagy kedvenc ebben a stílusban Fonyódi Katedrálisa, az első megjelenése óta, kb 20 éve. Így nem is volt kérdéses, hogy megveszek-e egy olyan könyvet, amiben Pompeji és az időutazás együtt szerepel. És a fülszöveg ezúttal nem hazudott. Ha már Crichtont emlegették, kicsit el is gondolkodtam a dolgon, és bizony mondanivalóban erős párhuzamot véltem felfedezni a Jurassic Parkkal. Az ember kezében lévő technika fantasztikus dolgokra képes, és a felfedezés és újdonság varázsa bizony vakká tesz minket, ha a felfedezésünk következményeiről van szó. És az a fránya felfedezés néha bizony visszaüt…
Ez a regény lényegében arról szól, hogy három ember felfedez egy fantasztikus technológiát, és hárman három különböző aljas spoiler célra (és persze pénzszerzésre) akarják azt felhasználni. Hogy ebben milyen szerepe van kedvenc városom reinkarnációjának, abba nem mennék bele, nehogy valaki akaratlanul is lelője magának a poént. Tessék szépen elolvasni. A könyv felépítése is bejövős, mindig szerettem a több nézőpontú, az időben ide-oda ugráló sztorikat. A szálak persze a végén találkoznak, és okoznak is némi fejtörést. Hamar, lényegében két nap alatt ledaráltam a könyvet, és néha volt olyan érzésem, hogy elvesztem valahol okok és okozatok között. Mivel nagyon tetszett, úgy tervezem, hogy még idén beiktatok egy újraolvasást, hátha minden mozaik teljesen a helyére kerül. Az utószóban olvasható remek hírt pedig gyorsan elspoilerezem Nektek: a folytatás máris elkészült :)
Fogyasszátok, megéri!

5 hozzászólás
!

Vegyes:
@Bla
Ray Bradbury: Marsbéli krónikákhttps://moly.hu/ertekelesek/2673966
@Csöre
Brandon Hackett: Xenohttps://moly.hu/ertekelesek/2661384
@Dominik_Blasir
C. J. Cherryh: Mélyállomáshttps://moly.hu/ertekelesek/2657453
@Dubovszki_Martin
Peter F. Hamilton: The Naked Godhttps://moly.hu/ertekelesek/2650514
@gesztenye63
Elan Mastai: Felbolydult napjainkhttps://moly.hu/ertekelesek/2674303
@Joshua182
Tzvetan Todorov: Bevezetés a fantasztikus irodalombahttps://moly.hu/ertekelesek/2649903
@lilla_csanyi
Andy Weir: Artemishttps://moly.hu/ertekelesek/2657690
@mandris
Brandon Hackett: Xenohttps://moly.hu/ertekelesek/2665686
@Noro
Robert Sheckley: Zarándokút a Földrehttps://moly.hu/ertekelesek/2664794
@Oriente
Jodi Taylor: Egyik átkozott dolog a másik után -https://moly.hu/ertekelesek/2649627
@regulat
Arthur C. Clarke: Holdrengéshttps://moly.hu/ertekelesek/2657204
@Sai_home
Vladimír Páral: Rómeó és Júlia 2300https://moly.hu/ertekelesek/2648932
@tetsuo
Robert Charles Wilson: Affinitásokhttps://moly.hu/ertekelesek/2665270
@Traclon
Ian McDonald: Brasylhttps://moly.hu/ertekelesek/2661873
@ViraMors
Kleinheincz Csilla (szerk.): 10https://moly.hu/ertekelesek/2665819
@Zsola
Edgar Rice Burroughs: A Mars isteneihttps://moly.hu/ertekelesek/2664182


>!
Szentinel
Dave Hutchinson: Embercsempészek

Kellemes csalódás volt ez a könyv. Nem vártam túl sokat tőle, mikor elkezdtem olvasni, de aztán kiderült, hogy nem is olyan rossz. Sőt. Többször is láthattuk már, ahogy angolszász szerzők igyekeznek kelet-európai miliőt teremteni, de Dave Hutchinsonnál éreztem azt először, hogy sikerrel járt. Az egész könyvet nagyon áthatja ez a kulturális közeg. Néha már túlságosan is.

