MOLYrágta történelem – A Nagy Fal népe

Rovatgazda
!

Kínában, ahol a szigorú születésszabályozás ellenére évente 12-13 millió fővel nő a népesség, közel másfél milliárd* ember él az USA területének mintegy másfélszeresén, rendkívül változatos éghajlati és földrajzi viszonyok között. Az európai léptékekhez szokott gondolkodás alapján nem is írható le sem a kínai nép, sem a kínai nyelv. Mi a saját tapasztalatainkon alapuló fogalmakat használunk, és valamennyire a mai kínai hivatalosság is próbál ehhez igazodni, de abban a pillanatban bonyolult szövevényekbe ütközünk, amint részleteiben vizsgáljuk a számunkra egyszerűnek tűnő fogalmak tartalmát.

Népesség: A domináns etnikum a han, amely azonban nem egységes. Az évezredek folyamán számtalan kulturálisan (tehát nem feltétlenül nyelvileg vagy etnikailag) elkülönült népcsoport élt a mai Kína területén, amelyeket lényegében külön népekként tartottak számon. Ezek lassú beolvadása az alapnépességnek tekinthető han etnikumba évezredes folyamatok eredménye. A mai lakosság 97%-át kitevő hanok mellett 55 nemzetiség él, az alapnépességtől eltérő nyelvvel és kultúrával.

Nyelv: Egységes kínai nyelv nem létezik**. Az északi hanok (akik a nomád népekkel történt keveredésük következtében magasabbak és erőteljesebb alkatúak a délieknél) viszonylag egységes (de nagy eltéréseket mutató) nyelvet beszélnek, míg a déliek hat különböző, egymás számára is érthetetlen nyelvet. Ezt a kavalkádot a kínai írás fogja egységbe, mivel az írásjelek nagyjából azonosak az országban mindenütt. Az egységes írás következtében beszélhetünk egyáltalán „kínai nyelvről”.

A kínai magaskultúra fiatalabb a sumernél, viszont máig jogfolytonosan fennmaradt, így mintegy négyezer éves múltra tekint vissza. Európai ember számára nem csak ősi gyökerei miatt lehet érdekes, az európai fejlődéssel való hasonlóságok, valamint a nyugati és keleti gondolkodás alapvető különbségeinek egymást átszövő kavalkádja is azzá teszi. A rovat jelen száma a korszakokban és eseményekben igen gazdag kínai történelem felszínén evickél a történeti- és forrásművek mellett modern kori szépirodalmi alkotásokat is megemlítve, míg a molyos írások mélyebbre is hatolnak a témában.

*Ez a Föld lakosságának körülbelül 21%-a, ami több embert jelent, mint Európa, az USA és Ausztrália lakóinak száma együtt. Kína népessége 1950 óta csaknem megháromszorozódott. És még Kínán kívül is él hozzávetőlegesen 55 millió kínai.

**A 70% nyelve az ún. északi nyelvjárás vagy mandarin. Ez egyben a „hivatalnoki nyelv” is, ami az egyetlen egységesen beszélt (vagy legalább elsajátítandó) nyelv Kínában már a császárok kora óta. A történelem folyamán mindig az éppen aktuális fővárosban használt nyelvet rendszeresítették hivatalnokiként, s mivel már hétszáz éve többnyire Peking a főváros, a mandarin vált megszokottá ebben a szerepben.

A Kína-kutatás egyik alapművével kezdjük, már csak azért is, mert a szerző nagymértékben hatott a magyarországi sinológia fejlődésére is. @Arianrhod értékelése:


>!
Arianrhod MP
Henri Maspero: Az ókori Kína

A szakdolgozatírás nem nagy élvezet, általában. Én is fanyalogva kezdtem neki. De Maspero műve alapján írtam meg, és egyre jobban élveztem, mind az írást, mind pedig a művet. Örök szép emlék marad nekem ez a könyv.

!

Kína története, mint oly sok országé, a „letűnt aranykorral” kezdődik. Más szóval a kultúrhéroszok mondai korszakával, amely után vágyakozhattak a későbbi korok gondolkodói, és példaként állíthatták kortársaik elé. E korszak vélhetően a Jangce és a Hoang-ho folyamok mentén kialakult első városi kultúrák ideje, amelyet a kínai mondavilág három dinasztiához köt. A legendás Xia, Shang és Zhou dinasztiák közül eddig a Shang és a Zhou létezésére utaló régészeti bizonyítékokkal rendelkezünk. Mai tudásunk szerint a Shangoké volt az első, dokumentálható államszervezet a mai Kína területén. Ez a formáció már az i. e. II. évezred második felében létezett, az évezred vége felé azonban az időközben megerősödött Zhou-ház ragadta magához a hatalmat. Mégpedig a korabeli szemlélet alapján: jogszerűen. Kinyilvánították, hogy a Shang-ház zsarnokká vált, tehát elvesztette az „égi megbízást”*, amely a dinasztiák országlásának ideológiai alapját képezte. Ebben a korban már fejlett volt a réz- és bronzművesség és a selyemhernyó-tenyésztésre épülő textilipar is, a korabeli írásjelek pedig egyértelműen a későbbi (és a mai) kínai írás közvetlen elődei voltak.

A Zhouk primátusának idején (i. e. XI. század – i. e. 221) a többi fejedelemség ura vagy rokoni szálakkal kapcsolódott a Zhoukhoz, vagy oly módon, hogy felmenőik a Shangok elleni háborúban a királyi ház szövetségesei voltak. Az idők folyamán azonban a kicsikből nagyobbak lettek, és bár formálisan még hosszú ideig elismerték a vezető ház szakralitását, már egyre inkább saját külpolitikát folytattak. A mind kevésbé alávetett fejedelmek szövetségeket kötöttek, és saját háborúikat** vívták a területekért az akkor még önálló, egyedi kultúrával rendelkező Jangce-völgyi Chu állam, és a fejedelemségek határain kívül és belül élő barbár törzsek ellen. Az i. e. V. század végére a harc már a főhatalomért folyt. A fejedelmek egymás elleni küzdelmei odáig vezettek, hogy már csak két fontosabb fejedelemség maradt. Ezzel Kínában is beköszöntött a „hadakozó fejedelemségek kora”, akárcsak később Japánban (lásd a rovat Japán történelmével foglalkozó számát: https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-szamurajok-es-sogunok).

*A kínai történelemszemlélet az európaitól eltérően nem lineáris-fejlődésközpontú, hanem ciklikus, illetőleg dinasztia-alapú. A ciklikusság olyan körforgást feltételez, amelyben a korszakok az „égi megbízást” (Tianming) birtokló dinasztiák fennállásához igazodnak. Az egymás utáni ciklusok menete hasonlóan alakul: egy családfő megkapja az „égi megbízást”, földosztást hajt végre, és felvirágoztatja a birodalmat. Egy ideig minden rendben megy, de a késői utódok már tehetségtelenek és önzők, zsarnokká válnak, ezért a népharag elsöpri uralmukat. A lázadással felemelkedett, nem ritkán a köznép soraiból való, esetleg katonatiszt utód megkapja az „égi megbízást”, földosztást hajt végre, és minden kezdődik elölről. E szemlélet tükröződik abban is, hogy a kínaiak időszámítása nem egy közmegegyezésen alapuló időponttól indul, hanem a dinasztiaváltásokkal mindig újrakezdődik. Tajvanon mai is párhuzamosan fut az európai lineáris és a kínai ciklikus időszámítás, amit 1912-től, a Kínai Köztársaság kikiáltásának évétől számítanak.

**A háborús időkben, a Zhou-kor közepe táján Vu államban született Szun-ce, aki megalkotta a világ első hadtudományi elméletét. Ez az írás aztán az egymást váltó ciklusok hadvezéreinek és uralkodóinak kézikönyve lett. A háború művészetét @mandris így értékelte:


>!
mandris P
Szun-ce: A háború művészete

A könyv kiinduló premisszája, hogy háborúzni úgyis muszáj, így hát jobban tesszük, ha felkészülünk, és alaposan tanulmányozzuk, mitől is függ a győzelem. Ezt az alappremisszát lehet vitatni a jelen korban, de abban a korban és helyen kétségkívül megállta a helyét.
Kíváncsian vágtam bele a könyvbe, hogy mit tud ez adni egy mai olvasónak. Ami a leírt alapelveket illeti, nem igazán jut eszembe olyan, ami annyira nagy újdonságerővel hatna. Ami leginkább megmaradt, az a rengeteg felsorolás, illetve valamiért az „ezt pedig úgy hívjuk, hogy” mondattöredék. Ezek nem igazán segítették nálam az elmondottak bevésődését (mondjuk, bízom benne, hogy nem is kell soha hadsereget hadba vezetnem).
Az mindenesetre nagyon érződik (főleg összevetve más, időben kevésbé távoli háborúkról olvasottakkal), hogy a háborúk jellege – érthető módon – alapvetően megváltozott. Ha mindenképpen választanom kellene egy korszakot, amikor háborúznom kell, akkor mégis inkább több ezer, de legalább több száz éve, mint a tágan értelmezett jelen korban. Abból az aspektusból nem különböztek a régmúlt idők háborúi, hogy akkor is egyszerű emberek haltak meg mások érdekeinek szolgálatában, valahogy mégis sokkal emberségesebb (sic!) képét mutatják a háborúskodásnak ezek az írások, mint ami a legutóbbi 100 év háborúiról elmondható (pl. http://moly.hu/idezetek/657652). Most nem szeretném bővebben kifejteni, miért gondolom ezt, akit érdekelnek a hadtörténeti írások, előbb-utóbb úgyis el fogja olvasni ezt a könyvet, mert klasszikus és ráadásul nyúlfarknyi terjedelmű. Akit pedig nem érdekelnek, vagy épp kifejezetten taszítanak a háborúk, azt úgyis fölöslegesen traktálnám a részletekkel.

