MOLYrágta történelem – Vikingek II.

Rovatgazda
!

„A dánok szeretik a hajóikat. A hajó, mondják, olyan, akár az asszony vagy a kard: gyönyörű, és megéri a halált.”
(Bernard Cornwell: Az utolsó királyság)

A MOLYrágta történelem rovattal a múlt hónapban a viking korba látogattunk. Már akkor írtam, hogy népszerűségük okán a vikingek nem férnek bele egy számba, így ketté kellett bontanom a témát. Az előző számban a skandináv mitológia és a sagák voltak terítéken (http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i), most pedig a történelmi ismeretterjesztő könyvek és a regények következnek. Az előző számból a vázlatos történelmi áttekintést ide is bemásolom, aki az előző hónapban ezt már olvasta, nyugodtan ugorja át, és kezdje a könyvekkel!

A vikingek i. sz. 793. június 8-án robbantak be a köztudatba, miután kirabolták és felgyújtották egy észak-angliai sziget, Lindisfarne kolostorát; a történészek ettől a dátumtól számítják a viking kor kezdetét. A germán eredetű dán, svéd és norvég népek nyolcadik század végi-kilencedik század eleji kirajzását többféle okkal is magyarázzák. Az egyik a túlnépesedés, amely a történelem során számos nép esetében volt kiváltó oka a hódításoknak – ezt a skandinávok északi, gyér termőképességű földjei különösen hangsúlyossá tehették. A másik ok a skandináv népek jellemzőivel van összefüggésben, azzal, hogy kereskedő és harcos népek voltak. Így rablóhadjárataik során zsákmányt, hadi dicsőséget, kereskedelmi útvonalakat és letelepedésre alkalmas földeket egyszerre szerezhettek.
A viking kor fontosabb eredményeit, illetve következményeit vázlatosan áttekintve is izgalmas és lenyűgöző listát kapunk. A dán vikingek a brit szigetekkel hosszú időn át hadban álltak, sőt, Angliát dán királyok is uralták, akik közül a legjelentősebb Nagy Knut volt (1016-1035). A kontinens nyugati végén legmaradandóbb haditettük a franciáktól elhódított területeken Normandia megalapítása volt, maga a „normann” szó is északi embert jelent. A viking gyökerű normannok a következő néhány évszázad történetében aztán többször is fontos szerepet játszottak. A történelem furcsa fintora például, hogy Hódító Vilmos normann herceg (az angol trón jogos örökösének tartva magát) Normandiából kiindulva hódította vissza Anglia trónját – a dánoktól. De a normannok Dél-Itáliát és Szicíliát is uralták egy évszázadon keresztül, sőt, a szentföldi keresztes államokban is jelen voltak.
Déli, illetve keleti irányba haladva a legfontosabb eredményt a svéd vikingek, azaz a varégok hódításai és kereskedelmi kapcsolatai jelentették. Először a mai Lettország és Észtország területét foglalták el, majd továbbterjeszkedve a keleti szláv népek legyőzésével megalapították a Kijevi Rusz államot, amely a későbbi Oroszország közvetlen (és névadó) őse lett. A varégok a sztyeppei folyók kínálta vízi utakat előszeretettel használták kereskedelmi és katonai célokra egyaránt, így kijutottak a Fekete-tengerre, és még Bizáncot is megtámadták. Ahogy az északi hódítók Normandiában hamar elfranciásodtak, a Kijevi Ruszban idővel ugyanúgy elszlávosodtak. Mindenesetre egy tartós, közel négyszáz évig (862-től 1240-ig) fennálló államalakulatot sikerült létrehozniuk, amely csak a mongolok támadásával szűnt meg létezni a 13. század közepén.
A norvég vikingek leginkább észak-északnyugati irányban terjeszkedtek, az ő nevükhöz fűződik a Feröer-szigetek, Izland, majd Grönland gyarmatosítása is – ezek az elszigetelt területek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a skandináv kultúra és hitvilág sok eleme a mai napig fennmaradhatott. Legizgalmasabb tettük azonban Amerika (saját szóhasználatukban Vinland) felfedezése volt, ahol (Labrador és Új-Fundland területén, a mai Kanadában) egy rövid időre meg is telepedtek, de ezt a telepet az őslakosok ellenállása és a nagy távolság miatt nem tudták sokáig fenntartani.
Európa viking korának az vetett véget, amikor a 12. századig bezárólag a skandináv népek sorban felvették a kereszténységet, és ezáltal betagozódtak az európai rendbe.

Azok számára, akik a fenti vázlatos áttekintésből kedvet kaptak a viking kori történelem alaposabb megismeréséhez, következzen először néhány átfogó ismeretterjesztő könyv! A dán Else Roesdahl az aarhusi egyetem középkort kutató régészprofesszoraként a kor szakavatott ismerője, könyvéhez @vicomte ajánlásából kaphatunk kedvet.


