MolyComics

Rovatgazda
!

Kép: spoiler

Sziasztok!

Ahogy az előző MolyComicsban említettem, az ősz beköszöntével véget ért az uborkaszezon. Különösen az őszi börzére időzítve látták el olvasnivalóval a kiadók a képregények rajongóit, így bőven jut olvasnivaló a hosszú őszi és téli estékre.
No de még odébb van az év vége, addig még bőven érkeznek új kiadványok, amikből lehet válogatni, vagy épp a Jézuskától karácsonyra kérni.

Először is lássuk a legfrissebb megjelenési infókat:
– A Kockás után elindult a Fekete-Fehér Kockás is: https://moly.hu/karcok/1340066 (@Doctor_Manhattan)
– A Hahota és a Kockás után a Kretén is újraindult: https://moly.hu/karcok/1350008 (@Razor)
– Új kiadásban érkezik a Lencsilány: https://moly.hu/karcok/1348473 (@Doctor_Manhattan)
– Novemberben érkezik a Kázmér és Huba felfedezése: https://moly.hu/karcok/1347873 (@Doctor_Manhattan)
– Ősz végén a Cicerótól jön a Nimona c. fantasy képregény: https://moly.hu/karcok/1336273 (@cicerokiado)
– A @Fumax-nál november elején érkezik a Monstress 2. kötete, hó végén pedig a Deadpool-alakulat és a Dredd bíró: Minden birodalom elbukik normál és limitált változata. A decemberi megjelenések is eldőltek már: a Sandman 2. és a Locke & Key 3., záró kötete mellett jön a Death – Halál újranyomása is. https://moly.hu/karcok/1348039 (@Fumax)
– A Halál az újranyomás mellé kap egy limitált változatot is: https://moly.hu/karcok/1344742 (@Doctor_Manhattan)
– Decemberben jön a Marvel+ idei utolsó különszáma, benne a Bérhősökkel: https://moly.hu/karcok/1342615 (@elge76)
– Szintén decemberben érkezik az idei utolsó Marvel Legendák, a Vasember: Mandarin: https://moly.hu/karcok/1345204, https://moly.hu/karcok/1348269 (@Razor, @elge76)
– A DC-kiadványok sorát meghosszabították 120 kötetre: https://moly.hu/karcok/1327965 (@luke19)
– Jövőre érkezik a Frike Comicstól egy, Az ördög jobb és balkeze filmekhez kapcsolódó képregény: https://moly.hu/karcok/1336713 (@Kopaszkutya84)
Spawn 2020-as tervek és előfizetési információk: https://moly.hu/karcok/1330400 (@elge76)
Peter Parker Pókember és Marvel Legendák 2020-as tervek és előfizetési információk: https://moly.hu/karcok/1328442 (@Razor)

Vegyes hírek és olvasnivalók:
– A @Fumax legújabb keretszerződése a DC Black Label kiadványaira szól: https://moly.hu/karcok/1344155 (@Doctor_Manhattan)
– A Nagy Marvel-Képregénygyűjteményt egy ideje már elhagyta a Kingpin, az 58-60. köteteket (illetve egy esetleges folytatás esetén a következőket) a @GooBo fordítja majd: https://moly.hu/karcok/1347992 (@Doctor_Manhattan)
– A Hellboy idei Winter Specialja egy Budapesten játszódó történetet is felvonultat, ráadásul egy magyar rajzoló, László Márk prezentálásában: https://moly.hu/karcok/1346130 (@Doctor_Manhattan)
– A DC Black Labeljén belül egy Joe Hill nevével fémjelzett horror-minisorozat indul (mégis mi más lehetne?): https://moly.hu/karcok/1336587 (@Doctor_Manhattan)
– A Marvel bejelentette filmes univerzumának negyedik fázisát: https://moly.hu/karcok/1332610 (@Roboraptor)

Előzetesek:
Bloodshot: https://moly.hu/karcok/1346877 (@elge76)
Javában megy a Titans 2. évada, ahol bemutatkozott Superboy és Krypto: https://moly.hu/karcok/1342305 (@elge76)
Deathstroke animációs sorozat: https://moly.hu/karcok/1340613 (@GreggDoUrden)
Birds of Prey: https://moly.hu/karcok/1338364 (@Doctor_Manhattan)

Új, hazai képregényes csatorna indult a YouTube-on: https://moly.hu/karcok/1331558
A srácok videóit @Best_of_Comics név alatt megtalálhatjátok itt a Molyon is. Én most zárásképp a friss Saga 4-ről készült bemutatójukat hagynám itt:


>!
Best_of_Comics
Képregény

Csináltunk egy videót a Saga 4. kötetéről, ami múlt héten jelent meg itthon. Nekünk változatlanul bejön a cucc.