4 hozzászólás
!

A hadakozó fejedelemségek korában dúló ádáz küzdelmek szükségletei átalakították az államigazgatás alapelveit, ami társadalmi változásokat eredményezett. A már a Zhou-korban megkezdődött változások folytatásaként a korábbi arisztokratikus szemléletet a hatékonyságra való törekvés váltotta fel – a háborúk modernizálták Kínát. A tiszti és hivatalnoki kinevezéseknél egyre kevésbé vették figyelembe az előkelő származást és az egyéb, érdek alapú összefonódásokat. Megnőtt a tudás, a hozzáértés ázsiója, létrejött a megfelelő képzettséggel rendelkező, fizetett hivatalnokok osztálya. A lojalitást immár nem a rokonsági fok, hanem a megbízóhoz való kötődés biztosította. Mindez Európa fejlettebb államaiban csupán a XVII. századtól teljesedett ki, az abszolutizmus idején.

Kína gazdasági téren is messze megelőzte a nyugati országokat. A kőkorszakból a fejlett vaskorba való átmenet rendkívül gyorsan zajlott le. Mintegy 2000 évvel megelőzve az európaiakat, a kínai parasztok már öntöttvas eszközöket használhattak, ami jelentős mértékben megnövelte a földművelés termelékenységét. A fejlett ipari eljárások és a hatékony mezőgazdaság biztosította a háborúkhoz szükséges terméktöbbletet. Megnőtt a hadseregek létszáma, és megváltozott a hadkiegészítés iránya. A harci szekerek alkalmazására épülő arisztokratikus harcmodort felváltotta a parasztok soraiból toborzott és vasfegyverekkel ellátott gyalogsági egységek alkalmazása. A nehézfegyverzetű lovasság mellett megjelentek a nomádoktól eltanult módszerekkel kiképzett lovasíjászok.

A háborúk a korábbiaknál pusztítóbbá váltak, ami az életszemlélet változásához és az erkölcsök romlásához vezetett. A szigorodó törvények, a katonai jellegű kormányzás és az állandó bizonytalanság kezdte szétzilálni azt a társadalmat, amely pedig kimagasló gazdasági eredményeket produkált. Ez arra késztette a gondolkodókat, hogy megkérdőjelezzék az arisztokratikus világrend értékeit, és az emberi lét és a társadalom alapvető kérdéseit kezdjék vizsgálni. A Kései Zhou-korban születtek meg azok a filozófiai irányzatok, amelyekből aztán kialakult a kínaiak sajátos világszemlélete. @Laohu a régi kínai fegyverekről olvasott egy könyvet:


>!
Laohu
Tokaji Zsolt: A régi Kína fegyverei

A könyvet egy egyetemi vizsgámhoz szereztem be, hogy segítsen felkészülni (Yuan-Ming-Qing korszak), akkor elolvastam három korszakot, de most az időm engedte befejezni a többit is. Lehetőségünk adatik megismerni, hogy ez az ősi nemzet mennyire előrébb volt már hadi technikailag s később mennyire le is maradt. Az író Tokaji Zsolt rengeteg korabeli ábrával segíti megismerni a fegyvereket és páncélokat, így nem szükséges csak a fantáziánkra támaszkodni. Kicsit rövidnek éreztem néhol, de ezt nem tartom hatalmas hibának.

!

A kínai filozófia és világszemlélet három alappillére az autochton taoizmus és konfucianizmus, valamint az idegen eredetű buddhizmus. A két kínai eredetű irányzat a filozófia szempontjából rendkívül termékeny Zhou-korban jött létre.

K'ung-ce (Konfuciusz) eszmerendszere főleg társadalom- és erkölcsfilozófia. A mester az ember természetét jennek nevezi, de ez a kifejezés magában foglalja az emberiességet és az erényt is. Az ember morális lény, különleges, csak rá jellemző vonásai kiemelik a természetből. Az egyén egyszerre olyan, amilyen, és amilyennek lennie kellene. Mindenkiben ott a lehetőség a változásra, amelyre minden ember képes. "A közép mozdulatlansága” aktivitásra sarkalló fogalom: az embert a szükséges, észszerű és hatékony cselekvés felé orientálja, amellyel példát mutathat családjának, földesúrként alávetettjeinek, uralkodóként az egész országnak. Különbséget kell tenni jó és rossz között, a tudásnak pedig „hasznosnak” kell lennie, azaz gyakorlati intelligenciával kell párosulnia. A „nemes ember” és a „közönséges ember” ellentétében a sokoldalú, gondolkodó, empatikus, megfontolt, tehát példaként állítható embert állítja szembe a felszínes, hebehurgya, önfejű demagóggal. Az államigazgatással kapcsolatban a következő szentenciát tárja az uralkodók elé: „Ha panaszt hallok, nem vagyok jobb senkinél. Azzal törődöm, hogy panasz ne szülessen.” A konfucianizmus alapművét @Dana értékelte: https://moly.hu/ertekelesek/969226

A hagyomány szerint a taoizmus Lao-ce munkássága nyomán született, de nem lehet biztosan tudni, hogy a mester valóban létező, történelmi személy volt-e, vagy sem. Mindenesetre K'ung-ce hivatkozott rá, és a maga stílusában sárkányhoz hasonlította, azaz olyan entitáshoz, amely még a tudós emberek számára is felfoghatatlan. Nehéz eldönteni, hogy ezzel tiszteletét fejezte-e ki, ugyanis a taoisták gúnyt űztek a konfucianizmusból. Valószínű, hogy a taoizmus alapműve, a Tao te king (Daodejing) nem egyetlen szerző műve, és akár évszázadok is eltelhettek, amíg elnyerte ma ismert formáját. Szokás a tao és a természetvallások közös gyökerét hangsúlyozni. Noha a taoizmus a természetet állítja középpontba (válaszul a konfucianizmus ember- és családközpontúságára), a Tao te king nem tartalmaz vallásos szövegeket, inkább az életről való elmélkedések és konkrét életvezetési tanácsok gyűjteménye. A tao „üres”, de nem azonosítható a „semmivel”. Minden benne van, és mindennek az ellenkezőjét is tartalmazza (jin és jang). Az ember igyekezzen a tao szerint élni, elsajátítva a „nem cselekvés” képességét. A „nem cselekvés” nem valamiféle kivonulás a világból, hanem a természetes, a célnak legjobban megfelelő, felesleges erőfeszítésektől mentes, azaz nem mesterkélt vagy erőltetett cselekvést jelenti. A cselekvés célja nem a példamutatás, hanem a sodródás az eseményekkel, fokozatosan közelítve a „lényeghez”, amely a felszín mögött mindenben benne van. @Ákos_Tóth értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/2636815

Míg a konfucianizmus a „letűnt aranykor” idealizált, patriarchális berendezkedése alapján az erkölcs és az emberiesség oldaláról közelítette meg az emberi lét kérdéseit, és lényegében meg akarta állítani a világot, a taoisták elfogadták a változás tényét, és olyan belső nyugalom* elérésére sarkallták követőiket, amely segít kívülről szemlélni a változás okozta traumákat. Lényeges, hogy mindkét irányzat a Kései Zhou-kor gazdasági és társadalmi sokkhatásoktól terhelt időszakában született, olyan időben, amikor a normális életet és a békés építkezést ellehetetlenítették a belső torzsalkodások és a folyamatos háborúk.

*E gondolat rokonságot mutat a buddhizmussal, amit a taoisták úgy hidaltak át, hogy az idegen irányzatot a sajátjuk lebutított változatának tekintették.

Kiemeltként lássunk egy olyan könyvet, amelynek szerzője megkísérli közelebb hozni K'ung mester tanításait a jelenkor emberéhez. @Jeffi értékelése:


>!
Jeffi P
Yu Dan: Konfuciusz szívből

Yu Dan: Konfuciusz szívből Ősi bölcsesség a ma emberének

Gyönyörű, könnyen érthető megfogalmazás és bölcsességek, kis történetek. Tényleg nagyon tetszett. És a könyv kivitelezése is kifejezetten szép, hangulatos, és azok a fejezeteket elválasztó képek is nagyon oda illők. Elsőnek féltem ettől a könyvtől, nem most volt elsőnek nálam, de múltkor vissza is vittem olvasás nélkül a könyvtárba. Lehet Konfucius elég ijesztő volt kezdetnek. Minden esetre most kézbe fogtam, és elég gyorsan el is olvastam. Jó volt ^.^

!

