Sci-fi

Rovatgazda
!

Az ehavi Sci-fi Merítésben gondoltunk a kisebbekre is, és felkértünk három molyt (@Hanna, @pat és @RandomSky), hogy ajánljanak néhány könyvet, képregényt. Szerencsére mindhárman gyerekközönséggel tudták tesztelni a műveket :)

Kellemes olvasást!
@csartak és @Spaceman_Spiff


>!
Spaceman_Spiff MP
Sci-fi

Szegény Piel sem tudja, mihez kezdjen, annyi gyerek- és ifjúsági könyv jelent meg az elmúlt évtizedekben. De Piel a sci-fit szereti, az űrt, az időutazást, az idegeneket. Ezen felbuzdúlva, a nemrég tartott gyereknap alkalmából felkértünk pár molyt a Sci-fi Merítésben, hogy ajánljon nekünk olyan könyveket, képregényeket, amiket nyugodt szívvel a kisebbek kezébe nyomhatunk – nem utolsó sorban azért, hogy megszeressék a sci-fit.

Külön köszönet illeti ezért @Hanna-t, @pat-et és @RandomSky-t!

A rovat többi tartalmáért köszönet:
@Dubovszki_Martin, @Eta, @Fumax, @Mandiner_SF, @Razor

Az elmaradhatatlan értékelésekért pedig:
@Nuwiel, @Oriente, @Ákos_Tóth, @revelácifa, @PannaNyúl
@Csöre, @Dubovszki_Martin, @kvzs, @lilla_csanyi, @Noro, @pat, @ppayter, @V_G, @WerWolf

https://moly.hu/merites-rovatok/sci-fi-69

|Merítés |Merítés_Scifi

19 hozzászólás
!

@RandomSky:

Úgy fest, mostanában a gyerekkönyvírókat is izgatja a gondolat, hogy ideje lenne új bolygó után nézni, hiszen mind a finn Timo Parvela Kepler62 című sorozata spoiler, mind Philip Reeve gyermeksorozatának sci-fi része, az Astra és a zŰrsütik spoiler, mind pedig Majoros Nóra a fentiekkel bőven egyenrangú regénye, a Bolygóvadászok erre a szituációra épít spoiler. Persze mindhárom kötet más és más megközelítésben mesél minderről. A Kepler62 meglehetősen komor jövőképet fest, egyben a képregényes illusztrációk miatt nagyon menő is. Reeve regényének a humor a legfőbb ereje, ami Nóra könyvében is erős, de nála a legnagyobb hangsúly a szereplők jellemén ill. egymás közti kapcsolatain van. (Kiegészítésül ajánlanám még Majoros Nóra másik sci-fi jellegű meséjét, A torony címűt, melyben már-már spirituális üzenet van – kicsit olyan, mint az utóbbi években magyar csatornákon is látható A kisherceg rajzfilm.)


>!
RandomSky
Majoros Nóra: A torony

Egészen más, mint Majoros Nóra első könyve (http://moly.hu/konyvek/majoros-nora-3x1-csalad), de ugyanolyan jó. Úgy tapasztalom, egész sor különféle értelmezést lehet belelátni, pl. hogy az intuíció jobb lehet a tudománynál; de akár spirituális értelmet is találhat benne, aki arra nyitott. Miközben nem egy túlmagyarázó könyv, inkább mondanám tiszta-egyszerű-költőinek.
Hogy Sánta Kira illusztrálta, azt meg akkor is tudnám, ha nem írták volna rá :)
Szép könyv, jó könyv, szeretem. Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-06-14+…

!

