kaleIDÉZkóp

Rovatgazda
!

(Szibéria, Putorana-fennsík)

Hőgutát kaptok? Annyira melegetek van már, hogy szívesen bújnátok be a hűtőszekrénybe, vagy egy nagy, jéggel teli dézsába?

Persze most azok járnak jól, akik víz közelében élnek vagy nyaralnak, nyakig merülhetnek a langymeleg „pocsolyába”. (Na jó, csak az irigység beszél belőlem…)

Akiknek még nincs elegük a kánikulából, azok NE olvassák el ezt a rovatot, inkább nyergeljenek át @clarisssa nyári különrovatára, ahol igazi strandos olvasmányokból kaphatnak ízelítő válogatást: https://moly.hu/merites-rovatok/variaciok-egy-temara-nyar

Ám akik kicsit hűsölni szeretnének, jöjjenek, és utazzanak velem a jeges Szibériába, bár útvonalunkon érintjük néhány nyelvrokonunkat, vagy volt szomszédunkat is, akikkel távoli őseink találkoztak hosszú vándorútjuk során, amíg mai otthonunkat megtalálták.

Talán sokan nem is tudjuk, micsoda kincseket őriznek ezek az ország nélküli, apró népek, akikről oly keveset hallunk. Hát még mennyire keveset olvasunk róluk vagy tőlük! Pedig drágaköveket rejtegetnek, ilyeneket, ni:


>!
ppeva P

Amikor idősebb lettem, megtudtam, hogy vérrokonaimon kívül más népek között is vannak rokonaim: manysik, magyarok, észtek, lappok, finnek. És a többiek. Mindenki, aki nemzetségünk ősapjától, a Hódtól származik. Ők is az én fivéreim, nővéreim, nénikéim, bácsikáim. Erről Anyám beszélt nekem. És Apám. Meg Vaszil nagybátyám. Meg Keresztapám, az agg Jefrem.
Hol vagytok, ti, Hód nemzetség tagjai?! Válaszoljatok!
És én, nemzetségemre büszkén a világ minden tájára elküldtem jókívánságomat, üdvözletemet:
– Jó egészséget, rokonok! Legyetek üdvözölve!
Ezekben a napokban fogant meg és él bennem azóta is az érzés, hogy a Föld minden lakója – rokonom.

32. oldal

Jeremej Ajpin: A hamvadó tűznél Elbeszélések az Obi Észak hanti népének hitéről, szokásairól, szertartásairól, hagyományairól

!

(Abházia)

Utunk első pihenője még nagyon is nyaralásra alkalmas hely, a Fekete-tenger partján, a Kaukázus lábánál szusszanhatunk egyet. Ősi helyen járunk, lélegzet-elállítóan szép vidéken, az Aranygyapjú földjén. Valaha Kolkhisznak hívták, Médea hazája ez, ahova Jászón indult a mitikus időkben rablóhadjáratra.

Ma Abháziának hívják, és már majdnem független állam, de a státuszáról máig vitatkoznak. Grúzia a saját tartományának tekinti, de az abházoknak saját kormányuk, elnökük van.

Még nem is olyan régen a Szovjetunióhoz tartozott, ezért a leghíresebb íróját szovjetként tartottuk számon. Pedig Fazil Iszkander nagyon is abház, és nagyon is jó humora van. Csikről, a bölcs abház kisfiúról szóló több regényét is olvashatjuk magyarul, igazi szünidei kaland, vérbő humorral, és szívmelengető, szépséges gondolatokkal teli.

Több molyunk is olvasta, szemelgethetünk is jóvoltukból ezekből a gondolatokból.

@Jesper_Olsen https://moly.hu/idezetek/328541

„Az emberek olyan értetlenek. Néha föl kell nagyítani valamit, hogy úgy csodálkozzanak rajta, mint ahogy a nem felnagyított dolgon kéne csodálkozniuk.”

@Zigó_Attila https://moly.hu/idezetek/516995

„Úgy vélem, hogy a régi Róma azért pusztult el, mert császárai a maguk bronzveretű gőgjében már nem vették észre, hogy nevetségesek. Ha idejében udvari bolondokkal veszik körül magukat (legalább a bolondtól kell az igazat hallani), talán egy ideig még fennmaradhattak volna. Így viszont abban reménykedtek, hogy ha valami történne, a ludak majd megmentik Rómát. A barbárok azonban rájuk törtek és megsemmisítették a régi Rómát a császáraival és a lúdjaival együtt. Ezt a magam részéről természetesen nem sajnálom, csupán Harlampij Diogenovics módszerét szeretném hálásan magasztalni. A kinevettetéssel tanárunk nyilvánvalóan edzette huncut gyermeki lelkünket, és arra tanított bennünket, hogy kellő humorral szemlélhessük önmagunkat. Szerintem ez rendkívül egészséges érzés, és minden kísérletet, amely ezt kétségbe akarná vonni, határozottan és örökre elvetek.”

