Hölgyválasz

Rovatgazda
!

Szeretők és házastársak, csábítók és áldozatok. Szenvedélyesek vagy szelídek, ösztönösek vagy számítóak. Ők a múzsák. Olyan nők, akik nélkül nem születtek volna meg a legszebb alkotások, nem jöttek volna létre értékes dolgok.
Nos, a Hölgyválasz ehavi számában egy olyan múzsát igyekszünk bemutatni, aki maga is alkotó ember volt, aki egy olyan kapcsolat egy tagja volt, melyben egyaránt tudott inspirálni és inspirálódni. Ő Picasso egyik kedvese, a fotóművész Dora Maar.


!

Dora Maar 1907. november 22-én született Párizsban, Henriette Théodora Markovitch néven, horvát származású építész apa és francia anya gyermekeként. Születése után a család jobb élet reményében Buenos Airesbe költözött. Dora 19 éves volt, amikor szüleivel visszatért Párizsba, ahol beiratkozott az Ecole d'Art Decoratif főiskolára, emellett fotográfiát és festészetet tanult.

Először André Lhote-tól, a „geometria vírusával megfertőzött” művésztől vett festőleckéket. Később az Union Centrale des Arts Décoratifs-on és a Julian Akadémián tanult. Argentína és Párizs között nőtt fel tehát, folyékonyan beszélt spanyolul, képzőművészeti tanulmányokat folytatott, tanult festészetet is, mielőtt a fotóra váltott, és egyike lett azoknak a nőknek, akik új lehetőséget találtak a reklámiparban és a fotós újságírásban.

Egyik mestere Henri Cartier-Bresson volt, de szeretett volna tanulni Man Raytől is, ezért felajánlotta, hogy az asszisztense lesz. Ray azonban nem alkalmazta azzal az indokkal, hogy csak a festészetnek van értelme és a fotográfia pusztán a megélhetést biztosítja. Dora hiába hallotta lépten-nyomon, hogy a fotó nem művészet, a fiatal művésznő kitartott szenvedélye mellett, folytatta a fényképezést, és úgy fogalmazott: „a fotográfia a festészet kishúga”.


akire P>!

Man Ray: Ingres hegedűje

Man Ray, eredeti nevén Emmanuel Radnitzky leghíresebb fotója az Inges hegedűje (Le Violon d'Ingres, 1924), mely egyik korai alkotása. Az Ingres festménye ihlette fotográfián a művész szeretője és múzsája, Alice Prin látható.

Ray 1921-ben költözött át New York-ból Párizsba. A művészek körében népszerű Montparnasse negyedben lakott. Itt ismerkedett meg Alice Prinnel, a párizsi művészvilág kedvelt modelljével és táncosnőjével egy kávéházban. Alice – művésznevén Kiki vagy Kiki de Montparnasse – lényével elbűvölte Ray-t, aki azonnal beleszeretett. Majd egy évtizedes kapcsolatuk alatt nem csak a magánéletben, hanem a művészetben is a társak voltak. Kiki Ray múzsájává vált, gyakran állt neki modellt. Kapcsolatuk 1929-ben ért végett. Az együtt töltött majd egy évtized Ray munkásságának meghatározó időszaka volt: több jelentős alkotása is ekkor készült, mint például a Noire et blanche (1926) fotóciklus darabjai.

Ray az elkészült fényképre saját kezűleg rajzolta rá a hegedű ún. f-lyukait. Ezzel az apró módosítással szimbolikusan egyenlőségjelet tett a női test és a hangszer közé. Kiki teste a képen átformálódott hangszerré. Az egyszerű fénykép pedig szürreális műalkotássá.

A Le Violon d'Ingres kifejezés a francia nyelvben valakinek a szenvedélyére, kedvelt időtöltésére vagy hobbijára utal. Úgy tartják, Ingres szenvedélye a hegedű volt: szeretett, ám kevéssé tudott játszani e hangszeren. Mégis gyönyörű festményei helyett hegedűjátékával dicsekedett látogatóinak. Ray a címadással egyszerre utal a női test hegedűre hasonlító formájára és Kikihez fűződő szenvedélyére. Az Ingres hegedűje a 20. századi avantgárd fotóművészet egyik legjelentősebb darabja, mely a mai napig ihletője és inspirálója a fotóművészetnek.
http://fototortenet.blogspot.hu/2012/10/ingres-hegeduje.html

!

