Sci-fi

Rovatgazda
!

Mi többet lehetne elmondani Herbert George Wellsről, mint ami a fenti képen szerepel? Ő a modern sci-fi egyik „atyja”, számtalan SF ötlet kiagyalója és elterjesztője. Hatása ma már felfoghatatlan a science fiction egészére nézve, az időutazás, az idegen inváziók, a láthatatlanság, az ember újraszabása, a jövő társadalmainak feltérképezése, és ami talán a legfontosabb, a tudományos ötletek használata, hogy felvázolja a kor társadalmi problémáit – ezek mind az ő nevéhez köthetőek. Wells képzelete mellé pedig igazi írói véna társult, könyvei még több mint száz évvel megírásuk után sem hatnak nevetségesnek. Lapjaikon át érződik, hogy egy nagy elme bújik meg a könyvek mögött.

Nem csoda, ha maga Wells és művei is több epigont, folytatót, örököst szültek. A sci-fi nagyon sok olyan regényt és novellát termelt ki, amelyek így-úgy, de feldolgozták a wellsi életművet, vagy akár magát Wellst tették meg hősüknek.

Ebbe a mérhetetlen óceánba kísérlünk most meg elmerülni, hogy a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálóként bemutassunk pár alkotást, ami érdekelheti az olvasót.


>!
Spaceman_Spiff IP
Sci-fi

@Spaceman_Spiff a következő Sci-fi Merítésben elhozza nektek a Mars-lakókat, a Láthatatlan Embert, Doctor Moreau szörnyeit, és az Időgépet is! Izgalom, borzongás, a fantázia végtelen csapongása, és maga a nagy zseni, kinek árnyéka végigvetül a XX. századon, és követői felvonulnak a rovatban: Herbert George Wells!

Akik nélkül pedig sokkal szegényebb lett volna a rovat:
@Dubovszki_Martin, @Hackett, @Noro, @petamas, @pwz, @vicomte

A havi karcválogatáshoz és kihívásokhoz pedig nekik mondunk köszönetet:
@luthienlovemagic, @M4JOROS, @Mandiner_SF, @Próza_Nostra, @somersby

Itt olvasható:
https://moly.hu/merites-rovatok/sci-fi-67

A merített értékelésekről hű társam, @csartak fog majd nyilatkozni!

És hogy honnan van a fenti kép? Háh! Aki nem tudja, az magára vessen!
Egyébként Claudio Sánchez Viveros alkotásai.

Kapcsolódó alkotók: H. G. Wells

11 hozzászólás
!

Wells talán legismertebb, legtöbbet hivatkozott műve Az időgép, amivel felkeltette maga iránt az érdeklődést és sikert is elért. Magyarul is ennek az írásnak jelent meg a legtöbb „folytatása”.

Itt van mindjárt az Utazások az időgéppel, ami Wells eredetije mellett két másik történetet is tartalmaz: Egon Friedell osztrák filozófus és történész 1946-os Az időgép visszatér és K. W. Jeter 1979-es A morlockok éjszakája című írását. @petamas értékeléséből megtudhatjuk, hogyan is viszonyulnak ezek a továbbírások az eredetijükhöz: https://moly.hu/ertekelesek/1786674
Ennél talán ismertebb Stephen Baxter 1995-ös Campbell-, Dick- és BFSA-díjas regénye, az Időhajók. Baxter maga már-már „hivatásos” Wells-folytatónak számít (erre később visszatérünk), könyvében igyekszik összeolvasztani Wells időutazós történeteit (pl. Az időgép előtti The Chronic Argonauts című novellát) és a XX. század végi sci-fi toposzokat. Sőt, itt maga Wells is felbukkan mellékalakként. A könyvről érdemes @vicomte értékeléséből tájékozódni: https://moly.hu/ertekelesek/1498704
Wellst egyébként sokszor tették (és teszik) meg saját sci-fi ötleteit továbbgondoló művek szereplőiknek, így egy harmadik, magyar nyelven elérhető időgép-átiratban, a spanyol Félix J. Palma trilógiájában is. Az első kötetben, Az idő térképében mindenki Wells regényének lázában ég, és egy fiatalember a fejébe veszi, hogy az író saját időgépével fogja megváltoztatni a múltat. Viszont Palmánál semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Higgyetek nekem, a saját bőrömön tapasztaltam!

Ha pedig átnyergelünk a magyarul meg nem jelent művekre, akkor bizony tényleg elveszünk a „folytatások”, „előzmények”, „igaz történetek” és hasonlók tengerében. A téma olyannyira népszerű, hogy éppen tavaly mutatták be az egyik ilyen regény újramelegített TV-sorozat verzióját (amit azonnal el is kaszált az ABC csatorna). Karl Alexander Time After Time című regényének nem ez az első mozgóképes változata, az 1979-es filmváltozatban Malcolm McDowell játszotta a Hasfelmetsző Jack után a jövőbe utazó H. G. Wellst.
Nagyon hosszú lenne, ha minden ide vágó történetet fel akarnánk sorolni, így csak pár ismertebbet említenék. Ott van az időutazó újabb útját elmesélő, Ditmar-díjas The Man Who Loved Morlocks David J. Lake-től (1981), ahol a főhős még messzebb utazik a jövőbe. Ronald Wright A Scientific Romance (1999) című könyvében egy jelenbeli múzeumi kurátor kerül az időgép új történetének középpontjába. De olvashatunk arról is, mi történt az eloi Weenával (The Truth About Weena (1998), ez David J. Lake díjnyertes novellája), vagy hogy a háborúzás szempontjából milyen jól használható az időgép (az 1923-as francia Timeslip Troopers Théo Varlet és André Blandin tollából, vagy Hal Colebatch regénye, a Time Machine Troopers (2011)).

Tovább nem is kalandoznék az időben, akit érdekel a téma, böngésszen címeket az ISFDB-n spoiler és Az időgép saját(!) wiki oldalán spoiler.