>!
vicomte P
Else Roesdahl: A vikingek

Olvasmányos, de elég alapos összefoglalása a nagyjából háromszáz évig tartó viking kornak és világnak. Érdekes volt olvasni, hogy azokon a számomra már ismert dolgokon (pl. a kijevi Rusz, az arab kapcsolat, Grönland vagy Szicília) túl is mi mindenre voltak hatással a vikingek.
Azt például nem tudtam, hogy a vikingek és leszármazottjaik már jóval a normannok előtt is döntő befolyással rendelkeztek a Brit szigeteken. Vagy épp azt, hogy mennyire befolyásolta magát az angol nyelvet és a település nevek alakulását a dán.
Természetesen a téma szerteágazó volta miatt rengeteg érdekes részletre (pl. a vallás, vagy épp az egyes népek terjeszkedése) szinte csak egy-egy tucatnyi oldal jutott, de akit érdekel, azoknak máshol talán utána tud nézni.
Csak egy hiányérzetem volt a könyvvel kapcsolatban: nagyon örültem volna egy összefoglaló párhuzamos kronológiának, amiben nem csak az uralkodók és csaták, hanem a fontosabb egyéb események is egymás mellett szerepelnek.

!

A Helikon Kiadó (sajnos ma már szinte beszerezhetetlen) Képes atlasz sorozata a világ jelentős kultúráinak megismertetését tűzte ki célul. A viking korral foglalkozó kötet a brit James Graham-Campbell nevéhez fűződik, aki – Else Roesdahlhoz hasonlóan – középkorral foglalkozó régészprofesszor. A könyvről @Bolondkandúr ajánlóját olvashatjátok.


>!
Bolondkandúr
James Graham-Campbell (szerk.): A viking világ atlasza

A vikingekről leginkább barbár és vérszomjas harcosok jutnak eszünkbe, pedig a skandináv népek korai történetében ennél sokkal több van. Ebben az impozáns kötetben minden megtalálható, amit tudni lehet erről a korszakról. Az északiak a rablásnál is jobban művelték a kereskedést, ennek révén bejárták az akkor ismert világot, és adtak-vettek mindent, amire volt kereslet. Művészként is fantasztikusakat alkottak, elég csak a gyönyörű hajókra gondolnunk (érdekesség, hogy a legkeresettebb kézműves termék a fésű volt). A könyv részletesen bemutat minden olyan helyet, ahol a vikingek mint kalandozók vagy mint kereskedők megfordultak, itt különösen örültem annak, hogy a keleti terjeszkedés is kellő súllyal szerepelt. A térképekből, régészeti leletekből és rekonstrukciós rajzokból álló képanyag is pazar. Nem könnyű olvasmány, rengeteg tényt és hatalmas tudást ad át az olvasónak, de a vikingek és a korai középkor iránt érdeklődőknek alapmű.

!

Az előzőekhez hasonlóan neves szakember írta A normannok című könyvet is, Trevor Rowley oxfordi régészprofesszor. Ez a mű viszont már nem az egész viking kort mutatja be, hanem annak egyik legizgalmasabb következményét, Normandia és a normannok történetét. @Vörös_Rébék beszámolója következik.


>!
Vörös_Rébék
Trevor Rowley: A normannok

Nehezen haladtam vele, annak dacára, hogy mennyire érdekelt a téma. Rengeteg hasznos információt és ismeretanyagot tartalmaz ez a kis könyvecske és bizonyára sok dolgot megjegyeztem belőle, még ha ezt nem is érzem most. De. Volt ennek a könyvnek jó pár szépséghibája: Az első, hogy folyamatosan ugrált az időben, ami nekem, aki járatlan a téméban, zavaró volt és nehéz volt követni a fonalat. Másodszor pedig, sokszor nem azokat az információkat emelte ki, amik engem jobban érdekeltek volna. Például külön magyarázta a robot és a primogenitúra fogalmát, de arra nem szánt időt, hogy részletesebben ismertessen kevésbé híres törénelmi személyiségeket. (Egy családfának nagy hasznát láttam volna.)

Mindezek ellenére azonban helyretett bennem pár fogalmat és adott egy átfogó képet a normann uralom alatt álló területek történelméről, gazdaságáról és kultúrájáról, tehát semmiképpen nem volt haszontalan elolvasni. Egyezzünk ki négy csillagban. :)

!

@Bélabá mint a Moly egyik legaktívabb karcírója viking témában olvasva számos érdekességnek járt utána, írásaiból többet is beválogattam az e havi számba. Először egy középkori táblajátékról olvashattok, amely főleg a vikingek körében volt népszerű.


