kaleIDÉZkóp – Durrelliana 2.

Rovatgazda
!

Az író Durrellek a Mama társaságában
Kép forrása: spoiler

„Ezer és egy oka van, hogy a könyveim nem népszerűek, de elég, ha ezek közül csak az elsőt árulom el, mert ez magába foglalja az összes többit. Egy puritán kultúra azt nevezi művészetnek, ami alátámasztja erkölcsi felfogását, és hízeleg a nacionalizmusának, Egyéb semmit. Látom, felvonod szemöldöködet. Még te is, Frater Asine, még te is irreálisnak érzed ezt az állítást. Pedig ez a magyarázata mindennek. A puritán kultúrának fogalma sincs róla, hogy mi a művészet, hát akkor miért törődne vele? (A vallást a püspökökre bízom, ott árthat a legtöbbet!)”

Az idézetért – spoiler – @Sándor_Langer_Pudingman felelős, aki az Alexandiai négyes című, legismertebb, és legtöbbet szidott vagy méltatott opuszt olvasta Lawrence Durrelltől, akit mi csak Larryként ismerünk.

Az e havi rovat témája Larry, valamint a hozzá közelállók – feleségek, gyerekek és barátok – története, és mint ilyen, folytatása a Durrell-család életre szóló kalandjainak. Az első részt itt lelitek:

spoiler

Mindaddig, amíg nem olvastam Larry saját könyveit, számomra csak egy végtelenül szimpatikus, cinikus humorú, összeférhetetlen pszichohonder volt, aki megédesítette az öccse, Gerald Durrell Korfuról szóló írásait nyegle, kötekedő beszólásaival. Egyszerűen imádtam minden sort, ami róla szólt a könyvekben. Aztán elolvastam az első könyvet tőle, és azonnal tudtam, hogy ez vele immár szerelem! Minél többet olvasok tőle, ez az érzés annál erősebbé válik.

A fickó zseni volt, excentrikus, természetimádó, társaságkedvelő, erőszakos, romantikus, szexmániás és filozofikus hajlamú, hatalmas irodalmi és történelmi műveltséggel, aki szeretett festeni, zenélni és társalogni. Emellett sokat ivott és dohányzott, mert a jó társasághoz kell egy kis füst és szesz, mint tudjuk. Különösen vonzódott a romokhoz, a régi épületekhez, és kinyílt a napfényre. Mindeközben melankóliára is hajlott, és véleményem szerint a lelke mélyén kétségbeejtően és megrögzötten romantikus volt. De ezt jól titkolta, az írásaiban azonban meg-megcsillan, különösen amikor a mediterrán világról mereng.

Nem fogok most száraz életrajzi adatokkal bajmolódni, akit érdekel, kiváló lexikon szócikk létezik róla itt:

spoiler

Milyen volt Larry? Egyik legjobb barátja, Anais Nin így emlékezik meg róla:

spoiler

„Nincs nála jelentéktelenebb külsejű, és ilyen humoros. Olyan képe van, mint egy ír díjbirkózónak, vastag krumpliorra, nagy feje és kicsi teste, még alacsonyabb, mint én, és épp olyan kövér, mint a bátyám, Joaquín… Szóval egyetlen férjnek sincs semmi félnivalója!”

Joanna Hodgkin – aki Larry első feleségének második férjétől született leánya – megírta anyja életrajzát, és nem kifejezetten szívélyes Larry iránt. Mégis, amikor elkezdte nézni a BBC tévésorozatát a Durrell-családról, méltatlankodott egy sort a Larryt megszemélyesítő színész teljesítményén. Blogjában így ír:

spoiler

„De úgy érzem, elveszett a varázs. Azt hiszem, és ez hátborzongató, hogy meg kell védenem Larryt, végtére is tündöklően sármos és karizmatikus ember volt, aki szenvedélyesen szerette az irodalmat, és végtelenül kegyetlen volt a hozzá közelállókhoz. És mindenekfelett csodásan szórakoztató is volt. Valaki – talán Teodor? – úgy jellemezte, mint egy kicsi szőke tűzijáték, de a TV Larryban annyi igazi tűz van, mint egy főtt krumpliban.”

Elizabeth Kastor pedig – aki már idős korában készített Larryvel interjút a The Washington Post számára 1986-ban – így ír róla:

spoiler

„Durrell apró, gnómszerű figura, tömzsi alkattal, ami még mindig emlékszik az Égei-tengerben úszással töltött napokra. Az oroszlánszerű arc már ráncos, a haj megőszült, de a szemek még mindig csalafinta elragadtatással csillognak borra, nőkre és szavakra. Pimasz bájjal tud kezet csókolni, és szinte tapintható az öröme, amikor a történeteit vagy metaforáit szövi. És – bár a hangja már kissé zihál – még mindig megvan benne az a szikra, amiről az öccse, Gerald szól a »Családom és egyéb állatfajták«-ban:”


>!
Lynn

Larryt az isteni gondviselés arra terem-
tette, hogy úgy haladjon az életen át, mint egy kicsi, szőke rakéta, mely ötleteket robbant mások fejébe, hogy azután összegömbölyödjön, mint a macska, és elhárítson, visszautasítson minden szemrehányást a következményekért.

!

