MOLYrágta történelem – Családregények

Rovatgazda
!

A több nemzedék életén átívelő családregény (nemzedéki regény) eredendően európai és polgári műfaj, amelynek klasszikusai a polgárság felemelkedését, a gazdasági és politikai hatalomhoz való viszonyát, korszakok között egyensúlyozó alkalmazkodó képességét és végül hanyatlását mutatják be. A családregény szükségképpen történelmi regény is, cselekménye évtizedeken, olykor évszázadokon át bonyolódik, hősei életén átszüremlik a létezésük színterét adó kor.

Maga a műfaj a XIX. századi romantikával dacoló realizmusban és annak felfokozott változatában, a naturalizmusban gyökerezik. Egy család életének nemzedékről nemzedékre történő követése nemcsak egy korszak részletes megrajzolására ad alkalmat, hanem – éppen a család lényegéből fakadóan – az emberi viszonyok sűrített, akár végletes helyzetekben történő bemutatására is. A család felemel vagy elnyom, kinyit vagy bezár, korlátoz vagy szárnyakat ad, de mindenképpen meghatározza az életet a maga belső viszonyaival. A családregényekben a sűrített valóságot látjuk, a nagyregények alapvető hivatása szerint a „külső” és „belső” világ teljességét.

Terjedelmi okokból erősen kellett szűrnőm a témába vágó molyos kínálatot, ezért elnézést kérek mindenkitől, aki itt és most nem találkozhat kedvenc könyvével vagy értékelésével, és ugyanígy megkövetem a kimaradó, már eltávozott, vagy nagyon is élő, ma is alkotó szerzőket.

„Egy család hanyatlása” az alcíme Thomas Mann: A Buddenbrook ház című, 1901-ben megjelent művének, amely az író első regénye volt, ennek ellenére a polgári családregény őstípusának tekinthetjük. A hanyatlás ábrázolása lesz a vezérmotívuma a később jelentkező európai szerzőknek is, mint amilyen Galsworthy vagy du Gard. A Buddenbrookok sorsának felívelése majd hanyatlása mintegy előrevetíti a XIX. századi európai kapitalizmus ellentmondásosságából eredő XX. századi tragédiákat. @eme értékelése:


>!
eme P
Thomas Mann: A Buddenbrook ház

Thomas Mann: A Buddenbrook ház Egy család alkonya

Itt a kapu, tárva-nyitva, nincs előtte kerítés, sem más akadály, semmi, itt a küszöb. És mégsem lépheted át, lehetetlen, már maga a gondolat is képtelen, hogy egy pillanatra kimehessünk.

Élet ez? Torzképe az életnek.

Thomas Mann regénye egy család alkonya – és jóval több ennél: egymást követő generációk sorsa a 19. század közepétől a dekadens századelőig. Régi és új ütközőjébe került vívódó életek rajza, a társadalmi átalakulások finoman megrajzolt története. Ragyogó realista próza, sokkal könnyedebb olvasmány, mint a későbbi nagyregények, de magába foglalja ez utóbbiak kiemelkedő támáit, gondolatait. Itt vannak a nagy ellentétek: polgári élet versus művészlét (már itt is az egészség-betegség ellentétpárhoz kapcsolva), saját sors lehetősége versus hagyományok, társadalmi elvárások és kötelezettségek és így tovább.
A nagyapa alakjában leköszönő realista, kedélyes, ironikus-humoros, józan világ helyébe lépő új, sokkal komorabb, komolyabb, ugyanakkor miszticizmusba, a világtól való elfordulásba hajló korszak egyfelől a maga individualista, már-már túlzottan gyakorlatias polgári gondolkodásával, másfelől az ideges, kissé hideg, nehezen megközelíthető, befele forduló művészvilágával nagy kihívást jelent annak, aki ragaszkodik a családi krónikához – az egyféle apák könyvéhez – mindahhoz, ami valamikor elvárás, szokás és kötelesség, de ugyanakkor normalitás volt. Tud-e alkalmazkodni a család (az arisztokratikusabb létbe gyökerező társadalmi réteg) az új feltételekhez? Meg tudja-e tanulni, el tudja-e fogadni az új játékszabályokat? Az egyén rálelhet-e saját útjára? Elszakadhat-e a család kötelékétől? Vállaja-e, hogy azt tegye, amit jónak lát, függetlenül a világ nyelvétől? Sikerül-e kilépni a nyitott kapun? Már az alcím megadja a választ. Hanno pedig meghúzza a végérvényes vonalat a krónika utolsó bejegyzése után: … nem jön több utána… Bevégeztetett.

Ami a stílust illeti, Mann ezúttal is lenyűgözött – már huszonöt évesen olyan biztos kézzel építi fel regényét, hogy az ember csak úgy bámul. Ragyogóan alkotja meg a karaktereket, egyénítésük színes, változatos eszközökkel történik (imádtam, ahogy például egy-egy mondhatni állandó jelzőként visszatérő mondattal hangsúlyozza egyes szereplők változatlansághoz, régihez való ragaszkodását – az orvos például mindig félvállról veszi a családban előforduló betegségeket, és az egyetlen, örök receptje: szigorú diéta: egy kis galambhús, egy szelet piskóta. Sesemi kisasszony, a nevelőintézet igazgatónője pedig minden jeles esemény – esküvő, keresztelő – alkalmával cuppanós csókot nyom a főszereplő arcára, majd elhangzik az örökös jókívánság: Légy baldog, te jaó gyermek! – a család és az egyének sorsa pedig egyre hanyatlóbb ívet mutat).
A család életének kiemelt epizódjai is mesterien vannak kiválasztva, bemutatva. A regény elején még túlsúlyban lévő vidám családi összejövetelek – az estélyek, esküvők, keresztelők – egyre ritkábbak, bemutatásuk rövidebb, annál hosszabb viszont a betegségek és a temetések részletezése.
Ugyancsak telitalálat, ahogy egyes jelenetek többletjelentést kapnak. Érdekes epizód például Pfühl orgonista ismerkedése Wagner zenéjével – ez a részlet valójában a regény fő tematikáját tükrözi: hogyan váltja fel a szigorú szabályok kérlelhetetlen, impozáns, morális-logikus méltóságát az új, káosznak tűnő elsöprő erő. A különböző hangszerelésben vissza-visszatérő motívumok a regényben egyben a Wagneri vezérmotívum-technikát követik.
És ne felejtsem el Mann humorát és finom iróniáját sem, ami annyira élvezetessé teszi a stílusát. Nem egyszer somolyogtam magamban, sőt fel-felnevettem olvasás közben (az a parlamenti ülés, az a rebolucijó és mi minden más…)
Nem véletlenül tartják az egyik legnagyobb családregénynek a Buddenbrookékat. Tényleg kiváló.

!