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Brian K. Vaughan: Saga 4.

Brian K. Vaughan: Saga 4.

Kapcsolódó alkotók: Brian K. Vaughan · Fiona Staples

1 hozzászólás
!

Kép: spoiler

A brit 2000 AD heti képregényantológia 1977 februárjában indult, és bár több kiadót is megjárt, mind a mai napig megjelenik – nemrég hagyta el a 2150. számot. Bár az antológia egyértelműen Dredd bíró kapcsán a legismertebb, vitathatatlan érdeme olyan, mára neves alkotók bemutatása, mint például Neil Gaiman, Alan Grant, Garth Ennis, Dan Abnett, Grant Morrison vagy épp Alan Moore. Az utóbbi úriember rajongói az elmúlt időszakban nem panaszkodhattak, hisz sorra jönnek ki a műveit tartalmazó kötetek. Ezek sorát gyarapítja a Halo Jones balladája is, mely a 2000 AD oldalain megjelent három Halo Jones-sorozatot gyűjti egy impozáns kötetbe.


>!
Solymár_András IP
Alan Moore: Halo Jones balladája

Ajaj…ajajajj…megtörtént, aminek sosem szabadott volna megtörténnie. Azt olvasom a borítón, hogy Alan Moore és nem vagyok maradéktalanul kielégülve. Igen, jogos a perverz áthallás, szándékosan hagytam benne. Alan Moore-t olvasni mindig perverz gyönyör. Most viszont, bármennyire is fáj, le kell húzzam a mestert…egy kicsit.

Kezdjük a természetes dolgokkal. Először is zseniális. Mit gondoltatok, hogy azt fogom mondani, hogy Alan Moore nem az? Lesújtana hazug fejemre a kígyó isten dühe. Nem, Halo Jones zseniális minden tekintetben. A Mester immár egyértelműen forrása és nullpontja az eredeti ötleteknek. Az a fajta író, aki képes trendeket létrehozni, megingatni már meglévőket és egyszerűen úgy összerakni az egyszerű, mindenki számára elérhető építőkockákat, ahogy senki más.

Így jobban belegondolva az az érdekes helyzet állt elő, hogy ami a könyvnek az erőssége, az a gyengesége is valamilyen tekintetben. Nézzük egy kicsit alaposabban.
Először is ez egy csaj képregény. Végig csajokról van szó. Megjelennek ugyan férfiak, de azok vagy agyatlan zombik, vagy robotok, vagy klónozott izomagyak, vagy rosszfiúk, vagy a legrosszabb: mellékszereplők. És itt jön be az első nagy pozitívuma és hiányossága. Imádtam, hogy csajokról szólt. Tetszett, hogy nem izomagyú férfiak rohangálnak fel és izmoskodnak fel alá, miközben…na tudjuk a hagyományos felállást. De…hol vannak a férfiak? Végig az volt az érzésem, hogy kifelejtődtek belőle, mintha ott lenne a helyük valahol, de a kamera olyan szögében vannak, ami már nem látszik. Ez egy kicsit zavart. Sőt, helyesbítek: nem is az zavart, hogy nincsenek férfiak, az zavart, hogy nem tudom miért. Kihaltak? Kevesen vannak? Elpusztultak? Egyszerűen leléptek a színről és rábízták a menő csajokra a dolgokat? Ennyi kellett volna, hogy meglegyen a „Ja, ahha.” Érzés és tudjak tovább figyelni a menő csajokra.

A másik kissé problémás dolog a képregény csajosságával, hogy nem is annyira csajos. Igen, csajok vannak benne, de szegénykéim egy olyan világban élnek, ahol nem igazán tudnak csajoskodni. Kemény a világ. Verekedni kell, túlélni és megküzdeni a világ összes nyavalyájával, mert abból van bőven. Kissé az volt az érzésem, hogy azért csajos képregény, mert a férfiak hülyén néznének ki cicanadrágban. Bár igazán elgondolkodtató ilyen formában is, az elandrogünizálódott társadalom, ahogy a nemi szerepek annyira elmosódnak, hogy igazából szinte megkülönböztethetetlenek.

Ezt a kis problémát leszámítva egyetlen rossz szavam nem lehet. A világépítés csodálatos, elképesztő ötletekkel teli. A szereplők egyenként egyéniségek és megkülönböztethetők. Mindennek íze van, érdekes, cseppet sem szokványos, üdítő.