@Hanna:

Most, hogy lassan már önállóan olvas a lányom, komolyan foglalkoztat a kérdés, hogyan szerettessem meg vele a sci-fit és a fantasyt. A legszívesebben persze azokat a gyerekkori kedvenceket nyomnám a kezébe, amelyek engem is a zsáner felé tereltek, bár nem tudom, manapság mennyire hatnának porosan. Kir Bulicsov Egy kislány a Földről című könyve minden bizonnyal tetszene neki is, és ha már űrkalandok, a mostani könyvkínálatból melegen ajánljuk az Astra és az űrsütiket, amely már kiállta a közös olvasás próbáját. Nemcsak vicces, de az illusztrációk is pompásak. Madeleine L'Engle Időcsavarja alapmű, amelytől egyenes út vezet Greg Egan munkásságáig (nem viccelek – melyik másik gyerekregény vezet be a többdimenziós matematika szépségeibe?), az időutazós történeteknek pedig az Időláda ágyaz meg szépen, ahonnan már csak egy lépés, hogy elővegyük a régi polcról Thea Beckman zseniális klasszikusát, a Keresztes hadjárat farmerbant. Képregények blattolásában már nagyon gyakorlott vagyok, így már alig várom, hogy sort kerítsünk a Nauszikaára, amely Hayao Miyazaki egyik legfantasztikusabb és legsokrétűbb munkája. Utána már csak pár év, és jöhetnek a „felnőtt” sci-fik. :)


>!
Hanna I
Hayao Miyazaki: Nausicaa of the Valley of the Wind

A képregény után a rajzfilm olyannak tetszik, mintha egy összetekert újság csövén keresztül néztem volna ugyanazt a történetet; a manga nagyon sokrétű, elgondolkodtató és árnyalt, a vége pedig katartikus volt. Nausicaa egyszerre ártatlan és kegyetlen, a döntései pedig egyszerre hoznak megváltást és pusztulást a világra, amelyben él.

!

@pat

Valószínűleg a nosztalgia teszi, de én a régi, kifejezetten szocialista szemléletű gyermekkönyveket mind a mai napig szeretem. Olyan kedvesek és optimisták többségükben, tele okos, csillogó szemű, etikusan viselkedő, keményen dolgozó, méltó jutalmukat természetesen elnyerő, jól azonosulható főhősökkel. Abszolút kedvencem a csodálatos borítójú Zöld útvesztő – bár ezt egy ideje már nem merem újraolvasni. :) Szintén ezer éves szerelmem Szíriusz kapitány és összes kis barátja spoiler . De feltétlenül említésre méltóak még Nemere István Lars, Don és Ariel történetei, azok közül is A kupolaváros titka , abból is a képregény változat! ♥ Ha valaki igazán vegytiszta utópiára vágyik, az ő könyve lehet Fehér Klárától A földrengések szigete, hard SF-kedvelő kicsiny gyermekek pedig az Egy kislány a Földről című kedves kis kötetet forgathatják talán örömmel.
Modern vonalon elsőként egyébként is nagy kedvenc szépírómtól, Mark Haddontól ajánlanám a Bumm! című könyvet. Vicces. Földönkívülis. Izgalmas. Az egészen kicsiket (mesekönyv-korosztály) legeredményesebben talán a nagyon szépecske kis A kékbolygó története kötet segítségével ismertethetjük meg a környezet-, embertárstudatos, felelős életvitel témakörével. Aki pedig csak a szórakozás és az intellektuális élvezet kedvéért olvasna valami vicces kis földönkívüliset, de magyar szerzőtől, forduljon bátran Lakatos István vonatkozó műveihez – én ugyan udvariatlanul csak a második kötetet olvastam, de bizonyára az első is nagyon jó.
Nagyon kellemes olvasást kívánok mindenkinek! :)