>!
Bélabá P
Skandináv Zóna

A Hnefatafl táblajátékot először Skandináviában játszották. Valószínűleg a római háborús játék, ludus latrunculorum -ból fejlődhetett tovább, A római játék ellenben a görög petteia átvételéből származott. A skandinávok által űzött változatot elterjesztették a vikingek a kereskedelem és a megszállások által a Brit-szigeteken, Izlandon, Franciaországban, Németországban, Ukrajna területén és Grönlandon. Sok leletet találtak az ősi „otthonában”, Skandináviában, de számos változatáról találtak különböző leírásokat Észak-Európa többi részén. A játék csak addig tudott népszerű lenni, míg el nem terjedt a sakkozás Európa-szerte. A hnefatafl váltotta a korábbi római játékot, majd a sakk lett népszerű a hnefatafl helyett, az játszották társadalom minden osztályában. Walesben és Lappföldön azonban továbbra is népszerű maradt, erről akad írásos emlék is a XVII. századból.
Kisebb hanyatlás után a krími háború idején (XIX. sz.) ismét elterjedőben volt Hnefatafl játék.
A XX. században egyre több „fórumon” kapott nyilvánosságot, vált népszerűvé.
Háziipari illetve gyári készítés is előfordult.

tafl.com

****

A hnefatafl egy kora középkori, elsősorban a vikingekre jellemző játék. A sakk elterjedése előtt Európa legelterjedtebb játékának mondható. Lappföldi változata a tablut.

Mivel a játékot nem játszották a középkor után, és mivel nem maradt fenn teljes leírás róla, ezért a játékszabályoknak csak rekonstrukciója létezik.

A játék érdekessége, hogy a két fél helyzete nem szimmetrikus: az egyik félnek, fehérnek egy királya és néhány a királyt védő harcosa van, míg a másiknak, feketének több harcosa, amelyeknek a király bekerítése a feladata. A játékot sok variánsban, több táblamérettel, és ennek megfelelően többfajta kezdeti felállással játszották. Néhány variáció lehetett a játékszabályokban is. Az ellenfél bábujának levétele itt ütés helyett közrefogással történik. A király közrefogásával fekete nyer, míg ha a királynak sikerül kimenekülnie a sarkokra, vagy oldalra (variációtól függ), akkor fehér nyer.

Az aszimmetriából adódóan nehéz a játékot kiegyensúlyozni, a szokásos felállásokban fehér helyzetét kicsit előnyösebbnek gondolják. Emiatt szokásos volt párosával játszani a mérkőzéseket felváltott színekkel, hogy igazságos legyen a játék.

A játékhoz tartozó finn történet szerint a fehér fő bábu a svéd király, avagy az orosz cár, a közrefogók pedig finn lázadók.

Több, Terry Pratchett Korongvilág-univerzumában létező táblajáték ezen játék változata.

wikipedia.hu

Kapcsolódó könyvek: Robert Low: A bálnák útja · Bíró Szabolcs: Ragnarök

Robert Low: A bálnák útja
Bíró Szabolcs: Ragnarök
!

És most jöjjenek a legnépszerűbb viking korban játszódó regények! Elsőként mindjárt a MOLYrágta történelem rovat aktuális könyvajánlója következik @ursus tolmácsolásában. Vigyázat: a Rőde Orm nem felel meg a mai történelmi regény trendeknek! Nem rétestészta hosszúságúra nyújtott, ismétlődő csatajelenetekből álló szövegfolyam, csupán egy lebilincselő történet a viking korból. A következő ajánló garantáltan mindenkit meggyőz majd arról, hogy ezt a könyvet nem szabad kihagyni.


>!
ursus MP
Frans G. Bengtsson: Rőde Orm

Sajnos befejeztem, és azóta is csodálkozom. A kérdés úgy a 10. oldal óta az: hogy a csudába' nem tudtam én – történelmi regények elkötelezettje – erről a könyvről semmit, de semmit, pedig 1957 óta többször is megjelent magyarul! A molyos értékelések irányították rá a figyelmemet, megszereztem, kinyitottam, és most már mindig a hatása alatt leszek. Hihetetlenül jó!

Egyszerű, az esti tábortűznél sagát mesélő viking harcos szikár beszédmódját idéző stílusa eleinte szokatlan, s az olvasó arra gondol, hogy ez még csak az eleje, majd belelendül a szerző később, ahogy más regényeknél (és más szerzőknél) szokás. De nem lendül az sehova, ugyanis már lendületből kezdte, mintha csak a tűz körül ülők unszolására végül beadná a derekát a mesélő, nagyot kortyolna a szabad északi harcosok melegen kínált söréből, s megrázná a levetett sisak alól szabaduló sörényét: na jó, akkor hát elmondom, mint estek a dolgok Röde Ormmal és a többiekkel. És elmondja – csak így, egyszerűen. Ormmal pedig sok minden megesik. Személyes sorsa oly mértékben fonódik egybe a vérben-hitben születő Európa sorsával, amennyire megérintette azt a vikingek vad, őrült, ugyanakkor végtelenül gyakorlatias és a bajtársiasságot, barátságot mindennél többre tartó világa. Márpedig megérintette – többnyire karddal vagy harci szekercével, s ugyanakkor harcokban edződött (állam-) szervező erővel is.