A párizsi szürrealisták körébe tartozó nő 1931 körül a több film díszletét is tervező Pierre Kéferrel együtt megnyitotta műtermét, ahol portrékat, divatfotókat és hirdetéseket készítettek. A stúdió igen különlegesnek számított, közepén volt egy hatalmas medence, amelyet vízzel vagy homokkal töltöttek fel attól függően, milyen helyszínt szerettek volna. Dora a divatfényképészet felé fordult, és egyre több aktot készített, a magazinok pedig nagyon hamar felkapták a képeit.

Női aktjaival tabukat is döntött. Maar a fényképezőgéppel sokkal jobban ki tudta fejezni magát, mint festékkel és ecsettel, ezért az életműben a festészet egyre jobban a háttérbe szorult. Dora a Montmarte-on élő művészeket legalább olyan jól ismerte, mint a lányokat, akik 15 frankért 3 óráig álltak modellt. A művésznő a hölgyekkel karöltve járta Párizs utcáit, és egy Rolleiflex típusú géppel készítette fotóit.

A ’30-as években tagja volt több baloldali, művészekből és értelmiségiekből álló csoportosulásnak. A siker kapujában elhatározta, hogy témát vált, a divatfotókat felváltják az úti képek. Barcelonába és Londonba utazott, ahol megörökítette az utcákat, az épületeket. A vakok, rongyos gyerekek, éhes anyák és csecsemők kerültek lencséje fókuszába. Barcelona, Párizs és London utcáin készített szociofotói a gazdasági válságot mutatják be.

Sikeres fotós volt, a L’Art vivant magazin így írt róla: „Képvadász, aki az utazások pillanataiban leli meg az ihletetet, gyermekien őszinte, de mégis ízig-vérig nő!”
Együtt dolgozott Brassai-jal is, akivel közösen bérelt labort.


fióka P>!
Fotós molyok

Fotó: Brassaï: Les Pavés, c.1931.

30 éve halt meg Brassaï.
|Brassaï / Halász Gyula (Brassó, 1899. szeptember 9. – Párizs, 1984. július 7.) Úgy ment el Párizsba, hogy nem is tudott fényképezni. A már ott élő |Tihanyi, |Kertész istápolta. Mindezek ellenére, alig néhány évvel később megjelentetett fotóalbumaiban olyan esszenciáját tudta nyújtani az éjszakai, a mondén Párizsnak, mint talán Toulouse-Lautrec, Atget óta senki. Egy pillanat alatt párizsibb lett, mint az ott születettek nagyobb része. Nem fényképészként lett művész, hanem művészként választotta a fényképezést. Képzőművészként, fotográfusként, íróként egyformán beírta nevét abba a bizonyos Nagykönyvbe.
1925-ben egy barátja, Zborowski megismerteti |Atget képeivel. Ezek olyannyira elbűvölik, hogy ettől fogva egész életében példaképének tekinti a párizsi fotóst. 1926-ban ismerte meg André Kertészt, akit több fotós útjára is elkísért, sokat tanulva tőle. Bár Kertész már ekkor biztatta a fényképezésre, Brassaï valójában csak 1929-től fotografált. „Harmincéves koromig azt sem tudtam, mi a fényképezőgép. –S akkor miért jutott eszedbe? –Mert nem fértek már el bennem a képek, annyit szedtem magamba, főleg az éjszakai csavargásaim alatt” – mondta egy beszélgetés során Illyés Gyulának. Egy kölcsönbe kapott, egyszerű amatőrgéppel kezdett dolgozni. Eleinte a leghétköznapibb tárgyakat fotózta, 1930-ban pedig az éjszakai Párizst kezdte fényképezni. A technikailag sem könnyű éjszakai fényképezést komolytalan kis gépével már nem tudta elfogadhatóan művelni, vásárolt hát egy Voigtländert. Jobbára egyedül kószált. A lemezek, kazetták tekintélyes súlya miatt egy-egy éjszaka 24 lemeznél többet sosem vitt magával. Picasso későbbi barátnőjével, Dora Maarral közösen használtak egy labort. „Dora kezdő fényképész volt, akárcsak én. Még nem volt laboratóriumunk, és képeinket egy ideig ugyanabban a sötétkamrában hívtuk elő a Montparnasse-on, amelyet egy közös amerikai barátunk bocsátott a rendelkezésünkre… Néha közös kiállításokat rendeztünk.” Éjszakai útjainak eredményeképpen 1932. december 2-án, Paul Morand előszavával megjelent a Paris de nuit. A nagy sikert aratott Éjszakai Párizs után hamarosan összeállította a Titkos Párizs (Le Paris secret des années 30) című könyvet is. (Miért, miért nem, ez utóbbi csak 40 évvel később jelent meg, igaz, akkor egyszerre adták ki Párizsban, Londonban, New Yorkban és Frankfurtban, utóbb Tokióban is.)
Az Éjszakai Párizs címlapján már a Brassaï név áll, pedig ifj. |Halász Gyula csak 1931 végén vette fel szülővárosa, Brassó nevét. „Halász Gyulának ismertünk meg. Festőnek. Hogy lettél Brassaï?” – kérdezte tőle Illyés. „A családi nevemet, a Halászt akartam halhatatlanítani: a festményeimmel, tisztán. A Brassaï név a kenyérkeresethez kellett, a fényképek szignálásához. A kettőt kezdetben kényesen elválasztottam.”
(maimanohaz.blog.hu)

