MOLYrágta történelem – Adolf Hitler

Rovatgazda
!

Az e havi logót a következő könyv címlapjából faragtam: Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Hitler ténykedése része Európa és a világ XX. századi történetének, így a rovatban is foglalkoznunk kell vele. Nem fogjuk elemezni Hitler személyét, megfejteni „titkát”, pusztán megemlítjük a vele és hozzá kapcsolódó tényeket. Az alábbiakban bemutatott könyvek, az „Utóirat”-ban szereplő cikkek és rövid tanulmány arra valók, hogy akit bővebben érdekelnek a részletek vagy akár a „nagy kép”, elmerülhessen bennük.

Adolf Hitler az Osztrák–Magyar Monarchiában született (Braunau am Inn, 1889. április 20.) az osztrák vámtisztviselő Alois Hitler és unokahúga, Klara Pözl gyermekeként. Festőművésznek készült, de nem jutott be a bécsi művészeti akadémiára. Mivel nem volt alternatív terve, korán elhunyt apja örökségéből és utcai festésből próbált megélni. Szorult helyzetéért a kétségtelenül meglévő társadalmi igazságtalanságokat okolta, de nem magát a rendszert, csupán annak egyes elemeit. Különösen a zsidókat gyűlölte, akik a képzeletében egytől egyig gazdag emberként éltek, míg ő nyomorgott. 24 évesen Münchenbe költözött, hogy elkerülje a a Monarchia hadseregébe történő besorozást. A háború kitörésekor azonban nem lehetett megúszni a katonaságot, így a német hadsereg tagja lett, és futárként szolgálta végig a háborús éveket tizedesi rendfokozatban. Egy zsidó származású tiszt javaslatára megkapta a vaskeresztet, később gáztámadásban elszenvedett szemsérüléssel kórházba került. A háború után az egyik önkéntes alapon működő paramilitáris szervezet, (a Fekete Reichswehr) besúgójaként tevékenykedett, politikai gyűlésekről jelentett. Ezzel azt követően hagyott fel, hogy konspiratív céllal részt vett a nem sokkal korábban alakult Német Munkáspárt egyik gyűlésén. Az esemény után hamarosan felmondta állását és belépett a pártba.

Egy igencsak friss, idén áprilisban megjelent Hitler-életrajz megemlékezik a későbbi vezér ifjúságáról is. @Sonnenschein értékelése:


>!
Sonnenschein
Thomas Sandkühler: Adolf H.

Thomas Sandkühler: Adolf H. Egy diktátor életútja

Csak a gimnáziumi történelemtanításra emlékszem már, az általánosra nem. A tanárunk nem úgy tanított, ahogy szokás volt gimiben. Máshogy – rendszerében, összefüggésében. Még a visszakérdezés is más logikai rendszerben történt. Aki megértette a miértjét – nem baj, ha nem akkor és ott, nebulóként, hanem csak később – sokat számított. Évtizedekkel később döbbentem rá, mennyit jelentett mindez a dolgok, összefüggések megértésében, a logikus gondolkozás kialakulásában.
A XX. század első felének történelmét is csak érintőlegesen vettük, inkább csak a szigorú tények, a II. Világháborút követő évtizedeket érintő tanításokra pedig könnyű visszaemlékeznem a gimis tanítások sorából.
A történelemtanárunk nem volt hajlandó tanítani.
Úgy, ahogy kellett, úgy nem. Nem volt hajlandó tanítani a XX. század történéseit.
Máshogy nem taníthatta.
Nem tanította. Csak annyit és úgy, amivel azonosulni tudott. Még az érettségi szóbeli tételekből is kiszedette a II. Világháborút és az azt követő évtizedeket érintő tételeket.
Megfosztott bennünket valamitől?
Azt, aki később, máshogy sem ismerkedett meg e korral, azt talán igen. Aki nyitott volt e kor megismerésére, attól nem hiszem. Nekik, nekem inkább adott azáltal, hogy elvett; nem adta ezen ismereteket úgy, ahogy kellett volna mások szerint.
Előnyhöz jutottunk, szerintem. Minimum azáltal, hogy a kötelező tanítási metodika elvetése révén nem kerültünk hátrányba e kort illetően.

Idővel befogadób lettem e kor iránt. Meg akartam ismerni. Több oldalról. Több szakterület, nemzet, művészeti ág szempontjából is. Nagyon érdekes terepre tévedtem. Különösen érdekes és izgalmas, hogy ki hogyan emlékszik rá, hogyan ápolja az emlékeit, hogyan adja át az utókornak. Külön érdekes, de még inkább elgondolkodtató, ahogyan a németek emlékeznek. Ők valamit megértettek, amit mi magyarok a mai napig sem.

Thomas Sandkühler könyve akkor talált meg, amikor már elég sokrétű és széleskkörű ismereteket és benyomásokat szerezhettem a XX. század történelemről, illetve egyes kérdésekben saját álláspontom is kialakult, bár nem vagyok történész.
Thomas Sandkühler úgy tudott hozzáadni ismereteimhez, hogy semmit nem vett el, nem értékeltetett át, hanem, mint habarcs a téglák közé, beilleszkedett, kitöltötte a réseket is.
Hihetetlen olvasmányosan, jól érthetően, tanítóan és nem oktató, kioktató módon tárja fel AH életének részleteit, személyisége alakulására valószínűsíthetően ható körülményeket, történéseket és személyeket. Dokumentarista a legjobb értelemben; bemutat, megismertet, elbeszél, előtár, feltár, rámutat, összeköt, és legfőképp megértet, s mindezt komoly részletgazdagsággal. Nem az ő véleményét, igazságnak tekintett álláspontját kívánja megértetni, hanem engedi, hogy az olvasó a maga álláspontját alakíthassa ki, a meglévőt kiegészíthesse, pontosíthassa szükség esetén.
Könyve azért is figyelemre méltó, mert precizitása és tényszerűsége okán nem csak AH korának történelmi eseményei kerülhetnek érdemi megvilágításba, hanem az azóta eltelt évtizedek egyes történései is más megviilágításba kerülhetnek az olvasó ismeretei függvényében.
Nincs új a nap alatt, szokták mondani. Nincs bizony. Egy-egy „kotta” sok kort, sokakat képes kiszolgálni. … és ez félelmetes. De csak akkor ismerhetjük fel, ha van hozzá elég ismeretünk. Legyen.

Churchill szavai jutnak eszembe A legsötétebb óra c. filmből: „Mikor tanulunk már ebből? Vajon mennyi diktátornak kell még kedvére tenni, udvarolni, sőt, temérdek kiváltságot adni, mire végre megtanuljuk, hogy nem lehet egyezkedni egy tigrissel, ha a szájában van a fejed?!”

A könyv fiataloknak készült. Alkalmas rá, hogy e korszakot és AH történelmi személyiségét megfelelően, befolyásolásmentessen ismertethesse meg velük. De felnőtteknek is kiváló olvasmány. Ugyanakkor az AH korán jelentősen túlmutató történelmi ismétlődések és összefüggések felismerhetősége okán kifejezetten ajánlott idősebb, több kort megélt olvasók számára is.

Szükséges még megemlítenem, hogy nem csak a szerző munkája kiváló, hanem a „magyarításé” is. Önök is remek munkát végeztek, Judit, mind a fordítás, szerkesztés, a tipográfia és a kiadvány egésze tekintetében. Örülök, hogy megismerhettem Önt és pluszinfókat is kaphattam Öntől. Akkor. Ott. A standnál. :)

!

Hitler és eszméinek felemelkedése egy adott történelmi szituációban következett be. Ez az ún. Weimari Köztársaság* kora, amely 1919 januárjától a nácik 1933-ban bekövetkezett hatalomra jutásáig tartott. A Nagy Háború után gyakorlatilag a császárkor politikai pártjai tértek vissza a közéletbe, bár megváltoztatott névvel és enyhén átalakított politikával. A konzervatívok és a korabeli kereszténydemokraták néppárt jellegű formációkat hoztak létre, a liberálisok két ága a polgári illetve a nemzeti liberális volt, s a szociális irányzat is két szálon futott, ahogy máshol is, szociáldemokrata és kommunista ágra oszlott. Ez a felosztás azonban csak a jelentősebb politikai irányokat mutatja be, mert sok „kispárt” is alakult, aminek hamarosan komoly jelentősége lett.

