Kortárs magyar irodalom – A legjobb kortárs novellák I.

Rovatgazda
!

(fotó: hollandiaimagyarok.nl)

A Kortárs magyar irodalom rovat eddig többnyire a regényeket helyezte a középpontba, ezen kívánok változtatni jelen összeállítással, amikor is egyfajta iránymutatásul, mankóul szolgálva kigyűjtöttem azokat a novellákat, amelyek olvasásra érdemesek. (Mert mi, molyok, szeretjük a listákat!)

A Jelenkor kiadó nemrégiben közzétett egy 30-as listát (http://www.jelenkor.net/visszhang/791/a-nagy-kisprozalista), először ezt gondoltam felhasználni, de amikor tüzetesebben megnéztem, észrevettem, hogy nem ugyanazt a korszakot öleli fel, mint ami a rovatunk esetében bevett szokás (1990-től napjainkig). Így tovább kellett kutatnom, és – ha már úgyis Merítés, akkor úgy véltem, mi sem egyszerűbb, mint ha a molyok véleményét is segítségül hívom. Emellett végigbogarásztam és figyelembe vettem a különféle hazai irodalmi díjakat. Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy bármennyire is törekedtem rá, a lista nem tud 100%-ig objektív lenni. Nyilván lehetetlenség olyan listát felállítani, ami minden olvasó megelégedésére szolgál, mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy bőven találhatóak rajta olyan kötetek, amelyeket szívesen a kezünkbe veszünk.

Nem kevés kötetről lévén szó, természetesen nem tudom egyetlen rovatba besűríteni az egészet, hiszen akkor csak nagyon tömör, zanzásított anyaggal állhatnék elő, ezért háromfelé osztottam, és a mostani rovatban csak az 1990 és 1999 között megjelent novellákkal foglalkozom. A Jelenkor listájával ellentétben itt nincs rangsor, a rovatban szereplő novelláskötetek mindegyike egyformán fontos helyet foglal el a kortárs magyar irodalomban.

Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy érdekes tendencia mutatkozik a novelláskötetek megjelenésében: az első évtizedben mindössze 12 releváns kötetet találtam, míg a jelenlegi évtizedben már 32-nél járunk, pedig még csak 2018-at írunk. Az is jól megfigyelhető, hogy 1990 és 1998 között sokkal kevesebb novelláskötetet olvastunk, mint manapság. Pontosabban fogalmazva: a friss megjelenéseket előnyben részesítjük a régiekkel szemben (vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy még a Moly fennállása előtt olvastuk, és nem naprakész a rendszerben az olvasások lekönyvelése).


>!
latinta SP

(…) Magyarországon ma Bodor Ádám után a legjobban novellát írni Tar Sándor tud.
    A novella más, mint a manapság szokásos kispróza. A kispróza: rövid és vagy amit akartok. A novella: rövid és Csehov. – Mándyt szokták még novellistának mondani. De ő nem novellákat ír, angyali, rettentő agresszivitással mindent a maga képére formál (csűr), ő „mándyt” ír. (Próba: Olvastad Mándy legújabb mándyját?… Megállapítom, a próba sikerült, ez mondható, igaz mondat.)

14. oldal, A te országod (Magvető, 2007)

!

„Április huszonhatodikán születtem. Akkor volt a Csernobili robbanás, vagy mi a csoda, azon a napon, nem abban az évben. Ebből használható metaforát lehetne kanyarítani, nem árt, ha van metafora az irodalomban. Persze nem könnyű, mert Csernobil és születés nehezen jön össze, csúnyán jön, de írónak ez nem lehet akadály. Mégis, sokkal jobb lenne, vagyis lett volna, szóval lenne, ha nem születtem, hanem épp ellenkezőleg, az olvasóra bízom, mi az ellenkező vagy ellenkezőleg, ellenkezője, ellenkezés, ellenzék, és így tovább, ezt is az olvasóra bízom. Inkább mégsem bízok semmit az olvasóra, szóval ha ekkor halnék meg vagy haltam volna meg, az még jobb metaforahelyzet volna, vagy ne legyünk telhetetlenek? Vagy legyünk? Telhetetlenül vagy sem, mégis inkább lenni, mint meghalni, ezt most tényleg csak úgy mondom magamnak, nem komolyan, vesszen a metafora, éljen az élés. Főként pedig, ugye, ha meghaltam lett légyen, hogyan írjak metaforákat. Ha csak nem már előtte, ám az mégiscsak túlzás. Bár valakinek még majd jól jöhet, az viszont legyen az ő dolga. Hogy mások mit csinálnak, az az ő dolguk.”

Kukorelly Endre: A Memória-part (1990)
Nem szokványos értelemben vett novelláskötet. Ezek inkább apró írások, szösszenetek, gondolatok, amelyeket az író gyorsan lejegyzett különféle (mindenféle) témában. Van egy fejezet, amelyben például az álmait. Elsőre kicsit szokatlan lehet, de aztán, ha belerázódunk, igazán érdekes. Egészen közel kerülhetünk az íróhoz.

A szerző honlapján további érdekességek olvashatóak: http://kukorelly.irolap.hu/

@vargarockzsolt karcolt belőle egy részletet: https://moly.hu/karcok/355487
Illetve az értékelését is felhasználom (sajnos kevés olvasás van jegyezve a Molyon, illetve értékelés sem sok született hozzá):


>!
vargarockzsolt P
Kukorelly Endre: A Memória-part

Egy időben nagy Kukorelly rajongó voltam. (Kukorellyt 1989 előtt megfigyelte a titkosrendőrség, és először azt hitték róla, hogy nő, és Kukor Elli a neve :DD ) A TündérVölgy című regényét is érdemes elolvasni!

1 hozzászólás
!

„A turista olyan, akár a hangya: morzsánként, de szorgosan elhordja a dolgok jelentőségét, minden szóval, minden egyes fényképfelvétellel lekoptat valamit az őt körülvevő néma fontosságból…”

Kertész Imre: Az angol lobogó (1991)

Nem hagyhatom ki @Csabi nagyon részletes értékelését (https://moly.hu/ertekelesek/2159566):

Az angol lobogó
Valami olyasmit mesél el ez az írás, amit mindannyian átélünk, amikor valaki váratlanul nekünk szegezi a kérdést: Mi van veled? Hát el lehet azt mondani? Pontosan biztosan nem, legfeljebb hazudunk valamit. Életünk bármely élménye, tapasztalata csak az odavezető út ismeretében érthető meg igazán, a történet elmesélésének ezt a – majdnem – lehetetlenségét írja meg Kertész az angol lobogó történetében, ami önmagában nem nagy sztori, de apró puzzle darabkaként kapcsolódik minden esemény, életélmény, hogy végül eljussunk ahhoz az egyedi látásmódhoz, ami csak ránk jellemző.

