Moly-múlt

Rovatgazda
!
Tiger205>!

MOLY MÚLT – 2011. szeptember – Felvezető

Szomorú évfordulóra emlékezhettünk ez év szeptember elsején is.
Lengyelország német megtámadására 1939-ben a közvetlen indokot egy átlátszó provokáció, a Gleiwitzi (ma: Gliwice) rádióadó elleni támadás szolgáltatta, amikor lengyel egyenruhába öltözött németek elfoglalták a határ menti kisváros rádióállomását, melyre „válaszul” szeptember 1-jén 4.45-kor a német haderő átlépte a lengyel határt. Ezzel egy időben, a Danzig-ban (Gdansk) „szívélyességi” látogatáson lévő Schleswig-Holstein kiképző csatahajó elkezdte lőni a város lengyel kézen lévő, kis félszigetének, a Westerplatté-nak a védőit. Utóbbiak elképesztő hősiességgel hét napon át küzdöttek a túlerő ellen. Kitört egy világégés, egy újabb világháború.

A második világháború kétségtelenül az emberiség történetének (eddigi) legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. Kezdetének az 1939. szeptember 1-jei Lengyelország elleni német támadást, és végének Japán kapitulációját, 1945. szeptember 2-t tekintjük. A háború Európában Németország feltétel nélküli megadásával, 1945. május 8-án fejeződött be.

Nemcsak hogy a legvéresebb, legkegyetlenebb, legkiterjedtebb katonai konfliktusunk, de ennek (s a történetírás, hírközlés, a technika fejlettsége miatt) okán a legszélesebb körben „dokumentált” háborúnk is. Ezáltal rengeteg könyv született kapcsán, hihetetlenül széles spektrumban. Az egyes hadseregek elemző beszámolóitól Anna Frank naplójáig annyi mű szól erről a hat évről, vagy annak egy szakaszáról, hogy – legalábbis nekem – hihetetlen.

Félelmetes világégés volt: az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 62 millió civil és katona halt meg. Itt jutott az „emberölési technika” tudományosan magas, tömegpusztító szintre: a németek által elsőként alkalmazott szőnyegbombázást tökélyre fejlesztő angolszászok egész városokat perzseltek fel, nem törődve a civil áldozatokkal, s egészen az atomfegyver (szerencsére eddig példa nélküli) kétszeres bevetésével két japán közép-város ellen – a hadviselés – és az emberi rettegés – új dimenzióit nyitották meg. Szerencse, hogy az így feltárult „Pandora-szelence” olyan rémítő volt, hogy ezen fegyverek birtoklásához jutó államok azóta is rettegnek bevetni őket.

És ez a rengeteg szenvedés – szinte semmiért: a világ politikai térképe ha át is rendeződött – a háborút kezdő erők számára (a kezdeti hihetetlen sikerek ellenére) semmiféle előnyt nem hozott sem Európában, sem Ázsiában. Ellenben új fenevad, a harcok (és szenvedések) oroszlánrészét elviselő bolsevista állam, a Szovjetunió nemzetközi szintre történő felemelkedését – s az általa leigázott országok részére újabb évtizedek szenvedését hozta. Kialakult, s negyven évre hidegháborús patthelyzetté dermedt a kétpólusú világ.

A győztesek ezután egymással néztek szembe, szinte elfeledve az elmúlt évek (közösen elviselt) fájdalmait. Pedig halál, szenvedés volt bőven minden oldalon – s bár itt (DIREKT) nem is beszélek a háborúhoz szorosan nem kötődő, de attól térben/időben el nem választható holokauszt népirtásról, annyi fájdalom érte az emberiséget, hogy máig nem tudtuk rendesen kiheverni.

Mindezen fájdalma azonban kiváló könyveket szültek, melyek közül most egy csekélyke tortaszelet felszínét karcolgatnám egy a következő kis bemutatóval. A háború fő hadszíntere a német-szovjet harcvonal volt, ez nem vitás. Mégis, én az angolszász hadviselő felek oldaláról szeretnék könyveket ismertetni, nem titkolva a szándékot: hátha lesz olyan olvasóm, aki kedvet kap eme művek, vagy társaik (első, vagy akár újbóli) elolvasáshoz.