John Galsworthy: A Forsyte Saga című regényfolyama mintha a bevezetésben említettek esszenciája lenne. Hatalmas írói vállalkozás, a viktoriánus kor brit felső középosztályának totális regénye. Az angol burzsoázia a korabeli világ vezető társadalmi osztálya volt – némi iróniával azt mondhatnánk: egyszerre nagyon burzsoá és nagyon angol. A XIX. század Anglia nagy korszaka, a határtalannak tűnő iparfejlődés kora, ugyanakkor a kötelező prüdériáé is. Az „új előkelőség” mesterséges és mesterkélt társadalmi konvencióinak korlátait tilos feszegetni, miközben új eszmék viharos szele söpör végig az átrendeződő Európán, s a nyilvánvaló társadalmi igazságtalanságok látványa előtt nem csukhatja be a szemét a brit felső tízezer sem. A Nobel díjas író nagyregénye a Forsyteok három nemzedékének élettörténetén át mutatja be ezt az ellentmondásos kort, az új lehetőségek szülte értékek tündöklésének és hanyatlásának korát. Az olvasót elnyeli ez a világ, szinte „lakótársává” válik a szereplőknek, mintha személyes kapcsolata lenne velük. @Piintyő-re is valahogy így hatott a regény:


>!
Piintyő
John Galsworthy: A Forsyte Saga

2013. újraolvasás.
Régóta érlelődött már bennem a gondolat, hogy jó volna újraolvasni ezt a könyvet, s nemrégiben egy véletlenszerű tv nézés alkalmával (mire nem jó néhanapján bekapcsolni a tv-t! :) ), ahol egy 2012-ben készült film néhány részletét láttam, eldöntöttem: most azonnal el kell olvasnom. Így hát kihoztam a könyvtárból mind a 4 kötetet.
Érdekes módon a harmadik generációról szóló részekre nem annyira emlékeztem. Lehet, hogy csak felületesen olvastam, mert nem kötött le annyira? Lehetséges, elképzelhető, hogy jobban érdekelt Soames és Irene sorsa. Most viszont azt kell hogy mondjam, a harmadik, negyedik kötet, az un. Modern komédia még tán jobban is tetszett, mint a Forsyte család nagy öregjei, a viktoriánus kor szülöttei sorsa.
A három generáció életét bemutató könyvek mintegy 40-50 évet ölelnek fel, az első két generáció bemutatása érzésem szerint kicsit markánsabb, a velük foglalkozó részek mélyebb és végletesebb érzelmeket mutatnak: nagyon tudnak szeretni, még jobban gyűlölni, nagyon tudnak pénzt szerezni, vagy nagyon tudják elherdálni. A harmadik generációban is megtalálhatók ezek az érzések, de… mintha nem az igazi lenne… Hogy mégis mért mondom, hogy jobban tetszett az a rész? Mert határozottan ironikusabb, megmosolyogtatóbb, van benne valami elnéző kedves mindent tudó vonás amivel az emberi gyengeséget, gyarlóságot, a gyengéiket ábrázolja. Az én számomra ez a stílus mindenkor nyerő :)
Nagyon találó ez a modern komédia elnevezés, mert úgy írta meg pl a parlamenti üléseket is, vagy azt a bizonyos bírósági tárgyalást is, hogy szinte komédiának is beillik.

Na igen, persze láttam, hogy két fordítója van, de nem hiszem, hogy ebből ered a különbség. Inkább az író hozzállása miatt, ahogy viszonyul a nemzedékekhez. Egyébként érdekes, hogy ahogy haladunk a történetben Soames úgy értékelődik fel a szemünkben – bár én megmondom, az elején is szántam, sajnáltam, hogy annyira nem tudott szót érteni Irennel, hogy annyira nem tudta levetkőzni azt a gyötrő szerelmet, de végül is ez nem csak rajta múlott. Most Irene kevésbé volt szimpatikus, mint régen.
És hát a nagy-nagy csalódás, Fleur! Majdhogy megutáltam a végére. Pedig egy részről ő sem tehet róla, hiszen elkényeztetett, apja szemefénye, de ez a zsarnok, akarnok magatartás végképp unszimpatikussá tette.
Azt mondhatom, hogy az egész könyvben az egyetlen, maradéktalan pozitiv szereplő Michael volt számomra. Egyedül ő volt az, aki nemcsak magára gondolt, aki tekintettel volt mindig mások érzéseire is. Pedig a bemutatkozása igencsak hebrecsre sikerült, nem gondoltam, hogy ilyen kiforrott, másokért is tenni akaró ember lesz belőle.
A nagy öregek közül is szinte mindegyik emlékezetes karakter. Az öreg James és Jolyon halála nagyon megrendítő, s főleg ez utóbbié nagyon lírai hangvételű. Ha nem volna morbid, azt mondanám szép a halála.

Nohát, természetesen marad az öt csillag.

1 hozzászólás
!

Roger Martin du Gard – a Thibault család Nobel díjat ért.

Németek és angolok után franciák. Roger Martin du Gard: A Thibault család című regényfolyama már a XX. század elejének problémáira fókuszál. A családtagok életútjának szétágazása, a beletörődés és lázadás mellett felszínre tör az európai élet zsákutcás volta is. A „XX. század Háború és békéjének” nevezett regény világában az I. Világháborút közvetlenül megelőző időszak olybá tűnik, mintha valaki egy szakadék szélén egyensúlyozna a viharos széllökésekkel is dacolva, miközben azon töpreng: egyáltalán hogyan került oda. A család hanyatlása du Gardnál már egyértelműen jelkép, egy – történelmi léptékkel mérve – drámaian rövid idő alatt kialakult gazdasági-társadalmi-eszmei alakulat világégésbe torkolló bukása, amely egyben a nemzetközi munkás-összefogás kudarcának tragikus mementója is. Aki nem ódzkodik némi spojlerezéstől, annak ajánlom @Cotta részletes áttekintését a műről: http://moly.hu/ertekelesek/86752, itt pedig álljon @kaporszakall értékelése:


>!
kaporszakall
Roger Martin du Gard: A Thibault család

Martin du Gard regényébe nem kis vállalkozás belefogni. Az ember előtte mérlegel: megéri-e az időt?

Úgy érzem, az irodalmi monstrumok (nálam ennek alsó határa 800 oldal; mint hallom, az ifjabb generációknál már inkább 500-600) értékelésénél épp ezért óvatosan kell eljárni: nem csekély dolog másokat ilyen tetemes időráfordításra buzdítani. Lássuk tehát, mi a helyzet a fenti munkával?

Martin du Gard nagypolgári családból származott, ezt a közeget ismeri a legjobban, és ezt is ábrázolja a legaprólékosabban. Két főhőse Antoine és Jacques zsarnoki apjuk árnyékából két irányba indul el: Antoine klasszikus polgári foglakozást választ, orvos lesz, Jacques újságírással próbálkozik, és politizál.

