Kortárs magyar irodalom – A legjobb kortárs novellák III.

Rovatgazda
!

Ahogyan azt a sorozat elején is jeleztem, a legutolsó évtized a legtermékenyebb a novelláskötetek szempontjából. Okozott is némi fejtörést, hogyan tudnám nektek mind, egyetlen rovatban bemutatni úgy, hogy ne legyen hosszú, hogy beleférjünk az előírt keretbe. Hosszas tűnődés után úgy döntöttem, hogy a két korábbi résztől eltérő módszert, szerkezetet alkalmazok, és egyfajta csoportosítás szerint sorakoztatom fel a műveket. Az első csoportba tartoznak azok a kötetek, amelyek a Jelenkor listáján is szerepeltek, elvégre mégiscsak ez a lista volt a „kályha”. Érdekes, hogy itt csupán 3 szerző 5 kötetéről beszélhetünk. Emlékeztetőül íme, a Jelenkor listája: http://www.jelenkor.net/visszhang/791/a-nagy-kisprozalista, valamint a rovatsorozat korábbi részei:
https://moly.hu/merites-rovatok/kortars-magyar-irodalom-a-legjobb-kortars-novellak-i
https://moly.hu/merites-rovatok/kortars-magyar-irodalom-a-legjobb-kortars-novellak-ii

Szvoren Edina: Pertu, 2010

A szerző bemutatkozó kötete, melyből nagyon jól látható, hogy a novella az otthona. „Huszonéves koromig az volt a problémám, hogy mindig elkezdtem írni valamit, amit képtelen voltam befejezni. Vagy azért, mert annyira rossznak találtam, hogy egyenesen undorodtam tőle, vagy azért, mert nem láttam a kivágat nagyságát, azaz hogy miért ettől és miért idáig kell tartania a szövegnek. Megint itt az elhagyás kérdése, vagyis, hogy: mi az, amit már írás közben el kell hagynom a szövegből? Csak mostanában gondolkodtam el azon, hogy talán azért nem tudtam én évekig semmit sem befejezni, mert túl sok regényt olvastam, viszont túl kevés rövidprózát, ezért mindig a regény lélegzetével kezdtem én is neki az írásnak. (…) Még nincs bennem, vagy meglehet, egyáltalán nincs bennem egy regény.”

Az irodalmi folyóiratok olvasói már ismerhették írásait, de így kötetbe rendezve „nyilvánvalóvá válik például, hogy ezekben az írásokban egy nagyon egységes, nagyon azonos anyagból szőtt világ leírása-megalkotása zajlik”.

@Csabi remekül összefoglalta a kötet lényegét:
„A könyvet olvasva két kulcsszó ugrott be ezekről az írásokról. A titok és a szeretetlenség.
Titok: az összes novellát belengi valami hiány, ami nincs az orrunkra kötve (időpont, helyszín, szereplők motivációja, egymáshoz való viszonya), emiatt valószínűleg mindenkiben másképp szólalnak meg ezek az írások, attól függően, hogy a titkot hogyan próbálja megfejteni. Az első elbeszélésben (Jojka) pl. én egy háborúban megszállt országot képzeltem a szereplő köré, bár őt ez kevésbé foglalkoztatja, inkább egy lapp nővel kapcsolatos álmát próbálja megfejteni. Erősen van jelen ez a titokzatosság az első 7 novellában.
Szeretetlenség: ez veszi át az uralmat a könyv második részében, ahol felerősödnek az életrajzi elemek. Nincs itt két ember, aki valami pozitív érzést táplálna a másik iránt, mintha mindenki mindenkinek ellensége lenne ebben a világban, a vérségi kötelék inkább elválaszt, mint összeköt.” (https://moly.hu/ertekelesek/2619635)

Az alábbi linkre kattintva olvashattok a kötetből néhány írást:
https://folyometer.blog.hu/2011/02/26/szvoren_edina_per…

***
Szvoren Edina: Nincs, és ne is legyen, 2012

2012-ben bekerült az Aegon döntősei közé, 2015-ben pedig megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. A kötet mindössze tizenkét írást tartalmaz, mégsem szabad gyorsan végigolvasni. Naponta egy is bőven megfekszi az ember gyomrát. Látszólag a család a legfőbb témája, de azért ennél többről van szó. Mindegyik írás mélyén bujkál egy tragédia. Mondatai nyelvtanilag fegyelmezettek és pontosak, többnyire egyes szám első személyben ír. Szvoren Edina született novellista. (http://www.litera.hu/hirek/szvoren-72405)

@Honey_Fly: „Szvoren Edina igazi mágus. Úgy ír, hogy letargiába taszít, az ember mégis újra és újra jön, hogy ne legyen még vége.” (https://moly.hu/ertekelesek/2303492)

***
Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra, 2015

Úgy látszik, hogy Szvoren Edina bármit is ír, mindig bekerül az Aegon döntősei közé, így történt ez 2015-ben is.
@LRn: „Ismét élvezettel vetettem magam különleges mondataiba és ebbe a sokszor groteszk, bizarr, de minimum furcsa szövegvilágba, amely úgy szól az emberi kapcsolatokról, hogy közben végig az idegenség szorításával fojtogat.” (https://moly.hu/ertekelesek/2910929)

Készült róla oktatási segédanyag is:
https://www.aegondij.hu/edukacio/oravazlatok/szvoren-ed…

Na, de haladjunk tovább a jelenkoros listán, következzen most egy olyan írás, amely 2010-ben megkapta az Aegon-díjat:

Esterházy Péter: Esti, 2010

A Kosztolányi Esti Kornéljának a nevét használja fel. Esti egy alakváltó irodalmi figura, különböző élethelyzetekben, szerepekben jelenik meg. Ez nem átirat, hanem a szerző játéka. A könyv 3 nagy blokkból áll. Az elsőben anekdoták, feljegyzések, jegyzetek, eszmefuttatások vannak, a másodikban már terjedelmesebb, novella méretű szövegek, majd az utolsó ismét vegyes témájú. Demény Péter így fogalmazott a szerző stílusáról: „Ha receptet fogalmaznánk, így lehetne összefoglalni: »végy egy látszólag egyértelmű entitást, aztán különféle mondatokkal (adagold őket ízlés szerint, de sok legyen) írd szét, bizonytalanítsd el, hogy összerakva ne legyen olyan, mint azelőtt.« Ez az írásmód vált gyönyörű győzelemmé a Harmonia caelestisben és ez az Esti motorja is. E személyes hagyomány ellenére az olvasó mégis meglepődik, talán nem is annyira azért, ami a könyvben történik, mint inkább azért, hogy ami történik, az működik is, és nem fárasztó.”” (http://www.nol.hu/lap/konyvszemle/20100925-esti_a_fidel…)

Esterházy az Estiben „játékosan össze- és egymásnak ugrasztja a lehetséges ÉN-eket, mindegyiket kiforgatja önmagából az irodalom eszközeivel: nonszenszekkel, abszurdumokkal, paradoxonokkal, rejtvényekkel, fejtörőkkel, pszeudo-anekdotákkal, intellektuális viccekkel, bohó fikciókkal, afféle zen példázatokkal, csehovi csigaként pörgő idézetjátékokkal. Prózájának műfaji sokszínűsége és dinamikája utolérhetetlen; belefut a hülyéskedésbe, a fekete humor tocsogóssába, már-már a lehetetlen őszinteség csöndjébe, mely, mint magyarázza, néma üvöltést takar.” (Radics Viktória: Az irodalom fogságában. http://magyarnarancs.hu/konyv/konyv_-_az_irodalom_fogsa…)

@kzsofi89: „Nincsenek illúzióim: szerintem a felét sem értettem meg/fedeztem fel az összefüggéseknek, az utalásoknak, de így is nagy élmény volt, és több részén is elgondolkodtam. Az egész könyv nekem egy életfilozófia, anélkül, hogy a klasszikus értelemben filozofálna a szerző.” (https://moly.hu/ertekelesek/1883266)

Esterházy a Merítésben (2015. november): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-esterhazy-peter

