HatárŐrség

Rovatgazda
!

A HatárŐrség rovatának szerkesztésekor igen nagy (ha épp nem a legnagyobb) kihívás, hogy ne csak azokról essék szó, akiket sokan olvasnak, vagyis benne vannak a köztudatban, hanem kevésbé ismert szerzők is valahogy reflektorfénybe kerülhessenek. Ez mindig olyan mértékben sikerül, ahogyan ti, kedves molyok értékeltek, karcoltok olvasmányaitokról.
Mióta szerkesztője vagyok ennek a rovatnak, nagyon sok névvel találkoztam, akikről eddig nem is hallottam, és akik bizony-bizony alapos szemrevételezésre méltónak tűnnek. Ritkán kapok érdemi visszajelzést a rovatról, viszont volt már rá példa, hogy a rovat által sikerült felhívnom néhányatok figyelmét olyan szerzőkre, alkotásokra, akik és amelyek addig a nemtudás jótékony leple alatt leledztek. (Nem, most nem olyan rovat lesz, mert épp nem voltak aktuális friss tartalmak ehhez.)
A csillagozásokból úgy tűnik, van néhány állandó olvasója a rovatomnak. Arra gondoltam, a rovat alatt hozzászólásban esetleg odaírhatnátok, ti, kedves olvasók, hogy a HatárŐrségben miről olvasnátok szívesen, és lássuk, hátha valahogy megvalósítható lenne. Szóval: ne fogjátok vissza magatokat!


>!
KATARYNA 
Egy költő – egy vers

Kovács András Ferenc:
Litánia

Miként az ujjak más ujjak közé
Fonódva szinte összefekszenek:
Csak úgy. Szorítja, nyomja, összefogja
Egyik dolog a másikát… Amint
Megíratott… Akárha volnánk éjszakák,
Napok, szerelmes ujjak párbeszéde…
Ujjperc a perchez, lét a pillanathoz:
Úgy elvegyülni és kiválni végül.
Úgy lesz egésszé, lassan összeáll majd
Eggyé világunk – semmihez simul,
Mint hallgatag kés megszegett kenyérhez.
Élet halálra fordul, összefér,
Egymásra nyílik, már-már összeér:
Egymásra néz két reszkető tenyér.

!

Most pedig kezdjük januári visszatekintésünket.
Reményik Sándor neve valószínűleg sokak számára ismerős, ha máshonnan nem, akkor a közhelyessé tett Templom és iskola című alkotásáról. Most egy másikat emelnék ki, mégpedig az Ady-hommage-át. (Lehet, klasszikus értelemben nem hommage a lentebb idézett vers, de azt hiszem, mégis megközelíthető akként, főképp az alábbiak ismeretében.)
Ady Endrét is szívesen tudjuk partiumi költőnknek, s az összmagyar irodalmi kánon is igen szívesen öleli keblére. De mi köze volt Reményikhez?
Nyilván kortársakként ismerték egymást, viszont ez még nem jelent semmit, nem kötelező emlékverset írni. Hogyha elkezdünk Adyt és Reményiket olvasni, valószínűleg az lesz, hogy az egyiket kedveljük, a másikat meg – maradjunk annyiban, hogy nem annyira. Ugyanis nagyon eltérő a stílusuk, a világlátásuk. Reményik kezdetben „bizalmatlan” volt Adyval kapcsolatban, majd évek múltán „költészetének eredetisége és kifejezőereje őt is megérintette, végül is elismerte”. Aki ennél is többet szeretne olvasni erről a témáról, annak ajánlom Pomogáts Béla vonatkozó írását: http://www.kortarsonline.hu/2011/07/remenyik-sandor-es-…


>!
robinson P
Egy költő – egy vers

Remenyik Sándor: A megbékélt Ady Endrének

Aki messze vágyik,
Csak hazáig ér el,
Ha nem selyemszállal:
Köt a rög kötéllel,
Koporsókötéllel.

Aki pártos szívvel
Önszívére lázad,
Föld alatt lel végül
Ősi hazát, házat,
Nyugodalmas házat.

Aki tépegeti
Mint egy nyűgöt, átkot,
Szívében hordozza
Az a magyarságot,
Igaz magyarságot.

