MOLYrágta történelem - Amerika polgárháborúja

Rovatgazda
!

Az 1861 és 1865 között lezajlott amerikai polgárháború a maga előzményeivel, politikai csatározásaival és hadi eseményeivel, valamint a déliek fegyverletételét követő rekonstrukció zavaros, bő egy évtizedével együtt túlzottan összetett ahhoz, hogy e rovatban részletesen tárgyaljuk, nyilvánvalóan csak a felszín kapargatására futja, bár attól nem fogunk eltekinteni :). Cserébe viszont a korszak számos történelmi regény alapjául szolgált, és a korabeli eseményeket taglaló tudományos irodalom is terjedelmes.

Manapság minden amerikai állampolgár elsősorban amerikainak mondja magát, s csak utána nevezi meg az államot, amelynek területén él. Ám a XIX. század közepéig ez éppen fordítva volt. Bár 1776-tól de facto, 1783 óta pedig a függetlenségi háborúban alul maradt Anglia által is elismerten létezett az Unió, lakói elsősorban virginiainak, massachusettsinek, alabamainak, stb. tartották magukat.

Az észak amerikai kontinens keleti partján létrejött 13 állam között már kezdetben eltérő fejlődési irányok mutatkoztak. Északon, az Új-Angliának nevezett területen (Connecticut, Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island) a kézműves ipar, a posztó és üveggyártás terjedt el. A partszakasz középső részén fekvő három állam, New York, New Jersey, és Pennsylvania lakossága elsősorban kisbirtokos életmódot folytatva kukorica- és gyümölcstermesztéssel, méz előállításával, halászattal és prémekkel foglalkozott. Délen a Delaware, Maryland, Virginia, a két Carolina és Georgia államokban élők ültetvényes gazdálkodást folytattak, dohány, gyapot és rizs termesztéséből tartották fenn magukat. Jórészt az utóbbi államokban alkalmazott rabszolga munkaerő következtében a lakosság 20%-a a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazásának idején már fekete afrikai volt.

A gazdasági különbségek mellett a politikai megosztottság is korán megmutatkozott. A föderalisták (a későbbi republikánusok) a szövetségi kormányzás megerősítése és az aktív külpolitika mellett egy Anglia mintájára berendezkedő ipari országot képzeltek el, az anti-föderalisták (a későbbi demokraták) pedig mindennek az ellenkezőjét, az agrár-típusú gazdálkodás előtérbe helyezése mellett a tagállamok nagyfokú szuverenitását és a semleges külpolitika szükségességét hangsúlyozták. Lényegében ez a két szemlélet ütközik majd össze a polgárháborúban, kiegészülve a protekcionista vámpolitika (észak) és a szabad kereskedelem (dél), illetve a bevándorlás pártolása (észak) és elutasítása (dél) közötti ellentéttel, és persze a rabszolgaság intézményének eltérő megítélésével.

Bár a polgárháborúnak számos egyéb oka is volt, a világ elsősorban a rabszolgasággal kapcsolatos konfliktusra emlékszik ma is, és ez a XIX. század közepén is így lehetett, különösen Harriet Beecher Stowe, a kor Amerikája szentimentális női regényeinek stílusában megírt története, a Tamás bátya kunyhója megjelenését követően. Beecher Stowe könyve nem igazi történelmi regény, saját korának félmúltjában játszódik, de a későbbi események jobb megértése érdekében szükséges szót ejteni róla. Ez a mű attól vált korszakossá, hogy elsőként és rendkívül hatásosan hívta fel a figyelmet az amerikai gondolkodás és jogrend súlyos adósságára (Angliában már 1807-ben betiltották a rabszolga-kereskedelmet*). Bár a század közepén, 1852-ben jelent meg először, a XIX. század legnagyobb példányszámban megvásárolt könyve lett. Elementáris hatását mi sem mutatja jobban, mint hogy a „Régi Délen” csaknem harminc „ellen-Tamás bátya” regény született emberséges rabszolgatartókról és gyermeki boldogságban élő rabszolgákról, de ezek összesített példányszáma sem közelítette meg az eredeti mű sikerét. @eme értékelése rámutat a regény hiányosságaira is, hiszen nem véletlen, hogy a saját korában politikai bombaként robbant mű később az ifjúság kedves olvasmányává szelídült.


>!
eme P
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója

Amióta újraolvastam a könyvet, azóta töprengek azon, mi legyen vele – mármint az értékelésével. Történelmi-társadalmi hatása, jelentősége megkérdőjelezhetetlen – szépirodalomként viszont számos sebből vérzik, még akkor is, ha patetizmusa, szentimentalizmusa, didaktikussága, szélsőséges (és nem túl kidolgozott, sablonos) karakterei, romantikus kalandsorozatnak felfogható cselekménye a kor irodalmának jellegzetes jegyeiként is azonosíthatóak. Szinte minden benne van ebben a regényben, ami annak idején a romantika kelléktárában fellelhető volt: végletekig kiélezett ellentétek, vegytiszta jellemek, reménytelen és boldogtalan szerelmek, szétválasztott családok, eleveszített és egymást kereső családtagok, titkok, hitek és babonák, üldözéses jelenet, látványos menekülések, drámai jelenetek, vak véletlenek és nagy egymásra találások, nemes áldozatvállalás és ennek hatására csodás megtérések sorozata. A rendezés viszont, az olvasó szeme elé tárt produkció meg sem közelíti a romantika nagyjainak – Scott, Hugo vagy akár Dumas könyveinek színvonalát. Az elbeszélő állandóan érzékelhető jelenléte, jelenetek, helyzetek, jellemek értékelését, értelemzését az olvasóra erőltető didaktikája is sokat ront a helyzeten. A mai olvasó nemcsak a patetikus-szentimentális elbeszélésmódot érezheti magától távolállónak, de az érzésekre, erkölcsre való közvetlen appellálás szájbarágósságát is.
Persze könnyű most kritizálni – 1852-ben társadalmi tett volt ez a könyv, politikai állásfoglalás és persze erőteljes propaganda. Az irodalmiságnak az ilyesfajta politikai töltet nem mindig (pontosabban ritkán) szokott előnyére válni. Beecher Stowe regénye azonban elsődleges céljának tökéletesen megfelelt: ráirányította a figyelmet a kor legfontosabb társadalmi problémájára, széles közönségréteget tett érzékennyé a kérdés iránt. Meg kellett valakinek mutatni, hogy a színesbőrű is ember, nem állat és nem áru, vannak érzései, melyek csöppet sem alsóbbrendűek a fehérekénél, tud szeretni, és tud fájdalmat érezni, tud halálig hűséges és becsületes lenni, tud önzetlennül cselekedni, tud önérzetes és igényes lenni, tud tanulni, művelődni – egyszóval ember ő is, mint bárki más. A megdöbbentő az, hogy ez nem magától értődő, hogy ezt egyáltalán el kellett valakinek magyarázni, és hogy azóta is folyamatosan el kell.
Az utóbbi időben egyre többször gondolkodtam el azon, mennyire nem gondol(t)unk mi, a „felsőbbrendű” nyugati civilizáció képviselői erre az egyszerű tényre, mennyire hittünk és hiszünk a magunk megfellebezhetetlen igazában, mennyire bele tudjuk csomagolni álszent szavainkba ezt a vélt igazságot, és mennyire le szeretnék dugni mindenki torkán. Tetszik, nem tetszik, ízlik, nem ízlik. Aztán mennyire visszaüt ez a meggondolatlan önzés. Az elhurcolt rabszolgák milliói, a gyarmatosított fél világ, tömeggyilkosságok, megváltójátszások, minden… Néha évszázadok múlva is. Mert semmi nem véletlenül történik azóta sem, az akció mindig megszüli a maga reakcióját.
A kétszínűségen és a kettős mércén is gyakran eltűnődöm, azon, hogy továbbra is a győztesek írják a történelmet, hogy egész fejezetek maradnak ki, vagy satnyulnak el párszavas, kisbetűs mondatokká, ha az érdek úgy diktálja. Közben meg azóta is kereskedünk az emberáruval, a magunk niggereivel, semmibe veszünk érzéseket, hirdetjük felsőbbrendű igazunkat, és 21. századi bibliáink igéivel igazolunk mindent. Mert mindenre van válasz.

