MOLYrágta történelem – Tündérkert 2: Az aranykortól 1947-ig

Rovatgazda
!

Az előző részben (https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-a-regmulttol-1606-ig) Erdély két korszakába pillantottunk bele:
1. A kezdetektől 1526-ig, ameddig a vajdaság a Magyar Királyság részét képezte (1003-tól).
2. 1526-tól 1606-ig, tehát az önálló fejedelemség kialakulásától a Báthoryak első fejedelmi korszakán át Bocskai István haláláig és az Erdély szuverenitását garantáló bécsi békéig.

Eddig jelentős részben főnemesi-fejedelmi szinten mozogtunk. Mielőtt tovább sorjáztatjuk a nagypolitikához kapcsolódó eseményeket, kicsit ugorjunk vissza az időben, és nézzük meg közelebbről az erdélyi társadalom alakulását. „Erdőntúlon” nem jöttek létre olyan volumenű nemesi birtokok (latifundiumok), mint a királyság belső területein, így a helyi nemesség lobbiereje is kisebb volt a vajda és később a mindenkori fejedelem befolyásolására, mint a királyság főnemeseié*. Annál nagyobb hatalommal bírtak jobbágyaik felett, akik számát növelni is igyekeztek a köznép kiváltságos rétegei (székelyek, szászok) jogainak időnkénti korlátozásával vagy megvonásával. A török veszély növekedtével nőttek a katonáskodáshoz szükséges költségek, amelyeket a nemesség igyekezett alávetettjeire hárítani. A szabad költözés akadályozása mellett gyakori volt a többletterhek bevezetése (pl. a meglévő járulékok mellé 1351 után követelték az egyházi tized mintájára kivethető földesúri kilencedet is), az évenkénti többszöri adóztatás és az ajándékozási kötelezettség önkényes kiterjesztése.

A XIV–XV. század sorozatos, de szervezetlen, így viszonylag könnyen levert parasztfelkelései (1366, ’80, ’82, 1400, ’08, ’17,’30, ’33, ’34, ’35) tanúsága szerint a köznép nehezen tűrte az urak túlkapásait. A XV. század elején a Cseh Királyságból indult és Erdélyben is terjedő, az emberek egyenlőségét hirdető huszita tanok** ideológiai alapot is biztosítottak a meglévő elégedetlenséghez, amelyet a „dögletes eretnekek” ellen hadakozó Luxemburgi Zsigmond magyar (ur.: 1387–1437) és cseh király, német–római császár inflációs pénzügyi politikája is súlyosbított. Amikor Lépes György, erdélyi püspök az inflációs politika végeztével veretett jobb pénzen akarta három évre visszamenőleg beszedni az értéktelenebb pénz miatt korábban nem követelt adókat (az egyházit az ortodox románoktól is!), és több település megtagadta az adófizetést, olasz inkvizítort hívva segítségül, sorra átkozta ki a renitens közösségek tagjait. A püspök önkényes követelései következtében román és magyar területeken 1437-ben fellángolt lázadás élére egy elszegényedett kisnemes, Budai Nagy Antal állt. A jóhiszemű parasztok egyezkedni akartak az urakkal, akik első vereségük után Kolozsmonostornál színleg egyezményt kötöttek velük***. A sikernek tetsző eredmény hatására a parasztsereg egy része hazatért, de a megmaradottaknak még így is sikerült győzelmeket aratniuk az álarcukat levető, újra támadó nemesi seregek felett. A csalódás következtében azonban tovább fogyatkozott a sereg, s végül a pénz és hatalom győzedelmeskedett 1438-ban. Így a kolozsmonostori egyezmény progresszív elemei (a járulékok számának és volumenének csökkentése, a kilenced eltörlése, a szabad költözés és végrendelkezés biztosítása, büntetlenség a vezetőknek, évenkénti jobbágygyűlés megtartása) sosem léptek életbe, pedig jelentősen hozzájárulhattak volna a kor európai színvonalához igazodó társadalmi fejlődéshez.

Budai Nagy Antal figurája megjelenik ifjúsági regényben (@regulat értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/797309), de felnőtteknek szóló történelmi regényben is. @Swoosh értékelése:

* Az erdélyi gyökerű Hunyadi János birtokai országszerte több tagban helyezkedtek el, ambíciói pedig jóval túlmutattak Erdély határain.

** Jan Hus (Husz János) a XV. század elején fogalmazta meg – sokak szerint a reformáció előfutárának tekinthető – tanait. Az egyház által eretnekségnek bélyegzett huszitizmus alapvetései az anyanyelven történő szertartások, a két szín alatti áldozás (ostya mellett bor is) kiterjesztése a laikusokra, és a jogegyenlőség hirdetése voltak. A mozgalom azonban nem volt egységes. Az ún. kelyhesek megelégedtek az alapvetésnek számító újításokkal, a radikális taboriták viszont mélyrehatóbb változásokat, például a szentek és a szentté avatás eltörlését követelték. Husz Jánost Luxemburgi Zsigmond menlevelével a konstanzi zsinatra csalták és megégették 1415-ben. Ezt követően kezdődtek a huszita háborúk, amelyek során mindaddig nem győzedelmeskedtek Zsigmond és a pápaság keresztes hadai, amíg nem sikerült a mozgalom két ágát egymás ellen fordítani. Végül 1434-ben a kelyhesek segítségével tudták tönkreverni a taboriták seregét. A csaknem húsz évig tartó háborúskodás amellett, hogy a korabeli Európa több államára, köztük Erdélyre is kihatott, a cseh területek olyan mérvű pusztulásával és elszegényedésével járt, ami még száz év múltán is érezhető volt. Az életben maradt huszita harcosok később több európai uralkodó seregében is feltűntek, például Mátyás király „fekete seregében” is; a szekérvár újszerű alkalmazására alapozott taktikájukat sok helyen rendszeresítették. Azok a tanok pedig, amelyekért egykor harcba indultak, határokon átívelően terjedtek Európában. Husz Jánosról az „Így élt” sorozatban olvashatunk, csak sajnos még senki sem értékelte a könyvet a Molyon.

*** A hatalmi elit által csupán színlelt kolozsmonostori egyezmény mellett született egy valódi is. A parasztfelkelés harcai közben Kápolnán a magyar, székely és szász előkelők létrehozták a Három Nemzet Unióját a parasztfelkelők, tágabb értelemben a jobbágyság ellen. Az elnevezés félreérthető, ugyanis a szövetség nem az etnikai hovatartozás (a mai nemzetfogalom), hanem a meglévő és megőrzendő kiváltságok alapján köttetett. Az akkori románság előkelői még a magyar nemesség soraiba kívántak felemelkedni, s akinek sikerült, arra kiterjedt az egyezség hatálya, míg a közrendű székelyekre, magyarokra és szászokra nem. Mindazonáltal az Unió alapján sikerült Erdély egységét megőrizni 1848-ig, tehát még akkor is, amikor a terület már betagozódott a Habsburgok koronája alá.


>!
Swoosh
Hunyady József: Oroszlán és gödölye

Olyan ez mint a Titanic-rol olvasni. Tudod hogy rossz vege lesz, de tetszik s olvasod.
Raadasul meg a fulszovegbe is beleolvastam, mielott szoltam volna hogy tegyenek ra egy „Vigyazat Cselekmenyleirast tartalmaz” – t.

