MolyComics

Rovatgazda
!

Kép: spoiler

Sziasztok!

Ismét elrepült a két hónap, remélem, továbbra is jó egészségben olvassátok jelen sorokat. Ugyan ezúttal nem sok hírrel tudok szolgálni, viszont a Képregénybörze, valamint a -fesztivál kapcsán bőven érkeztek új kiadványok, amiket aztán a kiéhezett közönség lelkesen értékelt is, szóval volt miből merítenem. Nem is szaporítanám a szót, csapjunk bele!

Pár megjelenési információ:
– A GooBo kiadónál érkezik a következő Marvel-kötet, a Köpeny és Kard, valamint az eredeti Dragonero-történet, amiből az itthon már ismert széria kinőtte magát: https://moly.hu/karcok/1517473 (@GooBo)
– A Vad Virágok belevág a Dilbert-képregények kiadásába. (Korábban már próbálkoztak vele itthon más kiadók is.) https://moly.hu/karcok/1513338 (@fowler)
– A Prédikátor és az Y: Az utolsó férfi kikerülnek az újságárusi terjesztésből: https://moly.hu/karcok/1511092 (@luke19)
– A Marvel Legendák 11. kötete Bendis utolsó, a Marvelnek írt sorozatát, az Oltalmazókat tartalmazza majd: https://moly.hu/karcok/1506604 (@fowler)
– Várhatóan márciusban érkezik A Dűne képregényadaptációjának első kötete magyarul: https://moly.hu/karcok/1520137 (@Gabo_SFF)

@Molymacska élménybeszámolója a 16. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválról: https://moly.hu/karcok/1505846
…valamint a Szembejön az ismeretlen kiállításmegnyitóról: https://moly.hu/karcok/1504990

Idén nem dúskáltunk képregényfilmekben, de úgy tűnik, év végén még befut az olaszok mestertolvaja, a hazai közönség előtt sem ismeretlen Diabolik legújabb élőszereplős feldolgozása:


!

Kép: spoiler

Az utolsó előtti huszár Indiegogo kampánya óriási sikernek bizonyult, így talán nem meglepő, hogy hatalmas várakozás előzte meg a képregény megjelenését. Nos, a várakozásnak vége, befutott az első kötet, és a molyos értékeléseket átfutva igencsak megérte várni rá.


Ivenn P>!
Varga Bálint Bánk – Tuli Krisztián: Az utolsó előtti huszár

Úgy érzem, hogy én ezt a képregényt brutálisan fogom szeretni, ha egyszer kijön az összes része. Mert így az első issue alapján nekem úgy tűnik, hogy ez egy családi dráma lesz horrorba és I. vh-s Magyarországba oltva, weirdet idéző ocsmány-undorító, de látványos szörnyekkel, elképesztően hangulatos, igényes, intenzív rajzokkal és egy jól kitalált, megtervezett sztorival. És mindezt magyar alkotók kezéből magyaroknak, magyarosan. Wow.
Csak így tovább, engem már megvett kilóra a két főszereplő testvér, ebből a pár panelből is jól kirajzolódott a dinamikájuk és a személyiségük, akárcsak a kevesebb spot-lightot kapott szereplőké is. A történet kellően felkeltette az érdeklődésem, kapásból csak úgy húsz kérdés felmerült bennem a sztoriban előre haladva: spoiler. Szóval nagyon várom a folytatást!
Kicsit félek, mert mint megtudtam ez egy nagyon elhúzódó Indiegogo kampánynak a végterméke, de ugyanakkor bízok benne, hogy az első rész sikere arra buzdítja majd az alkotókat, hogy minél hamarabb elkészítsék a folytatást. Ennek nem kellene félbemaradnia, mert még soha nem láttam még csak hasonlót sem magyar alkotóktól. Epic.
Imádom az alapkoncepciót, a huszárokat, „Kiscsillagot”, a halott, de törődő szellembátyót, a sötét gótikus/horror stílust, a szörnyeket, Gábor urat, aki úgy néz ki a szemüvegével, mint ha egy steampunk laboratóriumból lépett volna ki, és Rebekát is, aki körülbelül egész idő alatt csak cigizett. Többet kérek ebből pls, minél többet!
Fél csillagot csak azért vonok le, mert túl rövid volt – NAGYON rövid –, illetve mert az összes megszólítás előtt hiányzott a vessző. :D (Elnézést, én sem vagyok mindig a vesszők császára, de ez annyira alap. Légyszi, valaki legközelebb bétázza már le a szöveget helyesírásilag! Köszi.) Egyébként zseniális indítás volt, sokkal jobb, mint amire számítottam. Örülök, hogy megvásároltam, innentől fogva mindegyik rész be lesz szerezve, az tuti!

