MOLYrágta történelem – A Vegyesházi királyok kora I. rész

Rovatgazda
!

Ebben a hónapban egy kisebb sorozatot kezdek el, amely a magyar történelem 1301 és 1526 közötti időszakával foglalkozik, amelyet a történetírás vegyesházi királyok korának nevezett el. Az első rész az Anjou királyok és Luxemburgi Zsigmond uralkodásáról fog szólni, a másodikban a Hunyadiakra szeretnék fókuszálni majd, a harmadikban pedig a mohácsi vereséghez vezető utat szeretném végigjárni a molyos tartalmak segítségével.

Az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond uralkodása
Elsőként lássunk egy rövid, de a fontos dolgokat kiemelő értékelést a korszakot teljes mértékben tárgyaló egyetemi tankönyvről, amelyet @abstractelf írt:


abstractelf>!
Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526

Középkori magyar tételek kidolgozásához / vizsgához nagyszerű kötet. Tárgyilagos, a lényegre koncentrál, remekül lehetett belőle tanulni.

!

A korszak hadtörténetének török elleni küzdelmeit dolgozta fel a Pálosfalvi Tamás által írt könyv, amely a Zrínyi Kiadó Nagy csaták sorozatában jelent meg és @Nahar írt róla lelkes értékelést:


Nahar>!
Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig – 1396–1526

Már másodjára olvastam. Második olvasásra is érdekes, információkban gazdag és mégis olvasmányos. Az illusztrációk és a térképek jók (főleg a térképek) Több olyan ütközetet, ostromot is megemlít, amikről máshol alig lehet találni valamit pl. Nándorfehérvár első ostroma, Szávaszentdemeter Talán a török és magyar hadseregek, hadszervezet bemutatása megérdemelt volna egy hosszabb leírást. Ennek ellenére a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen kötelező!

!

A források közül a korszak egy részét öleli fel a Thuróczy-krónika, amely ugyan az egész magyar történelmet bemutatja, de csak Zsigmond korától saját alkotás, a többit a már előtte megjelent krónikákból illesztette be a szerző. A krónikáról @Tutajos írt egy elég részletes értékelést:


Tutajos>!
Thuróczy János: A magyarok krónikája

A MEK-en fellelhető Thuróczy-szöveget olvastam (ehhez fértem hozzá; egyben ez az első könyvem, amit e-olvasón olvastam), ami a Magyarországon 1382-től 1487-ig történtek leírását adja, noha a teljes krónika a kezdetektől tárgyalja a magyar történelmet (igaz, ezek a korábbi részek nem Thuróczy önálló alkotása, hanem már meglévő krónikákból összeollózott kompilátum). Nagyon jó leírás olvasható benne a Zsigmond uralkodása idejének eseményeiről, Hunyadi János törökellenes harcairól; részletes leírás Nándorfehérvár ostromáról, Hunyadi László tragédiájáról, és Mátyás trónja megszilárdítása érdekében vívott küzdelmeiről. Thuróczy stílusa élvezetes még ötszáz év elteltével is (1488-ban jelent meg a könyv először, Brünnben), pl. megtudhatjuk, hogy Mátyás királlyá választása idején Magyarország egész népe a város [ti. Pest] széles utcáit járta, a gyerekek mindenfelé csapatostul futkostak, kiáltoztak és nagy hangon lármáztak: Mátyást akarjuk királynak, isten adta oltalmunkra, mi is őt válasszuk! Szinte magam előtt látom a gyereksereget, amint Mátyás nevét kiáltozzák. :)
Igaz, csak hangulati elem, de elég jellegzetes (és szerintem sokat elárul Thuróczyról, az emberről), ahogyan az időpontokat körülírja, a tavaszt pl. rajongásig szereti – ilyen és ehhez hasonló apró részletekkel van tarkítva krónikája: (…) s az Úr 1386. évében, abban az évszakban, midőn a madárkák édes csicsergésének közepette a szép tavasz vége felé jár, s a közelgő forró nyár szállását pirosló rózsák ékesítik, mikor Apolló kétkerekű kocsiján magasabbra hág az égen, pünkösd nagy napjára összegyülekeztek Székesfehérvárott.
A brünni kiadás végéhez csatoltan jelent meg Rogerius mester Siralmas éneke, amely, ha nem csatolták volna ide, örökre elveszett volna számunkra, mivel csak innen ismeretes. Jó tollú írója saját bőrén szenvedte el az 1241-42-es tatárjárás pusztítását, szemtanúja volt a lakosság szisztematikus kiírtásának. Beszámolója végén, amikor leírja, hogy a tatárok kivonulása után az erdőkben, hegyekben hónapokig rejtőzött emberek hogyan bújtak elő, és találtak egymásra – először még saját sorstársaiktól is félve –, nekem Merle Malevilje jutott eszembe, a maga atomháború utáni túlélőcsoportjaival.

!

Az ebben a hónapban tárgyalt részt egy népszerűsítő kiadványban dolgozta fel Bertényi Iván és Szende László, melyről @Qedrák írt értékelést:


Qedrák P>!
Bertényi Iván – Szende László: Anjou-királyaink és Zsigmond kora

Tipikus népszerűsítő könyv, viszont a jobbik fajtából. Bár sosem értettem, hogy miért kell az olvasókat félteni a tömör tudományos történelemtől, és miért gondoljuk azt, hogy az óvodásoknak szánt kifestőkönyveket idéző képmennyiséggel operáló könyvek felelnek meg az ízlésüknek leginkább. Ez a könyv errefelé tendál, de talán azt mondhatjuk, hogy megőrizte az egészséges arányokat. A közvetlen politikatörténet csak nagyjából a felét teszi ki a műnek, emellett pedig megpróbálja felskiccelni a kor uralkodóinak a személyiségét is, bár ezen a téren még van hova fejlődni. Ha valaki nem történész és semmit nem tud az Anjou-, meg a Zsigmond-korról, akkor bátran indíthat ezzel a könyvvel, de a továbblépéshez azért ennél valamivel több kell.