(A képen az időutas látható gépével.)


>!
Spaceman_Spiff IP
Félix J. Palma: Az idő térképe

Erre, erre, tisztelt Hölgyek és Urak, Mesdames, Messieurs, Damen und Herren, jöjjenek közelebb! Vessenek egy pillantást a spanyol Félix J. Palma történetének csodájára, melyben nem kisebb tettre vállalkozik eme lángemléjű férfijú, mint hogy feltárja Az idő térképét! El mapa del tiempo, ahogyan e zseniális író mondaná, tessék csak tessék! Szerelem, hazugság, gyilkosság, ármány, hősök és gonosztevők, feltalálók, írók, nyomozók, automaták és maga az időgép! Jöjjenek, csak jöjjenek, nem fogják megbánni!

De ne dőljenek be, Hölgyek és Urak, Mesdames, Messieurs, a furfangos spanyol úrnak, de ne ám! Ez a pernahajder még a legfurfangosabb doveri zsiványokat is megszégyenítő módon képes rögvest bolondot csinálni az olvasóból! Nem átall egy szempillantás alatt olyan ötletesen és csibészesen csavarni a történeten, kedves Olvasó, hogy tátva marad a száj és kihagy a szív! A három füzetecske, melyeket egybe fűzött Senor Palma, újra és újra átverik a gyanútlan szemlélőt, aki ennek, csodák csodája, a leginkább örül! Sziporkázóan ötletes viktoriánus kaland ez, kedves Hölgyeim és Uraim, ahol nem csak az idő, de maga az ember, a lélek minden világos és sötét oldala is feltárul a szemünk előtt, bejárjuk a jövő háborúit, London kikötőit, a sötét whitechapeli sikátorokat, sőt, de ezt talán már mégsem illenék az Önök orrára kötnöm, hiszen akkor hol maradna a játék?

Erre, erre, tisztelt Olvasó! Tovább, csak tovább:
http://acelpatkany.blogspot.hu/2016/07/az-ido-terkepe.html

1 hozzászólás
!

Kell nagyobb bizonyíték arra, hogy Wells regényei mennyire nagy hatásúak, mint hogy a marslakók inváziójáról szóló Világok harca megjelenése után nem sokkal az Egyesült Államokban, 26 részben napvilágot látott az Edison's Conquest of Mars című regény Garrett P. Serviss csillagász és újságíró tollából? Ez a történet Wells regényének folytatása, amiben a földiek a nagyszerű Edison vezényletével (és annak csodás találmányaival) visszavágnak a marsiaknak. Ezzel a tettével Serviss beírta magát a sci-fi történetébe, hiszen ez volt az első alkalom, amikor nem maga az író készített folytatást művéhez, sőt, az ő tudta nélkül használta fel valaki az elképzeléseit saját munkájában.

Ha lehet, ezt követően a Világok harca legalább annyi „követőt” termelt ki magából, mint Az időgép. Magát az inváziót számtalan formában feldolgozták. Egy egész antológiát (War of the Worlds: Global Dispatches) szenteltek annak, hogy bemutassák, mi történt a világgal (és híres emberekkel) a marslakók inváziója alatt. Walter Jon Williamsnél például Kínában, Howard Waldropnál pedig Texasban bukkannak fel a marslakók. Akit érdekel, hol játszódik a többi novella és ki a főszereplője, ide kattinson: spoiler Egyébként a kötet szerkesztője, Kevin J. Anderson később külön regényt írt arról, Wells maga hogyan éli meg a háborút (The Martian War).
Hayden Lee novellájában a marsiak szemszögéből írja újra a történetet. Christopher Priest The Space Machine című könyve összekapcsolja Az időgép történetét a Világok harcával, de bármennyire is izgalmasan hangozzon, @Noro szerint nem az (https://moly.hu/ertekelesek/2276191). Aztán persze nem hagyhatjuk ki Palmát sem, aki Az ég térképében kicsit megbolondítva meséli el az inváziót (@Dubovszki_Martin: https://moly.hu/ertekelesek/2306011).

Természetesen többször is megírták a marsiak második invázióját is, nem egyszer kölcsönvéve más híres irodalmi alakokat is, mint pl. Sherlock Holmest. Ilyen George H. Smith regénye, amiben a marsiak egy kevésbé fejlett párhuzamos Földet támadnak meg, de a derék Holmes legyőzi őket. Egyébként a Sherlock Holmes' War of the Worlds című könyvből azt is megtudjuk, mit csinált Sherlock és Watson az első támadás alatt. (Ezt a fajta all-star gálát talán Lavie Tidhar pörgette maximumra.) Aztán ide citálhatjuk Alan Moore klasszikus képregényét, a The League of Extraordinary Gentlemen második részét, amiben a XIX. századi „Bosszúállóknak” a marslakókkal kell megküzdeniük (lásd @Hackett értékelését: https://moly.hu/ertekelesek/1502924).

Érdekes, hogy a szovjet-orosz irodalomban is mennyire közkedvelt téma a marslakók inváziója, viszont sajátságos politikai felhanggal. Mind Lazar Lagin 1962-es plamfetjében (Well Andyou őrnagy [Майор Велл Эндъю]), mind a Sztrugackij fivérek 1966-os A marslakók második inváziója című kisregényében a marsiakkal kollaboráló emberekről írnak. Utóbbi mű nagyon népszerű lett, erről érdemes @pwz értékelését (https://moly.hu/ertekelesek/1707026) átfutni:
"Eddig két folytatást írtak hozzá.
Az elsőt 1998-ban adták ki az orosz – 1994-től izraeli – Daniel Kluger tolmácsolásában Новые времена (Új idők) címmel, ami Apollón szemszögéből folytatja a történetet.
Aztán létezik A marslakók harmadik inváziója (Третье нашествие марсиан) c. történet is Szergej Szinyjakin jóvoltából, ami 2006-ban látott napvilágot. Ez viszont egy nyomozós sci-fi történet."

