Kopogtatás nélkül

Rovatgazda
!

Philip Zimbardo

A kórképek és a pszichológia új témáinak ismertetése mellett időről-időre igyekszem a rovatban egy-egy híres pszichológus munkásságát is bemutatni. A januári rovatban az egyik leghíresebb szociálpszichológusra, Philip Zimbardora esett a választásom.
Egyetemi tanulmányaim során azt tapasztaltam, hogy sokan unalmasnak találják a szociálpszichológiát. Azonban ha valami izgalmas, akkor az az, amivel Zimbardo foglalkozik: az ember sötét és világos oldala- mi teszi az embert gonosszá és mi segíti hőssé válni?

Az ő neve általában azok számára sem ismeretlen, akik csak érintőlegesen foglalkoztak pszichológiával, mégpedig egy híres kísérlete: a stanfordi börtönkísérlet óta. A kísérletben önkéntes egyetemisták vettek részt, akik között Zimbardo véletlenszerűen osztotta ki a rab- és a börtönőrszerepeket, míg ő maga parancsnokként „dolgozott”. A „börtönőrök” kegyetlenkedései miatt azonban Zimbardo kénytelen volt hat nap után leállítani az eredetileg kéthetesre tervezett kísérletet.


>!
palastim

A stanfordi börtönkísérlet félreérthetetlenül tudatja velünk, emberekkel, ideje leszámolnunk a túlzottan leegyszerűsített képzettel, miszerint a rossz helyzetek jó énünk segítségével legyűrhetők. A különféle helyzetekben ható negatív erőket a legjobb esetben is csak elkerülni, hárítani, esetleg kissé megváltoztatni vagyunk képesek, ha tisztában vagyunk potenciális „fertőző” hatásukkal, amelyre hasonló helyzetben mások fogékonynak bizonyultak. Nem árt, ha magunkévá tesszük a római vígjátékíró, Terentius felismerését: „Semmi sem idegen tőlem, ami emberi.”

227. oldal

Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?

Kapcsolódó szócikkek: Publius Terentius Afer
3 hozzászólás
!

A kísérlet konkluziója tehát az volt, hogy ezek az átlagos, kiegyensúlyozott egyetemisták is képesek voltak kegyetlenné válni bizonyos helyzetben és szerepben. Hasonló eredménnyel zárult néhány évvel korábban Zimbardo egyetemi évfolyamtársának, Stanley Milgramnek a kísérlete is. Itt a vizsgálati személyek – általuk valósnak vélt – áramütést adtak egy másik embernek egy ún. tanulási helyzetben, sokszor akkor is, amikor a túloldalon lévő ember már sikítozott és könyörgött.


>!
neko

Tíz emberből hét hajlandó halálos áramütést adni egy kísérleti személynek, ha erre elég határozott utasítást kap. Tíz emberből hét hajlandó megalázni rabruhába öltöztetett embertársát – vagy némán tűrni, ha más ezt teszi –, csak mert őt magát fegyőrnek öltöztették. Stanley Milgram és Philip Zimbardo híres szociálpszichológiai kísérletei óta számszerűsíteni is tudjuk, hogy az emberiség hány százaléka kész vakon követni egy gonosz parancsot: tízből hét ember.

Előszó

!

Zimbardo előadásai során gyakran meséli, hogy Dél-Bronxban nőtt fel, a belvárosi gettóban. Nem csoda, hogy elkezdte foglalkoztatni a kérdés: mitől kerülnek a jók sokszor a sötét oldalra? Amit ő állít, az az, hogy nincs eredendően jó és gonosz ember, ahogy azt mi gondoljuk vagy inkább gondolni szeretnénk.
„A jó embereket át lehet csábítani a túloldalra, és jó és ritka körülmények között a rossz gyerekek megjavulhatnak segítséggel, jó útra térítéssel, rehabilitációval.”

A Lucifer-hatásról nem csak könyvet írt, de a TED-en előadást is tartott, amit az alábbi linken tekinthetnek meg a téma iránt érdeklődök: (Vigyázat! Fokozottan felkavaró tartalom!)

The psychology of evil
http://www.ted.com/talks/philip_zimbardo_on_the_psychol…


>!
Alexandra_Nikoletta_Kovács
Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás

Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?