>!
pat P
Lakatos István: A mosómedve, aki ki akarta mosni a világot

Célszeméllyel (éppen 11) olvastuk közösen ez opuszt, és hát… Az elején sűrűn pillogtunk egymásra, hogy ez meg mi a …. fene? De aztán belejöttünk, és igazán remekül szórakoztunk.
Azért nem tudom elhallgatni, hogy talán inkább az írói, mint az olvasói igényeket látszik kielégíteni az 53 párhuzamos cselekményszálba belepaszírozott ötletdömping – igen, nagyon szuper, hogy ez mind az író eszébe jutott, de szerintem az ilyen kicsiket baromira megzavarja, ha mindig ki vannak dobva a történetből az izgulás közepén, és valami egész másra kell gondolni aztán.
No de nem baj, azért röhögtünk. Kreatív, okos, vicces. Ja, és kicsit kikaptam, hogy hát az elsőrész, azt miért nem vettem meg, hahó!? Megígértem, hogy pótolom. Hamar. :)
Ó, és van benne unikornis! Akit spoiler -nak hívnak.

16 hozzászólás
!

Íme a szokásos válogatás a hónap karcaiból:

Kiosztották a Nebula-díjat – https://moly.hu/karcok/911923
És a Locus-díj jelöltjei is megvannak – https://moly.hu/karcok/907994
A fellendülő kínai sci-firől – https://moly.hu/karcok/916097
Ti mivel kezdtétek sci-fi olvasóként? – https://moly.hu/karcok/913191
A Hugo-díj új kategóriájának jelöltjei: a legjobb sorozatok? – https://moly.hu/karcok/913044
Andy Weir új könyve ősszel magyarul is érkezik – https://moly.hu/karcok/905986

Ez a hónap jó pár interjút is hozott:
Jeff VanderMeerrel – https://moly.hu/karcok/918307
László Zoltánnal – https://moly.hu/karcok/907692
Veres Attilával – https://moly.hu/karcok/917109

TV-sorozatok is készülnek: A sötétség balkezéből (https://moly.hu/karcok/907853) és a Világok harcából (https://moly.hu/karcok/904420), jön új Star Trek (https://moly.hu/karcok/910519) és egy sci-fi paródia is (https://moly.hu/karcok/909537).

A @Mandiner_SF újra összeszedte egy cikkben, milyen megjelenések akadtak a Könyvhéten – a cikket alant olvashatjátok.
Amik viszont kimaradtak a gyűjtésből:
Görgey Etelka: Időcsodák 3.https://moly.hu/karcok/895747
Trenka Csaba Gábor: La Grande Imagehttps://moly.hu/karcok/918218


>!
Spekulatív_Zóna U
Sci-fi

A Könyvhét sem múlhat el több tucatnyi fantasztikus megjelenés nélkül: csokorba szedtük őket. Az időt elrabolják; a végítéletet elhalasztják; érkezik az új Térség-regény; új magyar szerzőt mutat be az Agave Könyvek; új világba utazik Gaura Ágnes; két szerző is a Holdra kalauzol minket; Böszörményi Gyula pedig egy kötetbe rendezte sci-fi novelláit.

Ti mit vártok a legjobban?

http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20170530_csapok_robotok_…

40 hozzászólás
!

>!
Nuwiel P
Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság

Hamiltontól szokatlan módon ezúttal nem egy B30-as téglával volt dolgom, hanem egy meglehetősen átlagos hosszúságú könyvvel. Gyanakodva is vettem kézbe a boltban, biztos, hogy jó méretet választottak hozzá, pont ugyanakkora, mint a korábbi kötetek? Hazaérve megnyugodtam, csak az oldalak száma lett kisebb, nem a könyv, nagyon jól mutat egymás mellett az öt könyv, csak kicsit magányosak, hiányolják a többieket (Void-trilógia, hol vagy már?).

