Posztmodern és angol nyelvű irodalom

Rovatgazda
!

Tudjátok, hol csúcsosodik ki a szépirodalom és a szerencsejáték kapcsolata? Igen, Dosztojevszkijnél. És még? Igen, az irodalmi Nobel-díjnál!

Aki kíváncsi, hogyan is működik pontosan a díj nyertesének kiválasztása, az a Literán talál róla egy egész részletes magyarázatot (http://www.litera.hu/hirek/nobel-jelolesek-es-eselyek).
Lenyűgözőnek tartom, ahogy a fogadóirodák meglovagolják a Nobel-díj odaítélésének latolgatását, de ennél még lenyűgözőbbek azok a spekulációk, amelyek meglovagolják a fogadóirodák keltette hullámokat. Konkrétan felépült egy elmélet, miszerint a kritikusok (akik egyébként jó esetben tartózkodnak a találgatástól) véleményére építenek a fogadóirodák, persze torzítva a véleményeket, majd ez visszahat a kritikusokra, akik ezt kezdik visszhangozni, és az így körbe-körbe járó, egyre kevesebb alappal rendelkező közvélemény végül kihat a Svéd Akadémia döntésére is.

Miután a díjat megpályázni nem lehet, és az esélyesek listája persze szigorúan titkos, tényleg találgatásokról van szó. A listavezető idén Murakami Haruki volt. Ebben semmi újság nincs, esélyesként emlegetik már vagy 10 éve. A legerősebb mellette szóló érv is leginkább annyi volt, hogy már tényleg jó régóta emlegetik, most már lassan csak megkapja. Jövőre nyilván még kisebb szorzót kap.

A nyertes ugyanis a kanadai írónő, Alice Munro, „a kortárs novellaírás mestere” lett.

Szóval igen misztikus bizniszről van szó a laikus szemével nézve. Mivel ízlésekről és stílusokról nem lehet vitatkozni, a fogadóirodák következetesen a politikai, gazdasági, stb. faktorokkal számolnak, és persze egyáltalán nem biztos, hogy rosszul teszik.
A műveket elolvasni ehhez persze nem kell, az úgyis teljesen irreleváns.
(A lista: http://sports.ladbrokes.com/en-gb/Awards/Nobel-Literatu…)

Na de mit gondolnak a jelöltekről, akik olvassák őket? Persze nincs az a tökéletes szépirodalmi mű, amitől mindenki egyformán hasra esik. Minden hónapban igyekszem csak szépet és jót beválogatni, de itt különösen érdekes minden vélemény, szórakoztatóan vegyes kritikák következnek.

Persze rengeteg esélyes volt, aki nincs magyarra lefordítva, vagy le van, de valamiért nem túl népszerű. Maga Munro sincs a legolvasottabb szerzők között.

Megrázó, néha szörnyű és nyomasztó történetek tele iróniával és sok csavarral.
írta moni79 a Mennyi boldogság! című kötetről – http://moly.hu/ertekelesek/1286263

Murakami Haruki viszont az egyik legnépszerűbb nálunk is, ez tény.
Mondjuk nála sem árt azzal számolni, hogy a történetei a világ másik feléről szólnak – ami már-már egy másik világ.

Nem volt könnyű olvasmány, de nem azért, mert bonyolult a szövegezés, hanem mert a felét sem értettem annak, amit olvastam. De aztán egy idő után beletörődtem ebbe, és élveztem a megfoghatatlan varázsát, hagytam magam a pszichológia, álomfejtés, szexuális és egyéb fantáziák labirintusában elveszni, ízlelgetni a kusza sorokban megbújó letisztult gondolatokat.
http://moly.hu/ertekelesek/1291474 @Timcs9Kafka a tengerparton


Törölt tartalom.
!
>!
BlissX I
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.

Ez volt eddig a legfurcsább és egyben legnehezebb olvasmányom futóbolond, kedvenc japán írómtól. Egyszerre találkoztam olyan kellemes elemekkel, amikkel más regényeiben nem és sajnos sok mélyponttal is eme mű olvasása során.