!

Kép: spoiler

Cs. Horváth Tibor a rendszerváltás előtti hazai képregények megkerülhetetlen alakja, rengeteg irodalmi mű képregény-adaptációjának forgatókönyve fűződik a nevéhez. Így aztán stílszerű, hogy életrajza is képregényformában jelent meg.


peterszebeni I>!
Koska Zoltán: A nagy Csé

Ritkán adok abszolút 5 csillagos értékelést, de úgy érzem, most maximálisan jogos.
Koska zoltán talán valaha készített legjobb képregénye. Nagyon jól vegyíti az önálló hangot az életrajzzal, és számomra, aki nem igazán ismeri CS. Horváth Tibor munkásságát is abszolút érthető, és érdekes volt.
Számomra ez a fajta képregényes dramaturgia, amit annak idején kialakítottak az irodalmi adaptációkkal, mindig inkább visszatetsző volt. Én a későbbi Kandi lapok által elkezdődött nyugati képregényeken keresztűl ismerkedtem meg ezzel a médiummal.
De Zoli képregényén keresztül nem csupán érthetőek lettek a körlmények, ami miatt így alakult (ezeket mondjuk nagyrészt eddig is ismertem), hanem egyenesen emberközelivé tette ezt a világot.
Nagymamám lakásában találtam úgy fél éve egy régi Csé, és Fazekas féle Ben Hur képregényt, rögötön utána elolvastam azt is, hogy teljesebb képet kapjak erről a meghatározó személyről.

!

Kép: spoiler

Ahogy a hazai könyvkiadók előszeretettel nyúlnak a díjazott könyvek felé, úgy a képregénykiadóktól sem idegen díjnyertes művek hazai megjelentetése. Nos, az utóbbi időben két Eisner-díjazott sorozat is megkezdte hazai pályafutását. Előbb a Vad Virágok kezdett bele az itthon Konc címet kapó Bone-ba, ami érdekes elegye a könnyed humornak és a dark fantasynek. A kiadó igencsak rákapcsolt, hisz már a harmadik kötet is kapható az első omnibus kiadással egyetemben. Lássunk egy értékelést a második kötetről:


perezvon>!
Jeff Smith: Konc 2. – A nagy tehénfutam

A Konc második része is igazi jó móka, remélem hogy a gyerekek és kiskamaszok is rátalálnak. Konc Füle továbbra is reménytelenül szerelmes Tövisbe, sőt szerelmes levelet is ír, közben pedig Svindli meg akarja bundázni a tehénfutamot, hogy övé legyen a fogadások teljes bevétele, valamilyen rejtélyes kavarodás van a sárkányokkal, és a legjobb karakter, a tehénfutamot ember létére rendre megnyerő nagymama valahogy mindig mindennek a közepében található. Azt hiszem hogy gyerekként oda letten volna ezért a sztoriért, abszolút a Dagobert Bácsi legszebb emlékeit idézi fel bennem olvasás közben, amiért csak maximum pontot tudok adni, kevesebbet semmiképp. Közben pedig ez egy nagyon szépen végiggondolt képregény, pöpecül kibontott jelenetekkel, amiknek a tanulmányozását mindenképp ajánlom kezdő képregényrajzolóknak.

!

Kép: spoiler

Másik Eisner-díjasunk pedig a Giant Days, mely itthon az Egyetemre mentem címet kapta. A sorozat eredetileg 2011-ben indult webképregény formájában, hogy aztán 2014 és 2019 között 54 füzeten keresztül kövesse Esther, Susan és Daisy egyetemi tanulmányait és életét. Remélhetőleg a hazai siker sem marad el, és itthon is végigmehet ez a külföldön igen népszerű széria.