A regény bemutatja a első világháború előtti utolsó évek, a ’boldog békeidők’ miliőjét, majd – egy igen hosszú, drámai betétben (1914 nyara) – a háború kitörését, végül a bekövetkező erkölcsi pusztulást, a régi értékrend szétesését. Nem visz el a frontokra, nem mutat csatajeleneteket, ilyen értelemben tehát nem háborús regény.

A regény közepe (1914 nyara), mely a háború elkerülésére összehívott baloldali konferencia eseményeit beszéli el, különösen érdekes. Nagy terjedelemben, fiktív szereplőkkel, de hitelesen ábrázolja azt a folyamatot, ahogy a kormányok, pártok az általuk felszított nacionalista hangulat uszályában, a felingerelt közvélemény nyomására addig sodródnak az eseményekkel, amíg végül a békés, polgári Európa sikeresen tökön szúrja önmagát. Ez a kb. egy hónap, az akkor elkövetett hibák mind a mai napig hatással vannak életünkre, éppen ezért jogos, hogy a szerző ilyen részletesen foglalkozik vele: ez földrészünk történelmének egyik fókuszpontja.
A regény nem mutat teljes szociális tablót a legszegényebbektől a leggazdagabbakig, szereplőinek zöme a középosztály, a polgári világ szülötte. Az ábrázolás azonban e körön belül hiteles és pontos, a világ eseményeit is a szereplők optikáján átszűrve látjuk. Nincsenek formai és stilisztikai bravúrok: jól érthető világos stílusban, lineáris időrendben pereg le előttünk a cselekmény.

Szerintem feltétlenül érdemes elolvasni. A XIX. századi világ mementójaként csak Thomas Mann Varázshegye fogható hozzá, amiben viszont – legalábbis az én ízlésemnek – kissé sok a töprengő részlet.

!

Az úgynevezett Lajos arany

A naturalizmus első és kétségkívül legtipikusabb művelője Emile Zola. A Rougon-Macqurt család (ciklus) összefoglaló címmel jelölt, húszkötetes regényfolyamot 1871 és 1893 között írta. A Második Császárság (III. Napóleon – 1852-1870) előzményeit és világát bemutató ciklus nem tipikus családregény. A főszereplők csak anyai ágon rendelkeznek közös őssel egy a XVIII. században élt hölgy személyében, apai ágon azonban két különböző „vérvonalat” képviselnek, s ez eleve meghatározza személyiségüket és életüket. A darwinizmus átöröklés elméletén alapuló cselekményvezetés (a Rougon ágon élők a felső körökben forognak, míg a Macquart ágiak között a társadalom számkivetettjei is megtalálhatók) kitűnő lehetőséget biztosít az írónak a francia társadalom és élet minden részletének bemutatására. A ciklusban olyan, önállóan is olvasható regények szerepelnek, mint a Germinal, az A patkányfogó vagy a Nana. Ezen a helyen az elsőként megjelent regényt, a Rougonék szerencséjét emeljük ki. @just_aGirl értékelése:


>!
just_aGirl
Émile Zola: Rougonék szerencséje

Nagy fába vágtam a fejszémet, mert Zola-val nem fogok úgy járni, mint Maupassant-al, akit megkedveltem, de sajnos kevés regénnyel és novellával ajándékozott meg bennünket rövid élete során. Zola Rougon-Macquart család regényciklusa húsz részből áll, melynek egyelőre csak az első részét olvastam, és ezen kívül munkássága során még két kisebb regényciklussal is megajándékozta a világirodalmat.
A XIX. századi francia irodalomban a naturalizmus műfaját képviselve és az irányzat megteremtőjeként már fél sikert ért el Zola nálam. A hozzá fűzött reményeket beváltotta, és a Maupassant által nálam rendkívül magasra tett mércének is maximálisan megfelelt a regényciklus első kötete.
Rendkívül összetett művet kapunk, hiszen az eredetileg átörökléstani értekezésnek indult írásból, egy biológiai elmélet illusztrációjának tervéből a világirodalom egyik legnagyszerűbb regénysorozatává nőtte ki magát a Rougon-Macquart sorozat. Zola mestere a jellemábrázolásnak, karaktereit hitelesen és rendkívül aprólékos részletességgel ábrázolja. Történelmi hitelessége vitathatatlan, a korabeli francia társadalom részletgazdag leírásával írótársai nehezen vehetik fel a versenyt.
Fél csillagot csak azért vontam le, mert volt néhány szakasz, ahol kicsit vontatottabban folytak az események, vagy egy-egy leírás, jellemzés nem sikerült oly mesterien, mint az összes többi ebben a regényben, és azért, mert tudom, hogy a sorozat olvasása során találkozni fogok még ennél sokkal jobbakkal is. Hány csillagot adnék akkor azoknak a műveknek, ha már a Rougonék szerencséje című szerzeményére is a maximum adható 5 csillagot jelölöm meg?

!

Mihail Solohov: Csendes Don – jelenet az 1957-ben bemutatott filmből.

A családregény műfaja az orosz szerzőket is megihlette. Makszim Gorkij: Az Artamonovok című regénye a megkésve érkezett orosz polgárság gyors felemelkedésének és hasonlóan gyors bukásának története. Bár ezt a regényt nem sorolják az író kiforrott művei közé, Az Artamonovokban is tetten érhető Gorkij később oly jellemző szemlélete, amellyel az egyén sorsának alakulásában a szereplők kvalitásait legalábbis egyenlő mértékűnek mutatja be a történet közegét adó társadalmi hatásokkal. @Mackólány-t mindenesetre meggyőzte a regény arról, hogy érdemes Gorkijt olvasni: (http://moly.hu/ertekelesek/1849426)

A másik nagy, orosz családregény, Mihail Solohov 1965-ben Nobel díjjal jutalmazott, a doni kozákok között játszódó Csendes Donja annak ellenére korszakos mű, hogy az író életében pártutasításra összevissza módosítgatták, hozzácsiszolták a nomenklatúra éppen aktuális nyelvezetéhez és „gondolatiságához”, később pedig azzal is meggyanúsították a szerzőt (pl. Szolzsenyicin), hogy egy kivégzett, polgárháborús fehér tiszt kéziratát használta fel a regény megírásához. Jóval Solohov halála után derült ki, hogy a regény első két kötetének eredeti kézirata az író egy barátja családjának tulajdonában van, s ennek alapján minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert, hogy a Csendes Don eredeti mű, valóban Solohov alkotása. A kézirat alapján, szakértők bevonásával rekonstruálták a többi részt, kihagyva illetve megfelelő módon átalakítva a pártvonalat erőltető részleteket, s a 2011-ben megjelent új kiadás már az író eredeti szándékait tükrözi. Attól tartok, magyarul még nem jelent meg ez a kritikai kiadás, de a korábbiaknak is jelentős nagyságú olvasótábora van a molyok között. Mi most megint @eme-hez folyamodunk:


>!
eme P
Mihail Solohov: Csendes Don

Medréből kicsapva sok-sok ágra szakadt az élet.
Néha sebesen hömpölyögteti álmok hitszegő árját, néha elsekélyesedik, mint a folyó a homoksellőn, máskor megáradva zúdul tova bő vize.