!

A kép forrása: link

Az interregnum és I. Károly uralkodása
A 14. század első évtizedeiben Magyarországon létrejött tartományuraság egyszerre volt óriásira nőtt nagybirtok és függetlenedésre vágyó részállam. A tartományurak mind a királytól, mind más földbirtokostól függetlenedve önálló hatalmat igyekeztek kialakítani. A királyi udvar mintájára saját udvartartás szerveződött a tartományúr köré. Székhelyükül megerősített helyen épült várak szolgáltak, pl. Csák Máté Trencsénben, Aba Amádé Göncön, Borsa Kopasz Adorjánban, Kán László Déván rendezte be központját. Önálló külpolitikát folytattak és folyamatosan kifosztották a területükön átvonuló kereskedőket. A tartományúri hatalom csúcspontja pont az Árpád-ház kihalásának időpontjára esett, III. András 1301. január 14-én halt meg, személyével „letört az utolsó aranyágacska”.
Több királyjelölt is volt, a Szent Korona mindnyájuk kezében, illetve fején megfordult, végül Károly lett a befutó, akit háromszor is megkoronáztak, kétszer érvénytelenül. Az egyik érvénytelen koronázásról emlékezett meg @Bla és egyben foglalta össze tömören I. Károly uralkodását az Évfordulók – események rovatba írt karcával:


Bla I>!
Évfordulók – események

711 éve egyszerre három ősi szabály megsértésével királlyá avatták I. Károly Róbertet.

Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban, egy újonnan készített koronával másodszor koronázták, így egyszerre három ősi szabályt sértettek meg. 1288-ban született Nápolyban Martell Károly nápolyi trónörökös, magyar trónkövetelő és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fiaként. Magyarország iránti érdeklődését nagyanyja, Mária királyné, V. István magyar király leánya keltette fel benne. Már 1300-ban ellenkirályként léptették fel III. Andrással szemben. A III. András halálától 1310 nyaráig eltelt tíz év alatt három királya volt Magyarországnak, még több kiskirály osztozott területén. A három közül végül is az Anjou-házból való I. Károly maradt a győztes, akinek győzelme érdekében háromszor kellett megkoronáztatnia magát. A rendkívüli körülmények, a legsúlyosabb egyházi nyomás és Károly tényleges politikai sikerei sem tudták az országot eltéríteni attól a hittől, hogy Magyarország királya csak az lehet, aki Szent István koronáját hordja, s attól, hogy csak az az érvényes királyavatás, ha ezt a koronát teszik a leendő uralkodó fejére. 1301 tavaszán egy alkalmi koronával koronázták meg, de az ország jelentékeny része vele szemben először a cseh Vencelt (1301-1305), majd a bajor Ottót (1305-1307) ismete el királynak. 1307 októberében a rákosi országgyűlésen, majd 1308 őszén a pesti országgyűlésen I. Károlyt Magyarország királyának választották. 1309. június 16-án Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban egy újonnan készített koronával másodszor is királlyá avatták. Egyszerre három ősi, biztosan százéves (három-négy nemzedékre tehető) szabályt sértettek meg. A legkisebb volt közülük, hogy a pápai követ végezte a szertartást, hiszen magát a római pápát képviselte, így nehezen lehetett az ő működésével szemben a nála alacsonyabb rangú és a pápától függő esztergomi érsek koronázási jogára hivatkozni. A színhely már nagyobb hiba volt, mert már megint nem Fehérvárott, hanem egy plébániatemplomban avattak királyt, s hiába lett éppen ebben az időben Buda a „királyság feje” és az ország legfontosabb városa, hiába volt a templom nagyobb és fényesebb, mint a többi, mégiscsak egyszerű plébániatemplom volt. A legnagyobb hiba pedig most is a Szent Korona mellőzése volt. Teljesen lehetetlen gondolat volt, hogy a Szent Koronát megfosszák szentségétől, Magyarországon egyszerűen nem érvényesülhetett ez a jogi fordulat, senki nem adott neki hitelt. A korona nem veszett el, csak idegen kézben volt, így a megoldást nem új korona készítése jelentette, hanem a régi visszaszerzése. Nem is akadt más megoldás, mint megvárták, amíg László erdélyi vajda visszaküldte a koronát, és I. Károlyt harmadszor is megkoronázták, de most már a hagyománynak megfelelő szabályok szerint: Fehérvárott, az esztergomi érsekkel és a Szent Koronával, 1310. augusztus 20-án, Szent István napján, „ünnepelve és örvendezve”, ahogy a Képes Krónikában írták. 1311 és 1323 között felszámolta a tartományurak hatalmát, és ellenőrzése alá vonta az egész ország területét. 1312-ben, a rozgonyi csatában aratta első nagy győzelmét a Csák Máté által támogatott Aba Amadé tartományúr fiai felett. 1316-ban a Kőszegiek várait foglalta el, 1317-ben az újra lázadó Amadék, a Borsa nemzetség és Petenye fia Péter uralmát számolta fel végleg. Csák Mátétól elfoglalta Visegrádot és Komáromot. 1318-21-ben Erdélyt, 1319-20-ban Csák Máté tartományának keleti részét foglalta el. 1322-ben megszilárdította hatalmát a Délvidéken, Szlavóniában, de Dalmáciát és Horvátországot tartósan nem sikerült meghódítania. 1323-ban Temesvárról áthelyezte székhelyét Visegrádra, és hozzálátott az ország politikai-gazdasági rendjének helyreállításához. Saját hívei között szétosztotta a tartományuraktól elvett birtokok nagy részét. Ezek a birtokosok az új, akkor felemelkedett családokból kikerült bárók voltak, akik I. Károly uralmának szilárd politikai és katonai támaszát és a lovagi kultúra hordozóit jelentették. A királyság pénzügyeit teljesen új alapokra helyezte: a nemesérckivitelt megtiltotta, a királyi pénzverés monopóliuma mellett pénzreformot hajtott végre. 1325-től firenzei mintára aranyforintot veretett. A városok éves adót fizettek a kincstárnak, megszerezte a pápai tized harmincadát is, sőt megadóztatta az egyházat is, ami a papság heves tiltakozását váltotta ki. 1320 után nem hívta össze az országgyűlést. Külpolitikáját inkább a diplomáciai, mint a katonai sikerek jellemezték. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón létrehozta Lengyelországgal és Csehországgal a 3 ország szövetségét, amely főként a Habsburgok ellen irányult, emellet az árumegállító joggal rendelkező Bécs megkerülésével új kereskedelmi útvonalakat alakítottak ki. 1339-ben sógora, a gyermektelen III. Kázmér lengyel király örökösödési szerződést kötött vele, amelynek alapján 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió. Uralkodását különös esemény zavarta meg, amikor 1330-ban Zah (Zách) Felicián sikertelen merényletet követett el ellene és családja ellen, amit I. Károly kegyetlenül megtorolt. 1342-ben halt meg Visegrádon. Székesfehérváron temették el a Budán tartott pompás gyászszertartás után.

