Sci-fi

Rovatgazda
!

Sziasztok!

A júniusi Merítés témája, hogy nincs téma. Hurrá, nyaralunk! Meleg van, sütkérezünk a napon, vagy éppen pihenünk az árnyékban, nyári olvasmányokon töprengünk… Ilyenkor jól jön egy kis ajnáló, így egyaránt válogattam régebbi és újabb kiadású könyvek között, amiket mostanában olvastak a molyok.
Válogatás a karcokból:
– Szeptemberben várható Sylvain Neuvel nagy sikerű Alvó óriások című regényének a folytatása, az Ébredő istenek. – https://moly.hu/karcok/931684
– Kiosztották a Locus díjakat az olvasók szavazatai alapján – https://moly.hu/karcok/930071
– Jelentkezz a VII. Fantasztikus kéziratok éjszakájára! – https://moly.hu/karcok/920270
– Jeff VanderMeer interjú – https://moly.hu/karcok/918307
– Greg Egan új regénye – https://moly.hu/karcok/930750
Kihívások:
– Sci-fi Július – https://moly.hu/kihivasok/sci-fi-julius
– Olvassuk el a Hosszú Földet! – https://moly.hu/kihivasok/olvassuk-el-a-hosszu-foldet


!

>!
Dubovszki_Martin P
Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság

Régóta vártam már erre a regényre, de féltem is tőle annyira, hogy ne olvassam el angolul. A magyar megjelenést viszont nem hagyhattam figyelmen kívül, főleg, hogy bevallottan Hamilton-fanboy vagyok.

Eléggé vegyesek az érzéseim a regénnyel kapcsolatban.

Egyrészt a Nemzetközösség előtti idők Földjéről mindig is többet szerettem volna olvasni és részben ezt meg is kaptam a könyvtől. Nem hazudtolta meg magát most sem Hamilton: a végletekig részletes világépítés most sem maradt ki, illetve nyomokban felfedezhető, hiszen a több, mint ezer oldalas regényeiben több, mint 400 oldalt szokott az univerzum lefestésének szentelni. De azért megdobbant a szíven egy Burnelli vezetéknév vagy az egyedi dinasztiák említése során.

Másrészt önálló regényként kezelve erősen közepes. Még úgy is, hogy az általam sokat emlegetett hibát – a szexualitás túlságosan erőltetett ábrázolását – most még akár el is nézhetnénk. Hiszen egy megfiatalított vénembert mi más hajta, mint a lepedőakrobatika? Mindenesetre zavarónak találtam, hogy helyenként a motiváció csak az újabb megfeketetett hölgyemény volt.

A regényt egyértelműen Hamilton hírneve és a Nemzetközösség technikai alapvetése viszi el a hátán. Örülök, hogy az összes Commonwealth-regény után olvastam el, egyfajta előzményként, így feledtetni tudja a hibákat a tudat, hogy az ebben a regényben felvetett gondolatok a két évvel a megjelenés után egy olyan monumentális mesterművet eredményeztek, mint a Pandóra csillaga.

Az pedig csak hab a tortán, hogy Az álmodó üresség már előkészületi fázisban van.

"Mivel Hamilton a kedvenc kortárs íróm, nagyon vártam ezt a regényt. Ugyanakkor féltem is, hiszen a modern űroperák tették naggyá az író nevét a science fiction keretein belül, ez a kötet pedig egy kétes hírű mundane sci-fi. Így ambivalens érzésekkel vágtam bele a könyvbe, de nem kellett csalódnom vagy legalábbis, nem volt súlyos a csalódás.

A történet szerint Jeff Baker megváltoztatta az emberiség életét az adatkristályok feltalálásával, melyet teljesen ingyen bocsátott a világ rendelkezésére. Ezeknek a gyakorlatilag végtelen tárhellyel rendelkező eszközöknek hála létrejött az adatszféra, az internetet leváltó világháló, ahol minden azonnal elérhető. Emiatt választotta a Nagy Britanniával politikai téren szemben álló Európai Unió Bakert az első kísérleti megfiatalító kezelésre. A kezelés sikeresen zárul, ám nem várt következményekkel is jár: nem csak Baker és családjának élete fordul fel tejles mértékben, de váratlanul a politikai hidegháború forrongásai középpontjában találja magát.