Nem tudom, ki írta a regényt, van-e valóságalapja a plágiumlegendának. De úgy vélem, nem is fontos ez. A lényeg: egy olyan regényt kaptam, amire nem számítottam. Nem számítottam ennyi líraiságra és ugyanakkor ennyi humorra. Nem számítottam ennyi valóságízű földközeliségre, ennyi finom, figyelmes aprólékosságra, ennyi mértékletességre, távolságtartásában is megértő és érző ábrázolására a sok ágra szakadt életnek. A doni kozákok életének. A békésen dolgozó, nyugalmat óhajtó kozákok életének. A háború és belháború áradásában sodródó kozákok életének.
Szemünk láttára bontakozik ki harc a kozákokért, a kozákokkal, a kozákok ellen. Fehér és vörös kozákok, saját útjukat járó, kormányt alakító kozákok, lázadó kozákok, katonaszökevény kozákok. Gazdálkodó és építgető, családot alapító, hűséges és hűtlen, kegyetlen és fosztogató, gyilkos és karrierista, képmutató és őszinte, becstelen és becsületes, végrehajtó és gondolkodó, bosszúálló és megbocsájtó kozákok. Emberek. Egymás ellen forduló, fordított emberek, egymástól elszakított emberek, egymást eláruló, egymást megvédő emberek. Emberek, akik rokonokat gyilkolnak, akik testvérük gyilkosával házasodnak, gyerekük gyilkosának megbocsájtanak… Emberek. Menekülők és bevonulók, pillanatnyi győztesek és mindig vesztesek.
Solohov mesterien fonja össze az első világháború körüli időszak bonyolult orosz-kozák realitását az egyes ember nem kevésbé bonyolult helyzetének ábrázolásával. A Melehov család és ezen belül Grigorij Melehov életében kicsiben lejátszódik az egész történelmi periódus forgatókönyve – emberi, kisemberi dimenziói élethűvé, átélhetővé, átérezhetővé teszik az eseményeket, a szituációkat. Grigorij Melehov, a regény középpontjába állított egyszerű, tanulatlan falusi kozák szilárd támpontot keres a lelkében – hiába. Keresi a helyét a zűrzavarban, szimpatizál a vörösekkel, de rá kell jönnie, hogy bárki, aki elgondolkodik a dolgokról, a rendszerről – az ellenforradalmárnak minősül, és bármit tehet ezután, ezt már nem moshatja le magáról. Aki belekeveredett ebbe az áradatba, és őszintén, becsületesen, saját erőből igyekszik úszni, az túl erős sodrásba kerül. Vergődik a partok közt, egyik táborból a másikba, anélkül, hogy szilárd talajt érne. Mert minden parton csak a mérhetetlen pusztulás és kegyetlen pusztítás látványa fogadja. Úgy látszik, aki győz, az felfalja a másikat… – érti meg végül Grigorij letéve a fegyvert.
Solohov nemcsak a történelmi események, hanem a lélek labirintusaiba is bemerészkedett – egy orosztól nem is várhattunk mást. Csak picit másként teszi, mint ahogyan azt a nagy orosz realistáktól megszoktuk. Annak ellenére, hogy szereplőit ritkábban láttatja belülről, és a részletes ábrázolás során a külső, tárgyi valóságnak látszólag fontosabb szerep jut, az események forgatagában meg-megállva van ideje az elmélyülésre is, érzéke arra, hogy rátapintson az emberi lélek és -viszonyok bonyolult hálózatának csomópontjaira.
Szerettem.

7 hozzászólás
!

Az 1955-ben készült film plakátja – a teljes történetnek csak egy szelete jelent meg a vásznon.

John Steinbeck kritikai megítélése nagy utat járt be az Egyesült Államokban életművének mai, csaknem egyértelműen pozitív értékeléséig. A Nobel díj dacára sokan csupán az Érik a gyümölcs című regényét tartották igazán nagy műnek. Vádolták trágársággal, szájbarágós prédikációkat véltek felfedezni egyes műveiben, és volt olyan időszak, amikor konzervatív körökben a legtöbbet támadott írók közé tartozott. Egerek és emberek című regényét egy időben kitiltották Mississippi Állam iskoláiból.

Steinbeck témájában, szemléletében és nyelvezetében egyaránt realista regényeket írt. Gorkijhoz hasonlóan nem fogadta el, hogy az ember csupán a társadalmi viszonyok játékszere. A személyes döntés lehetősége és felelőssége műveinek akkor is központi motívuma, ha a cselekmény esetleg tragédiába torkollik. Az Édentől keletre című családregénye is realista alkotás, bár ebben a műben szimbolikus elemeket is felvonultat. A Trask család története az egyik kedvenc regényem, mindig megérint, valahányszor elolvasom. @pwz is hasonlóan közel került a könyvhöz:


>!
pwz ISP
John Steinbeck: Édentől keletre

Megkönnyeztem ezt a könyvet!
Hol a humor, hol pedig a keserűség miatt. Miközben sorról sorra haladsz a könyvvel, láthatod, hogy Steinbeck úgy játszik az érzelmek húrján, mint egy virtuóz hegedűművész: felemel a mennyekbe, aztán meg beletapos a mocsárba, néha finom, máskor meg minden átmenet nélkül. Azt már a régebbi műveiben is tapasztaltam, hogy a Salinas-völgy, a szülőhely, fontos szerepet tölt be életében. Itt, ezzel a regénnyel állított neki és az itt élőknek méltó emléket.
Gondolkoztam azon, hogy mi lehet ennek a regénynek a sikere. Az oly ellentétes, mégis egymást kiegészítő figurák? A humor? A bemutatott családok? A korszakok, amin átível ez a regény? Amerikai tükörkép? Lehet, de én inkább a kínai Lee-nek, a sokak által (így általam is) kedvencnek tartott szereplőnek hiszek, aki ezt mondta:
– Ha a történet nem arról az emberről szól, akinek meséljük, nem fog odafigyelni. És így jöttem rá egy nagy szabályra: az igazi, tartós hatású történet mindenkiről szól, mert különben nem maradandó. A furcsa és idegenszerű nem érdekes, csak az, ami ismerős és mélységesen személyes jellegű.
Persze, van, akit a furcsa és idegenszerű érdekel, de a többség bizony azzal tud inkább azonosulni, amiben önmagát – is – látja.
A másik kulcs a megértéshez a Káin-Ábel párhuzamon keresztül vezet. Ezek is mi vagyunk, sokunknak ismerős a történet…
– A legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem szeretik! A pokoltól sem fél úgy, mint attól, hogy visszalökik, elutasítják. Azt hiszem, nincs ember a földön, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmét. A mellőzés haragot szül, a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár, íme az emberiség története.
Az emberiség, vagyis a MI történetünk ez a regény.
Megkönnyeztem ezt a könyvet! Főleg a végét, amikor már tudtam, hogy mit jelet a „Timsel”!