Kép forrása: spoiler

„Én görög vagyok” – állítja Larry egy írásában. Mint minden hazátlan ember, ő is egész életében otthont keresett. 11 éves koráig Indiában élt, megszokta a meleget és napfényt, amit keresett is mindhalálig azzal a hellyel, ahol végre le tud telepedni. Bejárta a fél világot, 21 évet töltött a Mediterráneum különböző pontjain. Élt Korfun, Egyiptomban, Rodoszon és Cipruson, Szerbiában és Argentínában, de végül csak élete végén talált igazi otthonra – egy rövid időre – Franciaországban. És bár többször visszalátogatott Athénba később is, soha nem költözött vissza oda. Mégis, a szíve mindig a görögöké maradt. A görög szigetekről szóló útikönyvében így elmélkedik:

„A Görögországba utazó nem tud segíteni azon az érzésen, ami eltölti, amikor először ismeri fel a jeleit, hogy nagy szerelem vár rá.”

A Blue Thirst című könyvében pedig ezt mondja:

„…Két születési helyed van. Az egyik, ahol valójában megszülettél, a másik viszont az előszereteti hely (sic), ahol először nyílt meg előtted a valóság. Egy nap fölébredsz, és ott van, a belső életedben, az álmaidban, ez válik azzá a hellyé, amit szeretsz, és ez az a hely, ami táplál. Az én előszereteti helyem Korfu, a Szent Anzelmusz kápolna… itt fejeztem be a Fekete könyvet, és itt válogattam a verseimet kötetbe, amikor először kezdtem módszeresen dolgozni, és érezni magamban az írást.”

1972-ben egy interjúban különös kijelentést tett, szerinte a Mediterráneum „Európa fővárosa, szíve és nemi szerve.” Annyira jellemző!

Azt vallja, hogy „felvillanyozza a görög fény, hogy megittasodik attól, ahogy a napfény játszik a kék eget tükröző tenger hullámain”. Így kiált: „Ez itt a varázslat!”

(Mondom én, hogy javíthatatlan romantikus…)

Későbbi műveit meghatározza a Korfun töltött ideje, az ezen idő alatt szerzett barátait egész életén keresztül megtartotta. Négy legkedvesebb barátja közül T. S. Eliot brit költővel folyamatosan levelezett, Eliot biztatta és támogatta az írói munkáját.

„Egyszer mondtam az öreg Eliotnak, mondom: Borzasztó boldog lehetsz, T.S.E., hogy sikerült olyan dolgot produkálnod, ami gyökereiben forgatta föl az angol költészet begyöpösödött útját. Erre azt válaszolta: Igen, csodás volna azt hinni, hogy valaki megcsinálta, de biztos lehetek-e benne?”

Jorgosz Szeferisz görög költővel Athénban ismerkedett össze, és az egyik legbölcsebb embernek tartotta bőséges számú ismerőse közül. Viszonyuk politikai okokból hidegült el, amikor a ciprusi görög felkelés alatt Larry brit gyarmati tisztviselőként dolgozott. Ezt Szeferisz soha nem bocsájtotta meg neki.

Henry Miller amerikai íróval és barátnőjével, Anais Nin írónővel szoros baráti viszonyban voltak, sűrűn látogatták egymást, és állandó kapcsolatot tartottak fenn egymással évtizedeken át. Persze Larrynek mindenre van egy jó anekdotája, Henry Millerrel való első találkozása heves csuklógörcsöket váltott ki belőlem:

„Miller Ráktérítő című könyvét Korfun egy nyilvános WC-ben találtam. Valami undorodó amerikai turista hagyhatta ott. Írtam neki egy apró rajongói levelet, de nem vártam választ. És a többi mind benne van a levelezésünkben.”

Mert Miller igenis válaszolt:

„Maga az első brit, aki intelligens levelet írt nekem a könyvről. A levele olyan élettel teli és szenvedélyes, hogy kíváncsi lettem, nem író-e maga is.”

Majd 50 évnyi levelezésük, találkozásaik és kölcsönös kritikai egyeztetéseik egymással a műveik tekintetében formálták Larryt azzá az íróvá, akivé lett, saját bevallása szerint. Na és persze Korfu, a hely szelleme…

Nem csoda, hogy vonzódott ezekhez az emberekhez, valamennyiük kísérletező kedvű irodalmárként vonult be az irodalomtörténetbe.


!

Nancy Myers, az első feleség, és kislányuk, Penelope Berengaria Larryvel piknikezik Kairóban
Kép forrása: spoiler

Térjünk vissza kicsit az időben Korfu előttre, a Puding-szigetre, ahol az ifjú Larry utál iskolába járni, gyűlöli az esős Angliát, és nem találja a helyét. Saját bevallása szerint a Mama már nem bírja a fia nyűglődését, és elküldi Londonba „bohéméletet” tanulni. Itt ismerkedik meg a Slade Művészeti Akadémia egyik diákjával, Nancyvel, aki szintén ebben utazik. Egy művészeti akadémiás házibulin találkoznak, és csak Larrynek van egy csotrogány autója, ezért az ő feladata hazavinni néhány vendéget a buli végén. A szép, magas, csöndes angol lány azonnal fellobbantja hősünkben a mély érzéseket, és attól kezdve együtt vívják a mindennapok küzdelmeit. Larry jazz-zongorista egy ideig éjszakai bárokban, Nancy alkalmi fellépéseket vállal, majd együtt fényképész-stúdiót nyitnak. 20 évesek. Emellett Larry verseket ír, és első regényén dolgozik. Az egyik közös barát győzi meg őket arról, hogy Korfun minden csodás, és sokkal olcsóbb az élet, mint Angliában. Így a házaspár odaköltözik, és Larry hamarosan maga után hívja a családot is.