Miért gondolom, hogy ez hasznos? Nem, nem vagyok vadállat, aki élvezi mások szenvedését. Inkább úgy vélem: felidézésükkel, ismeretükkel, megelőzhető egy újabb katasztrófa. Vallom magam is a Hadtörténeti intézet és Múzeum mottóját: „múlt nélkül nincs jövő”.

Ne féljetek, nem hadtörténeti, vagy haditechnikai művekről fogok most beszélni (bár ők a szívem titkos kedvencei; én is érző ember vagyok, s minek kínoznék ilyesmivel szegény molyokat?).
Angolszász regényeket fogok most ismertetni, főleg nem a saját szavaimmal. De a spektrum még mindig olyan széles, hogy csak csapongó ismertetés, ízelítő, kedvhozó kis felsorolás lesz ez, mindamellett megpróbálom felölelni a háborús regények” minél szélesebb spektrumát. Éppen ezért esett választásom az érzelmeiket könnyebben kibeszélő angol-amerikai szerzők műveire. Ja, meg mert: a történelmet a győztesek írják :)

Hogyan dolgozták fel, mutatták ezt a borzalmat a szerzők? Más-más módon. Egészen a szarkasztikusan éles humor és ámítás oldalától (Heller) az óraműszerűen pontos leírásig (Ambrose). A saját, fájdalmakkal megélt példájuk leírásával (Uris) vagy mások frontvonalbeli szenvedésének bemutatásával (Shaw, Mailer). De betekinthetünk hadifogolytáborba (Clavell és Boulle) – s utóbbi révén egy francia szerzőt is köszönthetünk, majd még egyet – a háború emberi oldalát is kitűnően bemutató Merlét. ezt a vonalat „csúcsra” ebben a körben Jones és Knight viszi; míg van, aki csak elmesél egy csatát, annak is 24 óráját (Ryan). Lássuk hát, miképp láttátok ti, molyok ezen műveket (és elnézést, egy esetben én is értékelek könyvet majd).

Jó olvasást a cikkhez, s még jobbat a könyvekhez!

1 hozzászólás
!
Tiger205>!

MOLY MÚLT – 2011. szeptember – Könyvismertető

A háború váratlanul érte az angolokat, franciákat – náluk csak az amerikaiak voltak felkészületlenebbek. A gyors német sikerek letaglózták, összezavarták a szövetséges hatalmakat. Franciaország partjainál szinte a csatornába tolta a Wermacht és a Luftwaffe az angol-francia erőket, s valóban a véletlenek szerencsés összjátéka is kellet, hogy 1940 ne torkolljon számukra végzetes vereségbe. Ezért – bár győzelem nem volt, de legalább sikerült többszázezer embert kimenekíteni Dunkerque partjainál. hogy látta mindet Merle? Hallgassuk meg @matraimelinda -t!

„Franciaországban Dunkerque-ben járunk 1940 júniusában. Egy maroknyi angol, de még több francia sebesült katona várja, hogy kimenekítsék őket. Előttük a tengerrel, homokkal, pusztasággal, a felgyulladt hajóhad garmadájával, mögöttük a német előrenyomulás, felettük pedig a németek bombázó repülőgépei tartják rettegésben a sebesült francia, és angol katonákat. A segítség elmarad, illetőleg roppantul késik. Azt tanácsolják a katonáknak, hogy semmi bántódásuk nem lehet, ha nem hagyják el a szanatórium épületét. Ez egyáltalán nincs így, erre a tényre Maillat maga is rádöbben, és mindent megpróbál, hogy mentse magát és katonatársait.”….” Megható, előre kiszámítható, és visszafordíthatatlan. Merle kisregénye méltán érdemli meg a Goncourt-díjat!:)”
http://moly.hu/ertekelesek/714648 (Robert Merle: Két nap az élet)

A háború menete nagy fordulatot vett, de addig hosszú út vezetett. Ezen az úton kísérhetjük el hőseinket Irwin Shaw finom ecsetvonásokkal festett, nagy-ívű történelmi regényében, mely még a háború története iránt nem vonzódó molyokat, pl. @csillagka –t is elvarázsolta.