>!
Európa, Budapest, 1979
776 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630713993 · Fordította: Szinnai Tivadar
2 hozzászólás
!

André Schwarz-Bart

Finom humorral íródott Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba című könyve. Az akkor elsőkönyves szerzőt azonnal a világhírig röpítette ez a regény. A kis termetű zsidó ős és leszármazottainak története népek és kultúrák festői kavalkádjában zajlik, még magyar vonatkozásokra is lelhetünk a műben. @Emmi_Lotta értékelése: http://moly.hu/ertekelesek/732049

André Schwarz-Bart ugyancsak világhírű, Goncourt-díjas regényében jóval sötétebb tónusban ír az európai zsidóság sorsáról. A mű négyszáz oldal körüli terjedelembe sűríti bele egy 1185-ös angliai pogromban életét vesztett rabbi leszármazottainak történetét a XX. századi holokausztig. Ez a semmiképpen sem tipikus családregény, a világ Igazainak tragikus láncolatán végigvonuló történet annak idején ajánlott olvasmány volt számunkra a Pedagógia Tanszék jóvoltából. Azt mondták, jobban megértjük az antiszemitizmus eredetét és máig tartó hatását, ha elolvassuk. Talán jobban megértettük, talán még kevésbé, mint annak előtte, de egészen biztos, hogy megérte elolvasni ezt a könyvet. Bár minél többen olvasnák! @dianna76 értékelése:


>!
dianna76 P
André Schwarz-Bart: Igazak ivadéka

Nem is tudom már, minek kapcsán leltem rá itt a Molyon erre a regényre. Talán a holokauszt témával kapcsolatos polcon láttam meg. Könyvtári példányt olvastam. A könyv velem egyidős, s mi sem bizonyítja jobban, hogy olvasott műről van szó, mint az, hogy át kellett kötni, s most gyönyörű, világoskék műbőrkötésben díszeleg. Mutatós!!
Az eleje kicsit döcögősen ment, meg is ijedtem, hogy fogom ezt a könyvet végigolvasni. Aztán ahogy születtek, felnőttek, fiút nemzettek, meghaltak a Lévy család férfijai – miközben teltek az évtizedek-, egyre jobban érdekelt a történet.
Kíváncsian vártam, hogy megszülessen az utolsó Igaz ember.
Benjamin történetével indult be igazán a regény, s onnantól kezdett magával ragadni.
A zsidó lét, az ő meghurcoltatásuk számomra érdekelt téma. Érdekes volt, ahogyan a zsidó menekülttáborban (ami egy hatalmas terem volt) az emberek krétával a földre rajzolt „falakkal” különítették el egymás lakrészét. S ezeket a képzelt falakat ők valóságosként kezelték, s tiszteletben tartották ily módon egymás „lakását”, magánszféráját. Ez tiszteletre méltó és példaértékű volt!
Tetszett a Lévy család történetének apáról-fiúra való örökítése, bár egyre több és több átadni való lett az idők során, hiszen a leszármazottak sokasodtak.
Kétségtelen, hogy a legérdekesebb, és számomra legkedvesebb onnantól lett a regény, amikortól Ernie megszületett. Imádtam olvasni a gyermekkorát, kisebb nagyobb „kalandjait”, megpróbáltatásait. Ez volt a könyvben a kedvenc részem. (Mi más is lehetett volna?) Érdekes ellentét volt, hogy büszke volt arra, hogy Igaz ember, s büszke volt a Lévy őseire, de mégis titkolni próbálta a zsidóságát. Persze ez a zsidó népet meghurcoló korban érthető volt.
Ernie felnőtté válásával egy kicsit megingott az érdeklődésem, de aztán olyan rész következett, ami a legmegrendítőbb része a könyvnek: szerelem, önfeláldozás, haláltábor, s a sok gyermek, szemükben a félelemmel, akik Ernie szavaiból leltek megnyugvást és vigaszt.

>!
Európa, Budapest, 1976
434 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630707152 · Fordította: Justus Pál
!

Zilahy Lajos mellszobra az író szülővárosában, a nagyszalontai Szoborparkban.

A magyar családregénynek talán nehezebb dolga van, ha utat keres magának az itthon művelt epikai műfajok között, hiszen a polgári nemzedékregény fő témája, a „burzsoázia diszkrét bája” nálunk sosem volt meghatározó. Ha volt is ilyen, későn kezdődött, és mielőtt saját lábára állhatott volna, beleveszett a féltve-erőltetve őrzött feudális kulisszák labirintusába, éppen akkor, amikor az is nekifogott összedőlni. Ennek ellenére a nemzedékváltások ábrázolása a mi történelmi körülményeink között is számos lehetőséget adott és ad az íróknak.

Zilahy Lajos a magyar arisztokrácia hanyatlását írta meg a Dukay család című trilógiájában. A mű elkészülte nem nevezhető szokványosnak, az író ugyanis először a közepével készült el, majd a vége következett, s legvégül az eleje, így kerekedett ki a trilógia 1968-ra. Az akkor külföldön élő szerző regényét először Újvidéken adták ki 272 ezer példányban, amelyből 40 ezer Magyarországra is eljutott. Ám miután az utolsó kötet végén „jönnek az oroszok”, a szocialista kultúra korabeli őrei egyszerűen kivágatták a befejező részt a már kinyomtatott könyvekből. Pengével. Az első itthoni, teljes kiadás 2006-ban jelent meg. A mű felépítése eltér a nyugati és orosz mintáktól, azoknál jóval lazább szerkezetű. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az írónak ne sikerülne a maga totalitásában, nagyfokú hitelességgel ábrázolni a II. Világháború előtti mintegy százötven év sajátosan magyar világát. @Nóra_Ladinszki_Kiss értékelése:


>!
Nóra_Ladinszki_Kiss
Zilahy Lajos: A Dukay család I-III.

Megéri végigrágnia magát az embernek a 3 köteten, igazán olvasmányos, néhol kacagtató, igazi történelmi olvasókönyv, mely mellett végigvonul egy család több generációjának története is. Egyszer sem unatkoztam közben, végig arra gondoltam, mennyivel könnyebb lett volna megérteni így a nagy történelmi eseményeket és azok mozgatóit, amikor iskolában erről tanultunk. Bár, kétségkívül nem ifjúsági regény.

!

Magyar kivándorlók érkeznek Amerikába.