1918-ban a háborút elveszítő Német Birodalomban is forradalom tört ki, amely országos méreteket öltött. A helyzet konszolidálása érdekében Vilmos császár lemondott, 1919 januárjában pedig megszületett a Weimari Alkotmány, amely a kor legdemokratikusabb alapokmánya volt, ugyanakkor alapvető konstrukciós hibák terhelték. Például az általános, titkos és egyenlő választásoknál nem létezett parlamenti küszöb. Ennek következtében akár egyetlen mandátumot is lehetett szerezni, ami a parlamenti pártszerkezet rendkívüli elaprózottságához vezetett. Akadt olyan választás (a 30-as években), amelyet követően még koalícióval sem sikerült többséget kialakítani. A kormányok sűrűn váltották egymást, a köztársaság 14 éve alatt 20-at is kipróbáltak a németek. A másik problémát az okozta, hogy a köztársasági elnök túlzott hatalommal bírt. Elcsaphatta a kancellárt, és gyakorlatilag önkényesen hirdethetett szükséghelyzetet, aminek bevezetésére csaknem 250 alkalommal sor is került. Az alkotmány a Harmadik Birodalom bukásáig érvényben maradt, viszont hiányosságai és gyengeségei lehetőséget adtak Hitlernek a sajátos értelmezésre, és ezt ki is használta.

A Weimari Köztársaságnak akadt nyugalmasabb, sőt prosperáló időszaka is a 20-as évek második felében. Ebben az időben jelentősen fejlődött Berlin, virágzott a sokszínűvé vált művészet, és egymás után sorjáztak a német Nobel-díjas tudósok. Viszont az egymást követő kormányok rendre a háborús jóvátételt tették kampánytémává, ami folyamatosan hergelte a társadalmat. Akárcsak a mindenkori ellenzék, amelyik rendszerint a győztes hatalmak kiszolgálásával vádolta a hatalmon lévőket. A közhiedelemmel ellentétben a jóvátétel (50 millió márka) kezelhető összegű volt, és eleve kisebb, mint amennyit a háború után a németek maguktól felajánlottak. Csak néhány évig fizették az előírt ütemezésben, ezt követően hosszabb időszakokra visszatartották („nemteljesítés politikája”). A hadsereg 100 ezer főben történt maximalizálása közpénzt szabadított fel, amelyet a gazdaság élénkítésére lehetett fordítani. A politika mindig a jóvátétel körül forgott, az állami propaganda egészen addig elment, hogy a németek nem is veszítették el a háborút, csupán igazságtalan békét kényszerítettek rájuk. Végül mindössze 20 millió márka került megfizetésre, s a győztes hatalmak csökkentettek is követelésükön. A jóvátétel körüli huzavona belpolitikai folyománya azonban a közélet eldurvulása, az antiszemitizmus felerősödése („a zsidók hátba szúrták a nemzetet a háborúban”), a pártokhoz kötődő félkatonai szervezetek elburjánzása, az erőszak politikai eszközként való alkalmazása lett. Erre a közegre zúdult rá 1930-ban az egy évvel korábban kirobbant világgazdasági válság.

A weimari korszakról is ír Jawes Hames nemrég megjelent könyvében. @Barbár értékelése:

*Az elnevezés utólagos. A történészek azért választották, mert az alkotmányozó nemzetgyűlés Weimarban ült össze 1919 elején.


>!
Barbár
James Hawes: Németország legrövidebb története

Nem csak rövid, de provokatív is. Szerinte Németország történetét végigkíséri a Nyugat és a Kelet ellentéte. A Nyugat mindig műveltebb, gazdagabb, liberálisabb, kompromisszumokra hajló Európa-párti volt, a Kelet pedig az orosz síkságok felé tekintgető, és autokrata. A német egység 1871-ben úgy valósult meg, hogy a poroszok elfoglalták egész Németországot. Míg a nyugatiak iparkodtak, addig a keletiek katonáskodtak, nagyra voltak nemességükkel és porosz hagyományaikkal. A közhiedelemmel ellentétben a nácizmus fő fészke nem Bajorország volt, hanem a hajdani Poroszország. A bal- és jobboldali szélsőséges pártok továbbra is a keleti országrészből gyűjtik be szavazataik többségét.
Aggódik Európa egységéért, és annak biztosítékát Merkelben látja, annak ellenére, hogy a Wilkommenskulturt ő is balfogásnak tartja. Ha mégsem ő, akkor majd Martin Schulz veszi át szerepét – írta mindezt a szerző 2017 elején. Azóta Merkel megroggyant, Schulz pedig eltűnt a süllyesztőben. Hawes történésznek jó, de politikai jóslatokat ne kérjenek tőle!
Az ellentétek mentén jól vezeti végig az olvasót Európa meghatározó országán. Mondandóját térképekkel, ábrákkal és sok frappáns idézettel színesíti.
Könnyen olvasható ismeretterjesztő könyv.

!

A Német Munkáspárt 1919 januárjában alakult, Hitler fél év múltán lett tag, újabb fél esztendő elteltével kezdeményezte a párt átalakítását és átnevezését (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP – Nemzetiszocialista Német Munkáspárt), egy évre rá pedig pártelnökké lépett elő. Ez a szédületes pártkarrier Hitler karizmatikus alkatának, kiváló kommunikációs és szónoki képességeinek volt köszönhető. Utóbbiak giccsbe hajló teatralitását sodró lendületű határozottsága tette elfogadhatóvá előbb hívei, majd a tömegek számára.

A párt 25 programponttal jelentkezett, amelynek egy részét lényegében más pártok programjaiból szedték össze azzal a céllal, hogy a lehető legszélesebb tömegeket sikerüljön megszólítaniuk. Ez az ideológiai katyvasz antant- és versailles-i béke ellenes, rendpárti, antikapitalista, nacionalista*, rasszista, antiszemita, antikommunista, szociáldemokrata és kommunista elemekből állt össze; nyilvánvaló ellentmondásosságát általános elitellenességgel lehetett magyarázni. Országszerte alakultak a Hitleréhez hasonló szervezetek, amelyekkel a párt „führere” élénk kapcsolatot ápolt, később pedig bedarálta őket. 1920-ban az osztrák rokonszervezettől vették át a horogkereszt jelképet (az ókori szvasztika átalakított változatát), amely a náci párt emblémája lett, a náci karlendítés pedig az olasz fasisztáktól eredt. Az 1922-ben létrehozott félkatonai rohamosztag, az SA (Sturmabteilung) a párt erejét volt hivatva növelni, és a mind sűrűbben megrendezett utcai masírozásokkal demonstrálni.

Hitlert politikai ambíciói és a weimari demokratikus berendezkedéssel szembeni megvetése odáig vitte, hogy 1923-ban puccsot kísérelt meg. A sörpuccsnak elkeresztelt, hamvába holt próbálkozásról szól Kerekes Lajos könyve, amelyet @Csabi értékelt:

*Hitler nacionalizmusa nagy mértékben táplálkozott a darwini evolúciót félremagyarázó, szociáldarwinizmusnak nevezett irányzatból, amely azt tartotta természetesnek, ha a népek az állatvilágban tapasztaltakhoz hasonlóan viszonyulnak egymáshoz, tehát az erősebb joggal gyűri le a gyengébbet életterének (Lebensraum) növelése érdekében.


>!
Csabi P
Kerekes Lajos: Hitler-puccs a sörházban

Egyrészt jól összefoglalja a Sörpuccs eseményeit, másrészt az ide vezető utat és okokat a világháború befejezése után, viszont régen íródott a könyv, egy másik rendszer szempontjai szerint, tehát a sorok között és mögött is kell olvasni. Nem hiábavaló olvasmány.

!

