Kötelező-felfedező

Rovatgazda
!

Sokat gondolkoztam, melyik könyvet ajánljam Nektek és a választásom végül Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza című regényére esett, mert ez azon könyvek egyike, mely a kamaszéveiket taposókhoz ugyanúgy utat talál, mint azokhoz, akik ezekre az évekre már bizonyos távolságból néznek vissza. Fogadjátok szeretettel.

Kép forrása: spoiler


>!
Kiskakukk
Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Ezt még egyetemi éveim alatt olvastam, egy szemináriumra 30 (!!!) regényt kellett elolvasni és ez is ott volt a listán a választhatók között. Tetszett a címe. Nos, felüdülés volt a több f.o.s. között, mert ez egy igazán klassz, hangulatos, izgalmas kis ifjúsági regény.

!

Bár a kötelező felfedező elsősorban a műről és nem az alkotóról szól, hadd álljon itt mégis pár olyan sor is Gion Nándorról, amit nem biztos, hogy megtaláltok a wikipedia szócikkében.

Gion Nándor 1941-ben született a bácskai Szenttamáson. Itt járta iskoláit, majd 14 évesen családi javaslatra tanoncnak áll. Először egy kereskedőnél lesz inas, majd egy kerékpárműszerésznél segéd. Ugyanekkor végezte el a szenttamási Vegyes Típusú Ipariskola III. osztályát fémipari mechanikus szakon. 1956-ban mestere és tanárai ajánlására, illetve tanulmányai eredményeit beszámítva felvették a Szabadkai Fémipari Középiskola második osztályába, később géplakatos szakmunkás bizonyítványt szerezve végez majd itt. Első irodalmi próbálkozásai erre az időszakra tehetők. Bár 1959-ben sikeres felvételi vizsgát tett a belgrádi gépészmérnöki karra, de egy véletlen találkozás egykori magyartanárával és annak tanácsa sorsát végérvényesen az irodalom felé fordította. 1959–1963 között elvégezte a magyar szakot az újvidéki egyetemen. 1963–1983 között az újvidéki magyar rádió munkatársa lett, rádiós riporterként, újságíróként dolgozott. 1983–1993 között az Újvidéki Magyar Színház igazgatója volt, de ebben az időszakban az újvidéki magyar rádió főszerkesztőjeként is tevékenykedett. 1993-ban áttelepült Magyarországra és 2002-ben bekövetkezett haláláig itt is élt. Első regényét 1968-ban adták ki, életében 20 regénye vagy novellás kötete jelent meg. Munkásságát számos díjjal tüntették ki. A 20. század magyar prózairodalmának egyik legfontosabb alkotója volt.

Kép forrása: spoiler


>!
Arpad_Horvath
Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Ez egy megváltástörténet. Minden ott van, ami a kétezer évvel ezelőttiben: taníványok, a mester, a küldetés a felszabadításra, az út keresése, a színeváltozás története a megépített torony tetején, az avangéliumok líraisága, a madarak szépsége, a farizeus kocsmáros, az utolsó vacsora (!), az eltorzult arcú halál, és hogy a torony tovább épül, nem lehet leállítani, az Isten Országa elközelgett… Amikor 11 évesen olvastam, fogalmam sem volt természetesen minderről. Igazából csak a toronyra emlékeztem, hogy a felhők fölött… és hogy a kárókatonák igazából nem feketék, hanem a sötérségük az erős napfényben zölden és kéken világít. Persze, nem hiában olvatam el később mindent Fekete Istvántól. De ilyen drámaiság Feket István állatregényeiben nincs, mint Gion e gyerekkönyvében. De ez a könyv nem csak a nyárról és a kamaszokról szól, és főleg nem csak nekik. Én most harminc évvel később újraolvatam, és ha a délvidéki magyar irodalomból mást nem is olvas valaki el, legalább ezt. Ez az a könyv, amelyiben benne van az Alföld déli részének szaga, fénye, íze… Gion legjobb könyve, a Virágos Katona és a Rózsaméz csak ez után…

!

Szerencsénkre Gion Nándor ifjúsági regényeket is írt; ezek közül a legszebbnek tartott később kötelező, ajánlott olvasmánnyá vált, A kárókatonák még nem jöttek vissza, 1977-ben jelent meg, majd a könyvet 1983-ban megfilmesítették.