Pattog a tűz, a mesélő hosszan mondja a történetet, itt-ott megcsavarja, új irányba lendíti, egyetlen pillanatra sem engedi elkókadni hallgatóságát. Megfelelő mértékben adagolja az izgalmakat, helyenként a döbbenetet vagy a meghatottságot, s mint a legnagyobbak, mindvégig távolságot tart, hogy közönsége meg ne rémüljön, bele ne élje magát túlságosan a hallottakba. Ezért aztán folyamatosan mosolyt csal az ajkakra, még arra is figyel, hogy akár a legvadabb harcok vagy a legádázabb ármánykodás történetének mesélése közben is feloldja a feszültséget egy-egy jóízű nevetéssel.

Bengtsson költőként kezdte, esszéistaként folytatta, és sokáig úgy tűnhetett, hogy a XII. Károly svéd királyról írt monográfiája lesz a fő műve – míg csak meg nem írta a Röde Ormot, ami eredetileg két kötetben, 1941-ben és ’45-ben jelent meg. A tiszta, újszerű hang, a kalandok véget nem érő sora és a szerethető karakterek meghozták számára a világhírt.

Szerkezet? Cselekményfűzés? Jellemábrázolás? Rétegek? Pont és ellenpont? Misztikumba hajló mélységek? A mesélő értetlenül néz. Beteg vagy te, harcos – kérdi –, vagy ártó szellemek kerítettek hatalmukba? Inkább hörpints a sörből, és élezd a baltádat – mert holnap egy újabb napot ad nekünk ajándékba Odin!

5 hozzászólás
!

És az ellenpont: ki mondott olyat, hogy a rétestészta könyvsorozatok semmit sem érnek?! Mert ha az író érti a dolgát, akkor az olvasó aligha bánja, hogy nehezen szabadul ki az élővé varázsolt történelem erdejéből. Az angol Bernard Cornwell pedig ilyen író. Na jó, azért nem minden könyvében, de az Angolszász históriákban (http://moly.hu/sorozatok/angolszasz-historiak) igencsak eltalálta a kor hangulatát. Angolul nyolc részes sorozatából eddig hat kötet jelent meg az Alexandránál magyarra fordítva, most @Mesemondó-nak a sorozat nyitókötetéről írt értékelését olvashatjátok.


>!
Mesemondó I
Bernard Cornwell: Az utolsó királyság

Teljesen beleszerettem ebbe a sorozatba. Két hét alatt fogyasztottam el az első három kötetet.
A könyvet nagyjából úgy kell elképzelni, mintha valaki ötvözte volna a Vikingek című sorozatot a Trónok Harcával. Történelmi regény a legjobb fajtából: Történelemhű és figyel minden apró részletre, ellenben nem lassul le vagy válik tőlük unalmassá. A szereplők szerethetőek, mind Uthred, a főhős, mind pedig a körülötte lassan összegyűlő csapat, és Cornwell, sok történelmiregény-íróval ellentétben, nagyon jól kezeli a női karaktereket is. Szeretjük őket, szurkolunk nekik. Cornwell nem szépíti a 9. századi háború és mindennapi élet sötét oldalát, de megtalálja az értéket is – és ez fontos – mind a szász, mind pedig a dán oldalon; nincsenek „jó fiúk” és „rossz fiúk”, Uthred folyamatosan ingázik a két oldal között. Nincs abszolút igazság; Cornwell megmutatja, hogy ugyanúgy vannak gyáva és gonosz emberek a vikingek, mind a keresztények között, és hasonló módon vannak hősök is mindkét oldalon. Érdekes, ritkán emlegetett korszak és világ tárul a szemünk elé.
Nagyon érdemes elolvasni!

!

Bíró Szabolcs a fiatal magyar történelmi regényíró nemzedék egyik legtermékenyebb tagja, viking témában írt regényének a Ragnarök címet adta. @bonnie9 ajánlójában világosan körülhatárolja, kinek (és kinek nem) ajánlja a könyvet.