!

I. Károly legjelentősebb győzelméről, a rozgonyi csatáról @Bélabá emlékezett meg a Történelem rovatban


Bélabá>!
Történelem

1312. június 15. | Károly Róbert legyőzi az Abákat a rozgonyi csatában

1312. június 15-én győzedelmeskedett Károly Róbert magyar király (ur. 1307-1342) az Aba nemzetség seregei felett a Rozgony mellett vívott ütközetben. Ezzel a diadallal az Anjou uralkodó tekintélyt szerzett magának az oligarchák által szétszabdalt országban, és bár a rozgonyi ütközet nem hozott hirtelen változást, megindította I. Károlyt azon az úton, melynek végén újraegyesítette Magyarországot.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1312_junius_15_kar…

kép: Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai (Abaúj)

Kapcsolódó könyvek: Kristó Gyula: A rozgonyi csata

Kristó Gyula: A rozgonyi csata
!

Szintén a Történelem rovatban @KingucK értekezett I. Károly népszerű,Károly Róbert nevéről, ami kis érdekesség történetírásunkban


KingucK P>!
Történelem

Kijavítsuk a helytelenül írt Róbert Károly körút nevét?

Az szerintem már sokaknak feltűnt, hogy a Róbert Károly körút neve nem pontos. Első Anjou királyunkat manapság I. Károly néven említi a történettudomány, ezt megelőzően a Károly Róbert írásmódot preferálták, tehát épp a Róbert Károly nem stimmel. Más megközelítés szerint azonban semmi baj nincs vele, az a helyes írásmód, ami elfogadottá vált és elterjedt.

Az alapvetésekkel szerintem nagyjából mindenki tisztában van: az uralkodó az Anjou család sarjaként született Nápolyban 1288-ban, Caroberto volt az eredeti neve, ami nem a Károly és a Róbert összevonása, hanem egy önálló név (megjegyzem: ez a név csak az I. Károllyal kapcsolatos írásokban fordul elő, más forrást nem találtam a kialakulására vagy a használatára). Még gyermekként került Magyarországra, ahol már Károlyként koronázták meg 1310-ben, és 1342-es haláláig uralkodott. Ő volt az első nem Árpád-házi királyunk, bár értelemszerűen megkoronázásához szükség volt arra, hogy rokonságban legyen az Árpád-háziakkal. A király uralkodásáról nem akarok hosszasan írni, akit mélyebben érdekel, ehelyütt utánaolvashat.

Sokkal érdekesebb nevének írásmódja, amiről – fájdalom – kevés miértre tudunk határozott választ adni. A történettudomány a XIX. században még kevesebb forrásművel dolgozott, mint manapság, és természetesen hiányoztak azok a nagy adatbázisok, az egyetemes tudást összekapcsoló rendszerek is, mint amilyen mostanság például az internet, vagy volt akár csak ötven éve is egy nagy könyvtárhálózat. A középkori oklevelek, iratok hozzáférhetősége is korlátozottabb volt annak ellenére, hogy a mai Magyar Nemzeti Levéltár elődintézményét az archivum regnit már 1756-ban létrehozták.

De egyáltalán a magyar történelem tudományos kutatása, különösen annak intézményesített formája is csak a XIX. században kezdődött, s ennek különösen erős lendületet adott az 1867-es kiegyezés. Ez a azonban nemcsak a történettudománynak, hanem a nemzeti érzés erősbödésének, a múlt felé fordulásnak is időszaka volt. A XIX. század középső harmadában terjedt el a magyar nyelv intézményesített használata is (utcaneveink zömét például 1874-ben fordítgatták le magyarra).

Ez az időszak olyan vadhajtásoknak is teret adott, mint az idegen (hangzású) nevek magyarra fordítása, lásd például a mindig citált alappéldát: Verne Gyula (=Jules Verne) nevét, de említhetném a félrefordítások körében sokat emlegetett Karpfenstein-Kőponty utcát is. Akkoriban a tudományos életben, de a köznyelvben is az a névváltozat terjedt el, amit gyakrabban, vagy először publikáltak. Feltételezésem szerint így járhatott szegény I. Károly királyunk is, akit már jóval azelőtt Róbert Károlyként emlegettek, mint ahogy a körút megszületett volna.

A Ráday-Buza-Mészáros-féle utcanévlexikon szerint egyébként maga az út 1879-ben kapott nevet Hungária út formában. Majd 1893-ban Hungária körút lett a neve, 1930-ben Hungária felső körút, és 1937-ben ezt a kacifántos elnevezést cserélték le a ma már vitatott Róbert Károly körútra.