@GTM rálelt más regényre is Iszkandertől, az idézete alapján úgy vélem, az író humora nem csak Csik szájából hangzik jól: https://moly.hu/idezetek/797301

Találunk más nemzetiségű íróktól is utalásokat Abháziára,

@tgorsky: https://moly.hu/idezetek/56944

@eeszter Adile Abbász-ogli emlékiratait olvasta el, és abház esküvői szokásról emlékezik meg itt: https://moly.hu/idezetek/130907
Írt egy fantasztikus értékelést is a könyvről: https://moly.hu/ertekelesek/947102

@Ezüst pedig abház mondást idéz a Nobel-díjjal jutalmazott Szvetlana Alekszijevicstől:
https://moly.hu/idezetek/563508

Azért a kedvencem Csiktől ez a gyönyörűség maradt:


>!
hetcsillagkozt

Csiknek mindig úgy rémlett, hogy a fénybogárkák, szomorúan pislákolva a sötétségben, az elveszett nappalt keresik. Maguk adnak fényt, de maguk keresik a nappal fényét is. Csik úgy vélte, hogy fellobbanásaikkal nyafogva, mint a kisgyerekek, azt kérdezgetik: „Hová lett a nappal? Hová lett?!”

28. oldal

!

(Fedot Sücskov: A falu szépe, festmény)

Vándoroljunk tovább, de ha elfáradtunk, térjünk be egy rövid látogatásra mordvin nyelvrokonainkhoz, akik a legközelebb élnek hozzánk, saját kis (korábban autonóm) köztársaságukban, Mordovijában (magyarul Mordvinföld, bár a hivatalos neve ma már Mordvin Köztársaság).

Még az Urálon innen, Európában járunk, de már hűvösebb van, ugye?

Bár tudom, hogy van egy szovjet író, akit mindnyájan ismerünk, és részben mordvin fölmenőkkel dicsekedhetett, – Gorkijról van szó, – ám ha írt is mordvinokról, sajnos senki nem idézett ilyet. Így nehéz szívvel le kell mondanom arról, hogy irodalmi nagyságukat ecseteljem, leltem viszont hollós mordvin bajelhárító varázséneket: https://moly.hu/karcok/518240

Pedig létezik mordvin irodalom, aki kíváncsi a kis összefoglalóra, Domokos Péter erről szóló esszéjét itt olvashatja: http://finnugor.elte.hu/…

Részlet belőle egy mordvin költőről:

"Artur Moro a Fekete-tenger partján Ovidiusra gondol és róla ír nagy lélegzetű, puskini hangütésű verset:

Hogy ver a szívem! Elönt hullámod, élet!
Ó, hogy megrészegít az ifjúság!
Tenger feszül hajóm acélszügyének –
Tajték repül – sós szél arcomba vág…”

Aki pedig a nyelvről és irodalomról, művészetekről, vagy általában a mordvinokról többet is akar tudni, forduljon bizalommal a mi saját szakértőnkhöz, @Emmi_Lotta molytársunkhoz, vagy olvassa a könyveit! Tőle tudom én is, hogy Fedot Sücskov orosz festőművész Mordvinföldön született, és saját népéül választotta őket. Róluk, nekik festette legszebb képeit, itt láthattok is belőlük néhányat, a fönti képen kívül, ami szintén az ő alkotása.

https://moly.hu/karcok/99941
https://moly.hu/karcok/99942

És találunk világhírű szobrászművészt is Sztyepan Erzja személyében, akit a nyugat-európai művészettörténet az orosz Rodinnek titulál. Talán az ütődöttek nem tudják, hogy mordvin?

