Forever Young Adult – Kaland és Fantasy

Rovatgazda
!

Sziasztok!

Kezdjük kalandos és fantasztikus regényekkel az új évet! Az elmúlt években elég sok olyan young adult korosztálynak szánt regény íródott a fantasy zsánerén belül, amelyekben a kaland, a kalandozás központi szerepet játszik. Én kifejezetten szeretem, amikor nem egy helyben toporgunk egy történeten belül, hanem útra kelünk, és bejárjuk az író fejéből kipattant világot.

            JANUÁR – Kaland és Fantasy

A FANTASY fő jellemzője, hogy a tartalma (történet/kép/hang) többnyire olyan elképzelt, mitikus jellegű, valamilyen tekintetben mindig irreális, az író által teremtett, csak annak fantáziájában létező alternatív világokba mint keretbe van ágyazva, mely felépítésében, fizikai és etikai törvényeiben, értékeiben, élőlényeiben, rokonságot mutat a vallások és mítoszok által megteremtett képzeletbeli világokkal. A fantasy ezek felépítésében – írótól, műtől függően – egyaránt (akár egyazon műben is) merít a gótikus romantika történeteiből, a középkori lovagvilág hősi énekeiből és lovagregényeiből, az ókori és kora középkori – különösen az északi, kelta, germán, skandináv – mítoszokból és eposzokból, illetve a vele rokon (de nem azonos) science-fiction műfaj által teremtett világokból. (Forrás: wikipédia)

Jó olvasást a rovathoz!


>!
Reelka

Egyszerű, békés népek vagyunk, nem birizgál a kalandvágy. A kaland kellemetlen, zavaró, nehézkes. Lekéssük miatta az ebédet!

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zsákos Bilbó
!

Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei

    Besorolás:

        YA, Kaland, Fantasy / High fantasy, Mágia

Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte. Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől. A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét.

Elsőre a könyv elképesztően szép borítója fogott meg, aztán beleolvastam a kiadó oldalán az első pár oldalba, és megfogott magának a könyv. Drámai, kegyetlen, tele van mágiával, daccal és ellenszegüléssel. Az afrikai kultúra pedig különösen egyedi hangulatot kölcsönöz a könyvnek!

A regény GoodReads Choice Awards 2018 díjat nyert Debütáló író kategóriában.


>!
Váczi_Fanni
Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei

Új kedvencet avattam. Nagyon tetszett ez az egész mágia visszaszerzési dolog. Zélie karaktere eléggé összetett volt és olykor nem voltam biztos , milyen reakciót várjak tőle. De azért eléggé jól hozta a bizonytalan hős szerepét. Amari és Tzain számomra az elején nem voltak annyira érdekesek ,de a végére azért mind a ketten megmutatták kik is ők valójában , egy igaz királynő és egy vérbeli kapitány. Inan karaktere viszont számomra rejtély volt, de azért eléggé felkeltette az érdeklődésemet, mondhatni ő érte izgultam a legjobban. Akik romantikát keresnek ebben a könyvben ,azoknak jut is egy kevés, de ingább vérbeli fantasy rajongóknak ajánlanám ezt a művet.

!

Alwyn Hamilton: A homok leánya

    Besorolás:

        YA, Kaland, Fantasy / High fantasy, Disztópia, Mágia, Romantikus

Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva, vagy nő.
Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal. Főszereplőink: Egy mesterlövész, egy álmodozó és egy piszok jó hazudozó.

Egzotikus világfelépítés, gyorsan pörgő események, izgalmas történetszövés, szóval ha olyasvalaki vagy, aki nem szereti az üresjáratokat a történetekben, akkor ezt a könyvet különösen ajánlom! Persze picit klisés, és a tipikus YA hősnő főszereplő kicsit bosszantó, de összességében egy különleges élményre számíthat A homok leánya olvasója!

A regény GoodReads Choice Awards 2016 díjat nyert Debütáló író kategóriában.


>!
Bajnoczianna 
Alwyn Hamilton: A homok leánya

A sivatag homokjában is találhatunk igazi kincset. Nekem ez jutott eszembe erről a történetről mikor befejeztem. A borító már az elején elvarázsolt engem. Ez a világ új volt de mégis pozitív élményt nyújtott, hisz a váratlan események színhelye ahol a varázslatnak is megvan a helye.
Sikerült a sivatag és jin-nek világába bele csöppeni egy kalandos történeten keresztül. Amani és Jin aranyos páros voltak. Különösen tetszett hogy Amani igazán talpra esett lány volt, nem igazán félt. Ha hibázott is abból tudott tanulni, ennek köszönhetően pedig sokat fejlődött a történet során.

