MOLYrágta történelem – Rubiconon innen, Rubiconon túl

Rovatgazda
!

>!
latinta SP

Hirtelen kedves költőjének, Menandrosznak egyik sora jutott az eszébe. Felszegte a fejét, és felnevetett.
– Akkor hát vessük el a kockát! – kiáltotta szép görögséggel, az eredetihez híven, aztán gyengéden oldalba rugdosta Fülest, és belegázolt a Rubicóba, amelynek túlsó partján ott várt rá Itália – és a lázadás.

144. oldal, II. kötet

Kapcsolódó szócikkek: Menandrosz · Rubico / Rubicon
!

Történelem rovatunk első számának témája a római köztársaság válsága és bukása, valamint ezzel szoros összefüggésben Gaius Julius Caesar személye. A kiváló hadvezéré és politikusé, akinek legendás nevét Róma későbbi uralkodói sorra felvették, így maga a császár szó is a Caesar névből alakult ki. Mielőtt azonban rátérnénk a polgárháborúk véres évtizedeire, nézzük át röviden, mitől is került válságba a birodalom!
A helyszín tehát Róma, a Krisztus előtti második század végén járunk. Egyelőre még nem érdemelte ki az örök város jelzőt, de a mediterrán térséget magabiztosan uralja, a rómaiak a Földközi-tengert is csak Mare Nostrum (A Mi Tengerünk) néven emlegetik. A város eddigi történelme igazi sikertörténet, sorra hódította vagy tette szövetségessé szomszédait, és visszavert minden betörő ellenséget. Az alapítást követő idők rövid királysága után köztársaságként működik immár közel négyszáz éve, de területe növekedésével lassan túlnőtte politikai berendezkedését is. Ezt egy kis városállamra szabták, és közel sem biztos, hogy a lassan kiteljesedő világbirodalmat is megfelelően eligazgatja. A válság jelei már mutatkoznak.
Az állandó háborúk idővel átformálták a birodalmat. A római hadsereg hagyományosan a kisbirtokos paraszti rétegre épült, közülük egyre többen estek el a csatatereken, vagy voltak éveken át otthonuktól távol, így nem tudták megművelni földjeiket. A paraszti családok sorra mentek tönkre, gyarapítva a római nincstelenek, a proletarii sorait. Az elhagyatott paraszti birtokokat gazdag befektetők vásárolták fel, nagybirtokokat hozva létre, vagyonuk gyarapodásával pedig folyamatosan nőtt politikai hatalmuk is. Az új nagybirtokok nem nyújtottak munkalehetőséget az elszegényedett parasztoknak, mert inkább rabszolgákkal műveltették őket, akik – a hódító háborúknak köszönhetően – olcsón és nagy tömegben álltak rendelkezésre. A paraszti réteg rohamos fogyatkozásának volt még egy fontos következménye: mivel ők adták a hadsereg alapját, folyamatosan csökkent a szóba jöhető katonák száma. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy az újoncozás terhét egyre inkább áthárították itáliai szövetségeseikre, akiknek a római polgárjogot viszont vonakodtak megadni. Emiatt szövetségeseivel is egyre feszültebbé vált Róma viszonya. A Krisztus előtti második század utolsó harmadában a Gracchus fivérek néptribunusként kísérletet tettek a válság enyhítésére, azonban csak felszították a római társadalom mélyén szunnyadó indulatokat, végül mindkettőjüket megölték, reformjaikat pedig elvetették.
Mindezekhez még külső fenyegetés is társult, germán törzsek veszélyeztették a birodalom északi határait. Elérkezett a köztársaság történetének utolsó, polgárháborúkkal terhes felvonása, Marius, Sulla és Caesar kora.

A római köztársaság haláltusájának izgalmas korszakával foglalkozik Colleen McCullough ausztrál írónő hétrészes Róma urai sorozata (http://moly.hu/sorozatok/roma-urai). Monumentális mű, hét dupla kötet (bár a legutolsót a magyar kiadó már egybefűzte), mégis megéri rászánni az időt, történelmileg nagyon alapos és izgalmas olvasmány. Marius és Sulla színrelépésével indít a Róma első emberében, de néhány kötettel később a kor legnagyobb alakjában, Julius Caesarban találja meg valódi főhősét, majd Augustus egyszemélyi uralmának megszilárdulásával ér véget a regényfolyam. Az írónő vitathatatlanul elfogult kissé Caesarral szemben, ahogy az @Pierre75 és @István_Zachar értékelésében is olvasható, de egy ilyen nagy formátumú politikus és hadvezér esetében ez talán megbocsátható.