Oravecz Imre elsősorban lírájáról ismert, de 2007-ben és ’12-ben egy kétkötetes családregény is megjelent a tollából. Az Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj elvileg történelmi témájú, ugyanakkor nagyon mai történetet ír le. A cselekmény három nemzedék életén ível át, a történet a Mátra aljában, Szajlán, a költő-író szülőfalujában kezdődik a földhöz erősen kötődő, XIX. századi nagyapával, majd a fiú és az unokák életét kísérve eljut Amerikába, ahová a századforduló környékén tömegesen vándoroltak ki az itthon helyüket nem találó emberek. Az élet mindenütt nehéz, s az ember remények és kétségek között keresi a boldogulás lehetőségét. A korok, helyszínek, élethelyzetek tüzetes ismeretéről tanúskodó, és mesteri jellemábrázolással megírt mű már igen messzire van a polgári családregény alaptípusától, ám ha más is a konfliktus, a módszer ugyanaz, s a téma legalább olyan fontos, mint amelyik a XIX század vége felé életre keltette ezt a műfajt. Tamási Áron szavával: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. @Turms értékelése az első kötetről:


>!
Turms P
Oravecz Imre: Ondrok gödre

”A távolságot, mint üveg golyót, megkapod”
”s kitántorgott Amerikába másfélmillió emberünk”
Az Ondrok gödre a 19. század második felében játszódó családregény, amely alulnézetből mutatja be a korabeli magyar valóságot. Ez persze viszonylagos, mert a főszereplő Árvai család a módos parasztok közé sorolható, így ennek a társadalmi rétegnek a mindennapi életébe kapunk betekintést. Az író arra keresi a választ, hogy milyen körülmények vezettek el a tömeges amerikai kivándorláshoz a századfordulón. A regény megközelítésmódja nagyon tárgyilagos, realista, mentes mindenféle idealizálástól. Irodalmi párhuzamokat keresve a magyar vidék ábrázolása leginkább talán Móriczhoz hasonlítható, és távol esik például Fekete István romantizáló (amúgy nagyon szép) stílusától.
Kemény és munkával teli sorsokat ismerünk meg, és nem hiszem, hogy közülünk sokan visszakívánkoznának a „boldog békeidők” paraszti világába. A sokszor babonává kövesedett szokás, a mindennapok évszázados rendje uralja ezt az életet. A parasztembernek nemcsak a tenyere, de a szíve is kérgesebb ma élő utódainál: balesetben fél órája meghalt gyermekénél például azért arra is van gondja, hogy ne vérezze össze annak kabátját, mert „jó lesz az még”, meg hát a gyerek amúgy is olyan furcsa vörös hajú volt, talán jobb is így, hogy az Úr magához vette…
Oravecz Imre helyenként szinte már zavarba ejtően távolságtartó. Szenvtelen narrátorként tárja elénk a korabeli magyar parasztság életét. A könyv elején szinte térképészeti pontossággal mutatja be a regény cselekményének színhelyét, a mátraalji kis falut, Szajlát. Itt egy kicsit meg is ijedtem ettől a stílustól, mert nem vagyok túl vizuális alkat, a belső mozivásznam nem működik valami jól, ezért többre értékelek két hangulatfestő sort, mint három oldalnyi pontos tájleírást. A szereplőket ugyanígy ismerjük meg: az első oldalakon részletekbe menően leírja jó és rossz tulajdonságaikat, sőt, még jellemük későbbi változásait is. Mindenesetre ideérve már helyrezökkent bennem a dolog, mert Oravecz a karakterek megalkotásában nagyon erős, hamar fel tudja kelteni az érdeklődést főhősei iránt. De továbbra is távolságtartó narrátor marad. Időnként például kiszól a történetből, a 21. századból tekint vissza szereplőire, vagy nagy horderejű változásokat, például haláleseményeket előre bejelent, és csak utána meséli el.
Ahogy már írtam, az író egyik legnagyobb erénye a jellemábrázolás. Szereplői a könyv lapjain valóban élnek, a legkevésbé sem egy vagy két dimenziós sablonok, hanem hús-vér emberek, átérezhető gondokkal, vágyakkal, emberi gyarlóságokkal. A könyv cselekménye lassan csordogál, de egyetlen percig sem éreztem unalmasnak vagy vontatottnak. Ahogy @olvasóbarát írta, ez a könyv olvastatja magát, annyira, hogy a végére érve azon melegében meg is rendeltem a folytatást, a Kaliforniai fürjet.

6 hozzászólás
!

Salamon Pál

„… ahogy a gyűlöletnek is megvannak a mítoszai, nekem az a szándékom, hogy megalkossam a szeretet és a megértés mítoszait. Amire csak a művészet képes, a politika nem.” – nyilatkozta Salamon Pál, a Sorel-ház írója 2001 decemberében. Bár a regényt maga az író is önéletrajzi ihletésűnek mondja, nem családtörténet, hanem hamisítatlan családregény. A mintegy nyolcvan évet felölelő történet a Sorel család három nemzedékének életét meséli el a monarchiától a Kádár korig. A molyos 94% önmagáért beszél, az értékelések alapján úgy tűnik, szinte minden olvasójára különleges hatást gyakorolt a mű. @Bélabá értékelése:


>!
Bélabá P
Salamon Pál: A Sorel-ház

Minimalista stílusban ennyi lenne csupán: REMEKMŰ! De erről a könyvről nem lehet minimalista stílusban írni, csak bővebben.
Ott kezdeném, hogy eddig számomra Salamon Pál neve ismeretlen volt. Szégyellem magam, de ez van. Ezt tekintve a monumentális regénye teljesen lenyűgözött. Elképedtem azon a könnyed és olvasmányos stíluson, amit létrehozott. Merem állítani, hogy a nála nevesebb, híresebb írók sem tudnak ehhez foghatót minden esetben! Ez tehát az igazán jó könyv egyik fő ismérve, hogy ne akadozzon a történet. Pipálva.
Egy korábbi levelezésemben arra kértem egyik molytársamat, mondjon pár jó családregényt. Mondott egy-kettőt, de ez nem volt benne. Ezt a könyvet a saját felfedezésemnek tartom, amikor alaposabban belemélyedtem a családregény címkébe. A korábbi olvasásaim családtörténet témában ez a regény kissé Tövispusztás illetve Apák könyvés volt. Előbbit később írták ugyan, míg a másikat ennél előbb. Az okokat lentebb még kifejtem.
A karakterek nagyon részletesen megformáltak, együtt élnek és lélegeznek a történettel. Ez a remek könyvek másik főbb jellemvonása. Pipálva.
Magát a történetet nem könnyű elmondani, hely hiányában. Annyit kiemelek, hogy fontos szerep jut a tanulásnak, olvasásnak, művelődésnek. Erre próbál rávezetni a szerző, hogy az ember halomnyi könyvet vegyen a kezébe, olvasson sokat. A főhősök kétkezi iparosok: ácsmesterek, akik szenvedélye a könyvek világa, így irodalmat tanítottak.(dédnagyapa és unokája is erre a sorsra jutott. A legkisebb Sorel meg újságíró lett.) Akad benne pár irodalmi utalás, de nem annyi, mint az előző olvasmányomban, Ulickajánál. (Nagyon bírom az ilyen jellegű könyveket, amikben könyv a könyvben hivatkozások vannak.)
Feltűnik benne a XX.század magyar történelméből egy-két fontos esemény (ez Tövispuszta-hasonlat.) illetve a család és szereplőik részletesen kimunkált ábrázolása az Apák könyvét juttatja eszembe.
Olyan regény, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok. Figyelem! Úgy szuperál, mint a Philips gyár legmodernebb takarítógépe vagyis azt mondja: „szipp” Beszippant, magába ránt és átkarol. 4,9 pont, 5 csillag természetesen. Remekmű!