A történet tehát jóval egyszerűbbnek tűnhet, mint a Nemzetközösség-regényeinek cselekménye vagy éppen a Night’s Dawn-trilógia eseményei, melyet alátámasztani látszik az alig több, mint 400 oldalas terjedelem is. Kronológiai szempontból durván 300 évvel járunk a Pandóra csillaga történései előtt. A regény végére érve három nagyobb gondolat kristályosodott ki bennem. (…)"

Bővebben: http://szeljegyzet.com/ertekeles/peter-f-hamilton-eltek…

!

>!
Spaceman_Spiff MP
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság

Te, aki ezt a könyvet olvasod, szabad vagy. Valószínű, hogy neked ez a könyv csak kuriózum. A te világodban nincsen rabszolgaság. A te világodban mindenki szabad. De a te világodban is lelőhetnek a rendőrök egy afroamerikait, mert az “fenyegetően” viselkedett – például benyúlt a kesztyűtartóba az irataiért, vagy kisgyerekként játékpisztollyal játszott. A te világodban is előbb állítanak meg “szúrópróbaszerűen” egy feketét közúti ellenőrzésen, egy fekete előbb bukik ki az iskolából, egy fekete előbb “kerül bajba”, kevesebbet keres, előbb “akad el” a ranglétrán. Lehet belőle elnök, persze. Elvégre ez egy szabad világ.

Abban a másik világban is ez megy. A feketék még a “Szabad Államokban” is csak másod- vagy harmadrendűek. Az emberek félrenéznek, ha arról van szó, hogy Délen rabszolgákkal dolgoztatnak. Szerintük a feketék ugyanis nem emberek. Vagy azok, de. Mindig van egy de. Vagy több de. A Földalatti Légitársaság legfőbb célja, hogy elborzasszon azzal, milyen is lenne feketének lenni egy olyan Amerikában, ahol még mindig létezik a rabszolgaság. Mit tehetne meg egy fekete? Mit kell elviselnie, mit gondolhat, hogyan élhet? De tedd fel a kérdést: mennyivel jobb a te világod? Winters persze sarkít, az alternatív világa, még ha érdekes és első látásra működőképesnek is tűnik, valójában csak egy háttér, egy makett. De nem a háttértől fog működni az, amit el akar érni. Hanem attól, hogy sokkal jobban hasonlít a fikció a valóságra, mint azt elsőre gondolnánk. Igen, eltörölték az Államokban a rabszolgaságot, és megszűnt a szegregáció. De valami miatt az utóbbi években mégis egyre több az olyan mű, még a “szórakoztató irodalomban” is (mint pl. Az ötödik évszak a fantasyben vagy a The Hate U Give az ifjúsági regények között), ami pont arról szól, hogy ezzel a világgal sincs minden rendben.

Nem egy hibátlan könyvet olvasol. Nem egy Pulitzer-díjas regényt. Nem egy letehetetlen thrillert. Nem egy hideglelősen szuggesztív lélektani drámát. Nem egy végtelenül precíz alternatív világleírást. Hanem egy látleletet a saját világodról. Amit te is alakítasz és aminek megvannak a maga rabszolgái. A maga problémái. És te is változtathatsz rajtuk.
http://www.prozanostra.com/iras/akik-nem-szabadok-ben-h…

!

>!
pat P
Orson Scott Card: Fhérgek

Elég megtermékenyítő olvasásélmény volt ez azért. Orson Scott Card icurka-picurkát elkötelezett rajongójaként legalábbis. Próbálom elősorolni, hogy mi mindenért. Lehet, hogy nehéz szülés lesz. :)