A sikertelen puccskísérlet után Hitler egy évre börtönbe került. Itt készítette el (mondta tollba) „Harcom” (Mein Kampf) című, két részből álló művét. Az első részben saját idealizált életrajzát beszélte el, a másodikban igyekezett koherens világképet bemutatni, és programot adni. A könyv bevallottan nem a kritikusan gondolkodó „értelmiségieknek”, hanem a műveletlen „széles tömegeknek” szólt, akiket nem zavart a gyűlöletkeltő szöveg elfogultsága, logikátlansága, önkényes forráshasználata és ellentmondásossága. Nem mintha a Hitler „fő művének” deklarált írás azonnal sokakat érdekelt volna. Csak a nácik hatalomra jutása után lett belőle bestseller, amikor kötelező olvasmánnyá tették a párttagok számára, s a csökkenő számú párton kívüliek is jobban jártak, ha vettek belőle legalább egyet, kötelezően ott díszelgett minden könyvtár polcán és a közintézményekben, de még azt is előírták, hogy minden házasságot kötő párt meg kell ajándékozni vele.

A könyv már 2007 óta újra olvasható magyarul is (@DaTa értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/2314962 ), de érdekesebb az az elemző , amely Hitler írásának hátterét és hatásának alakulását is feltárja. @Kuszma értékelése:


>!
Kuszma P
Sven Felix Kellerhoff: Mein Kampf – Egy német könyv karrierje

„…ismerjük a könyv sötét hatalmát, ám ez abból származik, hogy senki sem olvasta. Mítosza a tiltás aurájából ered.” (Peter McGee, könyvkiadó)

„Kihez forduljon a propaganda? A tudós értelmiséghez vagy az alacsonyan képzett tömegekhez? Csak a tömegekre irányuljon! A propagandának nincs mondanivalója az értelmiség számára, és azoknak sem, akik manapság sajnos annak nevezik magukat.” (Hitler: Mein Kampf)

Könyv azoknak, akik mindent tudni akarnak a Mein Kampfról, de ahhoz nem éreznek magukban elég erőt, hogy 800 oldalnyi lázbeteg tőzegmocsáron átláboljanak. Ami azt illeti, Kellerhoff könyvéből nem pusztán azt tudjuk meg, mi van Hitler művében, hanem azt is, főleg azt, ami mögötte van. Túlmutat a propagandáról vallott forradalmi nézetek, az antiszemita tendenciák vagy az élettérelmélet szemlézésén és értelmezésén, rámutat a képzavarokra*, csúsztatásokra, tévedésekre és elhallgatásokra** is. És mikor ezzel készen van, nekiáll aprólékosan bemutatni a Mein Kampf utóéletét, a róla írott recenziókat, a belőle fakadó bevételeket***, és persze azt, hogy Németország határain belül és kívül milyen hatásokat váltott ki. Értelmezésében a Mein Kampf hibrid mű – nem történet- vagy politikatudományi munka, nem is önéletrajz, hanem egyfajta fejlődésregény, amiben Hitler újrakonstruálja azt a fiktív utat, amit elképzelése szerint a germán faj megmentőjének (neki) be kellett volna járnia – mondhatjuk úgy is, hogy hazudik, mert ez az út és az úton szembejövő ellenségek jórészt csak az ő képzeletében léteznek, de hát hogyne hazudna, hisz mítoszt teremt.

Mindemellett Kellerhoff könyve állásfoglalás is egy jellegzetes német vitában, jelesül: hogy ki szabad-e adni Hitler förmedvényét, vagy nem. Szerinte egyértelműen ki kell, egyszerűen azért, mert a Mein Kampf annyira önismétlő, dagályos, pongyola és leplezetlenül fröcsögő szöveg, hogy a legjobb érv ellene éppen saját maga. Nem képes rá, hogy egy tárgyilagos szemlélőt meggyőzzön igazáról, hisz maga is bevallja, az ostobákat (vagy mondjuk így: a tömeget) szólítja meg. Az lelkesedhet csak érte, aki már eleve egyetért vele – őt viszont, akármilyen részletes kommentárokkal látjuk el a könyvet, nem tudjuk meggyőzni, és ő akkor is lelkesedik, ha egy betűt nem látott belőle, sőt, a tiltás csak megerősíti abban, hogy a hitleri tanok, mivel érdemesek a tiltásra, szükségképpen értékesek is. Ami nagyon tanulságos lecke emberek és ideológiák kapcsolatáról: mindegy, milyen buta és primitív egy üzenet, ha azt tartalmazza, amiben hinni akarunk, két pofára be fogjuk kajálni. És még repetát is kérünk belőle.

* https://moly.hu/idezetek/1020875, vagy épp a fantasztikus „az igazság ökle felnyitotta a szememet” szókép.
** Érthető módon Hitler elfelejti megemlíteni, hogy a büszkén viselt vaskeresztet egy zsidó tartalékos hadnagy ajánlására kapta meg. De a legérdekesebb lyuk a háború utáni pár év hiánya. Dokumentumok bizonyítják ugyanis, hogy a nemzetszocializmus atyja ekkoriban részt vett a bajor Tanácsköztársaság katonatanácsainak munkájában – vagyis gyaníthatóan nem mindig berzenkedett annyira a bolsevizmustól, mint ahogy azt olvasóival el akarja hitetni.
*** Elképesztő amúgy, Hitler mennyire faszari volt: foggal-körömmel ragaszkodott minden fillér jogdíjhoz, ami a Mein Kampfból járt neki. Rendelet írta elő például, hogy a frissen házasulóknak az adott önkormányzat egy darab Mein Kampfot kellett adományozzon – de ezeket szigorúan ki is kellett fizetniük a település költségvetéséből. Azonban a nagyobb városoknak ez akkora anyagi megterhelést jelentett, amit nem tudtak vállalni – mire Hitler kiadója enyhítette a szabályokat: a százezernél nagyobb lakosú városoknak kedvezményt adott a könyvre. Öt százalékot.

25 hozzászólás
!

Az NSDAP Hitler szabadlábra helyezése után vált igazi tömegpárttá. Ebben a folyamatban vezető szerepet vitt a már korábban megszerzett napilap, a Völkischer Beobachter (Népi Figyelő, szó szerint: népies megfigyelő). Azonban Hitler pozíciója éppen ebben az időszakban vált bizonytalanná, mivel börtönbüntetésének ideje alatt a két legtekintélyesebb náci parancsnok, Ernst Röhm (az SA vezetője) és Gregor Strasser tekintélye a Führer számára veszélyes mértékben megnőtt. Bár egyelőre nem támadhatta nyíltan két riválisát, Hitler szisztematikusan törekedett párton belüli hatalma biztosítására. Sorra leváltotta azokat a középvezetőket, akikben nem bízott, és 1925-ben létrehozta a párt „testőrségét”, az SS-t (Schutz-staffel = védosztag), amely valójában az SA ellensúlyozását szolgálta, később pedig a nácik fegyveres erejének elit alakulatává* nőtte ki magát. Az SS működésének vezérelve első pillanattól a Führerhez való feltétlen lojalitás volt.

Hitler a háborús veteránokat, a parasztokat, a lecsúszott középosztálybelieket és a kispolgárokat célozta meg szociális demagógiájával és a nemzeti büszkeség felszításával, a „német faj” felsőbbrendűségének evidenciaként való kezelésével, mert a háborút követő munkanélküliség ezeket a társadalmi csoportokat sújtotta leginkább. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy nagytőkések támogatása nélkül senkinek sincs esélye tartós hatalomra – nekik szólt következetesen képviselt antikommunizmusa. Máig titok, hogyan sikerült e két vezérfonal közti ellentmondást úgy feloldania, hogy először a Ruhr-vidék korábban náciellenes tőkései, majd egyre több iparmágnás támogassa pártját. Minden bizonnyal volt ebben szerepe a külső (nyugati hatalmak) és belső (kommunisták és zsidók) ellenség felmutatásának és az ellenük irányuló gyűlölet folyamatos szításának, így terelve el a figyelmet a valódi társadalmi ellentétekről.