>!
bonnie9 +SP
Bíró Szabolcs: Ragnarök

Kiknek nem ajánlom:
1. Akik lassú folyású, szárazabb történelmi regényt várnak, mint ez vagy ez
2. Akik ehhez hasonló világmegváltó mély fantasyt várnak egy adott viking motívum fonalán.
3. Akik nem bírják, ha egy könyvben nemhogy túlteng a tesztoszteron, de egyenesen egyeduralkodó jelleget ölt.
KIKNEK AJÁNLOM:
Mindazoknak, akik már nagyon régóta keresnek egy szórakoztató, könnyed, olvasmányos viking történetet, amiben mindenből kapsz egy kicsit ahhoz, hogy legyen még kedved utánaolvasni a részleteknek. Férjjel mi ezt a tábort erősítettük.
Hősiesen bevallom, viking tudásom (az iskolai történelemórákat leszámítva) mindössze az Erik, a viking, a Csillagkapu és Beowulf filmekre korlátozódott, arra, amit ezekhez kapcsolódóan hozzáolvastam, majd szépen lassan elfelejtettem. És nagyon kellett valami, ami ezeket most újra összehozza, ezt pedig Bíró Szabolcstól köszönöm, megkaptam.
Belemerít a viking mondák legfőbb neveit és motívumait tartalmazó kalapba, ezeket egy csokorba köti, majd egy kis Pendragon legendával fűszerezve tálalja. Nekem ízlett. A vége ugyan kicsit gyors volt, de maga az alapgondolat, a cím efajta értelmezése tetszett. Néhol zavartak ugyan az én fülemnek korszakidegen szavak, ám tudásbeli hiányosságaimat tekintve nem állíthatom, hogy ezek biztosan nem hangozhattak el akkoriban. Ezt majd nálam műveltebbek elmondják.
A játékban amúgy Yxsmed lettem (még olvasás előtt kitöltve), a kedvencem mégis az öreg berserker volt, már csak Beowulf miatt is.

!

@Bélabá legtöbb viking témájú karcát is a Ragnarök ihlette. A következőben a vikingek navigációját segítő legendás kristályokról, a napkövekről olvashattok, amelyek működését hazai kutatók is igazolták.


>!
Bélabá P
Skandináv Zóna

„… Ribébe érve megvették a hiányzó ruhákat és egyéb eszközöket is – mint például a tengeri navigáláshoz szinte elengedhetetlen napkövet.”

A napkövekről

A viking mondákban több igazság lehet, mint gondoltuk. Jó néhány éve dolgoznak kutatók, köztük magyarok is annak bizonyításán, hogy a viking hajósok „napkövekkel” navigáltak, amikor felhők vagy köd rejtette el a napot, a bizonyítékok pedig fokozatosan gyűlnek.

A vikingek napórákkal tájékozódtak a tengeren, amiket úgy állítottak be, hogy fő hajózási útvonalukon, a 61. szélességi körön az Északi-sark irányát mutassák, vagyis mágneses iránytű nélkül is meg tudták határozni a földrajzi északi irányt. A mondák szerint a felhős napokon napkövekkel oldották meg a problémát, azonban erre mindeddig semmilyen fizikai bizonyíték nem utal.

Thorkild Ramskou, dán régész 1967-ben alkotta meg elméletét a napkövek, vagyis a skandináv régióban gyakori kettőstörő kristályok alkalmazásáról. Feltevése szerint a napkövek fénymintát formálhattak, ami felfedte a felhő mögé bújt, vagy a ködbe burkolózott Nap pozícióját az égen, amire a szkeptikusok azt válaszolták, hogy a módszer pontatlan, még inkább kivitelezhetetlen. A szavakat azonban csak az elmúlt tíz évben követték tettek, és Ramskou elméletét próbáknak vetették alá, melyekből sokak meglepetésére kiderült, hogy a napkő megoldás valóban életképesnek tűnik felhős vagy ködös körülmények között.

A napkő, ami valójában egy áttetsző ásványi kristály, mint például a kalcit, természetes Polaroid szűrőként viselkedik, vagyis polarizálja a fényt, így a fotonok csak az egyik síkon rezegnek. A navigációs technika azon alapul, hogy a légkör is polarizálja a napfényt egy sor koncentrikus kör formájában, amiknek a Nap a középpontja.

Ez utóbbi mintázatot észlelhetjük a napkő segítségével – legalábbis elméletben. Amikor a kristályt az ég felé emeljük és megforgatjuk, a fény áthalad rajta, fokozatosan fényesítve és halványítva a követ, attól függően, hogy a kristály polarizációjának iránya megegyezik, vagy ellentétes a légkör polarizációs gyűrűivel. Amikor a kettő összhangba kerül, a kristály eléri a legfényesebb állapotát és a Nap felé mutat, még ha azt el is takarják a felhők. A napkő kalibrálásához nem kell mást tenni, mint az égbolt egy tiszta, felhőmentes foltját nézni a kristályon át, és addig forgatni, míg az égbolt a legfényesebbnek látszik. Két különböző mérés elvégzésével a felhős ég két különböző pontján, a navigátor pontosan meghatározhatja a Nap pozícióját. Amint ezt sikerült megállapítani, elmélkedett Ramskou, a napóra fölött egy megfelelő pozícióban tartott fáklyával a viking navigátorok megkapták a kívánt árnyékot.