***
Tóth Krisztina: Pixel, 2011

Tóth Kriszináról a sorozatomban már többször esett szó, most nem is nagyon rabolom az időtöket: aki szereti az írónő kisprózáit, az úgysem hagyja ki a sorból ezt a kis kötetet.
Olvasás előtt azért fogadjátok meg @csillagka instrukcióit: „Olvasásra csak teljesen stabil állapotban ajánlott, de akkor is kell utána valami limonádé, hogy a torkomba beleszorult mondatok lecsússzanak.” (https://moly.hu/ertekelesek/1865724)

Tóth Krisztina a Merítésben (2017. május): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-toth-krisztina


>!
latinta SP

                                         Beszéd-rizsa

Egy ízben Esti Kornél bazi nagy irodalmi díjat kapott. Magára öltötte ibolyaszerénységét (csak mert slankít) és a kissé kényelmetlen, merev, de elegáns, barátjától e célra évtizedekkel korábban ajándékba kapott díjátvevő cipőjét, nagy levegőt vett, és így szólt: Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Most kis levegőt vett. Tíz évvel ezelőtt nem mondtam volna, de most mondom: egyre kevésbé szeretek nyilvánosan értelmes ember módjára beszélni, értelmiségiként megnyilvánulni. Ha nincs rendje a beszédnek, ha nincs rendje a szavaknak, mert nincs rendje a fogalmaknak, ha mint egy üres térben állnánk, ahol nincs mihez viszonyítani, vagy csupán esetlegesen, akkor az ilyen beszédre óhatatlanul ráragad valami önkéntelen önös nagyképűség, kicsi gőg, de leginkább fontoskodás. Valahogy eltűnik az objektum a megszólaló szubjektumban. Hogy úgy mondjam. Persze van, amikor beszélni kell, például, ha baj van, és igent kell mondani és nemet kell mondani, akkor is, ha ez a komolyság komolykodásnak tetszik.
    De ha nincsen baj, s a baj csak elvétve jelentkezik egy nagy irodalmi díj ábrázatában, akkor jobban bízom a regényhősökben. Már túljártam életem felén, amikor egy szeles tavaszi napon eszembe jutott, nem, javítás, összefutottam Esti Kornéllal. Édes öregem, közölte azonnal kuncogva, megkínáltak egy bazi nagy irodalmi díjjal.
    Bazival?, kérdeztem gyanakodva. Általában én szoktam kapni a díjakat.
    Ühüm, mondotta, és fülig szaladt a szája. Öt egység. És lelkesen még hozzátette: Bruttó, kedvesem, bruhuttohó!
    Kis csönd lett, noha úgy éreztem, összekutyulja a bruttót és a nettót. Dehogy kutyulom, csak azt mondd meg, melyik a nagyobb. Egy jó irodalmi díj az fontos, révedeztem. Ezért nehéz gründolni. Tekintély, pénz, szerencse… Fontos annak, aki adja, és fontos annak, aki kapja. Egy díj, amelynek presztízse van, az jót tesz mindenkinek, az egész irodalomnak… az még az olvasónak is fontos.
    És beszédet is fogok tartani!, ragyogott. Jesszusom, szögeztem le, és az üres Ég felé fordítottam a tekintetemet. El tudom képzelni! Valami őszinteségi roham, mi?! Már megint tíz másodperc szótlan, őszinte örülés, mi?! (Tíz másodperc szótlan, őszinte örülés.) És egyébként is! Díjat kapni ebben az országban?! Amelyik azt állítja magáról, hogy van benne becsület, holott egészen nyilvánvalóan nincs benne becsület, helyesebben soha még csak becsülethez hasonló ez meg az se volt benne. Nemcsak félelmetes, nemcsak megfélemlítő, de nevetséges világ is…
    Hát akkor nevess, morogta Esti közönyösen.
    Hanem hogy itt élünk, egy ilyen nemcsak félelmetes, megfélemlítő, de nevetséges világban, ebben a kétségkívül félelmetes, megfélemlítő és nevetséges országban, ebben a legnevetségesebb és legfélelmetesebb hazában, ahol sosem szabad az igazságot kimondani, senkinek és semmiről, mert ebben az országban csak a hazugság visz előre bármit, a hazugság a tömérdek leplezéssel és cirkalmazással és torzítással és megfélemlítéssel…
    Ne krenkold magad, api. Egyébként se állami díj.
    Az jó, suttogtam. Demokráciában az történik meg, amit megteszünk. Ha megtesszük, megtörténik, ha nem tesszük meg, nem történik meg. Diktatúrában gyerek marad az ember, megúszni akar és túlélni. Itt meg felnőttként kell viselkedni, szabad, felelős lényként. Nemcsak az állam van és a kiszolgáltatott egyén, hanem létezik a társadalom. Egy ilyen díj éppen a társadalom jelenlétét jelzi és erősíti, annak önállóságáról szól, azt a teret finomítja, melyben a civil megszólalás mégiscsak természetes. Polgár, bököm ki hangosan. Talán valami Márai-idézetet is mondhatnál. Szegény Márai. Tíz éve Bibó-idézeteket zsolozsmáztak, most meg Márai-idézeteket zsolozsmáznak, ahogy csillag megy az égen.
    A barátom picit megvonta a vállát, alig, csak mintha Rózsa Sándor a szemöldökét össze. Megint kis csönd lett.
    Hát akkor miről akarsz beszélni?, faggatóztam. Úgy hajolt komolyan a fülemhez, mintha megcsókolta volna. Vagy meg is csókolta. És akkor mondott valamit. Pánikban hőköltem hátra. Volt akkoriban egy titkom. Cipeltem ide-oda. Ha belenéztem a tükörbe, néztem az arcom, és nem tudtam, kiről van szó.
    Ne! Ne! Nagyon szépen kérlek, azt ne. Azt nem lehet.
    Édes öregem, ne félj te semmitől. Ha van szó, azt mondani kell.
    Hogy én nem félek – dehogynem –, csak ez most nem volna aktuális, illetve hogy most még ne, hogy kérnék még egy kis haladékot, nem sokat, egy kicsit csak, tényleg kevéssel is beérném… Szomorúan könyörögtem.
    Megőrültél?, nézett rám döbbenten s viszolyogva. Úgy beszélsz velem, mintha én volnék a Halál, a Halál maga… Mondhatom, szép kis barát vagy… Igazán köszönöm, kész őrület, mondhatom, köszönöm szépen! Persze már eddig is vett levegőt, de itt, az utolsó köszönöm szépen előtt, bizonyosan.
    Köszönöm szépen.
    És óvatosan, egyik lábunkat, miként a cirkuszi lovak, előbbre tolva, ahogy azt a porckorongsérv-használatiutasítás előírja, meghajoltunk. Mi is?, talán még leginkább ezek a cirkuszi lovak lettek Esti élete. Meg még valahogy az a fényes, könnyű porckorongsérv.

(354-357. oldal, Esti Kornél kalandjai – Esti rizsák (Magvető, 2010))

A kép forrása: http://www.dijkeszites.hu/public/kepek/gyanta/jeguveg_%…

Kapcsolódó könyvek: Esterházy Péter: Esti

Esterházy Péter: Esti
!

A második csoportba azokat a műveket soroltam, amelyek valamilyen elismerésben részesültek. Álljon itt elsőként a 2016. év Libri-díjasa:

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája, 2016

Jászberényi kötetében pont az a jó, hogy a novellák egy főhős köré csoportosultak, Maros Dániel haditudósító a központi személy. Olvashattam akár regényként is (bár ahhoz inkább szakadozott volt). Szerintem remekül fűzte fel egymásra a történeteket, szinte mindegyik kiváló. Az alapprobléma és az alaptéma az, hogy Dániel kóros álmatlanságban szenved. Hogy miért? Ennek köze van ahhoz, hogy a felesége elhagyta, a Közel-Keleten látott borzalmakat nem tudja feldolgozni, sokat piál, nyugtatóval és később ópiummal próbálja magát „álomba ringatni”.