És természetesen az igazi „wellsiánusok” nem hagyhatják ki a „hivatalos” folytatást, amit Wells nagy szakértője, Stephen Baxter írt. Ez a The Massacre of Mankind, és idén jelent meg.

További marslakós történetekért pedig itt is a Wikipediát ajánlom: spoiler


>!
Noro MP
Stephen Baxter: The Massacre of Mankind

H. G. Wells művei nem éppen a kidolgozott mellékszereplők miatt voltak emlékezetesek. Ezért az első teendő, mielőtt valaki belekezdene a Baxter által megírt folytatásba, hogy kikeresse az eredeti műből, ki is volt a narrátor öccse, a „tüzér” és Elphinstone kisasszony. Ők ugyanis ennek a könyvnek a főhősei. Maga a regény Miss Elphinstone krónikája, saját és mások emlékei alapján, az 1920-as években lezajló marslakók második inváziójáról.
Az első háború persze nem múlt el nyomtalanul: Anglia az újjáépítés ürügyén egy cseppet fasizálódik és visszavonul a külvilág eseményeitől. Németország pikk-pakk megnyeri az 1914-es háborút Franciaország ellen, az oroszoknál elmarad a forradalom, és nagy titokban mindenki a marslakók technológiáját tanulmányozza. De az újabb támadás ellen ezzel sem mennek sokra, mert az ellenség gondolkodásáról még mindig semmit sem tudnak…

A szerző ismét elővette azt a mű-modoros stílusát, amelyet az Időhajókban is használt (és amely egyébként nem sajátja), és megpróbálta összhangba hozni a múlt század elejére jellemző előadásmódot a mai realizmussal. Az eredmény néha bizony egy kissé szárazra sikerült, főleg, hogy ebben a könyvben nincsenek olyan jól előadott tudományos elmélkedések sem, amelyek az időutazó újabb kalandjait sokkal olvasmányosabbá tették a SF-rajongó kockák számára.
A Massacre… alapvetően egy tárgyilagos krónikája az eseményeknek, amely nagyjából a kétharmadáig kevés fordulatot hoz, de annál aprólékosabb. Az utolsó harmad már sokkal változatosabb: nem csak azért, mert a World War Z stílusában ugrál ide-oda a világban, de maguk a jelenetek is sokkal emberibbek lesznek.
Talán már máshol is írtam, hogy a retró SF veszélyes „műfaj”, mert könnyű elcsúszni a régies elemek és a modern elvárások között. Baxter hősei is addig-addig piszkálják a Világok harca narrátorát (aki itt nem azonos Wells-szel, de amúgy időnként felbukkan a könyvben), amíg maguk is beleesnek nem egy hibájába. Megkockáztatom, hogy élvezetesebb lenne az összkép, ha a regény közepéből kihúznának egy keveset, és inkább a befejező részek kapnának nagyobb hangsúlyt.
(Érdekes, hogy én Az Ég térképéből is a közepét, a marsiak berendezkedését a Földön éreztem túlsúlyosnak. Úgy látszik, ez egy olyan téma, ami ebben a formában egyszerűen nem tud lekötni.)

!

Töredelmesen be kell vallanom, hogy valószínű nem végeztem megfelelő kutatómunkát. Úgy tűnik ugyanis, ha eltávolodunk Wells két legismertebb regényétől, a többi mű parafrázisainak száma rohamosan csökkenni kezd. Ez pedig annak is az oka lehet, hogy még ha születtek is érdekes újragondolások, azok nem lettek olyan híresek, így pedig ember legyen a talpán, aki megleli őket…

Még talán a két zseniális tudósnak, Doctor Moreau-nak és Griffinnek, a láthatatlan embernek akad a legtöbb követője az irodalomban. Egy gyors keresés azonnal kidobja például Megan Shepherd ifjúsági regényét, a The Madman's Daughtert, aminek főhőse, Juliet, az őrült Moreau lánya, segítőivel apja szigetére indul, hogy felszámolja a tudós istenkáromló kísérleteit. Brian Aldiss tollából is született egy újraírás 1980-ban Moreau's Other Island címen, ebben az eredeti regény cselekményét a közeljövőbe helyezi. És természetesen Moreau is szerepel Alan Moore már idézett képregényében, ahogyan Griffin, a láthataltan ember is, aki állandó szereplője a díszes kompániának. Griffin feltűnik a már szintén említett Kevin J. Anderson regényben, a The Martian Warban is.

Magyarul inkább csak olyan műveket találunk, amik inspirációnak használták ezeket a történeteket, de érdemes elolvasni Gene Wolfe 1980-as novelláját, a Doktor Halál szigete és más történetek címűt (Galaktika 65.), ami a Wells-regény érdekes átírása. (A fenti kép a novellához készült illusztráció Eszik Alajostól.)

Ha pedig valaki még kételkedett benne, hogy Baxter Wells-megszállott, annak elmondom, hogy a szerző írt még egy történetet Wells Cavorjához is, aki az Emberek a Holdban csodás tudósa – Baxter története a The Ant-Men of Tibet.


>!
Noro MP

– Tudod, mit tettél ma éjjel, Bertie? – kérdezte ekkor Jane.
– Kis híján felgyújtottam a padlásunkat?
Az asszony felnevetett.
– Nem. Olyasmit tettél ma éjjel, amiért mindig büszke leszek rád. A képzeleted segítségével megmentetted egy ember életét.

első rész vége

Kapcsolódó szócikkek: H. G. Wells · képzelet
!

