Sci-fi

Rovatgazda
!

Sziasztok!
Válogatás a karcokból:
– A Hugo-díjról és ennek kapcsán sok minden másról – http://moly.hu/karcok/579334
– @vegazus elindította a Mini Könyvklub 2-t, amely most kifejezetten sci-fi könyvek olvasására buzdít. Szeptember 30-ig még lehet jelentkezni. – http://moly.hu/karcok/571502
– Jön az Ílion! – http://moly.hu/karcok/572186
– És az utolsó Ender-kötet – http://moly.hu/karcok/580015
– Meg a Metró Univerzum új antológiája – http://moly.hu/karcok/582761
– Infó Elizabeth Bear és Sarah Monette Boojum univerzumáról: http://moly.hu/karcok/574921
– A The Guardian legújabb könyves podcastjében a meghívott beszélgetőpartnerek Kim Stanley Robinson sci-fi író és Sheldon Solomon pszichológus. (angol) – http://moly.hu/karcok/570231
– Megalakult a moly SF gárda. ;) – http://moly.hu/karcok/569685


!

Kellemes szórakozást ígér a régi vágású űropera.

„Egy Billingsgate Circus nevű helyre érkeztek, amit évszázadokkal ezelőtt nevezett el így egy honvágyban szenvedő, Londonból érkezett holdlakó. Hatalmas, kör alakú épületet pillantottak meg olyan kétszáz méternyire. A Luna felszíne alá épült, és átlátszó kupola fedte. A villogó feliratok és hologramok miatt nem igen lehetett átlátni a kupolán. Az egész hely egyetlen roppant ékszerdoboz volt, tele üzletekkel, szalonokkal, bordélyokkal, szállodákkal, imaházakkal, klinikákkal, iskolának nevezett sötét zugokkal, kaszinókkal és tánctermekkel.”
Kép forrása: http://www.wow-art.com/Qstore/uploads/gambinorequiem72b.jpg


>!
Spaceman_Spiff P
Brian Daley: Érzékeny búcsú a birodalomtól

Töredelmesen bevallom, vétkeztem. Találtam élvezhető dolgokat egy kissé gagyi ponyva űroperában, és néha kellemesen szórakoztam rajta – és csak egyszer-kétszer szenvedtem. Tudom, megbocsáthatatlan, de ha egyszer Ho és Al kalandja vicces volt, érdekes a háttérvilág – még ha nem is igazán mély és kidolgozott –, jópofák voltak az idegenek, és volt valami faragatlan báj az egész könyvben. Nyilván nem lesz korszakos mű, de egy kis régi vágású szórakozásnak tökéletes. Igaz, hogy a magyar kiadás mindent megtesz azért, hogy az olvasóját eltántorítsa (mind a külső Star Wars jelleg, mind a belső tördelés), de nagyot azért nem fog csalódni senki, aki a kezébe veszi.
Igazából a blogon is csak ezt ragozom, vannak olyan könyvek, amikről nagyon lehet sokat elmondani. De a folytatás érdekel, egyszer elolvasom, az biztos.
http://acelpatkany.blogspot.hu/2015/08/erzekeny-bucsu-b…

5 hozzászólás
!

Sziporkázóan ötletes univerzum és Jean le Flambeur, a Naprendszer legtehetségesebb mestertolvaja.

„A nagy közös terv megköveteli, hogy igába hajtsuk a fizikát, kipusztítsuk a kvantummocskot, kivegyük a dobókockát Isten kezéből, és új világegyetemet teremtsünk, teljesen új szabályok alapján, a guberniják mélyén, ahol újra élhetnek azok, akik meghaltak, és végre függetleníthetik magukat azoktól a törvényektől, amiket egy tébolyult isten talált ki.”