Nézzük, miről is szól ez a regény.
Egy vidéki kisváros gyerekcsapatához egy véletlen folytán új fiú csatlakozik. Ő Burai J.


>!
julicsenge IP

– Hogy hívnak? – kérdeztem.
– Burai J.-nek.
– Mi az, hogy Burai J.?
Elhallgatott, zavartan simogatta az állát, aztán kibökte:
– Nagyon ronda nevem van. Jobb szeretem, ha csak így szólítanak, hogy Burai J.

Kapcsolódó szócikkek: Burai J.
!

Ugyanolyan, mint a többi vele egykorú gyerek, ugyanúgy szeret moziba járni, ugyanúgy éli a vakáció kötöttségektől mentes napjait, ugyanúgy nem fut el egy kis verekedés elől, ugyanolyan, de egy kicsit mégis más és bár ez a különcsége az első perctől kezdve szemet szúr új barátainak, elfogadják olyannak, amilyen, bár ahogy a banda egyik tagja, a történet mesélője találóan megjegyzi: „Sokszor megvernek még az életedben.”
Burai J. érzékenyebb, mint a többiek, a világot kicsit más szemüvegen keresztül nézi, mint barátai, ennek ellenére hamarosan teljes jogú tagjává, mozgatórúgójává válik a csapatnak.

A gyerekek kalandot keresnek, kalandot a rajzolásban, a lápvidék felfedezésében, borsot törnek a nemszeretett szomszédok, rokonok orra alá, pezseg bennük és körülöttük az élet. Ebben a pezsgésben állandó, nyugodt pont Gergián, a vadőr, aki nem a mindig csínytevésre kész hordát látja bennük, hanem emberszámba veszi, maga mellé emeli őket, magázódva beszél velük, akihez ha bármikor elmennek, szívesen fogadja őket és nem utolsó sorban, nem egyszer kihúzza őket a csávából.


>!
puszmek

A Gergián tanyán nagy élénkség és madárricsaj fogadott bennünket. Reggel volt, a kárókatona-telepen pezsgett az élet, a fekete madarak szorgalmasan röpdöstek, mentek a vízre halászni, aztán jóllakottan szálltak vissza az akácfára, széttárták szárnyaikat, szárítkoztak a napon, és ezzel együtt igen zajosak voltak. De nemcsak a kárókatonák. A vadkacsák is bereggeliztek a földeken; a legnagyobb csapatok a Gergián tanya fölött húztak vissza a nádasba; régen kitapasztalták, hogy ez a legbiztonságosabb útvonal, innen senki sem puskázik közéjük. Az udvaron tyúkok kaparásztak szemtelenül ugráló verebek mellett, lejjebb, az udvar végében, vagy az udvaron túl – ezt nem lehetett megállapítani, mert sehol sem volt kerítés –, ahol már elvizenyősödött a talaj, bíbicek szaladgáltak láthatatlan apró állatkák után. A trágyadomb mellett élénk színű büdösbanka tüsténkedett, talán lótetűre vadászott, dühösen ránk meresztette a bóbitáját, amikor közelébe mentünk. A gazos, elvadult kertből énekesmadarak csicsergése hallatszott.

35. oldal

!

A gyerekek a maguk módján meghálálják ezt és Gergián viselkedése, méltósága nekik is egyfajta erkölcsi vonalvezetőt ad, s bár Gergiánnál szinte mindent szabad, nem lépik át a bennük húzódó erkölcsi határvonalat, soha nem élnek vissza a vendégszeretetével. Gergián, aki a lápvidék, a vadon és elsősorban a vízimadarak szerelmese, elhatározza, hogy kilátótornyot épít, hogy jobban megvédhesse az épp csak visszaszokó kárókatonákat és lecsalogassa az átvonuló darvakat a felhők közül. A gyerekek lelkesen segítenek neki terve végrehajtásában, a vadőr álma észrevétlenül az ő álmukká is válik.

Nem szeretném ellőni a történet végét, legyen elég annyi, hogy a regény, a nyárral, a torony megépítésével ér véget és nem feltétlenül olyan véget, amilyent a gyerektörténeteknél megszoktunk.