Kép: I. Károly ábrázolása a Képes Krónikában (balra) és a 2009-ben a forgalomból kivont 200 forintos bankjegyen. Ez utóbbin valójában egy üzletember látható: ő volt volt a modell

2015. június 24. – Utcabolond
A cikk bővebb változatát itt olvashatjátok:
http://utcakterek.blog.hu/2015/06/24/robert_karoly_koru…

Kapcsolódó könyvek: Kiss-Béry Miklós: Károly Róbert és Nagy Lajos · Solymár József: Caroberto koronái · Bíró Szabolcs: Liliom és vér · Bíró Szabolcs: Lángmarta dél · Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig

Kiss-Béry Miklós: Károly Róbert és Nagy Lajos
Solymár József: Caroberto koronái
Bíró Szabolcs: Liliom és vér
Bíró Szabolcs: Lángmarta dél
Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig
3 hozzászólás
!

Az egyik legismertebb tartományúr Csák Máté volt, akiről Kristó Gyula írt a Magyar História Életrajzok sorozatában és @nanena értékelt:


nanena>!
Kristó Gyula: Csák Máté

Érdekes történelmi elemzés és életrajz a Csák család felemelkedéséről, tündökléséről és bukásáról. A megmaradt írásos emlékek alapján készít számunkra az akkori állapotokról egy szemléletes képet. Mivel ezek köre eléggé korlátozott, teljes képet nem kaphatunk. De hitelesen ábrázolja az akkori közállapotokat, hogy még most sem tudjuk eldönteni, valaki a jó vagy a rossz oldalon harcolt, pozitív vagy éppen negatív személyiség volt.

!

Az Anjou-korszak társadalmát mutatja be a Csukovits Enikő által szerkesztett könyv, amelyet @FrNo90 értékelt:


FrNo90>!
Csukovits Enikő (szerk.): Az Anjou-kor hatalmi elitje

Örvendetes módon az utóbbi években ismét reneszánszát éli a magyarországi középkori elitkutatás, melyet korábban – lesajnálva a „pozitivista” történetírás hasznosságát – olyannyira hanyagoltak. Az Anjou-kort illetően a fájdalmasan korán elhunyt Engel Pál tett időtálló és új alapokra helyező megállapításokat. Azóta többé-kevésbé az ő nyomdokain halad a kutatás.

Jelen tanulmánymunka igen sokrétű; az Anjou-kori elitet vizsgálva olyan szakterületek szférái kerülnek előtérbe, mint a pozopográfia, a művelődéstörténet, a hadtörténet, a heraldika vagy éppen a régészet. Tanulmányok szólnak a nem is annyira új elit kialakulásának körülményeiről, az egymás között létrejövő társadalmi hálóról, az elit és az udvar, valamint az elit és a lokális közösség, a megye kapcsolatáról, a vár és hatalom viszonyáról, a családtagok közötti birtokosztályról (ezen évtizedekben zajlik az egykori „de genere” nemzetségek végleges felbomlása), a meghonosodó és egyre bővülő címerviselési szokásokról, miközben a „hadakozó” elit sematikus képét is igyekszik egyik-másik tanulmány árnyalni a műpártolásra és a bárók műveltségére kitérve. Külön tanulmány szól az egyházi elitről, a pápa és a magyar királyi udvar közötti örökös egyensúlyozási kényszerükre is kitérve. Különösen Rácz György (az első), Szőcs Tibor és Horváth Richárd tanulmányait éreztem ténylegesen újszerűnek.

Néhány tanulmány egyszerű újraközlés. Ez indokolt pl. a szerkesztő Csukovits Enikő tanulmánya esetében, hiszen „A magyar bárók műveltsége az Anjou-korban” c. írás korábban a Tanulmányok Biharország történetéről egyik kötetében kapott csak helyet, amely sorozat sajnos Magyarországon jobbára beszerezhetetlen. Az Engel-tanulmány újraközlése már ennyire nem indokolt, a Honor, vár, ispánság tanulmánykötet azért a legtöbb antikváriumban könnyedén elérhető. Egyébként is a gazdaságtörténet itt most nem sok teret kapott – Engel írását leszámítva.

A kötet első részét egy az egyben feleslegesnek találtam. Egyrészt mindhárom tanulmány megtalálható a Történelmi Szemle 2019-es évfolyamában, teljesen ingyen online változatban is. Másrészt a könyv témájától is kissé elütött ez az európai kitekintés. Éppenhogy a szerkesztő Csukovits E. kutatásaiból tudjuk (2009, Honoris causa), hogy Károly Róbert a közhiedelemmel ellentétben nem sok kormányzati és gazdaságpolitikai elemet vett át hazájából, Nápolyból, így párhuzamokról és kapcsolódási pontokról nem igazán beszélhetünk. Esetleg e fejezet helyett teret lehetett volna adni pár érdekes, szemléltető egyéni karrierív felvázolására, hiszen számos esetben a hazai medievisztikának továbbra is a sokszor már idejétmúlt 19. századi végi életrajzokkal kell operálnia alternatíva híján (bár az utóbbi években itt is történtek már kedvező fejlemények, elsősorban fiatalabb történészek tollából). I. Károly és I. Lajos számos bárójáról és főpapjáról továbbra sincs korszerű biográfia, és ez nem csak kizárólag a mostoha forrásadottságokkal magyarázható.

A fentiek ellenére ez a könyv hiánypótló, és a tanulmányok akár egyetemi vizsgaanyagok kiindulópontjai is lehetnek a későbbiekben.

>!
380 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634162124
!