Kezdjük ott, hogy ennyire szimpatikus egy főszereplő számomra még sose volt Murakami könyvben. Remekül tudtam azonosulni vele, nagyon bírtam a csávót, aki már az első kötet során egy olyan szürreális és szövevényes kalandba keveredett, hogy azt hittem, innen nem nagyon lehet mélyebbre menni, de lehetett. Ahogy említve is vagyon, a pokolnak nincsen feneke. A második kötetig bezárólag briliánsnak tartottam ezt az egészet, mentem mindenhová a hőssel, még a kútba is vagy éppen átugrottam vele a nagyon szerethető Kaszahara Mei-hez egy sörre, hogy együtt törjük búráinkat a megoldáson, miközben közösen segítünk felhúzni a kurbli madárnak aznapra a világot. Hisz a dolgoknak menniük kell mindig, vagy így, vagy úgy.

Sajnos a harmadik kötet elvette a jókedvemet, sikerült teleszórni üresjárattal és egészen addig untam, amíg egy jól ismert alak fel nem bukkant az 1Q84-ből. Na, de az álom, amiben ő is szerepel, nem is akármilyen torz formában, annál az első jelenttől az utolsóig kirázott a hideg…zseniálisan írta le Murakami. És bár a végére felpörögtek az események és összeértek valamennyire a szálak, számomra nem elég meggyőzően és mintha kissé összecsapva találtak volna egymásra. Ettől Murakami sokkal jobban szokta rövidre zárni a sztorikat. Mondom ezt akkor is, ha a szimbolikájának csak töredékét fogtam fel, hisz máskor is így van ez, de sosem baj, ha nincs hiányérzetem. Most volt.

Összegezve, jól szórakoztam, de az utolsó kötet el lett húzva rétesre. Engem nem is a mandzsúriai háborús „betétek” zavartak, sőt, azok a frászt hozták rám és mohón olvastam ezeket a részeket. Az egyik ilyentől, az egész mű szerintem legbrutálisabb jelenetétől konkrétan rémálmom volt (Nyúzos Borisz színre lépése, jááj!). Úgyhogy még ezt is sikerült elérned, Murakami :) Prímák voltak a karakterek, számomra az eddigi legrokonszenvesebb főhőssel, mégis az egyre sötétebb történet a végéhez közelítve egyre jellegtelenebbé vált. Pedig sokáig úgy voltam vele, hogy ez mindent verni fog nálam Murakami téren. Kár, hogy nem így lett. Nagyon azért nem bánkódom :)

Erős idegzetű, Murakamin már jócskán edződött olvasóknak tudom ajánlani nyugodt szívvel.

!

Joyce Carol Oates

Összességében hullámzó, szürreális élményt nyújtott, érdekesek voltak a csapongások az időben és magukban a fejezetekben is, hogy egy lényegtelen gondolaton keresztül valami egészen másig jutottunk. A Word pedig idegropit kapna az írónő féloldalas (vagy hosszabb) mondataitól. Az biztos, hogy nem egy olyan könyv, amit letesz az ember és már meg is feledkezik róla.
http://moly.hu/ertekelesek/1261068 @Belle_MaundrellBellefleur, avagy a családi átok I-II.


>!
explorerdora
Joyce Carol Oates: Nemi erőszak

Joyce Carol Oates: Nemi erőszak Szerelmi történet

„Csak magának köszönhette…”
Mennyivel egyszerűbb ezzel a mondattal elintezni, hogy alig 5 percnyire a szomszédban megeroszakolt egy csapat brutális állat egy szerencsétlen nőt, akinek a kislánya akaratán kívül fultanuja és szemtanuja anyja szenvedeseinek.
Mennyivel könnyebb és kényelmesebb elforditani a fejedet, lehunyni a szemedet és ahelyett, hogy próbálnál segíteni, csak támogatod a további hasonló tetteket ezzel a tudatlan kijelentéssel.

Bele sem merek gondolni, hány nő él a világon hasonló múlttal; hány kislányt zár kalitkába az emlékezés; hány férfi röhög a markába, mert jó ügyvédje volt; hány ember próbálna meg lépéseket tenni, mint Dromoor tette.

Borzalmas. Kegyetlen. Kozonyos. Mint a mai világ.

!

Nádas Péter

A magyar esélyes, a fogadóirodák sokáig az előkelő harmadik helyre rangsorolták, a finisben ötödik helyen állt.