Budai Nagy Antal história. Történelem. Lehet ilyent kellene a tenni egyik masik kotelezo olvasmany helyett.

Hihetetlen hogyan eltek akkoriban az emberek. Nem tudom mennyire valos a cselekmeny, de az amennyire elnyomtak a parasztokat, az hihetetlen. Lehet nem minden valos, tortenelmi reszlet, de valaminek tortennie kellett, hogy a parasztok nekimenjenek az uraknak. A papsag pedig … hihetetlen … vajon tenyleg igaz, hogy a papok a kilencedet tizedet elhajtottak 3-4-szer is evente, sot a ROMAN ortodox parasztoktol is? Mennyi eselyuk lehetett tiltakozni?

Eh … reg volt …

Szerintem ez (is) egy jo olvasmany.

UPDATE: nagyon gyenge a wiki cikk BNA-rol, de egyezik azzal ami a regenyben van

!

A köznép következő jelentős megmozdulása 1514-ben következett be, az erdélyi származású (székely lófő családban született) Dózsa György vezetésével. A kereszteshadjáratból parasztfelkelésbe forduló háború hadmozdulatainak fő iránya a Délvidék és Erdély volt, a bukás egyik fontos oka mégis az lett, hogy a vezetők elmulasztották az erdélyi jobbágyság nagyarányú mozgósítását.

A Dózsa-féle parasztfelkelés megítélése eddig általában végletekben történt. Vagy elszabadult gyülevész hordák vérengzésének nevezték, vagy – mint a Kádár-korban – az agrárszocialista mozgalmak előfutáraként értékelték túl. Maga Dózsa György még a dél felé vonuló paraszti erők nemesi kúriák elleni első támadásai utáni nyolc-tíz napban is a török elleni háborút tartotta a királyság több területén keresztes hadjáratra összegyűlt hadak (jelentősebb táborok: Budán, Kalocsán, Egerben, Mezőtúron és Váradon) fő céljának, s csak azt követően hirdette meg a felkelést, miután Bakócz Tamás érsek, a keresztes hadjárat meghirdetője megtiltotta a további toborzást és lefújta az egész hadjáratot (május 18-án, illetve 24-én). Dózsa célja egyfajta újabb kolozsmonostori egyezmény lehetett: a jobbágyi terhek csökkentése a társadalmi rendszer lényegi elemeinek megváltoztatása nélkül, ami eleve utópiának tűnik, de a résztvevőket lelkesíthette. A mindössze két hónapig tartó felkelés több hadszíntéren folyt. A főerők Erdély irányában törtek előre, és sorozatos győzelmek után megkezdték Temesvár elhúzódó ostromát. Ekkor lett volna jelentősége a mindig elégedetlen erdélyi jobbágyság mozgósításának, hogy a helyi felkelők feltartóztassák Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi (egyik) magyar király 20 ezer fős seregét. Ez azonban nem történt meg, így a felkelők ostromban megfáradt mintegy 40 ezer fős főerejét Szapolyai kisebb, de képzettebb lovas hada legyőzte. Csak a vereség után ment Dózsa egyik alvezére Kolozsvárra mozgósítani, de akkor már késő volt. A leveretést követő tömeges kivégzések (egyes történészek szerint mintegy 80 ezer áldozat), és a jobbágyi kötöttségek durva szigorítása nem csak tizenkét évvel később éreztette hatását a mohácsi síkon, de hosszú távú következményei is kimutathatók a magyarországi és erdélyi gazdaság és társadalom alakulásában.

1847-ben jelent meg először Eötvös József Magyarország 1514-ben című regénye, amelyben a Mátyás után uralkodó II. (Dobzse) Ulászló király kap hideget-meleget. Eötvös még nem tudhatta, de az újabb kutatások szerint Ulászló korántsem volt annyira „dobzse”, mint azt korábban állították, politikája egyáltalán nem volt koncepciótlan, és számos önállóan meghozott döntésére derült fény. Ettől függetlenül kitűnő ez a XIX. századi regény. @Roszka értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/3250718.

Majd' 100 évvel későbbi Szabó Pál Nagy temető című regénye, amely ugyancsak részletesen foglalkozik a felkelés előzményeivel is. @Tompetyo személyes hangú értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/2838117.

Meg kell említeni Nemeskürty Istvánt is, aki a művelt, de nem szakmabeli értelmiségi magabiztosságával, öntudatával és felületességével nyúlt Dózsa korához is, és alkotott maradéktalanul komolyan nem vehető, de lebilincselően olvasmányos esszét. @Peske értékelése pontosan leírja, hogyan érdemes olvasni a könyvet: https://moly.hu/ertekelesek/960232.

A három könyv közös jellemzője a valamilyen irányú elfogultság, így hát most mi is legyünk legalább formabontók, s emeljünk ki egy modern, amolyan igazán szórakoztatva tanító munkát, amely az ifjúság számára is érthetővé és átélhetővé teheti a parasztháború korát. A gyermek- és ifjúsági regények mestere, Nógrádi Gábor tiszteletlenül tiszteletteljes regényét @Chris értékelte:


>!
Chris
Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk

Nógrádi Gábor: A mi Dózsánk Mentünk, láttunk, hazajönnénk

A könyv, bár ezt csak a cím sugallja, A mi Kinizsink folytatása, éppen ezért az olvasónak kell egy kis idő, míg megismeri a szereplőket, valamint tisztázza magában az előző kötetben történteket. Feltehetőleg jóval könnyebb megérteni, hogy miért is pályázik újra a polgármesteri posztra Garai Nándor, vagy éppen miért is tölti minden szabadidejét a kocsmában a városfői posztjáról letaszítani kívánt Sipeki, ha mindezt az előzmények tudatában olvassuk, de azért önmagában is megállja a helyét ez a regény. Nógrádi hozza a szokásos formáját: egy pergős cselekményű, humorral átszőtt történetet írt meg, ám a humor ez esetben talán túl is tesz az eddigieken. Eddig is remek karaktereket alkotott meg, akiket meg lehetett mosolyogni, miközben magukra ismertük benne, ám ebben a kötetben a szerzői kiszólások is gondoskodtak a jókedvről. És teszi mindezt olyan lazán, mintha valóban a tinédzserek közt töltené minden napjait, velük együtt járna iskolába, ismerné a gondjaikat, érzelmeiket, gondolkodásmódjukat.

Feltehetőleg A mi Kinizsinknek is megvolt a maga történelmi háttere – azért is nyilatkozok így, mert az a regény eddig kimaradt az életemből –, de ennél a kötetnél is érezhető, hogy oktatni is igyekezett a szerző. Persze, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy teletűzdelte évszámokkal a kötetet, vagy oldalakon keresztül írt volna az adott társadalmi viszonyokról, politikai csatározásokról. Élvezetesen, sőt, mondhatni észrevétlenül adja az olvasó tudtára ezeket az információkat, amely az idősebbeknek remek felfrissítés lehet, az adott korszakról éppen tanulóknak pedig a kiegészítést, a jobb megértést segíti elő. Emellett többször szóba kerül Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye, amelynek hősei – akik szintén a történelem valós személyei – felbukkanása az irodalom-fanatikusoknak is egy gesztus a szerző részéről.