@gesztenye63 azt vallja, hogy „a relatíve hosszabb lélegzetű írások fekszenek jobban a szerzőnek, amelyeket a rövidke, néhány oldalas karcolatok inkább csak támogatnak és erősítenek”. (https://moly.hu/ertekelesek/2879808)

Óravázlat is készült belőle:
https://www.aegondij.hu/edukacio/oravazlatok/jaszbereny…

***
Két kötet bekerült az Aegon-díj döntősei közé (a már fentebb említett Szvoreneken kívül):

Krasznahorkai László: Megy a világ, 2013

A Beszél című első fejezet inkább esszéknek nevezhető, míg a második, az Elbeszél novelláknak, de valójában mindkettő a határon mozog. Az írások között akad monológ, vallomás, visszaemlékezés, előretekintés. „A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt.”

Az utolsó egység címe: Elköszön. Csupán egyetlen rövid írást tartalmaz, idemásolom nektek:

„Nem kell innen semmi
Én itt hagynék mindent, a völgyeket, a dombokat, az ösvényeket és a szajkókat a kertből, én itt hagynék csapot és papot, eget és földet, tavaszt és őszt, itt hagynám a kivezető utakat, az éjszakákat a konyhában, az utolsó szerelmes pillantást s a városok felé vezető összes borzongató irányt, itt hagynám a tájra ereszkedő sűrű alkonyt, a súlyt, a reményt, a bűvöletet és a nyugalmat, itt hagynék szeretettet és közelit, mindent, ami meghatott, megrendített, magával ragadott és felemelt, itt hagynám a nemest, a jóakaratút, a kellemest s a démonian szépet, itt hagynék minden rügyfakadást, minden születést és létet, itt hagynám a varázslatot, a rejtélyt, a messzeségek, a kimeríthetetlenségek s az örökkévalóságok kábulatát: mert itt hagynám ezt a földet és ezeket a csillagokat, mert nem vinnék semmit magammal innen, mert belenéztem abba, ami jön, és nem kell innen semmi.”

@Dana: „…a novellák üzenete szerint a világ inkább körbe-körbe, esetleg visszafelé megy, urambocsá sehová, vagy a tökéletes pusztulás felé, az esetleges előremenetel pedig pusztán káprázat vagy félreértés.” (https://moly.hu/ertekelesek/1587538)

Az írások itt olvashatóak: https://reader.dia.hu/document/Krasznahorkai_Laszlo-Meg…

Krasznahorkai a Merítésben (2014. április): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-2

***
Dragomán György: Oroszlánkórus, 2015

Ezek az írások először irodalmi folyóiratokban, női magazinokban, napilapokban láttak napvilágot (tizenhárom év termése). A kötet történetei általában kevés szereplősek, cselekményük egy szálon fut, és a végén csattanóval zárulnak.
Személyes kedvencem a Hevimetál című írás, amelyben egy „ősduzsudász” pólós rocker csávó meséli el egy régi koncertélményét. A dzsudász, az igen, a péjnkiller öcsém, az egy lemez, öcsém, amikor először beraktam öcsém, a volkmenről lesett a szivacs öcsém, érted, leesett a fejhallgatójáról a szivacs, mer lelökte a hangerő, komolyan mondom, bazeg, és amikor visszaraktam, láttam, hogy kihasadt egészen, érted, halfordnak olyan sikoltása van, hogy kihasítja a szivacsot öcsém, nagyon kemény. Azért akartam olyan kurvára élőben is hallani. Csak bazmeg a sok suttyó paraszt nem vette a jegyet. Kiderül, hogy a „dzsudász” koncert elmarad, mert nem fogytak a jegyek, de a srác felszívja magát és elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, ő elmegy a legközelebbi helyszínre.

A teljes novella itt olvasható: http://gyorgydragoman.com/…

@Spaceman_Spiff hangoskönyv verzióban ismerkedett meg a kötettel: https://moly.hu/ertekelesek/2178967.

Dragomán György a Merítésben (2016. november): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-dragoman-gyorgy


>!
Mimiti
Dragomán György: Oroszlánkórus

Nagyon örülök, hogy olvashattam ezt a könyvet. A novelláskötetek hátránya, hogy mindig van bennük egy-két gyengébb történet, viszont a többi feledtette ezeket.
Nagyon sokszínű kötet, hol nevettem rajta, hol összeszorult a torkom, hol mérges voltam, azaz Dragomán György a szokott módon végigzongorázott az érzéseimen. Nagyon tetszett, hogy volt központi motívum, ami ráadásul a zene volt; érdekes volt látni, hogy ennyire különböző történeteken mégis össze tud kötni valami.
Nem tudok betelni azzal, hogy Dragomán György minden tud. De tényleg. Teljesen mindegy, hogy miről ír, hogy kinek a szemszögéből ír: minden hiteles. Nagyon érzékenyen és mélyen mutatja be az emberi lelket és gondolatokat. Imádtam ezt is.

!

A Margó Irodalmi Fesztivál és a Könyvesblog 2015-ben alapította a Margó-díjat, amely a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár. A díj alapításának első évében egy regény (Totth Benedek: Holtverseny), majd az azt követő években pedig az alábbi novelláskötetek kapták meg a díjat:

Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese, 2016

Valószínűleg nem jó időben (passzban) olvastam annak idején, mert akkor nem nyert meg magának, de most belekukkantva és utánaolvasva azt gondolom, túl szigorú voltam vele. A kádári korban játszódó történetek tulajdonképpen így vagy úgy, de összekapcsolódnak. Narrátorunk mindvégig névtelen marad, de már a kötet elején leszögezi, hogy: egyedül csak az igazság végett fogtam tollat, mert mindig csak azt az igazságot tartottam a szemem előtt.

A környezet ismerős lehet más művekből, ugyanolyan lepukkant, Isten háta mögötti helyen járunk, mint például Borbély Szilárd Nincstelenek-jében. Ez egy falusi tablókép, igen sokszereplős, mindenféle csodákról és csapásokról esik szó, rejtélyes halálesetek, tragikomikus karakterek jellemzik a kötetet. Az alaphangulat feloldásában segít a kissé szabadszájú, vagyis inkább alpári elbeszélőnk. Mit kap az olvasó ebben a kötetben? „Röhögést, remekül megrajzolt szereplőket, művészien egymásba futó történetszálakat, és a narrátor kliséi miatt néha egy kis unalmat, változó színvonalú történeteket, örömet és halált. Ha mindez nem lenne, elég menjen le a kocsmába, fizessen egy kört és hallgasson meg még egy-két történetet, garantáltan hasonlítani fognak a novellák eseményeire.”

@Cipőfűző: „Ez az állandó »pofázás« hozzánőtt szimptómája a kocsmának és szűkebb-tágabb kontextusának.” (https://moly.hu/ertekelesek/2760071)

***
Szöllősi Mátyás: Váltóáram, 2016

@Olya nagyon szépen összefoglalta a kötet lényegét, amivel én is tudok azonosulni: „Vannak könyvek, amik csak úgy tetszenek, mert éppen olyan a lelkiállapotod, hogy »eltalált« a stílusuk, a nyelvezetük, a történetek, meg mit tudom én micsodák.
Aztán vannak könyvek, amik valami miatt sehogy sem jönnek be. Azokat el sem tudod olvasni, hiába is kapott a szerzőjük, mondjuk Nobel-díjat érte. Távol állnak tőled, mint szesztől a föld.
És van a Váltóáram… Aminek megmagyarázhatatlanul bejönnek a szófordulatai, a történetek meghökkentő részletei és megoldásai, a különféle hasonlatai, az apró, rejtett humora, ami övezi, és nem utolsó sorban témáinak teljesen hétköznapiassága.” (https://moly.hu/ertekelesek/2586053)

A szerző oldalán olvasható belőle részlet: http://szollosimatyas.hu/valtoaram/

***
Mécs Anna: Gyerekzár, 2017

A megjelenése évében kevésbé figyeltek fel rá a molyok, lévén első könyves szerzőről van szó. Azóta ugrott meg az olvasása, miután megkapta a Margó-díjat. Őszintén szólva nem csodálkozom rajta, mert a kötet figyelemre méltó írásokat tartalmaz. A legfrissebb értékelés @János_testvér-től származik, maximális csillaggal jutalmazta a kötetet: https://moly.hu/ertekelesek/3004605
@pável szerint „mellbevágó”:


>!
pável P
Mécs Anna: Gyerekzár

Mellbevágó.
Egy (pár*) mell öntudatra ébredése. (*Bár a finnugor nyelvekben ugye a páros testrészek egyes számúak, mégis zavarba jön az egyszeri élménybeszámoló.) Mint visszatérő motívum, legalábbis – persze fel lehetne fűzni a novellákat másképp is, majd megteszik mások.