Válogatás a hónap karcaiból:
A Könyvfesztiválon idén is lesz beszélgetés a kortárs fantasztikumról az @Agave_Könyvek, a @Fumax és a @Gabo_SFF munkatársaival a @Mandiner_SF főszerkesztőjének moderálásában: https://moly.hu/karcok/879699
Megvannak a Hugo-díj jelöltjei: https://moly.hu/karcok/887265
Öt kiadásra érdemes Delany-regény: https://moly.hu/karcok/885111
Ingyenes Sztrugackij művek (oroszul): https://moly.hu/karcok/883712
A magyar fantasztikum helyzete: írók, szerkesztők, bloggerek a zsánerről, most egy e-könyvben: https://moly.hu/karcok/875414
Ingyenes antológia a John W. Campbell-díjra esélyes szerzőktől: https://moly.hu/karcok/875034
Érdekes interjú Szélesi Sándorral: https://moly.hu/karcok/883648
John Scalzi interjú: https://moly.hu/karcok/880835

Új kihívások:
Természetesen az új Scalzi-kötetnek is van már kihívása: https://moly.hu/kihivasok/olvassuk-el-john-scalzi-az-osszeomlo-birodalom-cimu-konyvet
És már jelentkezhettek a molyos sci-fi listázáshoz kapcsolódó kihívás 2017-es évfolyamához: https://moly.hu/kihivasok/2017-es-science-fiction-megjelenesek

Most nem foglalkoztunk kiemelten a Könyvfesztivállal, mert szerencsére vannak más elvetemültek elhivatottak, akik megtették ezt helyettünk.
Egyrészt ott a @Próza_Nostra cikke a dedikálásokról (sajnos azóta kiderült, hogy Félix J. Palma nem tud jönni, de lesz László Zoltán dedikálás!): https://moly.hu/karcok/883575
Alant pedig a megjelenő könyveket gyűjtötték egy csokorba:


>!
Spekulatív_Zóna U
Sci-fi

Ha április, akkor Könyvfesztivál: idén is egy csomó fantasztikus könyvet tudtunk összeválogatni a kiadók ilyenkorra időzített megjelenései közül. Érkezik Jonathan Strahan SFF-antológiájának idei kiadása, Ben H. Winters alternatív történelmi regényt írt, itt az új Jeff VanderMeer-könyv, jön az új Vaják-kötet és a Zsoldos-újrakiadás. Ráadásul hosszú idő után új sci-fivel jelentkezik László Zoltán.

Ti mit vártok a legjobban?

http://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20170403_egy_szakajtonyi…

29 hozzászólás
!

Úgy tűnik, örömet okoztam egy tengerészgyalogosnak – magyarázta a nőnek.
Ó? Megölhet valakit?
Valószínűleg.


>!
Dubovszki_Martin P
Jack Campbell: Vakmerő

Jack Campbell egy abszolút szórakoztató ciklust indított útjára a Rendíthetetlennel. Egy olyan military hard sci-fit, ami keményvonalas űrcsatáival magával ragadja az olvasót, pedig nehéz dolog újat mutatni a katonai tudományos fantasztikum területén. Ez persze nem is célja az írónak (ha az lett volna, akkor bizony nem ugrotta volna meg azt a képzeletbeli lécet).
Sikerült viszont egy izgalmas és lendületes regényt alkotnia a Vakmerővel. Az első rész erősségei mellett tudott javítani a kissé sekélyes szereplőkön is, igaz bár megkétszerezte a komplex jellemek számát Campbell, még mindig csak kettő ez a bizonyos szám – Geary sorhajókapitányon és Rione társelnök asszonyon kívül a legénységek többi tagjai alig, vagy egyáltalán nem lettek mélyebbek. Ez persze nem feltétlen baj, nem kell rögtön mindenkitől többszörösen rétegelt személyiségeket várni.
A felvázolt világ is tovább bővül. Megtudunk egyet s mást a háborúról, a Szövetségről és a Szindikátusról. Persze ne várjuk, hogy a balladai homály minden titokról felemelkedik – arra ott van a sorozat többi része (és nagyon bízom benne, hogy ott lesz magyarul is a polcomon).
Ha valamelyik nagy tévés társaság kiváló alapanyagot keresne az éves költségvetése elverésére, akkor nyugodtan fektessenek Az elveszett flotta adaptációs jogaiba. A The Expanse sikere megmutatta, hogy megéri az ilyen befektetés.

"Nehéz dolog jó military sci-fit írni. Persze ez nem azt jelenti, hogy űroperát vagy cyberpunk regényt könnyebb lenne alkotni, de ahogy a Frontvonalak esetében is említettem, a katonai tudományos fantasztikum rendkívül szűk eszközkészlettel dolgozik. Sokszor éppen ezért vegyítik az írók a katonai SF által biztosított toposzokat más alzsánerekkel. Ebben a szellemben fogott bele Jack Campbell Az elveszett flotta-ciklusba, párosítva regényeit azzal az alzsánerrel, ami a jó katonai SF-től szinte elválaszthatatlan: a hard science fiction-nel.

A történet közvetlen az előző rész után veszi fel a fonalat: a szövetségi flotta a Kalibánnál kivívott győzelem után tovább folytatja az útját a baráti űr felé. Utuk egy elnéptelenedő naprendszerbe vezet, ahol az egyik épphogy élhető bolygón egy szindikátusi fogolytáborra bukkannak, több ezer szövetségi fogollyal. Eleinte az egész hajóhad kitörő örömmel fogadja ezt, hiszen rengeteg évek óta sínylődő bajtársat képesek megmenteni. Ám hamar kiderül, hogy az örömbe komoly üröm is vegyül: a felszabadítottak között akadnak olyanok, akik a zendüléstől sem riadnak vissza, hogy a saját szájízük szerint vezessék a flottát.

