MOLYrágta történelem – Sztálin

Rovatgazda
!

„A halál minden problémára megoldás. Nincs ember, nincs probléma.” (Sztálin)

Ioszeb Dzsugasvili (oroszosan: Joszif Viszárionovics…) regnálásához a Szovjetunióban, a II. világháborúban elesetteken kívül, legkevesebb 20 millió halott köthető, és akkor nem számoltuk a nevével fémjelzett rendszer, a sztálinizmus halálos áldozatainak számát és a testileg-lelkileg megnyomorítottak millióit. Sztálin tagadhatatlanul a náci Németország és szövetségesei elleni győztes háború egyik vezéralakja volt, s éppen ez a győzelem tette kora világának legnagyobb hatalmú diktátorává, a háború után kiépült „szocialista” világrendszer urává. A diktátorok esetében érdemes elgondolkodnunk a politikusok szerepén. Emberek jönnek a semmiből, döntéseket hoznak, majd meghalnak, mint mindenki más, és ezzel leteszik a felelősség terhét is. Azonban tevékenységük nyomai kitörölhetetlenül megmaradnak nemzedékük életében és a történelemben. Sztálin állítólag gyakran idézte az általa egyébként gyűlölt Trockij egyik mondását:

„Mi elmegyünk, de úgy becsapjuk magunk mögött az ajtót, hogy beleremeg a világ”.

A rovat jelen számában ennek az ajtócsapkodásnak a történetét tekintjük át, felidézve milliók gyilkosa és egy születő világrendszer megfellebbezhetetlen hatalmú vezetője, Sztálin életének folyását.

Az I. világháború utáni zavaros időszak a szédületes politikai karrierek korszaka volt, amely a század negyvenes éveiben egy foglalkozás nélküli osztrák háborús veterán és egy grúz cipőboltos eredetileg papnak tanult fia ötvenmillió halottat produkáló párviadalában tetőzött. E két ember, Hitler és Sztálin tevékenységének hatásai hetvennégy év távlatában is érezhetők. John Lukacs könyve együtt tárgyalja a múlt század két nagy hatású diktátorának személyiségét, egymáshoz való viszonyukat, s a szerinte elkerülhetetlen összecsapáshoz vezető utat. @Hanging_Moss_9102 értékelése:


>!
Hanging_Moss_9102
John Lukacs: Hitler és Sztálin

Lukacs egy zseni. Az egyik kedvenc történészem, aki ráadásul magyar. Kár hogy nem tanít egyetemen, bár már kora se engedné. Lebilincselően írja le a párharcokat. Egy író, aki végre csak a tényeket veszi alapul, visszaszorít minden hamisságot, valótlanságot. Remek forrásokat dolgoz fel. Nagyon színvonalas.

!

Sztálin pályája persze nem a világháborúban betöltött szerepével kezdődött, és nem is „Sztálin”-ként. Az 1878-ban a grúziai Goriban született Dzsugasvilit anyja Szoszónak becézte. A gyermek ekkor még kizárólag grúzul beszélt, a helyi görögkeleti elemi iskolában nem is volt szüksége az orosz nyelvre. Jó tanulónak bizonyult, s bár apja szívesebben látta volna maga mellett a boltban, anyja kiharcolta, hogy az egyetlen továbbtanulási lehetőséget kihasználva, a Tbilisziben működő papi szemináriumban folytathassa tanulmányait. Egy másik valóságban a későbbi generalisszimusz ortodox pópaként élhette volna le az életét, ám az 1895-ben még csak 17 esztendős ifjúnak módja nyílt megismerkedni a cári rendszer által a Kaukázuson túlra száműzött orosz forradalmi marxista csoportokkal, s ez más irányt szabott jövőjének. Három évvel később már az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt tagja volt (hamarosan ki is rúgták a papneveldéből), és kitűnő szervezőkészsége, meg persze személyes ambíciói révén a grúz nagyvárosok (Tbiliszi, Baku, Batumi) szociáldemokrata szervezkedéseinek vezetőjévé vált, sztrájkokat irányított és saját nyomdával rendelkezett.

A szociáldemokrata szervezkedést természetesen üldözte a cári kormány, s amikor Dzsugasvili hírt adott tüntető munkások meggyilkolásáról, börtönbe zárták. A börtönből is folytatta szervező tevékenységét, miközben rabtársait oktatta a marxizmus alapjaira. 1903-ban a Szociáldemokraták Egyesült Kaukázusi Bizottságának tagjává választották. Ebben az időben vette fel a Koba (fékezhetetlen) nevet. Edvard Radzinszkíj Sztálinról írt nagyszabású életrajzi regényének első kötetében a gyermekkortól veszi sorra a főszereplő cselekedeteit. @pepege értékelése:


>!
pepege MP
Edvard Radzinszkij: Koba I.

Alighanem mindannyiunkban él egy kép a diktátorokról, amely még az iskolai történelmi tanulmányainkból ragadt ránk. Az én esetemben ez arra az időszakra tehető, amikor Sztálinra még hősként kellett tekintenünk, és Hitler véres tettei voltak azok, amelyeket úgy szajkóztak, hogy örök nyomot hagyjanak bennünk. Persze akkor még nem tudtam, hogy a Gulag már jóval korábban megkövetelte az áldozatait, mint a náci haláltáborok…

Csupán pár hónapja olvastam a Nobel-díjas írónő, Szvetlana Alekszijevics Elhordott múltjaink című dokumentumregényét, amelyben a posztszovjet korszak embereit szólaltatja meg, az ő visszaemlékezéseikből épül fel a regény, és tárul fel előttünk a szovjet kommunizmus 70 éve, illetve az annak bukása utáni időszak. Furcsa volt azt tapasztalni, hogy főképp az idősebb korosztály tagjai „visszasírják” Sztálin rémuralmát. Friss volt tehát az emlék, amikor tudomást szereztem arról, hogy az Európa Könyvkiadónál megjelenik Edvard Radzinszkij Sztálinról szóló regénytrilógiájának első része. Nem volt kérdés, hogy el akarom-e olvasni.

Sztálin apokalipszise 1878–1937. Ha nem tudnánk, ki volt a nagy Vezér, akkor is vészjóslóan cseng ez az alcím. Az évszámokból is jól látható, hogy az első kötet az 1937-es nagy, párton belüli tisztogatásig tartó időszakot öleli fel. A szerző lépésről-lépésre, nagy aprólékossággal mutatja be, hogy lesz a fiatal Szoszóból Koba (itt azért hiányérzetem volt, azt gondoltam, a kisgyermekkori élményeiből sokkal többet tudhatunk meg, de csupán néhány információt csepegtetett el), majd később hogyan „születik meg” Sztálin. Rögtön a regény elején jól érzékelhető, hogy Sztálin a kezdetektől, gyermek- és ifjúkorában is nagyon mély hatást tudott tenni az emberekre. Különös módon már akkor is mindig elérte a célját, rá tudta venni a környezetét, hogy az ő akarata teljesüljön. Számító, céltudatos, a cselekedeteinek következményeivel is törődő ember volt. Nem csoda, hogy hamar közel került a tűzhöz, és Lenin halála után ő lett az ország első embere.

Számomra általában egy regény lelke maga a narráció, éppen ezért nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy Radzinszkij ezt a feladatot igazán ötletesen oldotta meg. „Keresett”, vagyis maga talált ki egy gyermekkori barátot, Fudzsit, aki a kezdetektől ott volt Koba mellett, mindent látott, tapasztalt, mindent fel is jegyzett, s túlélve a diktátort, visszaemlékezéseit papírra vetette. Radzinszkij úgy állítja be, mintha a kézirat magától Fudzsitól származna, s ez a kis trükk – és persze maga az elbeszélés stílusa, alapossága – olyannyira hitelesebbé tette számomra, hogy már-már el is hittem: valóban létezett ez a bizonyos barát…. Érdekes volt látni, hogy az addig barátját vakon követő Fudzsi szép fokozatosan elbizonytalanodik és megkérdőjelezi Sztálin döntéseinek jogosságát, igazát, mivel azonban tart is tőle, ezért mélyen elzárja magában ezeket a kétkedő gondolatokat. Csak nekünk, olvasóknak tárja fel legbensőségesebb titkait. Többször kihangsúlyozza a regény folyamán: az igaz, hogy megjárta a lágert, de mégis ő az egyetlen túlélő barát. Pontosan ez az a momentum, ami lerántja a leplet és rávilágít arra, hogy Fudzsi személye csupán fikció, hiszen miért éppen vele kivételezett volna a Vezér.

Azt szeretem a történelmi regényekben – és a Koba is főként ezzel fogott meg –, hogy nem száraz adatokkal, unalmasnak tűnő évszámokkal traktálnak, hanem úgy tudok információkhoz jutni, hogy közben szórakozhatok is. Persze bárkiben felmerülhet a kérdés, hogyha Radzinszkij regényének egy része fikció, honnan tudom kiszűrni belőle az igazságot. Erre egyszerű a válasz: csupán el kell olvasni a könyvet, és érezni lehet a sorok között, hogy hol húzódik a határ. Fontos műnek tartom, mert a történelem olyan megrázó szeletét tárja fel előttünk, amelyet sosem szabad elfelejtenünk, és amely sohasem ismétlődhet meg. Tudom, a következő kötetetekben további borzalom, a szovjet rendszer és főként Sztálin nevében elkövetett rettenetes bűnök sora tárul majd elém. Igyekszem felkészülni az élményre, bár nem sok reményt látok arra, hogy ne borzongjak olvasás közben, mert már ez az első rész is nagyon megviselt. Fudzsi meséjét elsősorban azon történelmi regények szerelmeseinek ajánlom, akik szívesen mélyednek el a hosszú, cselekmény- és részletgazdag regényekben, de nem félnek attól, ha szörnyűségekről kell olvasniuk…
http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-04…

!