A nagy szidás után pedig hadd mondjam el a nagy örömöm. Nagyon tetszett, hogy Jones mellőzte a hősködést. Nem mentette meg a világot. Nem győzött le negyven harcedzett katonát és nem nem táncolt a hulláik felett. Nem hódított meg minden szüzet és nem halmozott fel mérhetetlen gazdagságot. Nem szerezte meg a titkos tudást és igazából nem csinált semmi nagyot. Élt. Próbálkozott. Igent mondott itt, nemet ott, ahogy a szíve diktálta. Elindult és igazából onnan történt minden magától. Na ez az a valósághűség, ami nagyon hiányzik rengeteg scifiből és fantasyből, amihez volt szerencsém. Ilyen szintű természetességet legutoljára talán Gemmelnél olvastam, de hát ő legendás harcosokról ír, csak jól.

A rajzstílus őszintén annyira nem ragadott meg, de nem is tudom kifogásolni. Eredeti, részletes, koherens elejétől a végéig, tele rengeteg eredeti ábrázolással és ötlettel. Érdemes megállni és áttekinteni.

Szóval mit mondhatnék? Elképesztő képregény, minden tekintetben eredeti és érdemes az olvasásra. A Mester nem okozott csalódást, semmi esetre sem, csak hát Moore beleesett abba a hibába, mint az eminens tanuló: nála már a tökéletes az alsó határ.

2 hozzászólás
!

Kép: spoiler

Az újdonságok és önálló kötetek mellett a @Fumax természetesen a korábban megkezdett sorozatairól sem feledkezik meg, így Millar Kick-Ass szériájának rajongóit is megörvendeztették egy újabb kötettel. Míg a második rész Mindyre/Kis Dögre fókuszált, addig a harmadik kötetben a főszerep újra Dave-é, akinek hősködése egy egész mozgalmat indított el időközben.


>!
Dominik_Blasir 
Mark Millar: Kick-Ass – Ha/Ver 3.

Az egyszerre nosztalgikus, de közben meg mégis iszonyú menő első rész után az egyik legnagyobb kérdésem mégiscsak az volt, hogy vajon tud-e működni mindez a folytatásban is. A második részt inkább csak mellékvágánynak, spinoffnak éreztem, viszont a harmadik részre határozottan megmozdult valami: mintha Millar elkezdett volna újabb koncepcióban gondolkodni.
Ez nem feltétlenül nagyobb koncepciót jelent, inkább csak azt, hogy csavar egyet az első kötetben felvetett kérdéseken, újabb oldalakról mutatja meg, ha úgy tetszik: logikusan és hitelesen végigvezeti a koncepciót a következményeken. Tűnődtem ezen a hiteles kifejezésen, mégiscsak egy olyan szuperhős-képregényről beszélünk, amit gyakorlatilag eláraszt a céltalan erőszak, de mindezzel együtt is tartom (elgondolkodtató, hogy milyen kegyetlen, de közben mégis hihető az a világnézet és emberkép, ami a képregényből árad, de részben talán pont ez adja a vonzerejét).
Szóval újfent egy piszok hatásos és fájdalmas dekonstrukció, végletekig pörgetett erőszakkal, aminek már az arcodba tolt ereje is letaglóz. De közben van ideje pillanatokra menővé és reménykeltővé válnia – Millarnál mindig azt érzem, hogy zavarba ejtően ért a hatásvadászathoz, és hát most sem volt ez másként. Visz magával azon a határvonalon, ahol még pont nem válik fájdalmassá az egész, ahol még pont lehetőséged élvezni, de mégis ott lebeg az egésznek a brutalitása is; olyan sebességgel, hogy még nem akarsz annyira végiggondolni mindent, olyan momentumokkal, amik megdöbbentően képesek a valóságra emlékeztetni – és mindebből újfent egy nagyon durva élményt hoz ki.

És hirtelen itt véget ért. Hirtelen csak a valóság maradt.

!

Kép: spoiler

A Zsémbes zsoldos című kötet sikere megmutatta, hogy a hazai képregénykedvelők szívesen olvassák Deadpool őrültebbnél őrültebb kalandjait, így aztán a folytatásra sem kellett sokat várni. Ám az Ölőhang csupán az előétel, a fő fogás a november végén megjelenő rész lesz a már összeállt Deadpool-alakulattal.


>!
Kovács_Adrián
Victor Gischler: Deadpool-alakulat: Ölőhang

Fumax képregény gépezete továbbra is dübörög, ezúttal a Zsémbes Zsoldos folytatása van a terítéken, Viktor Gischlertől. Az Ölőhang konkrétan egy csapat bemutató, ahol Deadpool alakulat tagjai egy-egy részt kapnak a kötetbe. Közölük kettőt már ismerhetünk az előző részből, Lady Deadpoolt és Kobakpoolt (Istenem ezek a nevek) de Tito és Ebpool teljesen újak, a bemutatásuk elégé elmebeteg.