Én a magam részéről örömmel fogadnám, ha a kis csapat újabb időutazásra készülne, amelyben a történelem más fontosabb fordulópontjai kapnak helyet, mert jó volt látni, hogy végre nekünk, magyaroknak is van egy ilyen könyvsorozatunk. Aki tehát egy kellemes, kortól és nemtől független nyári olvasmányra vágyik, annak szívből ajánlom ezt a kötetet, amely az igazi fantáziával megáldott közönséget kissé el is bizonytalaníthatja az utolsó mondatokkal az időutazás kérdését illetően.

!

A Mátyás király halálát követő zavaros évektől a Mohács utáni időkig terjedő korszak átfogó, regényes feldolgozása Gulácsy Irén nevéhez fűződik. Fekete vőlegények című kötetében az alulról felemelkedő hős sorsát követve a korabeli társadalom teljes vertikumával találkozhatunk. A végóráit élő, majd széthulló ország tragédiája és a mind jobban magára találó Erdély dilemmái méltó módon jelennek meg ebben az először 1927-ben kiadott regényben. @RosszQtya értékelése:


>!
RosszQtya P
Gulácsy Irén: Fekete vőlegények

Szívesen adnék még rá plusz egy csillagot, ha lehetne…, de nem lehet.
Ezt azért mondom, mert oly sok könyvet csillagoztam már ötösre, de néha jön egy jobb a jónál, és ilyenkor nincs mit tenni.
Egyszerűen lenyűgözött, megragadott, és rozsdától vörös vasláncra vert, amitől szabadulni se akartam, mint ketrecétől a kalickában felnőtt madár.
Bánatos történelmünk gyásztakarója is lehetne ennek a könyvnek a lapjai, de mégis tele van élettel, és reménnyel, még ha halovány is az, noha a margójára vastag tintával jegyezte oda a Halál a kézjegyét.
Két férfi, sorsuk néha összeér, mint nád a szélben, de mégis egyek a történelem ezen szomorúságból font vesszőkasában, amit Hazának hívnak.
Hol vannak ma ezek a az emberek? Erodálódott hazafiságunk, csak homályosan tekinthet vissza a multikulturális üveglencsén át arra az időre, amikor még küzdeni, nem opció, hanem kötelesség volt.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek. Kinek okulásként, kinek csak azért, hogy olyan élménye legyen, amit holnapra nem felejt.

!

Az első rész végén 1606-ban hagytuk abba az események felidézését, s a társadalmat vizsgáló kitérő után most újra csatlakozunk Erdély fejedelmeihez. Mielőtt a Báthory család utolsó erdélyi fejedelmének tetteire térnénk, meg kell említenünk a mindössze egyetlen évig (1607–1608) fejedelmi süveget viselő Rákóczi Zsigmondot. Az ő személye nem is annyira rövid fejedelemsége okán, sokkal inkább a miatt a karrier miatt fontos, amellyel megalapozta a később legendássá váló Rákóczi-dinasztiát. Több helyütt volt várkapitány, szikszói győzelme a török sereg fölött (1588) bárói címet hozott számára, de a család hatalmas vagyonát hegyaljai szőlőbirtoka borával kereskedve teremtette meg. Bocskai halála után nevető harmadikként, a Bocskai által örökösének megtett Homonnai Drugeth Bálintot és a szintén aspiráló Báthory Gábort kijátszva* választtatta magát fejedelemmé. Rákóczi legemlékezetesebb tette az volt, hogy anyagilag támogatta Károli Gáspár bibliafordító munkáját, így neki is köszönhetjük a Vizsolyi Biblia megszületését. Az erdélyi belpolitika azonban meghaladta képességeit. A székelyekkel kiegyezett ugyan, viszont a Bocskai által letelepített hajdúkkal nem jött ki, s miután azok Báthoryban jobb gazdára találtak, Rákóczi – jelentős fájdalomdíj fejében – lemondott a trónról Báthory Gábor javára.

Erdély „aranykorát” az utolsó Báthory-fejedelem uralkodásától szokás számítani, noha Báthory Gáborról elsőre nem az jut az ember eszébe, hogy a közjó szolgálatának szentelte volna életét. Az új fejedelem ugyanis körbeutazva országában, gátlástalanul élte fel vagyonosabb alattvalói javait, miközben intenzíven hódolt a szebbik nemnek; egyes kortársak szerint hódításai legalább ezer hajadont és férjes asszonyt érintettek. Többek magánéletét feldúló életmódja és átgondolatlan, provokatív döntései (az új nemesség támogatása a régiekkel szemben, a katolikus jogok megnyirbálása stb.) sokakat ellene hangoltak (két ízben is csaknem merénylet áldozata lett), mire külhoni hadjáratokkal és belső ellenség keresésével (szászok) próbálta visszaszerezni tekintélyét – sikertelenül. A szászok mellett a nemesség jó része is ellene fordult, a Portának pedig már meg is volt az ellenjelöltje a fejedelmi székre, amikor Báthory megegyezett a Habsburgokkal, hogy fejedelmi jogának megerősítése fejében császári csapatokat enged a fejedelemség földjére. Az Erdély státuszát alapvetően befolyásoló változást Bethlen Gábor erélyes fellépése akadályozta meg. 1613-ban Bethlen török támogatással Kolozsvárig nyomult előre, a Váradra menekült Báthoryt pedig orvul meggyilkolták.

Akadnak, akik szerint Báthory rossz hírének keltésében Bethlen Gábor környezete járt élen, s így érdemes újra mérlegre tenni a fejedelem cselekedeteit. Ezt teszi a történész Nagy László Tündérkert fejedelme című könyvében, amelynek egyelőre nem akadt olvasója a Molyon, pedig érdemes lapozgatni.

Újváry Zsuzsanna európai és világpolitikai összefüggésekben tárgyalja a Mohács utáni Magyar Királyság és Erdély sorsát, utóbbival összefüggésben Báthory Gábor uralkodásának idejét is. Az erdélyi politikáról a következőket írja (az idézet @Röfipingvin jóvoltából):

*Két ellenlábasa éppen Bocskai István hosszú temetési menetén vett részt, amikor a fejedelmi süveg Rákóczi Zsigmond fejére került.