A kép forrása: link

Nagy Lajos uralkodása
I. Károly trónját fia, Lajos örökölte. Az alig 16 évesen trónra került uralkodó teljesen megfelelt a korszakban divatos lovagkirály eszményének: nyílt, derűs egyénisége, vitézi erényei a határokon túl is elismerésre találtak. Erősen vallásos volt és szenvedélye volt a fegyverforgatás. Udvari papja és életrajzírója, Küküllei János meg is erősítette, hogy „majdnem minden évben vagy bizonyos évben hadat vezetett vetélytársai és lázadói ellen”. A háború mellett nagyon szeretett vadászni, sokszor játszott a saját életével.
Belpolitikájában a leglényegesebb történés az 1351. évi törvények meghozatala volt. A Budán megtartott országgyűlésen bárók, nemesek és előkelők vettek részt, és Lajos az ő kérésükre adta ki a 25 törvénycikket tartalmazó dekrétumot, melyek közül legjelentősebb az ősiség és a kilenced törvénye. Az ősiség törvénye eltörölte az Aranybulla azon cikkelyét, amely szerint a fiú utóddal nem rendelkező nemes szabadon rendelkezhetett birtokairól. Az új törvény kimondta, hogy a fiúörökös nélkül elhalt birtokos után „ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak”. A kilencedtörvény minden termény és bor kilencedrészének földesúri adóként való beszedését rendelte el minden, bármely néven nevezendő szabad községben, valamint az udvarnoki és királynői községekben levő összes szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyainktól”
Külpolitikájában a harcé volt a főszerep. Öccsének, Andrásnak még apja intézte el, hogy a nápolyi király örököse legyen, de Róbert halála előtt megszegte az egyezményt és lányát, Johannát tette meg örököséül, Andrásnak férjként csak a hercegi cím jutott. A pápa ugyan elrendelte András királlyá koronázását, de erre nem került sor, mert Andrást meggyilkolták. Sosem derült ki állt a gyilkosság hátterében, Lajos Johannát és családját sejtette a dolgok mögött, ennek megfelelően hadjáratot indított Nápoly ellen, ahonnan Johannáék elmenekültek. Lajos útközben az aversai gyilkosság helyszínén bosszút állt: az egyik lehetséges értelmi szerzőt, Durazzói Károlyt minden eljárás nélkül kivégeztette. Ezután bevonult Nápolyba és felvette a Szicília és Jeruzsálem királya, Apulia hercege és Capua fejedelme címet. Nem sokáig maradt, mert a nagy pestisjárvány hazatérésre kényszerítette. Később még egyszer megpróbált visszatérni, de akkor nem vonult be a városba, hanem házassággal kívánta megszerezni Nápolyt, amely meghiúsult. 1352-ben békét kötött Johannával és tudomásul vette, hogy a pápa őt ismerte el Nápoly uralkodójának. Ezután Nápolyra továbbra is odafigyelt,
Velencével uralkodása alatt többször keveredett háborúba, az itáliai városállam egy időre el is hódította Zára városát. Uralkodása vége felé tagja lett egy Velence elleni koalíciónak, amely Genova vezetésével legyőzte a városállamot.
Harcolt Szerbia ellen is, itt Bosznia lett a szövetségese. A szövetség pecsétje házasság lett, elvette a István bán lányát, Erzsébetet, ezzel szorosan az országhoz kapcsolta Boszniát. Hadat vezetett a havasalföldi vajdák ellen is és szemet vetett az ellen szövetkező Bulgáriára, de azt a távolság miatt nem tartotta meg.
Nagy Kázmér halála után, 1370-ben a visegrádi egyezség értelmében Lajosra szállt a lengyel trón is, ezzel Magyarország perszonálunióba került Lengyelországgal. Lajos keveset foglalkozott a lengyel ügyekkel, egy időre anyjára, Erzsébetre bízta az ügyek vezetését. Egy véres konfliktus után Erzsébet elhagyta Lengyelországot és Lajos külön kormányzót nevezett ki. Uralkodása vége felé sikerült elintéznie, hogy lányát, Hedviget ismerjék el a lengyel nemesek királynőnek.
Egy időre a Habsburgokkal is összetűzésbe került, de ott gyorsan sikerült békét kötnie. Jó viszonyt ápolt Luxemburgi IV. Károly német-római császárral, akinek fiához adta lányát, Máriát, amellyel biztosította utódlását.

Nagy Lajos hadjáratairól az egyik elsődleges forrás Küküllei János krónikája, amely az ismeretlen szerző által írt Gesztával együtt jelent meg az Osiris Kiadó Millenniumi Magyar Történelem sorozatában és @Tutajos értékelte


Tutajos>!
Küküllei János – Névtelen szerző: Lajos király krónikája / Geszta Lajos királyról

Mindkét mű a 14. század második felében, még Nagy Lajos életében íródott. Küküllei munkája a Hess András féle Budai krónikában, az ún. Dubnici krónikában és a Thuróczy-krónikában (ezek mind Mátyás király idejében keletkeztek), míg a Névtelen szerző munkája csak a Dubnici krónikában maradt fenn.
Tartalmuk jóval kisebb szeletét mutatja be a magyar történelemnek, mint az előttük íródott nagy magyar krónikák (Anonymus, Kézai Simon, Képes Krónika), és emiatt talán kevésbé izgalmasak a ma olvasójának, az Anjouk iránt érdeklődők számára viszont fontos elsődleges forrás mindkettő. Nagyon érdekesek a Nagy Lajos itáliai hadjáratait megörökítő részek, a nápolyi trón körüli csatározások.

Kis kuriózum: a Névtelen szerző tollából származik a legkorábbi dokumentált magyar nyelvű káromkodás. Ennek története az – mint tőle megtudjuk –, hogy Nagy Lajos segélyhadat küldött szövetségeseinek Zürich környékére, ahol azok heves csatározásokba kezdtek az ottani németekkel. A végső összecsapás alatt a németek könyörögtek a nyerésre álló magyarokhoz, mondván:
O lyeber her foh mych nicht thewth mych – vagyis: O lieber Herr, fange mich, töte mich nicht! (Ó, kedves uram, fogj el, ne ölj meg!)
Mire a magyarok válasza – FIGYELEM! Nyugalom megzavarására alkalmas rész következik! – ez volt:
Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewth ma yzzywk thy wertheketh! – vagyis: Veszteg [maradjatok?] (Vesszetek?), kurva nő fia szaros német, ittátok vérünket, ma [mi] isszuk ti véreteket!

7 hozzászólás
!