8 hozzászólás
!

A családregény a „mesés” Keleten sem ismeretlen műfaj. David Davidar: A kék mangó háza című családregénye Indiába visz el. A Molyon még alig akadt olvasója, így kitűnően megfelelhet a rovathoz kapcsolódó kihíváshoz (lásd lejjebb).

Jung Chang könyvének, a Vadhattyúknak azonban már komoly olvasótábora van. Ez is önéletrajzi ihletésű mű, a három nemzedékre kiterjedő történet azonban nemcsak családregénnyé teszi, de egyben Kína XX. századi, szörnyűségekkel terhes történetének monumentális regényévé is. @pepege értékelése:


>!
pepege MP
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Azon olvasók közé tartozom, akiknek fontos, hogy a könyv fizikai valóságában is nagyon szép kivitelezésű legyen, rögtön elsőre bele tudok szeretni egy-egy mutatós darabba. Az Európa Kiadó jóvoltából idén sokadszorra kiadott Vadhattyúk teljesen levett a lábamról: egyrészt a mérete miatt, mert én szeretek belemerülni egy-egy történetbe, nem foglalkozva az oldalak számával, másrészt pedig azért, mert igazán impozáns lett a borító, rajta a kínai írásjellel, a vadhattyúkkal, a virágzó cseresznyefával. Viszont hozzá kell tennem, hogy ezúttal ez a borító kicsit félre is vezetett, mert sokkal többet és főként komolyabbat kaptam Jung Changtól, mint amire elsőként, ilyen külsővel ettől a könyvtől vártam.

Kína három lánya. A narrátor főhős maga Jung Chang, aki nagyanyja, édesanyja és a saját történetén keresztül mutatja be a XX. századi kínai történelmet. Hű maradva a kronológiai sorrendhez, elsőként a század legelején született nagymama, Yu-fang életét ismerjük meg: hogyan lesz egy tábornok ágyasfelesége, majd egy sikeres orvos felesége. Ennek a szakasznak az értéke számomra abban rejlik, hogy bepillantást nyerhettem olyan kínai tradíciókba, amelyek a mi civilizációnkban nem hogy nem elterjedtek, de egyenesen meghökkentőek. S itt elsősorban a lábelkötözést említeném: Yu-fang lábát kétéves korában kötözték el, annak érdekében, hogy lábfeje ne nőjön nagyra, azt tartották ugyanis, hogy az apró láb rendkívül erotikus, s amikor egy lány férjhez ment, elsőként a lábát nézték meg, mert ha a mérete nem volt megfelelő, az szégyent jelentett a vőlegényre nézve. Emiatt aztán a nőknek szinte egész életükben hordaniuk kellett a pólyát, s többször el kellett törni a lábközépcsontjukat, hogy a növekedést megakadályozzák. A szokást 1917-ben betiltották, s szerencsére a család többi nőtagjának már nem kellett emiatt szenvednie.

Bao Qin, a főhős anyja még a Kuomintang (Nemzeti Párt) hatalma idején született s a regény ebben a szakaszában szinte észrevétlenül – letehetetlen – történelmi olvasókönyvvé transzformálódik: szemünk előtt alakul és terjed el a kommunizmus eszméje, mely oda vezet, hogy 1949-ben megalakul a Kínai Népköztársaság, élén Mao Ce-tunggal. Mao különböző „kampányokat” indított, például eltervezte, hogy acélt kell termelni minél többet, mindenáron, mindenkinek (ez volt a „Nagy Ugrás”). Emiatt sajnos nagyon hamar éhínség alakult ki, mert nem volt, aki az élelmiszert állítsa elő. „Mao rögeszméje volt akkoriban a menzai étkeztetés bevezetése a kommunákban. A reá jellemző magasröptű stílusban így definiálta a kommunizmust: „Közös menza, ingyenétkezés.” Fel sem ötlött benne hogy a menza nem termel élelmet: 1958-ban felszámolták az otthoni étkezést. A parasztoknak mind a kommuna étkezdéjében kellett eljárni. Kivonták a forgalomból a konyhai edényeket, például a vasserpenyőket, de néhol a pénzt is. Mindenkiről a kommuna vagy az állam gondoskodik majd. A parasztok munka után mind az étkezdébe vonultak, s annyit ettek, amennyit bírtak, amit soha azelőtt meg nem tehettek, még a legtermékenyebb vidékeken a legjobb években sem.Elfogyasztották és elpazarolták a vidék teljes élelmiszerkészletét.”

Jung Chang a Mao rendszer elején született, édesanyja és apja hithű, keményvonalas kommunista volt, magas pártfunkcionárius, akik vakon hittek az ideológiában, Maoban. Mint ahogy nagyon sokan. Maga Jung is gyakran mondogatta: „Milyen szerencsés, milyen hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a boldog korban, Mao Ce-tung idejében élhetek!” De Mao egyre képtelenebb dolgokat vezetett be: „A forgalomirányítással is komoly gondok voltak egy ideig. Elképzelhetetlenül ellenforradalminak tűnt ugyanis, hogy a piros „megáll”-t jelentsen. Hiszen természetszerűleg azt kéne jelentenie: „mehet”. De nekem, régi könyvbarátnak talán a legszívszorítóbb volt Mao „kulturális forradalmáról” olvasnom, amely tulajdonképpen a kultúra megsemmisítése volt. Mélyen átéltem, amikor Jung apjának – könnyek között – kellett elégetnie a könyveit, elképzeltem, hogy milyen érzés lenne, ha nekem kellene ugyanezt tennem…

Az írónő jelenleg Angliában él, könyve mai napig betiltott Kínában – annak ellenére, hogy 30 nyelvre lefordították és több millió példányát értékesítették. A 2012-es kiadás előszavában ezt írja: „Kínában, ahol most nyolcvanéves anyám él, az elmúlt húsz évben izgalmas változások zajlottak. A közelmúlt történelmének valósághű ábrázolása azonban továbbra is tabu. Nem tudom, hány évtizednek kell még eltelnie, hogy szülőhazámban a Vadhattyúk szabadon repülhessenek.”

Mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a kínai tradíciók, a kínaiak történelme, s akárcsak engem, őket is rabul ejti majd Jung Chung lehengerlő, megrendítő regénye. Nem fordul elő gyakran velem, hogy egy könyv ennyire megérintsen, de most a Vadhattyúk rámtelepedtek és bekúsznak talán az álmaimba is, s ha egyszer úgy döntenek, elmennek: hiányozni fognak…

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-12…

2 hozzászólás
!

Akit tudományosan is érdekel a családregény műfaja, könyvtárban bizonyára megtalálja a következő összefoglaló jellegű munkát: Gorilovics Tivadar: A modern polgári családregény. A megjelenés évét tekintve előfordulhat, hogy a szerző számon kéri tanulmányában a szocialista realizmus hiányát a nyugati szerzőkön, esetleg itt-ott felfedezni véli ennek előzményeit, de ha ezt elviseljük, valószínűleg elegendő mennyiségű érdekes információhoz jutunk.

A végére pedig egy kis lazítás. Nem a téma lesz könnyedebb, hiszen a XX. század történetében nehéz lenne könnyed témát találni, hanem az író. Ken Follettről van szó ugyanis, aki az igényes ponyva és a történelmi lektűr sikerírója. Ha szabad egy személyes megjegyzést tennem: szerintem Follettől előbb-utóbb kitelik valami… Már a Katedrális is határeset volt, gondolom, a szándék hiányzott ahhoz, hogy igazán hiteles történelmi regény kerekedjen belőle, és az újabb vállalkozás, az Évszázad-trilógia megint csak gyanús. Azt kritikusai is elismerik, hogy Follett mestere a több szálon futó cselekmény kézben tartásának, a trilógia pedig öt család nemzedékeinek életét követi végig a XX. században. Rosszmájúan persze azt is mondhatnánk, hogy ahogy az amerikai szimfonikus zenekarban is minden hangszerből legalább kétszer annyi van, mint az Európában kialakult eredetiben, Follettnek sem volt elég egy-két család… De ne legyünk rosszmájúak! A molyos értékelések alapján biztosan megéri kézbe venni a vaskos köteteket – nálam is várólistás a három regény. @Rodwin értékelése:


>!
Rodwin
Ken Follett: A Titánok bukása

Nos ez tisztes iparos munka volt. Egész véletlen akadtam az íróra és erre a trilógiára is. De milyen jó, hogy ráakadtam, első könyvnek remek volt.
Eleinte tartottam a sok szereplőtől, hogy jaj nekem, de egy idő után nem okozott fejben tartani őket. Adva van több család akiken keresztül követhetjük a háború viszontagságait, borzalmait.
Betekinthetünk emberi sorsokba, testvéri szeretetbe, szerelmek, barátságok szövődnek és mennek tönkre.
A könyv olvastatja magát,remekül meg van írva, bár vannak benne unalmasabb részek is, de egy ekkora könyvnél ezt elnézhetjük. Csaták is jól megírtak, véresek, amilyen a háború maga.
Nagyon beleéltem magam a háború szörnyűségeibe, hogy mennyit éheztek, fáztak ezek az emberek. Olykor a hideg rázott pl. 1914. karácsonyánál, mikor a Britek és a Németek önkényesen letették a fegyvert, kimásztak a lövészárkokból és átjárta őket a szeretet, ajándékot cseréltek, fociztak. Remek film is készült ebből a Fegyverszünet karácsonyra címmel, mikor ezt olvastam a film pergett előttem.
Nem lehetett könnyű ebben a korban élni sem hazánkban, sem Európában.
Egy, két szereplő több száz oldalra eltűnt, ezt nem néztem jó szemmel mert Lev sorsára is kíváncsi lettem volna olykor.
Nem egy könnyű téma, de aki szereti ezt a kort az nem fog csalódni. Walestől, Oroszországig, Német és Francia földeken egészen Amerikáig utazhatunk.
Mindenképp beszerzem a folytatást is, mert nagyon kíváncsi vagyok mi történik majd az utódokkal.

3 hozzászólás
!

A klasszikus családregények mindegyikéből készült film vagy sorozat. A Forsyte saga-ból például két sorozat is, a Csendes Donból három film. Az Édentől keletre filmen sajnos töredékes, legfeljebb illusztrációnak jó, bár a maga idején világszerte hatalmas sikert aratott. A Zola-féle ciklus több darabját ugyancsak feldolgozták filmen. Noha a film sosem ér fel a könyvvel, azért ezek az alkotások is biztosítják a belefeledkezés érzését, ráadásul nem egy közülük: filmtörténelem.

Én búcsúzom erre a hónapra. Jó olvasást és mozizást kívánok mindenkinek!

A ROVAT KORÁBBI SZÁMAI

http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-az-erem-masik-oldala
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-polgarhaboruja
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-a-gyarmatoktol-a-fuggetlenseg-kivivasaig
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-napoleon-es-a-tobbiek
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tortenelem-elott
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-a-pestis-idejen
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-passuth-laszlo
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-ii
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-claudius-es-nero
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tatarjaras
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-okori-egyiptom
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-keresztes-hadjaratok
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rubiconon-innen-rubiconon-tul

KAPCSOLÓDÓ KIHÍVÁS »»>


>!
ursus MP

MOLYrágta történelem – KÖNYVMENTÉS olvasós

Elkezdődött2015. november 30., 14:45
Jelentkezés vége2016. december 31., 14:14
Véget ér2016. december 31., 14:14

Keress a MERÍTÉS* „MOLYrágta történelem” rovatában olyan könyveket, amelyek nem szerepelnek az adott szám kiemelt tartalmai (molyos értékelések, idézetek, karcok, stb.) között. Ezeket a könyveket értelemszerűen az átvezető szövegekben találod.

A FELADAT:

Olvass el három ilyen könyvet!
Az általad választott műveknek a rovat LEGALÁBB KÉT KÜLÖNBÖZŐ számából kell származniuk.
Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el.
A plecsnihez olvasási linket és legalább néhány mondatos értékelést kérek.

Nem lesz nehéz dolgod, ha megfelelő könyvet akarsz találni, mert a rovat 2015 novemberi számától („Napóleon és a többiek”) kezdve rendszeresen megemlít majd olyan, témába vágó, kitűnő és fontos műveket, amelyek valamiért kimaradtak a kiemelt tartalmak sorából.
SEGÍTS MEGMENTENI EZEKET A KÖNYVEKET!

A kihíváshoz nem készül polc, a kínálat folyamatosan bővül a „MOLYrágta történelem” rovat újabb számaival.

*A MERÍTÉS linkjét a Moly.hu Címlap jobb oldalán találod.

A résztvevőknek jó könyvmentést kívánok!
ursus

TELJESÍTÉS:

@ursus 3/3 – Teljesítve.

8 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!