>!
csartak MP
Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg

Az Író az Alapítók felett áll. Elméje ragyogó, története magába ránt, a tudására szomjazol, érteni akarod. Ő a kezdet, ő a minden. Kódja hozzáférést biztosít minden egyes vírhez. A kód nem csupán karaktersorozat, hanem maga a tudás.
Értékelni kell, ezért a Halhatatlanná tevő, csodás és hangzatos nevű hajó fedélzetén ülünk egy hosszú díszített asztalnál. Az Író az asztalfőn ül, sármos fiatalember mosolyog ránk, keze egy Schrödinger-dobozon nyugszik. Felette a Nap lebeg, valami készül, apró szingularitások nyílnak, épp miután a rajonhajók elhúztak a Fősodrás irányába. Ott van velünk pellegrini az istennő, ő a manipulátor. Gúnyosan húzza el a száját, a poharáért nyúl, aminek fraktálkristályokat ver vissza a fénye. Igen, és itt van a csen is, ő a Tervező. Egyelőre mozdulatlan és néma. A két hszien-ku-ról nem lehet tudni mit gondolnak. A vasziljev szokás szerint türelmetlen. Mindegyik negyedik generációs gogol. És mind öregebb annál, mint el lehet képzelni. Lassan felém néznek, a vír megremeg, próbálok kicsire összemenni, én csak egy álmodó vagyok, és ez az álom. Így már egy gigászi nyüzsgő városban vagyok, aminek vízszintesek a falai, ködfátyol takarja el, és lenn a mélyben a gogolpiacok lüktetnek megállíthatatlanul, és a torony, ami Szobornoszt elméket szállít. A káoszkód sivataga lassan szivárog befelé, megállíthatatlanul elpusztíthat mindent. Testemen pecsétekkel ellátott köpeny van, a történetek s a bennük rejlő nevek jelentik a biztonságot. De nincs menekvés a nyüzsgő piac nem rejt el, a tolvaj itt van előttem, és kéri mondja el a történetem. Ez egy önmagába záródó hurok, tehát elkezdem.. Az Író az Alapítók felett áll..

6 hozzászólás
!

Az Abaddon kapuja a Térség-sorozat harmadik része.

„A hősiesség csak egy címke, amit azért ragasztanak rá valakire, mert olyasmiket tett, amiket sohasem tenne meg, ha valóban belegondolna.”


>!
Elhaym
James S. A. Corey: Abaddon kapuja

Amikor pár éve megkérdezték tőlem, hogy fogok-e valaha sci-fit olvasni, egyből azt válaszoltam rá, hogy soha. Annyira távol állt tőlem ez a műfaj, hogy nem tudtam elképzelni, hogy én egy világűrben játszódó történetet meg tudnék szeretni. De most itt van James S. A. Corey, vagyis Daniel Abraham és Ty Franck, akik elérték a lehetetlent. A leviatán ébredését hamar megszerettem, a Kalibán háborúját már a kedvencemnek neveztem, az Abaddon kapuja viszont annyira magával ragadott, hogy most már az első számú kedvenceim között tartom számon. Izgalmas, szórakoztató, akciódús, elgondolkodtató és a karakterek is nagyon szerethetőek.

Most nincsenek zombik, nincs űrcsata sem, hanem egy kemény lelki dráma részese voltam, ami tele volt belső monológgal, erkölcsi dilemmákkal, de én nem is bántam. Emellett volt itt azért sok minden más is: belső konfliktus, árulás, hatalmi játszma, rengeteg szörnyűség, vér, halál, fájdalom, sokkoló fordulatok, amik olyan váratlanul értek, hogy nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhet.

Bővebben:
https://elhaym.wordpress.com/2015/04/19/james-s-a-corey…

!

Asimov a robotika jól ismert három alaptörvényéből kiindulva ismét felelevenítette a logikailag támadhatatlan alaptételeket, melyek szerint a robot nem árthat az emberéletnek.

„Elvégre a teremtmény mégiscsak egy robot, és Baley nagyon jól ismerte a robotika Első Törvényét.
Ez így szólt: A robot nem okozhat ártalmat egy emberi lénynek, avagy nem tűrheti el, hogy az tétlensége folytán ártalmat szenvedjen. (…) A parancsoknak való engedelmesség a robotikának csupán a Második Törvénye.
Ez így szól: A robot köteles teljesíteni egy emberi lány parancsait, kivéve, ha ezek a parancsok beleütköznek az első történybe. (…) Egy robottal szemben hiábavaló az elpusztítással való fenyegetés. Az önfenntartás csak a Harmadik Törvényben szerepel.
Ez így szól: A robot köteles megvédelmezni a saját létét, amennyiben ez a védekezés nem ütközik bele az első és a második törvénybe.”