Bertényi Iván a Népszerű Történelem sorozatban írt egy monográfiát Nagy Lajosról és koráról, melyről @Bolondkandúr írt:


Bolondkandúr>!
Bertényi Iván: Nagy Lajos király

Izgalmas időszakot mutat be a könyv, először egy kis áttekintést olvashatunk a XIV. század európai történéseiről. Sok érdekességet tudtam meg, például Angliában már ekkor mozgalom indult a király támogatásával a pápaságtól való függetlenedés céljából, többek között az olcsóbb egyház, a Biblia angol nyelvre fordításának igényével. Magyarországon a század elejének anarchiáját legyűrve Károly Róbert békét, erős királyi hatalmat és virágzó gazdaságot teremtett, és hagyott Lajosra. Aki hosszú uralkodása alatt sok háborút vívott, de ezek legtöbbször nem a harctéren dőltek el, hanem a háttérben az érintett európai hatalmak által folytatott diplomáciai szemétkedések során, ahol a cél valóban minden eszközt szentesített. Talán kevésbé ismert oldala a korszaknak, hogy Nagy Lajos támogatta a kereskedelmet, a városok fejlődését, és ő alapította az első egyetemet Pécsen 1367-ben.
Sok tudás olvasmányos formában, így lehet népszerűsíteni a történelmet.

!

Az Anjou-korszakot számos szépirodalmi mű feldolgozta. Két többrészes sorozat is megjelent, az egyiket Csikász Lajos írta, az első kötetnél @salidigger értékelését választottam ki


salidigger>!
Csikász Lajos: Ezüst sávok, arany liliomok

Bő egy nap alatt kiolvastam! Fantasztikus, pergő cselekményű könyv. Remek, kedvelhető főszereplő és képzeletben változatos módon kinyírható főgenyók sorjáznak az oldalakon. Nagyon jó humor, ütős csatajelenetek és biztos kézzel rajzolt, aprólékosan pontos történelmi háttér (utóbbi nem meglepő: Csikász Lajos földrajz-történelem szakon végzett és az egyetemén a középkorászok kedvenc foglalkozása az Anjou-kori Oklevéltár szerkesztése:D )
A magyar Sharpe tehát elindul hódító útjára! Tudom nem én hozom fel elsőként a Cornwell párhuzamot, de tényleg sok a hasonlóság az angol mester és Csikász Lajos liliomos sorozata között. Persze a szerzőnek saját bevallása szerint is nagy kedvence a Sharpe sorozat és hát az Iron Maident is lenyúlja minden metal zenekar. :) (Az Öcsöd történetekből forgatandó magyar filmsorozatban viszont remélhetőleg nem Sean Bean alakítja majd a főszereplőt…Filmalap…és most mindenki röhögjön kínjában)
Összegezve: OLVASSÁTOK! A jövő lexikonjaiban a „történelmi kalandregény” címszó alá példaként (követendőként) állítják majd a „liliomos” sorozatot. Én pedig most folytatom a második résszel.

!

A másik sorozat Bíró Szabolcs nevéhez fűződik, melyhez a korszak iránt érdeklődőknek ajánlott @Kapusi_Farmosi_Dóra a Történelem rovatba írt nagyon lelkes karcában


Kapusi_Farmosi_Dóra P>!
Történelem

Ha valamelyik ismerősöm odalépne hozzám, hogy ajánljak neki valakit, aki végre megérteti vele az Anjou-kort, egészen biztos, hogy Bíró Szabolcshoz irányítanám az illetőt. Ő ugyanis az a csallóközi regös, aki tizenöt részesre tervezett regényfolyamában magára vállalta Anjou Károly és Nagy Lajos uralkodásának megéneklését. Lássuk, Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig című regénye, azaz a sorozat harmadik része milyen újabb kalandokat rejt.

https://csakegypercre.hu/biro-szabolcs-az-utolso-tartom…

Kapcsolódó könyvek: Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig

Bíró Szabolcs: Az utolsó tartományúrig

Kapcsolódó alkotók: Bíró Szabolcs

!

Ugyancsak @Kapusi_Farmosi_Dóra ajánlását választottam ki az első kötethez:


Kapusi_Farmosi_Dóra P>!
Bíró Szabolcs: Liliom és vér

Szabolcs hatalmas erő birtokában van (remélem tisztában is van vele): igazi mesemondó a szó legnemesebb értelmében. Még csak személyesen sem szükséges jelen lennie ahhoz, hogy felnyaláboljon, legóráljon a kanapéra és lovagokat csempésszen a nappalinkba. Mondjuk annak örülök, hogy utóbbiakról csak a mozi ment a fejemben, mert ha lóval jönnek, nem biztos, hogy elférnek a liftben, a kutyánk meg egész biztosan nem venné őket jó néven. Az Anjouk első része az egyik legolvasmányosabb történelmi regény, amit eddig olvastam. Úgy edukálja az olvasót, hogy az közben nem érzi magát totálisan történelmi analfabétának, pedig, ha valakinek, akkor nekem bőven van még tanulnivalóm. Végig fogta a kezem: információkat csepegtetett, kellő mennyiségű lábjegyzetet szúrt oda szamárvezetőnek, és ezt az egészet megfejeli az igazán emberi karakterekkel, akikhez könnyen kötődni kezdtem. Persze van egy-két gyerekbetegsége a regénynek, néhány gördülékenyebb, életszagúbb párbeszédet elbírt volna, de tudjátok mit? Nem érdekel. Az élvezeti faktor simán kompenzálta az apró gyengeségeket, és én egyszerűen csak jól akartam szórakozni olvasás közben. Ez az elvárásom teljes mértékben teljesült.