Nancy és Larry között dúl a szerelem, nagy társadalmi, életet élnek, maguk köré gyűjtenek mindenkit, akit csak tudnak. Nancy megajándékozza Larryt egy hajóval, napokon át tobzódnak a napfényben, úsznak a tengerben óraszám, hajókáznak. A család megszereti és befogadja Nancyt, aki együtt süt-főz a Mamával. De erről hallgat a fáma, se Gerry, se Larry soha nem említi a feleséget még futólag sem a műveiben. Kivétel ez alól Larry Korfuról szóló memoárja, ahol a feleség N. címszó alatt szerepel. Ezt a mai napig senki nem tudta megmagyarázni.

Margo ír Nancyről, kedves és csöndes, szeretetreméltó embernek mutatja be. Anais Nin is megemlékezik róla, és a hallgatás asszonyaként aposztrofálja, aki beszél a hajával, az ujjaival, az arcával. Ezt Nin figyelemreméltó képességnek véli, ez szerinte maga a zene. Anais Nint Nancy Greta Garbora emlékeztette…

Nancy Korfura költözve otthagyta a művészeti iskolát, és soha nem vált igazi gyakorló művésszé, bár ő tervezte Larry első könyvének borítóját. A házasságuk lassan megromlott, se veled-se nélküled viszonnyá satnyult. Vélhetőleg Nancy nem tudott úgy sziporkázva beleolvadni a társalgásba, ahogy Larry elvárta volna. De ez csak az én véleményem.

Amikor kitört a II. világháború, a Durrell-család visszatelepült Angliába, de Larry és Nancy maradtak. Ezt magyarázhatjuk azzal, hogy időközben kibéreltek egy villát, amit a saját költségükön átépítettek, és ott akarták tölteni hátralévő egész életüket. Nancy már gyermeket várt, Penelope Berengaria Athénban született meg végül, s 4 hónapos volt, amikor a kis család mégis elhagyni kényszerült Görögországot. Csónakon menekültek másokkal együtt Krétára, majd onnan Egyiptomba. 1941-ben végül Nancy elhagyta Pennyvel együtt a férjét, és Jeruzsálembe költözött. A megtört szívű Larry pedig Alexandriában belevetette magát az éjszakai életbe, és úgy váltogatta a szeretőit, mint az alsóneműjét.

Nancy egy ideig Jeruzsálemben élt, zsidó származású volt, ez volt számára és Penny számára a legbiztonságosabb. Itt ismerkedett meg második férjével, akitől szintén született egy lánya, Joanna Hodgkin krimiírónő, aki nemrégiben kiadta anyja memoárja alapján készült életrajzát, és kifejezetten baljós képet fest Larryról benne. Eszerint Larry verte és gyalázta nyilvános társaságban Nancyt, durván és megalázóan beszélt vele. Sokszor volt részeg, és csak a szexet becsülte az asszonyban.

Gondolom, egy excentrikus zsenivel nem lehet könnyű az élet, és azt is elhiszem, hogy Larry nem volt soha finomkodóan lovagias partner. De Hodgkin könyvéből megismerhetjük Nancyt, akit gyerekkorától kezdve a szülei és az iskolatársai is állandóan megfélemlítettek, és emiatt vált visszahúzódóvá. Amikor megelégelte, és haldokló anyja ellenállása ellenére beiratkozott az Akadémiára, belevetette magát a bohém világba, ivott, bulizott, élvezte a szexuális szabadságot. Bár állítólag nem bírta, hogy minden férfi állandóan ágyba akarta cipelni. Hát, ha nem akarod, hogy átázzon a cipőd, ne lépj pocsolyába! És ha nem bírod az erőszakos férfiakat, ne olyanhoz menj férjhez, nem?

Második férje oldalán élte a munkátlan polgárasszony életét, és soha többé nem vett a kezébe ecsetet vagy rajzeszközt. Nem értette azt sem, Gerry miért nem írta bele a könyveibe, de Joanna szerint élete végéig szeretettel gondolt a Durrell-családra, és a korfui életéből vett történetekkel szórakoztatta a lányát.

Joanna Hodgkin könyve Amatőrök a Paradicsomban címen jelent meg, a cím az én fordításom, magyarul nem adták ki. De a könyv sajtóhadjáratot indított a már halott Larry ellen a brutalitása és a családon belül elkövetett erőszakos cselekményei miatt, bár a felek közül ekkor már senki nem élt. Vagyis hiszem, ha akarom. Itt angolul olvashatjátok a szép rágalmazó, szenzációhajhász cikkeket:

spoiler

spoiler

És egy blogsorozat a Durrellekről, amely igen finoman fogalmaz, és sokkal emészthetőbb:

spoiler

Én azon bosszantottam föl magam, hogy még zsidókérdést is csináltak a dologból, és antiszemitizmussal is megvádolták Larryt, mert „mocskos zsidónak” hordta le dühében a nejét, állítólag. Annak fényében, hogy Larry további két felesége szintén zsidó volt, az antiszemitizmus vádja véleményem szerint nem állja meg a helyét. De a brutalitásban lehet azért valami…

Az idézet magyarul pongyolán fordítva:
spoiler


>!
Papusz P

'Women,' he grumbles, 'should be beaten like an olive-tree; but in Corfu neither the women nor the olive-trees are beaten – because of the terrible laziness of everyone.'

41. oldal (Faber and Faber, 2000)

Lawrence Durrell: Prospero's Cell A guide to the landscape and manners of the island of Corcyra

Kapcsolódó szócikkek: Korfu · nők · olajfa
!