Ha egy képregény lesz az aktuális Merítésből, amit elolvasol, akkor én ezt javaslom, kezdőknek is ideális olvasmány, mely remélhetőleg kapudrogként szolgál majd.
A Merítés-szerkesztők további ajánlatait itt találhatjátok: https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol


Molymacska P>!
John Allison – Whitney Cogar: Egyetemre mentem 1. – Veletek megleszek

Sokat hallottam a Giant Daysről, így amikor megjelent az első része magyarul, egyszerűen nem tudtam neki ellenállni, és tudtam ezt el kell olvasnom. Nem csalódtam benne.
A történet igazából nagyon egyszerű: három barátnő egyetemre ment, kollégiumban lakik, és történnek a történni valók. Mivel a három csajszi személyisége alapokban különbözik, ezért szinte természetes, hogy az egyetemi teendők mellett, saját személyiségük is bajba fogja sodorni őket.
Nagyon tetszett, hogy minden fejezet egy jól felépített történet köré épül, és bár vannak átkötések és nagyívű szál, mégis ezek a kisebb történetek tudnak igazán viccesek lenni. Az első fejezet inkább csak ismerkedés a szereplőkkel, ám a másodikban már bejön az influenzaszezon. Nagyon tetszett, hogy koronavírustól független az egész, mégis nagyon jól látható benne a kis mindennapi vírusmegelőző életünk. Külön plusz pont a lázálmokért, mikor megláttam azt a két panelt, sírva nevettem, mert a legutolsó betegségem alkalmával nekem is pontosan ilyen lázálmaim voltak. Haláli volt.
A harmadik fejezet az (amerikai) egyetemekre jellemző sráchonlap készítésről, és a lányok „versenyeztetéséről” szólt. Vicces volt, mert egyrészt (ha nem is ilyen szinten) de valós a problémakör, másrészről meg a kis feminista szívemet melengette a téma (ahogyan később a LMBTQ szál is. Azt hiszem az én elfajzott nő lelkemnek az a képregény kell XD ) Az utolsó fejezetben pedig Daisy születésnapja kerül terítékre, és a következő kötetet beharangozó bál lehetősége. (hát lehet így lezárni egy történetet? Lehet? Nem, nem lehet! Mikor jön a következő rész?)
Ami nekem nagyon tetszett, hogy nagyon modern a képregény. 2015-ben kezdték el készíteni, és ez látszik rajta. Modern témákkal foglalkozik, modern köntösben, és közben mégis populáris tudott maradni. Külön kiemelném, hogy nagyon tetszett benne, hogy ez inkább lányos képregény, és bár fiúk is olvashatják, de inkább olyan McGraw-féle fiúk. Hihetetlenül jó volt kezembe venni egy olyan (magyar nyelvű) képregényt, ami nemcsak lányoknak szól, hanem fiatal lányoknak. nagyon jó, hogy young adult, és amivel szerintem sok lányt belehet vonzani a képregények világában.
Mivel az újszülöttnek minden új, és én 200+ képregény után is újszülöttnek érzem magam, ezért ki kell emelnem, hogy nagyon tetszett a narratívája a képregénynek. Nagyon egyszerű a rajzolás, modern, színes, és a panelek is ezt követik, de közben valami pluszt is nyújtanak. A visszaemlékezéseknél Susan fejével jelzi, hogy ezt ő narrálja, miközben a színekkel is nagyon erősen tud jelezni, hogy éppen mi történik. Közben pedig az arcok nagyon jellegzetesek, rögtön tudod, mi történik, kicsit mangás hatása van, vagyis nekem sokszor az eltúlzott kifejezések jutottak az eszembe.
A magyar kiadás korrekt, de sajnos nem tudta elérni nálam a nagyon jó színvonalát. Több helyen az idegen eredetű szavakat lefordított, pedig nem kellett volna, és nagyon azt éreztem, hogy ők szeretnének minél jobban, minél jobbat csinálni, de valahogy a kontextust nem sikerült a fordítónak eltalálni, és így egyszerűen nagyon idegen mondatokat sikerült végül leírniuk. Ha erre figyelnek a következő kötetnél, valószínűleg nem lesz probléma szerintem.
Remélem, hamar jön a következő rész, mert nagyon érdekel, mi lesz belőle. A bál is irtózatosan izgalmasan hangzik, és remélem McGraw bajusza is el fog tűnni egyszer, hogy meghódítsa Susan szívét.
Ezt a képregényt csak ajánlani tudom, ha szereted a young adult történeteket, amik az életedről szólnak. Modern, humoros, és életszerű, de közben megvan benne egy enyhe romantikus szál is. Szerintem borzasztóan jó képregény.