Akinek magyarul
Muzsikál a vére,
E bús szerelemtől
Nincsen menekvése,
Sehol menekvése.

Majd ha a sírodon
Friss tavaszi hajtás
Nő – Te is belátod:
Így van ez jól, pajtás,
Így van ez jól, pajtás.

Melocco Miklós: Ady-szobra Debrecen, Székelyek Parkja

!

Maradjunk még kicsit a helikoni közösségnél. Szentimrei Jenő a huszadik század elejének-közepének jelentős irodalmi alakja volt. Elsősorban nem író-költő ember volt – írja róla Gálfalvi Zsolt Szentimrei Jenő költészete c. munkájában (http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf3946.pdf) –, hanem fáradhatatlan irodalomszervező, lapszerkesztő, publicista, újságíró. Bár a Molyon kevesen ismerik és olvassák alkotásait, aki szereti a múlt század elejének irodalmi stílusát, a múlt és jelen allegorikus kapcsolatának kifejeződését, annak érdemes mégis ismerkednie a prózájával. @eme ajánlása legyen a „reklám”:


>!
eme P
Szentimrei Jenő: Ferenc tekintetes úr

A harmincas évek Erdélyének magyar irodalma viszonylag gyakran nyúlt a történelem és kultúra nagy alakjaihoz, eseményeihez, hogy a jelen kérdéseire, problémáira választ keressen, vagy egyszerűen példákat, párhuzamokat kutasson fel. Úgy érzem, Szentimrei választása nem véletlenül esett Kölcsey alakjára és korára. Egyszerre jellemző mindkét periódusra az idegen uralomnak való kiszolgáltatott helyzet, de egy kulturális, irodalmi forrás-pezsgés beindulása is, a cselekvő magatartás fontosságának felismerése, mely egyedüli esélye lehet a megmaradásnak. A főhős Kölcsey és különböző szerepei (magánéleti, közéleti, írói) is mintha alkalmasak lennének az erdélyi magyarság vagy a magyar értelmiség helyzetével való párhuzamra. Hol az élet sodrásán kívül rekedő, magányra, árvaságra ítélt emberként találkozunk vele*, hol lelkes és harcos, ám bátor recenziókat író, józan, sőt néha csüggedő és pesszimista közemberként. Az erdélyi közérzés szinte minden rezdülése fellelhető ebben a regényben, anélkül, hogy a témaválasztáson kívül bármivel is utalna rá.
Mindez csak most, az értékelés írása közben bukkant fel bennem, maga a regény sima, a hagyományos elbeszélésmódot követő életrajz, amely elsősorban a magánember Kölcseyt hozza közelebb hozzánk. A költő csak az utolsó harmadban lép fel közéleti szerepben, itt mintha tankönyvszerűbbé válna a regény, stílusa kevésbé élvezetes, plasztikus, mint az elején, ahol életszerű, anekdotákkal teletűzdelt narratívában rajzolja meg nemcsak Kölcsey, de környezetének megannyi alakját is. Emlékezetesre sikerült Panna, a szolgáló-pótanya portréja, Berzsenyi makacs-nyakas, vagy Virág Benedek tisztelettel körülövezett alakja, ez utóbbi zamatos tiszai nyelvjárásos ö-zése. (mert a sok é bettől mög löhet bolondúnyi). Megidézi a Debreceni Kollégium életét, Csokonai alakját, Kazinczyt, nemcsak nyelvújító és irodalomszervezői minőségben, hanem kerítőként is. Szemere Pálról, a jóbarátról olyan remek portré készül, hogy az embernek kedve lesz azonnal utánanézni, olvasgatni róla, tőle. De nemcsak a kölönböző alakokat, a kort is jó érzékkel idézi meg Szentimrei, egyrészt ki-kitekint a korabeli Európára, másrészt szereplőinek miliőjét is jól építi fel, megismerkedünk a kor etikettjével, öltözködési, étkezési, örökösödési és egyéb szokásokkal, a már legendássá vált himlőkezeléssel ésatöbbi.
A középpontban persze mégis a művész, a kultúrateremtő és –szervező alakja áll, a maga hétköznapi, emberi problémáival, nélkülözéseivel, felelősségtudatával, elhivatottságával, küzdelmeivel.
Szerettem olvasni Szentimrei regényét, még ha sokaknak kissé idejétmúltnak tűnne is.