A tőkésektől befolyó jelentős összegek (a 30-as évek elején már akár évi 100 millió márka) megsokszorozták a propagandára fordítható pénz mennyiségét is, miközben a náci paramilitáris szervezetek utcai harcok és rivális pártszervezetek fészkei ellen intézett terrortámadások során nyílt erőszakkal léptek fel politikai ellenfeleikkel szemben. Mindeközben fokozódott a politikai káosz. Az 1930-as választások után csak kisebbségi kormányt sikerült alakítani, aminek munkáját még a széttöredezett ellenzék is képes volt ellehetetleníteni. A náci párt ekkor már 107 képviselővel, a második legnagyobb erőként volt jelen a parlament alsóházában, a Reichstagban, és Hitler nyugat- és zsidóellenes beszédeire egyre többen figyeltek oda. A következő két választáson még nem dőlt el a politikai küzdelem, a nácik népszerűsége előbb emelkedett, majd jelentősen visszaesett, s bár még így is az NSDAP lett az alsóház legnagyobb pártja, sem ők, sem más nem tudott megbízható többséggel kormányt alakítani. Féléves huzavonát követően Hindenburg elnök 1933. január 30-án Hitlert nevezte ki kancellárnak, azaz kormányfőnek. Akkor még senki sem sejthette, milyen hatással lesz ez a világra.

Székely Gábor 1983-ban megjelent tanulmányában a nácik hatalomra jutásának történetét dolgozta fel. @tshehip értékelése:

*A Heinrich Himmler vezette SS a háború végére már mintegy 700 ezer fős hadsereggé bővült, és saját tank-hadosztályokkal is rendelkezett.


>!
tshehip
Székely Gábor: Hitler hatalomra jutása

Amíg csak szemeztem a könyvvel volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz egyszerű olvasmány, és így is lett.
Hogy mindenki helyén kezelje az értékelésemet elárulom, annak ellenére, hogy nagyon szeretem a történelmet sajnos vannak hiányosságaim, leginkább a XX. század eseményeit illetően. Persze a főbb történésekkel én is tisztában vagyok, viszont tekintettel arra, hogy az ekkor bekövetkező események milyen sorsfordítók voltak, illene tisztában lenni az összefüggésekkel is. A történelem blokkokban tanulása nagyon jó, de a sok információ mellett számomra elsikkadtak a miértek és hogyanok. Ezért is élvezem annyira az ilyen témájú regényeket, sokszor olvasás közben áll össze a kép.
Féltem, hogy túl nagy falat lesz, de örülök, hogy most is engedtem a kíváncsiságomnak az előre elkönyvelhető kemény munka ellenére.
A könyv első része nekem szárazabb volt, talán a sok jegyzetelés miatt nem tudtam igazán elmélyedni az események leírásában, az utánaolvasások viszont sokat segítettek, rengeteg név és esemény került a helyére.
A „próbatétel” után már sokkal jobb volt olvasni, a felétől már igazán olvasmányos, annak ellenére, hogy az események szigorúan tényszerű közlésére szorítkozott az író. Tanulságos volt számomra, és a náci propagandától elvonatkoztatva is hasznos ismereteket adott, érdekes volt olvasás közben a politikusok fejével gondolkodni.

Érdekes volt végigkövetni a folyamatot, hogyan erősödtek fel a fasiszta nézetek kezdve a felső körökben, majd az ellenzék tehetetlenségének köszönhetően egyre lejjebb gyűrűzve a társadalomban. A véres zavargásokról, politikai hátterű gyilkosságokról megdöbbentő és ijesztő volt olvasni, ijesztő, mert nyomon követhettem, hogyan jutott el arra a szintre a német politikai elit és a társadalom, hogy a szervezett agresszív cselekedetekre alig érkezett érdemi válasz és társadalmi összefogás, vagy ha érkezett, akkor már nem volt elég hatalom az illetékesek kezében, hogy érdemben fellépjenek.

Alapos írás, tanulságos olvasmány volt, remélem a hasonló politikai összefüggéseket bemutató könyvek elég emberhez eljutnak, hogy ha ne adj' Isten hasonló folyamatok indulnának el, akkor felismerjük és időben, határozottan fellépjünk ellene.

!

A Weimari Alkotmány konstrukciós hibái már korábban is sok gondot okoztak, különösen a „szükséghelyzet” kihirdetésére vonatkozó gumiszabály, Hitler pedig nem volt rest az alkotmány réseit kihasználva politikai hegemóniát biztosítani pártja, és teljhatalmat a maga számára. Hogy megszilárdítsa az NSDAP pozícióját, március 5-ére új választásokat íratott ki, közben azonban február 27-én gyújtogatás hatására mintegy 60 helyen tűz keletkezett a Reichstag épületében. Nem tudjuk bizonyosan, hogy maguk a nácik tették-e, vagy ténylegesen kommunisták, mindenesetre Hitler a kommunistákra kente az ügyet, és pártjuk meg egyéb szervezeteik felszámolására használta fel az esetet. Már másnap „szükséghelyzetet” hirdetett, és megkezdődött a kommunista és szociáldemokrata vezetők bebörtönzése. A márciusi választások ennek ellenére (vagy éppen ezért) nem hozták meg a nácik által áhított abszolút többséget, ettől függetlenül forradalomnak kiáltották ki a szavazás eredményét, és hatalmas győzelemként ünnepelték.

A Reichstag első ülésén elfogadták a „felhatalmazási törvényt”, amely lehetővé tette a rendeleti kormányzást, s ezzel megszűnt a parlament és a politikai pártok valós szerepe. Utóbbiak hivatalos megszüntetése le is zajlott a következő hónapokban, az önállósodási törekvéseket mutató SA 130 vezetőjét pedig egyszerűen lemészárolták a „hosszú kések éjszakáján”. A tömeggyilkossághoz a Führer visszamenőleges törvénykezéssel teremtett jogi alapot. 1934 augusztusában meghalt Hindenburg államelnök, Hitler pedig olyan törvényt léptetett életbe, amely összevonta a kancellári és elnöki funkciót, s egyúttal kinevezte magát az újonnan kreált „Vezér és Nemzeti Kancellár” posztra. Ezt követően a hadsereg és a fegyveres testületek minden tagjának, valamint minden állami alkalmazottnak fel kellett esküdnie a Vezér és Kancellár személyére. Hitler hatalmát immár semmi sem korlátozta, az SA vezetőinek legyilkolása pedig saját pártjának prominensei számára is intő jelként szolgált a továbbiakra nézve.

Ian Kershaw kétkötetes, monumentális Hitler-életrajzának első kötete 1936-ig mutatja be a Führer életét, a második kötet pedig a Vezér és Kancellár utolsó kilenc évét vizsgálja. A tudomány Kershaw monográfiáját a témával foglalkozó legjobbak között tartja számon. @Sytka értékelése:


>!
Sytka MP
Ian Kershaw: Hitler 1936–1945

„Nem számít, hogy jó vagy rossz, amit teszünk, a lényeg, hogy győzzünk. Ez az egyetlen lehetőség. Ezért ez erkölcsi értelemben véve jó és szükséges. Ha már megnyertük a háborút, kit fog érdekelni, hogyan sikerült elérni?” – idézi Ian Kershaw monumentális műve Hitler szavait.

Minden kertelés nélkül: ebben az évben eddig ez volt a legjobb könyv, amit olvastam. Hitler életrajzának két kötete terjedelmét tekintve mintegy 1600 oldal: kifejezetten küzdelmes feladat végigolvasni. A szóban forgó második kötet önmagában is elképesztően terjedelmes, nagyalakú, zsúfolt sorokkal teli munka, mely a Führer teljes életét átfogja a háború kitörése előtti évektől a berlini bunkerben elkövetett öngyilkosságáig. A történet után még több mint kétszáz oldal jegyzet is olvasható a telhetetlen érdeklődők számára.

Nehéz röviden összefoglalni, miért jelent maradandó élményt az embernek, ha egy gonoszságában zseniális, karizmatikus ideológus, ám elmebeteg diktátor életét tanulmányozza. Hitler életpályája és azok a körülmények, melyekben maga a Führer kultusza kibontakozhatott, elképesztően érdekes. A könyv szerzője, Ian Kershaw (akit lovaggá is ütöttek műve miatt) remek stílusban és nagyon alaposan ír. Figyelme végig Hitler személyén marad, ám mégis képes a körülötte lévők figuráját is beemelni a nagy történetbe és politikai-társadalmi-lélektani oldalról egyaránt magyarázza, miként történhetett, hogy ez az ember a semmiből felemelkedve magához ragadott egy magasan kvalifikált népet, megbolondította és saját beteges céljaira felhasználta.