Új (értsd: elsőkötetes) írónk született, de nem bakfis, kész Pallas Athéne. Jobb megfigyelő, mint egy ipari kamera, de olyan képeket mutat utána ezekből, hogy beléd ég, mint gyermekkorod kedvenc diavetítőjének házimozijai. Vigyázz, talán most is épp megles, hogy aztán megírjon, kevesebb szóval, mint ahogy a spúr Hemingway valaha megálmodta.

Ebben az új, pazar külsejű Scolar l!ve sorozatban Herczeg Szonja kötete mellett az eddigi legjobb. Vigyázat, ez is remekül csúszik.

!

Dr. Horváth Péter üzletember hozta létre a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat 2013-ban. A díjat a 35 évnél fiatalabb, de már rendszeresen publikáló szerzők között osztják ki. Az ösztöndíj értéke 6000 euró.

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen, 2014

Nekem kifejezetten jólestek ezek a szövegek, majdnem mindegyik egészen kiválóan fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Itt-ott a lezárásokkal nem voltam megelégedve, lett volna még értelme folytatni, de az idei Mágneshegy című regényében is bőven voltak elvarratlan szálak, szóval ez, úgy látszik, az írónő ismérve. :) Apropó, Mágneshegy! Örömmel tapasztaltam, hogy az nem más, mint az Auróra címadó írásának a folytatása. Érdekes volt így utólag olvasni az előzményt.
@TomSawyerhúgaOlvas-tól megtudhatjuk, hogy Mán-Várhegyi forgatókönyvet is írt: „Most láttam a szerző forgatókönyvéből készült Egy nap című hibátlanul zseniális filmet a moziban (NÉZZÉTEK MEG!), na ott ugyanezeket az erényeit villogtatta.” (https://moly.hu/ertekelesek/2978033)

***
Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora, 2015

2015-ben két shortlisten is szerepelt a kötet, egyrészt a fenti díj döntősei közé is bekerült, másrészt a Merítés-díj széppróza zsűrije is beválogatta a legjobb 10 kötet közé. Itt most töredelmesen bevallom, hogy ha rajtam múlik, akkor nem kerül oda.

A Literán van egy cikk róla, és a címadó írást is elolvashatjátok:
http://www.litera.hu/hirek/papp-zakor-ilka-angyalvacsora


>!
Szultan_11
Papp-Zakor Ilka: Angyalvacsora

Csodálatos mesék ezek. Egy folklórból, fantasyből építkező mágikus realista valóságot mutatnak be. Teljesen másféle novellák ezek, mint amiket mi Csehovon, Móriczon, Kosztolányin nevelkedve megszoktunk. A titok, az elhallgatás lélegezteti ezeket a csodás kis elbeszéléseket.

!

Sokkal egyszerűbb dolgom van a Merítés-díj létezése óta keletkezett novelláskötetek listázásában, mert az első évben ugyan még nem voltam tagja a zsűrinek, de már bőszen olvastam a köteteket (ennek köszönhetem, hogy végül bekerülhettem a csapatba). Az első évadban a legjobb 10 közé 3 novellás kötet is bekerült:

Csabai László: Száraz évszak, 2014

Ritka alkalom, amikor engem kispróza így megtalál. Életem legjobb novelláskötetei közé tartozik, és nem sok ilyen van, ezt bizton állíthatom. Nagy ötlet volt a páros novellák alkalmazása, olvasóként így én eljátszadozhattam az összefüggések keresésével, ami mindig öröm számomra.

Javaslom, fogadjatok szót @Kuszma-nak: „Ha valaki szereti a kortárs magyar irodalmat, de nem olvasott még Csabai Lászlót, az lassan elkezdheti jóvá tenni ezt a bűnös hanyagságot.” (https://moly.hu/ertekelesek/1650149)

Csabai László a Merítésben (2017. december): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-csabai-laszlo

***
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó, 2014

Talán már kezd unalmas lenni, hogy megint egy Tóth Krisztina-kötet következik, ígérem, ez a listán az utolsó darab.
A megjelenés aprópója, ha nevezhetjük így, hogy 25 éve jelent meg Tóth Krisztina első kötete, és épp 25 (2006–2014 közötti keletkezésű) írás került bele ebbe a gyűjteménybe.

Házi feladat mindenkinek: elolvasni a kötetből a Pioneer 10 űrszonda című darabot, és megoldani @Teetee rejtélyes feladványát (https://moly.hu/karcok/499209). :D

***
Háy János: Napra jutni, 2014

Szerettem, mert a főszereplő szerethető volt: értelmes, szeretetre vágyó, sokszor naiv, emiatt mosolyogtató dolgok történtek vele. És csapó, vége, ennyi. Semmi extra. A bogyós nekem ennél sokkal többet nyújtott. @jeges_varga az értékelésében nagyon jól szemlélteti, hogy ez a kötet bizonyos szempontból A gyerek átirata: „Háy János legújabb könyvében a gyerek a megkérdőjelezhetetlen apai elvárások miatt fokozatosan eltávolodik szülőfalujától, a társadalmi közegtől, amelyben gyermekkorát leélte, és ami az ő szemében összekapcsolódik a szülők életével. Persze mindkét szülő arra ösztönzi, hogy menjen el a faluból, a városban legyen belőle valaki, mert úgy jobb lesz neki. Azt azonban ők maguk sem gondolták volna, hogy a gyerek az elköltözéssel egyidejűleg elszakad szüleinek értékrendjétől is.
A Napra jutni tematikája ugyanaz, mint A gyereké. Az évek elteltével azonban más tanulságokat vonhatunk le az irodalmasított mozaikokból. Már egészen más a perspektívánk. Az 2007-es nagy regényben Háy a faluból elindulás pillanatától követte a gyerek útját, a Napra jutni 2010 és 2012 között született novellái ezzel szemben a gyermekkorra fókuszálnak, az elszakadás miértjeit szemléltetik. A rokon témaválasztás miatt persze sok a visszatérő motívum, sőt némelyik szöveg egy az egyben visszatér (pl.: A Senák), de a hangsúlyok egészen máshova kerülnek.” (Érdemes végig olvasni a teljes értékelést: https://moly.hu/ertekelesek/2944191.)


>!
n P
Irodalmi díjak

MERÍTÉS-DÍJ 2015 – A LISTA

Szavazz te is:
Melyik mű kapja meg a 2015-ös Merítés-közönségdíjat?
http://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2015-kozonsegszavazas

A 10-es LISTA:
Csabai László: Száraz évszak
Dragomán György: Máglya
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat
Háy János: Napra jutni
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok
Szilasi László: A harmadik híd
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
Závada Pál: Természetes fény

A Merítés magazinhoz köthető 18 tagú zsűri ezt a 10 könyvet találta a legjobbnak a tavaly megjelent magyar nyelvű szépprózai művek közül (a díjról lásd: http://moly.hu/karcok/504910).
A nyár folyamán lehet szavazni, elolvasni a legvonzóbb könyveket. Közben a zsűri is meghozza a saját döntését. A tervek szerint az eredményt az esetleges Olvasás Éjszakájára időzítve tesszük közzé, de mivel annak még nincs kitűzött dátuma, ezért a szavazás tervezett határideje:
2015. szeptember 24.