Valahogy nekem bejönnek az ilyen finom kis műfajhatári bóklászások, ezek a fantasy szövet sci-fi vázon típusú történetek. Most különösen tetszett, hogy a hangulatában fantasy-jellegű történet kifejezetten nagyon prototipikusan klasszikus (kiválasztott + feladat + szövetségesek + utazás), és ez nagyon pikánsan rekombinálódott az érdekes sci-fi ötlettel. Utóbbit illetően mondjuk arra gondoltam először, hogy kár volt anno a szegény kis Orsont bekényszeríteni arra a genetika kurzusra – de végül is, ez a, khm, érdekes ötlet nagyon szépen szárba szökkent aztán a Holtak Szószólója megírásának idejére.
A történet maga mondjuk nem képezi a figyelemreméltósági lista részét, de a (persze némi jellegzetes, bájos didaktikussággal) beleszőtt erkölcstani morfondok már annál inkább. Nem tudom ugyan, mennyi ezekből a mormonhatás, és mennyi autentikus Card (már ha el lehet választani a kettőt), de hű, sokat bambultam magam elé gondolkoztam olvasás alatt és után ám. Részben mondjuk azért, mert több gondolatmenettel nem kifejezetten értettem egyet (pl. a „király háza az egész világ” tételmondat és ennek folyományai, brr). Viszont végre, végre megértettem (bár kicsit már a harmadik Árnyék-kötet után is kapiskáltam), hogy jöhet össze egy elmében a Holtak Szószólója és a meleg-ellenes elkötelezettség! Már ezért megérte! (Bár persze ezzel a gondolatmenettel sem feltétlenül értek egyet, de legalább értem valamennyire. :)
És ami meglepett, hogy határozottan van benne valami beteges, bizarr, vad és szexuális felhang, ami kezdődik ugye az Imakulata bolygó és a Konkeptione űrhajó nászának fura gyümölcseivel (vagy ezt inkább bibliai áthallásnak kéne értelmeznem?), és végül a könyv… nos, epikus zárójelenetében jut el a csúcsra. Ezt még azért emésztgetnem kell.

Fiatal hősnő ide, avagy oda, ez bizony nem YA. Szerelmi háromszög sincs benne például. spoiler Meg IEJ se.

17 hozzászólás
!

>!
Noro MP
Wesley Chu: Időrabló

Az űrutazás és az időutazás valahol ugyanannak az receptnek két eltérő ízesítése. Chu is valószínűleg ezt ismerte föl, amikor a kettőből kevert egy felettébb ízletes, édes-csípős szószt. Le kell szögeznem, hogy a szerző pontosan azt műveli, amit a főhőse: visszanyúl a múltba (a SF klasszikusaihoz) és ellopja, amit talál. Ha úgy tetszik, ez akár még metafora is lehet: az újrahasznosítás korát éljük. A regényben, az irodalomban és a valóságban egyaránt.

A sorok között ráismerhetünk a Star Trekre, a Szárnyas fejvadászra, az Avatárra, a Milleniumra, és még számos konkrét műre vagy általánosabb SF irányzatra, amit a szerző mind beépített a történetbe. De ez a könyv mégis sokkal szórakoztatóbb, mint az utóbbi egy-két évben magyarra lefordított űroperák jelentős része spoiler. Részben talán épp szemtelensége nyűgöz le, illetve az, hogy nagyon is jól tudja, mihez kezdjen a hozott anyaggal. A „technokrata” irányzathoz tartozik spoiler, vagyis szeret elbíbelődni a futurisztikus kütyükkel, és felhasználja őket a jövő hangulatának megteremtéséhez. De a feszes, jól felépített cselekmény is sokat nyom a latban.

A történet egy meglehetősen lelakott Naprendszerben játszódik, ahol az emberiség kinyírta a legtöbb természeti erőforrást, megmérgezte a Földet, és tönkretette vagy elfeledte a technológia számos vívmányát is. Az időutazók nélkül spoiler már valószínűleg kihalt volna a civilizáció. E célra általában látens szociopatákat választanak ki, akik képesek végignézni egyik háborút és balesetet a másik után, anélkül, hogy beavatkoznának a már megtörtént eseményekbe. Mantrájuk szerint „a múlt halott” – ami színtiszta paradoxon, hiszen ha halott lenne, nem lehetne megváltoztatni, ergo nem kéne ilyen kínosan őrködni az épségén. A meló pedig hamar kiöli a megmaradt empátiát is, így a tipikus időutazó egy lelki sérült, elfojtott haraggal teli, nem ritkán szuicid hajlamú figura. A főszereplő naiv, néha szinte gyermeteg érzelmi reakciói tökéletesen példázzák mindezt – vagyis Chu itt is összekötötte a lustaságot a logikával: gyengén felépített, kétdimenziós karaktert alkotott, de az adott körülmények között épp az lenne a furcsa, ha hőse érettebb és normálisabb emberi lény lenne.