Ma már az emberek megtanultak olyan tökéletesen, kifinomultan bűnözni, hogy ne sértsék vele a tisztes társadalom szemét és érzéseit – mintha ma írták volna…

Aztán a szólásszabadságra is gondolok. Meg az amerikai könyvtiltósdira, cenzúrára, nevetséges könyvátírásokra és sok minden másra.
Talán ezért érdemes elolvasni ezt a könyvet.

1 hozzászólás
!

Alex Haley, a Gyökerek írójának kutatásokon alapuló családfája

A déli rabszolgaságról és az északiak korabeli hozzáállásáról számos sztereotípia kering ma is, ami Stowe regényének, vagy Margaret Mitchell később tárgyalandó művének, az Elfújta a szél-nek is köszönhető. Például tény ugyan, hogy a rabszolgatartó Dél gazdasági és politikai elitjét az ültetvényes nagybirtokosok tették ki, de a rabszolgáknak csak a kisebbik hányada dolgozott és élt ezeken a birtokokon. Többségüket a családi farmgazdaságok foglalkoztatták, ahol gyakorlatilag családtagként kezelték őket, bár személyükben nem voltak szabadok. Elsősorban a délieknek voltak tapasztalataik a négerekről, így talán érthető, ha furcsán hangzik is, hogy a négerellenesség sokkal erősebb volt északon, ahonnan a rabszolgák felszabadítására irányuló abolicionista mozgalom elindult, mint a rabszolgatartó délen. Észak megosztott volt a rabszolgaság eltörlésének kérdésében. Például a munkásság kifejezetten ellenezte a rabszolga-felszabadítást, mert tartott a négymilliósra becsült szabad munkaerőtömeg északra áramlásától. Egyébként félelmük többnyire alaptalan volt, mert az északi iparmágnások elsősorban nem a tanulatlan négerek alkalmazásával, hanem a bevándorlás támogatásával akartak új munkaerőhöz jutni.

A rabszolgák valódi helyzetéről és az Államokbeli rabszolga-politika alakulásáról a „Tamás bátyánál” átfogóbb képet fest a következő két regény:

Alex Haley családtörténeti kutatásai során rálelt arra a szabad afrikainak született ősére, akit annak idején elrablói Amerika földjére hurcoltak. A Gyökerek címmel megjelent családregény dokumentumokon és szájhagyományon alapuló információk alapján reálisan ábrázolja a mai afroamerikaiak őseinek szenvedéstörténetét. Az először 1976-ban megjelent könyv 50 hétig vezette az eladási listákat az Egyesült Államokban, és legalább akkora revelációt okozott, mint a maga idején Beecher Stowe regénye. @Bla értékelése:


>!
Bla IP
Alex Haley: Gyökerek

Alex Haley – Gyökerek c. könyve. Amikor a család mában élő leszármazottja visszamegy Afrikába, s ott egy „élő könyvtár” szavaiban megtalálja ősét, Kunta Kintét, aki elment fát szedni, s soha nem tért vissza… Ez a távlat, az óriási időhorizontot átfogó történés, sorsunk elődeink általi részbeni meghatározottsága, kötelezettségeink irántuk, emlékeik megőrzése és gondozása – könnyeket csalt szemembe. Úgy éreztem: csak ezért a két oldalért érdemes volt elolvasni, ill. újraolvasni a könyvet, hisz egy Bosnyák-tér melletti halomban találtam meg kidobva egy újabb példányt… Méltatlan kezelése egy jó könyvnek, de most legalább antikvárba került…

!

Angelina (Nina) és Sarah Grimké

A kora XIX. század Charlestonjában (Dél-Karolina) indul Sue Monk Kidd valós személyek, a Grimké nővérek életén alapuló regénye, a Szárnyak nélkül szabadon. A történet két főszereplője: Hetty, a rabszolgalány és nála alig egy évvel idősebb tulajdonosa, Sarah. Bizonyos szempontból Charleston kifejezetten liberális városnak számított a „Régi Délen”, hiszen az elsők között hirdetett vallási megbékélést és fogadta be a Franciaországból menekült hugenottákat, majd itt engedélyezték elsőként a zsidó vallás korlátozás nélküli gyakorlását. A XIX. századra azonban a dél áporodott levegője lengi be a várost, és a két főszereplő egymásba fonódó sorsát kettős teher nyomja: a rabszolgaság intézménye és a nők társadalmi helyéhez-szerepéhez kapcsolódó előítéletek szövevénye. A 2013-ban íródott regényt eddig húsz nyelvre fordították le. @Zsófi_és_Bea értékelése:


>!
Zsófi_és_Bea P
Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

Ez a könyv magával ragadó volt! Mind témájában, mind az írás stílusában, egyszerűen nem tudtam letenni. Mindvégig azt kívántam, hogy ott azonnal töröljék el a rabszolgaságot, nyíljon fel az emberek szeme, hogy a rabszolgatartás egy szörnyű intézmény. De sajnos, mint tudjuk ez nem történt meg egy pillanat alatt.
A könyv Sarah Grimké, a charlestoni, előkelő rabszolgatartó család lánya és a tőle egy évvel fiatalabb Hetty története, akit Sarah a 11. születésnapjára kap meg ajándékba.
A fejezetek kettőjük váltott szemszögéből íródtak, ami nagyon jól szolgálta azt a célt, hogy megismerjük mindkettőjüket, közel kerüljünk hozzájuk és átérezzük a gondolataikat, az érzéseiket, a szenvedésüket.
Folytatás:http://konyvutca.blogspot.nl/2016/01/sue-monk-kidd-szar…

16 hozzászólás
!

A szív és az ész: „János bácsi (a csatában…)” és Lincoln

Ha itt történelemkönyvet írnánk, bizonyára szerepelne az a kitétel, hogy a XIX. század ötvenes éveire kiéleződtek az ellentétek Észak-Amerika déli és északi államai között. Ezzel nem állítanánk valótlant, viszont a bevett közhely alkalmazása mit sem árulna el arról az ideológiai-politikai forrongásról, amely a polgárháborút megelőző évtizedet jellemezte.

A helyzetet árnyalta, hogy míg a republikánus párt az északiak regionális szervezetének számított, a déllel szimpatizáló demokraták megtalálhatóak voltak az északi törvényhozó testületekben is. Délen egyre inkább nyűgnek érezték a központi kormányzást, északon pedig a Dél elmaradott és a világ szemében is visszatetsző gazdaságának és társadalmának visszahúzó erejét. A rabszolgaság eltörlésének ügye mintegy jelképezte az egész problémahalmazt, az északi politikusok viszont általában szőrmentén kezelték a témát, hogy fenntartható legyen a párbeszéd a déli államokkal. Ezen közben az abolicionista mozgalom elemi erővel tört a felszínre egy bizonyos John Brown színre lépésével.

John Brown megítélése máig ellentmondásos. Már a kortársak egy része is terroristának tartotta, hiszen a hatályos törvényeket semmibe véve cselekedett: megszervezte a rabszolgák északra szöktetését, saját maga is „felszabadított” rabszolgákat és fegyverrel támadt déli farmerekre, akik rabszolgákat foglalkoztattak földjükön. Egy ilyen akció során elfogták és 1859-ben Charlestonban kivégezték. A rabszolga-felszabadítás hívei szinte azonnal elfelejtették törvénytelen cselekedeteit, mártírnak tekintették, nevét a későbbi unionista hadsereg legfontosabb indulója is megőrizte. Magyar nyelven egy afroamerikai történész 1909-ben írt munkája olvasható életéről: W. E. Burghardt Du Bois: John Brown balladája.