>!
BlackSheep
Isaac Asimov: A mezítelen nap

Mivel az Acélbarlangok egy korrekt, science-fiction környezetbe helyezett krimi volt, és mivel a Mezítelen nap nem sokkal később íródott, ugyanazokkal a szereplőkkel, hasonló stílusban, hasonló sztorival (ismét egy gyilkosságot kell kinyomozni, csak ezúttal nem a Földön), így nem is vártam egy kicsivel se többet egy hasonlóan korrekt végeredménynél. Ehhez képest ez nemhogy jobb mint az Acélbarlangok, de fényévekkel jobb!

Minden hiba, amit az Acélbarlangokban nehezményeztem, javítva lett, minden, ami ott működött, hiánytalanul át lett emelve ide is, és annyi fantáziadús adalékkal lett még megtöltve, hogy az több mint amit egyszeri sci-fi rajongó kívánhat!

Itt végre nem sok témába próbál Asimov felületesen belenyúlni, hanem csak néhányba, azokba viszont rendesen, részletesen. A leglátványosabb természetesen a Solaria társadalmának a bemutatása, ami minden részletében érdekfeszítő. Nagyon jó ennek az, elsőre élhetetlennek tűnő életnek a bemutatása, és ráadásul minden plusz információ csak még tovább csavarja az olvasó fejét. A mellékszereplők – egy-két kivételtől eltekintve – most már nem csak információ-szerverként működnek, hanem valódi karakterük van, és ezúttal a dialógusok és a helyzetek is sokkal emlékezetesebbek.

Maga a bűntény és a megoldása se olyan „oké, ez van, na és?” típusú, mint az Acélbarlangokban, és a történések globális hatásai is jobban érződnek. Tényleg, sokáig lehetne sorolni, mennyi mindenben fejlődött sokat A mezítelen nap a korábbi regényhez képest. Az egyetlen apróság ami nem tetszett, hogy az emberi ösztönök szerepét bántóan zárójelbe tette Asimov, pedig engem érdekelt volna, hogy például hogyan kezeli egy ilyen társadalom egy normál, érett felnőtt ember szexuális étvágyát. Meg ezúttal kicsit háttérbe lett szorítva Daneel és Baley kapcsolata, bár ez valamennyire érthető.

Ezek persze csak apróságok, A mezítelen nap így is az egyik legjobb Asimov-regény amihez szerencsém volt, bár kár, hogy a soron következő darab az egyik személyes kedvencem lesz, A Hajnal bolygó robotjai, ami még így, újraolvasva is be fogja árnyékolni ezt a remek kis szösszenetet.

!

XXIII. század elején járó Föld és egy teljesen furcsa társadalmi hierarchia.

„– Hadd meséljek egy legendát Istenről – mondta Morgo.
– Kezdetben teremtett egy tojást, egy hatalmas tojást, amelyben volt egy lány. Isten fel akarta törni a tojást, hogy kiengedje a lányt, az eredeti élő teremtményt, de nem tudta. De a lénynek, amit Ő teremtett, éles csőre volt, ami éppen erre a feladatra szolgált, így a lény kicsipkedte magát a tojásból. És azóta minden élőlény szabad akarattal bír.
– Miért?
– Mert mi törtük szét a tojást, nem Ő.
– És miért ad ez nekünk szabad akaratot?
– Mert mi szét tudtuk törni, ő meg nem, a fene vigye el.”


>!
BlissX I
Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte

Ha ez a könyv sokak szerint középszer vagy annál kicsit jobb, akkor rám még nagyon boldog olvasással teli órák várnak Mr. Dick-től, ugyanis erre sem tudok 5 pontnál kevesebbet adni. Jobban tetszett, mint Az utolsó szimulákrum.

Azért most már érzem azt, hogy Dick is imád más szerzőkhöz hasonlóan a kedvenc elemeiből építkezni. Ebben a regényében is jelen van a férfi-nő téma rendesen, mintha gondjai lettek volna a „gyengébbik” nemmel, de ezt nem tudom, mert az életéről sem tudok sokat Dick-nek. Az alapszituáció pedig itt is egy rendesen kifacsart földbolygón játszódik egy teljesen kattant társadalmi hierarchiában, akárcsak Az utolsó szimulákrumban. Viszont ez a mű sokkal pörgősebb és az elgondolkodtató elemekért sem kell annyira a mélybe nyúlni. Vannak szerethető karakterek, még a főleg érzelmi alapokon döntést hozó elnök is tudott szimpátiát ébreszteni bennem, Charley pedig imádni való. A főhős persze most is elég esetlen volt, de a történet végére a helyére kerültek a tökei :)

Rendkívül szórakoztató egy írás A Frolix-8 küldötte.