A Koba-korszak folyamatos üldöztetés melletti aktív, sőt vehemens politizálása az ifjú Dzsugasvili rendkívüli leleményességéről és kitűnő szervezőkészségéről tanúskodott. Kiváló kommunikációs képességei mellett ezek emelték a Kaukázus-vidék munkás-szervezkedésének vezáralakjává, és alkalmassá tették a cári hatóságok kijátszására. A hatóságok tűrőképességét persze nemcsak politikai tevékenységével, hanem köztörvényes bűncselekményekkel is tesztelte: a mozgalom finanszírozása érdekében védelmi pénzeket szedett és bankot rabolt. Persze a szerencse nem mindig szegődött mellé a rendőrség és az ügyészség által a mozgalom és az ő személye elé állított akadályok leküzdésében. Több alkalommal bebörtönözték, illetve száműzték (utóbb életfogytig), viszont rendszeresen megszökött fogvatartóitól, és újra aktivizálódott.

Első szibériai börtönbüntetésének ideje alatt kezdett levelezni a nyugati emigrációban élő Leninnel, aki éppen akkoriban (1903) hozta létre saját frakcióját, a bolsevik mozgalmat. Kobára nagy hatást gyakoroltak Lenin lelkesítő hangvételű levelei, s a száműzetésből megszökve, a grúz nagyvárosok leghangosabb bolsevista szónoka és mozgalmi aktivistája lett.

Ebben az időben zajlott a Kína és Korea irányában történő terjeszkedés „jogáért” vívott orosz-japán háború (1904-1905), amely a cári erők számára mind a szárazföldön (Mukden), mind a tengeren (Csuzima-szoros) súlyos vereséggel végződött*. A háború fokozta az egyébként is gyengélkedő orosz gazdaság problémáit, a lenézett távol-keleti országtól elszenvedett vereség pedig megtépázta II. Miklós (ur.: 1894-1917) cár tekintélyét. Az 1905-ös változásokat** eredményező zavargásokban Sztálin nem vett részt, de később, a nyomokban demokratizálódó helyzetben létrejött pártok (eszer, kadet, oktobrista, mensevik stb.) elleni politikai küzdelemben igen. Az 1905. esztendő más szempontból bizonyult jelentősnek Koba számára: az első Összoroszországi Bolsevik Konferencián végre személyesen is találkozott Leninnel.

Az ifjú Sztálinról szól Simon Sebag Montefiore könyve, amelyet @Alfrodulson elismerő szavaival ajánlunk:

*A csendes-óceáni cári flotta megsemmisült, és súlyos veszteségek érték a Balti-tengerről nagy kerülővel érkező orosz hajóhadat is, miközben a szárazföldi hadsereg is összeomlott. A békét Theodore Roosevelt elnök közvetítésével az amerikai Portsmouthban kötötték meg 1905 szeptemberében.

**1905 októberében II. Miklós kénytelen volt írásba adni, hogy tiszteletben fogja tartani a polgári szabadságjogokat, és hozzájárul egy alkotmányos országgyűlés (duma) felállításához. Más kérdés, hogy a gyakorlatban ebből kevés valósult meg, például a cár később rendszeresen feloszlatta a dumát.


>!
Alfrodulson
Simon Sebag Montefiore: Az ifjú Sztálin

Ha történelem könyvet írnék, minden bizonnyal én is valahogy így szeretném létrehozni. Montefiore hozta a várt színvonalat, amit a Vörös cár udvarával már egyszer teljesített.
A könyv a jelenlegi legfrissebb és – nem hiszem, hogy tévednék –, legjobb életrajzi monográfia Sztálinról és környezetéről. A mű által úgy ismerhetjük meg a főszereplőt, ahogy eddig még soha, továbbá az író olyan forrásokat is felhasznált, amit rajta kívül még eddig senki sem publikált, főleg Sztálin bűnözői múltját tekintve.
A könyv remekül megcáfolja azt a tényt, hogy Sztálin műveletlen bugris lett volna, és hogy a bolsevikek körében, illetve Lenin mellett eltörpült volna szerepe, és ezáltal csak a vak szerencsének köszönhette volna azt, hogy ilyen magasra emelkedett. A szerző remekül rámutat arra, hogy ezeket mind ellenlábasai mondták róla – próbálván elbagatelizálni szerepét –, akiknek feljegyzéseit a hidegháborús nyugati irodalom fenntartások nélkül átvette. Ilyenek például Trockij feljegyzései, amik szintén erősen elfogult nézőpontot képviselnek, bár az eseményeket tekintve pontosak.

!

Dzsugasvili 27 éves volt, amikor Lenin személyesen is megismerte és felfigyelt rá. A bolsevikok vezetője rendkívül tehetségesnek és elkötelezettnek látta az ifjú grúz mozgalmárt, aki az ő ajánlásával lehetett az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt tbiliszi szervezetének vezetője. 1905 és 1912 között korábbi körzeteiben Koba már a bolsevik eszméket hirdette. Ebben az időben volt lapigazgató és lapalapító, cikkeket és tanulmányokat publikált, miközben folytatta agitációs- és szervezőmunkáját is. Közben többször letartóztatták, egy alkalommal öt évre kitiltották a Kaukázusból, de mindig visszatért. Lenin ezt feltétlen hűségként értékelte, és csodálta bátorságát, amelyet nem tudott kikezdeni a hatóság vegzálása. A jutalom nem maradt el: 1912-ben beválasztották a Bolsevik Párt Központi Bizottságába. „Szabadulóművész” híre és gyakori publikációi révén (Zvezda, Pravda) országos ismertségre tett szert, s a párttagság megtanulta újabb felvett nevét – 1912 körül kezdte magát „acélos”-nak, azaz Sztálinnak nevezni.

Montefiore folytatta az ifjú Sztálinról írott könyvét, s ez egy újabb kitűnő monográfiát eredményezett. @Zsuzsi_Korándi értékelése:


>!
Zsuzsi_Korándi
Simon Sebag Montefiore: Sztálin

Simon Sebag Montefiore: Sztálin A Vörös Cár udvara

…. nem egy könnyű olvasmány, de rendkívüli is a maga nemében, átfogó, ha az ember belekeveredik ki kivel van még egy ilyen névjegyzék is van az elején, de amúgy meg szinte ott van percről percre…és ami még fontos hogy nem száraz, de tényközlő, és időközönként meg megcsillan az a jó öreg akasztófahumor…

3 hozzászólás
!

1914 márciusában Sztálin ismét száműzetésbe kényszerült, ezúttal egy a sarkkörtől északra fekvő szibériai faluba, Kurejkába, ahonnan két évvel később délebbre, Krasznojarszkba szállították. E száműzetés során ismerkedett meg Szverdlovval, aki később Lenin belső munkatársa lett, és Kamenyevvel, aki Zinovjevvel együtt egészen 18 évvel későbbi kivégzésükig Sztálin szövetségese lett. Még tartott a száműzetés, amikor Európában kitört az I. világháború, amelyben az orosz birodalom az antant oldalán szállt harcba a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Azonban II. Miklós Oroszországa minden kardcsörtető erőfitogtatás ellenére sem bírta sokáig az elhúzódó háború terheit. 1916-tól egyre sűrűbbek voltak az éhséglázadások és egyéb zavargások a birodalomban. A fokozódó elégedetlenség kedvezett a bolsevistáknak, a párt erősödött.

Az évtized második felében Sztálin némileg parkolópályára került. Míg Lenin elsősorban Trockijra és Buharinra támaszkodott, ő a párt lapját, a Pravdát szerkesztette. 1917-ben ebben a minőségében igyekezett befolyásolni a februártól felgyorsult eseményeket, amelyek sodra végül átcsapott a feje felett. A februári forradalom* után Sztálin nem akart ujjat húzni a polgári kormánnyal, ezért nem közölte Lenin radikális hangvételű cikkeit, s általában véve is inkább a háttérből figyelt. Így aztán a bolsevikok októberi hatalomátvételét eredményező puccs elsősorban Trockij érdeme lett, a külföldről hazatért Lenin is őt tolta előtérbe. Ugyanakkor Sztálin szerkesztői önkényeskedésének nem lettek következményei, sőt, Lenin javaslatára beválasztották a megújult párt központi bizottságába, majd nemzetiségügyi népbiztos (miniszter), a polgárháború alatt pedig a déli hadseregcsoport egyik vezetője lett.