Az egyik legmegdöbbentőbb tény Hitlerrel kapcsolatban, hogy egyetlen egy dolgot leszámítva abszolút nem értett semmihez. Tulajdonképpen egy tehetségtelen nulla volt, aki a bécsi utcákon tengette az életét, miután kétszer is megbukott felvételi vizsgáin. Szerencsétlen és szegény körülmények között számlálta napjait, szinte már hajléktalan módjára. Az egy dolog, amit tudott: beszélni. Hitler elképesztő mennyiségű beszédet mondott el, és nem csupán akkor, amikor agitátorként egy hordó tetején, később színpadon, még később már sportcsarnokok emelvényein milliók előtt fürdött imádói tekintetében, hanem magánemberként, hétköznapi étkezései, társasági összejövetelei során sem hagyott senki mást szóhoz jutni. Propagandaképességei miatt került végül olyan pozícióba, ami felruházta azzal az elképesztő hatalommal, hogy egy ország és embermilliók élete felett rendelkezzen. A nép elhitte neki, amit mondott, egy olyan helyzetben, amikor az emberek nagyon vágytak arra, hogy Németország egy elementáris bukás után felemelkedjen.

Kershaw könyve tökéletesen érzékelteti, hogyan rakódtak össze a mozaikdarabkák, miként alakult úgy a körülmények összjátéka, hogy Adolf Hitler hatalomra juthasson. Végül azt is látja az olvasó, hogy az önmagát „zseniális hadvezérnek” nevező diktátor dilettanizmusa hogyan bontakozott ki teljes szélességében, amikor a hadiszerencse ellene fordult. Hitler utolsó megnyilatkozásaiban klasszikus szociáldarwinista hangot is megütött, amikor saját népe iránt sem mutatott könyörületet: úgy vélte, ha az ellenség ártatlan németek millióit pusztítja el, az teljesen normális, megérdemelt sors, hiszen a legyőzhető nemzet nem alkalmas a túlélésre – nemzetiszocializmus nélkül pedig nem is érdemes tovább léteznie.

Ian Kershaw zseniális könyvével csak egyetlen probléma van: nem nagyon lehet beszerezni. Antikváriumokból, használt könyvet kínáló weboldalakról talán némi várakozás után hozzáférhető. Mindenképpen megéri a fáradtságot, elképesztően sokat lehet tanulni belőle!

1 hozzászólás
!

A németek szerepe a nácizmus okozta világégésben és a holokauszt szörnyűségében örökre beleégett nemzetük történetébe. Nem mentség, de szükséges tudnunk az események megértéséhez, hogy a világuralmi terveket dédelgető Hitler és az általa vezérelt nácizmus először a német népet gyűrte maga alá – akit lehetett, udvarlással és ígéretekkel, akit nem, erőszakkal.

Hatalomra kerülve Hitler két négyéves programot hirdetett meg, és beígérte, hogy a két ciklus alatt talpra állítja a gazdaságot, felszámolja a munkanélküliséget, jólétet teremt, és nemcsak visszaadja a nemzet becsületét, hanem az előző háború győzteseivel egy sorba emeli a németséget. Illetve el is hagyják majd őket, hiszen a germán faj az ókori rómaiak utáni első és egyetlen igazán alkotó nép, amelynek az a kötelessége, hogy az alsóbbrendű nációkat terelgesse. A hősi (római-viking-germán-teuton) múlt hangsúlyozásával megtámogatott nemzeti öntudat felkorbácsolása állandó témája lett a hitleri gyűléseknek. Sokan voltak fogékonyak a számtalanszor elhangzó állításra, hogy önmagában arra is büszkének lehet, sőt kell lenni, hogy valaki németnek született, miközben a zsidók nem érdemlik meg az ember nevet, és a szlávok is legfeljebb szolganépnek alkalmasak. A gondosan megtervezett és kivitelezett demonstrációk százezres tömegeket mozgattak meg. A műsor fő attrakciója a Führer aktuális beszéde volt, melynek során megnyilvánulhatott a vezér kétségtelen szónoki tehetsége. Hitler minden beszédére külön felkészült, tükör előtt gyakorolta a hangerőt és a hanglejtést, együtt a szavakat kísérő teátrális mozdulatokkal. A gyönyörű jövő hallatán a szónok által elvarázsolt tömeg, amely semmire sem vágyott jobban, mint hogy kiemeljék a háborús vereség és a tehetetlenkedő politika okozta reménytelenségből, önfeledten éljenzett, és lelkesen gyakorolta a náci karlendítést.

A jelentős építkezések és a hadiipar újraindítása következtében a gazdaság valóban fellendült, és rohamosan csökkent a munkanélküliség. A németek nem éltek sokkal jobban, de érezhetően jobban éltek, és ez további súlyt adott a Führer szavainak és eszméinek. Az emberek özönlöttek a pártba, lelkesen követték a vezetők útmutatásait. Például elfogadták a Kulturkampfot, amely a nácizmus szempontjából osztotta fel a művészeti alkotásokat és a tudományos eredményeket olyanokra, amelyek megfelelnek a nemes árja faj számára, és olyanokra, amelyeket ki kell törölni a német kultúrából. Ekkor menekültek el írók, művészek és tudósok Németországból, ez volt a könyvégetések kora, s ekkor minősítették Albert Einstein világraszóló kutatási eredményeit „zsidó fizikának”. Persze nem mindenki volt lelkes. Akadtak, akiket megrémített, hogy a nácizmus az élet minden területére befészkeli magát. Ám hamar eljött az az idő, amikor a nácik már nem tűrték el, hogy valaki kívül maradjon, s az emberek többsége belátta, hogy már nem csak az előbbre jutáshoz, de pusztán az életben maradáshoz is hitleristának kell lenni. Aki mégis megkockáztatta, hogy szidja a pártot vagy magát a vezért, azt nem egyszer a kollégája, gyerekkori barátja, rokona vagy közvetlen családtagja jelentette fel. A német népre rázárult a csapda.

Hitler építésze, logisztikusa és bizalmasa, Albert Speer önéletírása belülről írja le a hitleri „varázslatot”. Mint minden memoár, ez az írás is kritikával kezelendő, mégis értékelni kell, hogy első kézből származó információkhoz juthatunk általa. @Gyula_Böszörményi értékelése:


>!
Gyula_Böszörményi IP
Albert Speer: Hitler bizalmasa voltam

Félelmetes. Sosem értettem, hogy egy tagadhatatlanul súlyos klinikai esetnek számító pszichopata, mint Hitler, hogyan volt képes elbódítani egy egész népet. Most sem értem, mert Speer sem tud magyarázatot adni. Visszaemlékezései mégis sokat árnyalnak a dolgokon, feltárnak számos hátborzongató tényt. És ami még félelmetesebb, hogy Speer leírásaiban is van valami Hitler és a nácizmus rideg lelketlenségéből, annak ellenére, hogy mikor írta, már ő is elborzadt – legalábbis ezt állítja – mindattól, amit Hitler és bandája tett.
És ami még félelmetesebb, ma nagyon hasonló világban élünk. Tessék körülnézni: hitlerjelöltek, kisgőringek, minibormannok vigyorognak naponta a tévében nemzetről, felemelkedésről, idegenek által hozott fenyegetettségről, hazaárurolókról, harcról hablatyolva. Baj lesz itt kérem, mert az emberek nem tanulnak a történelemből.

!