A világ egyik-másik premisszáját már valamivel nehezebb volt elfogadnom. A gázóriások körül keringve sok mindent kellhet nélkülöznie az emberi kolóniáknak, de az energia speciel pont nem tartozik ezek közé. És furcsán szelektív memóriára vall az is, ha időgépet tudnak építeni, fúziós reaktort viszont nem. A 26. századi energia-éhség tehát hard SF szempontból gyenge pontja a könyvnek. Szinte bármi mást jobb lett volna a hanyatlás középpontjába állítani, mindenek előtt a biomasszát spoiler. De ez valószínűleg csak a keményvonalas tudomány-mániásoknak fog gondot okozni.

A múlt kiaknázása, és e munka drákói szabályozása persze a jövő érdekében történik – sugallják nekünk a könyv első fejezetei. Később azonban ezt is meg kell kérdőjeleznünk. Főhősünk ugyanis fokozatosan rádöbben, hogy amit az időutazásról tudni vélt, annak fele sem igaz – sem tudományos, sem történelmi, sem pedig morális szempontból. És itt lesz a könyv minden összelopott anyagával együtt is igazán ötletes: az időutazás, mint eszköz beszürkítésével megteremt egyfajta „timepunk” (időutazós kiberpunk) stílust. Így lesz a mogorva időkommandósból valószínűtlen (anti)hős, na meg a látványos, remekül megírt összecsapások – és valóban rengeteg erőtér kung-fu, ahogy az ajánló írja – is egyedi hangulatot teremtenek.

1 hozzászólás
!

>!
Joshua182
Robert J. Sawyer: FlashForward – A jövő emlékei

Sokáig 3,5 csillagra állt nálam a Flashforward, ám a végén megvilágosodtam, és rájöttem, hogy tulajdonképpen szőrszálhasogatás lenne a részemről (a szerintem gagyi filmes borító ellenére is).
Mert az a könyv tulajdonképpen egy barátságos hangvételű, könnyen emészthető ismeretterjesztő kötetnek is beillik!
Hozzám hasonló laikusoknak megfelelő bevezető betekintést nyújt a kvantumfizikába, a tér-idő kontinuum természetébe, vizsgálja az időutazásból következő és vele járó paradoxonokat, teszi ezt egyszerű, közérthető magyarázatokkal, agyzsibbasztás nélkül ismerteti meg például az LHC-t, a Nagy Hadronütköztetőt az olvasóval. Bár 1999-ben íródott és néhány dolog már idejétmúltnak számít benne, azért a legtöbb említett tudományos elmélet még ma is érvényes. Vannak persze spekulatív részek, amelyik inkább az író véleményét tükrözik a jövőt illetően.
És itt úgy érzem, méltatnom kell a szerzőt realisztikus jóslatai miatt a – nagyrészt 2009-ben játszódó – cselekményt illetően, mivel 3-4-5 év hibahatárral rengeteg dolgot látott előre, például egy fekete amerikai elnök megválasztását, a Higgs-bozon felfedezését , az akkori pápa személyét, a világpolitika és tudományos trendek alakulását. Jó, egyik sem lehet ördöngösség, ha az ember tájékozott a fenti témákban, de azért így ömlesztve számomra impresszív volt, emellett a 2030-as évekre prognosztizált újdonságai sem tűntek botorságoknak. Volt természetesen néhány meredekebb, pl hogy Donald Trump majd piramist építtet a Nevadai-sivatagban földi maradványainak, ami persze még akár meg is valósulhat, de azért megnéztem volna az író reakcióját 18 évvel ezelőtt, ha akkor a jövőbe pillantva azt látja, hogy most ő az amerikai elnök :)
Alapvetően nem hiszek a jövőbe történő időutazásban, ám a könyvben tálalt ötlet formájában spoiler számomra is fogyasztható volt, a jelenségre adott magyarázata tudományosan valószínűleg igencsak támadható, ám mindenképp gazdag fantáziáról árulkodik. Ha az olvasó beleképzeli magát a kialakult helyzetbe, komoly morális dilemmákkal szembesül, engem személy szerint folyamatos gondolkodásra késztetett.
Személy szerint Theo karaktere fogott meg leginkább, talán nem is maga a szereplő, hanem a körülötte kialakult érdekes szituáció (mellyel a szerző tulajdonképpen egy krimi-szálat is becsempészett a történetbe), hiszen olyan helyzetbe kerül, amelynek lehetséges következményei igencsak lezsibbasztották az agyam, és rájöttem, hogy sosem szeretnék ilyen szituációval szembesülni.
Leszámítva a kissé lagymatag történetvezetést, illetve hogy a könyvben felvázolt esemény tényleges és lehetséges következményeit látható próbálkozásai ellenére kissé lezseren kezeli az író, továbbá a távoli jövőre vonatkozó, helyenként agymenés-merészségű jóslatait, úgy döntöttem, hogy végül felfelé kerekítek, mert elgondolkodtatott.
Egy keményebb sci-fi előtt kiváló bemelegítő olvasmány lehet.