Egy csuda szobrát ide is linkelem:
https://pbs.twimg.com/media/B7ZDdV-CQAAAxU0.jpg:large

Róla viszont – @Emmi_Lotta nyomán, őt idézve, – @dokijano tesz említést:


>!
dokijano 

A szépművészeti múzeum Sztyepan Erzja szobrászművész nevét viseli. Ő a leghíresebb mordvin a csupán egyik nagyszülője ágán mordvin származású Gorkij mellett. A népe nevét felvett Erzja (1876-1959) – eredeti nevén Nyefjodov – világszínvonalú alkotásaival hírnévre tett szert az egész világon. Életének egy részét külföldön, Olaszországban, Franciaországban és Argentínában töltötte. Különleges, expresszív stílusa mellett az alkalmazott alapanyagok teszik sajátossá, csak rá jellemzővé alkotásait: a kebraccsó, az algarrobo és az urundaj fa.

144. oldal, A mordvinok ma (Panoráma, 1998.)

2 hozzászólás
!

(Nyikolaj Fecsin, a „tatár festő”: Cseremisz lakodalom, festmény)

Azért illik beköszönni útközben a többi (nyelv)rokonhoz is! Mindjárt a „szomszédban” laknak a marik, szintén saját (korábban autonóm) köztársaságukban, Mariföldön. (Ma már Mari Köztársaság, saját néven Mari El – jelentése Mariföld – a neve.) Külső elnevezéssel: cseremiszek.

Bár mesegyűjteményekben, antológiákban magyarul is megjelentek szemelvények az irodalmukból és néphagyományukból, de sajnos szinte senki nem idéz ezekből. Pedig azt látom, hogy még mari, orosz és finn nyelven is vannak a molyon könyvek róluk, tőlük. Ki érti ezt?

Azért el nem keseredtem, róluk azért itt-ott írnak mások. És jól értesült molyok még akár idéznek is!

@senhorita például egy észt író regényétől volt elragadtatva, akinél talált egy szívszorítóan megható cseremisz történetet: https://moly.hu/idezetek/752516

@Sea pedig Jókait olvasott, és cseremisz medve-időjárásjósra lelt: https://moly.hu/karcok/323659

A fönti képen látható mari lagzit pedig egy kazanyi születésű, tatár származású festőművész örökítette meg, akiről természetesen a wikipedia magyarul semmit se tud, angol bejegyzést viszont találtam róla: https://en.wikipedia.org/wiki/Nicolai_Fechin

Viszont @Margarita mari népdalától végképp el lettem bűvölődve:


>!
Margarita

TETT ENGEM APÁM TUSKÓRA
Tett engem apám tuskóra, mondván:
Tuskó égtével égjen meg ő is!
Tett engem anyám folyóba, mondván:
Folyóvíz folytával folyjék el ő is!

Tett engem ángyom tornác elébe:
Kijövők, bejárók rúgják föl! – mondta.
Tett engem bátyám asztal elébe:
Hadd lesse, mások hogy esznek! – mondta.

Tuskó elégett – én meg nem égtem,
folyóvíz sodra dehogy sodort el,
kijövők, bejárók belém nem rúgtak,
falnom bár nincs mit, nem haltam éhen!

149. oldal, mari népdal

Buda Ferenc: Varázsének Műfordítások a török, mordvin, lapp, finn, mari népköltészetből

!

(Udmurt totemoszlopok)

Ha már errefelé csatangolunk, ugorjunk be, tényleg csak egy szempillantásnyi időre, az udmurtokhoz (nemzetközi, vagyis külső elnevezéssel votjákok) is Udmurtiába, nincsenek nagyon messze. Különben is illetlenség volna épp őket kihagyni.

Kalandos történelmükről, vándorlásaikról itt most nincs sem hely, sem alkalom írni, de az a közmondásuk, amire @dokijano bukkant, sejteni engedi, hogy nem volt nagyon vidám a múltjuk: https://moly.hu/idezetek/394569

„A régi közmondás: Az orosz medve, a tatár farkas, az udmurt fogolymadár találóan utal a három itt élő nép eltérő mentalitására.”

Nem sokat tudunk az irodalmi életükről, bár válogatás-kötetekben találni népmeséket, népdalokat magyarul is tőlük. Pedig van irodalmuk, bár csak manapság kezdik fölfedezni még a tudományos világban is például Grigorij Verescsagin munkásságát, aki az első modern értelemben vett udmurt író, költő, drámaíró volt, ráadásul néprajz- és nyelvtudós, folklórkutató is egy személyben.

Domokos Péter tanulmányából sokat tudhatunk meg róla, és az udmurt irodalom kezdeteiről is: http://acta.bibl.u-szeged.hu/3572/1/etno_lingu_019_020_…

Jóval híresebb honfitársa, Gerd Kuzebaj, akinek versei magyarul is megjelentek, lírája vetekszik a legnagyobb nyugat-európai költőkével.