Kronológiailag az Eltékozolt ifjúság nagyjából tizenöt évvel a Pandóra csillaga első fejezete előtt játszódik, egy ponton írják, hogy a könyv jelenéhez képest akkorra tervezik az első emberes Mars-expedíciót. Más kapcsolódási pontokat is felfedezni véltem, Tim osztálytársai között megemlítenek egy Nigelt, akinek a vezetéknevét nem említik, de le merném fogadni, hogy arról a Nigelről van szó. Később pedig szóba kerül egy Burnelli nevezetű üzletember, ugye nem kell többet mondanom? :)

A regény a maga kicsit több, mint négyszáz oldalán a szokásos Hamilton receptet követve látszólag csapongva halad, alaposan megismertetve azt az Európát, ami félúton van a mai és a Nemzetközösség időszakában megismert között. Már vannak adatkristályok, amik alaposan felforgatták a világot, de még nem használják az emberek emlékeinek mentésére. Van már megfiatalító eljárás, de még gyerekcipőben jár és csak egy ember esett át rajta, aki a környezetével egyetemben nem tudja, hogyan is kezelje a helyzetet. Európa (és a világ) is az egyesülés felé halad, de még igen erős az ellenállás a nemzeti mozgalmak részéről. Ebben a közegben lavíroznak a karakterek, akiket nagyon jól eltalált Hamilton. Szép lassan építgeti a sztorit, hogy a végén sebességbe kapcsolva olyan utolsó száz oldalt írjon, ami miatt egy nap alatt kétszer is kis híján fent maradtam a villamoson.

A könyvet lehet olvasni előzményként, ha valaki még nem olvasta volna a másik két Nemzetközösség-könyvet, és akkor majd elégedetten hümmöghet, hogy jé, ez mennyire megváltozott, jé, arról az emberről már volt szó, és a többi. Vagy lehet olvasni azok után, és akkor rá lehet csodálkozni, hogy az a sok utalgatás a világot forradalmasító változások (a megfiatalító eljárás, a féreglyuk-technológia, az adatkristályok) előtt hogy is nézett ki a Hamilton-féle Föld.

4 hozzászólás
!

„Hogyan magyarázzam meg egy főpapnak, hogy nincsenek istenek, mikor abból él, hogy vannak?”


>!
Oriente P
Zsoldos Péter: A Viking visszatér

Ha hajótörést szenvedsz egy idegen bolygón, legjobb barátod egy laposfejű és a kőbunkója.

Hát hm és hmm. Valószínűleg túl sokat vártam A feladat és az Ellenpont után.
A regény nagyobb része egy kétszemélyes, extrém túlélőtúrára emlékeztetett, ami önmagában persze nem lett volna baj, ha egy egzotikus kalandregényt emeltem volna le a polcról Ezer nap a vadonban – egy geológus feljegyzései címmel. Mert ez inkább volt egy űrbéli robinzonád, az emberi alkalmazkodóképesség apoteózisa, sok-sok igazán szép tájleírással kidekorálva. Hiányoltam azonban a magvasabb gondolatokat, a távlatot és/vagy a mélységet. Lássuk be, Gregor Man tipródásai és visszaemlékezései nem mutattak túl az egzisztenciális szorongáson.

Kissé igazságtalan vagyok persze, volt itt egy kerettörténet az emberiség nagy vállalkozásáról: kilépés a Naprendszerből, új világok felfedezése, ez a cselekményszál azonban mind formában, mind tartalomban elmaradt a beágyazott túlélés-regénytől. Engem már Lem Édenjében is zavart az a kedélyeskedő stílus, amivel a szereplők, egy maroknyi tudós, heccelődve oktatják ki egymást a nyilvánvaló válsághelyzetekben is. Stanisław Lem sziporkázó fantáziájával azonban tényleg el tudta képzelni (vagy meg tudta mutatni, mennyire elképzelhetetlen), a találkozás az idegenséggel, a mással. Zsoldosnál éppen ez hiányzott nekem: az ő története attól „fantasztikus”, hogy a Tau Cetinél talált bolygó nem-idegenségében teljességgel valószínűtlen. spoiler Amit a Feladatnál el tudtam engedni, mint szükségszerű kelléket egy amúgy zseniális történet kidolgozásához, az most, mint központi elem, rettenetesen zavart. Pedig nagyon koncentráltam, hogy ne zavarjon… de hiába. Az utolsó fejezetek pörgős eseményei lekötötték ugyan a figyelmemet, de általános elégedetlenségem még az utolsó oldalakkal sem csillapodott, legfeljebb kíváncsiságomat élesztették fel a nyitva hagyott kérdések. spoiler
A már említett két regény iránti elfogódottságom természetesen nem engedi, hogy lemondjak Zsoldos Péterről, lássuk mit kanyarít mindebből a Távoli tűz, amit sokan a valaha írt legjobb magyar science fiction-nek tartanak.