Detektívtörténet
Már a cím is provokáció. Épp az előbbi írásban mondja Kertész, hogy nem olvas már ilyen irodalmat, mert nem érdekli, hogy ki a gyilkos. Ez – valószínűleg – később íródott. A történet nem is krimi, de akkor mi érdekli benne Kertészt? No, hát a bűn, az végül is univerzális, és, míg a krimik általában jól végződnek, addig a bűntörténeteknél a végkifejlet mindig kétséges.
Ez a történet egy amolyan dupla talált kézirat sztori. Egy védőügyvéd bocsátja közre egykori védence, egy államvédelmi nyomozó emlékezéseit, ami viszont nagyrészt egy letartóztatott férfi naplóján alapul. Egy meg nem nevezett Dél-Amerikai diktatúrában járunk, az új rendszer egyre sűrűbbre fonja a félelem hálóját, amibe így ártatlanok is beleakadnak, így Salinas, a gazdag vállalkozó fia, és maga Salinas is. Ártatlan, mondom, de lehet valaki ártatlan egy diktatúra szemében? Amennyiben van nyomozás ebben a kisregényben, akkor ez után folyik, általános képet festve mindenféle diktatúráról, amiben az ideológia mindegy is, elvégre ami számít, az a hatalom megszerzése, és megtartása.
A legkönnyebben olvasható Kertész írás, ami eddig a kezembe került, ebben hű a címéhez, de hiba úgy olvasni, mintha tényleg csak egy detektívtörténet lenne.

A nyomkereső
Ha az előbb szórakoztatással „vádoltam meg” a szerzőt, akkor ebben a kisregényben verítékes munka vár az olvasóra. Az egész szövegben egyetlen tulajdonnév van leírva, Hermann, ezen kívül is úgy kerüli a szerző a konkrétumokat, mint kezdő sofőr az útszéli oszlopokat, jó nagy ívben. Két férfi találkozik, és kínos beszélgetésbe bonyolódnak a vendég jövetelének okán, amit szintén nem tudunk, és külön rátesz egy lapáttal a homályra, hogy az előző kisregény kisugárzásaként valamiféle latin-amerikai behatást éreztem, ráadásul nagy a hőség is. Aztán egy idő után nyilvánvaló lesz, hogy Németországban járunk, K egykori szenvedéseinek helyszínein. Nyilvánvaló, mondom, annak, aki tudja az író élettörténetét. Aki nem, az nem tudom, hogy mit kezd ezzel az írással. Persze most elolvashatnám elölről ennek a tudásnak a birtokában, de annyira nem szokásom ez.

Jegyzőkönyv
A legrövidebb írás a könyvben. Egy megaláztatás története. Aki nem érzi át ennek a szövegnek minden fájdalmát és abszurditását, az biztos nem ebben az országban él, vagy még nem élt eleget.”

@Dániel_drBéza: ”Nyelvezete egészen káprázatos. Hihetetlen bonyolult, mégis tiszta mondatok, többrétegű gondolatokat magukban rejtve.” (https://moly.hu/ertekelesek/2227804)

Danyi Zoltán azt nyilatkozta a kötetről, hogy „olyan ez a szöveg, mint a kő. Vannak szövegek, amelyek több mindent akarnak elmondani egyszerre, és ettől a szerkezetük olyan réteges, olyan lemezes lesz, mint a palakő. Ha valami bonyolult, ha a dolgok egymásra torlódnak, ha nem lehet tudni biztosan, hogy mi az, ami van, akkor éppen ezt a bonyolultságot, ezt az egymásra torlódást, ezt a bizonytalanságot kell megmutatnom, mert ha nem ezt mutatom, ha bármit leegyszerűsítek, akkor valószínűleg torzítok. Kertész Imre nem torzít, nem hazudik, vagy legalábbis mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen hazudnia.” (http://www.litera.hu/hirek/kertesz-imre-az-angol-lobogo…)

Aki szeret képernyőről olvasni, az a Digitális Irodalmi Akadémia adatbázisában megtalálja a teljes írást:
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/KERTESZ/kertesz00023_kv.html

@Timár_Krisztina alábbi kihívásához biztosan érdemes elolvasni, mert a kötet minden bizonnyal többet érdemel a jelenlegi 73%-nál:
https://moly.hu/kihivasok/a-melybol-harmadik-kiadas

@Dénes_Gabriella Nobel-díjas kihívásához is passzol:
https://moly.hu/kihivasok/nobel-dijra-fel-4

Aki pedig bővebben akar a szerzőről olvasni, a 2016. márciusi Merítésben mindezt megteheti:
https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-kertesz-imre

***
„Húsz év elmúltával azt mondta egyszer ez a Hédi, hogy játsszunk gólyást. Mi az anyádvalagát gólyást? Nőjön csőröm? Egyek békát? Álljak tán féllábra, he? Nem, azt mondja tiszta libabőrösen, nem, hanem költözz el!”

Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton, (1994)
A nyelvi bravúrjairól híres Parti Nagy Lajos ebben a rövidke kis kötetében sem hazudtolja meg magát. Hihetetlen a fickó!
@moonsugar szerint ” ez a könyv olyan, hogy még a tartalomjegyzékét is érdemes elolvasni.
DE! ne kezdj neki fáradt elmével, mert egy szót sem fogsz felfogni és élvezni sem fogod, csakis kipihent és friss aggyal érdemes leülni vele, akkor viszont egy aranybánya.” (https://moly.hu/ertekelesek/1966723)

A Taxidermia c. filmet részben ez a kötet ihlette: https://moly.hu/karcok/289528 (@akire)
A Kortárs magyar irodalom rovat 2017. márciusi száma részletesen foglalkozik a filmmel:
https://moly.hu/merites-rovatok/kortars-magyar-irodalom-66

@sztimi53: ”És lenyűgöz és fejet hajtok, kalpagom emelem a szóvarázslás előtt, és mégsem adhatok sok csillagot, mert az érzelmeim kevéssé érintettek és hogy túl sok mindenre emlékezni fogok-e belőle később, azt kötve hiszem. A történet nálam csak a felszíneket borzalja, a nyelvezet csontig hatol.” (https://moly.hu/ertekelesek/830631)

PNL is volt már alanya A hónap magyar írója rovatnak (2013. április):
https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-parti-nagy-lajos


>!
FefaFish
Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton

Kőkemény intellektuális kihívás az olvasónak,de páratlan élmény az biztos.
Valami olyan,ami csak a magyar nyelven értőknek adatik meg.

!

(fotó: delmagyar.hu)

„Borotválkozó tükör, mondta apám, és megtanított borotválkozni. Azóta nyírom az arcomról a szőrt, és egyáltalán nem zavar, hogy apám szebb, mint én.”

Darvasi László: A veinhageni rózsabokrok (1993)
Mindig érdekes dolog egy népszerű szerző korai írásait olvasgatni. Így volt ezzel @n is (https://moly.hu/ertekelesek/1936894): „Olyan, mint egy visszatekintés az írói pálya elejére, a bátor próbálkozásokra, a reményekkel teli kezdetekre.”

A címadó írásból Balogh Zsolt 2006-ban rendezett egy tévéfilmet.
(Egy vallásos kicsi városka rendőrkapitánya festményt rendel a városkába nem régen érkezett híres festőművésztől, egy fiatal leánytól. Az elkészült festményt azonban nem kapja meg, mert a lány eltűnik, mielőtt a képet átadná. A titokzatos bűncselekmény nyomozására a szomszéd elöljáróságtól érkezik nyomozó, és hamarosan kattan a bilincs a bűnösön, a 17 éves, magányos kamaszon, akit az egész város csak bolondnak ismer.)