!

Egy ideig a szürrealista Georges Bataille-jal élt, és szélsőbaloldali csoportokban tevékenykedett.
A „realizmus felettiség” tökéletes, emblematikus képviselőjévé vált maga is, ami nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a párizsi iskola kiemelkedő képviselőjének, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festőjének, Pablo Picassónak múzsájává váljék.


Nadjaa P>!

Szívem a szádon vérzik és becsukódik a szádon, szájad fasorának minden rózsaszínű gesztenyefáján, amelyek közt megyünk, a ragyogó porban, lefeküdni meteorjai között szépségednek, amelyet imádok, én nagy teremtésem, ki oly szép vagy, hogy boldogan díszítem kincseimet jelenléteddel, gondolatoddal s neveddel […]

André Breton és Paul Éluard: Az őrület

!

Picasso 1935-ben vált el feleségétől, Olga Koklovától, és egy jó ideje már Marie-Thérese-zel élt, aki egy leánygyermekkel is megajándékozta. Picassóról sem a hűsége miatt állítanának szobrot: amikor megismerte Dora Maart, elhagyta Marie-t és kislányát is. 1935-’36 telén találkozott Maar és Pablo Picasso. Állítólag Picasso már akkor beleszeretett a nőbe, amikor őt még csak Man Ray képén látta.

Személyesen nem mindennapi körülmények között ismerkedtek meg. Dora Maar műterme a d’Astorg utcában volt, ahol Picasso is gyakran megfordult. A festő épp egy kávéház teraszán üldögélt a barátaival, amikor váratlanul megjelent Dora. Picasso kihívóan bámulta őt, a nő viszonozta a pillantásokat, majd odalépett az asztalhoz, kivett a táskájából egy kést, és kezének alakját az asztal lapjába véste. Eközben véletlenül megvágta a kezét, Picasso elkérte a rózsákkal díszített fekete kesztyűt, és meghívta Dorát műtermébe. Viharos kapcsolatuk, amelyről Dora azt írta egy levélben, szinte rabszolgasorsra kényszerítette, nyolc évig tartott, és jelentős hatással volt mindkettőjük karrierjére.


!

Picasso a legteljesebb elégedettség hangján nyilatkozta Doráról, hogy vele mindenről, politikáról, filozófiáról, festészetről úgy lehetett beszélgetni, mint egy férfival. Ezen kívül – szemben a korábbi nőkkel, elsősorban Fernande Olivier-vel és Olga Koklovával, akiket bosszantott, sőt akik számára ez nehezen elviselhető volt – Dorát egyáltalán nem zavarta, hogy Picasso szétroncsolja arcát a festményein.

James Lord visszaemlékezéseiből kiderül, hogy Dora csak azért tudta elviselni a csúnya képeket, mert az volt a véleménye róluk, hogy valamennyi kép hazugság, Picassót ábrázolják, nem őt.

1936-ban, a polgárháború kitörésekor Picasso rajongói kiállítást szerveztek számára Barcelonában. Picasso a köztársaságiak oldalára állt, akik hálából tiszteletbeli igazgatói állást adományoztak neki a Pradóban. Picasso viszonzásul elkészítette számukra a Guernica című hatalmas vásznát, melyet az 1937-es párizsi világkiállítás spanyol pavilonjában helyeztek el, majd vándorkiállításra indult a világban. A mű ítéletet mond a baszk fővárost bombázó Franco-barát németekről. Picasso így elemezte a festményét: „A bika nem a fasizmus, hanem a brutalitás és sötétség … a ló képviseli a népet …”

Amikor 1937. április 28-án a német bombázók megtámadták Spanyolországot és 1650 ártatlan embert öltek meg, akkor Maar győzte meg Picassót, hogy a világ leghíresebb festőjeként álljon a nyilvánosság elé és mutassa be a mészárlást. Picasso 36 nap alatt festette meg a borzalmas pusztítást megörökítő képét, a Guernicát. Maar – aki a festmény nőalakjainak modellje volt – fotográfiákon örökítette meg az alkotói folyamatot.