30 hozzászólás
!

„Valamennyi valaha is idézett, úgynevezett »természetes emberi jog« közül a szabadság az, amely valószínűleg a legkevésbé olcsó, és sohasem ingyenes.”


>!
Ákos_Tóth MP
Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió

Azt hiszem, ez az egész Starship Troopers legendárium félig-meddig már régen elsorvadt volna, ha 1997-ben nem készül el az a bizonyos kultikus mozifilm – amiben Paul Verhoeven egy füst alatt megcsinálta a könyv paródiáját is. Nagyon abszurd helyzet: van egy híres-hírhedt regény, amit a maga idejében vonakodva vállaltak csak be a kiadók szélsőséges gondolatai miatt, meg egy film, ami a fasiszta giccs felhasználásával első blikkre hű ugyan az alapanyagához, ellenben egy pillanatig sem akarja magát komolyan venni. Író és rendező egymás szöges ellentéte világnézet tekintetében, és mivel Verhoeven agymenése sokadik nézésre is tetszett, felkészültem rá, hogy több korábbi értékelőhöz hasonlóan vaskalapos, korlátolt republikánusként írjam majd le Heinleint. A „gond” (dehogy gond!) az, hogy a Csillagközi invázió egyáltalán nem rossz könyv… spoiler

…mert tény ugyan, hogy a regény egy jövőbeni spártai katonaállam demokráciát és minden egyéb XX. századi értéket elvető burkolt tanulmánya, azonban a szerző egyáltalán nem akarja elhitetni az olvasójával, hogy ez a rendszer az emberiség jövőjét biztosító, követendő példa lenne. Sőt, míg Verhoeven a maga módján a Robotzsaru OCP-jéhez hasonló, mindenki számára felfoghatóan nyugtalanító világot mutat be a filmben, addig Heinlein csupán felvezeti azokat a vezérelveket, amiknek a segítségével egy 18 éves fiatalember abban a közegben megértheti a társadalom rendjét. Ricónak nincs választása: ide született, itt kell érvényesülnie – lehet katona, vagy mellőzött szemlélő a partvonalon. Az olvasónak ellenben megvan a joga arra, hogy ne értsen ezzel egyet, sőt, még el is borzadhat a leírtakon*. Főhősünk elsősorban a gondos iskolai nevelés, valamint a katonai kiképzés jellemformálása révén sajátítja el a Terra eszméit – pedig az író megengedhetné magának azt a luxust, hogy Rico önerőből fedezze fel a rend létjogosultságát. Az persze nem kérdés, hogy a szerző legalább részben szimpatizált a totális, militarista állam gondolatával, sőt, megmosolyogtató, milyen látványosan retteg például a szocializmustól, de nagyra értékelem, hogy nem csinált ennek a (rém)álomnak az egészségesnél nagyobb propagandát. Ugyanez igaz a regény katona-lélektani vonulatára**: a szolgálat „nagy érzéseiről”, a sehol máshol nem tapasztalható bajtársiasságról, a kiképzés alatti összeomlásról és újjáépülésről, a katonaélet pszichológiájáról, illetve ezek előnyös oldalairól nem tilos írni, egy sci-fiben pedig gond nélkül kikerülhetjük a pacifizmus kötelező, indokolt, de az egészet kicsit összezavaró árnyékát. Mert hát űrlakó bogarakkal háborúzunk – ki a fenének jutna itt eszébe felebaráti szeretetről fecserészni?