A zsűri tagjai: @akire, @balagesh, @bargeization, @Ciccnyog, @Csabi, @encsy_eszter, @eme, @giggs85, @Goofry, @Juci, @Kuszma, @Kek, @n, @nyerw, @olvasóbarát, @ppeva, @robinson, @vargarockzsolt

Kapcsolódó könyvek: Szilasi László: A harmadik híd · Háy János: Napra jutni · Závada Pál: Természetes fény · Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene · Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok · Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat · Dragomán György: Máglya · Tóth Krisztina: Pillanatragasztó · Kőrösi Zoltán: Szívlekvár · Csabai László: Száraz évszak

Szilasi László: A harmadik híd
Háy János: Napra jutni
Závada Pál: Természetes fény
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat
Dragomán György: Máglya
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Csabai László: Száraz évszak
41 hozzászólás
!

Darvasi László: Isten. Haza. Csal., 2015

A 2015. év Merítés-díját a zsűri ennek a kötetnek ítélte oda, mely 33 történetet tartalmaz, ezeket a szerző három nagy fejezetbe gyűjtötte, s a fejezetcímek megegyeznek a kötet címének három szavával. Az első, az Isten című témáját tekintve csak halvány utalásokat tartalmaz Istenre vonatkozóan, tehát nem vallásos történetekről van szó, annak ellenére, hogy például a templom és a papok visszatérő motívumok ezekben az írásokban.
A Haza című fejezetből az Élmunkás és a Luxemburg című írások lettek a személyes kedvenceim. Az elsőben egy szokatlan rablás története bontakozik ki, amikor is a tolvaj a rablás során nem egy üres lakást talál, ahogy arra számított, hanem egy kedves idős urat, aki nem ijed meg tőle, sőt, barátságosan fogadja, kedélyesen elbeszélget vele, ám időközben további váratlan látogatók érkeznek, s ebből bizony kisebb bonyodalom kerekedik… A Luxemburgban viszont egészen más a helyzet: egy gyári munkás a helytelen munkagép-használat miatt meghal, az események középpontjában azonban nem ez, hanem az özvegy gyárlátogatása van.

A harmadik, záró fejezet címe akár lehetett volna a Család is, hiszen itt családtörténetekkel találkozhatunk. Megismerhetjük, milyen érzés a lányos apának megtudni és elfogadni, hogy a lánya pornószínésznő; megtudjuk, hogy a halálos beteg édesanyát a lánya hogyan készíti fel az utolsó útjára; de olvashatunk beteg öregemberről is, akit rendszeresen látogat a fia, de ez számára csak teher, miközben a fiú azt próbálja kideríteni, miért verte az apja gyerekként; illetve egy eltűnt műfogsorról, melynek esete már-már maffiatörténetbe csap át… De a legtorokszorítóbb talán az a történet, amikor a nap mint nap lerészegedő apát rendszeresen a fia tolja haza talicskában.

Ránézésre ezek a novellák túl hétköznapinak, egyszerűnek tűnnek. Életünk során rengeteg emberrel találkozhatunk, akik mellett csak elmegyünk az utcán, akikkel együtt állunk sorba a boltok pénztáraiban, akik mellé leülünk a buszon. Azt gondoljuk, hogy sorsuk hasonló a mienkhez, hogy ismerjük a boldogságukat vagy éppen a boldogtalanságukat. De ez nem így van: Darvasi László lerántotta a leplet, felnyitotta a szemünket, írásaival olyan sorsokat tárt elénk, amelyekre – ahogy mondani szokás – a legvadabb álmainkban sem gondolnánk. Durván szókimondó, fájdalmas, elgondolkodtató, merész és vakmerő, nála a fekete nem mindig fekete, a fehér sem egyértelműen fehér, elkezd egy történetet, melynek vége sohasem számítható ki előre, s teszi mindezt olyan lehengerlő stílusban, olyan képi világgal, hogy az olvasó nem tud szabadulni tőle, még akkor sem, ha már becsukta a könyvet.

Darvasi (és Szív) a Merítésben (2014. december): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroi-darvasi-laszlo-es-sziv-erno

***
Hazai Attila: A maximalista, 2015

„Nem is egy irodalmi fenegyerek ez a gyerek. Isten nyugosztalja, vagy akiben hitt. Egy érzékeny és labilis (gondolom) srác, aki annyira szépen láttatja a világot, mintha szemüvegében nem rózsaszín optika lenne, hanem szappanbuborék, cukor és korom. Nem is annyira minimalista. Egy kicsit az. Inkább olyan, mint a bicskával vágott köröm, érdes, szakadt. Abszurd, nevetséges, szívbemarkoló, szélsőséges, ingatag és összevissza csapong, jobbról balra, balról jobbra. Mármint nem a tolla a szavazólap fölött, hanem így ároktól árokig. De nem részeg,olyan nagyon, asszem, csak olyan brutálisan gyermeteg.” (@Zero: https://moly.hu/ertekelesek/2689907)

Hazai Attila a Merítésben (2018. szeptember): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-hazai-attila


>!
B_Niki P
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Ez a könyv letaglóz. Letaglóz pozitív és negatív értelemben egyaránt. Néha már olyan abszurd, hogy az ember csak bámul a papírra, nem tudja, mit is gondoljon, vagy csak nem akar arra gondolni, amit a sorok előhívnak belőle. Némán tátog, nem tudja, merre tovább.
Ereje van a szövegnek. Néhány mondat, néhány szó elég ahhoz, hogy komplex történet legyen a novellából. Mesteri. Darvasi elképesztő hasonlatokkal ír, és valami olyan bámulatos módon ötvözi a lehető „legszebb” irodalmi hangot a kijózanító trágársággal, hogy az már-már utánozhatatlan. Ez utóbbi már kicsit sok is volt néha nekem.
A fülszöveg szerint ebben a könyvben nehezen feledhető félmondatok életnyi tragédiákat sejtetnek. Ezzel nem lehet vitatkozni. Ha valakinek saját „tragédiái” mellett van ideje, ereje elmerülni ezekben, akkor hajrá. Ez a könyv megéri az alámerülést.
Első olvasásom a szerzőtől, de biztosan lesz még több is.

25 hozzászólás
!

Grecsó Krisztián: Jelmezbál, 2016

Amikor a Merítés-díj zsűrije beválogatta 2016 legjobb 10 kötete közé, szinte már rögtön lehetett sejteni, hogy a közönség le fog csapni rá. Így is történt, valóban ő kapta meg abban az évben a közönségdíjat. Ám az én olvasatomban ez a kötet inkább regény, mint novella (vagy novellafüzér), úgyhogy nekem kicsit innen kilóg a sorból – azzal együtt, hogy ez talán az utóbbi évek egyik legjobb Grecsó-írása. A napokban kezdett terjedni a hír az interneten (akár a vírus), hogy 2019 februárjában megjelenik a Vera, melyben a Jelmezbálból megismert Szoloványi Vera történetében mélyedhetünk el alaposabban.

Az Élet és Irodalom legújabb számában interjú olvasható a szerzővel a Veráról, illetve a rettegett betegségéről:
https://www.es.hu/cikk/2018-12-19/karolyi-csaba/szep-do…

Grecsó Krisztián a Merítésben (2014. szeptember): https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-grecso-krisztian

***
Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik, 2016

A cím, illetve inkább az alcím miatt azt hittem, lágerezünk, aztán meg olyan kellemes meglepetés ért. 11 történet, 11 féle narrátor: az elsőnél még gyanútlanok vagyunk, de amikor az Erdő 1789 című úgy kezdődött, hogy „Humán számítás szerint tizenhat évem van”, már kezdhetünk gyanakodni. A szúnyog, légy, kutya, macska meg már nem is emlékszem rendesen, miféle lények által „elregélt” történetkékből áll össze a kötet. Rendkívül szórakoztató, de mégsem „sefülesefarka”, hanem lehet gondolkodni és olvasni a sorok között is akár…
@Biedermann_Izabella: „Nem emlékszem, a kortárs prózairodalom általában kínkeserves és szomorú mondatai közepette mikor élveztem utoljára ennyire szöveget, mint Selyem Zsuzsa okos, szellemes, ironikus, jól szerkesztett mondatait, de rendkívül hálás vagyok a szerzőnek, hogy ezt a történetet, ezeket a történeteket, papírra (word dokumentumokba) vetette.” (https://moly.hu/ertekelesek/2485958)