Az egész történetnek nincs nagy mélysége, mondanivalója. Főpool összeszedi másik négy univerzumból a többieket, és egy próbatételt kell kiállniuk, hogy megmenthessék a multiverzumot. Nem egy oscardíjas történet annyi szent, de nem is ezért szeretjük ezt a piros ruhás örültet és társait. Az első rész (már mint kötetben) viszonylag fárasztónak éreztem, néha vontatottnak azt a 330 oldalt. de a jelen rész fele olyan hosszú. Amit elsőre furcsálltam, de így utólag nem bántam, és nem azért mert kevesebb szenvedés volt, hanem így tömörebb intenzívebb élmény volt, nem volt üresjárat, ami ennek a sokat pofázó antihősnek kifejezetten jól áll.

Minden részt / fűzetett más ember rajzolta, így elégé keverednek a stílusok, de igazán nagy eltérést az Ebpool résznél meg az utolsó, Kyle Baker által alkotott próbatétel fejezetnél tapasztaltam, az utóbbi meg kifejezetten nem tetszett, valahogy nekem nem jött át az ok, hogy miért ezt a stílust kellet választani. Persze ha az ember megkérdi az alkotott és a válaszára tuti egy aha lenne a reakciója a hallgatónak, de engem akkor is kilökött a hangulatból.

Összességében tetszett, jobban mint a Zsémbes. Hozza a kötelezőt, ízig-vérig Deadpool. Aki szerette a filmeket, vagy az eddigi képregényeket, azoknak nem kérdés, hogy beszerezze. A teljes élvezethez viszont kell az előző kötet.

!

Kép: spoiler

Conan klasszikus marveles kalandjait két kötetben már magyar nyelven is élvezhettük. A mai kiadói politikát ismerve furcsa belegondolni, hogy ezeket a ’70-es években megjelent történeteket még jó húsz évig követték az újabbak. A folytatólagos Conan-szériák aztán a ’90-es évek közepén véget értek, de minisorozatok formájában egészen 2000-ig a Marvel kötelékében maradt a barbár.
A jogok 2003-ban a Dark Horse-ra szálltak át, ők aztán elejétől indították útjára Conant, és a Marvel-féle, véletlenszerű kalandokkal ellentétben egy nagyjából folyamatos narratívára húzták fel a történet, mely kb. fele-fele arányban tartalmazott eredeti és adaptált sztorikat.
A most magyarul megjelent. impozáns kötet Conan gyerekkori és első, Kimmérián kívüli kalandjait gyűjti össze, és ahogy @Hanaiwa értékeléséből is látszódik, még a klasszikus Conan-képregényeket preferálóknak is elnyeri a tetszését.


>!
Hanaiwa
Kurt Busiek: Conan-gyűjtemény: Csatatéren született és más történetek

Egy kis személyes történet világítja meg hozzáállásomat Conanhoz. (meg úgy a képregényekhez általában)
Ahogy a mostani negyveneseknél, nekem is az itthoni nyomdákból külföldre nyomott füzetek határozták meg az ifjúságomat. (erről @vicomte írt nemrég nagyon jól, érdemes elolvasni, már önmagában kordokumentumnak is tipikusan egyedi, hazai élmény)
Aztán tizenéve eljártam kimondottan Conanért, az akkor még képregényekkel foglalkozó későbbi Fumax kiadóhoz, ahol Ákossal megismerkedve búsongtunk azon hogy pont akkor milyen rossz irányt vett pl Conan ábrázolása, és Buscema viszont örökre a retinánkba égett.
(most hogy elmentem a kiadványokért, ennyi idő után, pont ugyanigy beszélgettünk de már örömmel hogy van a Savage Sword magyarul!)
Szóval nekem Buscema.. És látom magam kívülről hogy mekkora begyöpösödött vén f.sz vagyok, de ez a nézőpontom és ezt is tudni kell ahhoz hogy helyén kezelhető legyen a véleményem. Ez a kiadvány gyönyörű! A rajzok eszméletlen hangulatosak, főleg a felnőtt, harcos barbárunk brutális, aprítás közben.
Viszont a kötet nagy része a fiatal Conanról szól és az nekem nehezebben csúszott, bár a minősége kiváló.
Én teljesen odavagyok a Kegyetlen Kard sorozatért, de itt és most a színes Conan válogatásoknál a következő kötetnek/köteteknek drukkolok nagyon, a felnőtt harcos kalandjainak!

4 hozzászólás
!

Kép: {{https://www.kilencedik.hu/wp-content/uploads/2019/10/67…}{

Fentebb már említettem a 2000 AD kapcsán Dredd bírót, aki hamarosan magyar nyelven is tiszteletét teszi. Ugyanakkor Dredd többször megfordult az amerikai kiadóknál is, legutóbb az IDW közölt vele egy harminc számot megért sorozatot és több minisorozatot.
Előbbi szériában látott fantáziát a Holdkelte Stúdió, és egy gyűjteményes kötetben elhozták nekünk az első négy füzetet.