Sztálin és Trockij ellentéte az 1918 és 1921. között zajló polgárháború idején kezdett világossá válni. A hadvezetésben Sztálin Vorosilovot és a lovasparancsnok Bugyonníjt támogatta Trockijjal szemben. Míg Trockij tekintélyét a Vörös Hadsereg megszervezése és a komisszár (politikai tiszt) rendszer létrehozása erősítette, Sztálin sikerrel védte Caricin városát, amelyet a helyiek később hálából (és némi nyomásnak engedve) átneveztek Sztálingrádra.

Béládi László és Krausz Tamás Sztálin-monográfiáját @Emerencia értékelte.

*A februárban kitört polgári forradalom március közepére a cári kormány és a cár lemondását eredményezte. A bolsevik hatalomátvételig hátra lévő nyolc hónapban két kormány váltotta egymást: előbb Lvov herceg, majd Alexandr Kerenszkíj vezetésével.


>!
Emerencia P
Béládi László – Krausz Tamás: Sztálin

Ebből a könyvből megismerhető Sztálin életútja egészen a gyermekkorától , ifjúkori életéről, részletes kép rajzolódik ki a forradalom után magasba ívelő Sztálin-karrierről.A könyv részletesen ismerteti a terrort,a tisztogatásokat, képet kapunk Sztálin háborús szerepéről, felelősségéről és hatásáról.Sztálin megítélése a mai kor emberének elég nehéz,de három évtizedig félistenként állt a szovjet állam élén, és a náci Németország legyőzése után a világ legtekintélyesebb politikusai közt tartják számon.

4 hozzászólás
!

Lev Davidovics Bronstein, a nagybirtokos családban született kozmopolita entellektüel egyszerre volt széleslátókörű teoretikus és gyakorlati érzékkel megáldott szervezőtehetség. 1902-ben, száműzetésből menekülve vette fel a „Trockij” nevet, amit egy volt börtönőre vezetéknevéről kölcsönzött. Tizenkét esztendőt töltött emigrációban, s közben megfordult Londonban, Párizsban, Münchenben, Bécsben, Zürichben és New Yorkban. Világlátott és művelt embernek számított, aki nem átallott vitába szállni Leninnel. Oly annyira, hogy élesen kritizálta a bolsevik vezető „szörnyű, romlott és demagóg” írásmódját, ráadásul a szociáldemokrata párton belül a menysevikeket támogatta Lenin frakciójával szemben. 1917 májusában tért haza, s ettől kezdve Lenin feltétlen hívének szegődött. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az októberi forradalomban és a polgárháborúban, katonai vezetőként azonban kiütközött ellentmondásos természete. Brutálisan kegyetlen fegyelmező módszerei ellen a nemzetközi kommunista mozgalom több vezetője is felszólalt. Sztálin, kihasználva a Trockijjal szemben megjelenő ellenszenvet, igyekezett simulékonyan viszonyulni a bolsevik vezetőkhöz, és szövetségeseket gyűjtött maga köré, miközben Leninnél azzal fúrta Trockijt, hogy az későn „tért meg”, és számos cári tisztet* is alkalmazott a Vörös Hadseregben.

Trockij hasonlóképpen ellenszenvvel viseltetett Sztálin iránt, akit műveletlennek és egyben vetélytársának tartott. A polgárháborút követő időben azonban lekötötte a harcok alatt tönkrement vasúti rendszer kijavíttatása és a gazdaság talpra állítása. A kétségtelen eredményeket a hadikommunizmus és a katonai igazgatás módszereivel érte el, valósággal „militarizálta” a gazdaságot, és csak később csatlakozott az új gazdaságpolitika, a NEP (Novaja Ekonomicseszkaja Polityika) híveihez. Ezután következett baloldali fordulata, melynek során ostorozni kezdte a pártbürokráciát, és a munkásdemokrácia erősítését követelte – egy olyan diktatúrában, amelyben már csak egyetlen párt és egyetlen akarat létezett.

Trockij önéletírása fontos kordokumentum s egyben érdekes olvasmány, amelyet nyilván az önéletrajzok iránti természetes gyanakvással érdemes kézbe venni. @kaporszakall értékelése:

*E tisztek egy csoportja később Sztálin parancsára „baleset” áldozata lett: egy szándékosan elsüllyesztett hajó rájuk zárt gyomrában lelték halálukat.


>!
kaporszakall
Lev Trockij: Életem

Lev Trockij: Életem Önéletrajzi vázlat

Egy ideje hanyagoltam az értékelést, illetve lelassultam az olvasásokkal, de most igyekszem visszarázódni a rendes kerékvágásba.*

Trockij önéletrajza fontos kordokumentum. Lényegében az októberi forradalom/puccs (a nem kívánt rész törlendő) legfontosabb főszereplője szólal meg benne, aki november 7-ének sorsdöntő éjszakáján az események fókuszában volt. A Pétervári Szovjet vezetőjeként ugyanis Trockij irányította a felkelők hadműveleteit, míg Lenin – finnországi rejtekhelyéről – csak később tért vissza a városba. Sztálin pedig nem csinált semmit, csak saját tintanyalói kreáltak neki – utólag – szerepet.**

Szerencse, hogy a főszereplők részéről legalább ez az egy memoár összeállt. Lenin túl sokat szervezett és publikált a napi ügyekben, s túl korán halt meg ahhoz, hogy efféle visszaemlékezésekhez akár csak hozzáfogjon. Sztálint lefoglalta ellenfeleinek megsemmisítése, és a terror bázisának kiépítése, meg amúgy is: bármit írt volna, annak minden szava hazugság… Trockij viszont több mint egy évtizedre kiesett a hatalomból, s emigrációba kényszerült: ez tette lehetővé, hogy megírja/lediktálja ezt a munkát.

A mű alapvetően politikai önéletrajz, de nem minden irodalmi kvalitás nélkül. Lev Davidovics nem véletlenül tudta mozgósítani a tömegeket beszédeivel és újságcikkeivel: volt benne stílusérzék.

Gyermekkorának leírása akár lírainak is nevezhető – jó szemmel mutatja be szüleit, családját, ukrajnai földműves-földesúri létük tapasztalatait. Látószöge itt individuális és emberközeli – mintegy visszahelyezkedik gyermeki valójába, hogy nyiladozó értelemmel mutassa be a századvégi ukrán-zsidó életet a sztyeppen.

Gimnazista tanulmányainak végén kapcsolódott be a politikába, s ettől kezdve önéletrajzában is ez a meghatározó motívum. Kezdeti naiv próbálkozásai után hamar lefülelték, s a szibériai száműzetésből megszökve nyugat-európai emigráció következett. Leírja első találkozását Leninnel, illetve az orosz szociáldemokraták akkori vezetőivel (Plehanovval, a mozgalom – megkövesedőben levő – ’nagy öregjével’, Martovval, a pártszakadás után a mensevikek hangadójával). Apró színes epizódok váltakoznak politikai fejtegetésekkel – ez utóbbiak a mai olvasó számára már kissé kopottak, de a harmincas években még volt jelentőségük. Érdemes megfigyelni, hogy alakul ki Trockijban egyfajta forradalmár ’csőlátás’, s hogy mindent – még családi életét is – a forradalom ügyének rendeli alá. Retrospektíve bálványozza Lenint – ahogy ezt jólnevelt forradalmár körökben illett – de pápailag csalhatatlan figurát azért nem formál belőle.

A kötet első fele a februári forradalomig tart – amikor ennek hírét veszik, minden orosz emigráns – eszerek, mensevikek, bolsevikok – igyekszik mielőbb hazatérni. Lenin – mint tudjuk – Svájcból, Németországon és Svédországon át, Trockij New York-ból, Kanadán át, hajóval a svéd partokig.

A második könyv három nagy vonulata a Kerenszkij-kormánnyal folytatott birkózás, az októberi forradalom győzelme, és a polgárháború, illetve a Lenin halála utáni frakcióharcok, Trockij internálása, majd száműzetése. Ez a rész – történelmi szempontból – jóval érdekesebb, mint az életrajz első fele, az olvasó – rokon- vagy ellenszenvétől függetlenül – a világtörténelem sodrását érzi e lapokról.

A XXVII. fejezet – A döntő éjszaka – első kézből ismerteti a forradalom fordulópontját, a Téli Palota ostromát, a telefonközpont és a pályaudvarok elfoglalását – mindezt elég tárgyilagosan, a későbbi hivatalos pátosz nélkül. Itt élvezhetjük a valódi résztvevő s egyben szemtanú eleven beszámolóját. Nagyon érdekes az új kormányzati rendszer kiépítésének leírása is – ahogy egy csomó ellenálló – minden államigazgatási tapasztalat nélkül – megpróbálja működtetni a hatalmas ország szklerotikus gépezetét. Majd hamarosan az élethalálharc, a polgárháború, amiben – mint hadügyi népbiztos – Trockij döntő szerepet játszott. Némi mitologikus pátosszal idézi fel parancsnoki páncélvonatát, annak személyzetét… Részletes – és nagyon érdekes – fejezetet olvashatunk a breszt-litovszk-i béketárgyalásokról is.