Idézet a végéről: „Az a vonal, mely a jót a rossztól elválasztja, a szívén halad át minden egyes embernek. S ki az, aki megsemmisítheti szívének egy darabját.” (A.Szolzsenyicin)
Hát… ezt el kell olvasni. Nekem hatalmas élmény volt, adott egy teljesen új perspektívát, rávilágított több dologra ami kérdőjel volt bennem eddig. Rengeteg szörnyűség is van benne, az emberi természet sötét bugyraiból, erős önismereti mű szerintem, amellett rengeteg adattal,tudományosan, több oldalról megvizsgálva az eseteket. Önismereti, mert be kell vallani hogy mindenki képes kivétel nélkül szörnyűségekre. Ha lenyomják a megfelelő „gombokat”. A jobb megértés érdekében nem eltaszítani kell a gonoszt hanem magunkhoz vonva átlényegíteni, mert – és ez így igaz – senki sem születik gonosznak de mindenkiben ott a csírája. Utolsó fejezetében a hősökről ír… hétköznapi hősökről vagy olyanokról akiknek a „genomjában” van a hősiesség. Meghatott a sok hozott példa a rengeteg szörnyűség után, így a jóság és bátorság is képviselteti magát a könyvben, a mélyrepülés után kibukkanunk a fénybe.

!
>!
Gabber777
Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás

Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?

Mindig is érdekelt az emberi gonoszság természete. Zimbardo megrázó módon mutatja be kísérletében, hogyan aljasodnak le jó vagy legalábbis hétköznapi emberek külső körülmények hatására állatokká. A túlzott és korlátok nélküli hatalom valamint sok más ok a börtönőrök egy részét szadistává, másokat csöndes csatlósokká tett, míg az „elítéltek” megtagadták önmagukat és lemondtak egyéniségükről az erőszak hatására. Olyannyira, hogy még a kísérlet elhagyásának lehetőségéről is lemondtak.
Érdekes továbbá Zimbardó saját magán is észrevette, mennyire megváltoztatta a kísérlet. A téma miatti érdeklődése miatt, nem állította le időben le a kegyetlenkedést, kitéve a fiatalokat a lassan elviselhetetlen körülményeknek, melyet maradandó traumát hagyhattak bennük.
Ezen jellemtorzulások tükrében már jobban érthetővé válik számunkra mi is történt az egyesült államok fogolykínzásainak ügyében, illetve a náci táborokban. A könyv első fele a börtönkísérlet leírásáról szól, a második a USA hasonlóan erkölcsi mélyrepülésbe került börtönőreiről és azok peréről.

!

Zimbardo a könyvében foglalkozik a fentebb leírt Milgram-kísérlettel is, ahol szintén átlagemberek kerültek olyan helyzetbe, amiben különösen kegyetlenül viselkedtek. Azonban amire a pszichológus a könyv végén felhívja figyelmet, az az, hogy a kísérleti alanyok 10-30%-a képes volt nemet mondani a kísérletvezető nyomásának és fellázadt az ellen, hogy az általa tanulóknak vélt embereknek további áramütéseket adjon. Zimbardo őket nevezi hősöknek.

Azt állítja tehát, hogy bár bizonyos körülmények között mindannyiunkból válhat szörnyeteg, de képesek vagyunk arra is, hogy hősök legyünk. Hogy mennyire komolyan gondolja ezt, annak bizonyítéka a Hősök tere nevű civil kezdeményezés, aminek célja, hogy az általában passzív és pesszimista magyar emberek között egyre több hétköznapi hős legyen, akik segítenek bajba jutott embertársaikon.
A kezdeményezés honlapja és Facebook oldala, ahol a projekt aktuális eseményeiről lehet tájékozódni:
http://www.hosoktere.org
https://www.facebook.com/hosoktereprojekt


>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Mindig vannak olyanok, akik nem engednek a csoportnyomásnak, akik nem tartanak a tömeggel. Én őket nevezem hősöknek. A legtöbben teljesen hétköznapi emberek, de amit tesznek, az egyáltalán nem hétköznapi. A közös jellemzőjük, hogy meg is teszik a dolgokat, nem csak gondolnak rá. Megsérülhetnek, vagy akár hátrányuk is származhat abból, hogy másnak segítenek, de ők mégis cselekszenek.

Dr. Philip G. Zimbardo (1933-) amerikai szociálpszichológus

1 hozzászólás
!

Vannak bizonyos tényezők, amelyek támogatják a hősies viselkedés megjelenését: például ha érezzük azt, hogy mások is mellénk állnak és a minket támogató emberekkel össze is tudunk fogni.