3 hozzászólás
!

Kép: spoiler

Az olasz képregények rajongóinak sem kell szomorkodniuk, hisz az elmúlt időben több sorozat is folytatódott, mint pl. a Diabolik, a Maximum Bonelli, vagy a Zagor. Ezzel egy időben a Frike az újdonságra kiéhezetteket is megörvendeztette, amikor a Bonelli újabb klasszikus hősét hozta el Tex képében a hazai olvasóknak.


ftamas>!
Mauro Boselli: Tex: A könyörtelen

Ha valaki nagy drámát akar, akkor ez nem az ő kötete. Itt azt a 60 évvel ezelőtti westernt kapjuk, amelyben a főhős két revolverrel és egy puskával elintézi az összes rosszfiút. Egy tipikus vadnyugati kaland, ahol a rosszfiúk többen vannak, rosszat tettek, a jók meg utánuk mennek. Indiánok és fegyverek mindkét oldalon, mindezt gyönyörű rajzokkal.

!

Kép: spoiler

Maradva a fekete-fehér képregények közt, mindenki hőn szeretett barbárja is megérkezett egy újabb kötet formájában. Az előző kettőnél vastagabb kiadvány csupa klasszikus Howard-történet adaptációját tartalmazza, így garantált a történetek minősége. A grafikai megvalósítás pedig nagyrészt John Buscema nevéhez fűződik, így gyönyörű képeken láthatjuk, ahogy Conan felszecskázza az aktuális ellent, vagy épp királyságokat (na meg alkalmasint hercegnőket) dönt meg.


A_Nagy_Levin P>!
Roy Thomas: Conan kegyetlen kardja 3.

Harmadszor is ugyanaz.
És egy kicsit más. A hosszú történet nagyon jól csúszott, izgalmas volt és szórakoztatott. (Már amennyire egy Conan-történet izgalmas lehet. Nagy meglepetések nem értek.) És aztán a másik hosszabb lélegzetű történet is egészen jól működött. Még a rajzolóváltások sem okoztak különösebb gondot. Változatlanul igaz, hogy ez nagy dózisban csömört okoz, szóval, Conant úgy kell fogyasztani, akár a deszertbort, apró kortyonként. És úgy nagyon jó. A Sword and Sorcery egyszer s mindenkorra helyére kerülhet.
Különben pedig várom a következő részt. Még párducléptű, lávaként izzó kék szemű barbárt!

!

Kép: spoiler

Ahogy az előző MolyComicsban írtam, a GooBo bezárta a saját boltját, és mostantól a Bubi Bolt forgalmazásában kaphatóak a köteteik, akik ráadásul ledobtak egy kisebb bombát azzal, hogy a korábban a Csodálatos Pókemberben ezerfelé darabolt, olykor hiányos minisorozatokat elhozzák kötet formájában. Ezek közül az első Claremont klasszikusa, a Rozsomák és Kitty Pryde lett, de ahogy fent olvashattátok, már készülőben a következő kötet, a Köpeny és Kard.


fowler P>!
Chris Claremont: Kitty Pryde és Rozsomák

Azt hiszem, ez lesz az az értékelés, ahol kiütközik, hogy olyan sokféleképp és irányba kellene elfogulatlannak lennem, hogy az már nem fog menni. De azért megpróbálom pontokba szedni, hogy miért nem, és talán magamat is meggyőzöm, hogy nem magyarázkodásképp írom mindezt…