@Pierre75: http://moly.hu/ertekelesek/1350754
@István_Zachar: http://moly.hu/ertekelesek/906659

Az egész sorozat összefoglaló értékelését @acsferi-től olvashatjátok.


>!
acsferi
Colleen McCullough: Róma első embere I-II.

Talán az egyik legjobb történelmi sorozat, amelyet valaha is olvastam. A szerzőről tudtam, hogy a Tövismadarak írójáról van szó, így még egyetemistaként nagy várakozással, hogy római történelemmel foglalkozó regényről van szó, de kevesebb reménnyel fogtam hozzá. Hihetetlenül megfogott. A kor, a késő köztársaságkori Róma amúgy is a kedvenc témám volt eddig is, a mű pedig minden igényt kielégít, amit történelmi regényhez fűzni lehet. Jó a szereplők megformálása, rendkívül részletes az adott kor eseményeinek feldolgozása, szinte belecsöppenünk a napi római politikai eseményekbe, és még a római jogba is látszik, hogy beleásta magát a szerző. Néhol egyéni koncepciót is felvet a sorozat egyes műveiben, melyet a könyvek végén forrásokra hivatkozva próbál igazolni. Többször is elolvastam, csillagos ötös.

1 hozzászólás
!

Caesar élete és halála Shakespeare klasszikus drámája óta számtalan írót megihletett már, a brit Conn Iggulden is őt választotta első nagy történelmi regénysorozata főhőséül (azóta már Dzsingisz kánról is írt egyet, jelenleg pedig a rózsák háborújáról írja a harmadikat). A sorozat Az uralkodó címet viseli (http://moly.hu/sorozatok/az-uralkodo), öt kötetes, és Caesar életútját követi nyomon gyermekkorától egészen i. e. 44. március idusáig. Legalábbis ez volt az író eredeti elképzelése, de Colleen McCullough-hoz hasonlóan utólag, rajongói kérésére ő is hozzátoldott még egy könyvet az addigi tetralógiához, ebben Antoniusnak és Octavianusnak a caesari örökség fölött vívott harcát ismerhetjük meg. @Bur3sz értékelése az akkor még négyrészes sorozatot mutatja be nekünk.


>!
Bur3sz
Conn Iggulden: A háború istenei

Vége. Nagyon magával ragadott az ókor nagy emberének élete. Igaz, nem olyan részletekbe menő a leírás, mint Colleen McCullough Rómája, de érdekes ez a megközelítés is. Szeretem azokat a könyveket, amelyek ezt az időt dolgozzák fel.
A fél csillag levonás csak annak szól, hogy a vége egy kicsit nagyon elnagyolt lett, bár nem tudhatom az okokat, csak sejtem, hogy nem fért bele a történet másként a lapterjedelembe.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel Caesar élete.

!

Caesar személye máig megosztja az embereket. Egyesek a köztársaság lehetséges megmentőjeként, mások (az előzőeknél többen) legfőbb sírásójaként gondolnak rá. Mielőtt eldöntjük, miként vélekedjünk róla, pálcát törjünk felette vagy istenítsük (mint tették utódai), érdemes megismerni az érintett saját véleményét is. Szerencsére megtehetjük, Caesar ugyanis megírta dicsőséges galliai hadjáratainak és az azt követő kevésbé dicső polgárháborúnak a történetét. A politikai propagandaírás egy korai gyöngyszemét vehetjük kézbe Caesar emlékiratait olvasva.