A nép körében igen népszerű két irányzat mellett azonban született a korban egy, az uralkodók számára egyszerűbben alkalmazható filozófiai rendszer is: a fajia (latinosan, a lex szóból származtatva: legizmus), amely az emberi lényeget kutató rendszerek éles ellentéte volt. Ez a totalitárius társadalom- és politikai filozófia abból indult ki, hogy az ember természeténél fogva önző, és csak „két fogantyú”, azaz büntetés és jutalmazás segítségével, tehát mindenki számára kötelező törvényekkel lehet irányítani. A legista irányzatok szerint a jó kormányzáshoz nem erkölcsös uralkodóra van szükség, hanem tekintélyen alapuló hatalomra, az udvar irányítására alkalmas módszerekre és az élet minden területére kiterjedő szabályozásra, azaz törvényekre. Mindezt legteljesebben Qin (Csin) államban valósította meg egy Ying Zheng nevű uralkodó, aki később győztesen emelkedett ki a hadakozó fejedelmek közül, és Kína történetében először egyesítette az egész országot.

Ying Zheng úgy találta, hogy egy ekkora hatalommal rendelkező uralkodóhoz méltatlan a fejedelmi cím (wang), ezért új titulust alkotott: Huangdinak neveztette magát (ezt szokás császárnak fordítani). Mivel úgy gondolta, hogy dinasztiája örök életű lesz, a rangját jelentő szó elé csupán sorszámot illesztett. Így született meg Qin Shi Huangdi (Csin Si Huan-ti), az „Első Császár” a kínai trónon. A külföld valószínűleg az ő neve (Qin – Csin – Chin) alapján nevezi „Csiniának”, Kínának az országot.

Huangdi vaskézzel irányította a hatalmas birodalmat, amelynek területét még tovább is növelte. Nagyarányú építkezésekbe fogott, többek között összeköttette az északnyugati határvidék egymástól független védműveit, a meglévőket kiszélesíttette és megmagasíttatta, aztán mindkét irányban tovább folyt az építkezés. Így épült fel a kínai Nagy Fal első verziója, amelyet a későbbi korok császárai tovább bővítettek. A falépítés célja nemcsak az északi barbárok (hiungnuk, mongolok, dzsürcsik stb.) kívül tartása volt (vagy inkább lett volna, hiszen a nomádok folyton megkerülték a falat), hanem a kínaiak odabent tartása is. A munkálatokat kivezényelt szabadokkal végeztették, akik tízezrével hullottak a megfeszített munkától, a nélkülözéstől és a járványoktól. A minden jel szerint (és nem minden alap nélkül) súlyos paranoiával küzdő uralkodó hasonlóan nagyarányú építkezéssel kívánta személyes védelmét és hatalmát biztosítani a túlvilágon is. Ma a világ nyolcadik csodájaként emlegetik azt a nyolcezer életnagyságú agyagfigurából* álló hadsereget, amelyet legyártatott magának, hogy egy város területével vetekedő nagyságú föld alatti rendszerben helyeztesse el őket, harci szekerek, lovak és lovasok, parasztok és parasztlányok (azaz a nép) figurái között, higanyfolyókkal körbevéve.

Az egyesítőt már életében tiszta szívből utálta a népe, zsarnoki uralkodása** és a rengeteg áldozatot követelő építkezései miatt. Regnálását akkora ellenszenv kísérte, hogy a későbbi korok kínai történetírói vagy egyáltalán nem említették meg, vagy igyekeztek bagatellizálni személyét. Jelentősége inkább a kései utókor számára fontos, hiszen ami a korabeli kínai gondolkodás alapján lényeges lett volna, a dinasztiaalapítás végül nem sikerült neki, mert egy elemi erejű lázadás rövid úton elvette tőle az „égi megbízást”. Jöhettek a Hanok, akik földosztást hajtottak végre…

*A figurák mindegyike egyedi, valószínűleg valamennyit valós személyekről mintázták. Az újabb kutatások alapján kimondható, hogy elkészítésükben európai, feltehetőleg hellén mesterek segédkeztek. Erre utal a formázás és kiégetés technikája, valamint a helyszínen talált, európaiakra jellemző DNS-minták.

**I. e. 213-ban még könyvégetésre is sor került. A despota ugyanis máglyára vettette a rivális filozófiai műveket és mindazon iratokat, amelyek ellentmondtak az ő uralkodási elveinek. Nemigen tűrte a „szabad sajtót”.

@vicomte monográfiát olvasott a falról: https://moly.hu/ertekelesek/1089156

@fióka karca pedig azt a kérdést is körbejárja, hogy vajon valóban látszik-e a Holdról a kínai Nagy Fal:


>!
fióka P
Érdekes világ

A kínai Nagy Fal a Holdról is látható

A Nagy Fal kínai neve Csang-cseng, avagy Vanli Csang-cseng, ami annyit jelent, hogy „tízezer li hosszúságú fal”. (A li egy ősi kínai mértékegység neve, a Tang-dinasztia idején, a Kr. u. VII-X. században 323 méter volt, manapság 500 méternek felel meg.) A kínaiak számára ez az építmény nemzeti nagyságuk és ősi kultúrájuk egyik legfontosabb szimbóluma. Egy kínai közmondás így hangzik: „Senki sem vagy, amíg nem láttad a Nagy Falat.” Ez volt a − gyakran csak jelképes − határ Kelet-Ázsia letelepedett, békésebb, földművelő társadalmai és az északi, nomád, harciasabb, állattenyésztő népek világa között. Nyugati végpontján Jiayuguan (Yíuquan) volt a legtávolabbi helyőrség, amely 1372-ben épült meg. A fal ennél is régebbi, a Han-dinasztia által építetett maradványai tovább nyújtóznak nyugat felé, és fokozatosan szétomlanak Gansu tartomány sivatagos részén. Keleten a fal Bohai-öbölnél, Shanhaiguan városnál éri el a tengert. A turisták általában a Pekingtől 64 kilométerre lévő, Badaling nevű részeit szokták meglátogatni, s ez a rész van a legjobb állapotban.
Rendkívül nehéz megállapítani a fal hosszúságát, hiszen még 2009-ben is feltártak korában ismeretlen szakaszokat. A falrendszer teljes hossza a történelem során összes mellékágával, árkaival és természeti védelmi rendszerével együtt a szakértők szerint 8851,8 kilométer volt, amelyből 6259,6 kilométer volt ténylegesen fal, a többi árok, hegy vagy folyó. Ezt nem szabad egyenletesen kígyózó vonalként elképzelnünk: a különböző korszakokban különböző helyeken kezdtek olyan falakat építeni, amelyek más falakkal párhuzamosan helyezkedtek el északabbra vagy délebbre. Egyes szakaszok nem kelet-nyugat, hanem észak-dél irányban húzódnak. Jelentős részei mára teljesen elpusztultak, egyes helyen két-három méteres romok maradtak csak belőle. A keleti és nyugati végpontot légvonalban mintegy 1800 kilométer választja el egymástól. A fal szélessége és magassága változó, legismertebb és legjobb állapotban lévő részein az átlagos magasság 7-8 méter, szélessége 7 méter az alapnál és 6 méter a fal tetején. Egyes őrtornyai elérhetik a 12 méteres magasságot és szélességet is. Az őrség ezekben az őrtornyokban lakott, itt tárolta fegyvereit, élelmét, és innen ügyelt a környező vidék biztonságára. A katonák zászlókkal, tűz- és füstjelekkel kommunikáltak a közeli helyőrségekkel, s időnként hírvivőket küldtek vezetőikhez.
Nehéz megmondani, hogy mikor kezdték el építeni a Kína északi határát védő falrendszert. Annyi bizonyos, hogy a Zhou- (Csou-) dinasztia bukása után, a hadakozó fejedelemségek korában (Kr. e. 476-221) vált szükségessé egy erőd-rendszer kiépítése. Amikor a Qin- (Csin-) dinasztiából származó „Első Császár”, Shi Huangdi (Si-huangti) uralkodása idején, a Kr. e. III. század végén falat emeltek az északról támadó, nomád xiongnuk (hsziung-nuk), a hunok feltételezett rokonainak támadásai ellen, már egy korábbi sáncrendszer vonalait követték. Kr. e. 102-től a Han-dinasztia folytatta a fal építését, és meghosszabbította azt nyugat felé. Természetesen a fal önmagában nem akadályozhatta meg a nomádok betöréseit, ha a központi hatalom nem tudott elég nagy hadsereget fenntartani, s nem tudta biztosítani a kommunikációt az építmény különböző részei között. „A Nagy Fal csupán egyetlen eleme volt egy sokkal összetettebb és kiterjedtebb rendszernek: szövetséges törzsek, amelyek közreműködtek a betörések elleni védekezésben; ellenőrzőpontok, erődítmények, előretolt helyőrségek; félkatonai települések; az odatelepített népesség megművelte területek” alkották. (Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Bp. 2001, Osiris Kiadó. 110-111. o. Antóni Csaba fordítása.) A békés nomádok engedélyt kaptak a falon belüli letelepedésre is. A központi hatalom meggyengülése idején pedig egyes kínai államok falakat építettek a szomszédos kínai államok féken tartása céljából is.
Az építkezés második szakaszára félezer év múlva került sor. A Nagy Fal egyes részeit a Kr. u. V. században a türk fenyegetés hatására már javítgatni kezdte az Északi Wei (Vej) Királyság, majd az Északi Zhou- (Csou-) dinasztia védműveit 585-től a Sui- (Szuj-) dinasztia hosszabbította meg 350 kilométerrel nyugati irányban. Amikor azonban a központi kormányzat elhanyagolta a fal karbantartását és ellenőrzését, a környező terület parasztsága természetesen ebből szerzett magának építőanyagot.
Az építkezés harmadik nagy korszakára a XV. században került sor, a Ming-dinasztia korában. 1403-tól 1435-ig a VI. századi erődítmények vonalát követte az építkezés, majd a keleti mongol törzsek támadásai miatt újabb védelmi vonalakat emeltek. „A Ming-korban épült, néhol két- vagy háromsoros falak teljes hossza megközelíti az 5000 kilométert. Ezek azok a falak, amelyeknek hosszú, összefüggő szakaszai még ma is láthatók Észak-Kínában, sőt, Peking közelében is.” (Ugyanott, 317. o.)
Az építésnél természetesen helyi anyagokat kellett felhasználni. Legrégebbi részei puszta árkokból és fakeretek közé döngölt földből készültek. Shi Huangdi császár korában valószínűleg az őrtornyok épültek meg először, a falakat pedig kő- és törmelékalapok emelték, döngölt földből. Nyugaton gyakran alkalmaztak földet és kiégetés nélküli téglát, keleten pedig követ és égetett téglát. Kikkel építtették meg? Valószínűleg katonákkal, rabszolgákkal és tönkrement parasztokkal. A termékeny vidékek lakói ugyanis aligha költöztek szívesen a kopár északi tájra. Az uralkodók ezért kiváltságokkal és kedvezményekkel próbálták rábírni a társadalom különböző csoportjait, hogy telepedjenek le a fal közelében.
A kínai Nagy Fal kapcsán leggyakrabban emlegetett legenda úgy hangzik, hogy ez az egyetlen emberkéz emelte építmény, amely a Holdról is látható. Még olyan színvonalas tudományos kiadványok is megemlítik ezt a csacsiságot, mint Caroline Blunden és Mark Elvin kulturális atlasza (A kínai világ atlasza. Bp. 1995, Helikon. 134. o.) vagy a neves Kína-szakértők által összeállított The Contemporary Atlas of China (London, 1988, Weidenfeld & Nicolson. 63. o.). Hogyan lehetne a Földtől átlagosan 384 393 kilométerre lévő Holdról megpillantani egy legszélesebb részén is mindössze 9,1 méteres földi építményt, amelynek ráadásul a színe is beleolvad a környezetébe? Hiszen akármilyen hosszú is, ebben az esetben csak a szélessége számít. Norberto López-Gil, a Murciai Egyetem professzora szerint a kínai Nagy Falat már 160 kilométer távolságból is ugyanolyan nehéz lehet felismerni, mint egy két centiméter vastagságú kábelt fél kilométerről. Még ha a kínai Nagy Fal élesen visszatükrözné a Nap fényét, vagy nagy erejű reflektorokkal lenne megvilágítva éjszaka, az űrutazó akkor is csak a fényt látná, és nem magát a falat. (Journal of Optometry, 2008. July-September, 3-4. o.) A cikk az interneten is olvasható: http://www.journalofoptometry.org/10.3921/joptom.2008.3.pdf
Más szakértők azt hangsúlyozzák, hogy a Holdról néha még a Föld kontinenseit is nehezen lehet megkülönböztetni egymástól. A Földtől mindössze 160 kilométerre lévő műholdakról is rendkívül erős látcsőre van szükség ahhoz, hogy megpillantsuk a kínai Nagy Falat. Ha pedig látnánk a Holdról, akkor természetesen a földi utcák és épületek nagy részét is látnunk kellene, hiszen a többségük szélesebb nála. Nem is beszélve a piramisokról, hidakról és repülőterekről.
Honnan származhat ez a legenda? A XVIII. századi, felvilágosult tudósok és írók körében igen nagyra becsülték a kínai tudományt és művészetet. Aligha véletlen, hogy a Wikipédia szerint William Stukeley (1687-1765) angol régész említette meg először ezt a tévhitet egy levelében 1754-ben. Az észak-angliai Hadrianus faláról írva így fogalmazott: „E nyolcvan mérföld körüli falat csak a Kínai Fal múlja felül, amely a Földgolyó egyik jellegzetessége, és a Holdról is felismerhető.” (The Family Memoirs of the Rev. William Stukeley. 3. köt. Durham, 1887, Andrews & Co. 142. o.) 1895-ben Henry Norman (1858-1939) angol újságíró és politikus is megerősítette ezt The Peoples and Politics of the Far East című könyvében (New York, 1895, Charles Scribner’s Sons. 215. o.): „Hírneve szerint az egyetlen emberkéz alkotta mű a Földgolyón, amely látható a Holdról.” Ebben a korszakban sokat fantáziáltak a Marson felfedezett állítólagos „csatornákról” − talán ezért gondolták, hogy a hosszú építmények felismerhetőek az űrből? Amerikában minden bizonnyal a népszerű Ripley’s Believe It or Not (Ripley − Hiszed-e vagy sem?) című képeskönyvsorozat 1932-es kötete és Richard Halliburton (1900-1939) újságíró Second Book of Marvels (A csodák második könyve) című kiadványa terjesztette el szélesebb körökben ezt a tévhitet. Bekerült a legtöbb útirajzba és történelemkönyvbe, állandóan emlegették, s ezért akkor sem kérdőjelezték meg, amikor már a tudomány nyilvánvalóvá tette, hogy semmi alapja nincs. Ráadásul a hazafias kínaiak érzékenységét is figyelembe kellett venni. Amikor 2003-ban Yang Liwei, az első kínai űrhajós visszatért az űrből, maga is bevallotta, hogy nem látta odafentről a falat. A kínai kormány kérésére azonban ezt a kijelentését kihagyták a hivatalos jelentésekből.

Kapcsolódó könyvek: Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit

Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit
28 hozzászólás
!

Mark Elvin: Fejlődés és stagnálás a kínai történelemben című könyvét sajnos még senki sem értékelte a Molyon, viszont a címe köré felépíthetjük a rovat következő részét. Most ugyanis a császárkor kétezer éves történelme következne, amelynek bemutatására természetesen itt nincs mód. Viszont megemlíthetjük az egymást követő dinasztiákat, felelevenítve, hogy melyik ciklus mivel járult hozzá a birodalom fejlődéséhez (vagy stagnálásához).

Han-dinasztia (i. e. 206 – i. sz. 220) – Az alapító először a feudális anarchia kínai verziójával találta szemben magát, földadományokkal elhalmozott rokonai ugyanis hatalmat is követeltek maguknak. Évtizedekbe telt, míg a közigazgatás újra központi irányítás alá került. A birodalom azonban így is tovább tudott terjeszkedni északi és déli irányban. Megjelent és gyorsan terjedt a buddhizmus, de az oktatásban a klasszikus konfuciánus tanok uralkodtak, a hivatalos filozófia pedig a taoista és legista elemeket is tartalmazó „új” konfucianizmus lett. Ebben a korban alkották meg a bürokratikus közigazgatás azon kereteit, amelyek aztán évszázadokig működtek Kínában. Ugyanakkor már a bürokrácia túlburjánzása is megfigyelhető volt, amit az uralkodók lojális eunuchok alkalmazásával igyekeztek ellensúlyozni. A kései Hanok már „tehetségtelenek voltak és önzők lettek”, hatalmuknak lázadás vetett véget, amelyet az újabb háborúkkal terhelt „Széttagoltság Kora” követett 220 és 581 között.

Sui-dinasztia (581-618) – A Suik helyreállíttatták az időközben megrongálódott Nagy Falat, és új csatornarendszert építtettek fővárosuk (Chang'an) és a Jangce alsó folyása között. Ez a csatorna biztosította aztán az adógabona és az utánpótlás szállítását. Az építkezés természetesen hatalmas emberáldozatokat követelt, ráadásul sikertelennek bizonyultak a Korea elleni hadjáratok, így a dinasztia elvesztette az „égi megbízást”.