Nem gondoltam volna, hogy védelmembe fogom venni az írót, de ha a Heinleinhez hasonló gondolkodók képesek lennének ennyire szépen becsomagolva tálalni az akár szélsőségbe hajló elképzeléseiket, sokkal békésebb lenne az ezekről folyó diskurzus is. A regény nem egy akcióorgia, de amikor beindul, beszívja az olvasóját. Van egy sajátos atmoszférája is, továbbá szépen és ügyesen van megírva, főhőse lélektani fejlődésén keresztül komplett filozófiai eszmefuttatásokat tár az olvasója elé. Nincs kifogásom ellene, szép ellenpontja a filmes adaptációnak.

*Erre a legkézenfekvőbb bizonyíték a regény eleje: spoiler De később is feltűnnek ilyen motívumok: spoiler
**Emiatt a könyvet gyakorlatilag azok is bátran olvashatják, akiket a sci-fi nem, de a hadsereg szervezeti felépítése, a taktika, és az azt mozgató logika érdekel.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2013
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155158445 · Fordította: Varga Csaba Béla
8 hozzászólás
!

„Mert az, amit ti a világra hoztatok, lehet, hogy teljesen idegen, hogy rá egyáltalán nem vonatkoznak a reményeitek és vágyaitok, hogy gyerekes játszadozásnak tekinti a legnagyszerűbb teljesítményeteket – és mégis valami csodálatos dolog, amit ti teremtettetek meg.”


>!
revelácifa
Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Hogy miről ismerszik meg egy igazán jó sci-fi? Számomra attól, hogy annak ellenére, hogy fantasztikus elemekkel ágyaz meg a szerző az alapoknak, ami ezt követi képes azt az érzetet kelteni az olvasóban, pl. szerény személyemben, hogy ez tényleg így is zajlana le. Márpedig Arthur C. Clark víziója ezt a hatást érte el nálam.

Idegenek!! Jönnek a világ nagyvárosai fölé, filmek esetében általában egy emblematikus torony vagy tógás hölgyemény látképébe, tolakodó csészealjakkal.
Ismerős? Nem csoda. A grandiózus idegen inváziós filmek kliséje többek közt ezen könyv kezdőjelenetéből indulnak ki. Csak, hogy az ezeknél rendre előkerülő lézersugarak és gyilkos alienek helyett Clark egészen más irányt szab történetének.

A faj melynek még nevét sem ismerjük ököl* helyett diplomáciával** veszi uralma alá az emberi fajt, akik csak főkormányzókként hivatkoznak újdonsült feletteseikre miközben azok el hozzák számunkra a gazdasági – politikai egyenlőséget és kontrollált technológiai fejlődést, aka az emberiség virágkorát. Olybá tűnik ők nagyon is jól ismernek, kiismernek minket, mi viszont szinte semmit nem tudunk róluk kezdetben, még azt sem, hogy néznek ki. Rejtőzködnek, mi pedig keressük tetteik mögött a választ a nagybetűs MIÉRT-re. Miért is vannak itt? Miért jó nekik a mi jólétünk?

Ők mindig csak egy lépésnyire engednek betekintést terveikbe és ezek a lépések akár évtizedekig is tarthatnak, mire mi megláthatjuk az okokat az utasításaik mögött. Ugyanakkor vannak titkok amiket szigorúbban őriznek messziről jött vezetőink. És itt jönnek képbe a regény emberi szereplői. Így vagy úgy a történet folyamán az ő szemükön keresztül láthatjuk az események történését, s egyben ők a kulcsfigurák abban, hogy a miértekre válaszokat kapjunk a főkormányzók szándékánál akár hamarabb is. Ettől a folyamatos válaszok utáni hajszától, a szereplők okosan felépített belső feszültsége az olvasóra is átragadt, ami az egész könyvnek adott egy kellemes feszültség érzetet, s csak úgy pörögtek a lapok. Ez a feszültség nem is az idegenektől való félelemtől, hanem az ismeretlent felfedezni akarástól működött nagyon.
De, hogy megérte e kutakodni a gondosan őrzött titkok után, s fel sikerült e nőnünk hozzá eléggé? Én még mindig nem tudom eldönteni. A gyermekkort persze nem hiába szokták boldogként emlegetni…

*vagy csáp
**legrosszabb esetben is pszichológiai hadviseléssel..:)

>!
Metropolis Media, Budapest, 2008
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639866072 · Fordította: F. Nagy Piroska
!