>!
palastim

A rendszerek – hadsereg, börtön, bandák, szekták, cégek, sőt akár rosszul működő családok – erejétől meginognak az egyének. Az egyéni ellenállás hatásosabb, ha hasonló gondolkodású és elszánású emberekkel fogunk össze. Az ellenállás velejárójaként esetleg fizikailag is ki kell lépnünk a totális helyzetből, amelyben szabályozott minden információ, jutalom és büntetés. Lehet, hogy fel kell lépnünk a csoportgondolkodás ellen, lehet, hogy méltatlan eljárásokat kell dokumentumokkal bizonyítanunk. Lehet, hogy a hatóságok, tanácsadók, oknyomozó újságírók, radikálisan gondolkodó honfitársaink segítségét kell kérnünk. A rendszerek iszonyú erővel védekeznek a változás ellen, és még a jogos bírálat is lepereg róluk. Az igazságtalan rendszerek elleni hősies fellépés a legeredményesebben úgy kivitelezhető, ha ügyünknek másokat is megnyerünk. Az egyéni szembenálllást a rendszer álságosnak minősítheti, két ember ellenállásáról azt mondhatja, folie á deux*, de azzal már számolnia kell, ha hárman állnak a mi oldalunkon.

472. oldal

Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá?

!

Látszólag teljesen eltérő irányúnak tűnik Zimbardo másik fő kutatási területe: az időperspektívák elmélete. Az Időparadoxon szerzői szerint mindannyian rendelkezünk egyfajta időorientációval: lehetünk múlt-, jelen- vagy jövőorientáltak. A három kategória mindegyikének van negatív és pozitív altípusa.
A múltpozitív ember szívesen nosztalgiázik az emlékei között, míg a múltnegatív inkább az elmúlt kudarcokat idézi fel könnyebben.
A jelenorientált hedonista azonnali kielégülésre törekszik, jelenfatalista társa azonban a sorsszerűségben hisz.
A jövőorientáltság ugyanígy járhat negatív (nem fog sikerülni) vagy pozitív (micsoda izgalmas kihívás!) várakozásokkal.
Zimbardoék azt állítják, hogy az uralkodó időperspektívánk tudat alatt befolyásolja a döntéseinket.
Mi az ideális idő-orientáció? Zimbardo szerint az, ha elég pozitívan tudunk gondolni a múltra, kellően jövőorientáltak vagyunk és mérsékelten jelen-hedonisták.

"Tehát az ideális világi keverék a múltból eredő a múlt-pozitív adja a gyökerüket. Kapcsolat a családdal, identitással, önmagukkal. A jövőtől szárnyakat kapnak, hogy szárnyaljanak az új célok, új kihívások felé. Amit a jelen-hedonizmustól kapnak, az az energia, hogy felfedezzék önmagukat, helyeket, embereket, érzékiséget.
Bármely túlzásba vitt idő-perspektíva káros, mintsem hasznos. Mit áldoz a jövő a sikerért? Feláldozza a családdal töltött időt. A barátokkal töltött időt. A szórakozással töltött időt. Feláldozzák a személyes kielégülést. Feláldoznak hobbikat. Feláldozzák az alvással töltött időt. Tehát hatással van az egészségre."
(http://www.ted.com/talks/philip_zimbardo_prescribes_a_h…)

A könyv megítélése azonban picit ellentmondásos a molyok körében – szakmaisága mellett többen kissé szószátyárnak találják:


>!
govica
John Boyd – Philip Zimbardo: Időparadoxon

Az alapötlet jó, a téma jelentősége tényleg nagy. Kicsit szkeptikus vagyok, hogy mennyire változtatható meg egy egyén taglalt beállítódása, bár nem gondolom, hogy genetikus lenne az időhöz való viszonyunk. De Zimbardonak volt már más állítása is, amit szkeptikusan fogadtam, lásd Hősöt tere program – egész Magyarországot akarjuk megváltoztatni, és mára (másfél év alatt) mérhető eredményeket értek el. Nagyon sokra tartom a munkásságát, őt magát hiteles személynek. A saját példányomat dedikálta, beszélgettünk is egy kicsit. Így talán érthető, hogy mérhetetlenül elfogult vagyok a könyvvel szemben. Mindannyiunknak azt kívánom, hogy még sokáig éljen, és vigye sikerre a kidolgozott módszereit.