>!
Röfipingvin MP

A történelem furcsa paradoxona, hogy az 1526 utáni események sodrásában elszakadt Erdélyi fejedelmeinek a 17. század folyamán, miközben az országegyesítést tűzték zászlaikra, mindig azt a kényszerű különállást kellett deklarálniuk, amely ellen éppen küzdöttek – mint a lépéseket próbálgató kisgyermek, akinek mindig a kiindulási ponthoz kell visszatérnie. Ha a kis fejedelemség a maximumot nem is, de a körülmények által megszabott optimumot teljesítette. „Valameddig pedig a ' Magyar Korona ott fen nálunknál erősebb nemzetségnél, a' németnél lészen, és a' Magyar Királyság is a' németeknek forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdéllyben fen-tartani, mert nékik is oltalmokra, javokra lészen. Ha pedig az Isten azt adná, hogy a' Magyar Korona, Magyar Országban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdéllyiket is intyük, nem hogy attól elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéllyék tehetségek szerént , és egyenlő értelemből azon Korona alá a' régi mód szerént adják magokat” – hangzott Bocskai szájából az egész évszázadon át, sőt tovább is „kötelezővé” vált politikai végrendelet. E gondolat mintegy ötvenöt évvel korábban a zseniális György barát agyában is felvillanhatott, legalábbis meggyilkolása (1551 december) előtt, amikor átérezte egész életművének hiábavalóságát: a Habsburgok behívása Erdélybe nem az ország egyesítését, hanem a fejedelemség romlását, végigpusztítását hozta magával. E képlet a 16. század során még többször is megismétlődött, míg igazából megfogalmazódott a végső konkluzió: Habsburg segítséggel lehetetlen a törököt kiűzni és az országegyesítését megvalósítani. Báthori István volt az első, aki Erdélyből kiindulva kereste a hajdani Magyarország helyreállításának lehetőségét, ezzel hatalmas történelmi feladatot róva rá. És ezt a Habsburg-ellenes utat követte – bár nem Erdélyből kiindulva – a hiába várt Habsburg-segítségből kiábrándult Bocskai István, majd Erdélyre támaszkodva Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György is. Megvalósítható volt-e az országegyesítés a 17. században? A kérdésre a címadó Illésházy-idézetben benne rejlik a felelet: a két nagy birodalom közti ütközőállam szerepére kényszerített haza csak a folytonos önpusztító s egyben önfenntartó harcban tarthatta meg nemzeti identitását, küzdhetett, és kellett is küzdenie létéért, de sem teljes szabadságát, sem egységét vissza nem nyerhette az Európában kialakult hatalmi egyensúly miatt.

Előszó

!

Megint címet lopok, bár mint látni fogjuk, a könyv, amelytől kölcsönzöm, Bethlen korának a legkevésbé szívderítő emlékeivel foglalkozik. De ne szaladjunk előre!

Bethlen 1613 és ’29 között volt Erdély fejedelme, ám már tizenhárom éves korában hallatott magáról: 1593-ban Gyulafehérvárra ment, hogy elvett birtokait visszakövetelje Báthory Zsigmondtól. A talpraesett fiút, többek között Bocskai István ajánlására, ott is marasztották apródnak. Tizenöt évesen részt vett a törökök havasalföldi hadjáratában, s a későbbiek folyamán gyakran bukkant fel különféle hadszíntereken, például a török által birtokolt Temesvár ostrománál vagy a Vitéz Mihály elleni harcokban, de a fejedelmi kíséret tagjaként is. „Királycsinálóként” is emlékezhetünk rá: része volt Székely Mózes, majd Bocskai István, végül Báthory Gábor fejedelemmé választásában. 1603-ban a török fennhatóság alá, Nándorfehérvárra menekült erdélyi nemesek őt választották fejedelemnek, de fiatal korára hivatkozva nem fogadta el a megtiszteltetést.

A kezdetben Habsburg-barát Bethlen, aki a tizenöt éves háborúban még a törökök ellen harcolt, egy idő után rájött, hogy a német és a török közül előbbi a veszélyesebb Erdélyre nézve, mert a császári sas folyton a fejedelemség felé nyújtogatja karmait, míg a török megelégszik a vazallusi adóval, s a belpolitikába nem szól bele. E felismerés és növekvő tekintélye következtében vált a törökös párt informális vezetőjévé. Sokáig támogatta a fejedelemmé emelkedett Báthory Gábort, még akkor is, amikor már világosan látta annak alkalmatlanságát. Csak akkor fordult Báthory ellen, amikor az lepaktált a császári udvarral. Terve azonban kitudódott, és menekülnie kellett. Temesváron Mehmed beglerbéggel kötött szövetséget a fejedelem eltávolítására. A többi feljebb olvasható.

A Porta jóváhagyásával 1613. október 13-án a kolozsvári országgyűlés fejedelemmé választotta Bethlen Gábort, s ezzel megkezdődött Erdély igazi aranykora. Bethlen sikerének titka európaiságában rejlett: ahelyett, hogy bezárta volna országát a hegyek mögé, több szempontból is kinyitotta Erdélyt Európa legfejlettebb régiói előtt. Nyugati mintára merkantilista gazdaságpolitikát kezdeményezett, külföldi iparosokat hívott be, támogatta, hogy erdélyi diákok a polgári fejlődés élvonalába tartozó Angliában és Hollandiában tanuljanak. Református főiskolát alapított Gyulafehérváron, ahol udvarát politikai és kulturális központtá fejlesztette. Mátyás király óta először állított fel állandó hadsereget, amely zsoldosok mellett szabad hajdúkból és székelyekből állt.

A harmincéves háború (bővebben itt: https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-huszarosan), amely a katolikus Habsburgok és a német protestáns fejedelmek között robbant ki, alkalmat adott Bethlennek, hogy Erdély és a Magyar Királyság újraegyesítése reményében a császáriak ellen forduljon. 1619-ben a cseh protestáns rendekkel szövetkezve elfoglalta a Királyi Magyarországot, csak Bécs alól kellett visszavonulnia, amikor Lengyelország felől támadás érte. A következő év márciusában a besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta, s bár a koronáról két évvel később le kellett mondania (cseh szövetségesei vereséget szenvedtek a fehérhegyi csatában), a békekötéskor megkapta a német–római birodalmi hercegi címet. Ezt követően protestáns uralkodókkal keresett kapcsolatot, és különböző összetételű európai szövetségeket próbált tető alá hozni a Habsburgok ellen. Utolsó próbálkozása a lengyel trón megszerzésére irányult (svéd és orosz szövetségben), de 1629-ben bekövetkezett halála megakadályozta terve végrehajtásában.

A Bethlenről alkotott képet árnyalja Báthory Annához való viszonya (lásd az előző részben), és az a tény is, hogy az „aranykor” kétségtelen fejlődést mutató jegyei mellett a középkori gondolkodás még erősen tartotta magát Erdélyben, amint az ennek a résznek címét kölcsönző könyvből* is kitűnik. @Lunemorte értékelése:

*Bethlen Gáborról számos könyv árválkodik a molyok polcain, de csak ehhez társul értékelés.


>!
Lunemorte MP
Nagy László: „Sok dolgot próbála Bethlen Gábor…”

Kicsit unalmas volt nekem ez a kötet és kicsit kicsapongó is. Viszont volt 1-2 érdekesebb dolog is, amit eddig nem tudtam. Brutális amiket csináltak a szerencsétlen elítéltekkel…Legalább annyiból örülök, hogy ebben a korban élünk, hogy most legalább nem ítélhetnek itt halálra bármi miatt is…A halálra ítélés még hagyján, de a kínzások…

!