1) A nosztalgiafaktor. A 90-es évek derekán A csodálatos Pókember volt számomra „A” szuperhős képregény. Olvastam én minden mást is, amit csak egy baranyai kisváros lakótelepi kisdiákja olvashatott akkoriban, de mégis Pókember volt „A”. Aztán jött A csodálatos Pókember 35. száma 1992 áprilisában. Persze előtte már lehetett tudni, hogy rövidesen bemutatkozik az X-Men idehaza is, még névadó versenyt is hirdettek egy korábbi számban, aminek eredményeképp Kolosszus és Árnyék elnyerte az azóta is használt magyar nevét (ha jól emlékszem, a „Fémizom” és az „Éjmanó” voltak még lehetséges befutó nevek – nem bánom, hogy nem ezek mellett tette le a voksát a „Xerkesztő” – sic!). Szóval jött az 1992. év áprilisa, egy 52 oldalas Pókember számmal, aminek a második felében az Uncanny X-Men 159-es füzete kapott helyet, benne egy olyan történettel, ami visszavonhatatlanul berántott, és a mutánsok rajongójává tett. És rá egy hónapra, 1992 májusában szintén a CsodaPók lapjain találkozhattam először Kitty Pryde és Rozsomák történetével. Darabokban leközölve, több mint egy év alatt a végére jutva, de végül csak megismertem a teljes sztorit, amit akkor elsőre nem tudtam teljesen helyre tenni. Óriási szerencsémre nyaranta több hetet töltöttem falun a nagyszüleimnél, ahová az összes létező képregényemet (is) magammal vittem minden alkalommal, és amellett, hogy órákon át másoltam a számomra legkedvesebb képkockákat A/4-es méretre nagyítva, egy ilyen nyaralás során került sor a történet újraolvasására, immár egyben. És akkor ütött be igazán. A nosztalgiafaktort Bryan Adams klasszikusával összefoglalva: „Those were the best days of my life”, így tehát akkor is elfogult lennék ezzel a történettel, ha nem lenne 2. és 3. pont. De van.

2) A második nem más, mint maga Chris Claremont. Akkoriban még fel sem fog(hat)tam, micsoda fantasztikus dolgot vitt véghez ez a Londonban született, ámde amerikai írózseni, akiről a Wikipedia úgy emlékezik meg: „16 éven keresztül (1976–1991) volt írója az Uncanny X-Men történeteinek, mely időszak alatt a képregény a műfaj egyik legsikeresebb sorozatává nőtte ki magát.” 16 év. Akkoriban sem volt éppen semmi, és akadnak azért azóta is ugyanazon sorozaton eltöltött hosszú időszakok egy-egy író életében is, de Claremont valami olyat alkotott, ami 30-40 év után is megkerülhetetlen. Furcsa egybeesés, hogy pont élete fő művének befejezése után jelent meg itthon az első, a 16 éves omnibuszból kiemelt parányi epizód. Sokan sokféleképp méltatták őt előttem, legyen még elég annyi, hogy azóta sem sikerült még teljesen, minden részletre kiterjedően megismernem ennek a bizonyos 16 évnek a termését, de mondjuk 98%-on járok.

3) Kitty Pryde és Rozsomák maga. Mindkét karakter az abszolút kedvenceim közé tartozik évtizedek óta. Mindkettőjük megalkotója maga Claremont, viszont az igazán nagyszerű bennük az, hogy nem ő az egyetlen (koránt sem), aki jól tudja írni őket, aki valódi, élő, lélegző, a negyedik falat áttörni képes karakterré tudta őket formálni. De mindennek a gyökere itt van, ebben a történetben. És akkor eljutottam az elfogulatlanságomat magyarázó gondolatmenetem végére. Ennyit máskor egy egész kötetről nem írok, így hát világosan látszik számomra is, milyen megkülönböztetett helyet tölt be a világomban ez a történet. Ami emellett mégis kiemelendő, az a

4) GooBo Team, és a tőlük megszokott külcsín és belbecs. Nem vagyok (sosem voltam) HC-fetisiszta, épp úgy tud működni egy képregény is TPB vagy akár füzet formátumban is a szememben, mint egy keményborítós kiadás. spoiler Az az elhivatottság és profizmus, amit a GooBo részéről az elmúlt évek során a Maximum Bonelli (és oldalhajtásai) sorozat és a Valiant sorozat fordítása és szerkesztése, a Zorro sorozat megírása, rajzolása, szerkesztése, illetve a Nagy Marvel Kérpegénygyűjtemény Kingpin-éra után keletkező fekete lyukból való kirántása és gatyába rázása során tapasztalhattunk, a családi vállalkozás most induló, női szakága esetén is tetten érhető. Ez a formátum az én szememben méltó mind ahhoz, amiről az előző 3 pontban ömlengtem. Ismét maximális respekt.