!

>!
kvzs P
John Scalzi: Az összeomló birodalom

Scalzi az agyatlan szórakozás tökéletes szállítója. Igazából tetszik, hogy ezzel -úgy tűnik- ő is tisztában van, és nem is akar próbálkozni a komolykodással. A háttérvilága elnagyolt, az ötleteinek egy része újrahasznosított, a szereplői sablonosak, de legalább -számomra- rettentően szórakoztatóan ír. Én élvezem az általa kitalált vitákat, a folyamatos kiszólogatásokat és rejtett poénokat, és még a trágárságain is jókat röhögök (sőt, igazából emelem kalapom, mert nem könnyű ilyen változatos káromkodásokat kitalálni). Persze nem fogja soha a világot megváltani, de én szeretem az ismerős ízeket :)

!

>!
risingsun
Michael Crichton: A Gömb

Michael Crichton a sci-fi (vagy a tudományos fantasztikus irodalom) Dan Brown-ja. Ez volt az első dolog, ami a könyv befejezése után (na jó, ez nem igaz, már kb. a könyv felénél járva) megfogalmazódott bennem. S hogy ez most pozitív vagy negatív vélemény, azt mindenki saját belátása szerint döntse el. Azonban az szerintem nem kérdés, hogy van hasonlóság a két író stílusában. Mindketten erőteljesen szórakoztató, tudományosnak ható, kifejezetten ’film-szagú’ (értsd. megfilmesítésért kiáltó, vagy vágyakozó) regényeket gyártani, de mindezt olyan ügyesen és profin, hogy az ember hajlamos ezeken túllendülve elgondolkodni pár feltételezésen, tudományosan beállított tényen vagy ötleten, esetleg az olvasó elé lazán odadobott cselekményen. Tényleg profi munka, le a kalappal. De. A logikai bukfencek, a gyenge, kétdimenziós karakterek, az erőltetett érzelmi szál és hasonlók mellett nehéz elmenni szó nélkül. A tudományos háttér megalapozottságáról most ne is beszéljünk.

Mindezek után mi a helyzet a Gömbbel? A fentiek ellenére kifejezetten szórakoztatott és magába szippantott. A cselekmény szinte folyamatosan pörög, mindig újabb és újabb csavarral vagy fordulattal robog előre a végkifejlet felé. Azonban akadt pár zavaró logikai baki a történetben, mely zavaró volt, valamint a főszereplő tudós karakterek is kaphattak volna nagyobb mélységet vagy hátteret, számomra túl egyszerűek voltak. (A könyv alapján készült filmet korábban már láttam, annak idején tetszett, bár a vége nekem zavaros volt. Kíváncsi vagyok most, a könyv elolvasása után hogy fog működni).

Mindent egybevetve nem vagyok maradéktalanul elragadtatva, de továbbra is kíváncsi vagyok az író más könyveire.

>!
JLX, Budapest, 1992
504 oldal · ISBN: 9637822208 · Fordította: Szentgyörgyi József
!

>!
Andru P
C. J. Cherryh: Mélyállomás

Hát nem ez az a könyv, amit könnyed vasárnap esti kikapcsolódásnak ajánlanék :)

Amikor belecsaptunk a lecsóba a történelmi bevezetés után, kiderült, hogy annak is megvolt a maga szerepe, noha kicsit száraz volt indításnak. Megspórolta a hosszas leírásokat :) Tetszett egyébként, hogy nem rágott az író mindent a számba, magamtól is engedett rájönni dolgokra.

A regény ugyan nem bővelkedett kolosszális fordulatokban, de volt egy folyamatos sodrás, nem hullámvasút jelleggel, hanem egy állandó mértékben. Úgy éreztem, hogy minden mondatnak jelentése van, nincsenek üresjáratok. Eleinte emiatt el is teltem vele viszonylag rövid idő után, kis etapokban tudtam csak olvasni.
A végén azért történnek váratlan események, de azok egy része is kilogikázható volt, vagy legalábbis a szereplők jelleme szerint nem voltak meglepőek.