!
>!
[névtelen]
John Boyd – Philip Zimbardo: Időparadoxon

Nehéz annak jó könyvet írnia, akit Zimbardónak hívnak :) Nagyok az elvárások, és néha csalódottság az eredmény. Nálam nem, mert úgy gondolom, nagyon sok praktikus tanáccsal is ellátnak minket a szerzők. Nem pusztán bemutatják az egyes időperspektívák jellemzőit, hanem tesztekkel és egyéb segédletekkel segítenek meghatározni a saját időhöz való viszonyunkat, elmondják, milyen lenne szerintük az ideális aránya az egyes perspektíváknak, és mellesleg érthető magyarázatot kínálnak az idézeteimben kissé érintett kérdésekre (gyerekek „megzabolázása” vagy zabolázhatatlansága az iskolában, a drogprevenciós programok sikertelenségének okai, a büntetési tételek hatástalansága a bűnözés visszaszorítására stb.). Ezek alapján akár el is lehetne indulni egy másfajta, talán eredményesebb megközelítés felé.
Szerintem jó könyv, sokat tanultam belőle, azzal együtt, hogy helyenként valóban kissé közhelyszerű igazságokat mond el a saját fogalmi rendszerében megfogalmazva.

!

A túlzottan rögzült időperspektíva nem csak az általános életvitelünkben jelentkezik, de szélsőséges esetben kórkép kialakulásához is vezethet. A múlton való rágódás és a zárt jövőperspektíva a depresszió jellemzője:


>!
jendre P

A depressziós ember nem a jövőbe tekint, hanem a múltba, így próbálja enyhíteni depresszióját, úgy érzi, valamiképpen segíthet problémái megoldásában, ha újra és újra eltöpreng tünetei okain. … Ez a fajta gondolkodásmód, gyorsan fajul kártékony, lefelé tartó spirállá, amely súlyosbítja és elnyújtja a depressziót.

269. oldal

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
!

Ahogy fentebb említettem, látszólag az időperspektíva elmélet témája távol áll a Lucifer-hatásétól. Mi tehát a kapocs? Zimbardo már gyermekként megfigyelhette, hogy mik azok a tényezők, amik segíthetik, illetve akadályozhatják a lecsúszott egyének kiemelkedését vagy a szegények érvényesülését. Ez pedig a rögzült időperspektíva: csak a jelennek élnek. Ez a jelenhedonista személetmód jellemzi sok börtönbe került ember időorientációját is. Kérdés azonban, mennyire tudja elérni a célját a büntetésvégrehajtás ezeknél az embereknél:


>!
PandaSára

A társadalom jövőorientált büntetéssel sújtja a jelenorientált bűnözőket. (…) A jelenorientáltak esetében azonban a börtönnek nincs különösebb jelentősége. Ha valakinek nincsenek fogalmai a jövőről, vagy úgy gondolja, hogy számára nincs jövő, az nem is vehető el tőle.

386. oldal, 10. fejezet - Üzlet, politika és a saját idő (HVG Kiadó, 2012)

!

Zimbardo legfrissebb könyve tavaly jelent meg nálunk Nincs kapcsolat címmel. Philip Zimbardo és Nikita D. Coulombe szerzőpárosa azt vizsgálja, az elmúlt évtizedek környezeti és technológiai változásai hogyan hatottak a férfiakra. Ilyen hatás az apa nélküli családok számának növekedése és a hagyományos ösztönzők megváltozása is:


>!
jendre P

Az apátlanság és a modern beavatási rítusok hiánya olyan következményekkel jár, amelyeket erősen alábecsülünk, pedig mindkét jelenség negatívan hat ki a fiúk szociális es érzelmi fejlődésére. Az apa vagy bármilyen pozitív férfi szerepmodell nélkül felnövő srácok megszenvedik ezt a veszteséget, és elkezdenek másfelé kutatni felvállalható férfiidentitás után.

104. oldal

!
>!
Bertwad

A helyzetet súlyosbítja, hogy az ösztönzésnek ezek a forrásai és ekképpen a kondicionálásnak ez a típusa ma valósággal elárasztanak bennünket. Az internet, a televízió, a videojátékok és a pornó mind-mind a nap huszonnégy órájában, egy sor készüléken keresztül állnak rendelkezésünkre (számítógépen, laptopon, mobileszközökön, tévén, iPaden és így tovább). És a fiúkat többek közt azért ejti könnyebben csapdába e csábító lehetőségek valamelyike, mert mi azt sugalljuk nekik, hogy a – jobbára buja és agresszív gondolatoktól hemzsegő – belső világuk elfogadhatatlan és ijesztő nekünk, így aztán e természetes ösztöneiket csak a fent említett csatornákon keresztül tudják levezetni. Ez pedig hozzájárul motivációjuk általános megcsappanásához, amikor a való élet eseményeiben kellene közreműködniük vagy akár csak megfigyelőként részt venniük, és az összetettebb társas kapcsolatok kiépítésekor is, amikor többszintű, verbális és nonverbális kommunikációra lenne szükség.