A kiváló kortárs történész, Ormos Mária szerint a nácizmus és a II. világháborúban való német részvétel nem ítélhető meg pusztán történelmi törvényszerűségek alapján, a vezetők személyisége, különösen Hitleré alapvető fontosságú az események megértéséhez. Hitler zsigeri antiszemitizmusa a „zsidó világösszeesküvés” paranoiás eszméjéből következett. Sosem vizsgálta vagy vizsgáltatta meg az „összeesküvés” tényleges bizonyítékait, egyszerűen hitt benne, hogy létezik, és neki fel kell vennie a harcot ellene. Kifogyhatatlan volt az ötletekből, amelyekkel minden útjában álló jelenséget, szervezetet vagy személyt valamilyen módon kapcsolatba hozhatott a zsidókkal. Számára a „zsidó” nem is annyira egy faj képviselője volt, inkább jelkép, amelybe minden rosszat bele lehet sűríteni. A demagógia klasszikus példája ez, amely megmutatja, hogyan lehet egyetlen vélt vagy valós problémára, vagy akár egy folyamatosan sulykolt, szimpla hazugságra visszavezetni bármit, ami valamilyen szempontból nem felel meg az aktuális hatalom számára kívánatos irányoknak. A nácik folyamatosan vizsgálták a közhangulatot, tesztelték a lakosságot, és azt találták, hogy az antiszemita szólamok nemigen hozzák lázba a németeket. Ezért egy ideig Hitler is szőrmentén kezelte a témát a szónoklataiban, viszont ott volt az a Mein Kampfban, és a pártlap is gyakran foglalkozott vele. Így az emberek fokozatosan hozzászoktak és – egy idő után természetesnek vették, hogy a zsidókkal fel kell venni a küzdelmet.

Az 1935. szeptember 15-én életbe lépett ún. nürnbergi törvények faji alapon megfosztották a német zsidóságot állampolgárságától, és drasztikus lépéseket tettek teljes kirekesztésük érdekében. 1943-ig 13 olyan kiegészítés (többek között a fajtisztasági törvény, amely megtiltotta zsidók és nem zsidók házasságát és párkapcsolatát) társult a kezdetet jelentő törvényekhez, amelyek a zsidónak nyilvánítottakat pária helyzetbe süllyesztették. Megkezdődtek a deportálások, ’42-ben, a wannsee-i konferencián pedig megszavazták a „végső megoldást”, a zsidóság elpusztításának tervezetét. Ugyanezt várták el a háború során megszállt országoktól is, amelyekben azonban az Endlösung sikere a helyi politikai vezetés és a lakosság hozzáállásán is múlott, így nem mindenhol sikerült Hitler szája íze szerint végrehajtani. Ha hihetünk „A bukás” című filmnek, amely dramaturgiai okokból helyenként eltér a valóságtól, a Führer életének utolsó napjaiban is azt tartotta legfontosabb cselekedetének, hogy „sikerrel vette fel a harcot” a zsidósággal.

Ormos Mária Hitler-monográfiáját @Zsuzsi_Marta értékelte:


>!
Zsuzsi_Marta P
Ormos Mária: Hitler

Egy könyvmoly számára mindig igazi ajándék olyan olvasmányra bukkanni, mely esetében kevésnek véli a maximálisan adható 5 csillagot, annak sokszorosát tartaná méltónak, fejet hajtva a könyv szerzője előtt. Én is így érzem most, mikor Ormos Mária remekművéről írok értékelést.
Az életrajzoktól, mint olvasmánytól általában tartok, feltételezem, hogy túl aprólékosan megírt, sok évszámmal és hivatkozással, száraz, felsorolásszerű, alkalmanként kissé unalmas is.
Nos, ez esetben nem ezt tapasztaltam. Súlyos olvasmány, de csak a könyv témáját, terjedelmét tekintve az. Persze szerepel itt is sok évszám és hivatkozás, de érthetően és kimondottan olvasmányosan tálalva. Mintha Ormos Mária egyik előadásán ültem és hallgattam volna, ahogy utánajár, hogyan is válhatott Hitler, egy tanulatlan, hidegvérű, könyörtelen, fanatikus személy a XX. század történelmi alakjává.
Öt nagy és átfogó fejezetre bontva taglalja Hitler életének fontos momentumait, szakaszait. Milyen családból származott, hol és hogyan éltek, milyen iskolákba járt, kik voltak rá hatással.
Miként vett részt az I. világháborúban, hogyan alakult politikai érdeklődése, majd szerepvállalása a DAP-ban (Német Munkáspárt). Hogyan hatottak rá események Németországban, amely ország – ahogy említik – „Hindenburg halálával 1934. augusztus 2-án elmúlt”. Új korszak kezdődött.
A szerzőnő nagyon érthetően vezeti végig, hogyan tudott Hitler hatalomra jutni, egyáltalán szerephez jutni; mennyi minden együttes jelenléte, megléte volt ehhez fontos. Nagyon tartalmassá teszik az életrajzot a jellemére, szokásaira vonatkozó tények, adatok. A szélsőségesség, színészkedés, pózolás, elszigetelődés, hidegvérűség, manipuláció, kegyetlenség nemcsak politikai pályája, hanem magánélete részét is képezték.
Több idézet is szerepel Hitler könyvéből, a Mein Kampf-ból, a kötet végén jegyzetek, rövidítések magyarázata, valamint névmutató található zárásként.
Nagyon jól felépített, érthetően megírt, könnyen olvasható és értelmezhető könyv, ajánlom mindazok figyelmébe, akiket érdekel, milyen is volt Adolf Hitler.

„Hitler bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel és semmi moralitással.”
(460.oldal)

!

A hatalom birtokában Hitler kifelé határozott és erős vezetőnek mutatta magát, akinek bel- és külpolitikáját országa jogos igényei legitimálják. A 30-as évek közepén Európa legnagyobb békeszónokaként lépett fel, hangsúlyozva, hogy tartós béke kizárólag erőegyensúlyon alapulhat. A német hadiipar dolgozott is az erő megteremtésén, Hitler ugyanis célul tűzte ki a hadiflotta és a légierő újraélesztését és megerősítését. Közben Európa akkori vezető államai, Nagy Britannia és Franciaország arra figyeltek, amit hallottak, és nem arra, amit láttak. A hadkötelezettség újra bevezetését diplomáciai úton nehezményezték ugyan, de semmi több. Demokrata szemmel Hitler diktatórikus módszerei ellenszenvesek voltak, viszont a német gazdasági sikerek, az életszínvonal-emelkedés, és nem utolsó sorban a kommunisták visszaszorítása szimpátiát keltett. A olasz és a német fasizmus (ekkor még nem látszottak a lényeges különbségek) hatékonysága elgondolkodtatta még a meggyőződéses demokratákat és Európa kommunista pártjait is. A nyílt antiszemitizmus* azért visszatetsző volt, és amikor az 1936-os berlini olimpiáról ki akarták tiltani a zsidó és a színes bőrű sportolókat, számos ország tiltakozó jegyzéket küldött Hitler kormányának. Végül nem korlátozták a versenyeken való részvételt, s az olimpia sikeres megrendezése növelte a Harmadik Birodalom tekintélyét, feledtetve a tényt, hogy néhány hónappal korábban a német hadsereg önkényesen bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre.

Az olimpiai megnyitóra ellátogatott európai politikusok nem tudták, hogy Hitler már egy évvel korábban parancsot adott a háború gazdasági előkészítésére. Egészen a harcok kezdetéig úgy képzelték, hogy kisebb-nagyobb engedményekkel kézben lehet tartani a vezért, aki ki is használt minden lehetőséget. ’38-ban a Birodalomhoz csatolta Ausztriát (Anschluss), még abban az évben a Szudéta-vidéket, a következőben pedig megszállta Csehországot, egy nappal az után, hogy Szlovákia kikiáltotta a függetlenségét. A versailles-i békében foglaltak revízióját tekintve Hitler sorra könyvelhette el a sikereket. Ebbe a sorba tartozott az I. világháború után óriási területeket elveszítő Magyarország részleges kárpótlása is (lásd a rovat előző számát: https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-2-az-aranykortol-1947-ig).

Csehország bekebelezése jobban megkongatta a vészharangot az európai politikusoknál, mint az a tény, hogy korábban az olaszok és a németek fegyverrel, hadianyaggal és csapatokkal támogatták Franco tábornokot a spanyol polgárháborúban, hiszen a Harmadik Birodalom egyszerűen megszüntetett egy szuverén európai országot. De még a háború első hónapjaiban is komoly politikai erők hangoztatták (például Angliában), hogy érdemesebb békére törekedni a kommunistaellenes Hitlerrel annak érdekében, hogy inkább kelet felé akarja növelni a német „lebensraumot”. Vajon ezek az emberek miért hittek, vagy akartak hinni Hitlernek? Vajon ugyanúgy lenyűgözte őket, ahogy saját honfitársait? A feljebb már említett Ian Kershaw a „Hitler-mítoszról" írt könyve ezekre a kérdésekre is választ ad. @Ikarosz értékelése:

*1938. november 9-én történtek a „kristályéjszaka” eseményei. Náci rohamosztagosok törtek-zúztak, gyújtogattak zsidó üzletekben és zsinagógákban, miután kifosztották azokat. A betört kirakatok üvegcserepei adták e terrortámadás-sorozat elnevezését.