>!
Kanton
Julius Caesar: A gall háború

Megdöbbentően olvasmányosan tárja elénk a hadmozdulatokat, taktikákat, a rómaiak számára szerencsés vagy épp szerencsétlen fordulatokat egyaránt. Nem elemző munka mégis többé kevésbé korrektnek mondható, legalábbis ami a valódi hadi eseményeket illeti. Caesar ugyanis kitűnő politikus, aki érezhetően minden alkalmat megragad saját teljesítménye kihangsúlyozására, de főleg a háború jogosságának igazolására. Hadd említsek egy példát: Gallia meghódításának kezdete tulajdonképpen egy határrendezésből fakadt; a helvétek ugyanis szerettek volna új hazát találni a jóval gazdagabb dél-galliai térségben. Caesar megragadta az alkalmat, hogy a szorult helyzetben lévő helvétek vándolását nemcsak megakadályozza, de egyben Gallia – akkor még csak déli részét – egy kisebb hadjárattal a Birodalomhoz csatolja. De miért is nem költözhetnek a helvétek Galliába? Egyszerű, mert erőszakos, háborúra éhes népség, akik legszívesebben portyákon vesznek részt bárki ellen, de mivel Helvetiat csak kisebb szegények népek veszik körbe, sajnos nem tudnak senkivel hadakozni – állítja Caesar. Ilyenkor egy könnycseppet azért elmorzsol az ember a szeme sarkában, elképzelve a marcona harcosokat, akik naphosszat csak várják ellenségeiket a csatatéren…

1 hozzászólás
!

Caesar számtalan területen művelt államférfiként a római naptár régóta sürgető reformját is végrehajtotta. A róla elnevezett Julián-naptár 1582-ig volt érvényben változatlan formában, de nagyon kis változtatással ezen alapul jelenleg használt Gergely-naptárunk is. A témáról bővebben @vigili karcában olvashattok.


>!
vigili

Mikortól január elseje az év első napja?

Mai naptárunk az ősi Babilóniában alakult ki. Fejlett csillagászati ismereteik alapján ők osztották először az esztendőt 12 hónapra, a nappalt és az éjszakát 12-12 órára. Az antik görögöknél is 12 hónap volt. Hekatombeon, Metageitnion, Boedromion stb. De sehol sincs január elseje. Nem is lehet, mert a görög év a hold váltakozása folytán vagy június, vagy július végén kezdődött. A római korba kell mennünk, hogy a kérdésre válaszolhassunk.

A legősibb római naptárnak – amelyet Numa király naptárának is neveznek – csak 10 hónapja volt: az év márciusában kezdődött, s decemberében végződött. A hónapok ősi sorrendje: Martius, Aprilis, Maius, Junius, Quinctilis, Sextilis, September, October, November, December. Nem igazodnak pontosan se a hold, se a nap járásához; látszik, hogy ez a naptár parasztok használatára készült, akik a téli hónapokat afféle üresjáratnak tartották. A római köztársaságkori év 12 holdhónapból állt, összesen 355 napból. Ez az év is még márciussal kezdődött, de hónapjaihoz hozzácsapták a januárt és a februárt is. A régi elnevezéseket azonban nem változtatták meg, s így a mai napig is a kilencedik hónapot – hetedik, szeptembernek hívjuk, a tizediket nyolcadiknak és így tovább.

I. e. 153-ban a konzulnak addig bizonytalan hivatalba lépési napja január 1-re esett, és ettől kezdve ez lett az esztendő első napja. Az újév rögzítésénél bizonyára közrejátszott az a körülmény is, hogy Janus isten, akiről a januárt elnevezték, a kezdet és a vég ura volt. A köztársaságkori naptár azonban még a holdhónapokra alapult, és az év 355 napból állt. Hogy a holdévet a napévvel összehangolják, február 23-a után egy 22, illetve 23 napos „szökőhónapot” iktattak a kalendáriumba. Ez sem oldotta azonban meg a naptár problémáját: Julius Caesar korára már 90 nappal maradtak le a rómaiak. Caesar azonban szokásos erélyével – és Sosigenes matematikus segítségével – rendet teremtett. Megteremtette a 365 napos évet; a pontatlanságokat minden negyedik évben egy szökőnappal korrigálták. Ezért meg is érdemelte, hogy az ötödiknek nevezett hetedik hónapot, a Quinctilist, róla nevezzék el júliusnak. A következő hónap, a Sextilis Caesar unokaöccséről, az Augustus császár néven ismert Octavianusról kapta nevét.

4 hozzászólás
!

A politikai változások kora a bíróságok csataterein is kitermelte a maga hőseit. Közülük az elsőség minden bizonnyal Marcus Tullius Cicerót illeti, a nagy tehetségű szónokot, jogászt, írót és politikust. Őt választotta főhősének Robert Harris Imperium és Lustrum című könyveiben, hogy bemutathassa a kor politikai és erkölcsi züllöttségét, mindent átszövő hatalmi játszmáit.