Eve Yvette Cohen, a második feleség, Justine ihletője
Kép forrása: spoiler

Larry egész életében arra készült, hogy megírja élete nagy könyvét, amivel berobbanhat az irodalmi élvonalba. 20 éven át tervezte és dolgozott rajta, a baráti társaságban csak a Halottak könyveként emlegették. Végül korfui és alexandriai emlékei és folyamatosan készített jegyzetei alapján megszületett a nagy mű, az írásához már Cipruson fogott hozzá, de Franciaországban fejezte be. Ez a könyv lett az Alexandriai négyes, amely valóban meghozta számára a megbecsülést, és 1962-ben Nobel-díjra jelölték érte. (Versenyben voltak még Steinbeck, aki végül elnyerte, Karen Blixen, Jean Anouilh és Robert Graves.)

Leveleiben panaszkodik T. S. Eliotnak, hogy Alexandria unalmas, banális hely, nem termékenyíti meg az írói fantáziát. Emellett arról is beszámol, hogy a nők a karjaiba esnek, mint az érett gyümölcs. Vagyis sajtóattaséi elfoglaltsága, a dorbézolás és szex mellett nem nagyon jutott ideje írni…

Azért az eredmény figyelemreméltó lett. A könyvet még nem olvastam, ezért nem vállalkozom az elemzésére, inkább segítséget hívok:

spoiler

„Még Cipruson belefogott legjelentősebb alkotása, az Alexandriai négyes első kötetének írásába, melyet végül Dél-Franciaországban fejezett be. Magyarul Szőllősy Klára fordításában olvashatjuk. Az 1957 és 1960 között megjelent, világsikert arató könyvet »négyfedélzetű« regénynek nevezte. A négy könyvben sajátos, »körkörös« szerkezetet használt az emberi kapcsolatok és a szerelmi szenvedély bonyolultságának elemzésére. A részben párhuzamosan futó cselekményben négy különböző szemszögből mutatja be az egyiptomi világváros nagypolgári köreinek társadalmi, lelki és szexuális életvitelét. A regényből George Cukor forgatott filmet 1969-ben Anouk Aimée főszereplésével. Amikor ez a mű Angliában megjelent, némelyek a regényforma forradalmi megújulását köszöntötték benne. Felépítése csakugyan szokatlan: az első rész, a Justine, egy titokzatos mű történetét mondatja el egy íróval; a második, a Balthazar, egy kabalista orvos szemszögéből tekinti át ugyanazt; a harmadik, a Mountolive, a nő férjét állítja a középpontba, s csak a negyedik, a Clee viszi időben is tovább a cselekményt. De világsikerét Durrell valószínűleg nem ennek a regénytechnikai újításnak köszönheti, hanem annak a szuggesztív képnek, amelyet egy különös városról, a harmincas évek Alexandriájáról fest. Kleopátra és Kavafisz városa ez, ősi bujaságé és modern életérzésé. Embersűrűs levantei vadon, és mégis a fojtogató magány világa, amelyből csak a szexualitás ígér kitörést. Durrell ezt a négyszínnyomatú Alexandria-képet avagy kollektív lélektani kórképet át- meg átszövő elemző, mondhatni, filozófiai jellegű megjegyzéseivel. Hogy a regény mégsem lesz »nehéz« olvasmány, az főként költői, plasztikus stílusának tulajdonítható: bármennyire kifinomult és elvont is olykor, mindig érzékletes és érzéki, hiszen a célja, mint a második rész bevezetőjében írja a szerző, a »modern szerelem« vizsgálata volt.”

Kóstoljunk bele a molyok segítségével!

@Sándor_Langer_Pudingman: https://moly.hu/idezetek/566467

„Ez a háború… – kezdte. – Igazán el kell mondanom… Egészen más, mint amilyennek elképzeltem.
Pezsgőbuborékos mámorának felszíne alatt egyszer csak nagyon elkomolyodott.
– Aki először látja, holtbiztos, hogy a józan esze teljes súlyával tiltakozik ellene, hogy kitör belőle a felháborodás: »Hagyjátok abba!« Édes öregem, ha meg akarja ismerni az emberiség etikai normáit, nézzen meg egy csatateret. Az általános elveit a régi, jól bevált mondással lehet összefoglalni: »Ha nem tudod megenni vagy meg…, akkor… rá.« Két ezredév civilizáció! Egy szempillantás alatt lemállik, mintha sose lett volna. Vakard meg a mázat a kisujjad körmével, és ott találod alatta a rituális harci festést. Ennyi is elég!”

https://moly.hu/idezetek/547967

„Egyszer, ahogy befordultunk a Rue des Soeurs-be, megállt egy rossz hírű ház kivilágított kapuja előtt, és kinyilatkoztatta:
– Baudelaire szerint a közösülés a csürhe lírája. Sajnos, ez ma már nem áll! A szex haldoklik. Még egy évszázad, és úgy fogunk feküdni egymás mellett, nyelvünk egymás szájában, némán, szenvedélytelenül, mint a tengeri herkentyű. Igen, minden bizonnyal így lesz! – És az arab közmondást idézte, melyet trilógiája mottójául is választott: – »A világ olyan mint egy uborka: ma a kezedben, holnap a seggedben.«”

Larry szerint három dolog van, amit a nőkkel csinálni lehet: szeretni őket, szenvedni tőlük, vagy megírni őket. Úgy vélem, mindhárom áll a második feleségre, Eve Cohenre. És épp ebben a sorrendben…

Michael Haag, aki megírta a Durrell-család életét Korfun, Larry és Eve Alexandriájáról is megjelentetett egy kötetet, a címe Alexandria: Az emlékezet városa (magyarul nem adták ki). Eve-vel való nosztalgiázásáról itt számol be:

spoiler

Eve elmeséli, hogyan találkozott először Larryvel egy kocsmában éjszaka, hogy vonzotta Larry magához az embereket, és Eve miként támadta le, és törleszkedett hozzá úgy, hogy az állítólag szörnyen brutális Larry megijedt, és rettegett tőle. Ezt be is vallotta neki. Hihi…

De a gyönyörű és vibráló, életteli és szexőrült Eve végül levette a lábáról, és Larry beadta a derekát. Egyiptomból a háború után Rodoszra költöztek, akkor már megszületett közös gyermekük, Sappho. A kislány az anyja családjától örökölte a skizofréniát, ezért állandó orvosi ellenőrzést igényelt. Eve végül idegösszeomlást kapott, felkapta a kislányát, és Londonba menekült. Később elváltak. Eve azonban a fentebb idézett beszélgetés szerint még élete végén is szerette Larryt. És örökre bevonult Justine-nel a világirodalomba.