1 hozzászólás
!

Az emberiség élethalálharcát vívja az űrbéli ellenséggel, melyről legalább olyan keveset tudnak, mint a szolgálatra jelentkező újoncok a térgörbület és az időeltolódás sajátosságairól.

Mivel lehet rá számítani, hogy az ember durván egyszer harcba megy minden szubjektív évében, és mivel átlag 34 százalék éli túl a csatákat, könnyen ki lehet számítani, mekkora az esély tíz évre. Körülbelül egy százalék két ezredrésze. Vagy másképpen megfogalmazva olyan, mintha az emben a fejéhez nyomna egy ódivatú hatlövetűt, és orosz rulettezne négy golyóval a hatos tárban. Ha tízszer egymás után megússza valaki anélkül, hogy a szemközti falra kenődne az agyveleje, az örülhet: leszerelik.”


>!
Gerof
Joe Haldeman: Örök háború

Ez nagyon tetszett. Így kell időt álló sci-fit írni. Több mint 40 éve készült a regény, de most is szórakoztat és gondolkodtat is.
Persze az alatt, hogy időt álló, azt kell érteni, hogy nincsenek benn olyan dolgok, amik a mai szemmel blődségeknek tűnnének. Hiszen nem keveredtünk galaktikus háborúba a 90-es évek végén idegen fajokkal, nincsen nagy létszámú holdbázisunk stb.. És egyelőre a társadalmi prognózisok sem váltak valóra maradéktalanul. A tudományos része átgondoltnak tűnik, soha nem válik tolakodóvá, világosan és érthetően magyaráz az író. Nem halmozza a szakkifejezéseket, fogalmazása, mint a jó ismeretterjesztőé.
A regény egyáltalán nem bonyolult, sok mainál jóval egyszerűbb lineáris történetvezetést kapunk egy főhőssel, néhány, mellékszereplővel. A karakterábrázolás egész jól sikerült, a főhősünket sikerült árnyalni, határozott személyiséget adni neki, illetve ez igaz még néhány mellékszereplőre is. 300-nál kevesebb oldalszámon ez igazán jó teljesítmény.
Az egész regényben a legborzongatóbb tulajdonképpen az, amit a cím is takar. Egy ember szemén keresztül látjuk, ahogy az emberiség végigharcol egy háborút egy idegen fajjal, és mindez az ő életének csak egy töredékéig tart. Mégis mindeközben az Földön az űrutazás és az emiatt kialakuló relatív időeltolódás miatt évszázadok telnek el (emberi szemszögből nézve ez már tényleg örökkévalóságnak tűnik). Nehéz eldönteni, mi a borzasztóbb, az élet-halál harc az űrben, vagy a jövősokk. Erős kétségeim vannak, hogy bárki is sikeresen be tudna illeszkedni egy pár száz évvel későbbi társadalomba. Nekem biztos nem sikerülne ép elmével.

Az új kiadásnak (Metropolis Media) van egy érdekessége: A regény második szakasza két változatban szerepel benne. Az első (a történetbe illesztve), amit a szerző eredetileg megálmodott, míg a második a függelékben, ahogy sikerült publikálnia. Ennek oka, hogy a kiadó, szerkesztő túl borúsnak találta az eredeti verziót, így az író némileg átírta. Őszintén szólva a „javított” változat sem lett sokkal derűlátóbb.
Sajnos a borítórajz egyáltalán nem tetszett, nekem nem sikerült kapcsolatot fellelnem a regény tartalmával. Ha nem olvastam volna előzőleg ajánlásokat a könyvről, biztos, hogy a borító alapján le se vettem volna a polcról, hogy a fülszöveget elolvassam.

!

Különös bolygó, különös történelmi emlékekkel.