* a magány, elszigetelődés a regény egyik fontos motívuma, nemcsak Kölcsey alakjához, karakteréhez kötődik, hanem a kor íróihoz általában. A kapcsolattartás nehézségei, a ritka találkozások, a heteken át várt levelek, a kommunikációhiány, a provincializmusba való süllyedés fenyegetésének emlegetése ugyancsak a fő áramtól elszakadt erdélyi magyarságot, kultúrát, irodalmat juttatja eszünkbe.

!

Szentimrei Jenő volt bizonyos szempontból mentora, de mindenképp eszmei támogatója Péterfy Gergely és Péterfy Bori dédpapájának (aki akkor még természetesen nem volt nagyikorú ;-) ). Áprily Lajos (polgári nevén: Jékely) költő ugyanis kiállt Ady Endre stílusa és világlátása, -láttatása mellett, s ha ez még nem lett volna elég, ő maga is modern hangú verseket közölt (1909-et írtak ekkor). Felteszem, mondanom sem kell, megrovásban részesült. Majdnem tíz éven át nem publikált, majd verseit Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közölte az Új Erdély című periodikában. Ekkortól indult el nyilvános irodalmi pályafutása.


>!
Renáta_Kovics
Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha Áprily Lajost fogok olvasni, s most is csak egy kihívás kedvéért tettem meg. :) Nem mondom, hogy megbántam, aranyos erdei történeteket és verseket tartalmaz. Városi gyerekként jó volt ilyen témában olvasni, bár pont azért, mert én nem vagyok ennyire szerves kapcsolatban a természettel (sőt, a 21. században talán már senki sem), kicsit távolinak éreztem ezt az „érintetlen” világot. A történetek ugyan állatokról és vadászatokról szóltak, de sokszor kihallatszott a szerző élete (gyermekkori emlékek, az öregedés megélése, stb.), a versek pedig olyanok, amilyeneknek lenniük kell: ritmusuk van és rímelnek. :D
Természetkedvelőknek, erdőjáróknak és érdeklődőknek kifejezetten ajánlom, különös hangulatot teremt ez a kis könyvecske. :)

!

Maradjunk Erdélynél, de ugorjunk egy nagyot korban és stílusban.
A Mészöly-díjat idén Szabó Róbert Csaba kapta Alakváltók című regényéért (https://moly.hu/karcok/845796).
Aki szereti az ötvenes években játszódó cselekményeket, illetve érdekli az adott kor társadalmi berendezkedése, valamint az, hogyan lehet, hogy a tébolyt hozó szárazságban mégsem tébolyodik meg senki, mindenképp vegye kézbe az alkotást, @balagesh értékelése (https://moly.hu/ertekelesek/2174303) is arról tanúskodik, nem kíván megbánást az ilyen döntés.
@Ciccnyog karcából úgy tűnik, hogy ez a regény érdekes random társadalmi interakciókat és szocializációs helyzeteket tud teremteni: https://moly.hu/karcok/853766.
Ugyancsak az ő értékelése viszont arra enged következtetnünk, nem kell feltétlenül a történelmi témák iránt érdeklődő legyen az olvasó. Kis kitartás a nehezen beinduló történet mellett, és a szöveg egyszercsak beszippant:


>!
Ciccnyog IP
Szabó Róbert Csaba: Alakváltók

Engem ez a téma sosem érdekelt (de általában a történelem bizonyos időszakai sem) – sajnálom –, és meg is ijedtem az első résznél, hogy nem is tudja érdekessé tenni számomra, eléggé untam, most mi lesz, aztán olvastam tovább, lesz ami lesz, és a második résztől már nem nézegettem se jobbra, se balra, nem mentek listák, feladatok a fejemben, magába szippantott a szöveg, nagyon élveztem. A szerző stílusa kifogástalan, nagyon jól felépítette a regényt, úgyhogy nagyon örülök, hogy nem adtam fel az elején, mert ennek ellenére is egy nagyon jó kortárs műnek tartom, és én azért elég kemény tudok lenni, engem nem lehet csak úgy megetetni bármivel. Most evés közben jött meg az étvágy, de így volt jól. Olvassátok!