Együtt több portrésorozatot is készítettek, amelyekben fotózási és nyomatkészítési eljárásokkal kísérleteztek, és valószínűleg emiatt tért vissza Dora Maar a festéshez 1936-ban. Picasso azonban nem sokra tartotta sem a fotózást, sem Dora képeit. A nő idegösszeomlást kapott, felhagyott mindkét művészeti ággal, és csak Picasso modellje volt. Naplójában így írt erről: „Kihasznált engem a végtelenségig, annyira, hogy a végére nem maradt belőlem más, mint több száz festett portré!”


csgabi P>!
Képzőművészet

Padlo Picasso: Guernica

Belépsz a madridi Reina Sofía Múzeum egyik hatalmas termébe és meglátsz egy monumentális, meghökkentő, sokkoló és egyben megható festményt, amitől eláll a lélegzeted és hirtelen úgy érzed, hogy leterített a művészet. Ez a Guernica.
http://www.kulturtapas.hu/kultura/picasso-a-guernica-utazasai/

A Guernica Pablo Picasso egyik festménye. A spanyol polgárháborúban 1937. április 26-án, a német és olasz harci repülőgépek által bombázott, Spanyolországban, Baszkföldön található Guernica település elleni támadásra válaszul készítette a művész. A spanyol republikánus párt bízta meg Pablo Picassót a freskó elkészítésével, amely az 1937-ben Párizsban megrendezett Világkiállításon Spanyolországot képviselte.

A Guernica bemutatja a háború borzalmait, valamint azt, hogy az áldozatok többnyire részben, vagy egészben ártatlan civilek. E mű általánosságban véve a háborúellenesség szimbólumává vált, mivel örökérvényűen örökíti meg a háború borzalmait, valamint a béke iránti vágy egyfajta megtestesülése. A festményt világszerte bemutatták rengeteg múzeumban, aminek köszönhetően széles körökben ismertté vált. E körút során kapott nemzetközi visszhangot a spanyol polgárháború.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Guernica_(festm%C3%A9ny)

Kopper Ákos – Micsinai István: Globális politikai szimbólumok: Guernica
http://epa.oszk.hu/01300/01326/00133/MV_EPA01326_2011_1…

A világ leghíresebb festményei
http://www.korkep.sk/cikkek/kultura/2015/07/30/a-vilag-…

Néhány éve sikerült eljutnom másodszorra is Madridba, és ugyan a Prado-ba nem mentem be, de a Thyssen-Bornemisza Múzeumban egy fél napot eltöltöttem. Akkor elsétáltam a Reina Sofía Múzeum mellett is, és megfogadtam, hogy legközelebb ide megyek be – pedig akkor még nem tudtam, hogy itt van ez a festmény – valahogy az ember az ilyesmit mindig a Prado-ba képzelne… Most már biztos, hogy vissza kell mennem a spanyol fővárosba. Egyrészt, mert nagyon szeretem. Ha leszáll a gép, kilépek az ajtón, úgy érzem, hogy hazaértem; másrészt most már a kép miatt is.

Kapcsolódó könyvek: Dave Boling: Guernica · Russell Martin: Picasso's War

Dave Boling: Guernica
Russell Martin: Picasso's War
4 hozzászólás
!

Dora ambivalens érzéseket hívott elő környezetéből. Többen fukarnak és hiúnak tartották, aki szeret másokon uralkodni. Elismerték viszont rendkívüli vonzerejét és eszét. Hisztérikus személyisége drámai jelenetekben való aktív részvételre hajlamosította: Picasso mellett erre bőven volt lehetőség. Picasso életében pedig éppen az volt a funkciója, hogy a Marie-Thérese-zel folytatott bensőséges viszony intellektuális és dramaturgiai kiegészítője legyen.