>!
jardo
Duane Swierczynski: Dredd bíró 1.

Eddig csak filmekből és videojátékokból ismertem a karaktert, és bár Dredd figurája nem túl rétegelt, a maga egyszerű, de nagyszerű módján kifejezetten kedveltem, úgyhogy nagyon vártam már, hogy végre itthon is elkezdje valaki a képregények kiadását (még akkor is, ha jelen esetben nem a klasszikus 2000AD-féle történetekről van szó, de gondolom annak, aki képregényeket olvas, az IDW-t sem kell bemutatni).

Ami a kötetet illeti, a történetnek – érthető módon – egyelőre erősen felvezető jellege van; na nem mintha nem csöppennénk egyből az események közepébe, de azért érződik, hogy inkább még a karakterek, az alapszituáció és a „helyi viszonyok” felvázolása a cél. Ettől függetlenül a sztori nem tűnik rossznak, bőven van benne potenciál, és akarva-akaratlanul még olyan aktualitásokat is bele lehet látni, mint pl. a túlnépesedés problémája, vagy az egyre nagyobb társadalmi szakadékok, de felmerülnek klasszikus sci-fi kérdések is, pl. a klónozásban rejlő veszélyek, vagy a túlzott technikai fejlettség és a robotok/mesterséges intelligencia árnyoldalai.

A rajzolás és a színek is kimondottan tetszettek, szerintem egy ilyen hangulatú történethez, ennek az atmoszférának a megteremtéséhez tökéletesen illik ez a rajzstílus, a manapság divatos(abb) realisztikus ábrázolás szerintem nem illett volna ide. Kiemelném még a kötet végén található borítógalériát, csodaszép munkák vannak ott is, olyannyira, hogy én azok közül inkább egy másikat választottam volna borítóképnek, de ez csak a személyes véleményem.

Én a magam részéről vevő vagyok a folytatásra, remélem, hogy az eladások is azt mutatják majd, hogy megéri folytatni a sorozat kiadását. Szóval már csak ezért is (meg a fent leírtak miatt, természetesen) buzdítok mindenkit a megvásárlására és elolvasására!

!

Kép: spoiler

A magyar történelmi képregények kissé hasonló utat jártak be, mint a magyar történelmi regények: volt egy aranykor – főleg a Fülesben, adaptációk formájában –, aztán később elvétve jött csak ki egy-egy újabb történet, pl. Fazekas Attila Botondjában. A történelmi regények azóta már újra nagy népszerűségre tettek szert. Ugyanez még nem mondható el a képregényekről, de vannak biztató előjelek, hisz először a Hunyadi első részének adaptációja jelent meg, majd 2017-ben nagy meglepetésre kiadták a Királyok és Keresztek első részét is, mely a még igen fiatal Magyar Királyságban játszódott. A kötet rendkívül pozitív fogadtatásban részesült, és idén végre olvashatjuk a folytatását is.


>!
Baráth_Zsuzsanna P
Németh Levente – Mészáros János: Királyok és Keresztek – Képes Krónikák 2. – Canes et Lupi

Egy Árpád-házi herceg simán felér egy szuperhőssel. Avagy a magyar történelmi képregény nemcsak külsőségeiben tudja felvenni a versenyt a mostanában örvendetesen nagy számban megjelenő minőségi képregényekkel, hanem tartalmában is. Ráadásul a Királyok és keresztek sorozat nemcsak nálunk lett nagy siker, hanem egyre több helyen jelenik meg külföldön is. Emögött nyilván rengeteg munka van, az alkotók a minőségen túl odafigyelnek a marketingre is, a képregény mellé mobilapplikáció és kreatív ötletek sora is érkezett tőlük, az eredmény pedig nem is maradt el. Pedig elsőre nem tűnt egyszerűnek Imre herceggel a középpontban megjelentetni egy történelmi képregényt, aztán sikerült olyan jól felturbózni a karaktert és a történelmi tényeken alapuló sztorit, hogy az első részen csak ámulni-bámulni tudtam. Nagyon kíváncsian vártam a folytatást, hiszen feladták a leckét saját maguknak az alkotók, hozni kellett ugyanazt a szintet, ami örömmel jelentem, sikerült, sőt, sikerült levetkőzni a bemutatkozó rész gyerekbetegségeit, a második részben már nincsenek elírások, úgy jó, ahogy van. Akcióban továbbra sincs hiány, azonban most már megismerhetjük Imre herceg bölcsességét is, valamint a politika boszorkánykonyhájába is betekinthetünk, és ráadásul még István király is feltűnik a színen. Mindeközben rávetül a végzet árnya az ifjú hercegre egy gyászos jóslatnak köszönhetően, vagyis alakul a dráma is, miközben alapvetően még mindig a szórakoztatáson van a hangsúly, hiszen most sem maradunk csata nélkül, a humor és a pikantéria sem hiánycikk a sajnálatosan kevés számú oldalakon. Nekem nagyon tetszett, és remélem, minél előbb jön a következő rész (amihez már előre bekészítem a százas zsepit, mert már nagyon közel vagyunk a herceg életének szomorú végkifejletéhez), történelemrajongóként pedig örülök, hogy a képregény műfajában (is) ilyen menő lett az Árpád-ház.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/10/02/kepregenykrit…

!