A konszolidáció rövid időszakát Lenin betegsége és halála után a frakcióharcok, a Sztálin-Kamenyev-Zinovjev trojka ellen folytatott küzdelem, a propaganda-háború tölti ki, majd Trockij kiszorulása a hatalomból, internálása, végül száműzetése.***

Egészében véve remek forrásmunka, a saját szerep kissé ’fényezett’ bemutatásán túl őszinte és – a lehetőségekhez mérten – tárgyilagos. A lehetőségekhez mérten, mert hiszen Trockij mindent a saját forradalmári szemüvegén át néz, és elfogultsága ebből a szempontból jól tetten érhető. Ám ez nem zavaróbb, vagy torzítóbb, mint például Churchill emlékiratainak angol birodalmi konzervatív optikája.

Érdekes megfigyelni, milyen tömör – és néha kifejezetten remek – jellemzést tud adni Trockij egy bekezdés terjedelemben egy-egy munkatársáról, vagy ellenfeléről. Ezek a mikro-portrék mintegy a kor forradalmárainak és politikusainak kisenciklopédiáját nyújtják.****

A huszadik század történelmének egyik alapvető memoárja.

* A ’Versjáték négy szóból’ zóna felfedezésének örömében teleszórtam szegény zónát egy csomó rímes rémséggel, de már kezd lanyhulni a kezdeti lendület. Térek visszafelé az olvasás/recenzáláshoz…

** Jellemző, hogy az iskolás koromban használatos történelemkönyvek – a Brezsnyevscsina szellemében – erről egy szót sem szóltak. Mivel Sztálint – Hruscsov és a XX. kongresszus után – mégsem lehetett szimplán rehabilitálni, Lenint tolták az előtérbe. Lenin – mint elméleti előkészítő és ideológiai vezető – természetesen az események központi figurája. Mégis, nem mellőzhető tény, hogy az események billenőpontján nem ő ’billentett’. Hanem Trockij. Talán ez az oka, hogy ez az önéletrajz is csak 1989-ben jelenhetett meg először magyarul…

*** Persze a ’trojka’ csak Trockij leküzdéséhez kellett, utána Sztálin, a jól bevált szalámitaktikával egykori szövetségeseitől is megszabadult. Mindez közismert.

**** Nyomasztó látni a jegyzetekben, hogy a Trockij által meleg szavakkal méltatott egykori munkatársak szinte mindegyikének élete legkésőbb 1937-38-ban véget ért…

!

Sztálin Lenin híve volt (vagy annak mutatta magát) egészen Iljics 1922 májusában bekövetkezett agyvérzéséig, mely után az emblematikus vezető már nem vehetett részt teljes értékűen a párt és az ország irányításában. Kihasználva a hatalmi űrt, a párt főtitkáraként és a Kamenyev-Zinovjev duó támogatásával Sztálin kádercseréket hajtott végre a vezetésben, és megbízható alárendeltjeivel vette körül magát. Lenin ’22 végén levélben fordult a pártvezetéshez, melyben utódlási kérdésekről és konkrétan Sztálinról is szót ejtett:

„Sztálin elvtárs főtitkárként mérhetetlen hatalmat összpontosított a kezében, és nem vagyok biztos benne, hogy mindig kellő körültekintéssel fog tudni élni ezzel a hatalommal (…) azt javaslom az elvtársaknak, fontolják meg Sztálin leváltásának lehetőségét, és helyére más személy kinevezését.”

A „mérhetetlen hatalom” kiépítésének felemlegetése mellett a levél tartalmazta Sztálin személyiségjegyeinek kritikáját is, miszerint a főtitkár erőszakos természete elnyomja a pártdemokráciát. Természetesen már a bolsevik forradalom is erőszakos jellegű volt, a következő évek pedig – más forradalmakhoz hasonlóan – meghozták a forradalmi terrort is. Lenin maga sem ódzkodott a terrorisztikus módszerektől, különösen a hadikommunizmus idején alkalmazta a kemény kéz politikáját. Sztálin erőszakossága azonban más természetű volt, s Lenin lényegében arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a főtitkár vélt vagy valós pártbeli riválisaival szemben is alkalmazna erőszakot.

Ez a levél fordíthatott volna a történelem menetén, de lényegében hatástalan maradt. 1924. január 24-én meghalt Lenin, Sztálin pedig azonnal megkezdte az elhunyt vezér kultuszának kiépítését. Az éppen betegségből lábadozó Trockijt lebeszélte arról, hogy részt vegyen a temetésen, a holttestet bebalzsamozva közszemlére tetette, Petrográdot pedig átneveztette Leningrádnak. Trockij csak májusban tért vissza a fővárosba, ahol a párt XIII. kongresszusának elnökségi ülésén felolvasták a levelet. Lenin özvegye, Krupszkaja abban bízott, hogy az elhangzottak alapján az elnökség Trockij mellett teszi le a voksát, de a hű szövetségesek, Kamenyev és Zinovjev, Sztálin mellé álltak, a többiek pedig egyszerűen nem mertek lázadni. A főtitkár a helyén maradhatott, ami gyakorlatilag a teljhatalmat jelentette számára*. A világnak pedig egy gátlástalan, véreskezű diktátort.

Robert Service Lenin-életrajza kitér a vezér Sztálinnal való viszonyára is. @Alfrodulson értékelése:

*Ezzel Trockij sorsa megpecsételődött. Hamarosan elvesztette minden befolyását, és száműzték. Évekkel később elhagyta a Szovjetuniót, sőt a kontinenst is, ám Sztálin keze mexikói otthonában is utolérte. A titkosszolgálat megbízásából két merényletet kíséreltek meg ellene, de csak a harmadik próbálkozás végzett vele. Egy Ramón Mercader nevezetű alak a bizalmába férkőzve bejárást nyert hozzá, és 1940. augusztus 20-án jégcsákánnyal halálosan megsebesítette. Trockij másnap belehalt sérüléseibe, Mercader húsz évre börtönbe került. Szabadulása után Moszkvába utazott, ahol megkapta a „Szovjetunió Hőse” kitüntetést. Trockij megölése még a Sztálinnal egyébként kritikus Nyikita Hruscsov főtitkársága idején is hőstettnek számított.


>!
Alfrodulson
Robert Service: Lenin

Robert Service: Lenin Egy forradalmár életrajza

Nagyon tetszett, első ilyen olvasmányom Leninről, ezért összehasonlítása alapom nincs a többi életrajzi művel, de annyira nem is bánom, mert azok régebbiek, és ennek megfelelően annál inkább sorolódnak balra.
Jó végre látni a csupasz, mitikus elemektől mentest Lenint, aki bár kitűnő diák volt, elkapta a marxista láz, a forradalomcsinálás, csinálni akart valami nagyot, és ez végül sikerült is neki, attól függetlenül, hogy ez aligha hozott bármilyen pozitívumot a 20. századra nézve.
Lenin türelmetlen személy volt, mindenáron a saját életén belül akarta elérni a gyökeres változásokat, nem csak Oroszországban, de a világon is. A cél ezúttal is szentesítette az eszközt, és méltó utódja volt a francia forradalmi terrort éltetőknek. Nem csak az embereket volt képes ennek könyörtelenül alávetni, de még az általa oly nagyon csodált marxista ideológiát is, amit saját képére formált, hogy ezzel is felgyorsítsa a kommunizmus megteremtését.
Továbbá érdekes volt látni, hogy Sztálin később mennyire hasonlóan fog cselekedni adott esetekben, és hogy Lenin elképzeléseit, akarva vagy akaratlanul folytatja, csak sokkal nagyobb mértékben, és finomabb politikai taktikázással. Sztálin nem volt olyan kifinomult alak, mint Lenin, viszont Sztálin ügyesebben mozgatta a szálakat, és még Leninnél is könyörtelenebbnek mutatkozott végül.

!

A sztálini diktatúra folyamatának főbb állomásait megnevező közkeletű kifejezések híven leírják Dzsugasvili uralmának jellegét: személyi kultusz, „nagy tisztogatás”, „nagy terror”, „Gulag”, „Holodomor”. A következőkben ezeket vesszük sorra.

Már a polgárháború folyamán világossá vált, hogy Lenin (és Trockij) álma, a világforradalom nem következik be. Márpedig Lenin úgy képzelte, hogy a kommunizmus csak akkor győzhet, ha győzelme világméretű lesz. A vezér halála utáni bizonytalan közhangulatot Sztálin új cél kitűzésével igyekezett felrázni: be kell bizonyítani, hogy a kommunizmus egyetlen országban is megvalósítható, különösen, ha Oroszországról van szó, illetve a Szovjetunióról, amely önmagában is egy egész világrész.

Ehhez a sziszifuszi feladathoz olyan vezetőt mutattak a népnek, aki minden akadályt képes legyőzni. A Sztálin személye körüli kultusz ilyenformán nem csupán öncélú volt, de rájátszott a végtelenül elmaradott vidéki lakosság évszázados hagyományú „cár atyuska”-beidegződésére is. Hasonlóképp a szentek imádásához kapcsolódó társadalmi szükségletek kielégítését szolgálta a „forradalom szentje”, a bebalzsamozott Lenin tisztelete.