Emberi kultúrát kellett létrehoznom egy olyan világban, amelyet már teljességgel uralnak a gépek, és a gyerekek kivételével gyakorlatilag semmi sincs, amit a gépek közreműködése nélkül tudnak előállítani, még a levegőt, az ivóvizet, az élelmet sem…


>!
regulat 
John Brunner: A Yan játékmesterei

Sokáig azt hittem, hogy afféle konkvisztádor történet lesz… vagy valami multikulturális beteljesülés. Mert valaminek lennie kell. Olyan nincs, hogy a Yan-beliek és a Yan-on élő földi emberek, mint a víz meg az olaj eléljenek egymás mellett… akkor miről szólna a regény?

Az esély mondhatni ugyanakkora, ha két kultúra összetalálkozik, hogy vagy az egyik magába, maga alá gyűri a másikat, vagy keverednek. Az mondjuk gyanús volt, hogy az emberek és az emberekre sokban hasonlító mégis eltérő biológiájú Yan-beliek közötti kapcsolat (igen a szexuális kapcsolatról van szó) mindössze két(!) párra korlátozódik, és az egyikben a nő a másikban a férfi a földi ember. Ráadásul ezek a párok megoszlanak a földiek és a Yan-beliek kolóniái közt…. mintha valaki figyelne valakit.

Bevallom, engem a regény első fele, az idegen bolygó és lakói bemutatása annyira nem kötött le, a műfajban a társadalmi problémákat szeretem, és itt úgy tűnt, hogy olyan nem lesz… Ez egyetlen remény, hogy a bolygóra az elején érkező két földi, az illuzionista és a kábítószer-kutató közül valamelyik megkavar mindent.

Tulajdonképpen bejött, az egyikük tényleg megkavarta, és ami a kavarás nyomán felbukkant a mélyből az meglepett…

!

A Galaktika szövetségre lépett értelmes lényei tanácskozásra gyűlnek össze, hogy megoldjanak egy kibogozhatatlannak tűnő rejtélyt.

„A hatalmas, félkör alakú terem, ahol a szövetséges bolygók küldöttei tanácskoztak, zsúfolásig megtelt. Emberi teremtmények is voltak, de távoli csillagképeken született furcsa lények is, némelyek meglehetősen zavarba ejtő külsővel. Ezekben az egzotikus világokban a fejlődés során pikkelyes, ragacsos bőrű vagy aranybarna tollazatú értelmes lények láttak napvilágot. Némelyek mérgezett légkörben éltek, és kénytelenek voltak szkafandert viselni, ha a Polluxon tartózkodtak. Ezen a bolygón volt mivel foglalatoskodniuk az egzo-biológusoknak: szüntelenül újabb és újabb, különleges tulajdonságokkal rendelkező állatokat fedeztek fel,amelyekről sok esetben kiderült, hogy hasznos segítőtársak lehetnek.”


>!
vicomte MP
Pierre Barbet: A psziborgok álmai

Úgy tűnik, hogy ezt a könyvet itt a Molyon csak olyan ember olvasta még, aki először a képregény Cs. Horváth – Fazekas-féle változatával találkozott.

Én sem vagyok kivétel: annak idején 9 évesen egy rokonunknál láttam a Fülesben valamelyik kezdő részét, és miután hazaértünk bőszen elkezdtem vásárolni az újságot, hogy megtudjam, hová is fut ki a történet*.

Az eredeti regény, bár kétségtelen, hogy bizonyos vonásaiban tipikus példája a ’70-es évekbeli ponyva sci-fiknek, mégis, nem csak a saját korában számított formabontónak, de újraolvasva, tapasztalt szemmel is meglepően sok progresszív ötletet találtam benne.

A könyv egyik fő gyengesége maga a főkarakter, aki amolyan Kirk kapitányba oltott James Bondként vágtat végig pár napos kiképzés után a cselekményen, kisujjból kirázva a problémák megoldását**, így aztán könnyedén legyűri az összes akadályt, amit a bolygó urai az útjába gördítenek. A másik pont, ahol tetten érhető az avultság, az a cselekményvezetés, ami bár a maga idejében csavarosnak számíthatott, de mostanra már felszínessé vált néhány fordulata (néhány logikai bakikról nem is szólva). A fordítás is elég gyakran megcsikordul, de ez még elnézhető, tekintve a könyv életkorát.