Kép: spoiler

A Maximum Bonelli első hat kötete csupa sorozatindító számból állt, megalapozva hat szériát. Ugyan a következő etap is tartalmaz majd újabb első számokat, de jönnek mindjárt a folytatások is, melyek elkezdik kibontani a korábbi számok világát.
Elsőként az időutazó Lilith kalandjai folytatódtak, aki az ókori Görögország után ezúttal a kalózok korában bukkant fel.


>!
fekiyeti79 P
Luca Enoch: Lilith 2. – A halál zászlósa

Lyca/Lilith folytatja küldetését, a Tövis utáni hajszát annak reményében, hogy megmentse a jövőt.
Korokon átívelő útja ezúttal a XVII. –, később a XVIII. századba vezet, kalózok közé, egy olyan történelmi időszakba, amikor nőnek nem sok keresnivalója volt egy hajón (kalózhajón pláne), így nincs egyszerű dolga; beilleszkedni, tekintélyt szerezni és valahogy rávenni a legénységet, hogy az ő céljait szolgálva segítsék felkutatni a Tövis hordozóját.

Kalózok! Persze nem a mai, modern fosztogatók, hanem az említett korszak tengeri medvéi eleve jó alapot szolgáltathatnak egy-egy történetnek (már azoknak, akik szeretik az ilyet; pl. ÉN), és ha még meg is van spékelve egy kis misztikummal, akkor szerintem garantált a siker.
Jelen esetben a misztikus adalékot maga a főszereplő, Lilith testesíti meg, akit csak Sápadt Boszorkányként aposztrofálnak a „társai”. Ennek egyik fő oka, hogy Árnyassal elég sokat kommunikál fennhangon, és mivel csak ő látja hű kutyánpárducát, szent meggyőződésük, hogy a szellemekkel beszélget. No de nem akarom az egész sztorit leírni, tessék elolvasni!

Sajnos a sorozat egyik hátránya a folytonosság, tehát azon felül, hogy az egyes részek egy-egy lezárt történetet alkotnak, mindegyik más történelmi korszakban játszódik, nem lehet önállóan olvasni egyiket sem, szóval kalózok ide vagy oda, aki szeretne belevágni, kezdje az elején*.
Lilithről – a felkészítéséről és úgy általában a múltjáról –, fokozatosan, visszaemlékezések formájában kapunk információt. Árnyas, mint fő humorforrás, kedvelhető segédnek bizonyult és a nevével is kezdek megbarátkozni**.
Korrekt módon lépnek színre új ellenfelek; kellenek is, hogy főhősnőnk ne érezze magát legyőzhetetlennek.
Érzésem szerint most kevesebb volt a vérengzős, hentelős jelenet és nagyobb volt a hangsúly a sztorin, mint az első részben, viszont több volt az erotikus töltet (na nem kell konkrét szexjelenetekre gondolni), de ez abszolút nem ment a végeredmény rovására.
Egyetlen negatívumként Enoch mester „trehányságát” tudom felhozni, ugyanis – bár a fő történetszálat kiválóan szövi – szerintem attól függ, milyen gatya van rajta, úgy rajzol: a legtöbb esetben részletesen kidolgozott karakterekkel találkozunk, de sokszor fordul elő, hogy az arcok elnagyoltak, amire nem mentség a „távlati kép”. Még Lyca megjelenése is változó; van, hogy szép, van, hogy csúnya, férfias és van olyan kép is, ahol kifejezetten ogrésra sikerült az arca. A többi szereplőről nem is beszélve.
Minden esetre, nekem még mindig a kiadó második kedvenc sorozata a Lilith (az elsőszámú természetesen a Dragonero), és nyugodt szívvel ajánlom az „időutazós-misztikus kalandok” kedvelőinek!

*Ha jól tudom, csupán 18 részes, így érthető is az öszefüggő sztori.

**Lásd itt: https://moly.hu/ertekelesek/3213812

!