Sztálin és Lenin képe ott díszelgett minden közintézményben és egyre több lakásban, a felvonulásokon hatalmas transzparenseken vitték arcmásukat Marxéval együtt. Sztálin tudatosan kötötte saját személyét Leninéhez, mintha ő semmi mást nem tenne, mint gondozná a „nagy vezető örökségét”, amit azért itt-ott megújít, a változó körülményekhez igazít. Léteztek fotók, amelyeken utólag montírozták Sztálin alakját a Leniné mellé, kettejüket ábrázoló festményekkel pedig még könnyebben lehetett azt a látszatot kelteni, hogy Sztálin volt Lenin legfontosabb szövetségese. Megszületett a kommunizmust és Sztálint dicsőítő, a „forradalmár” mesei alakját megteremtő sematikus irodalom, de születtek versek és dalok is a vezérről, nem beszélve a propagandaeszközként alkalmazott filmekről, amelyek jelentőségét már Lenin is felismerte.

A diktatúra új tömegkultúrát teremtett, amely lényegéből fakadt. Nem szabad elfelejteni, hogy a diktatúra mindig a „közösséget” emeli piedesztálra, és eleve a tömegeket szólítja meg, szemben a demokráciával, amely az egyént. A diktátorhoz és a személye köré kiépített kultuszhoz annak a legnehezebb viszonyulni, aki meg akar maradni „egyénnek”. Spiró György arra tett kísérletet Diavolina című esszéregényében, hogy a híres orosz író, Makszim Gorkij személyén keresztül mutassa be az önálló individuum hatalommal szembeni dilemmáját. @olvasóbarát értékelése:


>!
olvasóbarát P
Spiró György: Diavolina

Diavolina, (Boszika) a történet mesélője, aki különleges nevén kívül csak a szegénységet örökölte a családban, de Gorkij környezetébe kerülve tanúja volt az író és családja, valamint a hozzájuk csapódó nagyszámú vendég Olaszországban, a cári Oroszországban és a Szovjetunióban zajló életének 34 éven át. A kötet témája a művészet és a hatalom viszonya, kapcsolata. Félelmetes szerep a hatalom kegyeltjének és egyben foglyának lenni. Spiró most is alaposan utánajárt a dokumentumoknak, neveket, eseményeket, felbecsülhetetlen mennyiségű áldozatot idéz meg, átnevelő táborokat, hatalmas építkezéseket az ott rabszolgákként dolgoztatott mérnökökkel, munkásokkal.
Jó választás, hogy a történetet egy szolgából orvossá váló nővel mondatja el, aki tanúja volt az eseményeknek, olvasta az író műveit, haláláig ápolta, gondoskodott róla. Visszaemlékezésében kortársakat is megidéz, akikkel Gorkij kapcsolatba került, segítette, megmentette, vagy éppen veszélybe sodorta őket: többek között Dosztojevszkij, Platonov, Bulgakov (http://moly.hu/idezetek/497379) Makarenko, Csehov, Babel, Buharin.
A hatalom birtokosai elvakultak, kegyetlenek, semmit nem számít az emberi élet, nincs biztonságban tőlük és kiszolgálóiktól senki a „vörös cárizmus” időszakában.
Diavolina jól látja és láttatja a rendszer embertelenségét, a normális élet lehetetlenségét. http://moly.hu/idezetek/496811

6 hozzászólás
!

Szergej Kirov, Lev Kamenyev, Grigoríj Zinovjev, Szergo Ordzsonikidze, Lev Trockij, Nyikolaj Buharin, a „17-ek”, Mihail Tuhacsevszkíj marsall – csak néhány név a sztálini tisztogatás áldozatai közül. Az 1917-ben alapított CSEKA (politikai titkosrendőrség) utódjaként létrejött NKVD Jagoda, majd Jezsov és később Berija vezetésével gyakorlatilag hajtóvadászatot indított a Sztálin által kijelölt emberek ellen. Az utólagos pszichiáteri szakvélemény szerint paranoiás diktátor komolyan gondolta a rovatszám elején idézett mondását: a számára problémát jelentő emberektől orgyilkossággal (Kirov, Trockij) vagy koncepciós perekkel szabadult meg, esetleg az öngyilkosságot is lehetett választani, ahogy az ifjúkori grúz barát, Ordzsonikidze tette. A módszer a legtöbb esetben hasonló volt: előbb a kiszemelt áldozat közvetlen környezetét és/vagy a családtagjait fogták perbe, majd következett a tulajdonképpeni célszemély, aki ekkorra már általában megtört emberként állt bírái elé. A kivégzettek bűneit nem részletezték a nyilvánosság előtt, egyszerűen „trockistának”* és a szovjet rendszer árulójának nevezték őket.

A közvélemény számára ismert vádlottaknál elérték, hogy azok részletes beismerő vallomást tegyenek és önkritikát gyakoroljanak olyan bűnökkel kapcsolatban, amelyeket nem követtek el. Többnyire megígérték, például Zinovjev és Kamenyev esetében, hogy nem végzik ki őket, ha töredelmes vallomást tesznek, aztán mégis kivégzőosztag elé kerültek. Sokan elhitték, hogy vallomásukkal a pártnak és a szovjet rendszernek tesznek szolgálatot**. Arthur Koestler híressé vált lélektani regénye azt a folyamatot mutatja be, amelyben egy ártatlanul letartóztatott ember eljut a teljes megadásig. @pepege értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/3204835

Jagodát Nyikolaj Jezsov váltotta az NKVD élén. Az ő irányítása mellett kivégezték a tisztikar közel felét***, ezzel gyakorlatilag lefejezve a hadvezetést, aminek súlyos következményei lettek a világháború elején. A hatalmas birodalomban sorra alakultak a háromtagú rögtönítélő bíróságok, az ún. trojkák, amelyek elé sokszor válogatás nélkül rángattak embereket. Lényegében a nép módszeres megfélemlítése zajlott, a perbe fogandók számát területi kvóták határozták meg. A „bíró” csupán két kérdést tett fel: Kik szervezték be és kiket szervezett be? Az elmarasztaló ítéletek percek alatt megszülettek, az elítéltet internálták, vagy mehetett a kivégzőosztag elé. Szovjet levéltári adatok szerint a másfél milliót is meghaladta a letartóztatottak száma, és 600 ezernél is többet végeztek ki, de a tényleges számok jóval magasabbak lehettek.

Osztály és etnikai alapon is kipécéztek csoportokat. Különösen a mezőgazdaság kollektivizálásának idején üldözték a kulákokat, de letartóztatták a 35 ezer fős ortodox papság 80%-át is. Teljes etnikumok váltak célponttá. A krími tatárságot áttelepítették Szibériába, ahol a népesség fele egy esztendőn belül meghalt. Japánnak történő kémkedés vádjával a Szovjetunióban élő összes koreait (kb. 170 ezer embert) deportálták Kazahsztánba és Üzbegisztánba. A „jezsovscsina” 1936 és ’38 között zajlott. A következő évben Jezsov kegyvesztett lett, minden tisztségétől megfosztották, majd börtönbe zárták, ’40 tavaszán pedig ő is kivégzőosztag elé állhatott. Sztálin semmit sem bízott a véletlenre.

A deportáltak százezreivel feltöltött Gulag-világ nem megsemmisítő táborokat jelentett, mint a nácik koncentrációs táborai, hanem munkatáborokat. Természetesen ez mit sem enyhítette a borzalmakat, amelyeket át kellett élniük a szerencsétleneknek, akiket anélkül is táborba zárhattak akár tíz évnél hosszabb időre, hogy valaha is vádat emeltek volna ellenük. Különösen az erőltetett iparosítás idején jött jól a kényszermunka az egyre-másra épülő gyárakhoz. S még az volt a jobbik eset, ha dolgozni lehetett… A Gulagon zajlott életnek ma már könyvtárnyi irodalma létezik. A legfontosabbak közül tiszteletlenség lenne bármelyiket is kihagyni.

Anne Applebaum: A Gulag története I-II. – @kaporszakall: https://moly.hu/ertekelesek/1821936

Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág – @Ikarosz: https://moly.hu/ertekelesek/1589379

Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja – @Bélabá:
https://moly.hu/ertekelesek/1831794

Oleg Pavlov: Orosz trilógia – @Lunemorte : https://moly.hu/ertekelesek/3120357

Varlam Salamov: Kolima – @kalypso : https://moly.hu/ertekelesek/1828442

Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca I-II. – @Anton_Gorogyeckij: https://moly.hu/ertekelesek/2588277

Az @eme által közzé tett idézet sokat elárul erről a szörnyű világról:

*Trockij sosem nevezte eszméit „trockizmusnak”, hite szerint ő a lenini elvek folytatója volt.

**Ez a taktika aztán általánossá vált a szovjet mintára létrehozott kelet-európai diktatúrákban.

***35 ezer tisztet bocsátottak el vagy tartóztattak le, továbbá három marsall és tizenhárom hadseregparancsnok is a tisztogatások áldozatául esett.