>!
Rohír
Robert Harris: Imperium

Zseniális könyv, melynek során betekintést nyerhetünk az ókori Róma politikai csatározásaiba. Mindent a legfelsőbb hatalomért, az Imperium-ért. Marcus Tullius Cicero (védő)ügyvédi beszédei, a római lakosok szemében való tündöklése mind-mind olyan alapvető kellékei a műnek, melyek nélkül a történet sivár és szürke lenne. Furcsa, hogy az akkori politikai csatározások mennyire hasonlítanak a maiakhoz, az viszont már kevésbé az, hogy: a politika igazából nem más, mint színház. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

!

Ha valaki háborúk és politikai intrikák helyett másféle izgalomra vágyik, neki sem kell feltétlenül elhagynia a forrongó Rómát. Steven Saylor neve nem ismeretlen a történelmi regények rajongói előtt. Igazán híressé a Roma Sub Rosa-sorozat (http://moly.hu/sorozatok/roma-sub-rosa-gordianus) kötetei tették, ezekben a történelmi regény és a krimi műfaját ötvözi egymással. Mindehhez háttérként a köztársaság hanyatlásának vérben és intrikában bővelkedő korát választotta, így főhőse, Gordianus nyomozásai során rendszeresen botlunk olyan ismerős alakokba, mint Cicero, Spartacus vagy természetesen maga Caesar.
A történelmi krimi ötlete mindkét zsáner rajongóit megszólítja, a fogadtatás azonban vegyes. @ursus megkedvelte Gordianus karakterét és vele a sorozatot is.


>!
ursus MP
Steven Saylor: Római vér

Talán ha két krimit olvastam korábbi életemben, sokat mondok. Nem tudom, miért, de még a nagy klasszikus krimiírók is kimaradtak. A könyvesboltban keresgélve annyira bizarrnak tűnt a „történelmi krimi” ötlete, hogy megvettem és elolvastam Saylor egyik könyvét a sorozatból. Elolvasás után az összes többit is… Nem lettem tőle krimiolvasó, viszont Gordianus rajongója, az igen. Gordianus egy mai szemmel is „normális” ember az ókori Rómában, aki magánnyomozóként él és dolgozik. Őt kedveltem meg, a családját, az életüket. A krimi szál számomra csaknem mellékes, mindössze annyiban fontos, amennyiben egy-egy újabb ügy megoldása részévé válik az ő életüknek. Tudomásom szerint hamarosan megjelenik egy újabb kötet, amely az ifjú Gordianus néhány esetét tartalmazza majd, tehát újra novellákat kapunk, mint már két ízben is. A Gordianus könyvek valóban nem tökéletesek, mégis sokszor érzem úgy, hogy bár számtalan csodálatos könyvvel találkoztam életemben, ennél a sorozatnál sajnálom legjobban, hogy nem én írtam…

!

@makitra azonban – épp a főhős miatt – kevésbé lelkes.


>!
makitra P
Steven Saylor: Római vér

"A legmeglepőbbnek talán azt találtam, hogy a központi karakter mennyire nem működött számomra. Noha magából a tematikából, és Gordianus sejtetett előtörténetéből is az következne, hogy egy kemény csávóval van dolgunk, egyáltalán nem ez a helyzet. Nyomozónk inkább egy puha, a világ sorsán merengő, majdhogynem töprengő alak, akiről valahogy nehezen hiszem el, hogy megbirkózik a régi nehézfiúkkal. Többször inkább csak a szerencse menti meg, semmint a saját tapasztalata. Érdekes figura, de nem illik bele a képbe.

Maga Róma bemutatása, az akkori alakok, a történelmi leckék viszont nagyon is helyén vannak, a közelünkbe hozzák a már nem igazán köztársasági, de még nem egyeduralmi államot, megmutatják, hogy éltek a mindennapi emberek, és azon kaptam magam, hogy szívesen sétálnék az örök város utcáin, keresve a regényből ismerős helyeket. Különösen az imponált, ahogy a végső nagy védőbeszédet beemelte a cselekménybe, és hogy tényleg érezni lehetett az igazi szónokot a lapok közül. Hangulatteremtésből ötös, az összkép azonban egy kevésbé érdekes regényt takar. "

Bővebben: http://tubicacezar.blogspot.hu/2013/11/nyaruto-oszelo.html

!