Nekem nyilvánvalóan a Holdas verse a kedvencem:
http://magyarutca.org/nyeomszsz/orszavak/pdf/21KuzebajHold.pdf

Itt olvashattok még néhány szép darabot Kányádi Sándor fordításában is:
http://www.forrasfolyoirat.hu/9905/gerd.html

Na de ez se kutya!


>!
GTM P

GERD KUZEBAJ: ÉNEKEIM

Énekeim mély
folyamok mentén,
égi utakról,
hol pacsirta szól,
esztendők hosszán
szegődtek hozzám.
Udmurt falvakban
járva jártomban,
halva hallgattam,
gyűjtve gyűjtöttem.
Éjjel fektemben,
ülve imetten,
kelve keltemben,
hogy be felejtsem,
mindet leírtam,
guzlimra bíztam,
s el-eldalolva
népem szívébe
rejtettem annak
gyönge csücskébe.
Falvaink hosszán
szegődtek hozzám,
ablakok, kertek
alatt virrasztván.
Mindig csak loppal,
féltett titkokkal
mentem, osontam:
népem fájdalmát,
éjek énekét
kitudakoltam.
Pacsirták gyémánt-
csengettyű hangját,
fülemüléknek
arany danáját
mind megtanultam,
énekeinket
rájuk hangoltam,
azok nótája
lett a példája
minden dalomnak.
Napszentületkor
a síró népnek
vigasztalásul
jól fog az ének:
kimegyek hát a
falu végére,
írt vinni népem
sok nagy sebére.
Velem örülnek,
Kedvre derülnek.
Tavasz jöttével,
vizek nőttével,
virágnyíláskor,
vidámodáskor:
pendül a guzlám,
sereglik hozzám,
gyűl a népem, dől
s körém verődve
kap új erőre
énekeimtől.

!

(Pása Mikusin komi festőművész: Vadászat, festmény)

Ideje előkapni a szőrmebundákat, nagykabátokat, és persze kesztyűt mindenféleképpen, már észak felé tartunk, brrr, de hideg van!

"Komiföld Európa északkeleti határán, az Urál nyugati lábainál, több mint 1200 km hosszan terül el délnyugat-északkelet irányban.

Az éghajlat szélsőségesen kontinentális és sarkvidéki. A tél igen hideg (-17 és – 20 °C januári középhőmérséklettel), a nyár viszonylag meleg (11-15 °C júliusban), de északon igen rövid. A köztársaság felszínének 70%-át erdő borítja, a sarkkörön túlnyúló északi tájakon az erdőt tundra váltja fel. Legnagyobb része sík vidék, de keleten 1000 km-en át határos az Urál-hegységgel, melynek itteni legmagasabb csúcsa 1895 méter. A terület folyókban gazdag, 12-13%-a mocsaras." (wikipedia)

Mindjárt elérjük az Uralt, de unokatestvéreinknél megmelegedhetünk egy kicsit, miközben megcsodálhatjuk a komi (nemzetközi elnevezésük: zürjén) Pása gyönyörűséges mitikus festményeit. A fenti képen egy kis kóstoló!

Még az is lehet, hogy vacsora után mesélnek nekünk, ha nem is föltétlenül azt, amit @Timár_Krisztina olvasott a minap, de úgy értesültem, vannak nagyon jó meséik:
https://moly.hu/idezetek/817489

(Erre csak azt tudom mondani, bár így lenne!)

És talán, ha szerencsénk van, mondanak verset is a vendéglátóink, igazi komi költőtől, mi több! Ivan Kuratov például nagy tiszteletnek örvend:


>!
Emerencia P
Egy költő – egy vers

Ivan Kuratov

De elszomorodtam egyszer

De elszomorodtam egyszer,
Nem találtam a helyemet!
Mit tehettem? Fogtam egy kést
S -vágtam egy szelet kenyeret!

Máskor búsan kuporogtam,
Szívemet kín hasogatta.
Vízbe vetettem magamat
És-átúsztam a túlpartra.

Meg akartam halni megint.
Átkoztam az életemet.
Hamar tüzet ragadtam és-
Szivarra gyújtottam vele.

Kés,víz,tűz? Hogy vennétek el
Drága életem?Te bánat!
Miért meneküljek előled?
Adj -minél lassúbb halálnak!

Tandori Dezső fordítása

!