>!
eme P

– Amikor régen – még szabadlábon voltam – azt olvastam a könyvekben, hogy a bölcsek az élet értelméről gondolkoztak, meg azon: mi a boldogság, nem nagyon értettem ezeket a részeket. Megadtam nekik, ami kellett: a bölcseknek, státusuknál fogva, gondolkodniuk kell. De mi az élet értelme? Élünk – ez az értelme. A boldogság? Amikor nagyon-nagyon jól érzi magát az ember, ez a boldogság közismert. Hála a börtönnek! Hagyta, hogy elgondolkozzam. Ahhoz, hogy a boldogság természetét megértsük – engedd meg, hogy elemezzük előbb a jóllakottság természetét. Emlékezz a Lubjankára vagy a kémelhárító hivatalra. Emlékezz arra a vizes – egyetlen foltnyi zsír nélkül való –, híg árpa- vagy zabkására! Vajon eszed? Vajon nyeled? Áldozol! Szent remegéssel magadhoz veszed, mint azt a bizonyos oltáriszentséget. Lassan eszed, fából faragott kanalad hegyéről eszed, teljesen belemerülsz az evés folyamatába, csak az evésre gondolsz – és az étel ambróziaként szétárad egész testedben, belereszketsz abba a gyönyörűségbe, amely feltárul előttedezekben a szétfőtt szemcsékben és az őket egyesítő, zavaros folyadékban. És lám, bár a semmivel táplálkoztál, élsz hat hónapot, és élsz tizenkettőt! Hát lehet ezzel összehasonlítani a frissen sült hús durva zabálását?

I. 62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
2 hozzászólás
!

1932-33-ban ment végbe az ukrán nép 7-10 millió halottal járó tragédiája a „holodomor”. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása és a kötelező beszolgáltatások idején a hatóságok gyakorlatilag az összes gabonát elvitték az ukrán falvakból, s az embereket magukra hagyták. A begyűjtőket fegyveresek kísérték, aki ellenállt, azonnal lelőtték. A következmények kegyetlenebbek lettek, mint amilyen a középkor egyes éveinek rossz termései következtében fellépő éhezés lehetett. A Szovjetunió gabonatermésének felét produkáló Ukrajnában hamarosan elfogyott minden, emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer, és sosem tapasztalt mértékű éhínség következett be. Az emberek megdarálták a kukoricacsutkát, gyökereket, fakérget és füvet ettek, egy idő után pedig megjelent a kannibalizmus. Milliók szenvedtek éhhalált, a szó szerint csontsovány halottak nagyjából fele gyermek volt. A rettenetes éhínség nem egyedül Ukrajnát sújtotta, orosz és kazah területeken is hasonlóan tragikus következményekkel járt. Máshol kisebb mértékben jelent meg, de valamilyen szinten a Szovjetunió egész területén jelentkezett; ugyanakkor tagadhatatlan, hogy legnagyobb számban Ukrajnában szedte áldozatait.

A hatóságok természetesen eltitkolták a tragédiát, az óriási emberveszteséget kimutató népszámlálási adatokat meghamisították. Az ukrán éhínség tényét 1982-ben ismerték el hivatalosan Moszkvában, de még akkor is a korabeli aszályos időszakkal indokolták.

Timothy Snyder könyvében párhuzamban vizsgálja a „Hitler és Sztálin szorításában” végbement népirtásokat. @kfg értékelése:


>!
kfg
Timothy Snyder: Véres övezet

Timothy Snyder: Véres övezet Európa Hitler és Sztálin szorításában

ez egy egészen kiválóan megírt és ráadásul nagyon fontos könyv.

14 millió ember haláláról szól, akiket két totalitárius rezsim a szerző által véres övezetnek nevezett vidéken, a mai kelet-lengyelország, a lettország, észtország, litvánia, ukrajna és belorusszia területén tervszerű tömeggyilkosságok keretében elpusztított.

lényeges a „tervszerű tömeggyilkosság” kifejezés – ebben nincsenek benne azok a milliók, akik katonaként, a hadműveletekben pusztultak el. nincsenek benne azok a civil áldozatok, akik a hadműveletek „collateral damage-eként” pusztultak el és még nagyon sokan mások.

benne vannak viszont azok a milliók, akik sztálin kollektivizálása során éheztek halálra. azok a százezrek, akiket a nagy terror idején lőttek főbe. azoknak a lengyeleknek a tízezrei, akiket a németek és a szovjetek gyilkoltak le, hogy megsemmisítsék a lengyel elitet. benne vannak azok az ukrán és belorusz parasztok, több milliónyian, akiket a németek éheztettek halálra. benne vannak a németek által tervszerűen halálra éheztetett szovjet hadifoglyok milliói. benne vannak leningrád tervszerű kiéheztetésének áldozatai. és benne vannak a véres övezetben főbe lőtt zsidók milliói. és az elgázosított zsidók is, milliónyian.

ha az ember sokat olvasott a huszadik századi történelemről, kollektivizálásról, holodomorról, csisztkáról, holokausztról, hadifogolytáborokról, nem nagyon éri meglepetés a bemutatott eseményekkel kapcsolatban. (miután azonban a kutatások jelenlegi állását elég lelkiismeretesen bemutatja, a könyvnek ez a része is igen informatív és olvasásra ajánlott.) újdonság viszont a megközelítés: miután a szerző fókuszában egy földrajzi terület áll, ez lehetőséget ad arra, hogy a korábbi megközelítésekkel szemben, amelyek vagy a német oldal, vagy a szovjet oldal cselekményeit beszélték el, itt a kettő párhuzamosan kerüljön bemutatásra. ennek fontos hozadéka, hogy ki lehet térni e cselekmények kölcsönhatására – másrészt viszont, hogy be lehessen mutatni e két egymásba kapcsolódó cselekménysor együttes hatását a bemutatott területre. és lehetőséget ad a szerzőnek a két totalitárius rezsim céljainak és működési módjainak összehasonlítására is.

lényegi jellemzője az érvelésnek a molotov-ribbentrop vonal középpontba állítása. a szerző – jogosnak tűnő – állítása szerint azok a területek szenvedtek legtöbbet, amelyek a szovjetunió 1939 előtti határa és a molotov-ribbentrop vonal között terültek el. (nem mellékesen persze ennek a vonalnak a hangsúlyozása ellene szól a „nagy honvédő háború” mindent eltakaró mítoszának is, amennyiben leleplezi, hogy 1939-től a szu elleni német támadásig sztálin bizony hitler szövetségese és agresszor volt.)

a könyv ezután részletesen – a nézőpontot a politikai elgondolások, az eseménytörténet, a számszerű adatok és a nevesített egyéni történetek között folyamatosan váltogatva – ismerteti ezeknek az éveknek a történetét. (egyvalami miatt gondolkodtam egyébként azon, hogy ne maximumra értékeljem a könyvet: rengeteg szám van benne, de csak és kizárólag a szövegbe ékelve. nekem bizony hiányoztak olykor az áttekinthetőbb, táblázatos összefoglalások.)

számomra különösen fontos volt az utolsó két fejezet. az egyik, amelyben a sztálini antiszemitizmusról számol be. persze, tudtam az orvosperekről, meg arról, hogy készült nagyobb zsidóellenes tisztogatás. de azt, hogy pontosan miként történt, hogy a zsidókat zsidókként ért speciális üldöztetés miként simult bele a szovjetunióban a nácizmus és a németek által okozott egyéb szenvedésbe, arra nem voltam figyelemmel. (és számomra elég izgalmas volt végigkövetni az „izrael mint náci viselkedésű ország” jelenleg is hangoztatott toposzának viszonylag korai kialakulását. ez bizony egy ízig-vérig sztálini toposz.)

és nem voltam figyelemmel arra sem, hogy milyen hatása volt a holokauszt emlékezetére az, hogy a holokauszt megsemmisítő tevékenysége a későbbi vasfüggöny mögött zajlott, ahol a zsidókat mint zsidókat ért speciális üldöztetésről nem volt szabad beszélni. (ma már talán furcsa, hogy volt idő, amikor a holokausztról nem beszéltünk – de ne felejtsük el, hogy magyarországon is elég későn lehetett róla beszélni. szimbolikus, hogy nagyjából egy időben jelent meg nemeskürty rekviem egy hadseregért c munkája, amiben a győztes szovjetek ellen a don-kanyarban harcoló, sokáig elhallgatott történetről szólt először, és száraz györgy történelem jelenidőben-je. a két dologról ugyanakkor, a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején lehetett elkezdeni beszélni.)

és hogy mennyire torzította a holokauszt emlékezetét, hogy a metaforája auschwitz lett, az utolsó nagy halálgyár, amely azonban egyúttal koncentrációs tábor is volt. hogy a nyugati szövetségesek szabadítottak föl sok koncentrációs tábort, amelyben az ellátási nehézségek miatt sok csonttá soványodott alig élő emberi roncs volt – de nem volt a területükön kifejezett megsemmisítő tábor, mint majdanek, treblinka és auschwitz egy része. persze érthető, hogy auschwitz lett a szimbólum: mint az indusztrializált megsemmisítés utolsó nagy működő helye, hiszen a lengyelországon és a véres övezeten kívüli zsidók nagy részét itt gyilkolták meg – a magyarokat, a nyugat-európából deportáltakat. de az a tény, hogy auschwitz egyidejűleg volt büntetőtábor, kényszermunkatábor és megsemmisítőtábor, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a köztudatban ezeknek az egyébként jellegükben igen különböző tábortípusoknak a különbsége elmosódjon és ezek egymásra csússzanak. és elfedi azt a tényt, hogy a véres övezetben honos zsidóságot bizony nem megsemmisítőtáborokban ölték meg, hanem kisebb részben teherautókban elgázosították, nagyobb részben pedig tömegsírokba lőtték. emberek millióit. nőket, gyerekeket. főbe lőttek. futószalagon, de mégiscsak emberek. nem megnyomtak egy gombot, amitől bement a gáz, hanem előttük estek össze az emberek, fröccsent a vér, loccsant az agyvelő. és ezt fontos megérteni – emberek millióit nem indusztrializált módon, hanem személyes részvétellel öltek meg.