Lincolnról magyarul utoljára 1965-ben jelent meg életrajz, Carl Sandburg, amerikai történész nagymonográfiája. A jogász végzettségű Abraham Lincolnt nem csak az különböztette meg Browntól, hogy mindvégig a törvények által kijelölt mezsgyén haladt, legalább annyira az a képessége, amely nem engedte, hogy elvhűsége felülkerekedjen realitásérzékén. Az ötvenes években Lincoln abban látta a legnagyobb veszélyt, hogy a rabszolgaság terjeszkedni kezdhet északon is, és igyekezett olyan politikai törekvések mellé állni, amelyek gátolhatták ezt a terjeszkedést. Ilyen kérdés volt például az Unióhoz csatlakozni szándékozó újonnan alakult államok rabszolgasághoz való viszonya. Ebben a vitában hangsúlyozták a déli politikusok legélesebben az állami önrendelkezés elsődlegességét a szövetségi kormányzat akaratával szemben, a szabadság eszméjével elfedve a rabszolgaság intézményének embertelen voltát. Lincoln nem fordult nyíltan a déliek ellen, de amikor 1858-ban harcba szállt az illinois-i szenátori székért a demokrata párti Douglasszel szemben, egyértelművé tette politikai krédóját:

„Az önmagával meghasonlott Ház nem állhat fenn. Úgy hiszem, ez a kormányzat nem maradhat tartósan félig rabszolgatartó és félig szabad. Nem azt akarom, hogy az Unió felbomoljon és nem azt akarom, hogy a ház összedőljön, de azt gondolom, meghasonlottsága meg fog szűnni. Vagy ilyen lesz egészen, vagy olyan.”

1861. március 4-i beiktatási beszédében – immár az Unió megválasztott elnökeként – Lincoln azzal igyekezett megnyugtatni a déli államokat, hogy nem érzi feljogosítva magát beleszólni az egyes tagállamok belső törvénykezésébe, ugyanakkor az addigi gyakorlattól eltérően az Egyesült Államokról – mint oszthatatlan politikai egységről – egyes számban beszélt, és leszögezte, hogy az alkotmány felmondhatatlan szerződés a tagállamok között.

1863-ban, a polgárháború fordulópontjának számító gettysburgi csata után pedig így fogalmazott:


>!
Tintapatrónus

@Stone

Abraham Lincoln híres Gettysburgi beszéde is november 19-én volt 1863-ban:

"Nyolcvanhét évvel ezelőtt ősatyáink egy új nemzetet teremtettek e földrészen, mely szabadságban fogant és azon elképzelés által vezéreltetett, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett.

Most egy olyan méretű polgárháborúba bocsátkoztunk, mely próbára teszi, meddig tud fennmaradni ez a nemzet, vagy bármely nemzet, mely így fogant és alapozódott meg.

E háborúnak egy nagy csataterén gyűltünk most össze azért, hogy ennek egy részét azon társaink végső nyugvóhelyévé szenteljük, akik azért áldozták fel életüket, hogy a nemzet tovább élhessen. Kellő és helyénvaló, hogy ezt tegyük.

De tágabb értelemben nem szentelhetjük meg, nem áldhatjuk meg, nem szentelhetjük be e földet. Azok a derék emberek, élők és holtak, akik itt küzdöttek, sokkal jobban megszentelték már, minthogy a mi csekély hatalmunkban állna ehhez bármit is hozzátenni vagy ebből elvenni. A világ aligha fog felfigyelni vagy hosszasabban emlékezni arra, amit mi itt most mondunk, de arról soha nem fog megfeledkezni, amit ők tettek itt. A mi dolgunk, élőké, inkább az, hogy annak a befejezetlen műnek szenteljük magunkat, melyet ők mindeddig oly nemesen vittek előre. A mi dolgunk inkább az, hogy a még hátralévő, előttünk álló feladatoknak szenteljük magunkat – hogy e tiszteletreméltó holtaktól megsokszorozódó elszántságot tanuljunk mutatni azon ügy iránt, melyért ők utolsó elszánt erőfeszítéseiket tették –, hogy mi itt meghozzuk azt a nemes elhatározást, miszerint nem engedjük, hogy e holtak halála hiábavaló legyen; hogy országunkban a szabadság Isten kegyelméből újjászülethessen; és hogy a nép kormánya a nép által és a nép érdekében kormányozva ne tűnhessen el a Föld színéről."

http://www.youtube.com/watch…

!

… és érzelem. A film 1939-es bemutatása valósággal nemzeti üggyé vált Amerikában

Az 1861-es beiktatási beszédet követően, mire az új elnök megérkezett Washingtonba, hét déli állam már deklarálta is kilépését az Unióból, majd hamarosan még négy csatlakozott a szecesszióhoz. Az ezt követő eredménytelen tárgyalások után pedig kitört Amerika történelmének legvéresebb háborúja, amelyben mindkét fél a szabadság és egyenlőség jelszavával indult harcba, Észak egységesnek deklarált Uniója az emberek egyenlőségét és szabadságát, az elszakadást kimondó Dél Konföderációja az egyes államokét hirdetve.

Az a nemzet, amelyik átélte a testvérharc bornírt szörnyűségét, történelmének legtragikusabb mozzanatai között tartja azt számon, az igazi irodalom pedig képes a lényegig hatolva megragadni és ábrázolni az egyéni sorsokban az általánost, miközben a sorok közül kiviláglik az írástudó felelőssége. Az észak-amerikai polgárháború alatt játszódó történetek közül viszont az egyik legolvasottabb egészen más úton jár: Margaret Mitchell egyfajta idealizált Délt vázolt fel művében, amely a számító, kegyetlen és minden értéket nélkülöző Északkal szemben bukik el, mindezt egy sajátos szerelmi történet köré felépítve. A könyv a legjobb pillanatban, az 1933-ban véget ért gazdasági világválság után három esztendővel jelent meg először, amikor a főhős az amerikaiak számára a talpra állás jelképévé válhatott.

„A harmincas években az amerikai történelem iránt való érdeklődés óriási terjedelmű történelmi kalandregények írására indítja az ügyesebb szerzőket. […] a legnagyobb példányszámot eddig Margaret Mitchell érte el Elfújta a szél című regényével. De a divat még egyre tart és a rekordot egyik percről a másikra megdöntheti egy újabb és még hosszabb regény.” – írta Szerb Antal a múlt század negyvenes éveiben, A világirodalom története című, máig meghatározó alapművében. Az irodalomtudós szempontjából tehát ez a regény mindenekelőtt hosszú, ugyanakkor – nyilvánvaló tendenciózussága mellett is – az olvasók körében tagadhatatlan népszerűség övezi mind a mai napig. @Kuszma részletes értékelése után érdemes elolvasni az alább kibontakozó beszélgetést is.


>!
Kuszma P
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

A világ legnagyobb szerelmes regénye. Technikai értelemben mindenképpen. Amúgy – szerintem – ez a könyv nem annyira Scarlett és Rhett Butler szenvedélyes kapcsolatát mutatja be, mint inkább Margaret Mitchell és az általa megálmodott Dél izzó szerelmét. Azonban ez a Dél (mint közösség) csak az írónő koponyájában létezik: a világ, ahol jólöltözött, udvarias urak mentás limót iszogatva évődnek az ámbituson, a háttérben pedig nett négerek dalolva, boldogan vonulnak árkot ásni – mert a négerek köztudottan imádnak árkot ásni, rettegni viszont leginkább attól szoktak, hogy a jenkik jönnek és felszabadítják őket. Az első 150 oldal nagyjából olyasféle picsogással van telehintve, mint hogy milyen gyanús is, ha operába jár valaki, meg hogy mekkora férfias muri becsiccsentve lábon lőni a haverokat – szóval kínlódtam kicsit. Elképzeltem Quentin Tarantinót, amint olvassa ezt a regényt, és azt mormogja: „Vazze, esküszöm, csinálok egy filmet, amiben halomra lövöm ezt az egész nyavalyás bagázst a komornyikkal együtt.”