!

Leigh Bardugo: Six of Crows – Hat varjú

    Besorolás:

        YA, Kaland, Fantasy, Antihős, Mágia

Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást… A csapat leendő tagjai: Egy bosszúszomjas elítélt, egy szerencsejáték-függő mesterlövész, egy különleges múltú szökevény, egy Kísértet néven ismert kém, egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő és egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényen kívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

Ritkán olvasok olyan történeteket, amelyekben a főszereplők rosszfiúk/-lányok, de a törvény betartását kedvelő karakterekkel nehéz megszervezni egy betörést!

„Különleges világfelépítés, borongós hangulat, erős karakterek, izgalmas cselekmény.” – ahogy @FSzK is írja az értékelésében (https://moly.hu/ertekelesek/2960048).


>!
Oliver_Grey
Leigh Bardugo: Six of Crows – Hat varjú

Sejtettem, hogy nem fogok csalódni. És így is lett. Nagyon pörögtek az események…egy perc lassítás sem volt. Ez a sötét, visszataszító világ amiben a bandák uralják az utcákat snassznak tűnhet, de nem ebben a könyvben. Tetszettek a karakterek, a story, és főként az, ahogy az egész elő volt adva. Alig várom a második részt.

!

(A képen a trilógia látható. Forrás: Paste Magazine)

Erika Johansen: Tear királynője

    Besorolás:

        YA, Kaland, Fantasy / High fantasy, Mágia, Disztópia

A tizenkilenc éves Kelsea Glynn pontosan olyan, mint a többi hasonló korú lány: engedetlen, meg van győződve a saját igazáról és mindig mindent jobban tud az idősebbeknél. De tőlük eltérően ő éppen egy királyságot készül megörökölni: egy királyságot, ami korrupt, romlott és veszélyes. Vagy a legrettegettebb uralkodójává válik, vagy már az első héten orgyilkosok áldozata lesz – minden rajta múlik, és azon, hogy milyen döntéseket képes meghozni.

Érdekes világfelépítés, szerethető főhős, ám nem teljesen tündérmese a regény, ugyanis felbukkan a történetben a prostitúció és a rabszolgaság is. A történet különlegessége, hogy napjaink után játszódik, mégis olyan, mintha egy középkori környezetben követnénk Kelseat.


>!
RoseMarry
Erika Johansen: Tear királynője

Egy nagyon jó olvasmány volt. A sztori gyorsan haladt, és egyik esemény követte a másikat. Tetszett, hogy több ember szemén át követhetjük az eseményeket.
Kelsea egy rokonszenves főhős volt; bátor, okos, szereti a könyveket ez volt a legpozitívabb benne, és végre egy nem túl tökéletes, hanem egy abszolút átlagos külsővel rendelkező lány :D
A kedvencem egyértelműen Buzogány lett, tetszett benne a jó megfigyelőkészsége. Érdekes szereplő volt még Kísértet is, akinek a személyére nagyon kíváncsi vagyok.

!

(A kép @K_A_Hikari alkotása!)

Lana Millan: Raziel

    Besorolás:

        YA, Fantasy, Kaland / Urban fantasy, Humoros, Démon/Angyal, Romantikus

Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve, üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.

Ez a regény a kakukktojás, mert urban fantasy egy high fantasyk uralta rovatban, viszont ha nem nyerték el az eddig felvonultatott mágia uralta világokban kalandozó főszereplők a tetszésedet, akkor ez a te könyved! Humoros, könnyed, vidám történet egy magyar írónő tollából.