A cselekményt tehát egészen könnyen össze lehet foglalni pár mondatban. Gyakorlatilag a regény teljes hosszában egy szálon fut, csak a következményeit érezzük a sztorival párhuzamosan történő eseményeknek. Ezt lehetne akár negatívumként is felfogni – főleg egy hamiltoni cselekményhez viszonyítva – de így a lendületes űrcsatákat csak a harcérintkezések közötti várakozások szakítják meg. A harcérintkezések pedig rendkívül reálisan lettek megfestve. Nincsenek szinte összeérő szárnyvégek, nincsenek örült dugóhúzókba torkolló légi csaták, mint a megkérdőjelezhető minőségű filmekben. Itt kőkeményen érezhető a relativisztikus torzítás, a csaták nagy része abból áll, hogy egymás felé száguld a két fél, durván egytized C sebességgel. A tényleges harcérintkezés alig pár pillanatig tart. Nehéz megmondani, hogy miként fognak a jövő csatái lejátszódni az űr végtelenjében, de nagy eséllyel valami hasonlóra kell majd felkészülnünk, mint amit Campbell elképzelt. (…)"

Bővebben: http://szeljegyzet.com/ertekeles/jack-campbell-vakmero/

7 hozzászólás
!

A Galaktikából ismerős szerző új regényében egy világméretű járvány kitörését és lefolyását követi nyomon. Hogy az amúgy sokak szerint ízlésbűnténnyel felérő borító milyen regényt is takar, arra most @pat fog választ adni:


>!
pat P
Fedina Lídia: Virokalipszis

Pedig az elején egészen sokáig azt gondoltam, hogy nem is olyan rossz ez…

Az első rész tényleg kifejezetten olvasható volt. Az alapötlet teljesen korrekt. Valamennyire hozza a komplett Földet érintő, tudományos eredetű apokalipszis soknézőpontú elmesélésének bevett szabályait (lásd pl. a Rajt), kicsit emlékeztet Robin Cook járványos könyveire (Atlanta! Járványügyi Központ!), kellemesen nosztalgikusan (bár talán nem szándékosan) idézi fel a hetvenes-nyolcvanas évek magyar sci-fijeinek hangulatát. Egész lendületes, a szöveg nem egy nagy valami, de szódával elmegy, a karakterek… hát, ez a műfaj azért nem igényel dosztojevszkiji jellemábrázolásokat, no. Intellektuálisan pedig rendkívül inspiráló – én például hosszan böngésztem mindenféle oldalakat, hogy megtudjam, miért hívják ezeket a kis bigyuszkákat virinónak viroid helyett, amiknek szerintem igaziból kéne őket. Még mindig nem értem, úgyhogy ez ügyben (meg úgy egyáltalán) virológus szakkonzulenshez fogok fordulni. Mert ha tudományosak akarunk lenni, akkor legyünk is tudományosak!
A második rész, hát az cselekményvezetésileg és logikai szempontból is necces volt kicsit. Nem volt például jó ötlet az, hogy az átlagosan odafigyelő és eszes olvasó a 80. oldalon kitalálhatja, mi lesz a Rettenetes Főbonyodalom – majd kb. a 160. oldalig nézzük, hogy a könyv nagyon okos főszereplői meg úgy az összes ember rájön-e már végre, a jó Isten áldja meg őket, hogy mi a szitu. (Az egész könyv ugyebár ~250 oldal.) A logikai bakugrásokat és ellentmondásokat nemigen részletezném, egyrészt memóriagyöngeség és jegyzeteléshiány, másrészt spoilerveszély miatt, de valaki mondja meg: a szövettenyészetek ugyan miért pusztultak el?! Amennyire értek hozzá, a biológiai alapokat illetően is egyre több sebből vérzik a történet, szóval elég komoly mélyrepülés jellemzi ezt a szakaszt. De a lényeg, hogy eljutunk a Főbonyodalom Főmegoldásáig, és…
Akkor következik az alig huszon-egynéhány oldalas, de végtelen hosszúságúnak tetsző harmadik rész, ami kiváló illusztrációja annak, hogyan NE írjunk a XXI. században sci-fit, továbbá önmaga paródiája, de annak se jó. Jobban leirtotta a homloklebenyem, mint spoiler. Ha elfogadtok egy tanácsot: ezt a részt nem szükséges elolvasni. Ha én ezt a részt el nem olvastam volna, három csillagot is adtam volna…

!

Tavaly indult útjára a Galaktikát megjelentető Metropolis Media új sorozata, amiben fiatal, kezdő magyar szerzők műveit adják ki. A négy regény közt volt A Sors-algoritmus is, ami a közeljövő Budapestjén játszódik, azt pedig, hogy milyen, már többen is megénekelték, most @Noro-n a sor:


>!
Noro MP
Vékony Krisztián: Sors-algoritmus

Ha Asimov kiberpunkot írt volna…

… akkor egyáltalán nem ez lett volna a végeredmény.
Úgy gondoltam, stílszerű lenne egy teljesen haszontalan információval kezdeni az értékelést, ennek a könyvnek ugyanis ez a specialitása. Fölösleges részletek elsöprő áradata, a főszereplők masszív önsajnálata és időnként egy adag rejtélyeskedő melodráma – ez az indokolatlanul hosszúra nyúló regény receptje. (Nagyon kevés SF szerzőnek van olyan fantáziája, hogy még a főhős bevásárlólistájával is közölni tudjon valami érdekeset az adott regény világáról. És most szólok, hogy ezek közül egy se magyar.) Különösen irritáló, ahogy fétisként kezeli minden mellékszereplő személyazonosságát – nem érdekel, hogy hívják a második jelenetben a harmadik alabárdost! Kedvencem egyébként Kovács Ajtony, csak azt nem tudom, hogy ki volt ő és ugyan mi a bánatért szerepelt a neve a könyvben. Stílus terén ez a regény már az elején megbukott.