>!
Ikarosz
Ian Kershaw: A Hitler-mítosz

Ian Kershaw: A Hitler-mítosz Vezérkultusz és közvélemény

A hitlerizmus megértésében a legfontosabb könyvek közé sorolom azok közül, amiket olvastam. Nem közvetlenül Hitlerrel foglalkozik, hanem a „Führer”-el, a párhuzamos valóságban élő Vezérrel. Akit Goebbels megalkotott, akiben hitt, és aki sosem létezett. Természetesen nem egy ember műve volt, de Goebbels mindig büszke volt a Vezér-mítoszra, mint amiből kivette a részét. A német néplélek már nagyon várta a nagy vezér eljövetelét, aki majd megmondja, mit kell tenni. Kezdetben Hitler is várta a Megváltó eljövetelét, önmagát a Führer előfutárának tekintette, aztán egyszer csak rájött, hogy ő a Kiválasztott.
A populizmus, a propaganda és a kollektív tudathasadás története ez.

A legelgondolkodtatóbb talán az, hogy a Harmadik Birodalom teljes vezetése, sőt maga Adolf Hitler is szent meggyőződéssel hitt abban a délibábban, amit a saját kezükkel hoztak létre.
A sosemvolt Vezér, aki mindig harcol, mindig győz, akinek a világ az ellensége, akit elárulnak, hátbaszúrnak, de mégsem győzhetnek le, akinek minden jár és aki semmivel sem tartozik.Aki egy álomszerű múltban keresi a jövő válaszait. Aki nem hibázik, aki nem téved, aki átlát minden ármányon, aki mindent előre sejt, aki már nagyobb dolgokkal foglalkozik, mint a hétköznapi élet gondjai. Aki sosem téved, aki sosem hibázik, aki mindenhez ért, aki mindenhol ott van. Aki népből emelkedik ki, és eggyé válik a néppel, az emberfeletti ember, akit a Gondviselés választott ki, hogy egy nemzet sorsát hordozza, aki kizárolagos, aki az egyetlen kiút, aki mellett minden út a pusztulásba vezet. Aki „élet-halál harcban” nap nap után egymaga „védelmezi Európát és az európai kultúrát”, mindenféle külső és belső ellenségtől…

Vajon hány délibáb-vezér születik még, aki megalkotóit is elszédítve romlásba visz jobb sorsra érdemes országokat…?

2 hozzászólás
!

1939. szeptember 1-jén német csapatok lépték át a lengyel határt, s ezzel megkezdődött a II. világháború. A témának saját számo(ka)t szentel majd a rovat, itt csak Hitler mint hadvezér ténykedéséről ejtünk néhány szót. A Führer természetesnek vette, hogy a hadsereg képzett és tapasztalt főtisztjei fölé helyezve magát, „legfőbb hadúrként” vezeti majd a háborút. Karizmája és korábbi sorozatos sikerei meggyőzték saját csalhatatlanságáról. Ezzel a hittel osztogatta parancsait egy olyan tisztikarnak, amelynek tagjai olykor vitába szálltak vele, máskor igyekeztek óvatosan terelgetni, s néha csak beletörődtek utasításaiba.

Mindez addig tartott, amíg – legalábbis a hozzáértők számára – világossá vált, hogy a Birodalom elveszíti a háborút. Az 1942-ben végbement nagy fordulatok (midwayi csata, El-alameini brit győzelem) és a ’43 elején katasztrófával végződő sztálingrádi csata után azonban már nem lehetett Hitler csalhatatlanságában hinni, és ez egyre jobban megviselte őt magát is. Ennek ellenére még a szövetséges csapatok normandiai partraszállását (1944. június 6.) követően is hitt abban, hogy a vereségnek látszó helyzet fényes győzelemmé változtatható, hogy a „csodafegyver” mindent rendbe hozhat, hogy a szövetségesek előbb-utóbb egymás ellen fordulnak, és ő a britekkel együtt harcolhat a kommunista szovjetek ellen. Az utolsó időszakban már kapkodott, ellentmondásos parancsokat osztogatott, vagy tisztjeire hagyta a döntést. Elvárta, hogy a német nép utolsó csepp véréig harcoljon, de ha a nácizmus magasztos eszméje és zseniális vezérének támogatása ellenére is elbukik, akkor nem érdemel mást, mint pusztulást.

Felemelkedés és bukás a témája a kitűnő tollú újságíró, William L. Shirer könyvének, amelyet a szerző oknyomozó vénája, szakszerű forráskezelése és sziporkázó stílusa emel a profi történészek munkáival egy sorba, vagy akár föléjük. @gnagy értékelése:


>!
gnagy
William L. Shirer: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása

Talán a ”legélvezetesebb” mű ebben a témában. Furcsa élmény egy olyan történelemkönyvet olvasni, amit nem történészek vagy pedagógusok írtak. A józan ítélőképességű, jó szemű és tollú újságíró olyan összefoglalását adja a második világháborúnak, és a hozzá vezető eseményeknek, mely azóta is példa nélkül álló. Teszi mindezt tartalmas, helyenként olyan érdekfeszítő stílusban, hogy néha megfeledkeztem róla, hogy nem egy fikciós regényt olvasok, és képes voltam komolyan szurkolni bizonyos helyzetekben, hátha most… hátha mégsem…
Száraz történeti adatok, évszámok helyett ok – okozati összefüggéseket tár az olvasó elé, és bepillantást enged a náci diktatúra kialakulásához vezető eseményekbe, a párt, majd később az állam belső struktúrájába, hatalmi harcaiba, és végül a személyi kultusz által sújtott Németország bukásába.
Ha így tanítanák a történelmet az iskolákban…

!

A sztálingrádi vereség után számos merényletet kíséreltek meg Hitler ellen, de egyik sem járt sikerrel. A merényletek hatására Hitler különféle óvintézkedéseket vezetett be. Az egyik ilyen az étkezésekre vonatkozott, amint az kiderül @Emerencia karcából: https://moly.hu/karcok/1321972.

A tisztikarban egyre többen látták, hogy a német nép a Führer vezetésével a vesztébe rohan. ’44 nyarán polgári vezetők és az összeomlást felismerő tisztek egy csoportja összeesküvést szervezett a vezér likvidálása céljából. Úgy gondolták, hogy egy Hitler nélküli Németország esetleg megegyezhet a szövetségesekkel, ellenkező esetben teljes katasztrófa vár az országra. A bombamerénylet megvalósítását egy vezérkari tisztre, Claus von Stauffenberg ezredesre bízták. A merényletre 1944. július 20-án került sor, a bomba fel is robbant, de Hitler csodával határos módon csak kisebb sérüléseket szenvedett. Kegyetlen megtorlás következett, az összeesküvőknek még a családját is kiirtották.

Michael Baigent és Richard Leigh könyve a merénylet kódnevéről vette a címét, valójában azonban nem csak a júliusi eseményeket és az előkészítés folyamatát írja le, a lapokon a hős Stauffenberg élettörténete elevenedik meg a korai időktől egészen kivégzéséig. @Tündérke értékelése:


>!
Tündérke P
Michael Baigent – Richard Leigh: A Valkűr-hadművelet

Michael Baigent – Richard Leigh: A Valkűr-hadművelet Stauffenberg és a Hitler elleni merénylet

Már délután elolvastam, de mostanáig vártam, hátha összerendeződnek a gondolataim. :D Hát nem így történt, szóval inkább, ha kuszán is, de leírom a gondolataimat. A fél csillagot azért vonom le, mert egy ponton annyira száraz volt, hogy azt hittem, abbahagyom. De aztán nem bántam meg, hogy elolvastam. Claus von Stauffenberg gróffal és a merénylettel annak idején a Valkűr című film kapcsán kerültem kapcsolatba (tudom, nem mindenkinek tetszik, én viszont imádtam) és azóta úgymond lebegett előttem, mint valamiféle rejtély, amiről többet kell megtudnom. Magáról a merényletről sokat olvastam, de a háttérről, az összeesküvőkről és magáról a grófról elég keveset tudtam mostanáig. Ez a könyv nagyon részletesen és olvasmányosan rágta a számba a dolgokat. :D (Többek közt arra is rávett, hogy olvassak Thomas Mann-tól, amire nem gondoltam, hogy valaha is ráveszem magam. A gimis kötelező olvasmányok nem voltak a kedvenceim.) A végére pedig kifejezetten megtetszett. (Köszönöm szépen még egyszer, @ReniK. <333) Aki részletesebben akar foglalkozni a témával, annak jó szívvel tudom ajánlani.