„(…) there was no rigid hierarchy of reality and simulation anymore. The chain of cause and effect was a loop now – or a knot of unknown topology.”


>!
PannaNyúl P
Greg Egan: Permutation City

Kár, hogy még nem adták ki magyarul, pedig szerintem filozófusok, informatikusok, matematikusok és természettudósok hordáit lehetne megvadítani vele itthon is.

Azért szeretem Greg Egant, mert hajlamos a legnyugtalanítóbb, legmélyebb filozófiai kérdésekre nagyon matematikus szemléletű módon [naiv] megnyugtató válaszokat adni; ráadásul mindezt úgy, hogy a merőben elméleti problémák húsba vágóan gyakorlatiak lesznek a szereplők számára. Mi van, ha nincs logika a világban, csak amit beleviszünk? Vigyünk bele, találjuk ki, és ez a mi világunk lesz, és ennél fogva létezni fog! Mi értelme van egy (végtelen) életnek? Amit annak érzel! Szóval ne nyávogjál, hanem találd ki! Persze ennyire azért nem optimista: mindig megmutatja a kérdések nehézségét és az alternatív válaszok közül néhányat.

Közel két év alatt olvastam el a könyvet, de nem azért, mert rossz lenne. Igazolhatnám magam azzal is, hogy az időben való szétszóródás milyen jól illett a könyv eszközeihez és az általa feszegetett témához (ami igaz), de még csak nem is ez volt az ok. Egyszerűen az olvashatóság határáig tömény*: minden bekezdésen órákig tudnék gondolkodni, ezért nagyon lassan haladtam vele. És még csak nem is hard sci-fi szempontból nehéz: egyetlen képlet sincs, a technológiák felfoghatóak, mindent teljesen megmagyaráz pont a kellő mélységben, minden kérdésünkre választ kapunk. (Bár sajnos bizonyos dolgoknak bele is lehet kötni a logikájába.) Viszont olyan filozófiai-kozmológiai kérdéseket feszeget, amikről a könyv vége után sem tudtam eldönteni, hogy mit kezdjek vele, vagy egyáltalán hülyeség-e az egész, viszont még mindig ott kavarognak bennem. [Mint a szerző honlapjáról kiderül, ezzel ő maga is így van, ami némileg megnyugtató.]
Egyszerűen tömör gyönyör az egész (még ha nem is a szöveg szintjén). (Csak a végével nem vagyok kibékülve, mert kicsit összecsapottnak tűnik, de annyi baj legyen.)
Talán a Diaszpórában már jobban megtalálta az egyensúlyt az olvashatóság és a látványos elméletekkel való zsonglőrködés között, de ott nem is próbált ennyire nagy mindfuck-ot átadni, mint itt, és jobban a „valóság” talaján maradt.

Még valami: ’94-ben jelent meg a könyv, és szerintem figyelemre méltóan jól öregedett (számítógépekkel is foglalkozó sci-fi létére).

Akit felbosszantott, hogy kevés konkrétumot sikerült belepréselnem ebbe az értékelésbe, annak bocs, és ajánlom Marcusét: https://moly.hu/ertekelesek/1372950

*: Kicsit igaz ez az „ajánlás” a szerző honlapján:
„If it’s a page-turner you’re looking for, Egan’s Permutation City beats Connes’ Noncommutative Geometry hands down.” — John Baez, sci.math
[igen, az egy 600+ oldalas szakkönyv. :D] Persze messze nem ilyen vészes a helyzet, nagyon megéri elolvasni. :)

1 hozzászólás
!