Bethlen halálát hatalmi válság követte, amelyből I. Rákóczi György (ur. 1630–1648) került ki győztesen. Őt is Erdély nagy fejedelmei között tartjuk számon, ami elsősorban annak köszönhető, hogy olyan, ritkán előforduló kedvező nemzetközi helyzetben uralkodhatott, amely lehetővé tette a békés építkezést. A török nem háborgatta (a Portát lekötötték ázsiai problémái), a román vajdaságok körül két évtizedig tartó, szokatlan nyugalom honolt, a Habsburg-udvar pedig a harmincéves háborúval foglalatoskodott. A békés építkezésnek azonban súlyos belpolitikai ára volt. Rákóczit makacs, erőszakos természete arra sarkallta, hogy ellenzékét folyamatos rettegésben tartsa, de szigorát hívei is érezhették. Egyetlen más uralkodó sem perelt el annyi birtokot alattvalóitól, mint ő, folyamatosan növelve ezzel a már egyébként sem jelentéktelen családi vagyont. A fejedelem földéhsége a gazdaságpolitika változását jelezte. Bethlené modern, merkantilista irányzat (központi gazdaságirányítás, állami monopóliumok, aktív külkereskedelmi mérleg stb.), amely az állami pénzjövedelmet favorizálta; Rákóczi visszatért az állam feudális, földközpontú jövedelemszerzéséhez, amely terebélyesedő magánbirtokain alapult. Gyakorlatilag azzal biztosította hatalmát, hogy magát tette meg a messze legnagyobb földbirtokossá Erdélyben. Ugyanakkor a nemesség sem járt rosszul, mert a korábbi állami monopóliumok eltűntével, aki akart, szabadon kereskedhetett, s a köznép sem berzenkedett, mert a fejedelem uralkodása alatt az adóterhek a korábbiak 75%-ára csökkentek.

Aktív külpolitikára először az új budai török helytartó, Naszuh Huszein megjelenése késztette, az új seprű ugyanis ellene szervezkedett. Erdélyi sereg harminc éve nem vert meg török csapatokat, I. Rákóczi György megtette, és a Porta egy szót sem szólt, mert Naszuh nem központi akaratra kezdeményezte a konfliktust. A győzelem nyomán figyelt fel Európa a törökverő hírébe került Rákóczi hadvezéri képességeire. Hamarosan meg is érkeztek az első megkeresések a protestáns fejedelmek részéről, hogy bevonják a Habsburgok elleni („harmincéves”) háborúba, amire a fejedelem hajlandónak is mutatkozott. A váltakozó sikerrel folyó hadakozás azonban eleinte több diplomáciai bonyodalommal járt, mint tartós haszonnal kecsegtető sikerrel, végül a Habsburg-udvarral kötött különbékében mégis sikerült hét magyarországi vármegyével gazdagítani Erdélyt, és biztosítani a császári területeken élő jobbágyok vallásszabadságát. Ezt követően Rákóczit, Bethlenhez hasonlóan, a lengyel trón megszerzésének lehetősége foglalkoztatta, de ő is meghalt (1648), mielőtt komolyabbra fordulhatott volna a helyzet.

Az országgyűlés által 1642-ben elfogadott öröklési rend értelmében a legidősebb Rákóczi-fiú következett a fejedelmi sorban, II. Rákóczi György (ur. 1648–1660, megszakításokkal), aki Báthory Zsófiával kötött házassága révén tovább növelte a hatalmas fejedelmi birtokot. Trónra lépésekor még tartott az a kegyelmi állapot, amelyben Erdély a magyar rendek érdekei szerint tudta befolyásolni a Habsburgok magyarországi politikáját, a török vazallus államok között elsőnek számított, és kedvére használhatta ki az ütközőállami lét előnyeit. Sajnos azonban a következő tíz esztendőben mindez elveszett. II. Rákóczi György megörökölte az erdélyi fejedelmek Báthory óta szinte kötelező vágyakozását a lengyel trónra, és ez romlásba döntötte a fejedelemséget. A kozák hetmannal, Bogdan Hmelnyickijjel és X. Károly svéd királlyal szövetségben Rákóczi 1657-től részt vett a svédek által a lengyelek ellen indított hadjáratban (ebben a háborúban játszódik Henry Sienkiewicz Özönvíz című regénye – @Leonidas értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/1188957), s ezzel el is pártolt tőle a szerencse. Szövetségesei elfordultak tőle, ő maga hadait hátrhagyva menekült, miközben csapatait bekerítették a krími tatárok. Mivel a Porta jóváhagyása nélkül cselekedett, a törökök jogalapot kaptak a beavatkozásra. A rendek lemondatták Rákóczit, s bár sikerült visszatérnie a hatalomba, a török udvar már nem bízott benne. 1660-ban a török-tatár hadakkal Szászfenesnél vívott ütközetben szerzett sebeibe halt bele nem sokkal a csata után. A török azonban nem vonult ki, hanem az ilyesmiben igen gyakorlott tatárokkal együtt végigdúlta Erdélyt, amely ebből a gödörből már sosem tudott visszakapaszkodni korábbi szintjére.

A két Rákóczi életét egy kivételes asszonnyal való kapcsolatuk tette gazdagabbá. Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György felesége és II. Rákóczi György anyja tizenhat esztendősen Sárospatakot hozta a korban szokatlan szerelmi házasságba. Az ő nevéhez fűződik Patak kulturális felvirágoztatása. Az általa létrehozott református iskolában tanított a kor neves protestáns tanára és gondolkodója, Comenius. Az iskola mellett kórházat és nyomdát is alapított, s külön figyelmet fordított a szegény sorból való tehetséges gyerekek taníttatására. Már férje életében is sokat időzött Patakon, özvegységre jutva pedig végleg ott telepedett le ifjabbik fiával, Zsigmonddal. A Habsburgok erőszakos ellenreformációs törekvéseit, amelyek egy időre az iskolát is elsöpörték, már nem élte meg. Három fejedelem uralkodását s egyben Erdély „aranykorát” átívelő életéről írt regényt Szentmihályiné Szabó Mária. @oscarmániás értékelése:


>!
oscarmániás
Szentmihályiné Szabó Mária: Lorántffy Zsuzsanna

Méltatlanul mellőzött és elfelejtett történelmi regény egy kevésszer megénekelt magyarországi történelmi korszakról. Ha hibára lel az olvasó , ne rója föl az írónőnek, mert lelket simogató jó történet ez. A jelenkor ifjúsága is bátran forgathatja, bár vámpírok nem tartoznak a szereplők közé, van helyettük boszorkány!

!

A XVII. század közepére Erdély már mintegy évszázada beletartozott az európai államok közösségébe. A Svájcnál kétszer nagyobb, de jövedelmi viszonyait tekintve a kisebb német fejedelemségek szintjén álló ország megroggyanása (1660-ban Várad is török kézre került) megrázta Európát. A földrész ekkor már a világkereskedelem kiépülésének kapujában állt, az előrenyomuló törökök pedig fontos nyersanyaglelőhelyeket és kereskedelmi útvonalakat birtokoltak. Már felmerült az „európai egyensúly” gondolata is, a fejedelemség zuhanásszerű katasztrófájával pedig fontos ponton bicsaklott meg ez az egyensúly. Mintha a Várad eleste utáni pánikban hangosabban hallatszottak volna a költő és hadvezér Zrínyi Miklós korábbi intelmei, egyre többen szorgalmazták a török elleni összefogás szükségességét. Ebből az összefogásból azonban egyelőre csak egy osztrák–török diplomáciai játszma lett, amelynek eredményeként megint a Porta jelölt fejedelmet Erdély élére, cserébe eltekintett a fejedelemség megszállásától. A Habsburg-udvar és Európa ezzel időt nyert, Tündérkert élén pedig megkezdte harmincéves uralkodását I. Apafi Mihály, az önálló államiságú Erdély lényegében utolsó fejedelme.