A késő köztársaság- és kora császárkori Róma mindennapi életének egy érdekes jelenségéről szól a @Lunamorte által belinkelt (kissé hatásvadász című) cikk, amely a falfirkák jelentőségét taglalja az ókori kommunikációban.


>!
Lunemorte MP
Történelem

A rómaiak találták fel a Facebookot is

A falakra pingált graffitikkel az ókori rómaiak kvázi-közösségi hálózatot hoztak létre, ahol a politikai jellegű üzengetés mellett a szexuális élet kiteregetésére is sor kerülhetett – olvasható egy új könyvben.

A graffitik igen elterjedtek voltak az ókorban. Pompeji falait rengeteg ilyen szöveg borította, köztük reklámok, versek, pajzán rajzok és politikai feliratok. A pompeji politikusok például a városfalakat használták a választókkal való kapcsolattartásra és ezen a felületen juttatták el politikai üzeneteiket, amitől szimpátiájuk és a rájuk adott szavazatok növelését remélték.

Ez a fajta kommunikációs csatorna persze nem csak egyirányú lehetett: a falakon élhették ki magukat az egyszerű római polgárok is, világgá kürtölve örömüket, vagy éppen bánatukat, mintegy közösségi hálózatot létrehozva. Writing on the Wall: Social Media – The First 2,000 Years című könyvében Tom Standage arról értekezik, hogy a ma ismert közösségi hálózatok előfutárát lényegében a rómaiak hozták létre jó kétezer évvel ezelőtt, a mai felhasználók pedig ókori „társaik” örökösei. Szerinte ha az olyan történelmi személyek, mint Thomas Paine vagy Luther Márton ma élne, ugyanúgy ezen csatornákat használnák üzeneteik célba juttatásához.

Definíciója szerint a közösségi média egy olyan környezet, ahol az információátadás egyes személyek között társadalmi kapcsolatokon keresztül zajlik, abból a célból, hogy egy közösségen belül párbeszédet hozzanak létre. Ez igaz a történelmi korok emberére is, minekután – a tömegmédia és a nyomtatott lapok megjelenéséig – évszázadokon át hasonló formában, „megosztott” formában történt az információcsere.

A rómaiak már a Forum falain is így üzengettek egymásnak: például graffitin fejtették ki véleményüket egy-egy szállóról, vagy éppen itt adtak hangot politikai elköteleződésüknek, de szexuális hódításukról is falakra vésett szövegeken keresztül hencegtek. Példák a későbbi korokból is jócskán előfordulnak, Sir John Harington, a vécé 16. században élt feltalálója epigrammákban kommunikált a világ dolgairól, Luther pedig – már ha hihetünk a történelmi legendának – a személyközi, „decentralizált” kommunikáció formáját valósította meg azzal, hogy kiaggatta 95 pontból álló tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.

http://mult-kor.hu/20131112_a_romaiak_talaltak_fel_a_fa…

1 hozzászólás
!

Ha az irodalmi feldolgozások számát nézzük, Caesar után a kor legérdekesebb embere nem Marius, a hétszeres konzul, hadseregreformer és hadvezér, nem is Pompeius, Caesar szövetségese, majd fő ellenlábasa, hanem egy trák gladiátor-rabszolga, név szerint Spartacus. Személyéről keveset tudunk, még trák származása is bizonytalan, egyesek szerint csak azért emlegették így, mert trák harcmodorban küzdött az arénában. I. e. 73-ban néhány társával megszökött a gladiátoriskolából, rabszolgákból és gladiátorokból sereget gyűjtött, és legyőzte az ellene küldött római erőket. Serege a katonai sikerek hatására gyorsan gyarapodott, több tízezer fősre duzzadt. Spartacus két éven át portyázott és fosztogatott Itáliában, közben többször legyőzte a rómaiakat, így még életében legendává vált. Crassus végül i. e. 71-ben óriási haderő bevetésével diadalmaskodott felette, Spartacust megölték, hatezer foglyul ejtett rabszolgát pedig keresztre feszítettek egy római út, a Via Appia mentén.

Gazdag, elkényeztetett nemesek és pénzemberek arra kényszerítik rabszolgáikat, hogy a római tömeg szórakoztatására egymást mészárolják az arénában, de Spartacus és társai fellázadnak elnyomóik ellen – ez a kissé közhelyes kép nagyon alkalmas arra, hogy modern ideológiákkal töltsék fel Spartacus történetét. Howard Fast Spartacus című könyvén – többek között – ezt kéri számon @Soós_Norbert.