Tang-dinasztia (618-907) – A Tang-korban játszódik Robert van Gulik híres sorozata, A kínai detektív (https://moly.hu/sorozatok/a-kinai-detektiv), amelyről esett már szó a rovat egy korábbi számában (https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kriminalis-tortenelem). A Tangok első százötven éve Kína legdicsőségesebb korszakai közé tartozik. A birodalom területe növekedett, megélénkült a kereskedelem Közép-Ázsiával (formálódott a Selyemút), Kantonban népes külföldi kolóniák éltek, a kikötőben perzsa és arab hajók értek partot. Ez a kozmopolitizmus kora volt Kínában, ami pezsgő életet és növekvő gazdagságot hozott. Felélesztették a Suik által újra bevezetett hivatalnokvizsgák rendszerét, és megnövelték a szakképzettség jelentőségét, egészen addig, míg végül a vizsgázott hivatalnokok ellensúlyozni tudták a hatalomvágyó arisztokrácia törekvéseit. Egy súlyos gondokat okozó katonai lázadás leverését követően azonban véget ért a befogadásra épülő korszak. Idegengyűlölet követte, amely a buddhizmus szisztematikus üldözésével párosult. A dinasztia összeomlása után újabb anarchikus időszak következett: Kína ismét darabokra hullott, 907-től 53 évig tartott a széttagoltság (Öt Dinasztia) korszaka. Úgy látszik, az idegengyűlölet az egységnek sem kedvezett.

Song (Szong)-dinasztia (960-1279) – A Song-éra nem egyszerűen a stagnálás kora volt, hatalmas területi veszteségekkel is járt. A barbár fejedelemségek egészen Pekingig hatoltak északon, az udvar kénytelen volt délre menekülni. Ugyanakkor a már a Tangok alatt megjelent nyomtatás ebben a korban vált általánossá, ami növelte az oktatáshoz és a művelődéshez való hozzáférést; a Jangce alsó folyásánál pedig jelentős mértékben fejlesztették a mezőgazdaságot. Emellett Kína megpróbálkozott a saját hajókon bonyolított tengeri kereskedelemmel is.

Yuan-dinasztia (1271-1368) – A mongol hódítás (ők is megkerülték a Nagy Falat) eredményként dzsingiszida dinasztia alakult, amelyet Dzsingisz kán unokája, Kubiláj alapított. Kubiláj kezdetben elütött a többi dzsingiszida hercegtől és hercegi unokától, mivel szívesebben tanult (kínai szerzőket olvasott), mint hadakozott. Viszont amikor a kínai hódítás során rákényszerült, tehetséges hadvezérnek bizonyult. Uralmát is körültekintően építette ki, ezzel évszázadokra megalapozva háza trónját. A hivatalnokvizsgákat szüneteltették, inkább az uralkodóhoz jobban kötődő külföldieket alkalmaztak a közigazgatásban. Szárazföldi úton európaiak is érkeztek a birodalomba, megindult valamiféle kapcsolat Eurázsia két végpontja között. Állítólag a híres utazó (avagy a híres szélhámos, aki sosem jutott tovább Kis-Ázsiánál, ahogy ma egyes kutatók vallják), Marco Polo is így zarándokolt el Kubiláj udvarába. Életéről és a mongol kínai császár udvarában eltöltött éveiről saját beszámolóján kívül is számos könyv született. Egyet nézzünk meg közelebbről @janomano értékelésével: https://moly.hu/ertekelesek/1090596

Ming-dinasztia (1368-1644) – A mongolok uralmát belső lázadások döntötték meg, s az egyik lázadóvezér került trónra. A Mingek első fővárosa Nanjing volt, de 1421-ben áthelyezték székhelyüket Pekingbe, amit ragyogó fővárossá fejlesztettek. Mivel a mongolok továbbra is gondot okoztak, erős hadsereg védte a Falat, de a tengeri flottát is megerősítették. A Mingek alatt fokozódott az önkényuralmi jelleg. Amennyiben az aktuális uralkodó gyengének bizonyult, a demokratizálódó hivatalnokrendszer ellensúlyaként az uralkodói ház egy-egy megbízható eunuchot emelt magas pozícióba. A szellemi élet kezdett elsekélyesedni, mert még mindig a klasszikus konfuciánus tanok ortodox értelmezését erőltették. A mezőgazdaság fejlődése stagnált, így a népesség növekedése egyre nagyobb gondokat okozott.

Qing (Csing) -dinasztia (1644-1911) – Az utolsó császári dinasztiát az északról betörő mandzsuk alapították. A mandzsuk terjeszkedéssel akarták megnyerni a kínaiak bizalmát, igyekeztek visszaszerezni a hajdani császárok által elfoglalt, de időközben elvesztett területeket. Sikeres hadjárataik némileg késleltették a birodalom hanyatlását, de nem tudták megállítani. A hivatalnokvizsgákon a lojalitást mérték, így a tehetség és a tudás leértékelődött, a hagyományos mezőgazdaság pedig már nem volt képes ellátni a hatalmasra nőtt népességet. A korrupcióval átitatott bürokrácia nem állíthatta meg a hanyatlást. Kína szegényedett, az elégedetlenség újabb lázadásokhoz vezetett (Tajping-felkelés az 1850-es évek közepén). Végül a nép egyenesen a császári berendezkedés ellen fordult. 1912-ben kikiáltották a Kínai Köztársaságot.

Edward L. Shaughnessy Kína-monográfiáját @szigiri értékelte:


>!
szigiri
Edward L. Shaughnessy: Kína

A könyv igen igényes szöveges anyagot tartalmaz, neves amerikai professzorok tollából és egész gazdag a képanyag is. Nem a mai Kínát, hanem a régi birodalmat mutatja be, annak viszont több szegletét (gyógyítás, történelem, vallás, társadalom). Komoly vastagságú anyag, majd 300 oldal, bár nekem maradtak ki részek (például tea, ételek, képzőművészet, nyelvi irodalmi kutúra, stb.). Első áttekintésnek első osztályú, az ára talán kicsit borsos, szóval csak akciósan ajánlom.

!

Kedves Moly! Amennyiben eljutottál idáig, egyrészt minden tiszteletem a tiéd, másrészt innen már lazíthatsz, mert a rovat második felét igyekszem lazábbra venni.

A kínai nyelv és írás sajátosságai miatt a rendkívül szerteágazó klasszikus kínai irodalom magyarul nehezen visszaadható. A nyelv nem ismer toldalékokat, ugyanaz a szó többféle jelentéssel is megjelenhet: az élőbeszédben a hanglejtés*, írásban a szavak mondatban elfoglalt helye határozza meg szófajukat és jelentésüket. Ehhez járul a sajátosan kínai költői képek használata, amelyek semmitmondónak vagy öncélúnak hathatnak a kínai filozófia és életérzés beható ismerete nélkül. Nehéz így észrevenni s még inkább átélni a kínaiak mindent átható törekvését a harmóniára, vagy akár felfedezni a humort és a gúnyt az írásokban. A kínai líra és próza az árnyalatok művészete. A nagyepika történetvezetése gyakran epizódok láncolatára épül, az alkotók szemrebbenés nélkül iktatnak be repetitív elemeket, mert a forma jelentőségét többre tartják az akciónál.

Az elbeszélés műfaja a Tang-korban emelkedett először művészi színvonalra. A kor ún. „különös történetei” a népmesékből és a mitológiából merítettek, de témájuk volt a szerelem és a történelem is. A Tang-kori témák a későbbi korok regényeiben és színpadi műveiben is megjelentek. A klasszikus kínai regény kialakulásának előfeltételeként a jórészt a hivatalnoki karban dolgozó írók az „irodalmi” nyelvtől a beszélt nyelv irányában történő elmozdulással modernizálták és szélesebb kör számára is érthetővé tették az elbeszélések nyelvezetét. A regény műfajának kialakulása a Sungok idején kezdődött, a rendkívüli népszerűségre szert tett nagyepika virágzása a Yuan- és a Ming-korra datálható, az utolsó jelentős művek a mandzsu Qingek idején születtek. A regényirodalom hat évszázada alatt íródott több ezer alkotás közül, a fent említett sajátosságok miatt is, alig néhány tucat élvezhető a mai európai olvasó számára. A molyok között népszerűek a magyarul is megjelent klasszikus kínai regények, novellás- és verseskötetek. Lássunk néhányat:

Cao Hszüe-Csin: A vörös szoba álma
@Bélabá: https://moly.hu/ertekelesek/1823449

Si Naj-An: Vízparti történet
@Timár_Krisztina: https://moly.hu/ertekelesek/1780929

Virágos gyertyák
@Bla: https://moly.hu/ertekelesek/1967271

Vu Cseng-en: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története
@vicomte: https://moly.hu/ertekelesek/2287318

Nézzünk meg egy Ming-kori novelláskötetet is:
Pu Szung-ling: A pokolbíró
@Kuszma: https://moly.hu/ertekelesek/3066116

*A többség „tonalizáló” nyelvet beszél. A hanglejtés megváltoztatja a szó jelentését és/vagy szófaját, s ezzel a mondatban betöltött szerepét. Az északi nyelvjárásban négyféle hanglejtést alkalmaznak, a déliben hatfélét.