A Liliom és vér cím relatíve kevés rózsaszín lovagtörténettel kecsegtet, így nem nagy meglepetés, hogy egy kemény, férfias harc elé néz az olvasó a szereplőkkel karöltve. Károly Róbert úgy dönt, megragadja a Csák Mátyus halálával kínálkozó alkalmat: ideje megszereznie a Felvidéket. Bízik abban, hogy ezen terület hűségének megszerzésével béke költözhet országába, és végre hozzáfoghat az igazi birodalomépítéshez, mely verítékkel lesz öntözve vér helyett. Bátor Attila a rozgonyi csata után békés, földművelő életre rendezkedett be szlavóniai birtokán, élvezi a kétkezi munka gyümölcsét, boldog családja és emberei körében. Károly Róbert lazán felrúgja ezt az idillt, amikor begaloppírozik udvarába és újra harcba szólítja. Hatalmas sereggel indulnak a bevehetetlennek tűnő trencséni vár ellen, miközben Attila túl bőnek érzi a hadnagyi rangot. Megismerkedhetünk Lackfi Istvánnal, a mokány székellyel, aki talán még egy medvével is ölre menne, ha azt mondanák neki, hogy úgysem meri. Üde színfolt, jópofa humorforrás a nagyszájú kapitány, hamar megkedveli az ember, még akkor is, ha néha már-már bosszantóan arcoskodó.

Van egy gyengém, ha történelmi, vagy fantasy regényről van szó. Párás szemmel, lélekben megindulva olvasom a nagy csaták előtti lelkesítő beszédeket. Teljes átéléssel feszül meg a könyvet tartó kezem, mintha bizony lapok helyett kardot és pajzsot markolnának, készen arra, hogy életüket adják a királyért. Jelen esetben Károly Róbert oldalán simán megrohamoztam volna a masszív várfalakat, és jó eséllyel már az első rohamnál oda is vesztem volna. Nem tagadom, bizonyos jeleneteknél még ebben az átkozott hőségben is libabőrös lettem, így extrán ajánlom klíma nélküli panellakások lovagjelöltjeinek, egy jó hideg mézsör (lehet sima is) társaságában.

https://csakegypercre.blog.hu/2020/06/30/a_liliomos_lob…

!

Nemere István Csák Mátéról írt egy történelmi regényt, amelyet @ZsúésKrisz_Olvas értékelt:


ZsúésKrisz_Olvas>!
Nemere István: Csák Máté

Nemere István: Csák Máté A trencséni nagyúr

Nagyon örültem mikor rátaláltam e könyvre. Már olvastam Nemere Istvántól, és a címszereplőről Csák Mátéról is voltak információim egy másik kedvenc sorozatomból. Így nagyon vártam már mi fog e kettő ötvözetéből kisülni.
Nem árulok el nagy titkot, de számomra egy nagyon jó és élvezhető történelmi regény bontakozott ki. Jó volt feleleveníteni a régi emlékeimet Csák Mátéról, és kiegészíteni új információkkal amiket eddig nem ismertem.
Könnyen olvasható és nagyon élvezhetően meséli el a történetet az író. Nekem kedvencemmé lépett elő a mű. Mindenkinek csak ajánlani tudom aki szereti a történelmi regényeket.

!

A kép forrása: link

Luxemburgi Zsigmond uralkodása:
Lajos trónját lánya, Mária örökölte az anyakirályné, Erzsébet gyámsága alatt. Ez elsőre furcsának hatott a nemesek körében és úgy gondolták, hogy ez csak ideiglenes állapot lesz. Az ország három pártra szakadt: az egyik a Lackfiak vezetésével Mária leendő férjét, Zsigmondot képzelte el a trónon, a másik Garai Miklós vezetésével a francia király öccsét, Lajost képzelték el Mária férjének és a trón várományosának. A harmadik pedig Kis Károly volt, akit végül az országgyűlés királlyá is választott. Károly mindössze 39 napig volt Magyarország királya, senkivel se tudta magát megkedveltetni, végül Forgács Balázs gyilkolta meg brutálisan. Hívei Nápolyi Lászlót kívánták a trónra hívni, de időközben Máriát és Erzsébetet fogságba ejtették, ahol az anyakirálynét kivégezték, mert a velenceiektől próbált segítséget kérni. Végül kisebb huzavona után a Lackfiak és a Kanizsaiak megkeresték Zsigmondot és megegyeztek vele: királlyá koronázzák, ő pedig az ország rendjeit régi szabadságaikban megőrzi, az országos tanácsba külföldieket nem vesz fel, az egyházi méltóságokat is csupán honfiakkal fogja betölteni. Ezután Zsigmond az őt királlyá tevő ligával együtt kormányoz, Lackfi István kardjára és Kanizsai János eszére támaszkodva.
Kezdett helyreállni a rend, azonban ekkor jelent meg a szomszédban a török, 1389-ben Rigómezónál tönkreverték a szerbeket. Zsigmond összeurópai összefogást kezdeményezett sikeresen, IX. Bonifác pápa pedig keresztes hadjárattá nyilvánította. Az összecsapásra Nikápoly váránál került sor, ahol Bajezid szultán 30 ezer fős hadsereget vonultatott fel. A szeptember 25-én vívott döntő ütközet a franciák fegyelmezetlensége miatt úszott el és Zsigmond is épphogy megmenekült. Hazatérve helyzete romlani kezdett, de a temesvári országgyűlésen sikerült megteremteni a telekkatonaság intézményét.
Zsigmond fokozatosan próbált maga köré megbízható embereket gyűjteni, egyes bárókat pedig kiszorítani a hatalomból. Stiborci Stibor pozsonyi ispán, Cillei Herman Zagorje grófja, míg Garai Miklós horvát-szlavón bán lett. A hatalomból kiszoruló Kanizsai és Bebek az elégedetlenkedők élére állt, és elfogta a királyt, akit Siklós várába zártak. Új királyt kerestek, de nem találtak, így megegyezésre kellett jutniuk Zsigmond embereivel és a király is szabad lett. Annyira hálás volt az őt kiszabadítóknak, hogy az időközben megözvegyült király feleségül vette Cillei lányát, Borbálát.
Hatalma végleges megszilárdulása után főleg a külpolitikára koncentrált, de belpolitikájában sokat foglalkozott a városokkal. Ő volt az a magyar király a középkorban, aki mondhatni a legnagyobb nemzetközi karriert futotta be: 1410-ben német királlyá, 1419-ben cseh királlyá, végül 1433-ban német-római császárrá koronázták. Vezetője volt a konstanzi zsinatnak, amelyről @Horváth_István_Péter írt egy tömör, rímekbe szedett humoros karcot:


Horváth_István_Péter I>!
Molyolók saját írásai

Konstanzi zsinat (rövidített, olcsó kiadásban)

"… mivel téged Husz sokan szeretnek,
halál rád te mocskos eretnek…"

Zsiga magyarok (és több nép) királya
először védelmet adott ki rája,

de aztán a zsinaton, azt mondta pár püspök:
„Legyen a te seggedből is früstök!”