Aztán szerencsére megjelent Rhett Butler, és ez olyan jólesett, mint forró nyári napon egy hűs zápor. (És jött a polgárháború is, ami szintén nem ártott a történetnek.) Igaz, végső soron ő is csak egy csúcscsődör, akinek abban merül ki a csajozási módszertana, hogy addig szekálja szerencsétlen nőt, amíg annak kiégnek a relék az agyában, és megadja magát – ez tulajdonképpen az óvodából ismert hajhuzigálás 2.0-s változata. De elképesztően jól csinálja, ő a cinikus, de mélyen érző gazember archetípusa és non plus ultrája. Ahányszor csak megjelenik a könyvben, ugrik annak minősége másfél-két csillagot. (Ahogy például beégeti a sok tapló, agyhalott déli úrifiút, azzal azonnal belopta magát a szívembe.) Nem kis részben az ő szerepeltetése okozza, hogy innentől kezdve a könyv árnyaltabb hatást kelt – bár azért túl nagy árnyalást ne várjunk, a jenkik például ettől még többnyire pénzéhes, primitív csirkefogók maradnak úgy kollektíve*. Mitchell mond ugyan pár elmarasztaló szót a déli gőgről és elmaradottságról is – ám magát a déli életmódot továbbra is makulátlannak tartja, mintha ez az életmód totálisan független lenne a gőgtől meg az elmaradottságtól. Na persze. Aztán a könyv második felében az írónő szerencsésen kiheréli szegény Rhettet: csinál belőle egy igazi déli úriembert, aki a társadalmi megvetés ellenére azért harcol a déli ügyért, tolakodó négert lő agyon és ku-klux-klánosokat ment. Merthogy ugye az a híres déli vér, az nem párolgott el nyomtalanul…** Ráadásul az az üdítő adok-kapok, ami Scarlett és Rhett viszonyát a regény első felében jellemzi, a második etapban már egy merő kínlódássá fajul.

Azon túl, hogy e könyvet nagy szerelmes regénynek nevezzük, én felajánlanék még pár másik szuperlatívuszt is. Például elképzelhető, hogy ez a regény a legmaszkulinabb könyv, amit nő valaha írt. Scarlett például azzal emelkedik ki a többi hölgy közül, amiben „férfiasabb” náluk: hogy jól lovagol, hogy szabadszájú, hogy merész. Szerintem ez nem feminizmus, pusztán életerő – mi több: szerintem Scarlett tulajdonképpen a teljes regényidőt azzal tölti, hogy találjon magának egy férfit, akinek megadhatja magát. Másrészt ez a világirodalom legnagyobb „vége-van-a-régi-szép-időknek” regénye. Ami nem tévesztendő össze a Krúdy által tökélyre vitt nosztalgikus gyöngyszemekkel. Krúdynál ugyanis az az üzenet, hogy minden elmúlik, Mitchellnél pedig az, hogy valami tönkretette azt, ami jó volt – ez óriási különbség. A nagy tönkretevő ez esetben a háború, amit az írónő képes úgy ábrázolni, mint valami természeti katasztrófát – egy olyan dolgot, ami rajtunk kívül álló okok miatt csapott le ránk, és a mi felelősségünk legfeljebb annyi, hogy nem készültünk fel rá eléggé***. A háborút követő nélkülözést pedig úgy mutatja be, mint egy spirituális megtisztulási folyamatot – de az ilyen megtisztulás sz.rt sem ér, ha nem próbáljuk meg megérteni, milyen hibáink vezettek el minket ide. (Ez a hozzáállás úgy általában a mai nacionalizmusok legirritálóbb, legostobább tulajdonsága is.) Az pedig, hogy a gyűlölt jenkikkel tulajdonképpen egy politikai nemzetet alkotnak, és a továbbiakban együtt kell építeniük az országot, a könyv szereplőiben egész egyszerűen fel sem merül. Ahhoz túlságosan el vannak telve a maguk mélységes fájdalmával és sértettségével – nem csoda, hogy ezek után képtelen vagyok részvétet érezni irántuk. Hogy innentől maguknak kell a kis finom kezükkel szedni a gyapotot? Jaj, hát oda ne rohanjak…

De adjuk meg a császárnak, ami a császáré: azért ez tényleg egy nagy regény. És valahol pont ez a baj – hogy jól van megírva. Valóban van ereje, van lendülete, és egy remekül felvázolt női fejlődésportrét kínál az olvasónak, talán az egyik legemlékezetesebbet a világirodalomban. Érzem én, hogy könnyű eme erények hatására elsiklani a hibák fölött, így történhetett, hogy egy könyv, ami végső soron puszta fikció, az elveszett aranykor dokumentumaként marad meg sokak fejében. Mítoszt teremt, ami félelmetesen kompatibilis a fehér felsőbbrendűség éthoszával. Persze zárójelbe lehet tenni jobb meggyőződéseinket, és úgy olvasni a könyvet, hogy csak élvezzük – de akkor is illő tisztában lennünk azzal, amit Mitchell elhallgat: a korbácscsattogással a mondatok között.

*Ugyanakkor olyan primitív csirkefogók, akik szeretnek operába járni meg művelődni – ebben látok némi ellentmondást.
**Ez Mitchell egyik legnagyobb csúsztatása: hogy ennyire meghatározó formában létezik déli vér, déli tradíció, déli hagyomány. Hisz kapjunk már a fejünkhöz! Ötven-száz évvel a leírt események előtt ezeknek a telepeseknek az ősei jobbára még valamelyik európai országban túrták a földet, és bizonyára olyan is akad köztük, aki kevesebb időt töltött ezen az „ősi vörös földön”, mint amióta én nagykovácsi lakos vagyok. Miféle hagyományról lehet hát szó? Milyen Ügyről, ahogy Mitchell szépelegve nevezi? Nem lehet, hogy ez nem hagyomány, hanem anyagi érdek kérdése – hogy a déliek pusztán azért védik saját önrendelkezési jogukat, hogy módjuk legyen rabszolgát tartani? (Amivel nem állítom azt, hogy az északiakat meg egyedül az a nemes indok vezeti a háborúba, hogy megmentsék a négereket. Nem, nyilván nekik is megvannak a piszkos kis számításaik – de annál azért lényegesen többről van szó, mint hogy csak úgy puszta rosszindulatból meg akarják alázni a büszke Délt.) És itt jön be a képbe Mitchell másik (még kártékonyabb) csúsztatása: hogy egyedül a déliek ismerik a négereket, következésképpen ők tudják, hogyan kell jól szeretni őket. Persze ha ők tudják a receptet, akkor miért maradt O'Haráék ültetvényén a százból összesen három darab néger a felszabadítás után? Talán mégsem jól bántak velük? Mitchellnek erre is megvan a válasza: azért, mert a jenkik telebeszélték a fejüket. Merthogy a négerek olyanok, akár a gyerekek – egy csoffadt nyalókával le lehet őket csábítani a kellemetes ösvényről. Ezért őket is, mint a gyerekeket, keményen kell fogni.
***Már maga a cím is: Elfújta a szél. Világos, ott üldögélnek a déliek a hótiszta lelkükkel, és jön az a hülye szél, és elfújja a szép életüket. Ők mit se tehetnek erről az egészről. Szerintem pontosabb cím lenne az, hogy Na, ezt aztán elcsesztük. Vagy valami ilyesmi.