!

1945 tavaszán Berlin körül folytak a harcok, amelyek már addig is 50 milliónál több halottat követeltek. Hitler helyzetét híven mutatja, hogy ekkortájt költözött le az egyik újonnan emelt birodalmi épület alatt berendezett „führerbunkerbe”, amelynek négy méter vastag betonfalai nemcsak a lövedékektől és bombáktól, hanem a valóságtól is elszigetelték. A következő napokban javarészt megsemmisült vagy fel sem állított hadosztályok figuráit tologatta térképasztalán, miközben sorra jelentek meg körülötte főemberei (volt, aki családostól), hogy a bunker védelmében vészeljék át az utolsó napokat. Április 20-án ünnepelte születésnapját, amikor a szovjet csapatok éppen Berlin határában készültek a végső küzdelemre. Egy héttel később megszűnt a katonai rádióösszeköttetés, a bunker lakói a nyugati rádióadók adásából értesültek Mussolini dicstelen haláláról és az egyéb aktuális hírekről. Saját törvényeiket szegték meg ezzel, de hát már nem volt más lehetőség.

Hitler április 29-én feleségül vette Eva Braunt, és végrendeletet készített. Öngyilkossága ekkor nyilván már eldöntött tény volt. A Führer az SS-től kapott ciánkapszula hatékonyságát kedvenc kutyáján próbálta ki. Április 30-án Berlin városparancsnoka, Helmut Weidling bejelentette, hogy estére a védekező csapatok kifogynak a lőszerből. Hitler még megebédelt, majd búcsút vett a jelenlévőktől, aztán Eva Braunnal visszavonult szobájukba. Egy órával később lövés dördült az ajtó mögött.

Hitler és felesége holttestét a szabadban elégették, a maradványokat pedig közös sírba temették nyolc másik halottal. Később a Führer fogorvosa a fogsor alapján azonosította a vezér holttestét, de még a nürnbergi per ügyészei között is akadt, aki kételkedett Adolf Hitler halálában.

Hitler személyiségét és gondolkodását talán legszemléletesebben egy olyan művön keresztül ismerhetjük meg, amely ugyan nem közvetlenül róla szól, viszont részletesen bemutatja azt a kultúrát, amely a nácizmus talaján született.

Én @Inmelius_Mudri_Julcsi értékelésével búcsúzom erre a hónapra. Ennél vidámabb MERÍTÉS-rovatokat kívánok ehhez a számhoz. Olvassátok őket! Felkészül: Sztálin.

ursus


>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Moritz Föllmer: A Harmadik Birodalom kultúrtörténete

Harmadik Birodalom: felülről irányított tömegkultúra

Megmondom, mit mondhatsz,
talpad alá húzom, mire táncolhatsz,
megmutatom, milyen képeket nézegethetsz,
eléd teszem, mit olvashatsz,
füledbe súgom, miről álmodhatsz.
Ezeket neked mind szabad.
A többivel nem kell foglalkoznod.
Sőt: tilos.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2018/06/11/harmadik_birodalo…

!

AJÁNLOTT KÖNYV
William L. Shirer: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása

A SZERKESZTŐK AJÁNLATAIT ITT TALÁLJÁTOK
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

FELHASZNÁLT IRODALOM
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/ki_volt_hitler_val…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1945_aprilis_30_hi…
http://tortenelemcikkek.hu/node/132
https://hvg.hu/tudomany/201930__versailles_es_anemetek_…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_weimari_koztarsa…
http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/nemet…
https://hu.wikipedia.org/wiki/1918%E2%80%9319-es_n%C3%A…
https://hu.wikipedia.org/wiki/Weimari_alkotm%C3%A1ny
http://tortenelemcikkek.hu/node/318
http://tortenelemcikkek.hu/node/161
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1935_szeptember_15…
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1938_november_2_az…

A ROVAT KORÁBBI SZÁMAI
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-2-az-aranykortol-1947-ig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-tunderkert-a-regmulttol-1606-ig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-hetkoznapok-tortenelme
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rath-vegh-istvan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-szuletese
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagy-fal-nepe
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mezopotamia-a-kezdet-kezdete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-i-vilaghaboru
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-habsburgok-egy-karrier-tortenete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kertesz-erzsebet-hosnoi
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sirhant-muvek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-huszarosan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sprechen-sie-finnugor
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-48-03-15-maskeppen
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-szabadkomuvesseg
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-templomosok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-romantikus-historiak
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-bizanc-ezer-eve
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagyok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-memoar-avagy-a-tortenelmi-en
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-eb-ura-fako
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-italiai-reneszansz
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kriminalis-tortenelem
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-szamurajok-es-sogunok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mar-az-okorban-is
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-hollos-matyas
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-gyarmatvilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-ismeretlen-vandorai
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-eloitelettol-a-tomeggyilkossagig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-iii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-ii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-i
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-torok-vilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-csaladregenyek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-az-erem-masik-oldala
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-polgarhaboruja
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-a-gyarmatoktol-a-fuggetlenseg-kivivasaig
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-napoleon-es-a-tobbiek
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tortenelem-elott
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-a-pestis-idejen
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-passuth-laszlo
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-ii
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-claudius-es-nero
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tatarjaras
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-okori-egyiptom
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-keresztes-hadjaratok
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rubiconon-innen-rubiconon-tul

TÖRTÉNELMI TÁRGYÚ KIHÍVÁS EZÚTTAL @CharlesBrandon jóvoltából »»»»


>!
CharlesBrandon

Angol középkor címke szerint olvasós

Elolvasandó könyvek száma3
Elkezdődött2019. január 1., 12:11
Jelentkezés vége2019. december 31., 23:59
Véget ér2019. december 31., 23:59

Kedves Molyok!

Nagyon sok szeretettel meghívok mindenkit egy csodás időutazásra. Az úticél a középkori Anglia. Remélem, hogy sokak csatlakoznak majd ehhez a kalnadhoz. :-)

A feladat nagyon egyszerű:
♕ Jelentkezel a kihívásra.
♕ Elolvasol 3 db könyvet.
♕ A következő cimkéknek kell szerepelnie: Anglia/Nagy-Britannia, Középkor (kora, késő, érett) Ha nincsen rajta ilyen cimke, de ott és akkor játszódik, akkor kérlek rakd rá.
♕ Bármilyen nyelven hozhatod az olvasásokat.
♕ Oldalszám megkötés nincsen.
♕ Újraolvasások is jöhetnek nyugodtan.
♕ Az olvasásokat a kihívás kezdetétől tudom csak elfogadni.
♕ Teljes dátumos olvasások legyenek kérlek, vagyis nem elég csak az évszám.
♕ Értékeld legalább csillagosan, de a szövegesnek is nagyon örülök.
♕ Ha mindez megvan, máris zöldítelek.

Köszönöm, hogy részt veszel/vettél a kihívásomon.
További élményekben és könyvekben gazdag napokat kívánok Mindenkinek! :-)

Kép: Edmund Blair Leighton (1853-1922)

Kitüntetéskép: Edmund Blair Leighton (1853-1922)

Kapcsolódó alkotók: Johanna Lindsey · Mark Twain · Kazuo Ishiguro · Brenda Joyce · Kathleen E. Woodiwiss · Jennifer Blake · Virginia Henley · Ellis Peters · Ian Mortimer · Martyn Whittock

22 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!