!

Zimbardo egyik előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy vizsgálataik szerint a fiúk 30%-kal nagyobb eséllyel buknak ki az iskolából, mint a lányok. „Kanadában 5 fiú bukik ki minden 3 lányra. A lányok túlteljesítik a fiúkat minden szinten, az első osztálytól a diplomáig. 10% különbség van minden BA és egyetemi programban a fiúk és a lányok között. A kisegítő és felzárkóztató osztályokban a diákok 2/3-a fiú.” (http://www.ted.com/talks/zimchallenge)
Egy olyan világban, ahol általános követelmény a multitasking, egy jó képességű fiatal is könnyen kudarcot vall, ahogy azt az alábbi idézet is tanusítja:


>!
Ross P

Clifford Nass, a Stanford Egyetem közelmúltban elhunyt kiváló kommunikációprofesszora a digitális világ mindenütt jelenlevőségének következményeire hívta fel a figyelmet:

Nézzünk csak körül a világban: csupa olyan embert fogunk látni, akik egyszerre többféle dologgal foglalkoznak. Számítógépes játékokat játszanak és az e-mailjeiket olvassák, miközben a Facebookon is lógnak, és így tovább (…) Az egyetemi campusokon a legtöbb kölyök egyszerre legalább két-, de akár háromféle dologgal is foglalatoskodik. (…) És jóformán mindannyian azt gondolják magukról, hogy nagyszerűen képesek egyszerre több dologra is figyelni. És tudják, mi a nagy felfedezések egyike? Hogy pocsékul csinálják! Azt kell látnunk, hogy a multitasking bajnokai minden létező szempontból rettenetesek a multitaskingban. Folyamatosan eltereli valami a figyelmüket. Az emlékezetük minden, csak nem jól szervezett. Egy nemrégiben befejezett kutatásunk szerint rosszabbul teljesítenek az analitikus érvelés terén. Aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy e folyamat eredményeként ezek az emberek nem lesznek képesek helyesen és tisztán gondolkodni.

A fenti megállapítások olyan hallgatókra vonatkoznak, akiket a világ legokosabb egyetemistái között tartanak számon – arra a mindössze 1500 emberre, akik évi 30 000 jelentkező közül kiválogatva nyertek felvételt a Stanfordra. Ha ők nem képesek egyszerre többfelé figyelni, miközben azt hiszik, igen, akkor miféle esélyekkel indulnak ugyanezen a téren a kevésbé tehetséges egyetemisták? A rövid válasz: nem, nekik sem megy.

129-130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: multitasking
!
>!
jendre P

Az átlagos fiatal 21 éves korára 10000 órányi videojátékozással eltöltött időt halmoz fel. Csak összehasonlításképp: az átlagos egyetemi hallgatónak a fenti időmennyiség felébe – pontosabban 4800 órájába – kerül egy főiskolai diploma megszerzése.

57. oldal

!
>!
János_Golubov
Philip Zimbardo – Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat

Jó könyv. Nem szenzációhajhász, bár biztos pátoszra emelik, mint a Csernus könyveket. Igaz ez az ameriakiakről szól első sorban, de nem csak a jó dolgok jönnek onnan. A könyvet minden 15-35 év közötti embernek ajánlom.
Van benne minden: elhibázott oktatás (kevés a férfi tanár, rossz a tananyag), kilátástalanság (munkanélküliség, párkapcsolatok hiánya), függőségek (pornó és játék), illetve ezeknek az egészségre, kapcsolatokra gyakorolt hatása. Apa nélküli családok (feltételes szeretet hiánya, ezáltal nincs megfelelési kényszer, ami bizonyos keretek között nagyon is egészséges). Az is tetszett, hogy nem Tvrtko-féle igénytelenségben lett megírva (csak a probléma leírása, kiszínezve), hanem a problémák feltárása után komplett megoldásokat is javasolt a könyv.
Az író férfi tagjáról csak annyit, hogy a hetvenes évek börtönkísérlete az ő nevéhez fűződik (ami bőven megelőzte a korát, mert sajnos ma is aktuális még).


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!