Ám mindezek mellett a mítoszokból ismert teremtmények és a modern technika egyidejű szerepeltetése csak az első szintje annak az ötlet halomnak, amitől ez a könyv klasszikus lett a szememben. Ami ennél is meglepőbb – és erre csak, most döbbentem rá, hogy számos modern sci-fit is olvastam – hogy a psziborgok történetesen a manapság divatos módon tipikus poszthumánok megfelelői.

spoiler

* És tényleg csak kevéssé játszott szerepet, hogy kíváncsi voltam, hogy a létező szocializmus szellemével hány fedetlen kebel fér össze. :P Lásd még: http://1.bp.blogspot.com/-gSOUrZLXF2Q/T8MYc50AvHI/AAAAA…
** És feneketlen tarisznyájából azonnal elő is kapja a megoldáshoz szükséges kütyüt.

8 hozzászólás
!

Hova vezet a fantázia? A csillaghalmazok világába és az atomok közé, az anyagtalan térbe és a tér nélküli anyaghoz, a hüllők világába és a jelenkor városába…

„A Tejút lassan forgott maga körül csillagzatokból, bolygókból és felhőkből álló rojtjaival, és benne a Nap a többivel együtt, a rendszer peremén. Ebben az egész forgatagban egyedül csak a jel volt mozdulatlan, egy tetszőleges ponton, távol minden keringéspályától (mikor elhelyeztem, kihajoltam egy kicsit a Galaktika szélén, hogy oldalt kerüljön, és ne érintse a világok forgása).”
@petamashttp://moly.hu/ertekelesek/1786171


>!
nrb
Italo Calvino: Kozmikomédia

Viszonylag érdekes novellákkal találkozhatunk a kötet lapjain, de sajnos van egy pár gyengébb darab is, amelyek annyira nem nyerték el a tetszésemet. Példának okáért rögtön az első.
Az el is vette a kedvemet az olvasástól egy időre, de aztán mégiscsak folytattam, amit nagyon jól tettem, ugyanis egyre jobb történetek következtek, még ha néhol becsúszott egy-egy gyengébb darab. (pl. amikor párhuzamosok mentén zuhannak)
Összességében azonban jól szórakoztam. Nagyon tetszett a novellák stílusa, és a tudományos ötletek köré szőtt történetek is igen ötletesek voltak.

1 hozzászólás
!

A dizájnerdrogok legalattomosabb típusa a fogyasztó hitét is képes átprogramozni.

„Bobby a Nissanjában várt ránk. Kint hagytuk, akár egy kikötött kutyát, mert tartottunk tőle, hogy egy pánikbeteg skizó elriaszthatja a drogcsempészeket. Pontosabban még egy pánikbeteg skizó.”
@kvzshttp://moly.hu/ertekelesek/1805293


>!
pat P
Daryl Gregory: Afterparty

Dizájner drogok? Kémia, Isten, pszichiátria? Philip K. Dick újratöltve?

Engem ez a könyv a témájával megvett kilóra, és onnan már az sem érdekelt, hogy a stílusával nem teljesen voltam kibékülve, meg más egyéb zavaró apróságok sem.
Sci-finek tulajdonképpen csak annyira sci, hogy picit előrébb jár nálunk az időben és a dizájner drogok használata, fejlődése is előrébb tart már, és csak annyira fi, hogy kicsit rugalmasabban bánik a neurokémiával, mint azt hivatalosan illenék. De nincs benne például semmi transzhumán, és a drognyomtatás sem az a mostanában megszokott 3D-s cucc – csak annyi, hogy kicsi, kompakt, hordozható kémiai „laborokban”, a megfelelő prekurzorokból gyártja otthon a cuccot boldog-boldogtalan.
Amit különösen nagyra értékeltem, az az, hogy az író szemlátomást nem volt rest iszonyú mértékben utánaolvasni a hallucinogén drogoknak, pszichiátriai betegségeknek, de még mindenféle idegtudományoknak is – meg is lett az eredménye. Nem mondom, hogy egyszer sem húztam a számat apróságok miatt, de összességében nem írt hülyeségeket (fikciós kereteken belül, nyilván). És ugyan Philip K. Dicket nem éri utol az alternatív mentális állapotok és valóságok hiteles ábrázolásában (és ez valószínűleg az író szerencséje), de határozottan élvezhetőt alkotott.
És persze izgalmas volt, cselekményes, engem baromira meg is vezetett, és a vége sem volt szájbarágós meg didaktikusan tuti-megmondós – lehet, hogy csak nekem tetszett, de nekem nagyon.
(Érdekes egyébként, hogy ennek és a Nexus című könyvnek mennyire hasonló a témája, és mégis mennyire különbözik a kettő, nagyjából minden tekintetben.)