79 hozzászólás
!

Orry és George még fegyvertársakként (Patrick Swayze és James Read a tévésorozatban)

Természetesen Mitchellnél avatottabb amerikai szerzők is foglalkoztak hazájuk történelmével s benne az észak-amerikai polgárháborúval. Legnevesebb képviselőjük kétségkívül John Jakes, akit az amerikai történelmi regény pápájának is neveznek.

Jakes tudatosan készült az írói pályára, kreatív írást tanult az indianai DePauw Egyetemen, később megszerezte a Master of Arts címet, ami egyfajta művészeti doktorátus. Előbb olcsó regényújságokban publikált kalandtörténeteket, majd a fantasy műfajában is megmérette magát és tagja lett a Swordsman and Sorcerers of America Guildnek, ami a heroikus fantasy korabeli amerikai művelőinek laza szövetsége volt. Ezt követően fordult a történelmi regény műfaja felé, s mindjárt egy nyolckötetes családregénnyel jelentkezett, mintegy beteljesítve Szerb Antal jóslatát. A Kent család című sorozata (http://moly.hu/sorozatok/a-kent-csalad) azonnal világhírt hozott számára, számos nyelvre lefordították, és csak az Egyesült Államokban 55 millió példányt adtak el belőle. A történet a XVIII. században indul a család Franciaországból Amerikába érkezett ősével és a XIX. század végéig követi a leszármazottak sorsát. Érdekes módon itt a Molyon egyelőre nincs a sorozat részeihez értékelés, így bármelyik alkalmas a MOLYrágta rovathoz kapcsolódó kihíváshoz. Senkit se rettentsenek a katasztrofálisan csúf borítók, John Jakes fogalom az amerikai történelmiregény-írásban :).

Ezen állítást igazolja a másik ismert sorozata is, az Észak és Dél trilógia, amelyben tökéletes érzékkel találja meg a jelképet a testvérharc legalapvetőbb tragikumának bemutatásához, azt a kegyetlenül fonák helyzetet, amikor a két, testi-lelki jó barát főszereplő kénytelen ellentétes oldalon harcolni, hisz mindkettő hű akar maradni szülőföldjéhez @Boglarina értékelése a középső kötetről:


>!
Boglarina
John Jakes: Szerelem és háború

A könyv címe nagyon nem tetszett. Szerintem giccses, joggal feltételezhető, hogy valami romantikus kis ponyva.
Pedig a könyv tele volt politikával és háborúval, amit az első 600 oldalban nehéznek is éreztem, aztán rájöttem – régi bölcs anyai tanács –, hogy 1-2 oldalt nyugodtan át lehet lapozni ilyenkor, és ha történik valami fontos, max visszakeresem.
Ideológia most kevesebb volt, amit sajnáltam, viszont több volt most a valóság az első kötethez képest. Több ténylegesen létező személy is felsorakozott a könyvben, ami számomra kicsit nehezítette az olvasást; minimális utánanézéssel megkönnyíthettem volna a dolgom – ez persze mindig akkor jutott eszembe, amikor már nem a gépnél ültem, hanem a könyv volt a kezemben.

Amit változatlanul imádtam a könyvben, az az, hogy nagyon olvastatta magát, nagyon jó a stílusa, és elég részletes korrajz lehet. Akkor szerettem a legjobban a történetet, amikor érezhetőn valóságos pontokkal találkozhattunk; amikor érződött, hogy John Jakes mennyit kutathatott a könyveinek hitelessé tételéhez. Két személyes kedvencem volt: az egyik, amikor 1-1 könyv kapcsán megemlítette, hogy éppen be van-e tiltva az adott államban (http://moly.hu/karcok/369720), vagy éppen fordítva; a másik pedig, hogy minimális oldalszám erejéig Louisa May Alcott írónőt is megjelenítette a könyvben, akinek az életrajzából és munkásságából tudni, hogy ápolónőként dolgozott egy kórházban a polgárháború alatt.

A szereplők személyesebb tere a terjedelmes (1347) oldal ellenére sokkal szűkebb volt, mint eddig – George és Orry főszerepe csökkent nagyon, Charles élete viszont kiemelkedett jobban, és Cooper lelki változásai is előtérbe kerültek.
A halálesetek azonban megleptek – mind a pozitív, mind a negatív oldalról –, hiszen vár ránk még egy könyv!

A harmadik rész már a birtokomban, a sorozatot még nem láttam, de most már várhat a Menny és Pokol utánig.
Az biztos, hogy nagy hatással van rám a trilógia, ma álmodtam is minimálisan 2 könyvbéli szereplővel – Stanley iker fiaival, akik rendkívüli mértékben meghatározták a történetet :D nem, kb csak 3X bukkantak fel a könyvben, fél mondatban arról, hogy éppen verekedtek egymással.

!

Hagyományőrzők eljátsszák a marylandi Sharpsburg kisváros és az Antietam patak között lezajlott ütközetet.

A polgárháború nemcsak az amerikai történelem legvéresebb korszaka volt, hanem a világtörténelem harmadik legtöbb áldozatot követelő háborúja is. Csak a két világháború előzte meg. Egyben az első „modern” háborúnak tekinthető, mert fontos szerepet játszott benne a vasút és a távíró, megjelentek a huzagolt csövű karabélyok és a légi felderítés, a sorozatlövő fegyver, a páncélozott hadihajók, és hadrendbe állt az első harcászati célú tengeralattjáró is. A technika azonban még nem uralta teljes mértékben a hadműveleteket, a véres csatákban embertömegek estek egymásnak, az ütközetek kimenetele gyakran közelharcban dőlt el.

A háború első szakaszát (1861-1863) a déliek sorozatos győzelmei jellemezték, köszönhetően a nagyszámú, lelkes önkéntesnek, az északinál jelentősen nagyobb lóállománynak és annak a ténynek, hogy a rabszolgák féken tartása jártasabbá tette a délieket a fegyverforgatásban. A két tisztikar hasonlóan képzett volt, már csak azért is, mert mindkét hadsereg tisztjei ugyanazokban a katonai iskolákban tanultak. Gyakorta egykori osztálytársak álltak szemben egymással a harcmezőn. A délieknek erőt adott, hogy úgy érezhették: a szülőföldjük önállóságáért harcolnak, az északi elvontabb célok kezdetben kevesebb embert mozgattak meg. Észak azonban minden szempontból jelentősebb tartalékokkal bírt, akár a hadra fogható férfiak létszámát, akár a nyersanyagokat, akár a háttéripart vagy a vasútvonalak hosszát és elrendezését tekintjük. A Lincoln által kezdeményezett Homestead Act (1862-ben 116 hold földet ígértek minden letelepedőnek, aki hajlandó volt a határvidéken legalább öt esztendeig földet művelni) biztosította, hogy a folyamatosan érkező bevándorlók az északiak mellé álljanak, az 1863-as Emancipációs Proklamáció pedig kimondta a rabszolgák felszabadítását az Unió egész területén, ösztönözve a rabszolgák szökését és jogi alapot adva a Dél (különösen a határállamok) esetleges belső lázadásaihoz.

Az első szakasz legtöbb áldozatot követelő csatája az Antietam patak közelében zajlott 1862 szeptemberében, és a háború végéig ez maradt a legtöbb halállal járó egynapos ütközet. Itt zárul Bernard Cornwell négykötetes regényfolyama, a Starbuck krónikák (http://moly.hu/sorozatok/starbuck-kronikak), amelynek egyik mellékszereplője a regényhős Richard Sharpe fia. A déli seregben harcoló Starbuck kalandjait végigkísérő történetekhez még nem született igazán részletes értékelés, de talán várható a folytatás is, hiszen az utolsó kötetben leírt ütközet után még hosszú ideig tartott a háború.