(Manysi bálványkövek)

ÓÓÓ, végre hosszabb pihenőt engedélyezhetünk magunknak, most, hogy a legközelebbi nyelvrokonainknak tartott obi-ugorokhoz érkeztünk. Azért sajnos a meleg ruhákat nem csomagolhatjuk el, jobb, ha megszokjuk, hogy mostantól állandó szükségünk lesz rájuk. Sőt! Csak miheztartás végett:

„Az éghajlat szélsőségesen kontinentális. A terület észak felől teljesen nyitott, a Jeges-tenger felől érkező hideg légtömegek elárasztják az egész Nyugat-szibériai-alföldet. Zord és hosszú a tél, de viszonylag meleg a nyár. A januári középhőmérséklet –18-23 °C, a júliusi 16-20 °C között ingadozik, nyugatról kelet felé fokozatosan csökken. A csapadék évi mennyisége 500 mm körül alakul; az Urál előhegyeiben több, kelet felé távolodva egyre kevesebb. A legtöbb csapadék a nyári hónapokban hull.” (wikipedia)

Szóval még bőrig is ázunk. Mindenesetre az esernyőről lebeszélnék mindenkit, elég idétlenül festenénk…

Az obi-ugorok két testvérnépe, a hanti (külső néven: osztják) és a manysi (nemzetközi elnevezésük: vogul) közös nemzetiségi körzetnek örvendezhetnek. A neve Hanti- és Manysiföld.

Először a manysiknál töltünk el egy kis időt, megéri, annyi szép és egzotikus népmeséjük, legendájuk, népdaluk és hősi énekük van, hogy csak győzzük hallgatni!

Legyen kezdetnek egy népköltés: https://moly.hu/karcok/550032

Azután folytassuk mesével, ráadásul cobollyal, @Szávitrí-nak köszönhetően:
https://moly.hu/karcok/427868

@eme olvasott manysi írótól, Juvan Sesztalov és a manysi-világ meg is igézte, olyannyira, hogy nem csak idézetekkel, hanem színes, érdekes karcokkal is ellátott.

Mindenesetre az megnyugtató, hogy a motyónkat nem kell félteni, nem fog semmi eltűnni, amíg belemerülünk a manysik képzeletének bűvös tündérvilágába. Vagy inkább sámáni…

https://moly.hu/idezetek/203038

Legendákról szól az egyik karc, ebből azt is megtudjuk, hogyan keletkeztek a fönti képen látható bálványkövek: https://moly.hu/karcok/195730

Ha már sámánokról volt szó: https://moly.hu/idezetek/203039

Na és a medveünnepről ki ne hallott volna? De azt tudjátok-e, miért nem szabad kimondani a medve igazi nevét?


>!
eme P

"Minden manysi tudja, emlékezett vissza Szava a nagyanyó szavaira, hogy az ember testből, lélekből és névből áll. A test meghal. A lélek meghalhat. Csak az ember neve halhatatlan. Amikor az ember meghal – a lelke név formájában az unokába vagy a dédunokába költözik. És ha az ember méltósággal hordja majd őse nevét, akkor lelkéhez új lelket nyer magának, elődje lelkét, s ereje megkétszereződik. Nemcsak járni tud majd a földön, hanem repülni is, és csodákat is tehet.
Az elhalt ős boldogsága különben attól függ, nevének jó emlékezete megmarad-e a földön. Az előd nevének törlése az emlékezetből – a legnagyobb gaztett, így tartották az emberek hajdanában.
Az életben igen fontos a név megválasztása. Ha valaki olyan nevet hord, amely egy szerencsétlen, beteg ember lelkéhez tartozik, akkor csak szenvedni fog ettől. A szerencsés, boldog ember neve viszont örömet és sikert hoz az életben. (…)
Régen az is szokás volt: megbetegszik egy ember, mire nyomban másik nevet adnak neki, mivel úgy gondolják, hogy az a lélek, amellyel a teste össze volt kapcsolva, beteg, szerencsétlen. Olykor még az öregek is nevet változtatnak, abban a reményben, hogy így új életet kezdhetnek. Az ifjú, amikor férfivá avatják, új nevet kap…"
45. o.

"Szava még azt is hallotta az öregektől, hogy az olyan név, amelyet hiába kimondanak, vagyis sokszor és fölöslegesen ismételgetnek, elveszti erejét. A névvel ártani is lehet, gonoszul kiabálva meg is lehet rontani vele az embert.
A felnőtt embernek mindig két nevének kell lennie: egy kicsinek és egy nagynak, igazinak, amelyet gondosan titkolni kell. És ha felzeng is – csak az ünnepi napokon, a nagy események tiszteletére. (…) a nagy vadászat idején nem mondják ki a vad nevét, amelynek a nyomát követik, mert a név – a vad lelke – megsértődhet, és a vadászat eredménytelen lesz. Nyúlvadászaton nem mondják azt, hogy “nyúl”, hanem csak egyszerűen “ugrifüles”, medvevadászaton pedig csak azt, hogy “ő”, vagy az “erdei gazda”. 46. o.