4 hozzászólás
!

Az Meszklin-ciklus folytatása.

„Lassan, nagyon lassan mélyült a sötétség, gyengült a nap fénye; a Dhrawn két hónap alatt fordult meg a tengelye körül. Mint a Meszklinen, a horizont itt is valahol fölöttük látszott. A jelenséget a gravitáció okozta, mert összenyomta a légkört. A csillagok, mikor végre feltűntek, csak pislákoltak. Dondragmer a hajó eleje felé tekintett, de a déli sarkot mutató ikercsillagok, a Fomalhaut és a Sol még nem látszottak.”
@Berindea_Petra: http://moly.hu/ertekelesek/1802955


>!
marschlako P
Hal Clement: Csillagfény

A Meszklin-ciklus záró darabja sajnos egy kicsit kurtán-furcsán ér véget, meg ebben most kicsit kevesebb is volt a hard elem, mint az előző két kötetben. Persze itt is kapunk egy különleges – a barna törpékhez már egészen közel álló – bolygót, a Dhrawnt, melynek sugara a Földének több mint háromezerszerese, s jelentős felszíni gravitációs gyorsulása miatt az embereknek ismét szükségük lesz a meszkliniták segítségére. Viszontláthatjuk régi barátainkat is: Barlennant és Dondragmert Az elveszett rakétából, valamint Easyt a Kritikus pontból. A spoiler középpontban most inkább az egyes szereplőket mozgató eltérő célok állnak. Ettől egy kicsit más, mint a korábbi kötetek, ami nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, bár én ezt éreztem a sorozat leggyengébb tagjának. Ha nem lett volna olyan hirtelen vége, talán még kapott volna egy fél csillagot.

!

Az utópia és a disztópia között mintegy harmadik megoldást keresve a szerző figyelmeztet a hatalom torzulásának veszélyeire. Műve, amely egy anticentralizált állam fikciója, orwelli intellektuális erővel rendelkezik.

„Nem attól maradsz eleven, hogy egyik helyről a másikra vándorolsz, hanem attól, hasikerül a magad oldalára állítani az időt. Ha együttműködsz vele, és nem ellene dolgozol.”


>!
alaurent P
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek

Le Guin megint meglepett. A regény a huszadik századi izmusok felhasználása, kifejtése, sterilebb körülmények közé áthelyezve. Eleinte zavart az ugrálás,a nézőpontok változása, de nem volt követhetetlen, ezért elfogadtam.
A legnagyobb hatást nálam azzal éri el az írónő, hogy az emberek, a szereplők annyira egyénítettek, és olyan erősen megmutatja a gondolataikat, a motivációikat. Így el lehet fogadni az anarresiek kollektivizmusát, önkéntes alávetettségüket a közösség érdekeinek. A másik világ ismerősebb, hiszen ma is hasonlóban élünk, az eltitkolások, a propaganda-adások, az erőszakos kormányzatok, és a másik ország életébe való katonai beavatkozások korában, mindezt az ott lakók kizárólagos érdekében. Persze mindig van, aki jobban jár, és tudjuk, nehéz megérteni egy palotából, szolgák hada által körülvéve, mit is kifogásol egy pék vagy tisztítós.
Szóval az emberek. Az annaresiek sokfélesége mégis egy közös idealizmusban egyesül, még ha vannak olyanok is, akik minden változást ördögtől valónak látnak. Shevek élete, gondolatai és családja rokonszenves, eltökéltségük azonosulásra késztet. Mindenkinek helye van a regényben, szerepe és funkciója, élő, hús-vér szereplők.
A világ bajaira ez a regény sem ad megoldást, de ahhoz, hogy a demagógiát és a propaganda hatásait felismerjük, hozzátesz egy hajszálnyit. A szereplők életét sem oldja meg, ez engem erősen szokott zavarni, most nem hiányzott, talán, mert így továbbgondolhatom?

!