és talán ez a legfontosabb következtetése ennek a könyvnek. hogy egyrészt nagyon fontos ennek a területnek mint földrajzi egységnek a történetét nézni, és nem csupán a nemzeti történeteket nézni, ahol az összefüggések áldozatul esnek a nemzeti mitológiának. hoz a könyv példákat arra, hogy miként manipulálják a számokat: hogy hol emelik meg a nem-zsidó áldozatok számát, hogy mégse legyen több a zsidó áldozatokénál. hogy hol számolják bele az ukrán és belorusz áldozatok számát a „szovjet” kalapba, hogy aztán némi átgyömöszölés után az „oroszok” véráldozataként bukkanjanak fel. és a többi, meg a többi. ezeket részben ismerjük, viszont fontos újra és újra beszélni róla.

mint ahogy arról is, hogy az elpusztított embereknek nem a halála fontos. hanem az élete. hogy nem tizennégymillió halott van, hanem tizennégymilliószor egy. tizennégymillió egyedi élet, amelyek mögött különböző sorsok, személyiségek állnak. és ugyanígy a tettesek oldalán is. hogy az életekről kell beszélnünk ahhoz, hogy megértsük, hogy mi és miként történhetett, nem számokról, amik már csak eredményt, önmitologizálást és önigazolást, illetve a felelősség el/áthelyezését eredményezhetik. az életek értelmezése adhatja azt, ami miatt a történelem tanulmányozása fontos: a megértést.

nagyon-nagyon-nagyon ajánlom mindenkinek. és egészen biztos, hogy nagyon hamar rátérek a szerző következő, nemrég megjelent kötetére (black earth: the holocaust as history and warning címűre.)

!

Kézenfekvő a náci Hitler és a – József Attila kifejezésével élve – „fasiszta kommunizmust” építő Sztálin tetteit párhuzamban vizsgálni. Ugyanakkor nem szerencsés az olyan összevetés, amely a halottak és megnyomorítottak száma alapján mintegy „kilóra” méricskéli, hogy melyik ejtett nagyobb sebet az emberiség amúgy sem makulátlan történetén. A hitleri nácizmus és a sztálini kommunizmus a diktatúra két, a történelemben már megvalósult verziója volt, s hasonló vonásaik mellett lényeges különbségeket mutattak. Ha úgy tetszik, mindkettő a maga módján volt rettenetes. Amint az összevetés relativizálásba fordul, elhagyjuk a történettudományt, és a politika területére érkezünk, ahol az útjelző karókat mindig hatalmi-anyagi érdekek mentén tűzik ki.

Sztálin előbb antifasiszta volt, majd a hírhedt Molotov-Ribbentrop paktumban (1939. augusztus 23-án) kiegyezett Hitlerrel. Számos tervet szőtt a szovjetek birodalmának kiterjesztésére, de bármit is forgatott a fejében, a valóság végül más irányba terelte az eseményeket. A Szovjetunió megtámadásával az addig nyerésben lévő Hitler olyan betonfalba ütközött, amelyen végül nem tudott áttörni. Kezdeti sikerei az oroszok felkészületlenségének és a korábban megritkított hadvezetés hiányosságainak voltak köszönhetők. A német csapatok az 1943. február 2-án német vereséggel zárult sztálingrádi csata után folyamatosan kiszorultak az országból, hátrálásuk, nyomukban a szovjet hadsereggel, egészen Berlinig tartott.

Sztálin a hadvezetésben is megszokott kegyetlen módszereit alkalmazta. Úgy tartotta, hogy a szovjet katonának jobban kell félnie a meghátrálástól, mint az ellenséges tűztől. Aki nem indult együtt a rohammal, vagy menekülőre fogta, a sajátjai lőtték le. A háború végeztével hazatért szovjet hadifoglyokat gyáva hazaárulóknak bélyegezték, és internálták. A Szovjetunió húszmillió háborús halottja árán azonban Sztálin helyet kapott a nemzetközi politika asztalánál, s a brit miniszterelnökkel meg az amerikai elnökkel együtt rendelkezhetett a háború utáni világról. Valójában pedig ő diktált, a nyugati nagyhatalmak asszisztálása mellett kiépíthette a „szocialista világrendszert”, amelybe negyven éven át Magyarország is beletartozott.

A háború után még nyolc évig élt – ez volt a hidegháború első szakasza. Ezalatt az idő alatt semmit sem változtatott politikáján, amelyet lelkesen másoltak a „béketábor” sztálinista vezetői a vasfüggöny mögött, az ezzel járó demagógiával, letartóztatásokkal, kivégzésekkel, kitelepítésekkel, munkatáborokkal, a nép nyílt megfélemlítésével együtt. Változás csak 1953-ban bekövetkezett halála után vált lehetségessé, de ehhez is az kellett, hogy az új pártvezető, az utódlásért folyó hatalmi helyezkedésből győztesen kikerült Nyikita Hruscsov 1956-ban a párt XX. kongresszusának zárónapján elmondott leleplező beszédében nyilvánosságra hozza a sztálini személyi kultusz és terrorisztikus kormányzás tényeit, amelyek híre így nyugatra is eljuthatott. A vezetés stílusának fordulata valamelyest enyhítette a párt szorítását a Szovjetunióban, ugyanakkor felkorbácsolta a csatlóssá kényszerített kelet-európai országok lakosságának indulatait. De ez már egy másik történet…

Robert Gellately könyve mintegy összefoglalja Európa történetének 1914 és ’45 közötti, két világháborúval, az orosz forradalommal, a náci és a kommunista diktatúrával és a holokauszttal terhelt időszakát. Én @Gazsó_Fodor_István értékelésével búcsúzom erre a hónapra. OLVASSÁTOK A MERÍTÉS TÖBBI ROVATÁT IS!

ursus


>!
Gazsó_Fodor_István
Robert Gellately: Lenin, Sztálin és Hitler

Robert Gellately: Lenin, Sztálin és Hitler A tömeggyilkos diktatúrák eredete

Kitűnő, nagyívű összefoglalása a 20. század európai történelmének. Kicsit több eszmetörténetre számítottam, főleg az alcím miatt, ehelyett viszont egy nagyon jó, „klasszikus” történelmi munkát kaptam. Illeszkedik abba az irányzatba, amely tudtommal elsősorban az amerikai történészekre jellemző, és amely kiemeli, hogy Lenin, az állami terror szószólója éppolyan brutális, sötét figura volt, mint Sztálin. Tömeggyilkosságokat rendelt el, ő építette ki a koncentrációs táborok rendszerét és ő hozta létre a titkosrendőrséget. Sztálin tömeggyilkosságai, kitelepítései pedig igen gyakran voltak – a közhiedelemmel ellentétben – rasszista indíttatásúak: teljes népeket bélyegzett bűnösnek, a csecsemőket éppúgy kitelepítette a semmi közepébe, mint a vélt, vagy valós politikai ellenfeleit. Emellett – bár persze ismertem Hitler eszelősségét – megdöbbentett Hitler keleti háborúinak célja: általában a területszerzésről hallunk, azt viszont nem mindig gondoljuk végig, hogy ez a gyakorlatban a megszállt ország teljes elpusztítását, a lakosság legalábbis részleges kiirtását jelentette. Máskülönben csak gyarmatot szereznek, nem Lebensraumot. Fontos a könyvben a kommunista és a náci terror összevetése, amennyiben a náci rendszer lényeges eleme volt a vezér népszerűsége, tehát egyfajta konszenzusos diktatúra felépítése. A terror a kipécézett csoportokon kívül nyíltan csak a háború végén bontakozott ki a német átlagpolgárokkal szemben (persze tragikus/hősies esetek voltak korábban is, a leghíresebb a Scholl testvérek esete, akiket röplapterjesztésért lefejeztek). A szovjet terrornak viszont alapeleme volt az általános megfélemlítés. Nem tudom, melyik aljasabb: válogatás nélkül terrorizálni mindenkit, vagy bűnbaknak kikiáltott csoportok ellen uszítva teremteni egységet.

!