***
Antal Balázs: Le, 2017

„Azt hiszem, hogy van ez a fájdalmunk néhányunknak – sokunknak? – ami valahogy egyszerre kötődik a tájhoz és a benne élő emberekhez, a privát és a történelmi múltunkhoz, meg a közelmúlthoz és távoli jövőképhez egyaránt. Mi, akik szeretjük ezt a fájdalmat, azt gondolom, hogy olvasni szeretjük azért, nem benne élni, hacsak nem muszáj, mert ha benne élsz, az előbb-utóbb megöli azt, ami irodalmi benne, és átveszi a helyét az a kilátástalanság, amiről a Le novellái szólnak.
És bár nem ugyanolyan színű és mintájú a borsodi fájdalom, a somogyi fájdalom vagy a hajdúsági fájdalom, de mi, akik szeretjük ezt, felismerjük mindegyikben a magunkét és egymásét is.” (@Aes: https://moly.hu/ertekelesek/2977497)


>!
WolfEinstein
Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Az elején azt hittem, egymástól független novellák. Aztán a közepén azt, hogy összefüggő regény. Most, hogy a végére értem, már nem tudom, hogy mi. Sok mikrotörténet, novellisztikus elbeszélés, amelyekben az egyes emberi sorsok itt-ott, hosszabb-rövidebb időre, felületesen vagy meghatározó módon keresztezik egymást, sokszor összekapcsolódnak, hatnak egymásra, mégis megmaradnak önálló történetnek. Nehezen áll össze komplexen a könyv (nem, nem tudom teljes nyugalommal regénynek nevezni), és valószínűleg nagyon hamarosan kéne még egy olvasás. Aztán még egy és még egy, és sokadik olvasásra is lehetnek majd olyan mozzanatok, amelyek megvilágosodnak és az újdonság erejével hatnak. Maguk a történetek kevés kivételtől eltekintve igen érdekesek, az érzések és benyomások széles skáláját vonultatják fel, de amikor belémhasított a felismerés, hogy ezeknek közük van egymáshoz, nos, az félelmetes volt.

!

Egyéb figyelemre méltó kisprózakötetek:

Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom, 2014

Én már a Halálcsillagot is kedveltem. Nagyon. Cserna-Szabó novellistaként is remekül megállja a helyét. Nálam mindenképp. Bár én már elfogultnak számítok.

„Végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusa” – írja a fülszöveg. Bűnbeesés, Paradicsom, Évák (és az összes többi nő), mindez konzerválva: azaz bűn mindig létezik, a nők mindig bűnre csábítanak.
Volt itt minden, gyilkolászás, baltás gyilkos, Drakula gróf, eltűnt személyek, házasságtörés, lopás stb. Még annak is eszébe jut róla a tízparancsolat, aki már azt hitte, rég elfeledte. A történetek többsége – a bűnök ellenére – iróniával telített – pont az én humor-ingerküszöbömnek megfelelő. Nagyon jól szórakoztam például a Kriszta címűn, azt hiszem, az a kedvenc mind közül (a Budipest nevű nyilvánosvécét működtető „Szarkirály” története), de már a nyitódarab is remek, amely egy mondatkereskedőről szól. Elég sokszor elkerekedett a szemem egy-egy novella végén.

„Nagyon bírtam ezeket a novellákat. Eszement fantáziadúsak, tele számtalan ötlettel, pár mondatban elmesélt sorssal, néha nagyon vicces, néha elgondolkodtató vagy gyomorforgató, nagyon életszagú, remek párbeszédekkel és megjegyzésekkel. Csapongó és áradó történetek, mintha egy sci-fi-mentes Vonnegut Jr. magyar változata lenne. Nagyon jó írások!” (@Gáborr_Nagy: https://moly.hu/ertekelesek/2486401)

***
Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs, 2014

Akik szeretik Darvasi (és Szív) írásait, azoknak egy igazi csemege. @metahari-t is behúzta a csőbe: „Szeretem Darvasit, a mindenféle szerelmeiért, szerelembe tud esni egy felhővel a temetésen, a kisfröccs habjából kitalálja a kisasszony harisnyájának színét, aztán egy festői kacajjal továbbáll, maga mögött hagyja a mélységes gondolatait, valamint nekünk olvasóknak egy huncut kacajt.” (https://moly.hu/ertekelesek/1618375)

***
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei, 2017

Ismételten egy Szív-tárcagyűjtemény. A Magvető Kiadó Szív Ernő-sorozatot indított, ez a nyitódarabja. „Egy korábbi interjúban a szerző, mármint Darvasi László úgy nyilatkozott, hogy pusztán az irodalmi és a hírlapi publikációk szétválasztásának igénye miatt született meg Szív Ernő, és azért Szív, mert az soha nem áll meg, mindig dolgozik. Ahogy a tárcaíró is: folyton töpreng, folyton keresi a témát, hiszen a napi és heti penzum, a professzionális írás mint élettechnika nem enged más lehetőséget. Egy ember, aki úgy él, hogy mindig ír, álmában is, nyilván a vécén is, betegségben, szerelemben és egyáltalán, mindig. Így leírva rémisztő börtönnek tűnik ez az íráskényszer, miközben minden grafomán bölcsész egy ilyen, az írásban kiteljesedő életről ábrándozik. Ez a súlyos, belülről és persze kívülről is jövő kényszer sokszor szóba kerül Szív Ernő szövegeiben, mondhatni témájában és hangulatában is alapelemük.” (https://www.revizoronline.com/hu/cikk/6648/sziv-erno-az…)

***
Hartay Csaba: Nem boci!, 2015

Így a vége felé egy könnyed olvasmányt hoztam. Sokan szeretitek Hartay írásait.
A szerző egy interjúban így mutatta be önmagát: „Költők között a legjobb tehenész, tehenészek között a legjobb költő. Ex-horgász, örökös álmodozó, örökös tinédzser. Parasztfilozófus.” Ebben a kötetben ezt alá is támasztja. Ezek személyes tapasztalatok, hiszen a szerző tehenészetben dolgozik/dolgozott (?). Azt is bevallotta, hogy Salamon Attila (narrátor) valójában ő maga.
Rendkívül szórakoztató írások ezek, ezzel @gab001 is egyetért: (https://moly.hu/ertekelesek/2492611)


>!
kratas P
Hartay Csaba: Nem boci!

Hartay Csaba: Nem boci! Tejbe aprított irodalom

És akkor most végül tejelnek a bocik? :D

Zseniális szemelvények, nagyon jól szórakoztam olvasás közben és kérek még :)
Azért mindenkit megnyugtatok, minden egyes szakmának megvannak a szépségei és érdekességei. Mindegy, hogy „tehenészet”, klinika, bank, titkárság, áruház, mindenhonnan jöhetne egy ilyen könyv, mert ugyanazok az embertípusok fordulnak elő mindenhol.
És akkor itt meg is ragadom a lehetőséget, hogy néhány gyöngyszemet megosszak veletek az én helyemről:

– Igen, speciális léhböjtöt csinál. (az finom lehet)

– Keressünk nevet a gyereknek, segítsük az apukát!
– Mit szólsz ahhoz, hogy Wolfram?
– Mint Mozart?

– Megyünk vidékre és én leszek a mitfájer. (el fogtok tévedni)

– Kellene egy ilyen hieroglifa a szervezetről. (hierarchia)

– Rajta most nagyon sok van, mert őt fogják előszedni, hogy preferáljon, hogy ki hogy áll, mivel hol tartunk.

– Kérek még egy kicsit,nagyon finom volt.
– Akkor eszel egy retúrt? (az nem lesz szép, inkább repetát)

– Márpedig itt nincs punktum!

– Azért pörgök, mert kólát ittam. Cukor meg szénbubi!

– Elballagott, mint egy viharral vert kutya.

– Igen, neki fotorikus memóriája van. (de neked még csak az sem)

2 hozzászólás
!