Vegyes:

@Agatha
John Scalzi: Vének háborúja – http://moly.hu/ertekelesek/1799620
@Bíró_Júlia
Alfred Bester: Tigris! Tigris! – http://moly.hu/ertekelesek/1798277
Margaret Atwood: Az özönvíz éve – http://moly.hu/ertekelesek/1789374
@Bori_L
Joan Slonczewski: Agypestis – http://moly.hu/ertekelesek/1798820
@Buzánszky_Vírus_Dávid
Philip K. Dick: Kamera által homályosan – http://moly.hu/ertekelesek/1799582
@Disznóparéj_HVP
James S. A. Corey: Kalibán háborúja – http://moly.hu/ertekelesek/1798011
@Dubovszki_Martin
Greg Egan: Diaszpóra – http://moly.hu/ertekelesek/1799185
@fezer
Alastair Reynolds: Jelenések tere – http://moly.hu/ertekelesek/1811475
@Isley
Kim Stanley Robinson: Aurora – http://moly.hu/ertekelesek/1811352
@Jávori_István
Szélesi Sándor: A beavatás szertartása – http://moly.hu/ertekelesek/1793805
@Leseratte
Philip K. Dick – Az elektromos Lincoln: http://moly.hu/ertekelesek/1818700
@petamas
Lauren Beukes: Moxyland – http://moly.hu/ertekelesek/1817789
@Marcus
Greg Egan: Distress – http://moly.hu/ertekelesek/1810885
Gregory Benford: Timescape – http://moly.hu/ertekelesek/1803158
@ppayter
Kim Stanley Robinson: Aurora – http://moly.hu/ertekelesek/1804819
@Noro
William C. Dietz: The Final Battle – http://moly.hu/ertekelesek/1817323
@revelácifa
H. G. Wells: Világok harca – http://moly.hu/ertekelesek/1814610
@risingsun
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával – http://moly.hu/ertekelesek/1792781
@Shinzo
Vladimír Páral: Harc a bestiával – http://moly.hu/ertekelesek/1802779
@Uszáma_Mutier
Szélesi Sándor (szerk.): 2045 – http://moly.hu/ertekelesek/1805385
@zbarta
Philip K. Dick: Ubik – http://moly.hu/ertekelesek/1816237
@zamil
Burger István (szerk.): Galaktika 305. – http://moly.hu/ertekelesek/1808919
@WerWolf
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések: http://moly.hu/ertekelesek/1817275


>!
Isley
Alfred Bester: Tigris! Tigris!

Az arcnélküli emberben Bester bemutatta a telepátia elterjedésének lehetséges következményeit, a Tigris! Tigris!-ben pedig a teleportáció, a dzsauntolás által megváltozott világot láthattunk. Bár a mássá vált világot jobban is részletezhette volna, tetszett, ahogy leírta milyen következményekkel járhat például a közbiztonságra, a kommunikációs eszközök használatára, a nemzetállamok sorsára, ha egy új változót helyezünk be a világ komplex képletébe. A regény középpontjában viszont Gully Foyle állt, a férfi, aki remény nélkül hánykolódott az űrben, s mikor újra felcsillant számára a remény az életre, akkor elárulták őt – halálra ítélték. Foyle, ez a lusta, nemtörődöm, mindenféle ambíció nélkül létező átlagember, valóban meg is halt akkor. Átlagembernek lenni. S belekezdett gigászi hosszúságú és összetettségű személyes vendettájába, hogy megtalálja azt, aki otthagyta meghalni. Idővel kezd rájönni, hogy többről szól a dolog annál, aminek elsőre tűnt. Foyle megannyi szenvedésen megy kerül, egymás után kerül csapdákba, közben pedig zajlik az első szoláris háború a Belső Bolygók és a Külső Holdak között, s valahogy ő mindig a dolgok középpontjába kerül. Ő maga pedig egy rendkívüli karakterfejlődésen megy keresztül, míg végül találkozik az igazsággal, s meghozza döntését, mellyel az egész világ sorsáról dönt.
Ahhoz képest, hogy ezt a regényt az ötevenes években írták, még most is modernnek tetszik. Az író stílusa már Az arcnélküli emberben is tetszett. Nincsenek egyszerű megoldások, itt egy hegynyi problémán kell átvergődnie először hősünknek, hogy megoldja, amit meg kell… tigrisként küzdve.

2 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!