A novella elején letartóztatnak egy fiút, mert lehányta a veinhageni rózsabokrokat. Pontosabban ő azt hiszi, azért tartóztatták le. Aztán a kihallgatásakor kiderül, hogy mégsem. Elmeséli, hogy az utóbbi időben férfimodellként dolgozott egy fiatal festőlánynak, de a képet ő nem látta, úgy véli, valamilyen vallásos témájú festmény lehetett. A lány és a festmény azonban eltűnt, és a nyomozók szerint ez összefügghet azzal, hogy a fiú lehányta a veinhageni rózsabokrokat. Hogy bizonyára ő csinált valamit a lánnyal és a festménnyel.

A teljes kötet elektronikusan itt olvasható: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml…

***

Szív Ernő: A vonal alatt (1994)

Míg Darvasi László regényeket és novellákat ír, addig Szív Ernő tárcákat. (Immáron több. mint húsz éve. A vonal alatt a bemutatkozó Szív-kötet). "Szív főleg az ÉS és a Délmagyar hasábjain bukkan fel, ezeknek az írásoknak a nagy részét azonban Darvasi sosem látja viszont; Winkler Nórának magyarázva helyzetét ahhoz a műsorvezetőéhez hasonlítja, aki sosem nézi vissza magát a tévében. A tárca »pici ügymenet, aztán meg kiderül, hogy maratonista dolog«. Az ÉS-ből az elmúlt huszonöt évben egyetlenegyszer maradt csak ki, akkor egy hirdetést tördeltek be helyette. Tényleg a pillanat műfaja, bizonygatja Szív-Darvasi, aki segítségül Szép Ernőt citálja; utóbbi szerint az a jó tárca, ami alatt kihűl a kávé. És miközben az író a Szív-féle tárcológia alapismérveit skiccelte fel, a hallgatóság megtudhatta, hogy

a tárca a napi pillanatban él
bizony sokszor előfordul, hogy nem jut eszébe semmi, de az első mondat leírása sokat segít
a tárca az embert folyamatosan szinten tartja, nem lehet elszállni
ha írója felhagy vele, elvonási tüneteket okozhat (Szív egyszer két hétig küzdött vele)
a Szív-tárcák jellegzetessége, hogy sokszor el-elvándorolnak egy Darvasi-műbe
Szív gyors, nem szöszmörög sokat, Darvasi ellenben többször átírja a mondatait
a tárca szabad dolog, mégis kötött műfaj (nem lehet például túlzottan politikai, nem káromkodhat benne, nem fejezheti ki csúnyán magát az írója)
a tárcaíró az olvasót figyeli, a regényíró először a mondatot (»neki kell először mindent megadni«)."
https://konyves.blog.hu/2014/06/12/csokolom_sziv_erno_i…

@tgorsy: "Szeretem a humorát, az iróniáját, a világszemléletét, a mikszáthi megbocsátását.
Szeretem egyenként, hetente, és szeretem csokorba kötve.
Szívesen ajánlom szívfájdalom ellen Szív Ernőt." (https://moly.hu/ertekelesek/1135377)

@Batus: „Zseniális… de nem ésszel mondva. Hanem szívvel.” (https://moly.hu/ertekelesek/930001)

A teljes kötet itt olvasható: http://mek.oszk.hu/08500/08569/08569.htm

***

Szív Ernő: Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? (1997)
Berta László az Új Forrásban ezt írta Szív Ernő novelláiról: „A Szív-tárcák szabad hangvételük és könnyed stílusuk mellett, magukon viselik az átlagos színvonala miatt lebecsült újságműfaj negatív sajátosságait, de ezek a tökéletes biztonsággal kezelt "stilizált zsurnalizmusok” teszik még pergőbbé és életszerűbbé az írásokat. " (http://epa.oszk.hu/00000/00016/00033/980313.htm)

@danaida: „Tudvalevő, hogy a nő akkor is igencsak boldog, ha Szív Ernőt olvas.”(https://moly.hu/ertekelesek/1252512)

Darvasi Lászlóról és Szív Ernőről a 2014. decemberi A hónap magyar írója rovatban olvashattok még további érdekességeket:
https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroi-darvasi-laszlo-es-sziv-erno


>!
modus_operandi
Szív Ernő: Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?

Micsoda botrányos könyv! Botrányosan jó!
Igazi tehetség ez az ember, úgy írni, ahogy ő ír. A történetei megelevenednek, lüktetnek, visszhangot ver a fejben.
Minden téma felmerül: feleség, romantika, irodalom, futball és érzelmek szép, színes skálája. *És még a fociról is úgy ír, hogy nem hányom el magam.. ez nálam dicséretes.*
Szív Ernő (alias Darvasi) nagyon megszíveltelek.

2 hozzászólás
!

„Man fia, az egykori híres fejszámoló egy napon mezítláb és rövidke vörös szakállal tért meg az egyetemről, és azóta csak az erdőket bújja némán, tudásának kifürkészhetetlen titkaival.”

Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz (1992)

Bodor Ádám a Sinistra körzet című regényével írta bele magát a magyar prózairodalom kiemelkedő alakjai közé. Mégis inkább mondhatjuk őt korunk legjelentősebb novellistájának, mint regényírójának. A fülesbagoly egy olyan válogatás, amelyben korábbi írások is szerepelnek, illetve bővített tartalommal 1997-ben és 2003-ban is újra kiadták.

A borbély c. novella ihlette 1972-ben Bacsó Pétert, amikor elkészítette a Forró vizet a kopaszra című filmjét. Egy apró részletet itt láthattok belőle:
https://www.youtube.com/watch…

A történet alapkonfliktusa, hogy egy vendég betér a borbélyüzletbe, csak egyszerű hajvágást kér: a tarkónál, fülnél felnyírni. Ám a borbélyunk keze megszalad, és egy sávban végigtolja nullással a tarkótól egészen a homlokig. Amolyan Keith Flint (Prodigy énekese) stílusban. :) Ez, és még néhány másik írása (pl. A kivégzés, Bányásznap, Az erdész és a vendége) Bodor legelső kötetében, A tanúban is szerepelt.

„Semmi nincs előre készen, számomra is majdnem minden az írás folyamatában bontakozik ki. Kiindulópontnak olykor elég egy helyszín, egy érzés, egy illat, egy hely, ahol történni kezd valami. Vagy egyszerűen csak egy hangulat. Valami, amit nem lehet előre kicédulázni, rögzíteni. Ez a megfoghatatlan valami, titkos fuvallat a novella lelke. Ha ez nem lebeg valahol ott a közelünkben, jobb a dolgot nem erőltetni…” – vallja a szerző.