>!
pelika_Bp

– Hajjaj, kedvesem, hány évezrede kutatják a filozófusok az ember lelkét, az orvosok a testét, és végül is, mit tudunk róla igazából? Hogy mindent egybevetve, az ember egy húsba öltözött csőrendszer, amelyen különféle szilárd és folyékony anyagok áthaladhatnak.

I. kötet 97. oldal

!

Sappho Jane Durrell és az apukája
Kép forrása: spoiler

Rodosz után Larry nem akart visszamenni a nyálkás Angliába, ezért elvállalt további kormánymegbízatásokat is. Ciprusi tartózkodásáról szóló önéletrajzi műve, a Keserű citromok tartalmaz néhány odavetett mondatot arról, mennyire szörnyen érezte magát a lepusztított, sínylődő Jugoszláviában, és mennyire nem volt otthon Argentínában. 1953-ban érkezett Ciprusra Sapphoval, Eve idegösszeomlás miatt kórházban volt Londonban. Kevés pénzét ismét arra szánta, hogy otthont találjon és teremtsen magának, amit meg is tett. Imádta a házat, az embereket, de anyagi okokból ismét munkát kényszerült vállalni, középiskolában tanított angol nyelvet, majd pedig a brit kormány ismét megbízta, hogy a gyarmati kormányzat sajtófőnöke legyen.

A ciprusi visszaemlékezései nem tesznek említést sem Eve-ről, sem arról, hogy a lánya vele élt ott. Bár arról beszámol, hogy a Mama meglátogatta, hogy vigyázzon Sapphora, amíg a kislány nála lakik, mert neki dolgoznia kell. Boldog idők köszöntöttek a ciprusi helyi gyerekekre a villa közelében, a Mamának mindig volt a tarsolyában néhány mázsa sütemény, amit elosztogathatott közöttük.

Larry, aki Korfun és Rodoszon szerzett tapasztalatai alapján már felkészült a görögök lelkivilágára, elnéző szeretettel beszél a helyiekkel való megismerkedéséről és barátságairól. Ott tartózkodása három éve alatt azonban nyomasztotta a politikai zavargás, kormányához hű gyarmati tisztviselőként a gyarmati nyűgöt levetni óhajtó ciprusiak politikai ellenfele volt, és meg volt arról győződve, hogy nem egészséges katonai és politikai szempontból a szigetnek elszakadni a Birodalomtól, és még kevésbé csatlakoznia Görögországhoz, önmagában pedig szerinte a sziget nem tudna független és működőképes maradni. Bár megértette és átérezte a szabadságvágyukat, nem tudott mellettük állást foglalni. Ez vezetett Szeferisszel való szakításához is. Amikor Makariosz ellenállási mozgalma végül kiteljesedett, az élete is veszélybe került, és ismét le kellett mondania a régen áhított, megszerzett és megszeretett otthonáról. 1956-ban elmenekült Ciprusról. Ekkorra már elvált Eve-től, és szert tett egy francia barátnőre, aki szintén írónő volt.

Az első emberek, akikkel összebarátkozott, egy kocsma tulajdonosa és vendégei voltak, akikkel együtt táncolt és énekelt görög népdalokat, persze jelentős mennyiségű alkohol bevételezését követően. Itt ismerkedett meg a helyi „nagy bikával”, egy mulatós, kötekedő hazafival, aki azonnal belekötött az angolsága miatt. Úgy sikerült elcsendesítenie, hogy beadta neki, az öccse, Gerry a görögök oldalán harcolt a háborúban, és hősi halált halt. Mindjárt nagy lett a becsülete, és több kört kellett inniuk a hős emlékére. Rettegésben élt azután, mikor látogatja meg Gerry, és mit fognak szólni a haverok a feltámadotthoz. De szóljon ő, eredeti nyelven persze, mert sajnos a könyv magyarul nem jelent meg. És különben is, az ő stílusát nehéz magyarul visszaadni a maga szépségében.

https://moly.hu/idezetek/1088299
https://moly.hu/idezetek/1088758

És bekövetkezik a vég, megérkezik Gerry…

https://moly.hu/idezetek/1088767

Álljon itt ízelítőül egy rövid kis Larrys szösszenet, beszélgetése a taxisofőrrel érkezését követően. Az idézetet a megjegyzésben lefordítottam.


>!
Arianrhod MP

“It is not much of a place,” he said.
“So I believe.”
“Arid and without water. The people drink to excess.”
This sounded rather better. I have always been prepared, where water was scarce, to wash in wine if necessary.

1 hozzászólás
!