S végül egy idézet ebből a ragyogó verseskötetből @psn jóvoltából:


>!
psn

Tu Fu: RÉSZEG DAL

Magas polcra felkúszik ügybuzgó urak sora
s kevesebb a semminél bölcs Cseng Csjen hivatala;
amazoknak jut elég, pecsenyék meg csemegék,
Cseng Csjen mester asztalán jó ha rizs az eleség;
fejében a bölcselet Fu Hszi korán túltehet,
költőként különb lehet, mint Szung Jü, avagy Csü Jüan:
sok erényét tisztelik, de sorsa vigasztalan,
híre túl-hat számtalan korszakon – mind hasztalan.
S engem, Tuling vándorát, röhögés körülkereng,
rövid és szűk a ruhám, hajam kopott kóca leng,
császár magtáraiból jut rám rizs öt kurta seng
és ad néha vacsorát a vén fehérfejű Cseng.
Ha pénzhez jutunk, egymásnál vagyunk,
bizony mulatunk, bőven nyakalunk,
az enyém-tiéd feledésbe hull,
halhatatlanul így dorbézolunk.
Tiszta éjszakákon át isszuk a tavasz borát,
kinn harmat, benn lámpaláng, lessük szirmok záporát,
dalunk kóvályog, lebeg, átlengik a szellemek,
nem féljük a holnapot, sem az árokszél porát.
Hszjang-zsu bármekkora volt, mégis fazekat súrolt,
Jang Hszjung leveté magát a torony-erkélyen át;
messzi honba készülődsz te is, dalok mestere,
kunyhód, köves földjeid zöld mohhal nőttek tele.
S nékem mire jó a vers ereje és kelleme?
hisz egyformán hamu lett Cse rabló és Kung Fu-ce.
De a jajt-bajt meg se halld: míg az élet ere tart,
poharunk legyen tele, szét ne váljunk sohase!

Tu Fu

!

A hagyományos kínai világszemléletből hiányzik az a fogalom, amely rokonítható lenne az általunk használt „társadalom” kifejezéssel. A kínai felfogás szerint az emberi tevékenységnek két színtere van: a család (belső) és az állam (külső) – így fér meg egymás mellett a konfucianizmus és a legizmus. Minden társadalmi szervezeti egység vagy közvetlenül a családokra épült, vagy a családok felépítését tekintette mintának. A család volt a morális rend alapja s egyben az egész politikai felépítmény alapegysége. A családfőkhöz hasonlóan, a vezetők kötelessége volt önmaguk művelése, fejlesztése, hogy hatékonyabban vezethessék a rájuk bízott közösséget, és jótéteményeikkel képesek legyenek felemelni azt. Ez elvben igaz volt az arisztokráciára és a császárra is.

Ennek egyik jele a kézműiparnak az európai mércén jóval túlmutató, széleskörű mecenatúrája volt. A céhek is a családok mintájára szerveződtek, tevékenységükhöz pedig hathatós anyagi támogatást kaptak a császártól és a világi előkelőktől. Ezzel is magyarázható az a ragyogó művészi teljesítmény, amely az iparosréteget jellemezte a vasöntőktől, réz- és bronzművesektől, selyemszövőktől és festőktől a dinasztiánként eltérő technológiát és díszítőelemeket alkalmazó porcelánkészítőkig, a festőművészekig, a miniatürizálást is tökélyre fejlesztő szobrászokig, vagy a monumentális faépületek oromdíszeinek készítőiig.

Mindemellett Kína elsősorban mezőgazdasági ország volt, népessége széles tömegeit a többnyire töredékföldeket művelő parasztság tette ki. Az arisztokrácia tudatában volt annak, hogy a parasztok termelik meg a javakat, amelyek életben tartják a gazdagokat, ezért a paraszti osztályt – természetesen maguk alatt – közvetlenül az írástudók utáni helyre sorolták a szolgának tekintett kézművesek és a megvetett kereskedők (a korabeli felfogás szerint ők nem termeltek, csak felhasználták a javakat) elé, és lehetővé tették, hogy a falusiak tehetséges gyerekei magasra emelkedhessenek a hivatali vagy katonai ranglétrán. A dinasztiák sikerének alapfeltétele volt, hogy milyen hatékonyan tudtak a parasztság számára megfelelő környezetet teremteni. Ezért szültek elégedetlenséget a feleslegesen túlzó építkezések, amelyek elvonták a földekről az értékes munkaerőt, és az építtetők megfeledkeztek az élet tiszteletéről. Mint láttuk, a dinasztiák többségét parasztlázadások buktatták meg.

Raymond Dawson monográfiája átfogóan tárgyalja Kína négyezer éves történelmének gazdasági, társadalmi és kulturális vonásait. @Meledien értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/858678

A hétköznapi élettel két kiadvány is foglalkozik.

A Magánélet a kínai császárok korában, amelyből itt egy idézet @déli_báb jóvoltából: https://moly.hu/idezetek/149936,

és egy, öt francia szerző által jegyzett, gazdagon illusztrált könyv, @szabszev értékelésével:


>!
szabszev
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Nagyon tetszett ez a kötet is! Olvasmányos, érdekes, de nem próbál meg túl sok információt a könyve sűríteni. Sokkal jobban tetszett, mint az előzőleg olvasott Mátyás király koráról szóló könyv. Rengeteg új dolgot tudtam meg belőle, bár néha nehezen követtem a szavak, tisztségek kínai neveit, de szerencsére ezek csak mintegy kiegészítésként szerepeltek a magyar nevek mellett. A képanyag ennél a könyvnél is nagyon jól kiegészítette a szöveget és az élet szinte minden területét érintette. A legjobban nem is tudom, hogy melyik rész tetszett: érdekes volt a család leírása, de az írás és írástudók, hivatalnokok fontossága is. Igen érdekes könyv egy szerintem eléggé kevéssé ismert és a töriórákon eléggé érintőlegesen tárgyalt korról és helyszínről.

!

Most vissza kell térnünk az eseménytörténethez, amelyben sorsdöntő fordulatok következtek be a kínai történelemben, s bár közvetlenül nem érintették, mégis megbolygatták a ciklikus rendet.

Mint láttuk, az első európai utazók, szárazföldi úton, már a XIII. század végén eljutottak Kínába. Az első európai hajó azonban csak a XVI. században kötött ki a kínai partoknál. Először a portugálok vetették meg a lábukat, kereskedelmi telepet alapítva Makaón. A terület aztán a XX. század végéig tulajdonukat képezte, 1999-ben adták vissza a Kínai Népköztársaságnak. Azonban ennél közelebb európai hajó nem merészkedhetett a „Középső Birodalomhoz”, sokáig nem is jött létre intenzív tengeri kereskedelem Európával. A kínaiak ugyanis nem szívelték a messziről jött idegeneket. Egyrészt minden Kínán kívüli országot „alávetettnek”, a birodalom leendő részének tekintettek (akárcsak a dzsingiszidák – keleten nem voltak szűkmarkúak a célok kitűzésében), másrészt zavarta őket a hittérítés, harmadrészt pedig az európaiakat egyszerűen mosdatlan barbároknak tartották. Közelebbről nézve: a birodalmi államszervezet a XIV. század vége óta semmit sem változott (egészen a XX. századig ez volt a helyzet), így képtelen volt bármi újat, „mást” befogadni.

A XVII. század végén megjelentek az angolok, és telepet létesítettek Kantonban. A következő száz évben ez a város lett a nyugati kereskedelem központja. A kínaiak a tea-, selyem- és porcelánszállítmányokért cserébe nem angol árut, hanem színezüstöt kértek, minek következtében egy idő után megcsappantak Britannia ezüstkészletei. Az angolok hamar rájöttek, hogy ópiumért cserébe a kínaiak hajlandók ezüsttel fizetni, így a nemesfém kezdett visszaáramlani Angliába, hogy aztán egy része teáért és a többi keleti áruért újra áthajózzon a tengeren Kantonba. Emiatt viszont Kína ezüstkészletének mennyisége vált ingataggá, ami inflációhoz vezetett, továbbá megrendítette az ezüstre épülő adórendszert, és ez lépéskényszerbe hozta a más bajokkal is küszködő Qing-kormányzatot.

A kínaiak megtámadták a kantoni brit kolóniát, mire 1840-ben megjelent a brit flotta a kínai partoknál. Kitört az első ópiumháború, ami a néhány hajóból és legfeljebb kétezer emberből álló brit haderő fényes győzelmét hozta. Az 1842. augusztus 29-én megkötött nankingi szerződés értelmében a britek megkapták Hongkong szigetét, és Kína több kikötővárost is kénytelen volt megnyitni az európai hajók számára. Egy évre rá a britek elnyerték a „területenkívüliség” jogát, azaz brit állampolgár fölött nem ítélkezhettek kínai hatóságok. A további két ópiumháború teljességgel megnyitotta Kínát az európaiak előtt, így létrejöhettek az első európai nagykövetségek Pekingben. Ezzel megszűnt az európai államok „alávetett” szerepe, a császár egyenrangúnak ismerte el a követséget nyitó országokat.