A kritikusok szerint azonban túl kevés polarizált fény szűrődik át a felhőkön, hogy pontos méréseket végezhessenek a napkövekkel. A vita eldöntése érdekében dr. Horváth Gábor, az ELTE docense, és kollégái tanulmányozni kezdték a polarizációs sémákat felhős és ködös körülmények között Magyarországon, Finnországban és az Északi-sarkkörön. Egy polariméter alkalmazásával, ami megadja a fény polaritási szögét, Horváth csapata megállapította, hogy a légköri polaritási mintázata valóban észlelhető felhős vagy ködös körülmények között is, vagyis a vikingek elvileg hasznosíthatták, bár teljesen felhős körülmények között, amikor az ég még foltokban sem látszik, akkor már a kutatók szerint is nehézkes a Nap pozíciójának meghatározása, ám nem lehetetlen. Az északi sarkvidéken a polarizációs mintázat felhős ég esetében is szinte teljesen megegyezik a tiszta égboltéval, viszont nem elég erős, hogy egy kristállyal azt pontosan észlelni lehessen.

A bizonyítékok ellenére nem mindenkit sikerült meggyőzni. „Az ég csupán adott területeken erősen polarizált” – mondta Tom Cronin, a Marylandi Egyetem szakértője. „Ha a fény nem kellően polarizált, a napkő nem válik elég fényessé vagy sötétté forgatáskor. Szerintem a jelenség működik, de abból nem lehet pontos méréseket kapni.”

Horváthnak és munkatársainak demonstrálniuk kell, hogy a valódi napkövek, a Skandináviában vagy Izlandon bányászott kristályok képesek észlelni a felhős égbolt gyenge polarizációs mintázatát, ugyanúgy, ahogy azt érzékeny poliméterük teszi, amit jelenleg vizsgálnak. Ha ez sikerül, akkor Horváthnak megdönthetetlen bizonyítékai lesznek arról, hogy a vikingek a birtokában voltak a felhős ég alatti navigálás képességének.

SG.hu

****

Egy másik cikk:

http://mult-kor.hu/20110203_kristalyok_segitettek_a_vik…

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Ragnarök

Bíró Szabolcs: Ragnarök
!

A skót Robert Low haditudósítóként kezdte pályáját, Vietnamtól Koszovóig a világ számos harcterén megfordult – talán ennek is köszönhető, hogy történelmi regényíróként a csataleírásokat tartják egyik legfőbb erősségének. Ő is regénysorozatokban gondolkodik, az első ilyen a viking témájú, öt részes Felesküdöttek Saga volt, jelenleg pedig a 14. századi skót függetlenségi háborúkban játszódó Kingdom sorozatát veti papírra, ez utóbbi magyarul (még) nem jelent meg.
A Felesküdöttek Saga nyitókötetéről @Leonidas tudósít.


>!
Leonidas
Robert Low: A bálnák útja

A viking korszak a kedvenceim közé tartozik, de semmi pénzért nem éltem volna ebben a mai ember számára már-már elképzelhetetlenül kegyetlen világban.
Az író érezhetően rengeteg kutatómunkát áldozott a kor tanulmányozására. Szerintem egész hitelesen sikerül ábrázolni az akkori életkörülményeket és a tengeri rablók mindennapjait, sőt számomra már kissé illúzióromboló hatású volt. Óriás termetű, szőke vagy vörös hajú, rettenthetetlen harcosoknak képzeltem őket, akik semmitől sem félve gázolnak át ellenségeiken. A mesékben biztos így van, de ebben a történetben távolról sem. Ők is ugyanúgy féltek, vagy meghaltak, mint bárki más. Mégis azt kell mondjam, lenyűgöző tetteket hajtottak végre.
A történet elejétől fogva nagyon izgalmas, főleg a különböző szereplők között lezajlott konfliktusok voltak nagyon jól megírva. A karakterek életszagúak, a párbeszédek szórakoztatóak, a csaták véresek és rendkívül brutálisak. Szinte érezzük a szereplők rettegését, vagy a sérülések és betegségek miatt érzett fájdalmat. Az író több legendát gyúrt egybe, és hihetően szőtte bele a sztoriba, ami némi fantasy ízt adott a regénynek.
A főszereplő Orm, aki az átlagnál jóval intelligensebb, de sokszor meggondolatlan 15 éves kölyök. Remek a külső és belső tulajdonságainak leírása, a jellemfejlődésének ábrázolása.
Nagyszerű történelmi kalandregény, amit érdemes elolvasni.

6 hozzászólás
!