HAVI AJÁNLOTT KÖNYV:
Timothy Snyder: Véres övezet

A SZERKESZTŐK AJÁNLÁSAIT ITT TALÁLJÁTOK:
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM:
https://cultura.hu/aktualis/sztalin-terrorja/
https://amirolatortenelem.blog.hu/2015/09/24/holodomor_…
http://tortenelemcikkek.hu/node/328
https://index.hu/techtud/tortenelem/2019/08/23/molotov-…
https://polgariszemle.hu/archivum/119-2012-junius-8-evf…
https://doksi.hu/faces.php…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1940_augusztus_20_…
http://ujkor.hu/content/a-trockij-gyilkossag
https://mult-kor.hu/hogyan-szoritotta-ki-sztalin-a-hata…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1905_szeptember_5_…
https://mult-kor.hu/sztalin-hatalmas-ongolja-az-1936-19…
https://mult-kor.hu/20140521_10_teny_a_nagy_terrorrol
https://mult-kor.hu/a-harci-helyzetbol-kifolyolag-sztal…
https://mult-kor.hu/rvid-eletu-enyhulest-hozott-hruscso…
https://mult-kor.hu/napjainkban-is-felemas-sztalin-megi…

A ROVAT KORÁBBI SZÁMAI
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-adolf-hitler
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-2-az-aranykortol-1947-ig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-a-regmulttol-1606-ig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-hetkoznapok-tortenelme
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rath-vegh-istvan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-szuletese
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagy-fal-nepe
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mezopotamia-a-kezdet-kezdete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-i-vilaghaboru
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-habsburgok-egy-karrier-tortenete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kertesz-erzsebet-hosnoi
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sirhant-muvek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-huszarosan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sprechen-sie-finnugor
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-48-03-15-maskeppen
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-szabadkomuvesseg
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-templomosok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-romantikus-historiak
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-bizanc-ezer-eve
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagyok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-memoar-avagy-a-tortenelmi-en
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-eb-ura-fako
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-italiai-reneszansz
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kriminalis-tortenelem
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-szamurajok-es-sogunok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mar-az-okorban-is
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-hollos-matyas
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-gyarmatvilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-ismeretlen-vandorai
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-eloitelettol-a-tomeggyilkossagig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-iii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-ii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-i
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-torok-vilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-csaladregenyek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-az-erem-masik-oldala
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-polgarhaboruja
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-a-gyarmatoktol-a-fuggetlenseg-kivivasaig
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-napoleon-es-a-tobbiek
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tortenelem-elott
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-a-pestis-idejen
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-passuth-laszlo
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-ii
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-claudius-es-nero
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tatarjaras
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-okori-egyiptom
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-keresztes-hadjaratok
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rubiconon-innen-rubiconon-tul

TÖRTÉNELMI TÁRGYÚ KIHÍVÁS EZÚTTAL @Ibanez jóvoltából »»»»


>!
Ibanez MP

Történelemrajongók 2019–2020 háború listáról olvasós olvasós tárgyjutalom történelmi

Elolvasandó könyvek száma20
Elkezdődött2019. szeptember 1., 13:27
Jelentkezés vége2020. március 31., 23:59
Véget ér2020. augusztus 31., 23:59

Kedves történelemrajongók!

Üdvözlök minden harcos kedvű társat, főleg azokat, akik a Történelemrajongók 2018–2019-es évadában is velem tartottak (főhajtás azok előtt, akik sikeresen teljesítették azt). Megérkezett a következő évad, kicsit nehezítéssel, kicsit könnyítéssel. Legfőbb könnyítés, hogy NINCS havi ütemezés!

Alapszabályok:
1. Újraolvasás 2 esetben lehetséges!
2. Más nyelven lehet olvasni!
3. Minimum oldalszám: 150 oldal. Csatoljátok mindig a könyv kiadását az olvasáshoz!
4. Egy könyvet elfogadok a minimum oldalszám ALATT, de 100 oldal FELETT, viszont ez nem társítható a fix témakörű könyvekhez, csak a szabadon választotthoz!
4. A könyveknek rendelkezniük kell „TÖRTÉNELEM” (specifikusan is, pl. angol történelem, kivéve: alternatív történelem!!!!) vagy „TÖRTÉNELMI REGÉNY” vagy „TÖRTÉNELMI DOKUMENTUM” címkével! Történelmi romantikust csak akkor fogadok el, ha a többi címkéből is szerepel valamelyik!
5. Képregény, mangát, verset nem fogadok el!
6. A könyvek felének a kihívásra való jelentkezés utáninak kell lennie!

Lássuk tehát a feladatot! Az elmúlt évben futó havi kihívások mintájára a történelmi témájú könyvek lesznek az olvasási célpontjaink! 2019. szeptember 1-től kezdve összesen 20 ilyen könyvet kell majd elolvasni a megadott szempontok alapján!

Figyelem! Nincs havi ütemezés! Ha egy hónap alatt ledarálod az összes könyvet, akkor tiéd a plecsni és a főhajtás :-D

Idén is, akárcsak tavaly, lesz pár szempont, amelyre mindenképpen olvasni kell. Ahová azt írtam ALAPCÍMKE, ott természetesen a fenti címkék valamelyikének is mindenképpen szerepelnie kell!

1. A tavalyi kihívássorozat legtöbbet választott könyvei közül egyet.

Levelek Skye szigetéről
A tenkes kapitánya
Akli Miklós
Nász és téboly
A könyvtolvaj
Én vagyok Malala
Anne Frank naplója
Nyugaton a helyzet változatlan
A velencei szerződés
Kódjátszma
Akit elhagytál
Menedék
A gójátékos
Johnny háborúja
Ötvenezer lándzsa
Új Zrínyiász
Mesterségem a halál
Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Amennyiben mindegyik jelölt könyvet olvastad már és nem szeretnéd erre használni az újraolvasási lehetőséget (avagy nincs kedved újraolvasni), úgy válassz egy, a címkéknek megfelelő könyvet ezektől az íróktól. Amennyiben ezeket is olvastad, akkor válassz ezen írók bármelyikétől egy könyvet. (és amennyiben azokat is olvastad már mind, emelem kalapom, szólj nekem és adok három másik könyvet, amelyből választhatsz :-D)

2. Olvass el egy háborús (bármilyen) könyvet! (elfogadom a specifikus címkéket is, pl. polgárháború, 1. világháború, délszláv háború stb.). ALAPCÍMKE!

3. Olvass el egy könyvet, melynek cselekménye az ókori Rómához vagy Görögországhoz kapcsolódik, abban a korban játszódik! ALAPCÍMKE!

4. Olvass el egy könyvet „rabszolgaság” címkével vagy olyat, amely a Ku-Klux Klánhoz kapcsolódik! ALAPCÍMKE!

5. Olvass el egy könyvet, amely az ezredforduló után íródott (tehát 2000-től fogadom el az első megjelenési évet!). ALAPCÍMKE!

6. Olvass el egy magyar könyvet, amire a fenti címkék valamelyike illik! ALAPCÍMKE!

7. Olvass el egy könyvet „hunok”, „ősmagyar” vagy „honfoglalás” címkével! ALAPCÍMKE!

8. Emlékezzünk! Olvass el egy olyan könyvet, amely egy történelmi jelentőségű eseményhez kapcsolódik. Ez természetesen lehet bármilyen olyan történelmi könyv is, amelyben például a holokauszt, vagy a gulág, vagy egy-egy fontos hadművelet (D-day stb.) szerepel, de olyanok is, amelyekre emlékezni kell, példák: Titanic elsüllyedése, Csernobili katasztrófa, első holdraszállás, Johanna megégetése és hasonlók. A biztonság kedvéért hozd olvasás előtt a könyvet, megnézem, hogy jó lesz-e. (természetesen valós eseményeket kérek).

9. Olvass el egy „féltéglányi” történelmet… A könyvnek minimum 600 oldalasnak kell lennie! ALAPCÍMKE!

10. És végül, olvass el az alábbi klasszikus történelmi regények közül egyet! Aki már mindet olvasta (hoznia kell a bármikori pontos olvasási linkeket igazolásul), az kérhet újabb listát.
Henryk Sienkiewitz: Quo vadis?
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Charles Dickens: Két város regénye
Walter Scott: Ivanhoe
Margaret Mitchell: Elfújta a szél (tipp: erre külön kihívás is van év végéig!)
Alexandre Dumas: A három testőr
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Erich Maria Remarque: A Diadalív árnyékában
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc
Alessandro Manzoni: A jegyesek
Móra Ferenc: Rab ember fiai
Alekszandr Szergejevics Puskin: A kapitány lánya

Ennek a 10 feltételnek teljesülnie kell egy-egy könyvre vonatkozóan (tehát egy pontot egy könyvhöz lehet csatolni)! A maradék 10 könyvet ti választhatjátok ki szabadon (alapcímkék!).

Az olvasásokat hozzászólásban, polcon vagy listán is hozhatod, rád bízom, ahogy neked jobb :-D Én és a könyv linket kérek, csatoljátok a kiadást az olvasáshoz! Szöveges értékelést is kérek, tudom, hogy sokan nem szeretik, de én szeretném látni-olvasni, hogy tényleges olvasás van mögötte!

És a nyereményjáték :-D

Mindazok között, akik teljesítik a kihívást, egy kívánságlistás könyvet sorsolok ki! A nyertes kívánságlistáján (vagy erre a célra leadott polcán) legalább harminc, magyar nyelven megjelent, megvásárolható (könnyen elérhető, nem könyvritkaság stb.) könyvnek kell majd lennie.

EXTRA nyeremény: Mindazok között, akik mindkét kihívásom (Hivatásos kalandor 2019–2020 és ez a kihívás) teljesítik, még egy további nyertest sorsolok ki, amely mellé egy kis olasz csemege is járni fog! A társkihívást itt találod: https://moly.hu/kihivasok/hivatasos-kalandor-2019-2020

Hajrá mindenki, elő a történelmi könyvekkel és jó olvasást kívánok! :-D

Kihíváskép: saját fotó (Sounion, Görögország)
Plecsnikép: saját (későbbi feltöltés)

46 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!