Artzt Tímea kritikáját a barkaonline-on olvashatjuk:
„A Bodor-szövegek első olvasata rögtön a másodikhoz vezet, ugyanis néhányoldalas novellái és hosszabb elbeszélései monolit világot zárnak magukba, amelyek még a cselekmény szintjén is beláthatatlanok és bejárhatatlanok. A zárt kompozíciójú, mozaikosan építkező novella-sűrítmények csak többszöri olvasat után érthetők meg; a drámai események többnyire csak utalások nyomán sejlenek fel egy-egy mondat, bújtatott közlés felismerése során.” (http://www.barkaonline.hu/olvasonaplo/5763-vissza-vissz…)

Ő is volt már főszereplő a Merítésben (2015. április):
https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-bodor-adam


>!
MortuusEst
Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz

Két év után újraolvasva nem igazán tudok rájönni, hogy miért nem adtam annak idején öt csillagot erre a kötetre. Eléggé megterhelő Bodor Ádámot olvasni, de megéri a fáradság. A patikamérleggel adagolt novellák cselekménye nagyon hiányos. Néha felmerül a kérdés az olvasóban, hogy ezek egyáltalán történetek-e. Az olvasó teljesen magára marad, hiszen ezeket a hézagokat mind neki kell kitöltenie. Az viszont tapintható, hogy igazán nem is a történetek a fontosak. Néhol még csak nem is a szereplők, hanem a lehetőségek. Mi lehetett volna? Illetve, ha nem a történet a fontos, akkor mi? Talán a természet. A kötetben a szereplők mindig sajátságos viszonyban vannak a természettel. Ez pedig rideg, és ijesztő. A kötet végére szorongás lesz úrrá az emberen. (Nem félelem. Hiszen akkor lehetne tudni az okot.) Szorongás attól az űrtől, amit Bodor meghagy, és ránk bízza a kitöltését.

!

„Istennel mindig úgy voltam, élő ember azt nem tudhatja, van-e, nincs-e. De mostanában azt gondolom, jobb lenne, ha volna. Hogy az ilyen magamfajta vénasszonyoknak is legyen valakijük.”

Lázár Ervin: Csillagmajor (1994)

Lázár Ervin már 60 éves volt, mikor ezt a novelláskötetét megírta. Szülőföldjére, Alsórácegresre hívja az olvasóit, és mi szívesen utazunk vele időben és térben. Természetesen ezek az írások több önéletrajzi elemet is tartalmaznak.

@marschlako felismerte a kötetben a mesélő szerzőt: „Mindig nagyon szerettem azokat az írókat olvasni, akik felnőtt korukra is megőrizték gyermekkoruk fantáziavilágát. A Csillagmajor novellái felnőtteknek szólnak ugyan, de nem lehet nem felismerni a mesélő Lázár Ervint, a rácpácegresi alsórácegrespusztai kisfiút, aki épp a Nagyszederfa felé szalad miközben egy manó szakállát veszi észre a földben.” (https://moly.hu/ertekelesek/2802504)

@dontpanic: „Itt kegyetlen a mese is, a varázslat nem mindig a jók oldalán található, illetve, ha ott is van, nem mindig menti meg őket.” (https://moly.hu/ertekelesek/2793184)

A teljes kötet itt olvasható: http://mek.oszk.hu/02700/02730/02730.htm

@marschlako molytársunknak köszönhetően pedig a szerző Hazafelé című írásával ismerkedhettek meg:


>!
marschlako P
Válogatott novellák

Lázár Ervin: Hazafelé (Csillagmajor, 179-182. oldal, Osiris, 2005)

    Megyek az utcán. Na, inkább poroszkálok. Szép lassúdadan. Mert ha sietnék, megfájdulna a lábam. Persze megfájdul így is, minden kétszáz méter után meg kell állnom, hogy összeszedjem magam az újabb kétszáz méterre. Állok ott szerencsétlenül és megszólítom magam: Öreg, nem kéne neked múzeumba vonulnod? Beülnél szépen egy üvegvitrinbe egy törött cserépedény meg egy kőbalta közé, odafüggesztenének eléd egy cédulát, mondjuk hogy divatjamúlt ember a huszadik századból és elüldögélhetnél ott ítéletnapig.
    Látom, hogy a járókelők furcsálkodva néznek rám. Mi különös van abban, hogy valaki áll az utcán és nézelődik?! Nana, elegyedek szóba újra magammal, nem lehetséges, hogy az előbb hangosan beszéltél magadnak? Megszégyenülten nekivágok az újabb kétszáz méternek. És korholom magam. Most már vigyázok rá, nehogy hangosan beszéljek.
    Kétségtelen, lejárt a szavatosságom. Ósdi alak lettem. Elhúzott mellettem a huszonegyedik század áramvonalas, parádésan kivilágított expresszvonata. Integettek ugyan, hogy nyitva még az ajtó, pattanjak fel gyorsan. De hát először is, mondtam már, hogy fáj a lábam. Most is meg kell állnom szusszanni egyet. Másodszor meg a vonatból agresszív dezodorszag csapott ki és mindent elárasztó bömbölő gépzene, az elegáns pincérek bigmeket és ragadós műgyümölcsleveket szolgáltak fel, mindenki mindenkit tegezett, dúlt a nyilvános szerelem, másutt állon-rúgós harci játékokat tanultak, és közben persze minden fülkében villogott a tévé képernyője, dőlt belőle a dezodoros, bigmekes, gépzenés, szeretkezéses hirdetések tömege, rám löttyent a bárgyú történetek ragacsos maszlaga, még azt is láttam, hogy mindenre és mindenkire rá van írva, hogy mennyiért megvásárolható, tiszta képlet, nem? – megtapogattam a zsebem, még pénzem is volt, ha nem is sok, de néhány másodosztályú dolgot azért én is meg tudtam volna venni azon a vonaton. Talán ugrottam volna is, de akkor már késő volt, elzúgott mellettem a jövő század szerelvénye, ottmaradtam a sötétségben, derékig az ablakokon kidobált nejlonzacskók, kólás dobozok és óvszerek szemetében.
    Lemaradtam.
    És még mielőtt bárki is vaskalapos marhának nevezne, sietve elmondom, pontosan tudom, hogy ezen a száguldó vonaton ott érik a jövő. Ezek a rágógumit rágó, csetelő fiatalok fogják a világot megtartani. Sajnálom, hogy nem tudok beleilleszkedni a világukba, hogy ennyi ellenérzés és ósdiság van bennem. Meg, amint már többször említettem, a lábam is fáj.
    Hazaértem, szerencsére a lift működött, géperővel emelkedhetem föl a negyedik emeletre. Az előszobában boldog sóhajjal megszabadítottam magam a cipőimtől. Félszegen hevertek a sarokban, s ahogy rájuk esett a pillantásom, elfogott a nevetés. Még hogy te akarsz arra az expresszre fölülni?! Ilyen cipőben?! Hányszor próbált már szelíd szeretettel rábeszélni a családom, hogy dobjam ki már ezt az ócska cipőt. Nem látod, hogy feslik a varrása? A kérge kirojtosodott, félretaposott, ütött-kopott. A szívemet összeszorítja a félelem. Még hogy ezt kidobni? Ezt a szeretetreméltó cipőt? Amikor olyan jól megértik egymást a fájós lábammal. És különben is, milyen jó formájú, kedves cipő. És ő még hagyján, de a kitérdesedett, rojtos szegélyű nadrágjaimhoz még vadabb szenvedéllyel ragaszkodom. Mi a fenét keres a mai világban egy olyan alak, akit érzelmi szálak fűznek az ócska ruhadarabjaihoz? – mondtam magamnak hangosan. Most már nyugodtam tehettem, hiszen egyedül voltam az előszobában.
    És akkor csöngettek.
    Három gyerek állt az ajtóban, kicsit megszeppenve. Hogy ők a közeli iskolából jöttek, az a feladatuk, hogy Ervin bácsit kikérdezzék a szülőföldjéről. Én, Ervin bácsi, a múzeumi tárgy, ott tornyosultam fölöttük, na éppen a legjobbkor jöttetek. Remegett egy kis feszültség a levegőben. De a múzeumi vitrin poros üvegén át is jól látszott, hogy milyen szép szemük van, betessékeltem őket.
    A szülőföldjével éppen olyan bensőséges viszonyban van az ember, mint az anyjával és a szerelmével. Akár tud róla, akár nem. S mivel a lélek legrejtettebb tájait érinti, s ráadásul mélységesen magánjellegű is, nagyon nehéz róla beszélni. Ilyen ósdi mondatok kavarogtak a fejemben, amíg az előszobából a nagyszobába értünk. Szerencsére a múzeumi vitrinből egy hang sem szivárgott ki. De akkor már ott ültünk egymással szemben az asztal körül. Mit mondjak nekik? Hogyan magyarázzam el, hogy én Alsórácegresből vagyok? Hogy mit érzek, amikor Igar felől jövet meglátom a simontornyai szőlőhegyet, Pálfa felé autózva átmegyek előbb a Sárvíz, aztán a Sió hídján? Vagy amikor a kisszékelyi szőlőhegyről délre tekintve egy völgy vé-betűjében fölfehérlik a sárszentlőrinci templomtorony. Lehet, hogy a tájszólásról kellene nekik beszélni. Ami nekem olyan, mint a mennyei zene. A mély, o-ba hajló a-k, és az éles zárt e-k mintha helyretennék a világ dolgait. Pedig hát mi tagadás, ez a mi tájszólásunk a legkényelmesebb beszéd Magyarországon. Semmi másra nem ügyel, csak arra, hogy a hangképző szerveknek a legkevesebb fáradságába kerüljön. Tanittó, mondja tanító helyett. És a kulcs helyett kujcs, és a hová helyett há. Még a neveket sem kímélik, a személyi igazolványába Drinóczi van beírva, de ő Dernócinak mondja magát, mert az a fránya mássalhangzó torlódás túl bonyolult.
    Na nem, olyan lenne ez, mint egy kabaré, a végén még kinevetnének.
    Azt kellene nekik elmagyaráznod, mondom a vitrinüveg mögött, hogy a szülőföld nemcsak az a táj, ahol születtél, hanem a közösség is, amely fölnevelt. S ha ezt pontosan érted, akkor meg tudsz érteni mindenki mást, akit egy más táj és más közösség nevelt.
    Szerencsére közben feloldódtak, és már záporoznak rám a kérdések.
    Zökkenő nélkül, mindenről szó esik, tájszólásról, Sió-hídról, a felsőrácegresi iskoláról és az emberekről is, akik között fölnőttem.
    S amikor elmennek, engem már sokkal jobban érdekel, hogy ők hogyan élik meg ezt a budapesti, ferencvárosi szülőföldet. Vajon mostantól hozzátartozom-e én is az ő legszűkebb hazájukhoz? Ami majd meghatározza a világhoz való viszonyukat. Raktam-e rájuk fölösleges terheket vagy kaptak-e tőlem egy parányi kis segítséget is?
    Mennek, viszi őket a kivilágított expressz. Én meg reménykedem, hátha nem váltam ártalmukra.