Anais Nin és Larry
Kép forrása: spoiler

Ciprus után Larry és barátnője, Claude-Marie Vincendon 1957-ben Franciaországba költöztek, és Nîmesben béreltek egy házat. 1958-ban felelevenítették a kapcsolatot Anais Ninnel, aki Párizsban élt, a háború és azt követő zavaros idők miatt a viszonyuk ellanyhult. Anais így emlékezik vissza a náluk tett látogatásáról:

„Szombat éjjel hallottam, hogy Durrellék nem tudnak eljönni Párizsba, úgyhogy vonatra szálltam, és elutaztam Nîmesbe. Úgy örülök, hogy így tettem! Nem csak azért, mert Durrell és a felesége imádnivalók, Durrell olyan okos, Claude meg olyan vidám, hanem mert láthattam az arlesi vidéket, a nîmesi Arénát, és újra megtaláltam azt a szépséget, amit annyira hiányoltam, a folyót, a házat, a római várost, a hidakat és kastélyokat. Durrelléknek kis parasztházuk van, de a kert csodálatos. Minden zöldséget maguk termesztenek. Nincs meleg víz, nincs fürdőszoba, nincs WC! Akárcsak Mexikóban! Úgy hűtöd le az üvegeket, hogy belelógatod a kútba. Nagyon szegények, minthogy mindkettőjüknek van két-két gyerekük, akiket a másik szülőkkel félidőben látnak el. Már mindketten voltak előzőleg házasok.

Claude még nemzetközibb, mint én – ír, francia, Alexandriában, Új-Zélandban és Franciaországban nőtt fel – a pimasz fruska! …

… Vörösbort isznak reggeltől estig, ami mindenkit kicsit izzóvá varázsol, de senki nem lesz igazán részeg tőle. Durrellnek már annyi nyomorban volt része, hogy rögeszmésen vágyik a sikerre. Franciaországban már Prousthoz hasonlítgatják.

Bebarangoltuk Nîmest, beültünk kávézókba, két napig folyamatosan beszéltünk, azután ma reggel hulla fáradtan visszajöttem Párizsba.”

A cikk innen való:
spoiler

Akármilyen szegények voltak is, Larry végre megtalálta Claude mellett a boldogságot. 1961-ben vette feleségül, amikor sikerült az Alexandriai négyes minden kötetét megjelentetnie. 1966-ban megvettek egy villát Sommières-ben, és végre megvalósult a nagy álom: az Otthon. Amikor 1967-ben Claude meghalt, Larry vigasztalhatatlan volt.

De nem adta fel, hiszen ahogy Gerrynek is felhívta rá a figyelmét:


>!
Angele P

Én rugalmasan gondolkodom – sóhajtott Larry. – Rendszerint mindenről kiderül, hogy nevetségesen egyszerű, ha az ember megpróbálja.

!

Himalájai táj – Lawrence Durrell festménye Oscar Epfs álnéven
Kép forrása: spoiler

Mint ahogy a festés is? Larry Nîmesben kezdett el komolyan festeni, pedig volt dolga elég.

Film készült Izraelben a Judith című regényéből, a főszerepben Sophia Lorennel. Németországban bemutatták egy színművét. Zenei felvételt készített egy zenés darabjához. Verseskötet is kiadott. És végül 1964-ben megnyílt az első kiállítása Párizsban, az álneve Oscar Epfs. Ezt a kiállítást később még további kettő követte 1970-ben és 1974-ben.

Claude halála után Henry Millerhez utazott Kaliforniába, hazatérése után pedig belevetette magát az írásba. Útikönyveket írt, novellásköteteket, két regénysorozatot, az Avignon Quintet utolsó kötetéért Man Booker-díjra jelölték. A lányával, Sapphoval közösen is kiadott egy illusztrált verseskötetet. Mindezek közül magyarul – tudomásom szerint – csak a Lawrence Durrell: Szicíliai körhinta jelent meg. De az aztán briliáns egy olvasmány, humoros történelem és művelődéstörténet, és egy szervezett buszos körutazás vitriolos humorral való tálalása.

Csak kukkantsunk bele:

@Szávitrí: https://moly.hu/idezetek/1016579

„A kis piros autóbusz kürtjelzéssel adta tudtunkra, hol találjuk, és olyan kellemes, meghitt érzéssel foglaltuk el újból, mintha hetek óta utaznánk benne. Tudtam, hogy előbb-utóbb akad majd a társaságban egy antropomorfikus lélek (olyan, mint fivérem az állataival), aki majd elnevezi Hűséges Flokinak.”

@pelika_Bp: https://moly.hu/idezetek/665800

„Keze valósággal önálló életet élt a levegőben, függetlenül attól, amit gazdája mondott; aki nem értette, akár azt hihette volna, hogy szőlőt csipeget vagy kecskét fej, esetleg búcsút int haldokló betegének.”

https://moly.hu/idezetek/665110

„Rövid eligazítás után szétszéledtünk a romok között, mint valami birkanyáj – és ha valaki látta, amint ott lődörgünk, úgy vélhette, aligha lehetünk okosabbak a gyapjasoknál.”

@Amapola: https://moly.hu/idezetek/250109

„Jómagam kissé gyámoltalanul elindultam Deeds társaságában egy bisztrót keresni, hogy a vacsora és a templomjárás fáradalmaira előlegképpen felhajtsunk néhány pohárka grappát.”

https://moly.hu/idezetek/250108

„– Menjen innen, kérem, a pletykáival együtt – mondta. Beddoes láthatólag megsértődött.
– Szó sincs pletykáról – tiltakozott –, meglestem őket a kulcslyukon keresztül.”