A szereplők, hát igen. Emberiek voltak, ez kétségtelen, fajtánk minden árnyoldalát megrajzolták, némelyek sorozatban :) A jó tulajdonságaik kissé háttérbe szorultak a túlélésért folytatott küzdelemben. Talán a Konstantin-fiúk képviseltek némi szelíd naivitást, de ez kevéssé ellensúlyozta a többieket. Legkevésbé szimpatikus Mallory kapitány volt, de ő legalább nem nézegette folyton a tetszési indexét :)
És ellentétnek a hizák: őket imádtam. Annyira bájosak voltak, annyira naivak, áldozatkészek, ugyanakkor gyakorlatiasan és hatékonyan védték azokat, akiket szeretnek – a saját fogalmaik szerint.

A politika pedig olyan volt, mint a gáz egy edényben: kitöltötte a rendelkezésre álló teret. Érdekes volt olvasni, ahogy játszanak a különböző figurák egy táblán, olyan rugalmasan alakítva a játékot, ahogy csak lehet. És minden átmenet nélkül fordították meg a kockát, a köpönyeget és néhány millió ember sorsát.

Mindent egybevéve örülök, hogy elolvastam, bár szerettem volna a szövetségről némileg többet megtudni, a technológiájukról, a hátországukról, ami sajnos elmaradt.

!

Vegyes:
@Bori_L
Al Robertson: Égtöréshttps://moly.hu/ertekelesek/2424119
@Dominik_Blasir
H. G. Wells: Világok harcahttps://moly.hu/ertekelesek/2406540
@gesztenye63
James S. A. Corey: Kalibán háborújahttps://moly.hu/ertekelesek/2425042
@Hoacin
Arthur C. Clarke: A város és a csillagokhttps://moly.hu/ertekelesek/2419104
@Hackett
Jack Campbell: Vakmerőhttps://moly.hu/ertekelesek/2418246
@Joshua182
Joe Haldeman: Örök szabadsághttps://moly.hu/ertekelesek/2414111
@Lisie87
Wolfgang Jeschke: A teremtés utolsó napjahttps://moly.hu/ertekelesek/2401435
@marschlako
Zsoldos Péter: Távoli tűzhttps://moly.hu/ertekelesek/1578145
@Noro
Ian McDonald: Luna – Újholdhttps://moly.hu/ertekelesek/2419648
Stanisław Lem: Solarishttps://moly.hu/ertekelesek/2409943
@Oriente
Frederik Pohl: Átjáróhttps://moly.hu/ertekelesek/2407419
@Sai_home
Mary Doria Russell: Verebecskehttps://moly.hu/ertekelesek/2400078
@Quator
Philip K. Dick: Ubikhttps://moly.hu/ertekelesek/2419355


>!
csartak MP
Cixin Liu: A Háromtest-probléma

Egyik legjobb sci-fi, amit az utóbbi időben olvastam. Fantáziadús és ötletes, furcsa és a végén már elvontan agytekerősen szárnyalósan hard. Képzeld el, hogy tökre távolról indulsz, sci-fi-től, mindentől, ami megszokott, és az elején ott találod magad a kínai „kulturális” forradalom közepében, ami – nem is olyan régen – sajnos szomorú és felejthetetlen dolgokat eredményezett. Van akinek ez a múlt meghatározza a jelenét, és ezzel nem csak a sajátját, hanem az emberiség jelenét is. Ez adja az alapját a történetnek, és ez a gondolkodásmód sajátságos hangulatot is ad hozzá. És egyre alakul tovább a történet, kutatók, professzorok nyírják ki magukat, látnak furcsa dolgokat. És egyszer csak már szimulált játék világokban járunk, és végre megtudom, mi is az a háromtest probléma, és miért szívás is az valakiknek, és a végén azt vettem észre, hogy hajnalban arról olvasok, hogy szuperintelligens robotokat készítenek protonokból, hogy kiterítik a makroszkópikus kétdimenzós síkon. Cool, mondhatni, de ez viszont az embereknek szívás… hogy mennyire, az majd a következő részben kiderül.
Két megjegyzés:
spoiler
spoiler


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!