A magyarul legutóbb 2004-ben kiadott polgárháborús regény, a Hideghegy, Charles Frazier világsikerű könyve azonban lezárt egész. A két szálon futó cselekmény hitelesen mutatja be a háború borzalmait és a hátország szenvedéseit egy szerelmespár, a harcokból hazafelé igyekvő férfi és a magára maradt, de a nehézségeknek magát meg nem adó szerelme sorsán keresztül. @György_Dragomán (!) értékelése:


>!
György_Dragomán IP
Charles Frazier: Hideghegy

Egy antikváriumban találtam teljesen véletlenül, 1999 szeptembere volt, hat hétig egyedül voltam, kis se mentem szinte a lakásból, írtam. Ahogy kézbe vettem és olvasni kezdtem, rögtön tudtam, hogy ez nekem fontos könyv lesz, nem is csalódtam benne, az éltem része lett. Szeretem a tájleírásait, a hőseit, azt, ahogy az angol nyelvet modernül tienkilencedikszázadosítja vissza, azt, ahogy rájátszik az Odüsszeiára, és közben ravaszul megújítja a polgárháborús regény műfaját. Azóta is eszembe jut néha, hogy a magyar szabadságharcról kéne egy ilyen könyvet írni egyszer valakinek. Külön öröm, hogy a magyar fordítás is tökéletes, nemhiába Rakovszky Zsuzsa csinálta.

!

Valós jelenet a 48 ezer halottat maga után hagyó gettysburgi csatából: Armistead dandártábornok kalapját kardjára tűzve vezeti a rábízott déli seregtestet a végzetes rohamra.

A már említett gettysburgi csata** elvesztése után a Robert E. Lee tábornagy vezette déli sereg saját területeire szorult vissza, és többé nem volt képes fordítani a háború menetén. Néhány nappal a csúfos vereség után Vicksburgnél is vereséget szenvedtek, és neki kellett látniuk a Konföderáció jelentősebb városai megerősítésének, hogy felkészüljenek az akkor már Ulysses Grant altábornagy, a későbbi elnök főparancsnoksága alatt harcoló északi sereg offenzívájára. Dél tartalékai eddigre már kimerültek, nem utolsó sorban kikötőik északi hadihajók által fenntartott blokádja miatt, ami megakadályozta az Angliával folytatott kereskedelmet. Vicksburgöt követően a kezdeményezés már egyértelműen az északiak kezében volt, de így is 1865 januárjának végéig kellett várni, amíg az északi Kongresszus elfogadta a 13. Alkotmánykiegészítést, amely végleg törvényen kívül helyezte a rabszolgaság intézményét.***

Egy volt zenetanár által vezetett északi lovascsapat portyájának eseményeit örökíti meg Dee Brown: A nagy lovaskaland című, kitűnő stílusban megírt esszéje, amely bepillantást enged a könnyűlovas taktika rejtelmeibe, s ennek nyomán akár a XIX. század magyar huszárportyáiról is fogalmat alkothatunk. @pwz így írt a könyvről: http://moly.hu/ertekelesek/1008954

1864 májusában William Sherman tábornok vezetésével a már északi fennhatóság alatt lévő Tennesseeből hatvanezer fős sereg indult a déliek egyetlen ipari központja, Atlanta felé. A város elfoglalása után Sherman Savannah térségében kijutott a tengerhez, és ezzel mintegy kettévágta a Konföderáció területét. Ezt követően – északnak fordulva – a fővárost, Richmondot támadta. A főváros elfoglalása után Grant csapataival összhangban az Appomatox folyónál bekerítették Lee seregét, s a déli fővezér 1865. április 9-én letette a fegyvert. Ezzel véget ért az észak-amerikai polgárháború.

E havi AJÁNLOTT KÖNY-ünk, E. L. Doctorow: A nagy menet című regénye Sherman győzedelmes menetelését örökíti meg. A történet azonban nem az északi sereg dicsőségét állítja a középpontba, hanem a háború végletes abszurditását. Sherman nyomában ugyanis semmi sem marad a „Régi Délből”, mert a tábornok minden értéket megsemmisíttet. A menet által érintett települések lakói, volt rabszolgák és rabszolgatartók, tehetős polgárok és földönfutók egyaránt fölkerekednek és megmaradt ingóságaikkal a vonuló északi katonák nyomába eredve egy másik menetet alkotnak, amelynek egyetlen célja: a semmiből eljutni „valahová”. Érdemes elolvasni a @tgorsy értékelésében említett kisregényt is.


>!
tgorsy
E. L. Doctorow: A nagy menet

E. L. Doctorow: A nagy menet Regény egy polgárháborúról

Még mindig meglepődöm ha Doctorowot olvasok. A Ragtime ennyire belém égett. Pedig egyáltalán nem. Mindegy mihez nyúl, nagyot alkot. Én ugyan nem fedeztem fel az Elfújta a szelet, ahogy a fülszöveg írja, hacsak arra nem gondolt a recenzor, hogy Délen játszódik mindkettő. Viszont. a 300. oldalon lévő csataleírás egyértelmű tisztelgés Stephen Crane: A bátorság kokárdája című kisregénye előtt.

!

Az északi és a déli fővezér

Noah Gordon a Cole családról írt történelmi orvos-trilógiájának második kötete, a Sámán nagyobb időkeretet ölel fel az amerikai közép-nyugat történetéből, amelyet megérint a négy esztendeig tartó polgárháború is. A bevándorlóként az országba érkezett főhős évekig bújtat szökött rabszolgákat vidéki tanyáján, de csak mintegy önhibáján kívül keveredik bele a háborúba, ahol orvosként kell helyt állnia. A sorsfordító gettysburgi csata sajátos szemszögből történő leírása igazi írói remeklésként ragadja meg ennek a szörnyű nemzeti tragédiának a lényegét. @dianna76 értékelése:


>!
dianna76 P
Noah Gordon: Sámán

Nem csalódtam benne! Tetszett a különböző emberek elegye: zsidók, katolikusok, indiánok. Az indián kultúra, a varázslataik különösen érdekesek voltak.
Habár nem szeretem a történelmet, mégis olvasmányos volt mint az indiánüldözés, mint a polgárháború.
Különös figyelemmel olvastam Sámán nevelését, miután megsüketült. Megmutatkozott az apai lélek erőssége. Azért ahhoz, hogy valaki kellemetlenséget okozzon a saját szerettének, az ő érdekében, kell lelkierő. Sajnálatnak helye nem volt. Ahogy tanították a megfelelő hangerősségre és hanglejtésre, a szavak rezgésén keresztül. Ezek számomra nagyon érdekes és tanulságos dolgok voltak. Manapság miért nem tanítják meg a siketeket így beszélni??
Az akkori orvoslásról nekem, mint szakmabelinek, felemelő volt olvasni. Igazából a könyv iránt ez keltette fel igazán az érdeklődésemet. Ebből szívesen vetem volna, ha több van. E miatt a fél csillag levonás. A végén meg valahogy minden olyan gyorsan történt, minden hirtelen rendeződött, kiderültek a nagy igazságok. Kicsit hirtelennek tűnt az utolsó szakasz. A címe találó: Makva-ikva az indián sámán, Robert J. Cole a fehér sámán, és maga Sámán.
Még egy megjegyzés, ami az „Orvosdoktor” kiadójának szól. A könyv tartalmi részében az áll, hogy az író első nagy sikerű könyve a „Sámán”. Ezért is kezdtem el előbb ezt olvasni. kb. 40 oldal után – belelapozván a köszönetnyilvánításba – tudatosult bennem, hogy az „Orvosdoktor” íródott előbb. Kicsit össze is zavarodtam, aztán mindkét könyvnek megnézvén az eredeti kiadási évét, egyértelművé vált, melyik az első. Ha már elkezdtem, nem akartam félretenni. Még szerencse, hogy önállóan megállják a regények a helyüket, és egymástól függetlenül is olvashatóak.