>!
melis
Nádas Péter: Játéktér

Igazi agytorna. Izzadságszagúra olvastam magam, de ez nem a szöveget minősíti. Azzal semmi baj nincs, többszöri nekifutásra eljutok a majdnem értem állapotába is. Nekem kell ehhez feltornáznom magam valamiképpen. Ezt éreztem a Mese a tűzről és a tudásról, az Isteni rész, emberi rész című esszék olvasásakor.
Két írás nagyon tetszett. Szerkezete, gondolatisága, mélysége, de főként különlegessége, eredetisége miatt kiváló olvasmány volt a Mélabú. És a Hazatérésből sokat tanultam. Ennyire őszinte szakmai önéletrajzot nem olvastam még. A hiteles írói hang megtalálásához eljutás, a megvívott belső csaták leírása, azoknak az értékeknek a megfogalmazása, amelyeket majd későbbi műveiben csodálhatunk – igazi bepillantás volt. (Ha újra kézbe veszem, ez utóbbi miatt teszem.)

!

Jon Fosse

Olyan, mint egy vers, egy szép vers… képekben.
http://moly.hu/ertekelesek/1091544 @Omshanti


>!
szigiri
Jon Fosse: Reggel és este

A második fele nagyon erős a könyvnek és nagyon ötletesen oldja meg, hogy olyasmiről írjon, amiről senkinek fogalma sincs, mégis hihető legyen.
Rövid, tömör és nagyon egyszerű dolgokból építkező írás.

!

Cormac McCarthy

Egyáltalán nem értem, hogy miért van szinte mindenki elájulva ettől a könyvtől, aki olvasta. A legkevésbé sem ragadott magával (pedig imádom a komor, melankolikus regényeket)
http://moly.hu/ertekelesek/1283471 @JordanTAz út

_A történet kerek, egész… nem kell se több, se kevesebb.
A mondanivalója … bár több ilyen könyv létezne! Sőt, bár a legtöbb könyvnek ilyen mély tartalmú mondanivalója lenne.
Még mindig nem találom a szavakat, és még mindig pityergek, pedig negyedórája fejeztem be a könyvet…_
http://moly.hu/ertekelesek/1288842 @JossieAz út


>!
Stone
Cormac McCarthy: The Road

Do they know it’s christmas time at all? Az éhező rengeteg jutott eszembe, a sok kis bőr-csont, ahogy turkál a szemétben és újrahasznosít, az ide-oda csapódó emberek, az úton lévők, a menekülök, az elraboltak. Miért? Nekem ez nem csak poszt-apokaliptikus történet, ez itt most ugyanígy játszódik valakik életében, ez a történet évezredek óta tart és ismétli önmagát. Díszletként a szürke, ami semleges, ami nem oltja ki egy másik szín életét, csak éppen másik szín alig van, szőke hajfürtök, borostyán tűz, téglavörös vérköpet. Én nem igazán tudom, miért is megyünk előre. Azt meg sem értem, hogy az elveszettek mibe kapaszkodnak. Miért akar az élet élni? Akkor is, amikor semmi sem táplálja. Miért kapaszkodunk az utolsó szalmaszálba, egy célba? Valami nagyon belénk van kódolva, egyszerűen túl kell élnünk az életünket. Mert a miénk is monoton, csak nem így, mindenki valami meleg lángot dédelget legbelül és keresi azt, akinek a kezébe odateszi. Jó ez a szaporodás program bennünk, ez olyan kis értelmessé tesz sok mindent. És a sok halott őstől, meg majd a sok halott kölyöktől vastagodik a föld, egy hajszálnyit. Érdekli ez a földet? Mindent csak kitaláltunk magunknak, és ezt hívjuk életnek, olyan humoros alkat az ember.
Már szinte meg sem említem, de azért igen, hogy nekem messzemenően McCarthy az, aki tud írni. De azért itt néha felhúztam a szemöldököm, de csak kicsit. Hihetetlen erőteljes az egyszerűség, amivel képes megjeleníteni, amit le akar írni. Önmagához képest ebben a könyvben sokkal érzelemdúsabb volt, talán azért, mert semmi más nem maradt az embernek, csak a hús-vérből összeragasztott kötelék. Nem volt szentimentális, reális volt. Reális érzelem. Ja. De ez van.

!

Umberto Eco

Sokak szerint jobban teszi, ha irodalmat ír, mintha elméletekkel foglalkozik, pedig Eco elmélészként sem kezdő.