Az alapötlet is kidolgozatlan. Van egy KÉPLET, amit csak nagybetűkkel szabad kimondani (facepalm no.1), és ami egy globális jövőképet vázol fel. És van egy (vagy sok) algoritmus, amivel az egyes emberek jövőjét lehet befolyásolni. De hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Ha globális érvényű KÉPLETük van, akkor miért nem a globális tendenciákat próbálják befolyásolni? Miért kell a jövőbe látni ahhoz, hogy kiválogassák a potenciálisan zseniális embereket? És ha megtalálják őket, miért kell eltitkolni előlük? Azért, mert akkor néhány lelkileg kiegyensúlyozatlan titkos ügynök nem tudna az egzisztenciális angstban dagonyázni 450 oldalon keresztül? Vagy egyszerűen csak amatőrök bandája az egész JövőVédelem – ezt mondjuk alátámasztani látszik, hogy még a legfelső vezetőik is inkább keménykedni próbáló maffiózókra emlékeztetnek egy vígjátékból.
A jelenkori valóságra tett célzások érdekesek ugyan, de csak küszködnek az érvényesülésért. A szomszédból áthallatszó szappanopera mindig elnyomja a hangjukat. Az utolsó 20-30 oldalon már hiába érkeznek a kalapból előrángatott, az előzményekhez szervesen nem kapcsolódó válaszok, ezen a ponton a könyv már rég menthetetlen.

3 hozzászólás
!

Amikor a főkormányzók eltörölték a háborút, az éhséget és a betegséget, egyszersmind eltörölték a kalandot is.


>!
risingsun
Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Már megint az a fránya kapcsolatteremtés. Egyértelműen a sci-fi irodalom egyik alapvető, kimeríthetetlen témája a más, idegen, értelmes fajokkal való kapcsolatfelvétel lehetősége, illetve az abban rejlő problémák, netalántán veszélyek. Az emberek egy részének nagy reménysége, hogy ebben a felfoghatatlanul nagy világmindenségben nem vagyunk egyedül. Reménykednek abban, hogy valamikor létrejön a nagy találkozás és hogy persze az milyen jó is lesz nekünk. No, hát Clarke regényében a találkozás, sőt még a kapcsolatfelvétel is létrejön, de valami egész új és szokatlan végkifejlettel…

A könyv felütéséről nekem egyből a Függetlenség napja című film ugrott be. A Föld nagyvárosai felett azonosítatlan repülő tárgyak jelennek meg. Némán, mozdulatlanul állnak, s nem tudni milyen szándékkal érkeztek. No, a hasonlóság a könyv és az említett film között kb. eddig tart (a könyvben is kb. az első pár oldal csak), ennyiben ki is merül. A könyv ezen gyorsan tovább is lép, viszonylag hamar létrejön a kapcsolat, s az idegenek szándékai is elég egyértelműek. Békét, jólétet, biztonságot akarnak a Földön. Ezt hivatottak őrizni, fenntartani. Ez mind szép és jó, az emberiség felvirágzik, világbéke, aranykor, mindenki (pontosabban a legtöbben) örül(nek). De az igazán fontos és izgalmas, egyszavas kérdés mégis mindenkiben ott motoszkál: Miért? Miért ez a nemes szándék, ez a már-már hihetetlen nagylelkűség, mire fel a segítő szándék? Vagy akár azt is megkérdezhetnénk: ’OK, de mibe fog ez nekem kerülni, mi ennek az ára?’. Ezekre keresik a könyv szereplői a választ, ezek a kérdések foglalkoztatják az olvasót is. A legjobb és legmegnyugtatóbb, hogy ezekre a kérdésekre meg is kapjuk a válaszokat, még ha azok nem is olyanok, mint amiket hallani szerettünk volna…

Clarke könyve gyorsan magába rántja a gyanútlan olvasót, a sok megválaszolatlan kérdés (miért vannak itt az idegenek (könyvekben főkormányzók), miért nem mutatkoznak az emberek előtt, mik is valódi szándékaik, céljaik), illetve az azokra érkező, apránként elcsepegtetett válaszok folyamatosan fenntartják, vagy egyre inkább növelik a feszültséget. Nehéz szabadulni a nyomasztó gondolatoktól a könyv befejezése után is. Felejthetetlen útravalót kapunk Clarke-tól, egy olyan víziót, ami egyszerre magasztos és földbe döngölő is egyben. Pedig nem könnyíti meg az azonosulást, igazi főszereplője nincs is igazán a könyvnek, több szereplő szemszögéből kísérhetjük figyelemmel az emberiség aranykorának kialakulását, tündöklését, majd az elkerülhetetlen gyermekkorának a végét…

!

Elindult az ember más világok, más civilizációk felé, pedig még önmagában sem ismer minden zugot, zsákutcát, aknát, eltorlaszolt, sötét ajtót.


>!
Joshua182
Stanisław Lem: Solaris

A regény egy irodalmi mérföldkő, így röviden.
Úgy érzem már erősen a szépirodalom határán mozog, és jóval mélyebb, mint egy „szimpla” filozofikus sci-fi.
Nem véletlenül lett Lem leghíresebb műve, a témaválasztás és közvetített üzenet itt olyan mértékben egymásra talált, hogy abból nem is lehetett más, mint világsiker.
A földönkívüli létformák problémája. Leginkább azért kedvelem a szerzőt, mert különleges, egyedi szemlélettel kezeli ezt a problémakört, az első olvasmányélményeim, melyekben nem emberszerű földönkívüliek szerepeltek, tőle származtak. Sokan leírták korábban, a világűr nem barátságos hely, Lem pedig műveivel továbbvitte ezt a gondolatot, a földönkívüliek (ha léteznek) sem (feltétlenül) barátságos lények. Itt pedig még önmagához képest is szintet lép, a könyvben szereplő életforma mind méretét, mind jellegét és egyéb jellemzőit tekintve is kuriózum. A zseniális alapötlethez szokásához híven tudományos igényességű hátteret, saját tudományágakat és történelmet kreált, még ennyi évvel a megjelenés után is képes újszerűen hatni.
Az élet eme szélsőséges megjelenési formája által produkált jelenségek pedig párját ritkító fantáziára vallanak. Számomra ez a szimmetriádok ciklusait leíró részekben teljesedett ki, kombinálva a bolygó sajátosságaival és színvilágával korábban sosem tapasztalt hangulatot teremtett, leginkább olyan érzésem volt, mint mikor forró vízben fekszem egy hűvösebb fürdőszobában, és a vízből kiálló testrészeim ellepi a libabőr. Sokszor hosszú percekre felfüggesztettem az olvasást, mivel a leírások igencsak részletgazdagok, az ember vagy beleveszik, vagy átugorja őket (óriási hiba!), előbbi esetben viszont nem eresztenek.
A történettel kombinálva az alapötletet egy elképesztően nyomasztó, melankolikus hangulatot kapunk, mely egyúttal elénk tárja az emberi faj önnön korlátait, nem kizárólag az idegenekkel való kapcsolatfelvétel összefüggésében. A psziché új megvilágításba kerül, eddig erénynek gondolt tulajdonságaink és vonásaink kérdőjeleződnek meg, számomra a könyv legfontosabb üzenete egy erélyes felszólítás az önteltségünk eredményezte önképünk és világnézetünk újragondolására.
A könyvben szereplő terebélyes, fiktív könyvtár tartalmaz egy vékonyka kötetet, a Grattenstrom-gúnyiratot, mely a fentiek fényében nem fest túl pozitív képet fajunkról, úgy éreztem, a szerző leginkább ennek a mondanivalójával azonosult a rengeteg említett irodalom közül.
Mindeközben a regény úgy tud elképesztően nyomasztó és horrorisztikusan felkavaró lenni, hogy szinte egy csepp vér sem folyik, ha pedig az ember igazán elkapja a fonalat, akkor kiadós, merengő elmélkedésre és önvizsgálatra késztet.
Kötelező olvasmánnyá tenném 12 éves kor felett.