Kép: spoiler

Az olasz képregények rajongói sem panaszkodhatnak, hisz sorra jelentek meg magyarul is a leghíresebb karakterek – Dylan Dog, Dampyr vagy épp Diabolik – az egyéb sorozatok mellett. Természetesen pár ismertebb cím még hiányzik a magyar palettáról. Ilyen volt Zagor is – ez idáig. A Frike és az Anagram közreműködésének hála egyből egy vaskos, három részt tartalmazó kötettel örvendeztették meg a hazai olvasókat, ráadásul a @GooBo boszorkánykonyhájában már előkészítés alatt áll egy Dragonero – Zagor crossover sztori is.


>!
fowler P
Mauro Boselli – Stefano Andreucci: Zagor: A mélység istene

Magam is meglepődtem, mennyire jól szórakoztam ezen a köteten – annak ellenére, hogy túltengnek benne a sztereotípiák. Zagor világát nagyon nehéz elhelyezni a 19. századi Észak-Amerikában, és ezt a képi világ egyáltalán nem segíti – sem a településképek, sem az épületek, sem az öltözködés, sem a használt eszközök révén, ennek ellenére mégis van valami megmagyarázhatatlan egyediség a karakterben, amit nem tudok hová tenni és megérteni, de nálam legalábbis működik. A mellékszereplők amellett, hogy nyilvánvalóan eltúlzottak, csapatként tök jól működnek. A történet amellett, hogy ismert panelekből épül fel, mégis kellően egyedi és klasszikus ponyva is egyben (jó értelemben). Ami leginkább meglepett, az az, hogy egy fumetto ebben a méretben is működik, sőt, tulajdonképpen talán még jobban ül, mint a klasszikus, hagyományos formátumban. Az Anagram és a Frike munkásságát eddig is nagyra értékeltem, így most azt tudom mondani: srácok, hoztátok a tőletek megszokott és elvárható színvonalat, és köszi, hogy újabb klasszikus hőst importáltatok nekünk! Így tovább!

!

Kép: spoiler

Ha manapság megemlítjük Joss Whedon nevét, akkor elsőre a nagy többségnek valószínűleg az első két Bosszúállók fog beugrani, pedig Joss barátunk igen tekintélyes tévés múlttal is rendelkezik. A sci-fi rajongók például neki köszönhetik a sajnos igen rövid életű Fireflyt (és az abból készült mozifilmet, a Serenityt), ám legnagyobb munkájának egyértelműen a Buffy, a vámpírok réme számít. Whedon fogta az 1992-es, közepesen sikerült mozifilmet, és egy hét évadot megérő sikersorozattá alakította, ami aztán kapott egy spin-off szériát is, valamint kapcsolódó regényeket és képregényeket, sőt, később képregény formájában újabb évadokkal folytatódott is.
Na, a fentiek nagy része jelen képregény szempontjából nem számít. A Boom kiadó fogta az eredeti alapanyagot, és elejéről újraindította azt, a mai korba helyezve, így előzetes ismeretek nélkül is bátran bele lehet vágni.


>!
FélszipókásŐsmoly
Jordie Bellaire – Dan Mora – Raúl Anguló: Buffy, a vámpírok réme 1. – A gimi maga a pokol

Ránézésre igazán igényes kiadvány (nagyalakú, keménytáblás, szalagkönyvjelzős), pompás színezéssel és rajzokkal. Bár a 140-ből 32 oldalt borítógalériaként kitölteni szerintem túlzás (hisz a képregényt is olvassák, nem csak nézegetik), de jó elmerengeni rajtuk, mind adnak valamilyen ráadás élményt – különösen a „Válassz oldalt” változatok spoiler. Bónuszajándék csak nekünk: Mezei Kitty (Buffy magyar hangja) írt a kötethez egy rövid előszót a sorozat kapcsán kialakult közösségi találkozók emlékeit felidézve. A tartalomjegyzék is meglepően olvasmányosra sikerült, felvezeti és kiegészíti a történetet.

Mivel rebootról van szó, Buffy új Sunnydale-ben és a gimi titkai is még felfedésre várnak – de amúgy az alapfelállás a sorozatot idézi: Giles a Figyelője, Drusilla a fővámpír, Willow és Xander az újdonsült barátok, akik tudják Buffy titkát. A jellemek – már amennyire egy négyfüzetnyi képregénytől kitelik – hűek az eredeti szereplőkhöz, s kicsit rajzfilmes de az eleven ábrázolás (élénk színvilággal), és a szereplők könnyen felismerhetők nevük említése nélkül is.

Bár nagyon emlegetik a modern korba helyezést a fülszövegben, ez alig érhető tetten (az okostelefonos chat meg a szarkasztikus félmondatban elejtett környezettudatosság szerintem nem elég ehhez). spoiler Újítás viszont, hogy a sorozathoz képest Anyanka (a harmadik évadban behozott spoiler) karaktere már az első füzettől kezdve szerepet kap, Giles is egy fokkal keményebb figura, Spike érettebb. Szóval a változtatások csak javára váltak a műnek.