Áttérve a történetre: annak közvetlen előzménye is nagyon fontos a cselekmény szempontjából: A Marvel-szuperhősök Titkos Háborúja során a Túlontúli által összefércelt Csatabolygón a „jók” oldalán az X-Men is felbukkan – Kitty Pryde nélkül, aki a Földön maradt. Velük van azonban Kitty szerelme, Kolosszus, akit egy súlyos sérülés után egy a szintén a Csatavilágra került idegen lány, Zsaji meggyógyít, ámde erejének mintegy mellékhatásaként Kolosszus beleszeret spoiler. Jim Shooter és Bob Layton tehát alaposan alátettek Kolosszus és Kitty kapcsolatának, mivel a Földre visszatérve orosz barátunk egyik első dolga, hogy szakítson Kitty-vel. Kitty ekkor Chicagóba (haza) utazik, ahol az épp válófélben lévő szülei közül az apjánál igyekszik átvészelni a szerelmi bánatot. Cseberből vederbe kerül szinte rögtön, amikor is lefüleli, hogy az apja gyanús japán alakokkal „üzletel” – a történet során szépen feltárul előttünk ennek az elsőre látszólag csak a cselekményt beindítandó szálnak minden fontos eleme, és kiderül, hogy nem hogy véletlenek nincsenek, hanem minden mindennel (is) összefügg. A lényeg: a rosszarcú jakuzák magukkal viszik Mr. Pryde-ot Japánba, Kitty pedig (nyilván) minden szülői utasítással szembe szállva felszökik egy Japánba tartó repülőre, és az apja után indul. A teljes történetet nem fogom leírni, mert azok a „velem egykora születésű” (sic! Szalacsi Sándor) képregényrajongók, akik a SEMIC Interprint kiadó kiadványain (is) nevelkedtek, betéve tudják, akik pedig az utánam következő generációk tagjai, ennek a gyönyörű kiadványnak a segítségével megismerhetik.

Ami számomra ebben a formátumban a korábbiaknál picit jobban kiütközött, az a jellemfejlődés. Kitty esetén nem is kérdés, hogy a sarkaiból eleve kifordult világa tovább fordul és csavarodik az események következtében. Rozsomák életében a történet eredeti megjelenésekor (a hatrészes mini-képregénysorozat 1984 és 1985 között jelent meg) még bőven a rejtélyek domináltak, így maga az Ogunnal való kapcsolatának megismerése felért egy wow-élménnyel, de személyiségének komplex jellege (mutáns hős, pótapa, szamuráj, nőcsábász, hősszerelmes, hogy mást ne mondjak) ebben a történetben is remekül megmutatkozik. A történet kisebb hibái és esetleges következetlenségei egyáltalán nem zavarók, az új fordítás remekül sikerült, egyszerre friss és korhű, számomra csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt: mi történt Kitty korcsolyájával?! :)

Örülök, hogy ez a történet méltó köntösben is felkerülhetett a polcomra, ahol akad még hely Köpeny és Kard, a Megtorló és a Fantasztikus Négyes az X-Men ellen számára is – hé, csak szólok, utóbbi sztoriban Kitty (és Rozsomák is) ismét központi szerepet kap! ;)

3 hozzászólás
!

Kép: spoiler

Neil Gaiman rajongói valószínűleg már kiéhezve várják a Sandman következő kötetét. Az éhség átmeneti csillapítására a Fumax meglepte az olvasókat a szerző Hugo-díjas novellájából készült képregénnyel, melyben Sherlock Holmes világa találkozik a lovecrafti Cthulhu-mítosszal egy érdekes krimi- és horror-elegyet alkotva.


Dávidmoly>!
Neil Gaiman: Smaragdzöld tanulmány

Történelmi tanulmányaink egyetlen biztos konklúziója, hogy a helyzet mindig fordulhat még rosszabbra.
*
– Vakációzni jött, levegőváltozásra vágyott…
– Úgy érti, színházra, szajhákra és játékszalonokra.
*
Meglep, hogy nem a saját nevén mutatkozott be, hiszen jól csengő név az öné, melyet tisztelet övez.