A képen: |manysi medveünnep a “Szent-városban” – Vezsakori nevű vogul faluban.
http://www.nyest.hu/renhirek/hogyan-adjunk-kiosszegyujt…

Kapcsolódó könyvek: Németh Éva (szerk.): Amikor elmennek a bálnák

Németh Éva (szerk.): Amikor elmennek a bálnák
7 hozzászólás
!

(Táj Hanti- és Manysiföldön)

Nagyon elkényelmesedtünk a manysiknál, sajnos így a hantikra alig maradt már időnk.

Azért megállunk egy szóra, és meghallgatjuk Jeremej Ajpint, aki megszívlelendő hanti bölcsességről tesz tanúbizonyságot:


>!
Gedi

– Minden emberi élet felbecsülhetetlen érték.
– Igen, ezt mi mindannyian tudjuk.
– Attól függetlenül, hogy orosz vagy osztják.
– Valóban így van.
– Tehát ti nem tesztek különbséget élet és élet között?
– Számunkra, osztjákok számára minden élet egyformán értékes – biztosította a házigazda.
– Akkor ki tesz különbséget élet és élet között?
– Hát, ti, oroszok.
– Értem.
– Ezért, ha módunkban áll, minden ember életét megőrizzük, aki hozzánk vetődik, nem kérdezzük, ki ő, mivel foglalkozik. Ha fagyos földünkön valaki bajba kerül, nem élheti túl a másik ember segítsége nélkül.
– Hogy értettétek meg, hogy az oroszok mindennél kevesebbre értékelik a sajátjaik életét?
– Az erdei életből – magyarázta készségesen a Gyermekek Apja. – Például minél kevesebb szarvas van a csordában, annál jobban óvják őket. Annál drágábbak a gazdának és a többieknek. Szerintem ez mindig így van: minél kevesebb van valamiből, annál nagyobb az értéke.

XII. fejezet

!

(Tyko Vylka nyenyec festőművész: Novaja Zemlja: gleccser, festmény)

Nyelvrokon-látogatásunk utolsó állomásán hosszasabban maradunk, a három szamojéd népnél megpihenünk. Ők a legtávolabbi nyelvrokonaink a mai tudományos nézőpont szerint, de még mindig nagy szeretettel fogadnak majd.

@Timár_Krisztina így ír róluk: https://moly.hu/ertekelesek/1768656

De most költözzünk be egy hónapra „nyaralni” a nyenyecekhez, ez még így is olyan, mintha téli álomra rendezkednénk be…

„A nyenyecek a szamojédok északi ágához tartoznak. Pontosabb lakóhelyüket nem is olyan egyszerű meghatározni. Ez a nép nem tartozik azon szerencsés nyelvrokonaink közé, akik saját tagköztársasággal rendelkeznek. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy viszonylag kisebb területre, esetleg egy nemzetiségi körzetbe esne a nyenyecek lakóhelye. Nem! A nyenyecek a Kanyin-félszigettől a Tajmir-félszigetig három nemzetiségi körzetben élnek. Ez a terület Észak-Európán és Szibéria északi részén végig húzódva több ezer km-t tesz ki. A legnagyobb lélekszámú közösség a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben lakik, amelynek központja Szalehard. Itt többnyire erdei nyenyecek élnek, de az északi részeken tundrai nyenyeceket is találhatunk. Feketeáfonya A Nyenyec Autonóm Körzetben, amelynek fővárosa Narjan-Mar, kevesebb, de még mindig jelentős számú nyenyec él. Az itt lakó népcsoportot szokás európai nyenyeceknek hívni, hiszen a nyenyec lakóhelyei közül ez a terület esik egyedül Európába. Legkevesebben, mintegy kétezren, a Tajmiri Dolgan-Nyenyec Autonóm Körzet lakói. Természetesen a környező területeken is számolhatunk nyenyecekkel, így pl. a Komi Köztársaságnak és a Hanti-Manysi Autonóm Körzetnek is van nyenyec nemzetiségű lakossága. Sajnálatos módon saját nemzetiségi körzeteikben is kisebbségbe szorultak. A Nyenyec Autonóm Körzetben a lakosság 11,9 %-át, a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben 4,2 %-át, a Tajmir Autonóm Körzetben pedig 4,4 %-át teszik ki.”
(http://fu.nytud.hu/hivnen.htm)