A történet főszereplője Rudi, észt konyhafőnök, aki egy lengyel vendéglőben ragadt. A munkájával nincs gondja, hisz csak néhány vendég keseríti meg az életét, akik odajárnak bajt keverni. Azonban egy alkalommal lehetőséget kap, hogy kipróbáljon valami egészen mást, egyfajta mellékes pénzbevételi forrásként. Ez pedig a „futárkodás”, ahol nem épp legális dolgokat kell szállítania. Ezt azonban jelentősen megnehezíti az Európában kialakult helyzet. Konkrétan: az Unió szétesett, a schengeni egyezménynek kaput, az országok pedig sokszor sokféle mikroállammá estek szét. Ez a téma engem is foglalkoztat egy ideje, pláne ha belegondolok, mi lenne Erdéllyel, ha kilépne Romániából, vagy a hasonló, magyarajkú területek döntenének úgy, hogy ők bizony különválnak.

Hutchinson könyve egy nagyon jól megírt fantazmagória egy, a közeljövőben kialakuló, szétesett Európáról, és bár sci-fiként van megjelölve, nagyon is kevés fantasztikus elemet tartalmaz. Így az is bőven tehet vele egy próbát, aki nem fogékony a sci-fire. Viszont annál jobban szereti a kémkedős regényeket. Az Embercsempészek (eredeti címén: Európa ősze) ugyanis részletesebben foglalkozik a különböző országok és mikroállamok közti diplomáciai kényességekkel, mint arra az ember először számítana. Ezzel szemben – és talán ez az egyetlen, komolyabb negatívum, ami eszembe jutott olvasás közben – túl sokat foglalkozik a könyv azokkal, amik nem igazán foglalkoztatják az olvasót.

Maga a történet ugyanis nem egy nagy etvasz, sőt a könyv nem is igazán cselekményes. Persze Rudi és társai itt-ott kutyaszorítóba kerülnek, de könyv legnagyobb részét inkább a világleírások és a szereplők személyes konfliktusai teszik ki. Ahogy azt már korábban említettem, a könyv jellegzetesen kelet-európai hangulatú, így rengeteg szöveget kapunk az ilyen-olyan emberek öniróniával és cinizmussal vegyes depressziójából és a nemzetükkel ápolt ellentmondásos kapcsolatukból. Magáról Rudiról is igen sokat megtudhatunk, és azt is jól ábrázolja a szerző, hogyan változik meg az általa ismert valóság a kémkedés hatására. Ugyanis miután futárnak áll, már egy normális kapcsolata sem lehet, ahogy egy csempészes filmet sem tud élvezni, mert tudja, mikor melyik hollywoodi húzás hiteltelen. A könyvben komplett fejezeteket kapunk, amik nem csak egy-egy bevetés részleteit, hanem az emberek lelki világát is részletesen leírják, ez pedig sokszor megakaszthatja azokat az olvasókat, akik inkább a történet miatt olvassák az efféle irodalmat.

Viszont abszolút érdemes lelkesedni érte. Bár az Embercsempészek nem a legizgalmasabb könyv, azért Hutchinson elég olvasmányossá írta meg. Hiába van az embernek az az érzése, hogy ennek a felével jobban működhetne a történet. Akkor ugyanis kimaradnának azok a részletek, melyek kiemelik a hasonszőrű regényei soraiból. Ahogy már említettem, ezt a könyvet célszerűbb kémregényként olvasni, mint sci-fiként. Ha kedveled a részletes világleírásokkal és jellemrajzokkal tarkított, erőteljesen k. európai hangulatú, és azokon a helyszíneken játszódó elbeszéléseket, akkor neked találták ki az Embercsempészeket. Ha azonban ezek nem jellemzők rád, illetve előnyben részesíted a sztorit és a pörgős akciót, akkor csalódást okozhat.

Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy legalább olvassa el az első pár fejezetet. Ritkán kapunk ilyen könyveket, az biztos.

6 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!