(Megjelent az Európai utas 2004/4. (57.) számában is, Séta címmel: http://www.europaiutas.hu/europaiutas/57/LazarE.indd.pdf)

Kapcsolódó könyvek: Lázár Ervin: Csillagmajor

Lázár Ervin: Csillagmajor

Kapcsolódó alkotók: Lázár Ervin

!

„Ámbár tanár úr az intenzív osztályon tér magához. Infúzió, katéter, csövek. Egy orvosnak látszó, ősz hajú ember hajol föléje. Ámbár tanár úr megkérdi: Doktor úr, mi történt velem? Hátsófali infarktus. Mire számítsak? Csak nyugalom…mindent megteszünk, amit lehet… számolgatni nem érdemes. Na de én matektanár vagyok! Az orvos erre megadóan a magasba emeli mindkét karját.”

Vámos Miklós: bár (1998)

Azt hiszem, Vámos Miklóst nem kell senkinek sem bemutatnom. Ha a könyveiről nem is, de a tévéből szinte mindenki ismeri. Legelső novelláskötete, az Előszó az ábécéhez 1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál. Mire a bár kijön, a szerző (és az olvasók) már túl vannak a Zenga zének, a Félnóta, az Anya csak egy van vagy például a Apák könyve megjelenésén.

Legeza Ilona az ismertetőjében ezt vallja a kötetről: „A művek azért tekinthetők csupán részint novellának, mivel az író szuverén módon fittyet hány a kanonizált műfaji kategóriákra: groteszk, örkényi egypercest nyújt el több oldalra; hatalmas epikus anyagot, szinte egy családregényre való történést és embergalériát sűrít össze néhány oldalon; viccsorozatot ad elő hangsúlyozottan schnitzler-i drámautánzatként; életképet rajzol a mozdíthatatlan stabilitás jegyeivel; tárcanovellát ír; kis színest emel irodalmi szintre és fordítva, irodalmi anyagot ad elő újságírói módon stb.” (http://legeza.oszk.hu/sendpage.php…)


>!
Bélabá P
Vámos Miklós: bár

Nagyfokú bárdolatlanság lesz. Nem tudok öt csillagot adni, mert nem múlja felül az Apák könyvét. Bárgyú tekintetem a papírra vetem és agyalok…
Bárcsak tudnám, hogy hányast adjak? 4,5 csillag lesz (4,4 pont).
Barbárságot követek el? Talán.
Habár nem igaz ez.
Bárhogy is nézem, ez a könyv nem teljesen hibátlan. Bár, ki tudja?
Megkérdezhetnék bárki mást, hogy mit is gondol róla.
Azt mondom, érdemes volt elmennem érte a könyvbárba, izé… a könyvtárba.
Tudtam, hogy Vámos Miklós egyedi stílust képvisel.
Ámbár, ez elmondható sok jelentős íróról.
Nagyszerű novellák vannak a kötetben, például:
írni, madárlátta ház, könyvbár, bársonyvirág, ámbár tanár úr, kínai hó,
a báró ahol tud, segít, híd, botvinnik és tal, bárka
Azt hiszem ennyi lennék. Habár… tudnék még mesélni.

Egy iptom meg egy iptom az két iptom! Tudjátok ti egyáltalán, mi az Egyiptom?

6 hozzászólás
!