Mit tudhatunk meg róluk másoktól? Csak néhány érdekesség erejéig pillantsunk ide:

@dokijano láthatólag nagyon beleszerelmesedett a témába, megfejtette például a Matrjoska-baba rejtélyét: https://moly.hu/idezetek/704274

@ppeva megszabadít egy súlyosan a lelkünkre nehezedő aggodalomtól, hogy hogyan fogunk tisztálkodni a fagyos vízben. Hát sehogy! De ne féljetek, mert: https://moly.hu/idezetek/508297

Viszont talán látunk mamutbébit, ilyet ni, ahogy @Lunemorte mutatja:
https://moly.hu/karcok/373946

Megismerkedhetünk nyenyec költők verseivel is, ha nincs a szállásunkon tévé. Vagy adás…
Itt egy példa, Prokopij Javtiszij köszönti benne a tavaszt, bár az még messze van:
https://moly.hu/karcok/550056

Viszont nagyobb az esélyünk, hogy népköltészeti alkotásokat hallhatunk. Van miből választani:

„A nyenyec népköltészet mind műfajilag, mind tartalmilag rendkívül gazdag. A legfontosabb két műfaj, amelyeket számon tartunk az epikus énekek közé tartozó szjüdbabc és a jarabc. A szjüdbac terjedelmesebb műfaj, amelyben a hős kalandjait meséli el az énekes. Ezekből a dalokból értesülhetünk a nyenyecek történelméről, háborúskodásaikról stb. A jarabc története nem a régmúltba visz, hanem valamilyen a hőssel a közelmúltban megtörtént mesél el rövidebb ének formájában. Énekeiket hangszerekkel nem kísérték. Az előadott műnek csak a dallam volt kötött, a szöveg rögtönzött. A verssorokat a dallamhoz úgynevezett töltőhangokkal igazították.”
((http://fu.nytud.hu/hivnen.htm))

@dokijano még többet tud: https://moly.hu/idezetek/394580

„A nyenyecek körében kedveltek a lírai dalok is, de az epikus műfajokat többre becsülik. A gyermek születésekor mindig kap egy dalt, amelynek dallama csak az övé. Általában ezek a dalok ekkor még tartalmilag egyszerűek, de a felnőttek személyes dalai már sokoldalúbbak.”

Hát ha saját dalt nincs is sanszunk szörözni, azért hallgathatjuk a másokét, és egyéb furcsaságokat is megtudhatunk, például hogy hogyan keletkezett a világ:

@esztiyay https://moly.hu/idezetek/777722

Vagy hogy miért ne aludjunk el a szállásunkon kívül: (mert jön a Csok-kapper ördög, és…)

@déli_báb https://moly.hu/idezetek/802083

Vagy hogy miért kell tartanunk a Benőtt-Fenekű-Óriásoktól!


>!
felhőbodorító

Benőtt-Fenekű-Óriás

A tundrai jurákok Benőtt-Fenekű-Óriásokról is tudnak. Ezek félig emberek, az ételt azonban csak szagolják; úgy vijjognak, mint a madarak, nehogy megismerjék őket. Az embernek leharapják az orrát, de elmenekülnek, ha azt mondják nekik: „Megismertelek.” A sátorba nem merészkednek be. Egyszer egy szamojéd nő valahogyan Benőtt-Fenekű-Óriások sátorába került. Rénszarvashúst tettek eléje, de előbb maguk megszagolták, s az attól ürülékké változott. A szamojéd nő ekkor jött rá, hogy hova is jutott, s hogy élete veszélyben forog. Éjjel hallotta, hogy az óriások enyelegnek, s egy dobozva köpve gyermeket nemzenek. A szamojéd asszony elmenekült, egy baltát és egy rénszarvas-vérhólyagot magával vitt. Amikor üldözték, szétterpesztett lábakkal lefeküdt, bekente magát vérrel. Az őt utolérő óriások azt hitték, hogy öngyilkos lett.

85. oldal

!

(Novaja Zemlja, Medve-öböl: itt is nyenyecek élnek)

Utazásunk majd a következő Merítésben folytatódik, akkor már nem nagyon fogunk nyelvrokonokra találni, ám lehetséges, hogy vérrokonokra igen. Vagy legalábbis vértestvérekre és testi-lelki jó barátokra.