Rendben, mondhatjuk, klassz történet, de mitől válik ez a cirka 130 oldal olyan kiemelkedővé?
Számomra talán attól, az a regény olyan, mint a hagyma, rétegre réteg tevődik és épp olyan élvezetes lehet egy tizenévesnek, aki örömében, hogy pár óra olvasással letud egy kötelező olvasmányt, csak a külső réteget futja át, mint annak, aki hosszan elmerengve a lapok fölött próbál a mélyére nézni az elbeszélteknek.
Ha valakinek ez a könyv nem több, mint egy „kalandregény”, a történet akkor sincs ledegradálva, mert egy kis szerencsével mindenkinek voltak vagy lesznek a gyerekekéhez hasonló kalandjai, amire jó visszaemlékezni vagy jó várni, hogy megtörténjen.
Másoknak azonban ez a könyv a szimbólumok, allegóriák, rejtett mondanivalók végtelen tárháza és lehet, hogy nekik van igazuk, hisz aki keres, különös jelentőséget láthat a felhők fölé magasodó, az égig érő torony építésében, a láp csak rejtekutakon megközelíthető szigetében, a történetben szereplő elhagyott vágóhídban és annak a gyerekcsapat általi kidíszítésében, az eltűnő, majd visszatérő kárókatonákban, a gyerekek játékaiban.

Kép forrása: spoiler


>!
Szelén P

– Minden ingoványban van egy láthatatlan út – mondta majdnem álmodozva Burai J. – Ez az út általában egy száraz dombra vezet, láthattátok. Ezt az utat kell megtalálni, akkor az ember biztonságosan eljut arra a száraz dombra; elmegy oda, amikor akar, és addig marad, ameddig akar.

!

Végezetül nézzétek meg, hogy a molyokban milyen nyomot hagyott Gion Nándor könyve:

@Hirundo:
„Öntörvényű, vad gyerekek minitársadalma saját szabályokkal. A vadőrre felnéznek, a zárkózott, mogorva Sági testvéreket és az alkoholista nagybácsit a gyűlöletig megvetik. A kárókatonák a szabadság jelképei, csendes, fekete de mégis gyönyörű halászmadarak. Mi történne, ha a Ságik kezébe kerülnének? Ez volna a történet kiindulópontja, de mintha nem is ez volna a lényeg, a történéseknél fontosabbak a képek, jelképek: a naplementében az elhagyott mészárszék rúdjain üvöltő gyerekek, az égig érő madárnéző torony… Ez a könyv furcsa kedvencem: nehezen olvasom, sok helyütt megfejthetetlen, vagy fullasztó. És mégis.”
(https://moly.hu/ertekelesek/810657)

@Dana:
„Ez az első Gion Nándorom, de máris nagyon szeretem. Talán mert én is tóparton és vágóhíd közelében nőttem fel, bár ilyen szép jellemek, mint a vadőr Gergián, nem nagyon akadt a mi környékünkön. Viszont Burai J. és csapata sokkal vásottabbak, mint mi voltunk. Gion nagyon jól ragadta meg a természet és a kamaszkori érzékenység nagy találkozását Burai J. és a kárókatonák kapcsolatában, de sokat megmutat a faluvégi világból is Gergián már-már éteri alakjának tragédiájában.”
(https://moly.hu/ertekelesek/937537)

@mohapapa:
„…Most néztem meg a neten, hogyan néz ki egy kárókatona. Nem lettem szerelmes belé, de a könyv olvasása közben rohantam volna segíteni a megmentésük érdekében, meg tornyot építeni, üvölteni, üvölteni a felhők felett… Hjaj, de szép volt!”
(https://moly.hu/ertekelesek/1003808)

@Almost_Zed:
„Egyszerre égbe emelt és a földbe döngölt. Gyerekkori emlékek elevenedtek meg bennem: portyázások, kalandok, lelkesedés, titkos helyek felfedezése. A természet szeretete, tisztelete Fekete Istvánhoz hasonlatosan szép és érzelmekkel teli. A regény életszerűségének fontos alkotóeleme az a nagy adag drámaiság, ami a kamaszokat kiábrándította a felnőttek világából és tragédiához vezetett. És mégis hinnünk kell benne, hogy egyszer felérhetünk a csillagokig is, és a kárókatonák is visszajönnek.”
(https://moly.hu/ertekelesek/1293468)