„…aztán kilencszázhúszban nagyapám ráparancsolt a prímásra, hogy addig húzza neki a Himnuszt amíg a románok szét nem lövik a kocsmáját. Persze, nem lett az egész szétlövésből semmi, mert a románok elakadtak a főtéren. Ott kínlódtak szerencsétlenek a Kossuth-szoborral, próbálták ledönteni, de hiányzott még belőlük a rutin, na, meg azért oda is volt az állítva rendesen, szóval eszükbe nem jutott az Oroszlánt szétlőni. Nagyapám pedig csak várta a sortüzet, húzatta a Himnuszt, és minden balsorsakitrégentépnél rótt egy strigulát a kenyérszelővel a pultra, de olyan fájdalmasan, mintha az ereit vágná éppen.”

Bartis Attila: A kéklő pára, (1998)

A nagy sikerű A nyugalom és A vége írójának első novelláskötete 20 éve jelent meg. A kötetben szereplő 15 írás három nagyobb fejezetre osztott, és már a címek is érdeklődésre adnak okot: Hazugságok Bohumilnak és más történetek (a kenyérmorzsák, a párhuzamosok, az unalom, vagy pedig a torzszülöttek története); ezt követi a címadó rész: A kéklő pára, mely eredetnovellákat tartalmaz (emlékezés, irodalom, fotográfia, fizika, tehetségkutatás, két folyó, Sötétlő Erdő története); végül pedig zárásképpen a halálnovellák. És ha már a címeknél tartunk: a kötet eme Wittgenstein idézet után kapta a címét: „De ezt is mondhatjuk: sosem lehet nagy, aki félreismeri önmagát: aki kéklő párát von szeme elé."

A könyv rövidsége miatt, és főként azért, mert mindegyik darab mondhatni hibátlan, nagyon gyorsan olvasható. Egyszerűen nem tudsz megállni közben, hogy félrerakd és apródonként olvasd. Ritkán találkozom ilyen egyenletes színvonalú írásokkal.

A szerzőről bővebben a Merítés 2015. júliusi számában olvashattok:
https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-bartis-attila


>!
_Andrea_
Bartis Attila: A kéklő pára

Abszurd, különös, bizarr. Meg az összes kedvenc jelzőmet felsorolhatnám még mellé, amiket értékelésekben szoktam használni, – szóval tetszett.
Olyan furcsán teremt hangulatot, – a különös, merengésre ösztökélő hangulatokból pedig egyik pillanatról a másikra ránt ki egy hatalmas kacagás, mert még tudja fokozni, csak azt már nem lehet kibírni másképp mint nevetve. Lásd a kommunizmushoz vezető legrövidebb út klimaxos tanerőkkel kikövezve, stb. A másik szokatlan élményem: még soha nem próbáltam vizualizálni egy otthonkát, – de olyat, ami zöld alapon kék és ha jól emlékszem piros virágos, – hát olyat most sem sikerült.
De az utolsó harmadban lévő novellák olyan kidolgozatlanok voltak, szinte vázlatszerűek. Ezért vagyok kicsit csalódott, – meg úgy általában, legszívesebben követelőznék, mint egy óvodás és addig nem enném meg a sárgaborsófőzeléket, amíg Bartis Attila nem írja meg rendesen az összes novellát hosszú regényben, mert úgy sokkal jobb, – és akkor lenne mit olvasnom egy darabig.

!

(fotó: cultura.hu)

„Ezeket? Isten? A saját képére?”

Én már nagyon régóta készültem, hogy olvasok majd Tar Sándortól, de hát tudjátok, hogy van ezzel a moly: mindig csak halogatunk, mert folyton beugrik valami, amit akkor fontosabbnak érzünk elolvasni. Még szerencse, hogy kitaláltam ezt a novellás tematikát, mert így rákényszerültem, hogy végre ne legyek tovább Tar-szűz. Sejtettem én, hogy szeretni fogom, hiszen nagyon sok jót hallottam a szerzőről. A minap valahol a Molyon belebotlottam egy hozzászólásba is, aminek a lényege az volt: milyen nehéz manapság a régebbi köteteit beszerezni, mert már sehol sem kaphatóak, akinek meg van, az biztos, hogy nem fog megválni tőle.

A listánkra (már ami az első évtizedet illeti) 3 kötete is felkerült, de 4-nek kellene lennie, mert a jelenkoros listán rajta van A mi utcánk is. Én viszont itt most kissé elbizonytalanodtam, mert tudtommal az regény.

Tar Sándor: A te országod (1993)
Időrendben, a XX. század utolsó évtizedében ez a kötet jelent meg elsőként, amely válogatott és új elbeszéléseket tartalmaz.
@sztimi53 azt írja: „Továbbra is rajongok, a nagyapám tudott így mesélni, elmondta a legszörnyűbbeket, de úgy hogy mégis tudtam nevetni rajta.” (https://moly.hu/ertekelesek/879956)

@egy_ember szerint „Tar Sándor novellákat olvasni olyan, mint egy tizenkétmenetes Klicskóval. ”(https://moly.hu/ertekelesek/784016)

***

Tar Sándor: Ennyi volt (1993)
A kötet címadó írását olvasva sokszor elmosolyodtam. Alaptörténetét tekintve pedig nem vidám: egy jó negyvenes családapa megunja a munkahelyen a strapát, felmond, és eltervezi, pihen egy jót, aztán keres mást. Persze semmi nem úgy alakul, ahogyan ő azt gondolta: az egy hétig alvás nem sikerül, felkel korán, mint szokott, egy idő után unatkozik, zavarja, hogy otthon téblábol, rendetlenséget csinál, mire az asszony hazajön. Jól van, akkor keressünk munkát, igen ám, de azt mondták, túl öreg: „Aki már elmúlt negyven, az már nem is ember. Az jobb, ha megy az asztaloshoz méretet vétetni magáról, és nem kezd el vastag könyveket olvasni, mert nem éri meg a végét.” Még varrodába is jelentkezett, pedig nőket kerestek természetesen, de ő azzal érvelt: ő biztosan nem megy el szülni, és menstruálni sem fog. :) Mikor tisztán látszott, hogy nincs semmi munka, akkor jött az ötlet, hogy elköltözik otthonról, az asszony is jobban jár, nem kell utána takarítani. Persze a feleség nem eresztette maga mellől, mert hogy a szerelem, meg a gyerek… Nincs más lehetőség, akkor meg kell utáltatni magamat, így okoskodott tovább a csórikám.

Na, nem mesélem tovább, juszt sem. Olvassátok el! Úgyis jobb Tar stílusban…

***

Tar Sándor: Lassú teher (1998)
Átlagemberekről ír, nehéz sorsokról, fájdalmasan, de időnként mégis nevetni kell rajta: Ahogyan @unrealnoise is írja: „Nagybetűs művészet ez, sok-sok élettel és szenvedéssel átszőve. De közben ne csodálkozzunk, ha gyakorta mosolyra fakad az ember olvasás közben. Tar Sándor már csak ilyen. ” (https://moly.hu/ertekelesek/2140825)

De @robinson is felfedezte a kötet humorát: „Őszinte és kőkemény megfogalmazásban, fanyar humorral. ” (https://moly.hu/ertekelesek/1363449)

A litera.hu-n olvastam róla egy cikket, Jánossy Lajos írta, amelyben felfigyeltem egy nagyon fontos meglátásra: „Tar ugyanúgy szól majd’ húsz év távlatából, mint a maga kortárs-alkotó jelenidejében. Ugyanúgy szól hozzám, és felteszem másokhoz is. Hozzátehetjük fájdalommal: még ugyanúgyabbul. Egyedülálló művész, képes volt szót adni azoknak, akiknek akadozik a nyelvük, hangjuk regisztereket vét, elcsuklik. Megnémulnak. Akiknek nincs. ”

Ha most ki kellene emelnem a fenti novelláskötetekből bármelyiket is, akkor nyilván a Lassú teher lenne az. Nekem tényleg Tar lett az etalon, ahogy írtam is a nyúlfarknyi értékelésemben ( https://moly.hu/ertekelesek/2919225).