6 hozzászólás
!

A küldeményen nem tüntették fel a feladó nevét. Csupán a szokásos régi matrica díszelgett rajta, amely hatóságilag jelezte, mennyi szén-dioxid-kibocsátás árán jutott el a címzetthez.


>!
Oriente P
László Zoltán: A keringés

Ez egy olyan cyberpunk alapokra épített, időparadoxonos geo-sci-fi.
Ami végül elég fincsi koktélnak bizonyult. :)
Alapvetően egy kalandregény, de amellett hogy egy igen termékeny ötletre épít, hatásosak és remekül vizualizálhatók a (jövőbeli) újvilági leírások, és a cselekmény bonyolódásával párhuzamosan egyre súlyosabb a mondanivaló társadalmi vetülete is. A legerősebb képek még biztosan sokáig elkísérnek, gyakran gondolok rájuk: ahogy dél felé hasít a szánvonat Oslóból a kontinens közepéig befagyott Európán keresztül, vagy ahogy a terepjárók zötykölődnek a Földközi-tenger helyén hullámzó végtelen, füves szavannán.

A három kulcsszereplő közül kettőt eléggé megkedveltem, nevezetesen az orruknál fogva vezetett ökoterroristák közé keveredett bloggert, illetve a megszállottan dolgozó paleontológusnőt. A harmadik főhősre, egy olyan kis semmilyen bárénekesnőre nagyjából azért volt szükség, hogy a fontosabb szereplőknek kapcsolódási pontot nyújtson meg egy filmes feldolgozásban ő lenne az elesett és meg nem értett szépség, aki csak a papát keresi. De mindhárom karakter „profin végezte a dolgát”, miszerint a jóféle cyberpunk hagyománynak megfelelően, alulról mutatták be a gépezetet, jelen esetben a Keringést, ami az embertömegek sorsát így vagy úgy mozgatta, manipulálta, terelte.

A legnagyobb paradoxonra, amin végig töprengtem spoiler egy igen elegáns megoldást kínál a szerző, búcsúzásképpen pedig az utolsó oldalakon jó kis hamubasült gondolkodnivalót tömköd az olvasó batyujába.
Első könyvem volt László Zoltántól, tudatosan teszteltem, hogy lássam, érdekelhet-e engem az idei új megjelenése. Meggyőzött, nagyon tetszett, várom az új könyvet! :)

!

Mégis folyton azt kérdem magamtól: hova tovább? A történelem nem mutat irányt. Az evolúció sem. A C-Z alapító okirata kimondja: értsd meg és tiszteld a világegyetemet… de milyen alakban? Milyen léptékben? Milyen érzékszervekkel, milyen elmével? Azzá válhatunk, amivé csak akarunk… és a lehetséges jövők eme nyitottsága mellett még a galaxis is eltörpül.


>!
bokorn
Greg Egan: Diaszpóra

Egyértelműen öt csillag.
Zseniális, elképesztő, grandiózus. Nem sok mindenkinek ajánlom :D

Hatalmas időtartamot (több ezer évet) ölel fel a regény, a fizikai távlatok pedig még sokkal durvább határokat feszegetnek. A könyv lényegében az emberiség világmindenségbe (és az is túl) történő kirajzásának története nagyon mély fizikai és matematikai ismeretekre építkezve. Emiatt annak, akit a műszaki-szakmai szöveg feszélyez, nem ajánlanám. Mindenki másnak viszont nagyon.

A végkifejlet pedig egészen elképesztően monumentális, olyan léptékre vált Egan amit még regényben nem láttam, még a legdurvább intergalaktikus űrutazó civilizációkat felsorakoztató történetek is elbújhatnak mellette.

Igazi, kőkemény sci-fi, csak ínyenceknek!

!

Ha egyszer megsérül a titkot körülvevő csendes tér üvegburka, nem lehet többé helyrehozni. Egyre nyúlnak és szélesednek a repedések, elágaznak szerteszét, mint egy gomba föld alatti fonálszövedéke, míg végül lehetetlen megmondani, hogy hol kezdődött, és egyáltalán végződik-e valahol.


>!
Amadea
Emmi Itäranta: A teamesternő könyve

A víz és a halál együtt alkotják a világot.
Kéz a kézben járnak, vagy egymásba gabalyodva próbálnak felülkerekedni a másikon. A víz néha megelőzi a halált és segít, hogy elkerüljük a vele való találkozást. De előbb vagy utóbb győzedelmeskedik felettünk az elmúlás, és a testünkből elszivárog az összes víz, hogy eggyé váljon a földdel és új életet hozzon létre.