Apafi kormányzását tökéletesen leírja a krónikás által feljegyzett erdélyi mondás: „Nem tehettük, amit szerettünk volna, tettük, amit lehetett”. Erdély fénykorában is vazallus állam volt, de gazdasági és katonai ereje megcsappantával, no meg a növekvő török és európai ambíciók között többé nem lehetett a térség meghatározó tényezője. Apafit ellenszenv fogadta Erdélyben, mert a rendek a II. Rákóczi György halála utáni belvillongások során hatalomra került Kemény Jánost támogatták. Kemény azonban meghalt egy ütközetben, így az új fejedelem megkezdhette azt a fontolva haladó építkezést és külpolitikai helyezkedést, ami egész uralkodását jellemezte. Elődje hibái óvatosságra intették, szeme előtt mindig ott lebegett, hogy egyetlen rossz döntés is elegendő a katasztrófához.

Apafi célja is az ország újraegyesítése volt, de tudta, hogy a megváltozott nemzetközi helyzetben csak kis lépésekben haladhat, hiszen a német mindenre figyelt, a törökök pedig olykor még a belpolitikába is beleszóltak. Megpróbálta talpra állítanai a gazdaságot, magyar és román iskolákat alapított, vallási toleranciát hirdetett, miközben Erdély nyögte a törkök által megnövelt vazallusi adót és a hadisarcokat. Kénytelen volt részt venni a török oldalán az 1663–64-es hadjáratban, amelynek lezárását a Magyar Királyság és Erdély számára egyaránt előnytelen vasvári béke jelentette. Közben a Habsburgokkal szemben a franciáknál keresett szövetségest, XIV. Lajos meg is említette Erdélyt a szövetséges államok között. Számításait azonban keresztülhúzta Thököly Imre felkelése*, amely elszívta Erdélyből azt a katonai erőt, amelyre Apafi is számított, a kurucvezér rövid életű felvidéki királysága pedig tovább osztotta a magyarlakta területeket.

Kara Musztafa bécsi kudarca után 1683-ban megindult a Szent Ligában egyesült nemzetközi európai erő a törökök kiszorítására, amely három év múltán majd Budát is visszafoglalja, s az egymást lavinaszerűen követő események végleg elsöpörték Apafi terveit. A csapataival Erdélybe bevonuló Lotharingiai Károly főherceg még hajlott Erdély önálló államiságának elismerésére, de ’88-ban Caraffa tábornok már fegyveres erővel kényszerítette Apafit egy olyan szerződés aláírására, amelyben elismeri a császár főségét, és lemond Erdély önállóságáról. Tündérkert sorsát végül az I. Lipót császár által 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum pecsételte meg, amennyiben ez az irat már a Habsburg birodalom részeként hivatkozott Erdélyre. Apafi halála után még fia viselhette névleg az erdélyi fejedelem címet (II. Apafi Mihály), de tényleges hatalma már nem volt, s az ő halála után a császsár által kinevezett kormányzók irányították Erdélyt.

I. Apafi Mihályra sokáig gyengekezű uralkodóként emlékezett az utókor, holott az adott lehetőségek között valóban megpróbált mindent, amiben lehetőséget látott országa gazdasági erejének növelésére és külpolitikai megerősítésére. A sors azonban más lapokat osztott Erdélynek. De hogy ne szomorodjunk el teljesen, emlékezzünk meg még egyszer az „aranykorról”, méghozzá Móricz Zsigmond trilógiájával. @kvzs értékelése:

* A kuruc korról bővebben: https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-eb-ura-fako.


>!
kvzs P
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.

Móricz Zsigmond: Erdély I-III. Tündérkert / A nagy fejedelem / A nap árnyéka

Igazi nagy mesélője Móricz az embereknek és a magyarságnak. Hol kegyetlen őszinteséggel, hol kedves iróniával, de mindig igazi tükröt tart és élvezetesen, olvasmányosan mesél. A szereplői között van szerelem, pénz, hatalom és vallás bolondja, szív és lélek betege egyaránt. Megmutatja, hogy milyen nagyok lehetnénk, ha elfelejtenénk a széthúzást, a furkálódást, a kicsinyeskedést. Mert sajnos a feltett kérdések nem csak a könyv megírásakor, vagy a XVII. században voltak aktuálisak, hanem sokszor még ma is azok.
Móricz jellemábrázolása annyira zseniális, hogy senkit sem tudunk egyértelműen utálni, szeretni, vagy csak sajnálni, mert mindenkinek látjuk a pozitív és negatív tulajdonságait és az egyszerű nép, a magyar tájak különböző embereinek ismeretében és bemutatásában is felülmúlhatatlan (nagyon röhögtem a karcagi résznél: kunságiként egyértelműen ráismertem az ottaniak kevés beszédére és kemény fejére). A történetvezetés ugyan néha belassul, illetve a főurak családi kapcsolatainak és politikai játszmáinak aprólékos magyarázata miatt akadozik, összességében ez mégis egy nagyívű, olvasmányos és érdekes történelmi regény, aminek a végén az ember csak azt sajnálja, hogy nem készült el a folytatás.

!

A fő témánk Erdély története, de mivel a Magyar Királyság és az „erdőntúli” fejedelemség részéről 1541 után mindig fellelhető valamilyen próbálkozás az újraegyesítésre, érdemes egységben is szemlélni a két politikai formáció XVII. századi történelmét. Péter Katalin kismonográfiájában olyan, a magyarság szempontjából reménytelen korszakot tár elénk, amelyben a legjobbak egy pillanatra sem engedték át magukat a reményteleségnek. Ez az évszázad nem a győzelmek kora, de ha valami példa lehet az utókor előtt, „a magyar romlásnak százada” valóban az. @cserepes_virág értékelése:


>!
cserepes_virág
Péter Katalin: A magyar romlásnak századában

Igazából csak a könyv második felét olvastam, mert kellett az OKTV-és választott témámhoz, de nagyon regényesen és egyáltalán nem szárazon ír Magyarország három részre szakadásának időszakáról

!

A Rákóczi-szabadságharcból Erdély is kivette a részét. II. Rákóczi Ferencet fejedelemmé is választották, csakhogy az erdélyi rendek akkor már nem rendelkeztek a szabad fejedelemválasztás jogával, s a szabadságharc is elbukott. A bukás után tovább változtak a Gubernium (kormányzóság) etnikai viszonyai, amelyeket nemcsak a XVIII. század közepén bevándorolt mintegy félmillió román jelenléte alakított, hanem az ez idő tájt a Magyar Királyság töröktől megtisztított alföldi területeire átvándorló magyar népesség hiánya is. A II. József uralkodása alatt, 1784-ben kitört Horea–Closca-féle parasztfelkelés résztvevőinek többsége román nemzetiségű volt, e lázadást ma mégis inkább társadalmi, mint etnikai jellegűnek tartja a tudomány. Bár hamar leverték, a felkelést felszító elégedetlenség a szabad költözést biztosító jobbágyrendelete kiadására sarkallta a császárt. Ezt a rendeletet nem is vonta vissza azzal a bizonyos, halála előtti „nevezetes tollvonással”.