Kicsit csalódtam, azt hittem, hogy nagyon csavaros regény lesz, tele ármánnyal, fordulatokkal, rejtéllyel, kb. mint egy Dan Brown-regényben, csak még ügyesebben, még agyasabban. Persze Eco mögött Brown is elbújhat Nagy Titkok leleplezése terén (de még az Assassin's Creed II is – amit egyébként nagyon szeretek), de egy regénybe nem csak ez kell.

http://moly.hu/ertekelesek/1287472 @spinakkerA Foucault-inga


>!
reek
Umberto Eco: A rózsa neve

Amikor már azt hittem, hogy minden elfelejtettem, amit latinból valaha is tanultam…na akkor kezdtem el olvasni A rózsa nevét. Eco műve nem könnyű olvasmány, néha talán úgy érzi az ember, hogy na akkor most azonnal és máris teszem le, és dobom el, és rejtem el valami sötét zugba, ahol soha többé nem bukkanok rá… De nem mégsem, mert van valami ebben a könyvben ami magával ragad, és nem, nem az a fő kérdés, hogy hogyan halnak meg a szerzetesek… A különféle apró történetek, és értekezések között szinte elveszik a bűnügyi szál. Ecoval tudni kell bánni, és ha nem megy elsőre, akkor talán majd másodjára biztosan :) Ó, és még valami, nem kell félni a sok sok latintól benne… ahogy mondani szokás, a szöveg magáért beszél!

!

John Banville

Ahogy hőse inkább én-múzeumának félhomályos termeiben látja vendégül magát, úgy Banville is érezhetően óvakodik a mélyvíztől.

http://moly.hu/ertekelesek/476399 @bestelelkeA tenger


>!
Rushka
John Banville: A tenger

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Nagyon jól megírt regény, nekem elsősorban nem is a képek, leírások miatt, hanem mert a főszereplő úgy emlékezik vissza, úgy megy végig élete eseményein, hogy szinte minden bekezdésre jut egy okos, hiteles, átélhető gondolat.
De egy idő után sajnos éppen ez lesz sok. Minden eseményt, emléket nagyon erős értelmezési kerettel kapunk Max elbeszélésében, elemzi a visszatérő motívumokat, párhuzamokat állít, saját maga hívja fel az ellentmondásaira a figyelmet. Csakhogy mindez nem fut ki sehová, nem lesz semmi jelentősége. Pár megállapításáról kiderül, hogy nem igazak (pl. a lánya kapcsolatáról), de ezeknek sincs semmilyen kihatása. Ha pedig a nagy, múltbeli szembesítést, az ikrek halálát nézzük, az igazságot, ami ott kerül felszínre (Rose leszbikus, Connie Grace-be volt szerelmes, nem az apába), nagyon kínos értelmezésfordító eseményként ábrázolni.
A sok különálló gondolat, következtetés önmagában nagyon okos, igaz volt, a történet viszont, amit értelmeztek, közhelyes, sőt egyes fordulataiban kínosan kimódolt, és sem a történet, sem a főszereplőnek az eseményekről folytatott értelmezési kísérletei nem álltak össze, de még csak azt az érzést sem keltették, hogy bármi jelentőségük lenne.

!
>!
postmodjane
John Banville: A tenger

Gyönyörűen folynak a szövegmondatok. Rengeteg a megjelenített érzelmi árnyalat, akárcsak egy impresszionista festményen. Mily mélabúval teli, mily kétségbeejtő olvasni ezt a regényt huszonévesen…. mennyivel kétségbeejtőbb lesz / lenne később….Jobban belegondolva semmivel sem. Mily egyszerű a téma pedig, mily hétköznapi…. az öregség, a halál, ha akarjuk, ha nem tapasztalás tárgya lesz az életünk során…. Minél hamarabb érezzük, hogy az élet törékeny, megismételhetetlenek a napjaink, a pillanatok, annál hamarabb lehetünk tudatosabbak, becsülhetjük meg jobban, hogy van egészségünk, szerettünk. Hiszen a munkát, az eredményeiket ugyanúgy nem vihetjük a sírba, mint a tárgyakat….. az emlékeink, ha „elkezdünk élni” viszont ott maradnak.
Persze maga a regény az emlékezést állítja a középpontba, a halott feleséget, annak utolsó 12 hónapját, a küzdelmet, hogy el tudjuk fogadni a megmásíthatatlant. És persze…. ott a tenger szimbóluma, az ikrek kapcsolata, a halál jelenléte…
Bennem mégis a mondatok vízként való folyása fog megmaradni, mely mozgás állandó jellegével és folyamatosságával az emlékek áradásának is ritmust ad.

!

Paul Auster

Az egyik legnagyobb név a posztmodern irodalomban, de ez itt nem számít, és a listán is eléggé hátul kullogott. Meglepődnék, ha USA-beli író nyerne az elkövetkező pár év valamelyikében, pedig ott van a várományosok között Philip Roth, Don DeLillo, és Thomas Pynchon is.