>!
Európa, Budapest, 1995
758 oldal · ISBN: 9789630794930 · Fordította: Uram Tamás
!

Elizabeth Van Lew, Jennifer Chiaverini polgárháborús kémregényének hősnője

Jennifer Chiaverini (New York Times Bestseller-szerző) korabeli dokumentumok, újságcikkek és visszaemlékezések alapján dolgozott fel valós eseményeket, amelyek középpontjában Mrs. Lincoln varrónője áll. A könyvben feltárul a polgárháború körüli politikai csatározások és háttéralkuk világa, amelyeket az elnöki pár közvetlen közeléből figyelhetünk meg. @Malnai_Istvan értékelése:
http://moly.hu/ertekelesek/1600720

A polgárháború nagy csatái árnyékában mindkét oldal kiterjedt kémtevékenységet folytatott. Valós személy, egy az északiaknak kémkedő déli úri hölgy a főhőse Chiaverini a tárgyalt korunkban játszódó másik regényének, A kémnő-nek. @ladybird értékelése a könyvről (a képen megint csak a déli Armistead tábornok látható a gettysburgi csatában):


>!
ladybird P
Molyblogolók

Észak és Dél harca egy déli kémnő szemszögéből! Érdekesen hangzik? Ha igen, akkor mindenképp olvasd el Jennifer Chiaverini – A kémnő című könyvéről készült értékelésemet. Azoknak, akik már rég tanultak róla, a bejegyzés végén készítettem egy kis történelmi kitekintőt is. :)

http://konyvextrak.blogspot.hu/2015/11/jennifer-chiaver…

Kapcsolódó könyvek: Jennifer Chiaverini: A kémnő

Jennifer Chiaverini: A kémnő
2 hozzászólás
!

A polgárháború egyenruhái. A nagyobb képért klikkelj a fotóra!

Az észak-amerikai polgárháborúról magyarul két monográfiát olvashatunk. A rövidebb lélegzetűről, Szuhay-Havas Ervin: Kék-szürke tragédia című könyvéről én írtam értékelést: http://moly.hu/ertekelesek/1559260, John Keegan a világhírű amerikai hadtörténész teljességre törekvő és az előbbinél jóval modernebb nagymonográfiáját pedig @Arcturus ajánlja nekünk:


>!
Arcturus
John Keegan: Az amerikai polgárháború

Hát ez velős olvasmány volt, jó sokáig is tartott. (Oké, az ünnepek alatt alig volt időm olvasni, de most a héten belehúztam, pár nap alatt a felét kb. el is olvastam :))

Ez a könyv elsősorban az amerikai polgárháború hadügyi oldalával foglalkozik, a hadvezetéssel, a csatákkal, a haditervekkel, a katonaföldrajzzal, és minden ilyesmivel. Nem is tudom, hogy hogy nem tudta ezt az, aki „átverve” érezte magát… a szerző neves hadtörténész, tehát valószínű, hogy ha egy háborúról könyvet ír, akkor az elsősorban a katonai oldalról fog szólni. Másrészt ennél nagyobb betűkkel aligha írhatták volna a borítóra, hogy HADIAKADÉMIA – ebből is kikövetkeztethető, hogy nem annyira egy háború polgári, vagy politikai oldaláról szól. De mindegy is, lépjünk túl, csak ez azóta bennem van, hogy olvastam egy értékelést, muszáj volt kiírnom :D

Hadd folytassam kicsit a morgolódást: ha A csata arcával voltak problémáim (mármint a kötéssel, magyar kiadással), akkor azok itt csak fokozódtak, nem is kicsit. Szívem szerint egy csomó csillagot levonnék ezért – de maga a mű nem érdemli meg, hogy a magyar igénytelenség miatt „húzzam le”. A könyv küllemre nagyon szép ugyan, de borzalmasan használhatatlan, és a polcon is hülyén mutat. Az alakja közel négyzet, ha nem pontosan az, nem mértem le. Ennél fogva szélesebb egy átlagos könyvnél, az A4-es albumokkal egyenlően széles kb, viszont jóval „alacsonyabb”… Természetesen puha borítású, ami rendkívül sérülékeny, én az átlagnál háklisabb vagyok a könyveim állapotára, ennél fogva az átlagnál jobban ügyelek rá olvasás közben, de így is kikezdte a használat minden létező élét és sarkát :( És ez még mindig nem lenne akkora probléma, ha az árban megmutatkozna ez az alacsony kiadási minőség, de nem mutatkozik meg, teljes árán 4900 Ft.
Aztán szót ejtenék a fordításról is. Dr. Molnár György alapos munkát végzett, bár zavarba ejtően sok a szóismétlés (kedvenc kifejezései a véres veszteség és a hadra kelt sereg – bár ez utóbbi katonai szakkifejezés), a rosszul elhelyezett vessző, sőt, a könyv közepénél (ahol nagyon-nagyon sok a rossz vessző, de ez igaz az egész könyvre – nem tudom, hogy a fordító úr, vagy a felelős szerkesztő úr hibájából-e, valószínűleg mindkettő) rengeteg elgépelés is akad. Néha belebonyolódtak a mondatokba, és végül nem lett túl sok értelme, különösen a rosszul elhelyezett vesszők miatt. De gördülékeny stílusú, láthatóan hozzáértő a fordítás, ezért ezen simán túl lehet lépni.

És ennyit a negatívumokról, mert a többi mind pozitív. Keegan alaposan körüljárta a témát, és összehasonlította a két hadra kelt népet (na tessék, itt is ez a hadra kelt :D) az elején minden tekintetben, összegzett, de alapos leírást adva így a háború kiváltó okairól, ami természetesen jóval messzebbre mutatott, mint a rabszolgaság kérdése – bár az egyik legfőbb ok valóban ez volt, annak ellenére, hogy az északiak sem tekintették magukkal egyenlőnek a négereket, semmilyen formában.

A végén pedig igazolja azt a tényt, hogy az amerikai nép valóban kivételes az európaihoz képest. Nem azért, mert ott jobb emberek élnek vagy éltek. Azért, mert ők – főként akkoriban – gyökeresen eltérő módon alakították ki az életüket. Tanultak az európaiak hibáiból, és nem követték el azokat. Elkövették a saját, más természetű hibáikat. Ebből, az 1700–1800-as években még nagyon nagy mértékű különbözőségből adódik a mai, a felgyorsult világ miatt ugyan jóval csekélyebb, de mégis meglévő alapvető különbség Európa és Amerika között.

Nagyon tetszett a könyvben, hogy végig olvasmányos tudott maradni, nem száraz adatokat sorolt, szinte már regényszerű volt. Persze sok-sok információt kaptunk, kicsit túl sokat is, a felére sem emlékszem már :) Nagyon tetszett az is, hogy ugyan végig érezhető volt a szimpátiája Északkal (valahol természetes módon, hiszen egy mai európai ember ellenzi a rabszolgatartást jó esetben, és bár nem ez volt az egyetlen ok, mégis központi kérdése volt ez a háborúnak), mégsem ítélkezik, egyszerűen tényszerű. Nagyon tetszett, hogy a nagyobb hadvezérekről, tábornokokról annyira részletes jellemleírást adott, hogy szinte látom magam előtt a lépteiket, hallom a mondataikat, látom a reakcióikat.

Nagyon jól kiviláglik, hogy az amerikai polgárháború valóban más volt, mint az addigi, vagy az utána következő bármelyik összecsapás.

Érdemes elolvasni a könyvet mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a hadtörténet iránt. És most megyek, és beszerzem az össze Keegan-könyvet :)

3 hozzászólás
!