!
>!
ppeva P

Egy rémálom, ami majd jól végződik.

(első mondat)

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik Egy kitelepítés története

!

Selyem Zsuzsa irodalomtörténész Moszkvában esik című kötetét többen értékelték január folyamán. A kitelepítéstörténet nem szokványos szempontból közelít a történelmi fordulatokhoz. A tavalyi év novemberében Marosvásárhelyen volt egy író-olvasó találkozó, amelyen szó esett néhány, az olvasókat érdeklő miértről is. Például arról hogy mennyire lehet dokumentumnak tekinteni a Moszkvában esik anyagát, főleg annak fényében, hogy állatok kerülnek elmesélői pozícióba. Habár van dokumentumértékű emlékirat beemelve a szövegbe, mégis „szépirodalomként” kell tekinteni a műre, amelyben nagyon sok az „empatikus fantázia”. Selyem Zsuzsa valami „számára autentikusat” akart elmesélni, nem akart sem klasszikus mártírtörténetet, sem „állatos könyvet” írni. (Bővebben:. https://www.helikon.ro/selyem-zsuzsa-estje-marosvasarhelyen/)
@Kek kritikai meglátásait december folyamán fogalmazta meg a regényről (https://moly.hu/ertekelesek/2234716), melyben több kifogását is elősorolta.
Megnyugtató, hogy többféle vélemény is előkerült Selyem könyve kapcsán, hisz mint minden esetben, most is azt jelzi, nemcsak olvasnak a molyok, hanem gondolkodnak, reagálnak, illetve viszonyulnak is valahogy a szöveghez.
(A képen a dálnoki Beczássy-kúria látható, a fotót Hlavathy Károly készítette. Forrás: Hereditatum.ro)


>!
dacecc P
Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik Egy kitelepítés története

Azóta foglalkoztatott ez a könyv, mióta megláttam fellógatva az Írók Boltja kirakatában az igényes, letisztult borítót. Aztán a melléfüggesztett rövid ajánló véglegesen meggyőzött, hogy el kell olvasnom. Mást kaptam, mint amire számítottam. Ez jelent jót is, rosszat is, de többnyire azért jót. A nézőpontok szokatlansága üdítően hat, meglepő és izgalmas, ahogy különböző állatok szemein keresztül látjuk a történetet. Ez a koncepció ad az írónőnek egy elég tágas keretet, és ő remekül él is vele: ironizál, meghökkent sokszor a móddal, ahogy megszólaltatja narrátorait, mindezzel egy messzemenően pontos és rendkívül tiszta történetvonalat létrehozva, ami tényleg működőképes. A narrátorok egyszerűsége, kívülállósága termékeny talaj a diktatúra ábrázolására, kiterjedt tudatként funkcionálnak, s bizonyítják: a diktatúra nem csak az embereket érinti, mindenre hatással van, ami él és mozog.
Azonban erőssége bizonyult a könyv gyengeségének is. Az amúgy tényleg eltalált formának rendelődik alá az egész könyv, ami miatt a történet gyengült, egyszerűbb, sematikusabb lett. Az egész olvasási élmény azonban ettől függetlenül is nagyon izgalmasnak bizonyult, mindenképp fogok még olvasni az írónőtől.

!
>!
_Eriii P
Bleeding Bride

Ma végre eljutottam @Bleeding_Bride -hoz. Szavakba nehezen tudom kifejezni azt az érzést, amikor egy kedvenc írónőddel leülsz kávézni és végre alkalmad nyílik személyesen is megismerni őt. Végre személyesen is láthatod, megcsodálhatod, hogy kedvenc könyveid milyen elméből fakadtak. Tudtam, hogy egy igazán belevaló, szabadszájú, barátságos csajjal fogok találkozni, de minden képzeletet felülmúlt a találkozás. Ha nem szégyelltem volna tuti kezdek sikítozni és tapsikolni, no meg ugrálni :D Gyönyörű könyvekkel lettem gazdagabb. 3 aláírt @Bleeding_Bride -os könyv, plusz két könyvjelző. spoiler Azon kívül mivel megígértem az írónőnek, hogy minden hónapba elolvasok egy sárga lapos könyvet, felpakolt igazán ritka kincsekkel. Víííí spoiler nagyon-nagyon boldog vagyok. spoiler meg wááááá micsoda spoiler
Köszönöm szépen ❤❤❤ Imádás van :)

4 hozzászólás
!