Ennyi fért bele az első részbe. A következő hónapban tehát a XXI. század első évtizedének legjelentősebb novellásköteteiből válogatok.


>!
szadrienn P
Tar Sándor: Lassú teher

Mélyvíz. Leránt az emberi nyomorúság, kiszolgáltatottság legaljára, és még annál is tovább. Arcul csap, és mázsás súllyal nehezedik a lelkünkre a lassú teher.
Keresetlenül egyszerű, igazi, felejthetetlen.

2 hozzászólás
!

HAVI KÖNYVAJÁNLÓ

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem (2018)

„Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.”

Ahogyan már megszokhattátok, minden hónapban kerül egy-egy könyv a kortárs magyarok közül a Merítés könyvajánló listájára.
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

Krusovszky Dénes korunk egyik legkiemelkedőbb költője. 2014-ben már megismerhettük első novelláskötetét (A fiúk országa), az idén pedig egy igazi nagyregénnyel rukkolt elő. Az eddigi értékelések is azt mutatják, hogy ez az év egyik (ha nem a legnagyobb) durranása. Néhány kivételtől eltekintve a molyok maximális csillaggal jutalmazták.

@Dr_Benway: „Krusovszky remekül tud atmoszférát teremteni, érzéseket, hangulatokat átadni és az egész regény rögtön magába tud szippantani.” (https://moly.hu/ertekelesek/2805254)

@cseri: „Nem tudom, mi a titka, de hihetetlenül élő és valóságos az, amit ír.” (https://moly.hu/ertekelesek/2800442)

@Földi_Olinda: „Egyszerűen tökéletes: a történet, a szavak, a mondatok, az összeérő cselekményszálak, sőt még a ki nem mondott dolgok is.” (https://moly.hu/ertekelesek/2934057)

@Kuszma: „Elbeszélője nem nyíg a világfájdalmairól, hanem cselekszik, megy ide, megy oda, hibákat követ el, de nem belső monológokban fürdeti meg magát, hogy a hibáktól megszabaduljon (egy efféle fürdő amúgy sem alkalmas ilyesmire), hanem részt vesz a történetben: az önreflexió sosem nyomja el nála a tevékenységet. Ezáltal pedig az olvasó sem unatkozik, viszi előre a sztori, érdeklődve lapoz újra és újra, egészen addig, amíg egyszer csak véget ér a könyv. Mi meg csodálkozunk, hogy jé, ötszáznegyven oldal, aztán mégis milyen gyorsan vége lett!” (https://moly.hu/ertekelesek/2931823)

Nem ismétlem meg önmagam, az értékelésemből tisztán látható, miért és mennyire szerettem: https://moly.hu/ertekelesek/2934301


>!
LRn
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Érdekes dolog, hogy a jelentőségteljes történelmi események milyen hatással vannak egy olyan ember életére, aki tulajdonképpen nem vett bennük részt. Mik azok a történetmorzsák, amelyek elindítanak benne valamit? Meddig lappang a tudata peremén, és mennyire befolyásolja az identitását, a fejlődését, a döntéseit egy múltbéli esemény? Krusovszky regénye (részben) ezzel foglalkozik – a könyv három szálon fut, majd ezekből fonódik össze a töredékes tudás koherens történetté.

A leghosszabb szál Lente Bálint története: egy fiatal újságíróé, aki egy volt osztálytársának az esküvője miatt visszautazik szülőfalujába, s összekötve a kellemest a hasznossal, épp ekkor vesznek össze az élettársával is, így távozása sietősebbre sikerül a tervezettnél. Mivel a munkahelyéről is kimarad, a főnöke azzal az utasítással engedi el, hogy szerezzen egy jó sztorit az útja során.

Bálint története egyes szám első személyben van megírva, s eleinte ez zavart kissé, mert a nyelvezete nem volt hiteles. Túlírtnak tűnt, és túl költőinek (naná, hiszen egy költő írta – gondoltam akkor). Viszont – ha nem is volt életszerű – nagyon szép mondatokat olvashattam, és ahogy haladt előre a történet, úgy oldódott is kicsit ez a díszítettség. A Puha ütközetek című fejezet nyelvezete már sokkal jobban idézte a köznapi beszédet az Árnyékok a barlang falán néhány, jelzőkkel és hasonlatokkal igen gazdagon megtűzdelt leírásánál, de már abban is sikerült elkapni a gördülékeny és hitelesebb, személyesebb stílust is.

A regény legjobb része szerintem (és azt hiszem, nemcsak én gondolom így) A dzsinn című fejezet a kötet közepe táján. Itt bepillantást nyerhetünk a 'nagy sztoriba' – Bálint ugyanis talál egy kazettát a hajdúvágási tüdőgondozó elhagyatott épületében, rajta egy hajdani beteg, Aszalós Ferenc történetével a vágási ’56-os eseményekről. Mi azonban ebben a fejezetben többet kapunk a kazetta anyagánál: végigkövethetjük a felvétel elkészülésének folyamatát, betekinthetünk a tüdőgondozó mindennapjaiba, megismerkedhetünk a betegekkel és az ápolóval is, és persze a történelmi közeggel – az aktuális társadalmi-politikai helyzet és a csernobili katasztrófa is beleszövődik a történetbe. Gyönyörűen megírt, olvasmányos szöveg, a regény egészéből kiragadva is megállná a helyét.

Az utolsó fejezet, a Jövevényfolyók segít összerakni az addig töredékes ismereteinket egy kerek történetté, és a Prológus, amely eleinte kilógott a kötetből, értelmet nyer és tovább gazdagítja a könyvet. Bálint korábbi fejezetei ráérősen meséltek el néhány sorsfordító napot az életéből, ebben a részben azonban néhány évvel későbbről kapunk egy kicsit nagyobb időtartamot felölelő történetet. Itt válik a regény fejlődésregénnyé, a különböző idősíkok összekapcsolódnak; mind a főhős, mind az olvasó tudatában beérik a múltbéli események hatása. A 'nagy sztori', melyet sosem sikerült megírni, most ismét előkerül és kiegészül.

Krusovszkynak korábban csak a verseit ismertem, most nagy várakozással vettem a kezembe a regényét is, és nem kellett csalódnom. Jól megírt szöveg ez, személyes és közös események egymásra hatásáról (egészen aktuális események is helyet kaptak benne), felnőtté válásról, felelősségvállalásról. Várom a következőt!