Ezt a vékonyka könyvet, ha nagyon kategorizálgatni akarnék, posztapokaliptikus ifjúsági regénynek lehetne mondani, de merőben más, mint ismertebb társai. Nincsenek benne világmegmentésre kárhoztatott, halálosan szerelmes kamaszok, gonosz felnőttek és hatásvadász fordulatok – sőt, ez a regény még tovább megy. Nincs aprólékos világábrázolás, a jelen állapotokat okozó, múltbeli visszatekintések vagy logikus magyarázatok. Csak egy könnyű fuvallat egy lehetőséges jövőből, egy pillanatnyi látomás, az ébredés előtti, féléber álom zavaros emlékképei. Introvertált, költői szöveg, ami megtartja magának a titkait.
A központi kulcselem a teaszertartás és annak több évszázados-évezredes hagyománya, ami meghökkentő módon az általunk is ismert, talányosan visszafogott, kínai stílussal fonódik össze. Tulajdonképpen magától értetődik az összekapcsolás, mégis meglepetésként ért, hogy egy új, világ utáni világban – ahol nincs tél, internet, bevásárlóközpontok, fillérekért kapható ruhák és az infrastruktúra pár napelemes autóra és egy borzalmas vasúti hálózatra korlátozódott le – egy olyan teaházba nyerhetünk bepillantást, amelyet még mi is nagyrészt filmek és könyvek alapján ismertünk meg. Olvasás közben többször emlékeztetnem kellett magam arra, hogy egy finn, és nem kínai regényt olvasok, és a szereplők is rendre ázsiai alakokként derengtek fel előttem.

Ahogy fentebb említettem, nemcsak a stílus, maga a történet is rendkívül visszafogott. A narrátorunk egy fiatal, éppen nagykorúvá érett lány, Noria, aki teamester apjának köszönhetően viszonylagos biztonságban, jómódban él, de ez az állapot törékeny; a családnak van egy titka, aminek őrzésében immár Noria – aki apja nyomdokain haladva szintén teamester szeretne lenni – is részt vesz. De a történet színhelye, a Skandináv Unió nem a béke és harmónia szigete, hanem egy szabályos diktatúra, ahol a vízbűnökért (pl. illegális vízvezeték kiépítése) halálbüntetés jár, ahogy a lázadásért, ellenállásért is. Noria a barátnőjével, Sanjával egy érdekes rejtélyre, a múlt zárványára bukkan – a mi világunk mementóit tapogatják, a lyukas nejlonzacskók halmai alól előtúrt kincsek, VHS-kazetták, ezüstös korongok (CD-k), különféle lejátszók darabjait próbálják összeilleszteni, mint valami kirakóst, miközben azon gondolkodnak, miért dobtunk szemétre ennyi holmit.
Nem nehéz kitalálni, hogy ennek előbb-utóbb következményei lesznek, a megtorlás, a tragédia megül a levegőben, és hamar rájövünk, hogy itt nincs sok esély arra, hogy a dolgok globálisan megváltozzanak. Többen írták, hogy súlyos hiba volt a szerző részéről „eltitkolni” mindazt, amire Noria és Sanja rájöttek, és nagyon sok minden nincs egyértelműen leírva, de nekem pont ez a sejtelmesség tetszett a legjobban. A teamesternő könyve nem megdöbbenteni akar vagy falhoz vágni, csak elmesél egy történetet, és ez így van jól.

!

@chibizso
Margaret Atwood: Guvat és Gazellahttps://moly.hu/ertekelesek/2316144
@csartak
Ted Chiang: Életed története és más novellákhttps://moly.hu/ertekelesek/2334726
@gesztenye63
John Scalzi: Vörösingesekhttps://moly.hu/ertekelesek/2337874
@Gerof
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámávalhttps://moly.hu/ertekelesek/2337293
@Hoacin
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeiahttps://moly.hu/ertekelesek/2326430
@Isley
Philip K. Dick: Figyel az éghttps://moly.hu/ertekelesek/2325011
@kvzs
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Stalkerhttps://moly.hu/ertekelesek/2338073
@mandris
Robert A. Heinlein: Csillagközi invázióhttps://moly.hu/ertekelesek/2318801
@Noro
Larry Niven: Gyűrűvilághttps://moly.hu/ertekelesek/1819225
Michael Walden: Eshtar – Első könyvhttps://moly.hu/ertekelesek/2318355
@Oriente
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasrahttps://moly.hu/ertekelesek/2334235
@risingsun
Stanisław Lem: Solarishttps://moly.hu/ertekelesek/2317292
@SadPanda
Isaac Asimov: Én, a robothttps://moly.hu/ertekelesek/2326386
@tetsuo
Burger István (szerk.): MetaGalaktika 12.https://moly.hu/ertekelesek/2328537


>!
Sai_home P
Clifford D. Simak: A város

Ez egy olyan könyv, ahol már a felénél éreztem, hogy ez bizony felkerül a kedvenceim listájára. És a második fele talán még jobb is volt!
Nagyon eredeti ötletnek tartom a felépítését, a mondák előtti gondolatok nagyon sokat hozzátesznek a mondanivalóhoz, hiszen kicsit „objektívan” nézik az egészet, úgy értem az emberiséget. És az emberi tulajdonságok nem változnak, hiába telt el a könyv megírása óta néhány évtized, teljesen aktuálisnak érződik. Lehet, hogy itt-ott nem a jelenkori tudást tükrözi, de ha ez valamiért zavar, egyszerűen helyettesítsünk be például a Jupiter helyére egy ismeretlen bolygót és már meg is oldódott a probléma.
Nagyon mély filozófiai kérdéseket is feszeget, nem érdemes gyorsan átszaladni a történeten, néha érdemes kicsit elgondolkozni, hogy a jelenkorban hogyan érvényesülnek a történetek.
spoiler
spoiler


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!