Bleeding Bride két, a gótikus irodalmi irányzatba besorolt kötetét 90, illetve 95%-ra értékelték a molyok. A Fekete Fivérek című alkotást a tavalyi év folyamán, az eredeti megjelenésétől számított negyedik évben másodjára is kiadták. Ez laikusként nézve is nagyszerű dolognak mondható, a könyvpiacot tekintve pedig már-már hihetetlennek tűnik. És nem is akármilyen ez a második kiadás, hiszen nemcsak a címben történt egy apró módosítás, hanem bekerült egy előszó, illetve molytagok értékelése is bekerült a kiadványba. @Daniel_U_K értékelésével ajánljuk a regényt, melyből kiderül, hogy ő már mozivásznon is elképzelte a molyoknak is nagyon tetsző alkotást:


>!
Daniel_U_K
Bleeding Bride: Fekete fivérek

Örülök, hogy végül úgy döntöttem, hogy megrendelem ezt a könyvet. Legelőször a borítója ejtett rabjául, már az is elvarázsolt.
Bevallom, az elején szenvedtem oldalról-oldalra. Nem volt könnyű olvasni, mert az a része nagyon művészi volt. Gyorsan ugrált a cselekmény térben és időben, nehéz volt kitalálni, hol is járhatok, nehéz volt magam beleélni a történésekbe. Teljesen homályos volt a kép az elején, ez köszönhető annak a vonásának, hogy az ikrek személyét szinte egynek tekinti .- azaz nem vált alanyt, ha éppen a másik kezd csinálni valamit. Ez egy kiváló megoldásnak hangzik – mivel ikrek, ezért szinte egy személynek szémítanak-, az is, csak megnehezítette az olvasást.
Volt egy-két pillanat, amikor átsuhant az egyemon, hogy abbahagyom az olvasást – szerencsére nem így tettem. Rengeteget változik a mű a vége felé haladva, stílusban és látásmódban is. Az elején azt hittem, hogy egy olyan íróval van dolgom, aki szenved a világban, elege van mindenből és mindenkiből, csak ezt látja. Aztán hirtelen megjelenik a könyvben az öröm is- egy gyermek formájában. Innentől kezdve lopta be magát a szívembe. Már nemcsak az áradt belőle, hogy nincs értelme az életnek és csak szenvedés, hanem megjelent az élet másik oldala is – amit sokszor csak alapnak, magának értetődőnek tekintünk.
Így a könyv kinőtte magát egy igazi és élethű, valóságos történethez, ami megtörténhet, sőt lehet, hogy meg is történt. A végén úgy éreztem, hogy az író nincs benne a történetben – avagy nem a saját érzéseiről ír, vagy legalább nem a jelenlegi állapotáról – hanem kivülről szemléli, mint egy közeli ismerős, barát. Ez tette igazán hitelessé.
Szóval nyugodtan besorolhatjuk ezt a történetet a drámák közé, amelyek az átlagos életről szólnak, és arról, hogyan jelenik meg ebben az öröm és a szenvedés.
Végezetül úgy gondolom, nem mutatna ez a könyv rosszul a mozivásznon se, jó pár embernek okozna mély-könnycsepegtető pillanatot.

Ha hezitálsz azon, hogy elolvasd-e, akkor kezd bele most, és ne hagyd, hogy legyűrjön az eleje, mert hiba lenne kihagyni a végét ;)

!

Búcsúzom abban a reményben, hogy most is sikerült valami újat is mutatnom a ti tartalmaitok segítségével. A legközelebbi viszontlátásig csengjen még lelkünkbe a Zelk-vers.


>!
Lunemorte MP
Egy költő – egy vers

Zelk Zoltán: Tizennégy sor

Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
másfél ezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifju szépség,
hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték –
oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!

kép: Ferdinando Scianna


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!