És annak a molynak az értékelése, akinek még tetszett – rajtam kívül:


>!
pável 
Lawrence Durrell: Szicíliai körhinta

„– Én nem állítom, hogy a tettek szőrös mellű embere vagyok – mondta Larry szigorúan –, az én területem a gondolatok világa, pontosabban az agymunkáé. Én rendelkezésedre bocsátom az agyamat, hogy terveket és cselfogásokat gondoljon ki, melyeket te, az izomember, kivitelezhetsz.
Larry mindig ontotta az ötleteket olyan dolgokban, melyekről fogalma sem volt.”
(Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták)

Hát kérem ez a Larry bátyó talán még Geraldnál is szellemesebb (és cinikusabb), sőt talán lényeglátóbb egy gazfickó. Kitaláltnak titulált útitársai biztos hogy mindannyian valóban mellette zötykölődtek körbe Szicílián (innen a Karusszel cím: Sicilian carousel, 1977), ő legfeljebb megtoldotta egy két nemzetkarakterológiai zamattal, mintegy ízfokozóval.

Mert ez az útleírás a legkevésbé útleírás, inkább memoárba gyúrt esszé Európáról, a nagyobb kultúrnemzetekről – kár, hogy mifelénk nem járt –, persze Szicíliáról is benne van minden fontos, de nem az útikönyvek gyorsan évülő információi, hanem minden más, ami kibírta az előző pár ezer évet, pedig itt is szorgalmasan hurcolták el a romok köveit építkezni. LD pedig kiválóan olvassa – és fűszerezi saját történeteivel – ezt a hegyes-völgyes palimpszesztet. Ő is bőven megérdemli a mi figyelmes olvasásunkat.
(2015k)

!

Kép forrása: spoiler

Larry, az örök külföldre szakadt hazafi végül otthonra talált Provanszban, Nîmesben lévő villájában élt 1990-ben bekövetkezett haláláig. De sokat utazott később is, és mindig nyitott maradt a társaságra. A sors iróniája, hogy az ünnepelt brit írónak, aki évtizedekig állt a gyarmati birodalom diplomáciai szolgálatában, vízum kellett a hazalátogatáshoz.

1973-ban ismét megnősült, negyedik és egyben utolsó felesége, Ghislaine de Boysson régi francia családból származó gyönyörű modell és ruhatervező, aki később újságíróként dolgozott. Házasságuk hat évig tartott, 1979-ben elváltak. Ez idő alatt azonban Larry azon túl, hogy végül ünnepelt és megbecsült íróvá vált, televíziós és filmszemélyiséggé is lett. Zsűrizett a Cannes-i Filmfesztiválon, és filmsorozatot forgatott A hely szelleme címmel Korfun és Szicíliában, majd Egyiptomban is.

A fentebb már hivatkozott amerikai riportból tudtam meg, hogy több mint 60 könyvet írt, fordított, vagy közreműködött a megírásban.

„Néhány kritikus azzal vádolta Durrellt, hogy mindent túlír, belemerül mindenféle pedáns kiselőadásba a gnoszticizmusról és a rokokó stílusról, de a szerző előre sejthető öngúnnyal referál a saját, szóvirágokra való hajlamára.

Az Avignon Quintetben az egyik író figyelmezteti a másikat: »Veszélyes, ha a mű elmerül a sok teoretikus okoskodásban.«

Durrell prózáját nem fenyegeti a szűkszavúság veszélye, aki a természetes közegét találta meg a görög és levantei emberekben, azok alkudozásban lelt örömében, a történetmesélésben és pletykálkodásban, és általában mindenfajta mesében.

– Két generációra visszamenően kódis ír kurafiak vagyunk – mondja, hogy magyarázza szóittas famíliáját. – Valaki a családból a XV. századig követte vissza a felmenőinket, és teljes csőd mindenütt.

De bár Durrell változatlanul gyönyörűséget lel a mesélésben, úgy hiszi, regényírói pályafutása a végére ért. Háta mögött a Quintettel már nincs több regényterve, és a Provanszról szóló jegyzeteire csak mint »kis öreges prózára« utal.

– Azt hiszem, már mindenen túlvagyok – mondja. – Vagy legalábbis nem hiszem, hogy a regényírás nincs túl rajtam. Már elég alacsony a kútban a víz szintje. 74 éves koromra tiszteletreméltó vén úriember lettem. A regényíráshoz sok energia és idegeskedés kell. Maga a foglalkozás is neurotikus. Ha jót akarsz magadnak, valami mást csinálsz.”

Nîmesben töltött napjairól, és a vele való találkozásról egy rajongó a blogsorozatában számol be, érdemes elcsemegézni rajta: http://skyvington.blogspot.com/search/label/Lawrence%20Durrell

Utolsó éveit megkeserítette kisebbik lánya, az írói babérokra törő, elmebeteg Sappho öngyilkossága 1985-ben. Sappho hátrahagyott jegyzeteit fölkapta egy szenzációra éhes újságíró, és újabb botrányt kavartak a személye körül – már halála után – a vérfertőzés vádjával. Én személy szerint nem gondolom, hogy egy nem megbízható, rögeszmés, apja hírére féltékeny, önmagát beteljesíteni nem képes ember beteges képzelgéseire adni kellene, és inkább hiszek a fenti idézett blog szerzőjének, aki találkozott a lánnyal, és nem volt elragadtatva a nőtől. Mindezen felül az ügy odáig ment, hogy sok embert elfordított Larry könyveinek olvasásától az előítélet, amit tetézett Joanna Hodgkin anyjáról szóló életrajza is, amit állítólag Larry másik lányának Penelope Durrell Hope-nak a betegsége kezelésére fordítandó pénzért írt meg.