@Csöre
Szöllösi Kristóf: Acélszentekhttps://moly.hu/ertekelesek/2370612
@kvzs
Cixin Liu: A Háromtest-problémahttps://moly.hu/ertekelesek/2391210
@lilla_csanyi
Jeff VanderMeer: Bornehttps://moly.hu/ertekelesek/2387669
@Noro
Ben H. Winters: Földalatti Légitársasághttps://moly.hu/ertekelesek/2382225
@pat
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017https://moly.hu/ertekelesek/2396024
@ppayter
László Zoltán: Távolvízhttps://moly.hu/ertekelesek/2387016
@V_G
Philip K. Dick: A Frolix-8 küldöttehttps://moly.hu/ertekelesek/2392022
@WerWolf
Jeff Carlson: Fagyott égbolthttps://moly.hu/ertekelesek/2398636


>!
Dubovszki_Martin P
Jeff Carlson: Fagyott égbolt

Nem vagyok maradéktalanul elégedett a könyvvel, sőt inkább elégedetetlen vagyok.
A téma jó, szeretem a mundane sci-fit – bár a modern űroperát tartom az SF irodalom csúcsának – és a jupiteri holdak is tartogatnak annyi potenciált a lehetséges földönkívüli életre, hogy kézenfekvő téma az íróknak. Így magasak is voltak az elvárásaim a regénnyel kapcsolatban, részben ennek tudható be a csalódottságom is.
Másrészt a „felépített” világ csak tessék-lássék módon szerepel a könyv lapjain, az idézőjelezés pedig azért jogos, mert valódi világépítésről nem beszélhetünk. Egyszer csak megkapjuk a szükségesnek ítélt háttérinformációt a könyv háromnegyedénél, a szereplők pedig csak egy leheletnyivel összetettebbek, mint egy faék és nem nagyon mutatkoznak jellemfejlődés jelei egyikükön sem.
De azért a naphalak egészen jó ötlet, bár nem olyan kiemelkedő, mint Vinge falkalényei. Remélem a folytatásban tovább részletezi Carslon a naphalak világát, mert ebben a részben csak a szükségesekre szorítkozott az író.

"(…) A történetet egészen egyszerűen össze lehet foglalni: a Jupiter holdjára, az Európára indított robotszondák életre utaló jeleket találnak a vastag jégpáncélban. Így kutató expedíciót indítanak, melynek tagja Alexis Vonderach, a tehetséges mérnök. Céljuk felmérni egy lehetséges kapcsolatfelvétel esélyeit, ám a jégvilágba való leereszkedés után rendkívül felforrósodik a helyzet és a békés első találkozás lehetősége végleg elúszik.

Maga a történet kiindulópontja egy sokat látott, de izgalmas szituáció, hiszen még drámaibb megtalálni azt, amit régóta keresünk – a földönkívüli életre utaló jeleket – a saját planétánk közeli szomszédságában ahelyett, hogy a távolba meredő rádióteleszkópok tapogatózása vezetne eredményre. A naphalak faja bár nem olyan ötletes, mint Vinge falkalényei (és azért itt felhívnám a figyelmeteket, hogy nem éltem Hamilton-hasonlattal), de kellően idegen és újszerű. (…)

A cselekmény folyamán csak pár információmorzsát kapunk, aztán durván a történet háromnegyedénél egy egész fejezetet szentel az író a jövő Földjének és társadalmának lefestésére. Persze előkerülnek a trendi társadalmi problémák, egy harmadik világháború, mesterséges intelligenciák és azok jogai… de az alig 340 oldalas kötet lapjain nem kapnak helyet, hogy ezek a toposzok kiteljesedjenek, illetve a információ csöpögtetése sem kiegyensúlyozott. (…)"

Bővebben: http://szeljegyzet.com/ertekeles/jeff-carlson-fagyott-egbolt/


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!