Kína a nankingi szerződéstől számítja az „egyenlőtlen szerződések” korát, amely félgyarmati szintre süllyesztette birodalmukat.

A hongkongi angol kolónia születésének körülményeiről szól James Clavell híres regénye. @kvzs értékelése:


>!
kvzs P
James Clavell: A Tajpan

Politika, történelem, szerelem, kaland, bosszú, kultúra; minden van ebben a könyvben és ez a minden tökéletes érzékkel van keverve így egy izgalmas, letehetetlen könyv a végeredmény.
Clavell már megint nagyon jó érzékkel adagolja a történelmi, kultúráli, politikai háttérinformációkat, amelyek így nem agyonnyomják a történetet, hanem még izgalmasabbá teszik.
Külön érdekes volt számomra olvasás közben azt hallgatni, hogy egy európai még mindig milyen nehezen boldogul Kínában, hogy az elmúlt 170 év alatt nem sokkal került közelebb a keleti és a nyugati gondolkodásmód. Lehet, hogy áprilisig még újraolvasom.
Ja, és Mejmeg teljességesen kedvenc lett, ajíjje :)

!

Az ópiumháborúk sokként érték Kínát. A kínaiak a mongolok óta most először találkoztak maguknál nagyobb hatalommal és erővel. A mandzsu-kínai kormányzás azonban pusztán azt a következtetést vonta le, hogy az európai fegyverek jobbak a kínaiaknál, tehát hasonlókat kell gyártani. Megkezdődött az „önerősítés” korszaka, azaz a modern technika részbeni átvétele, amihez semmilyen egyéb reform nem társult. Az új fegyverek birtokában Kína magabiztosan szállt szembe a franciákkal Vietnámban, majd a japánokkal Koreában, de mindkét háborút elvesztette. Különösen a japánoktól elszenvedett vereség volt fájdalmas számukra, hiszen egy olyan „barbár” országgal kellett megalázó békét kötniük, amelyik korábban éppen Kínát másolta.

Időközben megjelent a színen az USA is. Az amerikaiak attól tartottak, hogy a többi nagyhatalom kiszorítja őket a kínai kereskedelemből, ezért a „nyitott kapuk” elvét akarták érvényesíteni. Kínát gyakorlatilag érdekszférákra osztották az idegen nagyhatalmak, és úgynevezett „koncessziós területeket” hoztak létre az ország belsejében. Ezek úgy működtek, mint állam az államban, a kínai hatóságok nem rendelkezhettek fölöttük. Az egyik sanghaji park kapujára rögzített feliratot, miszerint „Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés”, a kínaiak olykor még ma is felemlegetik a nyugatiakkal folytatott tárgyalásaik során.

Mindez abban az időben érte Kínát, amikor az olvasott, gondolkodó réteg már átfogó reformokon, gyakorlatilag az alkotmányos monarchia előkészítésén dolgozott. Azonban minden terv hamvába holt azzal, hogy a konzervatív vezetőréteg ragaszkodott az ortodox hagyományokhoz, egyedül az „önerősítést” engedték tovább működni. Pedig a kínaiakat nagyon sértette az idegenek gátlástalansága, s még az is olaj volt a tűzre, hogy a mandzsu uralkodóosztály is idegen volt. Az európaiak által erőltetett vasútépítések háttérbe szorították a belkereskedelem addigi metódusát, a kikötök személyzete, a rakodómunkások és a folyami hajók legénysége így földönfutóvá vált. Jórészt ezekre a nincstelen tömegekre támaszkodott a „bokszerek” fanatikus, idegengyűlölő szervezete, amely 1900 májusában felkelést robbantott ki. A császári ház a felkelés mellé állt, de a felkelők szorult helyzete láttán kiegyezett az idegenekkel, hogy megőrizhesse hatalmát. A mandzsuk ezzel végleg elvesztették a nép bizalmát.

A századforduló körüli idők válságos időszakában játszódik Pearl S. Buck népszerű regénye. @kedaiyun értékelése:


>!
kedaiyun
Pearl S. Buck: Az édes anyaföld

Egy ideje gyűjtögetem már a kínai témájú könyveket, és ez is könyvtári vásári szerzemény, tehát csak a szokásos… Sokáig halogattam az olvasását, mert érdekelt, de belelapozva nem tűnt olyan izgalmasnak. Aztán egyszer csak elkezdem olvasni. Tévedtem. A könyv számomra lebilincselő volt, végig érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel, hogyan alakul a sorsuk. A könyv egy kínai parasztcsalád életét mutatja be, és évtizedeket fog át a történet. Láthatjuk, hogyan változik körülöttük a világ, és hogyan változnak ők maguk is. Wang Lung a főszereplő, akinek története ott kezdődik, hogy feleséget szerez magának, egy rabszolgát, a hallgatag, kötelességtudó O-lant. Átélnek éhínséget, szegénységet, eljő a gazdagság kora is. Mindig jött valami fordulat, ami új irányba terelte a dolgokat.
Nagyon tetszett a könyv stílusa. Sokszor beleláthatunk Wang Lung fejébe, és látható, hogy mennyit tépelődik. O-lan sorsa tragikus, és az is, hogy abban az időben (19-20. század fordulója) a lánygyermek csak rabszolga lehetett. Néha nehéz volt megérteni Wang Lung cselekedeteit és dühítő volt látni, hogy néha elfelejtette, honnan jött. Hosszú utat járt, amíg földművesből földesúrrá vált. A következő generáció pedig még jobban eltávolodott a paraszti világtól. Vajon az édes anyaföld megmarad?
Nemrég megtudtam, hogy a könyv egy trilógia első része, így lehet, hogy majd egyszer elolvasom a folytatásokat is, habár a történet kerek így is. A filmet is szívesen megnézném, melyből a borító képei származnak. Érdekes egyébként, hogy a főszereplőket amerikai, nem ázsiai színészek játsszák. Erről eszembe jutott egy korábbi olvasmányom, Lisa See: Sanghaji lányok , ahol pontosan erről írnak, hogy kínai származású színész nem kapott főszerepet a 30-as években.

!

1908-ban, elvetélt reformkísérleteit torzónak hagyva, meghalt Ce-hszi anyacsászárnő, utóda, Pu Ji pedig gyermekként lépett trónra 1910-ben. Ő lett Kína utolsó császára. Az ország gyakorlatilag még mindig a középkorban élt. Mármint a kínai középkorban, amelyben a termés fele a magánhadsereget tartó földesúré, a maradékból a császár is szemezget, a gyereklányokat pedig rabszolgának adják, mert „másra nem jók”. 1911-ben a már korábban is a császári ház ellen szervezkedő Szun Jat Szen vezetésével jelentős felkelés robbant ki, amely megdöntötte a császári hatalmat, s egy évre rá kikiáltották a köztársaságot. A japán megszállással járó I. világháború tovább rontotta Kína helyzetét. A kormányzat nem írta alá a párizsi békét, amiben számos területet japánhoz csatoltak volna, de arra már nem jutott erő, hogy az országot átvezessék a békébe. A birodalom, mint már oly sokszor, széthullott, és 1916-ra hadurak martaléka lett.

Pu Ji, az utolsó császár önéletírása olyan ember története, aki semmiről sem tehet, csupán rémülten szemléli a körülötte zajló tragédiát. @LuPuS_007 jóvoltából álljon itt egy jellemző idézet a könyvből:


>!
LuPuS_007 P

Ki is volt George Washington és Napóleon, hogy Watt felfedezte a gőzgépet, Newton pedig rájött, hogy az alma miért hullik a földre – mindenről fogalmam sem volt. Mindössze annyit tudtam a világról, hogy a káosz létrehozta a két formát, a két forma megalkotta a négy jelképet, a négy jelkép megteremtette a nyolc szabályt.

66. oldal

!

1920-ra megerősödött a Szun Jat Szen alapította Guomingtang, és ekkor alakult meg a kommunista párt is. 1927-ben már Chiang-Kai-shek vezette a Guomingtangot, és sikerült Kína egy részét egyesítenie. Mivel azonban ő is és a kommunisták is egypárti kormányzásra törekedtek, az ország számos vidékén polgárháború folyt közöttük. Az 1937-es japán invázió átmenetileg egymás mellé rendelte a két hatalmi gócot, de ’45-öt követően kiújultak a harcok. 1949-re a kommunisták kerekedtek felül, és Mao Zedong (Mao Ce-tung) vezetésével kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Chiang-Kai-shek Tajvanra szorult vissza, ahol a mai napig működik a Kína által el nem ismert Kínai Köztársaság.