A XIX. században a liberális eszmék közül talán leghangosabbnak (és legkönnyebben befogadhatónak) mutatkozó nacionalizmus a Magyar Királyság és Erdély területén élő nemzetiségeket is cselekvésre késztette. A nemzetiségi kérdés átfogó megoldása nem szerepelt a reformországgyűlések, később a márciusi ifjak, majd a forradalom országgyűlése programpontjaiban, mindössze az Erdéllyel való egyesülés igénye kapott hangsúlyt. A nemesség az ország gazdasági és társadalmi modernizálásának kínjával volt elfoglalva, s minduntalan azzal az ellentmondással találta szemben magát, amely az ezeréves nemesi előjogok és a modernizációs szükségszerűség között feszült. A nemzetiségek nem támogatták a magyar forradalmat, s a szabadságharcban is inkább a Habsburgoktól várták a megváltást, miközben a bécsi udvarnak esze ágában sem volt megadni a jogokat, amelyekkel hitegette őket.

A kiegyezés (1867) utáni évben megszületett nemzetiségi törvény, bármennyire is haladónak számított a kor Európájában, csupán kulturális és oktatási jogokat adott a nemzetiségeknek, etnikai alapú politikai szerveződést nem engedett, így az ellentétek tovább élesedtek. A korszak Európája „tanulta” a nacionalizmust, amelynek mindinkább megmutatkozott agresszív oldala, amely 1914-ben az I. világháború kitöréséhez vezetett. A háború végét lezáró békediktátum az Osztrák–Magyar Monarchia részekre szabdalásának lázában az 1541 óta hol önálló államként, hol birodalmi részként létező, de lényegében a Magyar Királyságtól elkülönült politikai egységet alkotó Erdélyt Romániának juttatta, minek következtében az ottani magyarok a kollektív jogfosztottság állapotába kényszerültek.

Erdély 1918. és ’47. közötti hányatott sorsát mutatja be minden részletre kiterjedően Romsics Ignác nemrég megjelent monográfiája, amelyben a nemzetközi hivatalosságok felelőssége mellett a korabeli kormányerők és az ellenzék szerepét is górcső alá veszi. @kismaco4 értékelése:


>!
kismaco4
Romsics Ignác: Erdély elvesztése – 1918–1947

Mindenképpen érdekes olvasmány. Legfőképpen azért, mert korántsem egyértelmű mindenki számára az a tény, hogy ki és milyen szempontok alapján támogatta a Román Királyság szándékát arról, hogy Erdélyt odacsatolják. Pl. Berthelot tábornoknak nagyon sokat köszönhetnek. Ő volt az aki másokkal együtt azt állította: „A magyarok, akik egyébként nem is a terület őslakosai mindig is rendkívül alattomos népnek bizonyultak, és a satisztikáik "hírhedten megbízhatatlanok”.
Hm… köszönjük Berthelot tábornok!

!

A háború után kiépülő Horthy-rendszer politikájának vezérfonala a „mindent vissza” elv volt. A régi-új elit tagjai a győzteseket, a ’19-es kommünt és a „nemzetközi zsidóságot” tették felelőssé a történtekért, és úgy látták, hogy elődeik túlzottan kesztyűs kézzel bántak a nemzetiségekkel, akik hálátlanságukban még ebbe a kézbe is belemartak. A külpolitikai elszigeteltségből az olasz fasiszta és a német náci állam felé való közeledéssel igyekeztek kitörni, mert azok is a háború utáni rendezés áldozatainak tartották magukat, és megkérdőjelezték az oktrojált békékkel kikényszerített status quot. A ’30-as évek végére az Erdély-kérdés tekintetében, ahogy a kora-újkorban is, kedvezően alakult a nemzetközi helyzet. A német Harmadik Birodalom megerősödésének, meg az angol és francia kormányzat Hitlerrel szembeni megengedő politikájának köszönhetően lehetségessé vált a trianoni béke részleges revíziója. A bécsi döntések (1938 és 1940) és más revíziós tárgyalások nyomán jelentős nagyságú területek kerültek vissza a Magyar Királysághoz (többek között Észak-Erdély), s ha nem sikerült is „mindent” visszakapni, a terület-növekedés ténye a kormányzat sikereként jelent meg a köztudatban, és jelentősen hozzájárult az egyeduralmi helyzetben lévő és a húszas évek óta egyre nyíltabban diszkriminatív társadalompolitikát folytató hatalmi elit legitimációjához. Lényeges, hogy valójában mi történt a visszacsatolt területeken, milyen etnikai folyamatok indultak el, a helyiek hogyan élték meg az anyaországiak jelenlétét, és hogyan használta ki az ölébe hullott lehetőségeket a hatalmi elit. Ablonczy Balázs a visszatért Erdélyről írt érdekes, sok nóvumot tartalmazó könyvet, amelyet @Csabi értékelt.


>!
Csabi P
Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1940–1944

Ez a könyv is azon történelmi munkák sorába tartozik, amelyek megpróbálnak rávilágítani a magyar történelem félreértett, félremagyarázott, agyonhallgatott eseményeire. Amelyek segítenek szembenézni a történelmi valósággal. Ebben az esetben azzal, mi is történt Erdélyben a visszacsatolás éveiben, no és persze mik voltak az előzmények. Ami a legjobban szíven ütött, az az információ volt, hogy a magyar kormány(ok) mennyire elhanyagolták Erdélyt és Székelyföldet, akkor, amikor még a korona alá tartoztak (1918 előtt). Csak akkor lett igazán fontos, amikor már nem volt meg. Mint a gyerek macija, már egy éve rá sem nézett, de amikor anyu kidobja, akkor van bőgés.
Maga a szerző jegyzi meg a könyv elején, hogy ez nem egy nagymonográfia, inkább a népszerű történelem vonalába tartozik, teszem hozzá én. És éppen ez a könyv egyik hibája, hogy kapunk mondatokat, információkat, amiket szeretnénk részletesen kifejtve látni (mert nem értjük, nem ismerjük a mögöttes dolgokat), de az író már tovább is lépett. Jó, hogy sok személyes beszámolóba tekinthetünk be, emberközelivé téve az eseményeket, maga az író is felidézi saját családi emlékeit, máskor viszont belecsúszunk a számokba, százalékokba, statisztikák felsorolásába, ami megakasztja az olvasást. Néhol meg olyan mondatokra bukkanok, hogy nem tudom, most ironizál vagy komolyan gondolja a szerző? Végül is egy történelmi mű ez, vagy mifene. Ami viszont richtig idegesített is, az az idegen szavak fölösleges és gyakori felbukkanása. Ha nem nagymonográfia, akkor hagyjuk az ilyen tudományoskodást.
Mindent együttvéve hasznos kis könyv, de nem ártana erről a témáról egy nagyobb lélegzetű mű is.
Ja, azoknak, akik szeretnek Horthy-szobor avatásra járni, meg ilyen fekete kéményseprő ruhát hordanak piros-fehér mintákkal nem tudom jó szívvel ajánlani, nem fogják megtalálni benne az igazukat. Vagy csak részben, de az ugyanaz.

1 hozzászólás
!

A németekkel szövetségben elveszített II. világháború után második Trianon is következett. A visszatért erdélyi területek újra Romániához kerültek (más vidékek Csehszlovákiához, a Szovjetúnióhoz, Ausztriához és Jugoszláviához), és a térségben hamarosan kiépült szovjet típusú rendszerekben szóba sem kerülhettek a helyzetből fakadó egyéni és családi tragédiák, mint ahogy az egyre sűrűsödő etnikai-kisebbségi problémák sem.