(f.: csokonaiszinhaz.hu)

Kerékgyártó István: Rükverc, 2012

Vidra Zsolt (a főhős) a magyarok Benjamin Buttonja. Róla szólnak ezek a történetek – a halálától kezdődően, sorban a születéséig. Ez tehát egy novellafüzér, amit akár regényként is felfoghatunk. Jó ötlet ez a curikolás, bár az egész történet ismeretében azt kell, hogy mondjam, hogy Vidra Zsolt életében voltak olyan jelentős fordulópontok, kilométerkövek, amelyek például az első három novellából kiderülnek (ahol persze már múlt időben utalnak azokra a dolgokra), amiket később nem fejt ki részletesen. Gondolok itt például arra, hogy nincs szó arról, hogyan ismerkedik meg a feleségével, vagy például arról, amikor gyermekük születik.
Ettől függetlenül az egyik legjobb novelláskötet, amit valaha olvastam.

Ennyi fért tehát a listára. Bizonyára lesznek molyok, akiknek hiányérzetük maradt, olyanok is, akik értetlenül néznek egy-egy kötetet, hogy miért került ide. De hát ez egy szubjektív lista, amelynek a kiindulópontja is az. Mindazonáltal úgy vélem, a sorozat a célját elér(het)i: miszerint összeállt egy olyan lista, amit bárki kezébe odaadhatunk, aki a mai magyar novelláskötetekkel akar ismerkedni.

Fizikailag is készítettem egy listát, amelyre a rovatsorozat összes kötete felkerült:
https://moly.hu/listak/a-legjobb-kortars-novellak-1990-2017

A 2018-as évet már nem akartam hozzá tenni, annál is inkább, mert akkor már olyan hosszúra nyúlt volna a rovat, mint a rétestészta. Így is annyi novelláskötetet olvastam a három hónap alatt, mint eddigi életemben összesen. :)) (Na, jó, ne túlozzunk!)


>!
fülcimpa
Kerékgyártó István: Rükverc

Asszem mazochista vagyok. Imádok szenvedve olvasni… mármint úgy értem, erős a beleélésem, roppant mód benne vagyok a történetekben, szinte testileg-lelkileg. Már ha jól vannak megírva. Ez itt teljesen rendben van, szétmarcangolt…
Benjamin Button. Olyan. A felépítése. Vajon hogy kell az ilyet megalkotni? A végével kell kezdeni?
Nem néztem meg a fülszöveget, csak a könyvecske hátulján olvastam a részletet. Zajlik a történés, mondom, ez olyan, mint Tar. Talált, süllyed. A fülszöveg megemlíti a rokoni kapcsolatot, mármint nem az írókét, értitek!, hanem akikről írtak/írnak. Hajnóczy is ott van, fontos pótlása könyves életemnek.
Csinos, kézre áll, szép. Küllemileg. Rövid, tömör, velős, kegyetlen, érthető. Belsőleg.
„Ez a gyerek meg akar születni. Fogadd el! Ha ennyire élni akar, biztosan jó élete lesz.” – bár így lett volna, de az egy másik írás. Az én fejemben, lelkemben. Ellentörténet. A feloldás miatt.

3 hozzászólás
!

A ZSŰRINEK NEHÉZ DOLGA VAN – avagy tudósítás a Merítés-díj szépprózás zsűrijének munkájáról

@cseri

Mióta vagy zsűritag?
A második év óta.

Már az V. évadnál jártok. Összehasonlítva az éveket, mik az eddigi tapasztalataid? Volt-e gyengébb év, erősebb év, már ami a zsűrizendő műveket illeti?

Sok mű jelenik meg minden évben, mindig találok olyanokat, amelyek tetszenek, így bár biztosan vannak erősebb évek, azt egyikre se mondanám szívesen, hogy gyenge. :)
Inkább a zsűrizés módja változik, amikor belecsöppentem, olvastam ugyan kortárs magyar irodalmat, de sokkal kevesebbet, csak azokat a könyveket, amik a legjobban érdekeltek. Azóta sok olyan könyvet is elolvastam, amelyek korábban talán nem keltették volna fel a figyelmemet. Mindez sokkal nagyobb rálátást ad a kortárs irodalomra, megismertem számomra addig ismeretlen szerzőket, másképp, kicsit tudatosabban tudom kiválogatni, hogy mi az, ami érdekel a könyvtermésből.

Miket olvastál már a 2018-as művek közül? Mik az eddigi tapasztalataid a könyvekről?
Sok minden olvastam már, most tartok a 32. könyvnél, és én több olyat találtam már, ami nagyon tetszett, például olyan, számomra új szerzőktől, mint Krusovszky Dénes (Akik már nem leszünk sosem), Szendi Nóra (Természetes lustaság). A korábban már ismert szerzők közül Térey János (Káli holtak), Szabó T. Anna (Határ), Szilasi László (Luther kutyái) és Zoltán Gábor (Szomszéd) műveit emelném ki. Persze mindig vannak olyan könyvek, amelyektől többet vár az ember, de ritkán bánom meg, hogy elolvastam valamit a listáról.

Mit tervezel még a közeljövőben olvasni a listáról?
Most Csobánka Zsuzsa Emese könyvét olvasom ( Szépen ölni), és már nálam van Gárdos Péter új regénye (Hét mocskos nap). Ezeken kívül is van még kb. tizenöt mű, ami érdekel, meglátjuk, mennyire lesz idő. A többi zsűritag is biztos fog még olyan könyveket ajánlani, amelyek eddig nem voltak képben nálam.

Összességében eddig hogyan látod a 2018. év magyar szépprózatermését?
A korábban felsoroltakon kívül is bőven voltak jó élményeim ebben az évben, emiatt én jónak látom az ezévi termést, érdemes ismerkedni ezekkel a könyvekkel.


>!
cseri P
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

Fantasztikusan jól ír Mán-Várhegyi Réka, azt meg kell hagyni, azt hittem, ez a könyv óriási kedvenc lesz az idei kortárs magyarok közül, de a végére egy kis zavart értetlenkedés maradt bennem.
Először is, úgy indul, mintha egy teljesen realista regény lenne, és ha hozzátesszük, hogy akkoriban játszódik és pont azon az egyetemen, ahova én is jártam, hát, nehéz érte nem lelkesedni. :)
Aztán bejön ez a Békásmegyer-motívum. spoiler Meg van említve a mágneshegy, meg van említve a borítón szereplő nyúl, de valahogy az egész nem áll össze. Hogy akkor most mi is van ezzel a Békásmegyerrel. Azonkívül, hogy elbizonytalanítja az olvasót. spoiler A végén visszatérünk már nem annyira az egyetemi, hanem a kutatói, konferenciázós világhoz. Ez is érdekes, igaz, hogy közben már kicsit ideges lettem, mert összevissza ugráltunk az időben, de kb. három éven belül, és nem egyszerű összerakni, hogy mi milyen sorrendben történt. spoiler Semmibe futó, befejezetlen szálak, zseniális, nagyon találó jellemrajzok, de ez így nem áll össze regénynek.

5 hozzászólás
!

(f.: aegondij.hu)

A ROVATSZERKESZTŐ AJÁNLJA

Bódi Péter: Engedetlenek, 2018

A miskolci születésű író harmadik kötete. (A második, a Hipster bekerült a 2017. évi Aegon-díj döntősei közé.) Számomra hatalmas meglepetés volt. Biztos, hogy nem tökéletes, de nálam betalált.

A regény egy balul végződő bankrablással indul egy rövid fejezetben: az elkövetők fiatalok, láthatóan nem is profik, néhány hulla és egy bozótvágóval levágott kar a végeredmény. A rablók közül egy fiú és egy lány marad életben, akik egy autóval próbálnak menekülni, de frontálisan ütköznek egy vadonatúj tűzpiros Ford Fiestával. Ez a központi cselekmény, és bár a következő néhány fejezetben még nem, csak később kerül elő a rablás témája, idővel sikerül az elkövetőeket beazonosítani (és a további események tükrében megismerni).
(@pepege: https://moly.hu/ertekelesek/3001493)

A regény erőssége a nem hagyományos szerkezetében rejlik, és ahogyan összefonja a főhősök sorsait.