A kommunisták az ’50-es évek közepéig viszonylag mérsékelt politikát folytattak, addigra azonban megmutatkoztak a rendszer gyengéi. A fejlődést lassúnak tartó Mao meghirdette a „nagy ugrás” politikáját, amelyben mindent az erőltetett iparosításnak rendeltek alá, a parasztságot pedig hatalmas „népi kommunákba" szervezték. Mindez éhínséghez vezetett, ami bizonytalanná tette Mao helyzetét a párt élén. Hogy megelőzze ellenfeleit, meghirdette a „kulturális forradalmat”, amelynek valódi célja a pártvezetés, az értelmiség, és általában véve a lakosság megfélemlítése volt. Mao kulturális forradalmának kegyetlenkedései Sztálinéival vetekedtek.

Jung Chang és Jon Halliday Maoról írt esszéjét @Kuszma értékelte: https://moly.hu/ertekelesek/2409068, a korról pedig a szépirodalom nyelvén is szólt a kínai szerző.

Én @eme értékelésével búcsúzom erre a hónapra.

OLVASSÁTOK A MERÍTÉS TÖBBI ROVATÁT IS!


>!
eme P
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Vadhattyúk. Andersen meséje jut róla eszembe, meg a gyönyörű, kecses patyolatfehér madarak. A fehér borítón virágzó faág. Rózsaszínes-vörös, pehelykönnyű virágszirmok. Alcím: Kína három lánya. „Csajos” könyv, gondolom, még akkor is, ha huszadik századi kínai családtörténet.
Soha cím és borító nem csapott be ennyire. Nem, nem kell félreérteni, a könyvben nem csalódtam, sőt. Olyasmibe nyertem betekintést, ami jópár holokauszt- és gulág-könyv után is döbbent csendet keltett bennem. Mert ott visszhangzik benne a szolzsenyicini és orwelli világ, de valami több is, valami egyedi, mondhatnám sajátosan kínai, ha ismerném annyira a kínai kultúrát, hogy ilyen kijelentésekbe bocsátkozzam.
Az ember azt hinné, hogy már nem érhetik meglepetések a témában. Mekkorát téved… Nem olvastam még olyan emlékiratot, dokumentarista művet, de disztópiát sem, amely túlszárnyalta volna azt, amit ez a könyv leír, bemutat. Pedig semmi nyoma túlzásnak, hatásvadászatnak. Mindvégig viszonylag tárgyilagosnak, dokumentáltnak, visszafogottnak és őszintének érzed az elbeszélést. Mégis, szinte rémálomként bontakozik ki belőle a huszadik századi Kína, főként a Kuomintang, a Mao-évek, és a kulturális forradalom aberrációja. Iskolában lakó, sokszor hónapokig, évekig haza nem látogató tizenévesek, akik többezer kilométeres zarándoklásokra indulnak Pekingbe, vagy Mao szülőházához, éhségben, nyomorban, szardíniaként összeszorulva a vonatokban; családot, gyermeket, gyakran mellőző, csak és kizárólag a pártnak élő szülők, feleséget életveszélyben is magára hagyó férjek, gondolkodás nélkül kultúrát és embert pusztító vörösgárdisták – egyáltalán az ember (elkövető és elszenvedő ember) megalázásának és agymosásának olyan mértéke, amitől nemcsak képletesen, hanem konkrétan is összeszorul a gyomrod. És mindez nácizmus, fasizmus, Sztálin és mindenek után, a hatvanas, sőt hetvenes években. Bizonyára kell egy bizonyos történelmi múlt, gondolkodásmód és szokásrend mindehhez. Ugyanez a múlt biztosítja azonban a világosabb, pozitívabban emberi oldalát is a történetnek. A családcentrikus Kínát a párthoz fűző vakhit Kínája sem képes teljesen elpusztítani. Szét lehet zúzni szobrokat, el lehet égetni festményeket, könyveket, rommá lehet dúlni palotákat, múzeumokat – meg lehet semmisíteni a történelem tárgyi emlékeit, de a kézzel nem fogható értékek minden agymosás ellenére úgy-ahogy életben maradnak. Mint fuldoklónak az oxigén, olyan jólesett olvasni a szeretet, a másik ember és nem a párt és eszme iránt tanúsított önzetlenség, a megbocsátás, a felébredő lelkiismeret, a nyitás, a gondolkodás, a saját véleményért való kiállás történeteit. Azt, hogy még a leghűségesebb pártkatona is kételkedni kezd, mikor utolsó pénzeken összevásárolt könyvtárát megsemmisítik. Azt, hogy a lélek nem eladó.

Nem könnyű megemészteni az olvasottakat, az ember még napokig vissza-visszatér hozzájuk gondolatban. Összevet és morfondírozik magában, párhuzamokat von, eltéréseket konstatál, és újra meg újra elképed azon, hogy mire is vagyunk képesek (negatív és pozitív értelemben egyaránt)…

14 hozzászólás
!

FELHASZNÁLT IRODALOM

Raymond Dawson: A kínai civilizáció világa
https://btk.ppke.hu/uploads/articles/772735/file/regiki…
http://tortenelemcikkek.hu/node/323
http://wiki.konfuciuszintezet.hu/index.php/K%C3%ADna_t%…
http://korkep.sk/cikkek/kultura/2016/10/16/egy-uj-felfe…
https://kinablog.blog.hu/2011/03/26/a_kinai_agyaghadser…
https://mult-kor.hu/szenzacios-felfedezes-irhatja-at-a-…
http://wiki.konfuciuszintezet.hu/index.php/Konfuciusz
http://wiki.konfuciuszintezet.hu/index.php/Konfucianizmus
http://adiguru.hu/mester-konfuciusz/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lao-ce
https://mult-kor.hu/cikk.php…

A ROVAT KORÁBBI SZÁMAI

https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mezopotamia-a-kezdet-kezdete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-i-vilaghaboru
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-habsburgok-egy-karrier-tortenete
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kertesz-erzsebet-hosnoi
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sirhant-muvek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-huszarosan
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-sprechen-sie-finnugor
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-48-03-15-maskeppen
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-szabadkomuvesseg
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-templomosok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-romantikus-historiak
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-bizanc-ezer-eve
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-nagyok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-memoar-avagy-a-tortenelmi-en
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-eb-ura-fako
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-italiai-reneszansz
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-kriminalis-tortenelem
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-szamurajok-es-sogunok
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-mar-az-okorban-is
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-hollos-matyas
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-gyarmatvilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-ismeretlen-vandorai
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-eloitelettol-a-tomeggyilkossagig
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-iii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-ii
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-very-british-i
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-torok-vilag
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-csaladregenyek
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-az-erem-masik-oldala
https://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-polgarhaboruja
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-amerika-a-gyarmatoktol-a-fuggetlenseg-kivivasaig
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-napoleon-es-a-tobbiek
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tortenelem-elott
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-europa-a-pestis-idejen
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-passuth-laszlo
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-ii
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-vikingek-i
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-claudius-es-nero
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-tatarjaras
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-az-okori-egyiptom
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-a-keresztes-hadjaratok
http://moly.hu/merites-rovatok/molyragta-tortenelem-rubiconon-innen-rubiconon-tul

TÖRTÉNELMI TÁRGYÚ KIHÍVÁS, ezúttal @silverstark jóvoltából »»»»


>!
silverstark

Olvassunk történelmi regényeket/fikciókat! olvasós regény történelmi

Elolvasandó könyvek száma12
Elkezdődött2018. december 4., 12:51
Jelentkezés vége2019. január 1., 00:00
Véget ér2019. december 31., 23:59

Olvassunk történelmi regényeket/fikciókat!

Sokak által egyre inkább kedvelt műfaj a történelmi regény, hiszen szerte ágazó, izgalmas és más műfajokkal is jól megfér.
Ennek fényében kellene elolvasni 2019 minden egyes hónapjában egy könyvet (tehát összesen tizenkettőt), amely egy történelmi eseményt dolgoz fel.

Ami nem kikötés:
– oldalszám
– nyelv (akármilyen nyelven lehet olvasni),
– műfaj ( lehet tehát horror, thriller, dráma, romantikus, kaland stb.)
– lehet újra olvasás is

Kikötések!!!
– jelentkezz a kihívásra
– az olvasásokat 2019. január 1-től fogadom
– valós történelmi eseményt feldolgozó művet kell olvasni, vagy legalább is erősen történelmi ihletésű legyen!
– legyen benne minimum kettő ókorban játszódó történet és minimum kettő a 19. században játszódó történet!
– nem baj, ha van benne néhány fiktív karakter, de a valóságban is létezett személyek is legyenek benne!
– ami talán kicsi nehezítés: magyar szerzőtől nem ér olvasni!
– csillagos értékelés minimum
– egy hónapban csak egy könyvet fogadok el és ugyanabban a hónapban kell a végére érned, amiben elkezdted!
– ide kérem az olvasásaitokat : https://moly.hu/zonak/olvassunk-tortenelmi-regenyeket-fikciokat
– év végén pedig szeretném egyben kérni őket

Egy kis segítség, hogy mikből érdemes választani, csak ne feledjétek el, magyar szerzőtől nem lehet : https://moly.hu/cimkek/tortenelmi-regeny

Jó olvasást! :)

22 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!