Akit érdekel egy pszichológus véleménye a hír igazságtartalmáról, ezt a tanulmányt ajánlom olvasásra, angol nyelven:

Bruce Redwine: Tales of Incest: The agony of Saph and Pa Durrell
spoiler

Anna Lillios a Lawrence Durrell és a görög világ című esszékötetében szerepeltet egy írást Larryról, és Penny szeretettel és meghatottan emlékezik vissza benne apjára. Ez mindennél többet mond el nekem róla. Penny azért utazott 2000-ben oda, hogy megvásárolja apja egy 1941-ban neki és anyjának ajánlott verse kéziratát, elérzékenyült az ajánlás láttán.

Itt olvasható:spoiler

De ne merüljünk el a könnyek árjában, erre pedig a legjobb orvosság, ha felidézzük Gerry írásaiból a Larrynek szentelt megjegyzések egy csokrát.

@szabszev: https://moly.hu/idezetek/339196

„Izgatott? Izgatott? Ezek a rühes keselyűk beszárnyalnak ide, mint két kritikus, és eltépik, leköpdösik a kéziratomat, mielőtt befejeztem volna, és te azt mondod, hogy izgatott vagyok?”

@Angele: https://moly.hu/idezetek/801716

„— Itt csak a rablókat ítélik halálra – magyarázta Leslie –, három évre ítélik, aki gyilkol, és öt évre, akit rajtakapnak, hogy dinamittal halászik.
— Nevetséges! – háborodott fel mama. – Sohasem hallottam ilyen botrányos szokásról.
— Szerintem elragadó érzékük van a dolgok fontossága iránt – mondta Larry. – Apró hal többet ér, mint a nő.”

@Lavínia: https://moly.hu/idezetek/30337

„Larry szaporán lépkedett, fejét hátravetve, arcán oly királyi lenézéssel, hogy az ember megfeledkezett alacsony termetéről.”

@psn: https://moly.hu/idezetek/60895

„– Nem – mondta Larry szilárdan. – Nem diétázom, ha ez azt jelenti, hogy napjaimat úgy kell tengetnem, mint egy nyavalyás patás állatnak, egy szekérderék nyers gyümölcsön és zöldségen. Törődjetek bele, hogy fiatalon fog elszólítani körötökből a halál szívelhájasodás következtében.”


>!
csillagka P

Larry, miután körülbástyázta magát könyvekkel, egész nap ott ült az írógépénél, és csak az étkezéseken jelent meg álmatagon. A második reggelen igen ingerült lelkiállapotban került elő, mert egy paraszt pontosan a sövény oldalához kötötte ki a szamarát. A dög szabályos időközökben felvetette a fejét, és elnyújtott, gyászos ordítást hallatott.
– Hát most kérdezem, nem nevetséges, hogy az eljövendő generációk meg lesznek fosztva a műveimtől csak azért, mert egy bütykös kezű idióta pont az én ablakom alá kötötte ki azt a büdös teherhordó dögöt? – kérdezte Larry.

Kapcsolódó szócikkek: Lawrence Durrell
!

Egy Larryre oly jellemző szín…
Kép forrása: spoiler

Szokásomtól eltérően most lesz könyvajánlat, és mégpedig olyan, amit magam is tervezek a közeljövőben olvasni. Minthogy most én magam nem tudom értékelni az ajánlott könyvet, molytársaimra hagyatkozom:

Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

@Hajós: https://moly.hu/ertekelesek/782700 (részlet)

„Mind a négyet olvastam, gyorsan elolvastam őket, de még vagy fél évig a hangulata rabja lettem, álmaimban még most is vissza köszön. Ez valószínűleg azért történik, mert annyira nekem való az a világ, amit elém tárt. Úgy érzem abban a világban tudtam kiteljesülni, és ez fantasztikus érzés. Sajnos rá kellet döbbenjek, mások nem élnek „Alexandriában” (a környezetemben), így maradt a könyv és az álmok.”

@Morpheus: https://moly.hu/ertekelesek/1806667

„Ó, hogy én hogy utálom ezt a könyvet! És pont ugyanannyira szeretem is. Éppen ezért két és öt csillag közötti értékelést másoktól is megértek. Hogy utáltam a részletekbe menő, idegesítő leírásokat, amelyek hömpölyögve akasztották meg a cselekményt. És hogy szerettem amikor a szereplők végre élni és mozogni kezdtek a buja háttér előtt, úgy tűnt, mindenki mást szeret, mindenki becsapja magát és másokat, minden szerelem valahogy romlott és beteg. Aztán hogy utáltam, amikor Durrell első számú írói képmása a második számú írói képmása levelét olvassa, amit az az első számúról írt. No meg azt sem szerettem, hogy olyan egyszerűen elvarr szálakat, nagy szerelmekből undort farag, hogy a főhős tovább léphessen az általa elképzelt, végre se nem perverz, se nem őrült, tökéletes szerelem felé. És hogy szerettem az időnként felsziporkázó tökéletes gondolatokat, amelyeket kiborított a lábunk elé, valamint az igazság több rétegét, ahogyan a szereplők látták, látni akarták a valóságot, hogyan változik és árnyalódik, ahogy egyre több és több rétegébe láthatunk bele.
Azért örültem, hogy vége lett. Huh…”

És a végső érv, hogy olvasni kell:


>!
Szeifert_Natália I

Az újraolvasás nagy élménye..
A regény, mint műfaj, nekem itt kezdődik, a temps-retrouvé – temps delivrée kérdésköréről nem is beszéve. És az író, mint a legműveltebb, legkifinomultabb szerzők egyike. A legnagyobak közt tartom számon, ha jól emlékszem, kilencvenhat óta.

Kapcsolódó könyvek: Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Lawrence Durrell: Alexandriai négyes
5 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!