A könyv felkerült a Merítés szerkesztőinek ajánlólistájára:
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol


>!
ppeva P
Bódi Péter: Engedetlenek

Már egy ideje kiolvastam, de fogalmam se volt róla, hova tegyem, mit kezdjek vele, hogyan értékeljem, vagy akár csillagozzam.
Nem csak azért, mert a fordulatos és érdekesen szerkesztett történetben túl sok volt a durva szex és a nyers erőszak, hanem inkább azért, mert úgy éreztem, sugallni akar valamit. Valami olyasmit, hogy ezeknek az engedetleneknek igazuk van, tekintsük őket szinte modern Robin Hoodnak vagy Rózsa Sándornak, mert valamiféle társadalmi igazságszolgáltatásba kezdtek. Pedig csak saját elkényeztetett, pénz- és élményhajhász, nekem-minden-jár-az-élettől személyiségük mozgatja őket a bankrablósdiban, gyilkosságban, lopásokban, szexuális kicsapongásban, egymás kihasználásában. Még a látszólagos jócselekedeteik is álságosak. És ezzel nem tudok egyetérteni. Nehogy már ilyen embereket engedetleneknek nevezzünk, mint egy durcáskodó, szófogadatlan kisgyereket.
Aztán lehet, hogy minden teljesen másképp van, és mindent rosszul értettem. De nekem ez jött le, és ez maradt meg belőle. Valami rossz szájíz, hogy itt akartak tőlem valamit. Hogy higgyek el valamit, amit nem akarok, hogy érezzek együtt szegényekkel, és hogy tapsoljak a „gerillaharcnak”.
A történet szerkezete tetszett, a szereplők ismételt, váratlan felbukkanása valamelyik mellékszálon. Még izgalmas is volt. Főszereplőkből mellékszereplők, mellékszereplőkből meg főszereplők lettek. Nem is lánc, hanem inkább szövedék lett ettől a történet. Szinte mindenki visszaköszönt a könyv későbbi részében spoiler. De egyetlen szereplő iránt se tudtam a legkisebb szánalmat vagy pozitív érzést kicsiholni magamból. A végén pedig, az indokok/ürügyek magyarázata után, nagyon zavartan és csalódottan tettem le a könyvet.

!

(f.: sonline.hu)

HÍREK, EGYEBEK
Átadták a Príma Primissima díjat – irodalom kategóriában Görgey Gábor író és költő volt az idei díjazott.

Antal Balázs kapta a Füst Milán-díjat: https://moly.hu/karcok/1202708 (@vargarockzsolt)

A Látó nívódíjai: https://moly.hu/karcok/1199538 (@Bélabá)

Egy új díj alapításáról és az első díjazottról @Csabi számol be nekünk karcában:
https://moly.hu/karcok/1206074.

Szintén @Csabi hívja fel a figyelmünket egy szomorú halálesetre: december 18-án meghalt Grendel Lajos – https://moly.hu/karcok/1206071.
@Lipe készített hozzá emlékolvasós kihívást – Grendel Lajos egy könyvét kell hozzá elolvasni: https://moly.hu/kihivasok/grendel-lajos-emlekolvasas

@balagesh elindította a Merítés-díj széppróza kategóriájának továbbképzését, ajánlom a kortárs magyar irodalom rajongók figyelmébe:
https://moly.hu/kihivasok/merites-dij-tovabbkepzes-szepprozabol-2019


>!
Csabi P
Görgey Gábor: Vadászszőnyeg

Eddig nem volt szokásom, hogy a Prima Primissima díj díjazottjának kihirdetése után a könyvtárba rohanjak, hogy megismerkedjem a győztes életművével. Főleg, hogy ennek a díjnak az odaítélése minden magyar díjénál rejtélyesebb és megismerhetetlenebb. Görgeyvel kivételt tettem, egyrészt, mert már korábban is érdekelt az életműve, másrészt meg kellemes ifjúkori élmény fűz a talán legsikeresebb műve, a Komámasszony, hol a stukker? című színdarabjához, amit rádiójáték formájában hallottam. Miután a könyvtáros kisasszonyt egy akrobata mutatványra kényszerítettem a könyvraktár létrájának tetején, már haza is vihettem Görgey önéletrajzi sorozatának nyitó darabját.

Azt kell mondjam, nem csalódtam ebben a regényben. A történet kerete valamikor 1980 környékén egy szeretkezés az ominózus szőnyegen, ami közben a már erősen középkorú főhős, Ádám visszaemlékszik ifjúkorára, amit részben a feltáruló női bájak, részben az aljzatul szolgáló szőnyeg idéznek meg. A történet fő csomópontjai a háborús idők, a kitelepítés és ’56. Görgey az átlag kortárs íróknál megszokottól könnyedebb hangot üt meg, de ennek ellenére van súlya a mondanivalójának. Látszik, hogy van véleménye a történelemről, és ezt szellemesen meg is tudja fogalmazni. A szőnyeg amolyan sorvezető a történetben, de szimbolikusan egy letűnt világot is jelképez, aminek egyik utolsó alakja Ádám idős apja, a tábornok, aki kapitányként áll a süllyedő Atlantisz partján, ahogy ő maga jellemzi. Persze nem kell nemesi romantikától tartani, Görgey egyenlő iróniával kezeli a kommunistákat, a nyilasokat, és a túlhaladott nemesi osztályt.
Emellett Görgey jól is szerkeszt – nem hiába a sok színházi tapasztalat –, jól ugrál egyik időből a másikba, folyamatosan fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, van ritmusa a könyvnek.

U.i.: Olvasás közben felfigyeltem rá, hogy a kötésbe sok helyen radírmorzsa ékelődik, aztán felfedeztem, hogy valaki ceruzával aláhúzta a pikáns részeket, majd ezek nyomát tűntette el. Nem is akarok belegondolni, mire használták ezt a példányt korábbi olvasói.

2 hozzászólás
!

S ha már szóba került a Merítés-díj: a legvégére hagytam egy nagyon fontos eseményt. Január 19-én 16 órától kerül sor a széppróza és a líra kategória díjátadójára. A díjazott vendégeink Vida Gábor (széppróza) és Peer Krisztián (líra).

Az eseményre itt tudtok jelentkezni:


>!
AeS P

Merítés-díj 2018 széppróza és líra – díjátadó

HelyszínBookline Móricz Könyvesbolt és Kávézó (1114 Budapest, Móricz Zsigmond krt. 2.)
Időpont2019. január 19., 16:00 – 2019. január 19., 18:00

A 2018-as Merítés-díj széppróza és líra kategóriájának ünnepélyes átadóját január 19-én, 16 órától tartjuk a Bookline Móricz Könyvesbolt és Kávézóban – ezúton is köszönjük a Bookline-nak a lehetőséget.

Sok szeretettel várunk minden molyt és érdeklődőt, egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendezvényen kép- és hangfelvétel készül, melyet a szervezők közösségi felületeken közzétehetnek és marketingcélokra felhasználhatják. A rendezvényre való belépéssel a résztvevők hozzájárulnak a kép- és hangfelvételen való szerepléshez és annak közzétételéhez.

Vendégeink lesznek: Vida Gábor, a próza kategória zsűri- és közönségdíjasa, és Peer Krisztián, a líra kategória zsűri- és közönségdíjasa.

https://moly.hu/karcok/1167468
https://moly.hu/karcok/1177145

A szerzőkkel beszélget: Járvás Péter (@Kuszma)

© Vida Gábor fotóját Gálos Viktor készítette.
© Peer Krisztián fotóját Bielik István készítette.

Résztvevők (21): AeS P, balagesh P, Kuszma P, blueisthenewpink SP, csgabi MP, Littlewood IP, pável P, janetonic P, Archibald_Tatum P, lzoltán P, LuPuS_007 P, dacecc P, Zero MP, dtk8 P, danaida P, ppeva P, petibácsi, pepege MP, Viktorius, akire MP, PzZoll

Kapcsolódó könyvek: Peer Krisztián: 42 · Vida Gábor: Egy dadogás története

Peer Krisztián: 42
Vida Gábor: Egy dadogás története

Kapcsolódó alkotók: Peer Krisztián · Vida Gábor

36 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!