A közelmúltban elhunyt Michael Crichtont aligha kell bemutatnom, hiszen olyan sikerkönyvek (és filmek) kapcsolódnak a nevéhez, mint Az Androméda törzs vagy a Jurassic Park. Viking témájú regénye azért különleges, mert egy arab utazó szemén át láttatja az északiakat, illetve a Beowulf-legenda elemeit is beemeli a történetbe. A könyvből A 13. harcos címmel film is készült. @Rendbonto értékelése következik.


>!
Rendbonto
Michael Crichton: Ködsárkányok

Amikor a kezembe vettem a könyvet, két dolgon lepődtem meg nagyon. Az egyik az volt, hogy milyen rövidke történet ez, a másik, hogy mit keres egy T-Rex a borítón?! Utóbbi persze a marketing miatt van (gondolom én), hogy lássák az emberek, hogy ezt a könyvet azaz író írta, aki az Őslényparkot is (amiből ugye a Jurassic Park lett). De, hogy miért kell ezt csinálni… na mindegy. Mivel én láttam és nagyon szeretem a könyvből készült filmet (A 13. harcos), ezért kíváncsian fogtam bele az olvasásba.
Meglepődve tapasztaltam, hogy tényleg volt egy Ibn Fadlan nevű arab, és az egész sztori az ő elbeszélése, kéziratai alapján készült. Érdekes, hogy Crichton nem egészen saját szavaival és elképzeléseivel írt egy saját kerek kalandregényt, hanem ehelyett dokumentumszerűen vázolta fel Ibn Fadlan élményeit (mintha csak egy történekem könyvet olvastam volna). Többször is megszakította egy-egy lábjegyzettel a könyvet, ám ezek mind érdekes voltak, és egyáltalán nem zavartak. Mint azt már a könyv elején leszögezte az író, Ibn Fadlan kézirata hiányos és rengeteg fordításon esett át az évszázadokon során, szóval sok-sok változat született azóta. Viszont a lényeg megmaradt, és én nagyon élveztem a könyvet. Az én véleményem az, hogy simán el tudom képzelni, akár az egész történetről, hogy úgy ahogy van tényleg megtörtént. Magával ragadott az egész (amúgy is szeretem az ilyesfajta dolgokat), és így már értettem, hogy miért nem olyan hosszú. De ez egyáltalán nem baj! A vicces az, hogy Ibn Fadlan még további kalandokban is részt vehetett, miután otthagyta a vikingeket, de a kézirata többé része eltűnt és nem találták meg. Véletlen csupán? Minden esetre szerencse (már ha az volt), hogy a vikingek közt tapasztalt élményei megmaradtak írásos formában.
Végezetül hozzátenném azt, hogy a film nagyon ügyesen követte a történéseket és abszolút visszaadta az írottakat. Sok jelent tényleg úgy lett megcsinálva, ahogy az le lett írva, csak a vége felé voltak nagyobb eltérések.

3 hozzászólás
!

Tim Severin brit történész és író A viking című trilógiájának főhősével bejáratja az első ezredforduló teljes skandináv érdekeltségű világát, Észak-Amerikától egészen a Fekete-tengerig. @Ivenn első rész után írt ajánlóját olvashatjátok.


>!
Ivenn P
Tim Severin: A viking – Odin gyermeke

A könyv írója egy az első millennium környékén élt férfi, Thorgils Leifsson személyébe képzeli magát, az ő elbeszélésében követhetjük nyomon a korszak eseményeit. Ebben a kötetben Thorgils feltárja előttünk kalandos életének első szakaszát, egészen a születésétől kezdve a fiatalemberré éréséig. Közben bemutatja nekünk az északi világ érdekességeit, mely során beutazzuk Grönland, Izland és Írország tájait, megismerkedünk az itteni emberekkel és szokásaikkal, hitvilágával, a legfőbb történelmi eseményekkel.

Mint az északi kultúra iránt érdeklődő olvasónak, nagyon tetszett a regény. Alapismereteimet még tovább bővítette, számos új dolgot megtanulhattam erről a korszakról egy gördülékeny történet formájában. Aki érdeklődő a téma iránt, annak ilyen téren tetszeni fog, bár a cím megtévesztő lehet: a skandináv istenekről nem esik akkora szó, mint ahogy én azt reméltem, a mitológiába épp hogy csak egy kis betekintést ad, habár a vallás végig fontos ívét adja a történetnek. Látható lesz, hogy a pogány hit és a kereszténység hogy csap össze, az egyik milyen hatással van a másikra. Erről nagyon érdekes volt olvasni.