„Pacifista vagyok, ettől a könyvtől még inkább azzá váltam, áldom a sorsom amiért lánynak születtem és szerencsére a szüleim is már háború utáni gyerekek. Borzalmas lehet végigélni mikor minden összeomlik az ember életében a férjét, fiát bevonultatják és minden este imádkozva fekszik le, hogy csak ők hazajöjjenek, miközben az élet nem áll meg enni kell, gyereket nevelni és megpróbálni megmenteni az élet romjainak azokat a kis szilánkjait ami megkülönbözteti az ösztönlényeket az igazi jellemektől. Sosem értettem azokat az embereket akik rajonganak a háborúkért, miért vágynak a sárba, miért hiszik, csak fegyverrel a kézben lehet egy konfliktust megoldani, mindig reménykedek egyre kevesebb ember gondolkozik így és akik így éreznek azoknak ezt a könyvet kötelező olvasmányként addig adnám a kezükbe míg meg nem értik a hadászati ismereteken kívül ez a könyv a háború mindenkori nyomorúságáról szól.
Ez a nyomorúság teljesen független attól milyen hadseregben harcol a férfi és sajnos ezen a ponton veszített a könyv kicsit az erejéből, mivel egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a német hadseregben sem harcoltak rendes emberek, akik tényleg úgy gondolták ezzel a hazájukat védik és mivel általános mozgósítással kerültek oda, még nácinak se kellett lenni ahhoz, hogy a Wehrmachtba kerüljön valaki.
Szeretem Irwin Shawt az egyik kedvenc írom, megint nem csalódtam, ha egy kicsit árnyaltabb lett volna a kép akkor még inkább élvezet volna ez az monumentális közkatona regényt. „
http://moly.hu/ertekelesek/816600 (Irwin Shaw: Oroszlánkölykök)

A háború pokla kiterjedt a többi kontinensre is, és éppen Ázsiában estek angolok-amerikaiak japán fogságba. Az itteni fogolytáborok életét mutatja be két merőben különböző könyv, de mindkettőből süt a rabságba esettek nehéz helyzete.
Clavell művéről @HAri – csak ennyit ír – de is éppen elég:

„Embertelen körülmények közt embernek maradni. Na nem mintha tudnám milyen lehetett megélni, de jó hinni, hogy lehet.”
http://moly.hu/ertekelesek/6654 (James Clavell: Patkánykirály)

S ha elkezdeném fütyülni a híres dalt, mindenki rávágná: ez a Híd a Kwai folyón! De a mű „ennél” sokkal összetettebb, lám, ketten két merőben más tanulságot vontak le belőle.

@mohapapa: „A kis térben élő zárt közösségekről szóló történeteken kívül a hatalom torzításának lefestése az, ami nagyon érdekel. S amikor a hatalom valami eszme vak szolgálatába áll, akkor eszementté lesz minden. Kiváló könyv!”
http://moly.hu/ertekelesek/683312

@tasiorsi: „Jól összefoglalt, szépen megírt regény. Jó volt olvasni az ezredes minden felett álló és másoknak is erőt adó büszkeségéről, tartásáról. Néha nehéz elfogadni a karakterek motivációit, mégis megértjük őket. Hiszen ők is csak emberek.”
http://moly.hu/ertekelesek/165591

S mi a vicces? Mindkét értékeléssel teljesen egyetértek! (Pierre Boulle: Híd a Kwai folyón)

S ha már Pacific térség, akkor jöjjenek az amerikai „nagyágyúk”. Érzelmek, küzdelmek, érzelmek… @Hatodik_Alabardos így látta a híres író könyvét:

„Nekem nem háborús regény. Katonaregény. A remény és a reménytelenség regénye, ahol néha értelmet nyer az értelmetlenség, néha nem. Nincsenek benne jók és rosszak. Senki és semmi sem fekete vagy fehér.
Ha tizennyolc évesen olvasom, valószínűleg menekültem volna a sorkatonaság elől. Vagy hivatásosnak állok.”
http://moly.hu/ertekelesek/754970 (James Jones: Most és mindörökké)