A síró nő mítosza ebből a találkozásból született. Picasso egy percig sem titkolta Dora előtt magánélete kuszaságát. Olga elköltözött tőle, amint a tudomására jutott, hogy Marie-Thérese kislányt szült neki, de nem válhattak el eltérő állampolgárságuk miatt. Marie-Thérese-ről és a kis Mayáról pedig következetesen azt nyilatkozta, soha semmiért nem hagyná el őket. Eleinte az asszonyt nem zavarta ez a helyzet, mert bízott a férfira tett varázslatos hatása erejében.

Miután Maar felhagyott a fényképezéssel, az életét annak szentelte, hogy segítse Picasso művészetét. Modellt ült, Picasso pedig számos képen megörökítette Maart.
Biztosan nem véletlen, hogy „csúnya nő”-portrékból Doráról készült a legtöbb. Ennek nemcsak Dora toleranciája lehetett a magyarázata. Picasso – André Malraux szerint – többször is kijelentette, hogy Dorát csak sírva tudja látni, pontosabban: „Dora számomra egy síró nő”. Drámai jelenetek viszonylag hamar jelentkeztek közöttük. Dora mediterrán temperamentuma heves dührohamokban nyilvánult meg. Ilyenkor zokogott vagy üvöltözött. Picasso egyik életrajzírója a kölcsönös tettlegességet sem zárja ki veszekedéseikből, amelyek szadomazochista jelleget öltöttek. A rohamok ellenére Dora szemet hunyt szeretője Marie-Thérese-zel folytatott viszonya felett, sőt annak ellenére sem jutott egy percig sem eszébe a szakítás, hogy Picasso egyre több megnyilvánulását adta annak, Dorát nem tekinti hosszú távú partnerének.

Picasso később erre így emlékszik vissza: „két szögesdrótba tekert test tépi-marcangolja egymást”. Thérese „maga az idill, a kedvesség, a harmónia és a béke, Dora pedig a tragédia, a gyötrelem, a háború”. Ebben a „háborús” légkörben a nő gyengeségeit kiismerő festő különös játékokat eszelt ki Dora idegeinek felborzolására.
Évtizedekkel később a nő egy interjú során elárulta, hogy nehezére esett azt a szerepet eljátszani, amit Picasso megkövetelt tőle. Amíg a festővel, élt rengeteget sírt a híres művész brutális szexuális játékai miatt.


shadowhunter1975 P>!
Festészet könyvekben

Pablo Picasso
A síró nő, 1937. (The Weeping Woman)
https://www.pablopicasso.org/the-weeping-woman.jsp

„Pablo Picasso nyolcévesen készített aktképe figyelemre méltó. Tizennégy évesen egy katolikus szentáldozást örökített meg, tárgyilagos pontossággal. Később barátja öngyilkossága annyira sokkolta, hogy ez hívta életre a "kék korszakot”. A „rózsaszín korszak” világos színeit új szerelmének köszönhette. Afrikai maszkok hatása vitte el a kubisták táborába. Volt azután neoklasszicista, majd pedig szürrealista korszaka. Később a háború borzalmait jelenítette meg olyan nagy művein, mint A síró nő és a Guernica."

Kapcsolódó könyvek: Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Kapcsolódó alkotók: Pablo Picasso

!

Picasso kegyetlen játékait Dorával és Marie-Thérese-zel is folytatta. Egyik kedvenc jelenete az volt, amikor Dorának meghagyta, hogy Marie-Therese-nél elérhető telefonon. Amikor befejezte a vele való beszélgetést, és Marie-Thérese idegesen megkérdezte, ki volt az, Picasso szemrebbenés nélkül válaszolta: az argentin nagykövet. Perverz szokása volt, hogy Marie-Thérese-nek is elküldte a Dora által kiválasztott ruhákat, szoknyákat, blúzokat.

A nőkkel való kegyetlen játékok is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Picasso agresszív természete köztudottá váljék. Az Olga Koklovával szembeni brutalitás megrázó dokumentumait unokája, Marina szolgáltatta a nagyapjáról készült visszaemlékezés-kötetében. Valamennyi nőkapcsolata empirikus adalékot nyújt ahhoz az elhíresült mondatához, hogy „számomra csak kétféle nő létezik: istennő vagy lábtörlő”.


Véda P>!

Picasso egy ízben megkérte barátját, Jean Cocteau-t, hogy fesse le Dorát. A kész képről dicsérő szavakat mondó Picasso Cocteau távozása után teljesen átfesti a képet. Eközben néha felkiált: „Isten vagyok! Isten vagyok!”

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean Cocteau · Pablo Picasso
!