Az itt idézett néhány antológiából viszont búcsúzóul kiemeltem kettőt, amit olyan molyok méltattak, akik nagyon elégedettnek tűnnek a választásukkal:

@Turms a Csepregi Márta által szerkesztett „Finnugor kalauz” című kötetet méltatja, amelyben tudomásom szerint a mi @Emmi_Lotta molytársunk is vendégszerepel írásával: https://moly.hu/ertekelesek/1639903

@eme pedig a Németh Éva szerkesztette „Amikor elmennek a bálnák” című novella-gyűjteményt értékelte, amihez még külön karcot (https://moly.hu/karcok/195740) is mellékelt a benne szereplő alkotókról, akik közül most csak egyet ismerhettünk meg, de utazásunk végére a többiekkel, és népeikkel is találkozhatunk majd reményeim szerint.


>!
eme P
Németh Éva (szerk.): Amikor elmennek a bálnák

Németh Éva (szerk.): Amikor elmennek a bálnák Szibériai kis népek irodalmából

A kis népek alusznak,
lelkük mély,
akár az éj
feszül bennük a szenvedély,
mint vadász íjában a nyíl.
(Sesztalov)

Remek ívű kötet. Ha egyszer megfogta az embert, már nem engedi el, mint vadász a nyilat, egyre magasabbra röpteti. És egyre tágabb, mélyebb perspektívát kínál. Az első, még eléggé vörösre sikeredett, realista “legendától” úgy érkezünk el az egyik legszebb mítoszhoz, amit valaha is olvastam, hogy lépésről-lépésre, szinte észrevétlenül olvadunk bele ebbe a soha nem ismert és mégis valahonnan annyira ismerős ősi világba. Van egy bizonyos varázsa és atmoszférája ezeknek a történeteknek, amelyeknek nem tudunk ellenállni. Szibéria…

Szibéria. Sok minden jut eszünkbe erről a szóról, de talán legritkábban a jakutok, manysik, nivhek, csukcsok… Maroknyi kis népek egy óriási országban, egyesek a legzordabb vidékeken. Kisebb-nagyobb szigetek egyféle Robinsonjai – robinsoni magányban még a 20. században is. A nyugati ember számára régen feledésbe merült vagy legendává, mítosszá szublimálódott sámánok és szentélyek, rítusok és babonák, istenek és szellemek uralta világ ez, amelynek halász-vadász népei hirtelen találkoznak egy másik jelennel – a mások jelenével. Ezzel szembesülni, ehhez fölzárkózni nem kis kihívás. Lelket, elmét, embert megpróbáló küzdelemmel jár. Ami nekünk néprajzi érdekesség, az nekük nemrég még hétköznapi valóság volt, talán részben még ma is az. Ami nekünk természetes, az nekük idegen és érthetetlen.
Fejlődés, civilizáció… De milyen áron? Valami kesernyés fájdalom lengi át ezeket a történeteket (még az optimistábbakat is). Az elbeszélő által is megélt és saját tapasztalatból ismert régi, keservesen nehéz, de emberségében tisztább világ elmúlásának fájdalma. Az életből kikopó, egyszerű, csendes, bölcs öregek fájdalma. A természettel és társaikkal testvériségben élők fájdalma a jelenkori barbárság jóllakott boldogsága közepette. A emberré tevő Végtelen Szeretet fájdalma az érthetetlen kegyetlenség közepette. A bálnák elmentek
Mindaz, ami az emberiséggel sokezer éven át történt, az megismétlődik kicsiben, sokkal gyorsabban és ezért talán fájdalmasabban ezekkel a kis, még föl sem fedezett és máris lassan feledésre ítélt népekkel. Torokszorító. De ugyanakkor elgondolkodtató is. Elgondolkodtató az elbeszélők ragaszkodása ehhez a világhoz, az a féltő és aggódó szeretet, amely minden sorból kicsendül, az a szenvedélyes megőrizni, továbbadni vágyás, ami írásra (és nem akárhogy írásra) készteti őket. Elgondolkodtató, hogy milyen, számunkra is fontos értékeket képesek létrehozni olyan kis közösségek, melyek alig pár évtizede ismerkedtek meg a tollal és papírral. Talán jobban kellene figyelnünk rájuk. És másokra is. Ki tudja, milyen csodák és lehetőségek alszanak még, és próbálgatják álmukban íjaikat…

1 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!