S mivel Zsiga király békét akart,
grillezni vitte a püspöki kart…

Így egyesült a római egyház,
és maradt Huszból egy csontváz…

2 hozzászólás
!

Uralkodása végén tört ki a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés, amelynek gyújtózsinórja Lépes György erdélyi püspök húzása volt: a püspök a rossz pénzre való tekintettel 3 évig nem fogadta el a jobbágyoktól az egyházi tizedet, majd a pénz javulása után az egészet egyben követelte, az ellenszegülőket kiközösítette. A felkelők kezdetben sikeresek voltak, majd a magyar nemesek, székely lófők és szász patríciusok által életre hívott kápolnai unió legyőzte őket. Zsigmond a parasztfelkelés leverése előtt nem sokkal, 1437. december 9-én halt meg.

Zsigmondról és koráról fennmaradt egy emlékirat, melyet Eberhard Windecke írt, a 2008-as kiadásról @Qedrák írt értékelést:


Qedrák P>!
Eberhard Windecke emlékirata Zsigmond királyról és koráról

Forráskiadásról lévén szó nyilván elsősorban a szakmai közönséget érdekelheti Eberhard Windecke emlékiratának magyar nyelvű kiadása. Ez talán ott érhető tetten leginkább, amikor olyan nevekhez és eseményekhez nem került lábjegyzet, amelyekhez lehet, hogy szerencsés lett volna. A kiadásról nehéz bármit is mondani, sokat méltatott profi munka. A tartalomról talán annyit el lehet mondani, hogy bőségesen van sztorialapanyag Zsigmond uralkodásának minden földrajzi régiójából, sőt, időnként még távolabbról is. Ha valakit ezek érdekelnek, vagy egy bulvárosabb középkori történelmet akar megírni, mindenképpen érdemes fellapoznia Windecke írását.

!

Engel Pál Zsigmond és az arisztokrácia viszonyáról írt egy könyvet még az 1970-es években, ezt @attatoth értékelte:


attatoth P>!
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban

A könyv első felében egy érdekes Zsigmond királyunk és az arisztokrácia viszonyáról szóló tanulmányt olvashatunk, amiben a korábbi, a királyi hatalom gyengeségét állító elméleteket részben cáfolja. Érdekes számomra, hogy a magyarok, legalábbis a nemesek, általában mennyire idegen ellenesek voltak. Sokszor gyűlölték a külföldieket akik nálunk pozícióhoz jutottak. Ez valahol természetes, azonban érthető Zsigmond gyakorlata is, hiszen magyar urak lázadtak föl ellene. Egyébként a szerző szerint nagyon jó szeme volt a tehetségekhez, így futott be például nálunk nagy karriert az itáliai polgári származású Ozorai Pipó. A kötet második felét egy adattár teszi ki a kor várairól, ispánjairól, stb. Rendkívül hasznos lehet a korral foglalkozóknak és hatalmas munka lehetett összeállítani.

!

A nikápolyi csatáról a Móra Kiadónál jelent meg az 1980-as években egy ismeretterjesztő munka, melyet @acsferi értékelt


acsferi>!
Benkő Mihály: Csata Nikápolynál

Nagyon tetszett, még iskolásként olvastam, a képek is lenyűgöztek. Sok érdekes információt tudtam meg Zsimond királyunk balul sikerült keresztes hadjáratáról (amely aztán visszaköszönt Passuth László Tört királytükör című regényében, és Runciman remek keresztes hadjáratokról szóló művében), valamint a magyarság és a keresztény Európa számára szerencsét hozó oszmán és mongol-török viszályról, ami az ankarai csatában dőlt el.

!
Karou_ P>!

10.000 oldal történelem olvasós történelmi

Elolvasandó könyvek száma10
Elkezdődött2019. március 26., 14:54
Jelentkezés vége2020. december 30., 14:30
Véget ér2020. december 31., 14:30

A kihívás lényege, hogy olyan történelmi könyveket/regényeket olvassunk, amelyek nem csak szórakoztatóak, de tanulunk is belőlük. Nem kell feltétlenül konkrét eseményhez kötődnie.
Fantasy vagy természetfeletti nem lehet benne, akkor sem ha például a világháború idején játszódik. Ezen belül viszont lehet bármi; dokumentum, regény, elbeszélés stb., illetve bármilyen kort és országot érinthet, a lényeg, hogy történelem-hű legyen és átfogóbb képet kapjuk az adott korról.
A következő címkés könyveket fogadom el:
– történelmi regény
– történelem
– múlt század
– világháború
– polgárháború
– vadnyugat
– ókor
– középkor
– kommunizmus
– fasizmus
– holokauszt
– társadalomrajz

Amiket nem tudok elfogadni, hiába a történelmi háttér:
– fantasy
– természetfeletti
– sci-fi
– misztikus
Az olvasásokat a kihívás kezdetétől fogadom el (pár perces olvasásokat nem), újraolvasás ér.
„Én és a könyv” linket hozzászólásban lehet küldeni oldalszámmal együtt, szöveges értékelés nem feltétlenül kell, de csillagozás igen. Ha megvan a 10.000 oldal, repül a plecsni :)

Jó olvasást Molyok! :)

Kép forrása: http://novastand.cz/nase-historie/

159 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!