S most jöjjön a mű párja – vagy vetélytársa @acsferi értékelésében:

„Az általam olvasott háborús regények egyik legjobbja, méltó párja Irwin Shaw Oroszlánkölykökjének és James Jones Most és mindörökkéjének. A mű elég terjedelmes, de végig magával ragadta a figyelmemet, az a könyv, amelyet sajnál az ember letenni, nehéz kiszakadni Croft, Hearn, Red, Cummings világából. Bár háborús regény, de nem pátosszal nyúl az író a témához, inkább annak értelmetlenségén, a véletlenek hatalmas szerepén van a hangsúly. A központban ugyan egy sziget elleni hadművelet áll, de maguk a harci cselekmények inkább hátterül szolgálnak, a lélekábrázolásokon és az amerikai társadalom különböző rétegeiből származó katonák életének mozgatórugóin, gyökerein van a hangsúly. A hadsereg hierarchiájának különböző szintjein elhelyezkedő egyének szemszögéből kísérhetjük végig, hogy kinek mit jelent a háború, miközben liberális, reakciós eszmék feszülnek egymásnak. A csúcspontot az emberi teljesítőképesség határát súroló küldetés jelenti – itt a Hemingwayre oly jellemző ember és természet küzdelme motívum is felbukkan – ahol a bukás törvényszerű, és az eredeti céltól egyre távolabb kerülve az egész háború abszurd jelleget ölt. Megrázó képek, remek jellemábrázolások, nagyszerű párbeszédek, tehát kihagyhatatlan.”
http://moly.hu/ertekelesek/644135 (Norman Mailer: Meztelenek és holtak)

Ha már küzdelem egy szigetért, meg harctéri realizmus azért Uris-nak nehezen akad párja. talán mert saját példából építkezik? Ezt a kérdéskört így látom én:

„Megdöbbentően életszerű leírás, emlékszem még gimis koromban kaptam karácsonyra és egy nap alatt kiolvastam, falva a szavakat. Uris megfelelő koktélt kevert, ami felettébb ízletes olvasmánnyá állt össze. Hozzávalók:
A Guadalcanal-i pokol életszerű leírása, a tengerészgyalogosok kemény kiképzése, a zsidó-üldöző nácik ellen harcoló hadseregben fellelhető antiszemitizmus, egy kis szerelmi szál is, jó írói véna, biztos kezű cselekményvezetés, széles, de nem felvágósan fitogtatós szókincs.
Eredmény: biztos szórakozás (ha nem is felhőtlen).Ritka ötcsillagosaim egyike.”
http://moly.hu/ertekelesek/532565 (Leon Uris: Meghalsz, tengerész!)

Lassacskán, 1944-re a régóta várt Franciaországi partraszállásra is megérik az idő, s minden idők legnagyobb tengeri-légi-partraszállós hadműveletével visszatérünk a kontinentális Európa területére mi, olvasók is. A lebilincselő D-napról sok mű születetett, ezek egyikét így látta @Almost_Zed 1 éve:

„A D-day hiteles történelmi eseményeinek felelevenítése mellett számtalan egyéni sors (civil és katona) krónikája is a dokumentumregény. Ahogyan hétköznapi emberekből hősökké váltak, az a szemtanúk elbeszélései alapján filmszerűen elevenedik meg e kitűnő könyv lapjain, ráadásul a szerző is szemtanúja volt az események egy részének.”
http://moly.hu/ertekelesek/242383 (Cornelius Ryan: A leghosszabb nap)

A partraszállással vette kezdetét az égből közénk pottyant amerikai ejtőernyősök véres története is. Az amerikai hadsereg 101-es légiszállítású hadosztályának 506-os ezredéhez tartozó Easy századát nem kevés esemény érte, míg véget ért a háború. Stephen E. Ambrose a század veteránjaival készült interjúk, valamint korabeli levelek és híradások alapján írta meg alapos művét, melyből egy 10 részes filmsorozat is készült, Steven Spielberg és Tom Hanks produceri közreműködésével. @Hirundo ezt írta a műről (az értékelést megfeleztem, ha érdekel az egész, olvasd el az alábbi linken).