Asbóth Sándor altábornagy, az Unió egyik főtisztje

A végén mindenképpen meg kell emlékeznünk a polgárháború magyar résztvevőiről, hiszen sok magyar közvitéz és tiszt szolgált az Unió hadseregében. Zömükben a magyar szabadságharc 1849-es leverése után emigráltak az Egyesült Államokba, és vállaltak katonai szolgálatot, szabadságszeretetük pedig egyértelművé tette számukra, hogy melyik oldalt kell támogatniuk.

Két monográfia is foglalkozik a magyar katonák polgárháborús részvételével, s itt a Molyon mindkettő várja még tömeges olvasótáborát. Azt hiszem, a téma megérdemelné a jelenleginél nagyobb érdeklődést. Annál is inkább, mert a jól képzett és harcedzett magyar tisztek mellett a magyar nyelv is sajátos jelentőséggel bírt a polgárháborúban: az északi csapattestek közötti kommunikáció ugyanis magyar nyelven folyt. Mivel a déli seregben alig szolgáltak magyarok, nyelvünk ugyanúgy alkalmas volt a kódolás helyettesítésére, mint a II. Világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren az amerikai csapatoknál alkalmazott navaho indián nyelv.

Ács Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban

Vida István Kornél: Világostól Appomatoxig

Fentiek érdekes kiegészítője lehet egykori főiskolai tanárom könyve: Závodszky Géza: Az Amerika-motívum és a polgárosodó Magyarország a kezdetektől 1848-ig, melyben a szerző azt vizsgálja, hogyan és mennyiben szolgált Észak-Amerika mintaként a magyar felvilágosodáshoz és a hazai polgári törekvésekhez.

Második amerikai témakörünket egy idevágó ifjúsági történettel zárjuk, az északiak szolgálatában hőstetteket végrehajtó Zágonyi Károly őrnagy kalandjait megörökítő Bogáti Péter regénnyel, amelyet @pwz értékelt:


>!
pwz ISP
Bogáti Péter: Őrnagy úr, keressen magának ellenséget!

Bogáti Péter egyik kedvenc témája az amerikás magyarok, azon belül is az 1848-49-es szabadságharc után az amerikai földrészre került magyarok története.
Hallottatok Springfieldről? A Homér és Bart Simpson kedvelők bizonyára :), de itt a Missouribeli Springfieldről van szó, amit egy magyar őrnagy, Zágonyi Károly vezette északi lovas(huszár)csapat 1861. október 25-én 160 fővel, huszáros rohammal elfoglalt. Mennyien voltak a déliek? 1800-an!!!! :D Abban az időben mindig a déliek győzedelmeskedtek, úgy kellett a győzelem a jenkiknek, mint egy falat kenyér! Frémont tábornok megtiltotta a támadást, korábban pedig fel akarta oszlatni a testőrszázadot. Zágonyi azonban – ha szigorúan vesszük, akkor parancsmegtagadóként – szó szerint huszáros rajtaütéssel, az ír, skót és német farmerekkel a 48/49-es szabadságharcban használt taktikát alkalmazva kisöpörte a délieket Springfieldből, Így lett egyébként Missouri az Unió híve.
Zágonyi „halállovaglása” George Henry Bokert, a költőt is megihlette. A St. Louis News, majd az összes unionista lap megjelentette a verset:

ZÁGONYI (1861. október 25.)
Testőrkapitány, ez a vers
hőstettedért dicsér!
A hangom harsány, néha nyers;
döntsd el magad, mit ér.
Bár unom már a sok vitézt,
ki mindig éljenezni készt,
bolond, ki most kitér!

Sarkantyúd a fülembe cseng,
szablyád a dobverőd…
Vérem vadul pezsdül, kereng,
látván a bősz erőt,
amint lezúdul századod,
s marad nyomán ezer halott!
Te vágtatsz mind előtt.

Pisztolynak puska válaszol,
harcodról énekel…
Szúr, vág, cikázik, elsodor,
pengéd ösvényre lel!
És újra sújt – nyílt útja van…
Nagy ég! Minő lovasroham!
Ki tartóztatja fel?!

Követte mind a jó vezért.
El senki sem futott.
Sebét feledte és a vért,
ki téged láthatott,
amint élőn és holton át
vívtad könyörtelen csatád:
s nyomodban vágtatott!

Csak így tovább, derék vitéz.
Soká élsz, úgy hiszem!
Válladra vágyódik e kéz,
te hős. Bár ismerem
a vakszerencse útjait,
veled megyek, ha kardod int:
halál – vagy győzelem!

Később még Lincoln elnök is fogadta.
Zágonyi és sorstársai élete elevenedik meg a lapokon Dancs Lajos „szájába/tollába adva”. Érdekes életút…, érdekes történetek… A springfieldi roham csak egy a sok közül…

Bogáti Péter emlékolvasás – 3. rész

!

Én búcsúzom erre a hónapra, a rovat legközelebbi számában az amerikai kontinens meghódításának árnyoldalaival foglalkozó könyveket vesszük sorra, különös tekintettel az indiánpolitika alakulására.

Az alábbiakban néhány külső linket találtok fontosabb filmekről, illetve az Unió magyar hőseinek jegyzékét, amit külön is figyelmetekbe ajánlok:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Uni%C3%B3_magyar_h%C5%…

* http://www.imdb.com/title/tt0454776/
** http://www.imdb.com/title/tt0107007/…
***http://www.imdb.com/title/tt0443272/…
http://www.imdb.com/title/tt0279111/…
http://www.imdb.com/title/tt0097441/…
http://www.imdb.com/title/tt0031381/…
http://www.imdb.com/title/tt0088583/…
http://www.imdb.com/title/tt0159365/…
http://www.imdb.com/title/tt0060196/…
http://www.imdb.com/title/tt0052902/…

A MOLYrágta TÖRTÉNELM ROVAT KORÁBBI SZÁMAI:

http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-a-gyarmatoktol-a-fuggetlenseg-kivivasaig
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-napoleon-es-a-tobbiek
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tortenelem-elott
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-a-pestis-idejen
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-passuth-laszlo
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-ii
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-claudius-es-nero
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tatarjaras
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-okori-egyiptom
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-keresztes-hadjaratok
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rubiconon-innen-rubiconon-tul

KAPCSOLÓDÓ KIHÍVÁS »»>


>!
ursus MP

MOLYrágta történelem – KÖNYVMENTÉS olvasós

Elkezdődött2015. november 30., 14:45
Jelentkezés vége2016. december 31., 14:14
Véget ér2016. december 31., 14:14

Keress a MERÍTÉS* „MOLYrágta történelem” rovatában olyan könyveket, amelyek nem szerepelnek az adott szám kiemelt tartalmai (molyos értékelések, idézetek, karcok, stb.) között. Ezeket a könyveket értelemszerűen az átvezető szövegekben találod.

A FELADAT:

Olvass el három ilyen könyvet!
Az általad választott műveknek a rovat LEGALÁBB KÉT KÜLÖNBÖZŐ számából kell származniuk.
Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el.
A plecsnihez olvasási linket és legalább néhány mondatos értékelést kérek.

Nem lesz nehéz dolgod, ha megfelelő könyvet akarsz találni, mert a rovat 2015 novemberi számától („Napóleon és a többiek”) kezdve rendszeresen megemlít majd olyan, témába vágó, kitűnő és fontos műveket, amelyek valamiért kimaradtak a kiemelt tartalmak sorából.
SEGÍTS MEGMENTENI EZEKET A KÖNYVEKET!

A kihíváshoz nem készül polc, a kínálat folyamatosan bővül a „MOLYrágta történelem” rovat újabb számaival.

*A MERÍTÉS linkjét a Moly.hu Címlap jobb oldalán találod.

A résztvevőknek jó könyvmentést kívánok!
ursus

TELJESÍTÉS:

@ursus 3/3 – Teljesítve.

8 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!