Gróf Bánffy Miklós a XIX-XX. század fordulóján a magyar arisztokrácia különösen változatos életutat bejárt tagja volt. Az erdélyi születésű gróf volt festőművész-tanonc, országgyűlési képviselő, zsurnaliszta, a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, a Kisfaludy Társaság tagja, Tisza István, majd a Károlyi Mihály-féle Nemzeti Tanács híve, Habsburg IV. Károly koronázási parádéjának kormánybiztosa, a budapesti Székely Nemzeti Tanács egyik alapítója, a Bethlen-kormány külügyminisztere majd kisebbségügyi minisztere, de ő érte el azt is, hogy az Ausztriához csatolt területeken népszavazást írjanak ki, melynek következtében Sopron is választhatott Ausztria és Magyarország között. Ahogy mondani szokás: nagy idők tanúja volt, aki ráadásul nem is akármilyen írói vénával rendelkezett. Erdélyről szóló trilógiájának csupán az első kötete jelenhetett meg a Kádár-korban, s az is csak erősen „kritikai” kiadásban. Ma már teljes terjedelmében olvasható ez a mű a világháborúk előtti „boldog békeidőkről”. Az író, aki az általa ábrázolt korban s jóval utána is mindig a tűz körül forgott, mintha saját osztályának lelkiismeretét írta volna bele ebbe a hosszú történetbe, amelyet @Rilla3 értékelt:

Én búcsúzom erre a hónapra, olvassátok a MERÍTÉS többi rovatát is!

ursus


>!
Rilla3 P
Bánffy Miklós: Erdélyi történet I–III.

Nagyon sok könyv született a következményekről, még mindig sokszor hallani az „elvették tőlünk Erdélyt” típusú mondatokat, de vajon tudjuk-e hogyan jutottunk oda, hogy az ország számára ilyen következményekkel járhatott a világháború? És vajon azok, akik Bánffyval együtt érezték, hogy nem jó irányba mennek a dolgok a század legelején, ők mit éreztek Trianon után? Az biztos, hogy Bánffy Miklós utólag is megtette, ami tőle tellett: kritikusan, elemezve, hús-vér szereplőkké formálva a legjellemzőbb életpályákat és gondolatvilágokat elénk tárta a XX. század elejének hiteles képét, ahhoz viszont, hogy minél többen árnyaltabban lássák ezt a kort és eseményeit sokkal népesebb olvasótárborra lenne szüksége. Megérdemelné.

!

AJÁNLOTT KÖNYV:
Romsics Ignác: Erdély elvesztése – 1918–1947

A SZERKESZTŐK AJÁNLATAIT ITT TALÁLJÁTOK:
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

FELHASZNÁLT IRODALOM
Romsics Ignác: Erdély elvesztése – 1918–1947
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1437_julius_6_a_ko…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1437_szeptember_16…
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/ErdelyHun-e…
https://mult-kor.hu/zsigmond-kiraly-menlevele-ellenere-…
https://mult-kor.hu/20140414_hogyan_lett_keresztes_hadj…
http://tortenelemcikkek.hu/node/202
http://tortenelemcikkek.hu/node/206
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/ErdelyHun-e…
https://studhist.blog.hu/2017/06/07/a_bathori_bathory_c…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1629_november_15_b…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1630_november_26_i…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1648_oktober_11_ii…
https://mult-kor.hu/a-legenda-szerint-lorantffy-zsuzsan…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1690_aprilis_15_i_…
https://mult-kor.hu/cikk.php…
http://multikult.transindex.ro/…
https://mult-kor.hu/sokaig-agyonhallgattak-banffy-miklo…

A ROVAT KORÁBBI SZÁMAI
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-a-regmulttol-1606-ig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-hetkoznapok-tortenelme
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rath-vegh-istvan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-szuletese
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagy-fal-nepe
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mezopotamia-a-kezdet-kezdete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-i-vilaghaboru
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-habsburgok-egy-karrier-tortenete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kertesz-erzsebet-hosnoi
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sirhant-muvek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-huszarosan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sprechen-sie-finnugor
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-48-03-15-maskeppen
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-szabadkomuvesseg
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-templomosok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-romantikus-historiak
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-bizanc-ezer-eve
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagyok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-memoar-avagy-a-tortenelmi-en
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-eb-ura-fako
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-italiai-reneszansz
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kriminalis-tortenelem
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-szamurajok-es-sogunok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mar-az-okorban-is
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-hollos-matyas
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-gyarmatvilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-ismeretlen-vandorai
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-eloitelettol-a-tomeggyilkossagig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-iii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-ii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-i
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-torok-vilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-csaladregenyek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-az-erem-masik-oldala
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-polgarhaboruja
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-a-gyarmatoktol-a-fuggetlenseg-kivivasaig
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-napoleon-es-a-tobbiek
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tortenelem-elott
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-a-pestis-idejen
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-passuth-laszlo
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-ii
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-claudius-es-nero
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tatarjaras
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-okori-egyiptom
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-keresztes-hadjaratok
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rubiconon-innen-rubiconon-tul

TÖRTÉNELMI TÁRGYÚ KIHÍVÁS @KingucK jóvoltából »»»»


>!
KingucK P

Olvassunk magyar történelmi regényeket – 2. forduló olvasós történelmi

Elkezdődött2018. április 30., 23:48
Jelentkezés vége2020. december 31., 23:59
Véget ér2020. december 31., 23:59

A kihívás célja, hogy regényeken keresztül ismerkedjünk a saját történelmünkkel. A polcomon és a várólistámon folyamatosan nőnek az ilyen jellegű regények száma, remélem ezzel nem vagyok egyedül és a kihívással másnak is tudok egy kis lendületet adni.
Remélem erre a fordulóra is sokan velem tartotok!
A könyvek száma nem csökkent, sőt! :)

Teljesítés feltételei:
– jelentkezz :)
– 12 db magyar történelemről szóló regény elolvasása
– Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el
– Lehet hozni 4 db régebbi olvasást, de csak teljes dátummal
– Olvasásokat lehet hozni egyenként vagy polcon
– Négynél kérek szöveges értékelést, a többinél elegendő a csillagozás

A kihívás polcát itt találjátok:
https://moly.hu/polcok/magyar-tortenelmi-regenyek

Történelmi regény fogalma (Wikipédia):
„A történelmi regény olyan regény, mely valamely történelmi korban játszódik. Főhőse vagy történelmi személy, vagy pedig kitalált alak, de a mellékszereplők közt történelmi alakok is vannak. A regény megírását rendszerint alapos kutatás előzi meg.”

Kép: Feszty-körkép
https://hu.wikipedia.org/wiki/Feszty-k%C3%B6rk%C3%A9p
Várok mindenkit szeretettel! :)

Kapcsolódó alkotók: Gárdonyi Géza · Móricz Zsigmond · Jókai Mór · Mikszáth Kálmán · Bán Mór · Makkai Sándor · Passuth László · Böszörményi Gyula · Benkő László · Gulácsy Irén · Bíró Szabolcs · Urbánszki László · Trux Béla · Csikász Lajos · Pusztai Andrea · Gál Dorina · Viola Judit · Bányai D. Ilona

Jegyzetek

70 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!