!

Mivel Spartacus származásáról, ifjúkoráról szinte semmit nem tudunk, ez a hiányosság teret enged az írói fantázia szárnyalásának. Ben Kane a klasszikus trák származás gondolatából kiindulva építi fel Spartacus múltját, majd a könyv folytatásában elmeséli a rabszolgafelkelés ismert történetét is (http://moly.hu/sorozatok/spartacus).


>!
Wiggin77 
Ben Kane: Spartacus – A Gladiátor

Spartacus az egyik kedvenc hősöm a történelemből,ezért nagy várakozással láttam Ben Kane regényének olvasásához. Ezt még csak fokozta az,hogy a róla szóló sorozat, ami nagyon tetszett,nemrég ért véget a Starz-on. A könyvtől még jobbat váram,márcsak azért is,mert előzetesen nagyon jó kritikákat olvastam róla. Lehet,hogy egyedül leszek a véleményemmel,de
sajnos sokkal gyengébbnek éreztem,mint amit vártam. Az első nagy csalódás számomra az,hogy nagyon keveset mutat be Spartacus fogságban eltöltött idejéből,a harcokról az arénákban. Utánanézem és valójában nem sokat lehet arról tudni,hogy Spartacus mennyit harcolt közönség előtt,arénában és mennyire volt népszerű a nézők között. Ettől függetlenül jó lett volna erről többet megtudni… Negatívum az is,hogy a szereplők többsége lélektelen kliséhalmaz. Nem vártam,hogy olyanok legyen a karakterek, mint a sorozatban, de a regénybeli Gannicus és Crixus lélektelen, egy dimenziós figurák,akiknek a sorsa majdhogynem közömbös. Sehol sincsenek a sorozatban látott nagyszerű karakterek. Spartacus egy fokkal jobban lett megformálva, de őt sem sikerült különösebben megkedveltetni. Sőt, volt pár olyan dolga is,amit kifejezetten karakteridegennek éreztem.
Pozitívumként lehet felhozni,hogy az író igyekszik a történelemhez hűen követni az eseményeket. A csaták leírása is egész jól sikerült, bár azért a Bernard Cornwell-i szintet nem üti meg. Alapvetően nem rossz könyv,de sokkal jobb is lehetett volna. A folytatást a fentiek ellenére el fogom olvasni.

!

Magyar feldolgozása is van Spartacus történetének. Balázs Sándor (aki egy másik nagy római ellenségről, Hannibálról is regényt írt) szilárdabban áll a tények talaján, mint Ben Kane. Spartacus bizonytalan származásával például nem kíván foglalkozni, ugyanakkor hősét és annak indítékait sokakhoz hasonlóan idealizálja. A könyv egy újabb kiadásban Spartacus élete és kora címmel is megjelent.


!

Aki a gladiátorok világával tényszerűbb, tudományos formában is meg szeretne ismerkedni, annak számtalan ismeretterjesztő könyv áll rendelkezésére.
Fik Meijer holland történészprofesszor szakterülete az ókori Róma. Gladiátorokról szóló könyvét @ értékeléséből ismerhetjük meg.


>!
Fik Meijer: Gladiátorok

Nagyon jó könyv, határozottan tudományos, de mégsem száraz. Különösen tetszik, hogy a szerző – a címmel ellentétben – nem csak az ókori játékok legpopulárisabb részleteivel, a gladiátorviadalokkal foglalkozik, hanem külön fejezetet szentel az állatviadaloknak és vadászatoknak is (venatio), hosszasan tárgyalja az amphiteatrum-építészet fejlődését, illetve a játékok gazdasági és társadalmi vetületeit is feltérképezi. Különleges rész a könyv utolsó fejezete, melyben a Spartacus és a Gladiátor c. filmek történelmi hitelességét boncolgatja.

!

Roland Auguet témába vágó könyvéről @Bolondkandúr számol be nekünk.