!

A ZSŰRINEK NEHÉZ DOLGA VAN – avagy tudósítás a Merítés-díj szépprózás zsűrijének munkájáról

@Kuszma

Mióta vagy zsűritag?
A kezdetektől fogva. Ami így visszaszámolva azt jelenti, hogy ez az ötödik évem.

Már az V. évadnál jártok. Összehasonlítva az éveket, mik az eddigi tapasztalataid? Volt-e gyengébb év, erősebb év, már ami a zsűrizendő műveket illeti?
Nehéz így visszagondolva súlyozni ezt. Ha diplomatikus akarnék lenni, azt mondanám, az összes év termése egyformán érdekes volt, ha nem is egyformán jó. Ha meg nem akarok diplomatikus lenni, azt mondom, hogy a tavalyi év nagyon-nagyon erősnek tűnt, ehhez képest a 2018-as kiadások enyhén halványabbnak tűnnek. Ugyanakkor egy halvány évnek is megvan az előnye: nem vetnek árnyékot a nagy művek a fiatal szerzőkre. Amúgy sem lehet minden év egyformán erős.

Miket olvastál már a 2018-as művek közül? Mik az eddigi tapasztalataid a könyvekről?
Negyvenet elolvastam már idénről, nem sorolnám fel a címeket. ;) Az biztos, hogy kevés 5 csillagot osztottam ki. Egészen pontosan egyetlenegyet – ez volt Tolnai Ottó regénye, ami szerintem egy nyelvi bravúr, de valószínűleg szűk réteg fog lubickolni benne. Ez azért jelzi idén a nagy irodalmi hidrogénbombák hiányát. Ugyanakkor elég sok 4,5 csillagot is megajánlottam, szóval azért panaszra éppenséggel nincs okom.

Mit tervezel még a közeljövőben olvasni a listáról?
Mindent, ha lehet. Ez azért nem fog összejönni. De amíg élünk, remélünk.

Összességében eddig hogyan látod a 2018. év kortárs magyar széppróza-termését?
Homályosan. :) Az biztos, hogy nem esett vissza drasztikusan a magyar kortárs írók, illetve az őket megjelentető könyvkiadók termelékenysége, és ez nagyon jó hír ahhoz képest, hogy tavaly-tavalyelőtt miféle apokaliptikus próféciákat lehetett hallani. Sok elsőkönyves is van köztük, ami külön öröm, mert ha elbátortalanodik a könyvkiadás, akkor azt először mindig az elsőkönyvesek érzik meg. A Magvető és a Kalligram mellett a Scolar és a Jelenkor is ott van placcon, és a FISZ-től is szép számmal érkeznek az érdekes (ha nem is mindig jó) fiatal írók. (És igen, a KMTG-től is. Nem felejthetjük ki őket sem.) És minél több kiadó ad ki kortárs magyar irodalmat, annál megnyugtatóbb a helyzet.


>!
Kuszma P
Garaczi László: Hasítás

Hányszor lehet elmesélni a saját életünket? Az elbeszélő változása hívja elő az új elbeszélést, vagy inkább az elbeszélés változása alakítja át az elbeszélőt? Nem mintha lényeges lenne. Ha egyszer jó. Garaczi megint magáról ír, ahogy szokott, nem csoda, ha olyan ismerősnek tűnik már, hogy az olvasónak kedve támad legaraczilacizni őt, mint holmi jó havert. Vagy molyos figyelőt. Ez a könyv a Wünsch híddal összevetve sokkal regényszerűbb lett, van eleje például, és (ha már itt tartunk) vége is, mi több (kapaszkodjunk meg!), közepe is akad. Ezek így hármasban kirajzolják egy igazán nett fejlődésregény zanzáját, garaczilaci féktelen hasítását a felnőttkorba tartó szupersztrádán, ahová mindazonáltal (hisz a sebesség nem minden) kissé mintha később érkezne meg, mint szokás. Mert azok a fránya kerülők. Útlezárások. Durrdefektek. Miegymás. Amelyeknek azért örülünk – mert nélkülük aligha lenne regény. És mindez a garaczilacis nyelv minden finomságával, amely integrálta magába a $@!% Felszab téri huligánok (vagy ahogy a hatósági személy mondaná: közveszélyes munkakerülők) stílusát: a szétesés mámorát és a káosz nosztalgiáját. Végtelenül szórakoztató könyv – de ami a pláne, hogy közben végig érzékeljük, a mélység peremén egyensúlyozik. Hogy akár le is zuhanhattunk volna. És nincs védőháló.

8 hozzászólás
!

HÍREK, EGYEBEK

A Merítés-díj összes kategóriájában megvannak a győztesek, @balagesh készített egy külön karcot is, amelyben mindegyik megtalálható. A karc fotója nagyon megtetszett, fel is használtam itt. Köszönet érte: https://moly.hu/karcok/1180699

Mécs Anna Gyerekzár című kötete kapta idén a Margó-díjat:
@janetonic: https://moly.hu/karcok/1176931

A Déry-díj is megtalálta gazdáit:
https://moly.hu/karcok/1179488

A Horváth Péter ösztöndíj shortlistjét is közzétették. A díjat november 23-án osztják ki az Írók Boltjában. @Bélabá karcában olvashattok a részletekről: https://moly.hu/karcok/1179970

A Merítés-díj líra kategóriájában osztatlan a siker! :)


>!
Ciccnyog ISMP
Irodalmi díjak

A Merítés-díj IV. évadának líra kategóriájában a tavalyihoz (és az idei szépprózához) hasonló eredmény született. Mind a közönség, mind a zsűri többsége ugyanarra a kötetre tette le végső voksát.

Tisztelettel és örömmel jelentem be a 2018-as évad abszolút lírai győztesét:

Peer Krisztián: 42

Íme a közönségszavazás végeredménye:
https://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2018-lira-kozonsegdij

A zsűri listája a következőképp alakult:
1. Peer Krisztián: 42
2. Áfra János: Rítus
3. Hegyi Zoltán Imre: Shizoo
4. Závada Péter: Roncs szélárnyékban
5. Deres Kornélia: Bábhasadás
5. Pál Sándor Attila: Düvő
7. Kántor Péter: Valahol itt
8. Szita Szilvia: Gézlapok
9. Parti Nagy Lajos: Létbüfé
10. Hevesi Judit: Holnap ne gyere

A zsűri tagjai:
@Albert_W_Yaniglos, @Babramorgó, @bagie, @ciccnyog, @dontpanic, @hunorkovacs, @Juci, @Jucundus, @lencsemate, @Littlewood, @LuPuS_007, @lzoltán, @pubbancs, @_selene_ @tengshilun, @virezma

A Merítés-díj többi kategóriájának eredménye:
Széppróza kategória: https://moly.hu/karcok/1167468
Gyermekirodalmi kategória: https://moly.hu/karcok/1170768
Ifjúsági irodalom kategória: https://moly.hu/karcok/1174064

Gratulálunk az összes nyertesnek!

A díjjal kapcsolatos további információk: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mer%C3%ADt%C3%A9s-d%C3%ADj

4 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!