Rengeteg érzést váltott ki belőlem ez a történet. Talán túlságosan is beleéltem magam, és sokszor elég rosszul esett, még ha igaz is, hogy azért ott van benne, hogy lehet jó is… A végén vele együtt ránézel messziről az egészre, és próbálod elhinni, hogy lehet jó.

http://moly.hu/ertekelesek/1262415 @zanniHoldpalota


>!
fezer
Paul Auster: A végső dolgok országában

Letaglózott ez a könyv.
Elmesélni ezt az ezerszer lerágott csontú témát, ilyen gyönyörűen, ilyen keresetlenül… Elvesztem. Együtt szenvedtem, jártam az utcákat, és minden tragédia előtt összeszorult a torkom, hogy ne, ne, most már elég legyen. Mégis így volt tökéletes, pont annyira nyomasztó, ami nem megy az olvashatóság rovására és még állandóan folytatni akarjam, és csodásan lírai. Ráadásul mindig ott van a remény legkisebb szikrája, az élni akarás.
És valahogy pont így kell emberekről mesélni, ahogy Auster csinálja, a csak pár oldalra feltűnő szereplők is a szívemhez nőttek, akármilyen gyorsan eltűntek, meghaltak vagy továbbléptek, mindig éreztem a súlyát.
Nagyon szomorú könyv, mely sokat elmond rólunk, emberekről, egymáshoz való viszonyunkról, a változásról és az állandóságról, szenvedésről, fájdalomról, boldogságról és a világról és amivé változtatjuk, mindezt közhelymentesen. Engem elkapott, de nagyon.
Rossz hangulat esetén azonban erősen nem ajánlott.

24 hozzászólás
!

És végül, de nem utolsósorban az, aki szerintem hiányzott a listáról (jó, tudom, nagyon fiatal még hozzá, de…).


>!
Morpheus
Viktor Pelevin: Ananászlé a szépséges hölgynek

Az elvárható élményt és metafizikai szintet most is hozza Pelevin, beletöltve egy harci NLP ágyúcsövébe. Csak sajnos azt érzem, hogy ez az NLP igazán működjön, ahhoz az olvasónak oroszországban született és ott élő orosznak kell lennie. Minden fordítás csökkenti az erejét, hacsak a fordító nem mestere szintén az NLP-nek, méghozzá a pelevini NLP-nek. De még így sem adható erre kevesebb, mint öt csillag.
Az viszont nem tetszik, hogy több könyvében cseszteti a tibeti buddhizmus lámáit, akik „kiárusítják” a legmagasabb tanításokat is. Való igaz, ez így van, valamit el kell adniuk, hogy fenn tudják tartani a kolostorokat, a tant, a hagyományvonal láncolatát. Ugyanis már nincs mögöttük egy ország lakossága, akik lehetővé tennék ezt. Hogy ezt épp Pelevin nem akarja érteni, ez eléggé szűklátókörűség… Ezen kívül viszont minden korrekt. Hiába, nem lehet senki sem tökéletes addig, amíg valaki…

!

Ámosz Oz

Kicsiny stiláris gyöngyszem, megkapó képek, ráadásul érdekes kérdéseket dob fel, de nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy egy nagyobb lélegzetűre szánt mű egy szelete. Így is kellemes, olyan, mint egy kocka csoki, de én az egész táblát akarom!

http://moly.hu/ertekelesek/1290165 @blackettPárduc a pincében


>!
Erithacus
Ámosz Oz: Rímek életre, halálra

Szóval, adott egy szerző, aki saját könyvének felolvasóestjén kissé fásultan üldögélve elkalandozik a vele szemben ülő olvasói-hallgatói arcokon, és különféle általa elképzelt történeteket társít hozzájuk, sajátos életutakat, lelkeket formálva. Én is szoktam ilyen gondolatokkal játszani a metrón, vagy egy hosszú, unalmas értekezleten. Elképzelem, a velem szemben ülő, mondjuk pasasnak milyen napja lehetett tegnap, milyenek lehetnek a barátai, mikor rúgott be utoljára, stb.stb. Így a történet vezetése alapvetően tetszett, csak valahogy a karaktereket nem tudtam sem kedvelni, sem utálni, egyszóval nem tudott a könyv érzelmet kiváltani belőlem. Egyes részeinél gondolatban elkalandoztam, nem kötött le, és néha-néha nézegettem, hány oldal van még belőle…


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!