@Aquarius:
„Első Gion Nándor könyvem; az élmény visszaadhatatlan. Azokat a műveket szeretem igazán, aminek van mondanivalója számomra. Csodáltam a gyerekek csintalanságát, a lelkesedésüket, az alkotókedvüket, a barátságukat – még ha az utóbbi nem is volt mindig felhőtlen. Nem kell ugyanazt ugyanúgy szeretni, hiszen különbözőek vagyunk. Egyben azonban egyetértettek: megbecsülték, szerették, amit a természet nyújtott nekik.
Egy gyerek tiszteletét ki kell érdemelni. Mindegy, hogy kicsoda, micsoda, csak tudják csodálni. Lehet az zongorajáték, vagy emberség.
Gergián története, szorosan kapcsolódik, összefonódik az emberpalánták mindennapjaival, és kihat egynémelyek jövőjére is. Jók a karakterek, mind a negatív, mind a pozitív oldalon. Megszerettem a kárókatonákat, és elhittem Burai J.-nek, hogy egyszer a madarak visszatérnek.
Van olyan erkölcsi örökség, ami kötelez – még ha az eredmény nem is mindig borítékolható.”
(https://moly.hu/ertekelesek/1336874)

@fülcimpa:
„Felhőtlen gyermekkor. Nyár. Csodás. De ez olyan szünidő, amikor a gyermekből hipp-hopp felnőtt lesz.”
(https://moly.hu/ertekelesek/1792763)

@alaurent:
„Jó volt gyereknek lenni, és szabadon felfedezni a világot és a benne élő embereket. Gion Nándor úgy adta vissza ezt az érzést, hogy belesajdult a szívem a veszteségbe, ami észrevétlen akkor ért, amikor mindez elmúlt – igaz, jött helyette mindig más.
Igazi gyerekkönyv, amit kamaszkorban a legjobb elolvasni, de utána is elég olvasmányos ahhoz, hogy nosztalgikus érzéseket ébresszen az olvasójában. Egyre jobban tetszik Gion Nándor.”
(https://moly.hu/ertekelesek/1914335)

@furacs:
„Bár látszólag ifjúsági regény, olyan fájdalmakat jelenít meg benne az író allegória formájában, amelyek a határ mögé szorult magyarokban lüktetett, de nem volt szabad kifejezni. Ez a rejtés olyannyira jól sikerült, hogy még a szerbek is egyszerűen csak ifjúsági regénynek tekintették és nem vették észre az allegóriát. Bővebben itt lehet a titkokat kifürkészni.
Az író egész életművére jellemző ez a rejtett tartalom, a szándékos csúsztatások, áthallások alkalmazása. Szinte kódfejtői képességek kellenek az egyes képek, jelképek felfejtéséhez. Ugyanakkor szinte az összes szereplő valós, Gion ismerősei voltak, Szenttamás lakói. A helyszínek igaziak, legtöbbje a mai napig megtalálható még Gergián tornya is!
Az olvasmány számomra is a gyerekkort idézte meg, de abban a formában, ahogy a Pál utcai fiúk, azzal a katartikus igazságszomjjal, azzal a vággyal, hogy ami jó, ami szép, azt védjük meg, az jusson érvényre. Miért vagyok olyan kicsi, hogy nem tudom megvédeni mindezt? De ha felnövök, én is felépítem a tornyot, és lehívom a kárókatonákat! S addig is mindig készen várok rájuk és sose felejtem el őket…”
(https://moly.hu/ertekelesek/2787760)

@Kikiriki:


>!
Kikiriki
Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Huhh, én nem nagyon szeretek szépirodalmi regényeket olvasni, viszont ma megláttam a polcomon magányosan ücsörögni ezt a könyvet, és gondoltam, miért ne olvasnék bele, hamár ilyen rövid?
Aztán ennek az lett a vége, hogy pár óra alatt kiolvastam…
Nekem ez most nagyon tetszett, bár az egész könyv alatt éreztem valami feszültséget, és eléggé féltem, mi lesz a vége, de végül eltekintve ettől a könnycsalogató befejezéstől, kijelenthetem, hogy sokkal rosszabbra számítottam.
Ajánlom mindenkinek, gyereknek és felnőttnek is egyaránt :)


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!