1938-ban Dora teljesen összetört, különleges kalapokban járt, amelyeket madarak, virágok, üres konzervdobozok díszítettek. Picassóval folytatott kapcsolata teljesen felemésztette, a felszabadulás után teljesen összeomlott. Első idegrohama egy moziban érte, ahol meztelenre vetkőzött, és az üvöltözte, hogy ő Tibet királynője, aki grófokat és bárókat keres. Mentővel szállították el egy klinikára, ahol elektrosokk kezeléseket kapott. Amikor kiengedték a szanatóriumból, megszakította a kapcsolatot a barátaival és Picassóval. A kereszténység felé fordult, és ötven éven át remeteként élt.
„Két választásom volt,vagy az őrület vagy a bűnbánat! Én a másodikat választottam.”

Párizs és Dél-Franciaország között osztotta meg idejét. Ismét visszatért a festéshez, absztrakt munkáinak jórészt a lakóhelye körüli táj adott témát. Az 1950-es években a francia és a brit fővárosban is nagy sikerrel rendeztek ezekből kiállítást, de Dora Maar fokozatosan visszavonult a művészeti körökből. A ’80-as években tért vissza a fotózáshoz.

Igaz, Picasso után újra alkotott, de nem tudott kilépni a múzsa szerepkörből. Számos kiállítása volt New Yorkban, Londonban, de sokak szerint ez a Dora már nem az a Dora Maar volt, aki a ’30-as évek merész szürrealista fotóit készítette. Elvonultan, magányosan élt, szürke ruhákat hordott, és csak hajnalban lehetett látni, amikor éppen a misére sietett.

Dora Maar hiába volt a korszak kiemelkedő szürrealista fotográfusa, munkásságát ma kevesen ismerik, elsősorban Picasso múzsája, szerelme és szeretőjeként emlékszünk rá. 1997. július 16-án hunyt el.

/Forrás: https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-50434467,
https://www.crfashionbook.com/culture/a24057272/cr-muse…
https://axioart.com/hir/a-szurrealista-fotografus-dora-…
https://piktor.cafeblog.hu/2015/02/22/ket-szogesdrotba-…
https://papageno.hu/intermezzo/2019/11/nem-maradt-belol…
http://www.artnet.com/artists/dora-maar/
https://fahrenheitmagazine.com/hu/%C3%A9letm%C3%B3d/%C3…


Véda P>!

Kifacsart belőlem mindent, míg csak úgy nem érezte, hogy semmi nem maradt belőlem. Egyszer aztán a kocsijában… volt egy ronda vitánk. Utána hazahozott, rendkívül udvariasan, túlságosan udvariasan kisegített a kapu előtt, és úgy éreztem, hogy az egésznek most lett vége. De nem tudtam, és vártam, vártam. Vártam több mint két hetet, holott évekig szinte minden nap találkoztunk… Elvárta volna, hogy úgy haljak meg, egyetlen zokszó nélkül. Egy nap Éluard jött fel, és a lépcsőházban talált, hálóingben ültem a lépcsőn és sírtam. De a szörny minden idejét lekötötte, hogy portrékat fessen a lányról, aki majd két gyereket szül neki. Gyerekeket, akiket majd tönkretehet. Én nem akartam gyereket tőle, mert nem lett volna becsületes módja a megtartásának, és túl nagy kegyetlenség az ártatlan gyerekekkel szemben.

James Lord: Picasso és Dora Vallomásos emlékirat

Kapcsolódó szócikkek: Paul Éluard
!

Dora Maar-ról, valamint számos képzőművészeti múzsáról és mesterükről Gerevich József: Múzsák és festők című, izgalmas és sokszínű, Nyáry Krisztián irodalmi szerelmespárjainak bemutatására emlékeztető kötetben is olvashatsz.


akire P>!
Gerevich József: Múzsák és festők

Már csak azt nem tudom, miért (annyival) népszerűbbek Nyáry Krisztián hasonló tematikájú és stílusú könyvei? Gerevich pszichológusként tekint a festők párkapcsolataira, nade a másik író sem kimondottan művészettörténész. Ebben a könyvben nagyrészt külföldi művészek kerülnek kielemzésre, s így a forrásanyag is szegényesebb (Gerevich több alkalommal még az alkotók életéből készült filmeket is ide sorolja), de ami nálam még fél pont levonással járt, hogy képanyagként mindössze néhány alkotás szerepel. Nade a szöveg azért ez mégse annyival rosszabb, hogy indokolja, miért én vagyok ennél a könyvnél az első értékelő.

1 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!