Ugyanakkor mint egy izgalmakat, színes karaktereket és magával ragadó cselekményt váró olvasó nekem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet a sztori. A főszereplő sajnos elég semmilyenre sikeredett, csak sodródik az árral. Eléggé érződik az, hogy az író szerette volna bemutatni az összes fontos történelmi eseményt, ezért Thorgils sorsát mindig úgy alakítja, hogy „véletlenül” pont ott legyen.
Hányattatott, nehéz az élete, de valahogy csak úgy megél és túlél mindent, érzelmileg majdhogynem immúnis mindenre. Ami kifejezetten zavart, hogy a történetnek nincs más konstans szereplője rajta kívül, az emberek jönnek és mennek. Szerintem igen jót tett volna ennek az egész történetnek egy társ (vagy társak), aki segített volna kibontani Thorgils karakterét, aki miatt lehetett volna izgulni. Így viszont nem történik más, csak Thorgils elvisel mindent és elfogadja, hogy mindig új emberekhez sodorja a szél.

Összességében egy közepes regénynek mondanám. A néprajz, a kultúra ábrázolása miatt megéri elolvasni, de egyébként nem igazán magával ragadó. Vannak benne kegyetlen és véres csaták ugyan, vikingek, de ne számítsatok erős, hősies és szerethető főszereplőkre, mert ilyenek nem lesznek benne sajnos. A folytatást még én sem tudom, hogy el fogom-e olvasni, bár az említett pozitívumok miatt megfontolandó.

!

Végül a skandináv középkortól @Bélabá egy újabb érdekes karcával búcsúzom, amely ezúttal a viking kor legendás harcosairól, a berserkerekről szól.


>!
Bélabá P
Mindent átszövő mítoszok

Bíró Szabolcs Ragnarökben olvasok a berserkerekről

A berserker szó jelentése kb.: medveharcos, medvebőr-ruhás. De nevezték őket ulfhednar-nak, farkasharcosnak is. A pogány Skandináviában azt tartották, hogy a berserkereknek Odintól származó természetfeletti erejük van. Az Yglinga sagában azt írják róluk, hogy páncél nélkül, a pajzsuk szélét harapdálva medve, vagy vaddisznó módjára harcoltak, és olyan erősek voltak, hogy egy csapással képesek voltak megölni egy embert. Ezt a jelenséget hívták úgy, hogy „a Berserker őrjöngése”. Azt, hogy ezt az őrjöngést mi válthatta ki, megoszlanak a vélemények. Egyes nézetek szerint egy epilektikus roham váltotta ki, melyre a hajlamot örökölték, nem tanulták, mivel ez az őrjöngés nem tanulható.

Létezik egy történet, mely szerint volt egy ember, akinek mind a tizenkét fia berserker volt. Ebben a történetben szerepel: ha érezték, hogy az őrjöngés kezd kitörni belőlük a saját embereik között, lementek a tengerpartra, majd kövekkel és fákkal birkóztak, hogy így vezessék le dühüket, máskülönben a saját bajtársaikat ölték volna meg.

Egy másik elmélet szerint a berserkerek őrjöngését egy hallucinogén drog váltotta ki, melyet egy galócafélébol nyertek ki. Ettől olyan delíriumos állapotba kerültek, hogy a saját testi épségüket nem kímélve rontottak rá az ellenségre. Gyakran hozzák összefüggésbe a lycantrop (farkasember) legendákat a berserkerekkel. Ez a hiedelem talán abból ered, hogy a drog hatása alatt lévo harcosok önmagukat farkasnak (vagy medvének) képzelve, farkasbőrben, vonyítva harcoltak úgy, ahogyan a Volsunga sagaban írták. Bármi is váltotta ki ezt féktelen őrjöngést, az biztos, hogy a berserkerek kiváló harcosok voltak. Szárazföldi ütközetben mindig az első sorokban, tengeren meg a hajók elülső fedélzetén a „rasun”-ban harcoltak. Bátor, erős és ügyes férfiak voltak, akik sosem hátráltak meg.

Ennek, valamint az Odintól való természetfölötti erőről szóló legendák miatt, a berserkereket előszeretettel alkalmazták a pogány királyok testőrként. Felszerelésük nem különbözött egy átlagos viking harcosétól, bár a leírások szerint páncélt nem viseltek. Egyes elméletek szerint az „ulfhednar” (farkasbőrös, farkasruhás) és a „berserkir” (bear-shirt, medveinges, medveruhás) azt jelentette, hogy ezek a harcosok meztelenül harcoltak. Ezt a megállapítást sajnos forráshiány miatt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de az valószínűbbnek látszik az, hogy harc közben legalább ruhát viseltek. Viszont azt az állítást, hogy a berserkerek viselték volna a tülkös sisakot, semmi sem támasztja alá.

A kereszténység elterjedésével a berserker őrjöngését már tiltották, azt tartották róla, hogy a Gonosz műve, ezért a berserkereket istentelen, gonosz lelkeknek tartották. Hogy a keresztények mennyire megvetették őket, arra bizonyíték, hogy a sagákban mindig, mint primitív bajkeverőket írják le őket, akiket az aktuális hős mindig legyőz.

vikingek.gportal.hu

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Ragnarök

Bíró Szabolcs: Ragnarök
19 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!