Ami kevésbé tetszett, az a cselekmény változékony sebessége és a „nem beavatott” szereplők reakciói:
– a Scooby csapat túl hamar verődik össze (hirtelen váltással abból az állapotból, hogy kiröhögik Buffyt a vámpír szó hallatán),
– senkinek nem okoz megbotránkozást egy óriásdémon (oké, Cordelia megjegyzi, hogy Sunnydale-ben történnek furcsaságok – na de ennyire??),
– hol heteket dolgoz fel két oldalon (egyébként ezt jól ábrázolta a képregényforma, a helyén volt), hol pedig elnyújtott töltelékrész zajlik műdrámás tiniromantikával (ez már a sorozatban is untatott, itt pedig megkavarta a remekül felvetett hentelés-humor-horror hármast).
– Giles gitáros jelenete bár szép emlékeket idéz, de képregényben nem igazán működik szerintem a pusztán kis hangjegy-jelekkel szemléltetett előadás.
– a narrálós gondolatok mindenkinél kék alapon fehér betűkkel szerepelnek, ezt lehetett volna sajátosabbá tenni, hogy rögtön tudja az olvasó, hogy kié a gondolat (főleg, ahol többen is szerepelnek, és előtte volt ilyen narrálós jelenetük). spoiler

S noha külsőre szép a kötet, sajnos az egész kiadást kissé komolytalanná teszi, hogy túl sok benne az elírás (leginkább figyelmetlenségből adódó hibák: elválasztás, toldalékolás***, kétT-helyett-egyT stb.). 114 oldal képregénynél ez zavaró. Persze, ha félreteszem az ez irányú érzékenységemet, és összességében nézzem, akkor e könnyen javítható hibák még mindig eltörpülnek a kötet értékei mellett.

A fordítás maga egész jó, gördülékenyen olvasható.

További 4 rész jelent meg eddig (+Chosen Ones +Hellmouth +Angel, crossoverként olvasható cselekmény), és decemberre ígérik a 10. füzetet, szóval legalább egy kötetre még lehet készülni. Bízom benne, hogy tanul a kiadó a hibákból, illetve nem rettenti el a vásárlókat sem az ár, sem a kelleténél több tévesztés.

                        __
***Ugyan a „külföldi nevekhez kötőjellel illesztünk minden toldalékot” már évek óta terjedőben van az interneten, és lehet, hogy egyszer ez lesz majd az újhelyes írás, de egyelőre még nem az: pl. Cordelia-t egyelőre még helyesen: Cordeliát, ahogy Buffyt, Sarah Michelle Gellart stb. is kötőjel nélkül írjuk.

!

Kép: spoiler

A 2000-es évek nagy, hazai képregényes fellángolása során a szuperhősök vagy épp az európai képregények mellett híres, díjnyertes művek is megjelentek, amik aztán a piac akkori bedőlése miatt, valamint ebből kifolyólag újranyomások híján hiánycikké váltak. Bár a @Libri fő profilja nem a képregénykiadás, de látnak fantáziát a témában, így tavaly a Maus újrakiadásának örülhettünk, míg idén váratlanul a teljes Persepolist hozták ki egy gyűjteményes kötetben.


>!
Doctor_Manhattan
Marjane Satrapi: Persepolis

Egy ideális társadalomban a Persepolis üzenetének évről évre vesztenie kellene aktualitásából, minek során fokozatosan váltana át egy kevésbé szép kor történelmi tablójává. Noha utóbbinak már most is bőven eleget tesz, sajnos előbbi aspektusát sem érzem kevésbé erőteljesnek, sőt megkockáztatom, nem egy olyan ország van, ahol első megjelenése óta aktuálisabb, mint valaha. Satrapi önéletrajzi ihletettségű műve az iráni, majd európai hétköznapjainak leképezése, azoknak is jellemzően az apróbb, elsőre elhanyagolhatónak titulálható momentumait ragadja meg, viszont kötete éppen ezek összefűzéséből válik igazán komplex és hiteles olvasói élménnyé. Némileg karikírozott, ifjúsági képregények stílusát követő illusztrációi egyáltalán nem csorbítják a prózai rész kritikai élét, inkább éppen a javára szolgálnak, hiszen a könnyedebb vizuális narratíva alkalmazásával egyszerűbben tudta átadni azt a temérdek problémát és elkeserítő konklúziót, amire fel szerette volna hívni az emberek figyelmét. A korábbi kiadásoknál már írták többen, de napjaink xenofóbiával bemocskolt politikai kommunikációjának idején még fontosabb lenne, ha beemelnék a kötelező olvasmányok közé. Már csak dacból is…


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!