A képregény alapjául szolgáló novellában Gaiman két számomra igen kedves, első látásra talán nehezen összeegyeztethető világot sző össze mesteri módon off, megfűszerezve még néhány sziporkázó fiktív hirdetéssel (ezek a képregényben is megtalálhatóak), amelyeket a viktoriánus rémtörténetek prominens alakjai adtak fel. Ehhez még hozzátenném, hogy maga a novella az egyik kedvencem Gaimantől (amikor több mint tíz éve először olvastam, napokig a hatása alatt voltam), így talán nem túl meglepő, hogy ehelyütt nem akarok a történetről áradozni. Biztos kézzel kivitelezett, finom megmunkálású mestermű, olvassa el mindenki maga.
Ami a jelen képregényes feldolgozást illeti: pontos adaptáció, amely az eredetihez képest csak minimális sűrítéssel él, a képvilág vonalas nyerssége pedig jól illeszkedik ehhez. Bár a spoiler ábrázolása kissé túlságosan köznapira sikerült, de akad néhány kifejezetten hátborzongató jelenet. Az egyik kedvencem az, ahol a gyilkosság helyszínén a nyomozó a fejébe húzza a kalapját: a szeme árnyékba borul, az ajka széles, de örömtelen, cinikus mosolyra húzódik…
Pompázatos módon spoiler, ami már az eredeti novellának is az egyik legszellemesebb és legizgalmasabb fogása volt. Detektívtörténet a detektívtörténetben, ha úgy tetszik. Szerencsére Gaiman tisztességesen játszik, így az, hogy spoiler, a kánon ismerői (vagy akár a figyelmes olvasó*) számára a történet végére aligha lehet rejtély.**
Öt zacskó dohány az ötből.

*: spoiler
**: ha mégis: spoiler.

3 hozzászólás
!

Kép: spoiler

A végére hagytam a nagyágyút. Eredetileg áprilisra volt tervezve Warren Ellis egyik, ha nem a legismertebb sorozatának első kötete, ám a koronavírus közbeszólt, most viszont végre kezük közé kaparinthatták a képregényszeretők eme őrült cyberpunk történet első harmadát.


pinter_bence I>!
Warren Ellis: Transmetropolitan – A teljes gyűjtemény 1.

"Furcsa érzés visszatekinteni az eredetileg 1997 és 2002 között megjelent Transmetropolitanre, amit hét éve eredetileg félig a laptopomon, félig egy Kindle fekete-fehér kijelzőjén olvastam végig – jó részét egy külügyes zsíroskenyértúrán Krakkóban, ahol útitársaim nem szétdrogozott gonzóújságírók voltak, hanem az MTI és az akkor még Simicska alatt kormánypárti Hír TV munkatársai.

Az egyik szempont az, hogy közben Warren Ellisről, a Transmetropolitanen kívül még egy és ezer fontos képregényt jegyző alkotóról éppen idén nyáron kiderült, hogy simán és gátlástalanul felhasználta rocksztár-státuszát az elmúlt évtizedekben arra, hogy folyamatosan nőket használjon ki, akár egy időben többet is, aztán gyorsan dobja őket.

Érdekelt, hogy ez a nagyon para viselkedési mintázat tetten érhető-e bárhol a képregényben, de ennek kevés nyomát látni: van persze visszatekintve egy érdekes íze annak, ahogy Spider Jerusalem az első asszisztensét próbálja figyelmeztetni arra, hogy a srác, aki vele jár, csak kihasználja.

A másik érdekes változás, hogy 2013-ban, amikor először olvastam, még csak épp elkezdtem újságot írni. Olyankor az ember még idealistább, és el is hiszi, hogyha valaki tényleg igyekszik tűzön-vízen az igazság feltárására, akkor azzal eredményeket érhet el az életben – a Transmetropolitan világában Spider Jerusalem tényleg ügyeket képes fél kézzel gépelve, a másikkal pedig lövöldözve eldönteni.

2020-ból, egyrészt több évnyi tapasztalattal a hátam mögött, másrészt ránézve a mai valóságra a helyzet ennél nyilván jóval bonyolultabb, ráadásul ez az idealizált kép 1997-ben sem volt igaz. Manapság azonban már a nyilvánvaló igazságok sem érdekelnek senkit, hiába vannak leírva világosan és tisztán; miközben a nyilvánvaló hazugságokkal sincs senkinek különösebb problémája.

Bár az újraolvasáskor is élveztem, hogy egy újságíró a főhősünk, maradjunk annyiban: jóval szkeptikusabban olvastam, hogy mit képes elérni.

Egy dolog biztos: a sztori még mindig tanulságos, és üt, ahol ütnie kell, ehhez Holló-Vaskó Péter fordítása is hozzátesz: Jerusalem minden káromkodása és egysorosa ül magyarul."

A teljes ajánló az Azonnali Könyves Kálmán rovatában: link


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!