>!
Bolondkandúr
Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció – A római játékok

Az egyik kedvenc blogomon olvasott remek ajánló miatt vettem meg és olvastam el ezt a könyvet. A gladiátorok (a vámpírokhoz hasonlóan) újra és újra divatba jönnek, főleg látványos és kétes hitelességű filmek formájában. A kötet a történelmi tények (és részben a legendák) alapján mutatja be a római játékok összetett rendszerét, fő erénye, hogy a gladiátorokon kívül a többi látványosságot is részletesen megismerhetjük. Ezek közül az egykor legnépszerűbb kocsiversenyekkel foglalkozó rész tetszett a legjobban. A francia szerzőt azonban nem vádolhatjuk elfogulatlansággal, a „modern” és „felvilágosult” ember teljes megvetésével kezeli témáját, ami végül felesleges moralizálássá válik. Utolsó mondatában „manapság ritka kegyetlenség”-nek minősíti a játékokat, ami egy huszadik századi történész tollából legalábbis nevetséges. Ezért számomra a könyv legmaradandóbb része a Tóth István által írt utószó, amelyben a játékok pannoniai emlékeiről (amfiteátrumok, régészeti emlékek) nyújt rövid, de annál érdekesebb áttekintést.

!

Bár a köztársaság korának közel ötszáz éve alatt a legsúlyosabb bűnnek számított, ha valaki egyeduralomra tört, az egymást követő polgárháborúkban kivérzett Róma mégis örömmel fogadta Augustus békéjét, még azon az áron is, hogy caesar (azaz császár) vált belőle. Augustus okosan járt el: látszatra meghagyta a köztársaságot és annak intézményeit, ő maga csupán princeps lett, első a polgárok között. Hosszú uralkodása alatt új virágkorát élte a Birodalom, ez már azonban egy új korszak, a császárkor nyitánya lett.


>!
atyamadár
Egy költő – egy vers

Horatius Flaccus Quintus: Augustus Caesar dicsérete
/kinek hadával vezérei: Drusus és Tiberius
leigázták az Alpok népét s Germániát/

Van-é olyan szó, mely neved áldani
méltó? Senatus s nép, nagy erényeid
Augustusunk, hogy áldja? Lényed
hogy dalainkban örökkön éljen,

van-é elég szép dallam? A Nap tüze
amerre süt, nincs nálad elébbvaló!
Hisz már a törvényt sem tudó, vad
vindelicus csapat is megérti:

mit érsz a harcban! Hisz katonáidat
vezetve Drusus, verte le többször is
a vad genaunust, fürge berunust;
s mind a nagy Alpokon át a sok zord

várat haddal jőve söpörte le!
És ily sereggel győzve Tiberius
az iszonyú raetust elűzte.
Kezdve csatát sikeres jelekkel.

Hej, látni kellett volna a harcmezőn,
sok veszni-elszánt férfit ahogy levág,
s csapást oszt szüntelen!
Auster, a dél szele ostorozza

a lomha tengert így, ha a felleget
a rőt Fiastyúk tűznyila átdöfi!
Így tört előre, harci tüzébe
így robogott lihegő lovával.

Így bömböl, ily bősz, vad bika Aufidus,
így tombol, így ront végig Apulián,
midőn dühöngő áradattal
csap ki a bő, bevetett mezőkre.

Ily fergeteggel törte le Claudius
barbár fiaknak vas-mezű ezreit,
s míg apraját-nagyját kaszálta,
őmaga egy katonát se vesztett.

Hiszen te adtál bölcs vezetést, hadat,
s az ég kegyét. Mert Fortuna megsegélt,
midőn Alexandria réve
s hűlt palotája kinyílt előtted.

Háromszor öt tél múlt el azóta már.
Győztes hadad megnyerte Egyiptomot.
Áll műved ím – dicső jutalmad:
megkapod érte az égi laurust.

Téged csodál a nagydühű Cantaber,
a méd, az ind, s a gyors-lovú szittya mind,
Itáliát ki féltve őrzöd,
s föld-ura Róma falát vigyázod.

Téged csodál a Nílus, a titkos ár,
az Ister és a Tigris, a vágtató,
s a szörnyek-lakta óceán, mely
messze a brit szigetekre harsog.

A halni bátor gall, s a kemény ibér
téged dicsér mind, és szavadat lesi,
s a harcnak örvendő sicamber
fegyvereit szelíden lerakja.

Kapcsolódó könyvek: Horatius Flaccus Quintus: Horatius összes művei Bede Anna fordításában

Horatius Flaccus Quintus: Horatius összes művei Bede Anna fordításában

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!