„ A hadtörténész szerző alapos kutatómunkát végzett, az elkészült művet hitelességéért elolvasták maguk a túlélők is. Végül összeállt az Easy század teljes története gyakorlatilag napokra, órákra lebontva. Ezek alapján azt kell mondanom, hogy hibátlan könyv, hiszen a feladatát páratlanul pontosan teljesíti, és ez több mint elég: élő keveréke a hadműveletek jelen idejű leírásának és a reflektív visszaemlékezéseknek. Minden történésre rávetül a túlélők utólagos értékelése, ettől lesz több és élvezetesebb, közönségbarátabb egy puszta szakmai gyűjtőmunkánál.”
http://moly.hu/ertekelesek/772104 (Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat )

S háború véresen komoly. S épen ezért baromi nehéz belőle jó humort kihozni. hogy mégis mindez nem lehetetlen, arra Heller, és örökzöld klasszikusa a jó példa. @ÁrnyékVirág ennek kapcsán az alábbi gondolatokat vetette papírra:

„Mi is kell a háborúhoz? Először is ellenség. Elvileg a németek lennének az ellenség, gyakorlatilag németekről szó sincs a könyvben, legfeljebb akkor, mikor Milo lepaktál velük és lebombázza a saját csapatát. Kell még hozzá harc. Van harc ebben a könyvben? Nincs, mert nem harcként gondolnak a bevetésekre, hanem egy újabb vonalkaként, ami közelebb viszi őket a leszereléshez, persze csak ha közben nem emelik meg a teljesítendő bevetések számát. És megemelik, mindig. Hacsak azt nem nevezzük harcnak, hogy saját feletteseik mohósága, anyagiassága, hiú vágyai ellen védik a saját életüket és józan eszüket. Egy háborúhoz kellenek hősök is, hősök pedig végképp nincsenek. Vannak a buta, hiú, arrogáns emberek, akik vezető pozíciókba kerülnek, pedig csak saját érdekeik és ábrándjaik megvalósításán dolgoznak, és vannak a többiek, az emberek, az eldobható, lecserélhető, feláldozható, listába vehető és listából kihúzható kellékek, akik a túlélésért küzdenek. Vagy már azért sem, csak azt várják, hogy még egy nap elteljen.
A háború, mint olyan nem is létezik. Nem a harctereken zajlik, hanem az irodákban, nem eszmék csapnak össze, hanem érdekek. Nincs logika, nincs értelem, nincs tervszerűség, és nincs menekülési lehetőség sem. Ez a 22-es csapdája, ami pont attól kivédhetetlen, hogy nem létezik.
Heller pedig pont attól zseniális, hogy a háború értelmetlenségét a legtalálóbb eszközzel mutatja be: az abszurddal. Mit nekünk Zeitgeist mozgalom, mikor ezt az egészet Heller megírta már 1961-ben.”
http://moly.hu/ertekelesek/808631 (Joseph Heller: A 22-es csapdája)

Remélem nem untátok halára magatokat ezen a szörnyen hosszú pamfleten, melyet elkövettem ellenetek, s bízom benne, hogy mindenki talált benne kedvére való olvasmányt.

Tiger205

Kapcsolódó könyvek: Pierre Boulle: Híd a Kwai folyón · Norman Mailer: Meztelenek és holtak · Irwin Shaw: Oroszlánkölykök · Robert Merle: Két nap az élet · James Jones: Most és mindörökké · Joseph Heller: A 22-es csapdája · James Clavell: A Patkánykirály · Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat · Leon Uris: Meghalsz, tengerész! · Cornelius Ryan: A leghosszabb nap · Leon Uris: Csatakiáltás

Pierre Boulle: Híd a Kwai folyón
Norman Mailer: Meztelenek és holtak
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Robert Merle: Két nap az élet
James Jones: Most és mindörökké
Joseph Heller: A 22-es csapdája
James Clavell: A Patkánykirály
Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat
Leon Uris: Meghalsz, tengerész!
Cornelius Ryan: A leghosszabb nap
Leon Uris: Csatakiáltás
11 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!