>!
Ency_moly P
Lana Millan: Raziel

Lana Millan: Raziel Egy angyal az élet küszöbén

A könyv borítója szerelem volt első pillantásra, így késztetést éreztem, hogy mielőbb megszerezzem. Később az értékelések nem túl magas százaléka egy kicsit elkedvetlenített, így halogattam az olvasást. Szerencsére pozitívan csalódtam! Persze vannak hibái, de engem többnyire szórakoztatott. Már amikor nem Raziel nyavalygása miatt kezdtem kaparni a falat kínomban. Raziel neme engem is meglepett. spoiler Emiatt valamivel nehezebben vettem fel az események fonalát. Raziel nekem egy kicsit sok volt, ezért nem tudtam a szívembe zárni. Kendrát és Beladert sokkal jobban kedveltem. A történet nem volt rossz, csak egy kicsit túl sok műfaj tette tiszteletét benne, így egyik sem igazán tudott domináns lenni. Sem izgalomból, sem misztikumból, sem romantikából nem szenvedtünk hiányt. A befejezés nekem nem igazán tetszett. A függővéget sem szeretem, de ez inkább olyannak tűnik, mintha egyszer csak írás közben félbe maradt volna. Nem tudom, hogy lesz-e folytatás, ha igen, valószínűleg el fogom olvasni.

!

Várva várt YA megjelenések (magyar verzió)

« DECEMBER+JANUÁR »

Dhonielle Clayton: The Belles – A szépség ára – fantasy, mágia
Alice Broadway: Ink – fantasy, disztópia
Emery Lord: Minden velünk kezdődött – realista, romantikus
Bianca Bellová: Tó – disztópia, weird fiction, fantasy, misztikus
Charlie Higson: The Enemy – Felnőttek nélkül – disztópia, posztapokaliptikus, kaland, horror
Róbert Katalin: Válassz engem! – LMBT+, romantikus
Kerstin Gier: Fellegszálló – realista, ünnepi, humoros
Jenna Evans Welch: Love & Luck – Szerencsés szerelem – realista, romantikus
Leigh Bardugo: Six of Crows – Hat varjú – fantasy, kaland
Jay Asher: What Light – Micsoda fény! – realista, romantikus, ünnepi
Jutta Wilke: Roofer – kaland, romantikus
Kristen Ciccarelli: Az utolsó Namsara – fantasy, romantikus


!

Várva várt YA megjelenések (angol verzió)

« DECEMBER+JANUÁR »

M. K. England: The Disasters – sci-fi, LMBT+
Arwen Elys Dayton: Stronger, Faster, and More Beautiful – Sci-fi, Utópia, Novellák
Margo Ryerkerk: The Nutcracker Curse – low fantasy, mese, népmese-adaptáció
Wendy Higgins: Kiss Collector – romantikus, realista
Olivia Hinebaugh: The Birds, The Bees, and You and Me – realista, romantikus, LMBT+ (aszexualitás)
Kara McDowell: Just for Clicks – realista, romantikus
Amy Ewing: The Cerulean – fantasy, lmbt+
Caleb Roehrig: Death Prefers Blondes – misztikus
Katie McGarry: Only a Breath Apart – realista, romantikus
A. G. Howard: Stain – fantasy, retelling/átdolgozás
Sabina Khan: The Love & Lies of Rukhsana Ali – realista, lmbt+
Joanna Ruth Meyer: Echo North – fantasy, romantikus
Emma Mills: Famous in a Small Town – realista, romantikus
Karen M. McManus: Two Can Keep a Secret – realista, krimi, thriller
Brigid Kemmerer: A Curse So Dark and Lonely – fantasy, retelling/átdolgozás
Leigh Bardugo: King of Scars – fantasy, mágia

A végére pedig egy igazi YA-trilógia jubileumi kiadásának csodás borítói @Lobo jóvoltából!


>!
Lobo P
Borítómánia

10 éves jubileumi kiadás
Suzanne Collins: Az éhezők viadala, Futótűz, A kiválasztott

Kapcsolódó könyvek: Suzanne Collins: Az éhezők viadala · Suzanne Collins: Futótűz · Suzanne Collins: A kiválasztott

Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Suzanne Collins: Futótűz
Suzanne Collins: A kiválasztott
6 hozzászólás
!


>!
Ibanez MP

Merüljünk és merítsünk együtt! listáról olvasós olvasós téma szerint

Elolvasandó könyvek száma10
Elkezdődött2019. január 4., 22:23
Jelentkezés vége2019. október 31., 23:59
Véget ér2019. december 31., 23:59

Sziasztok!

Annyi jó könyv kerül ajánlásra, említésre vagy akár hosszabb elemzésre a Merítés hasábjain, hogy úgy gondoltam, csináljunk idén is egy kihívást hozzá, hátha ti is rábukkantok igazi gyöngyszemekre :-D Összegyűjtöttem a legtöbbször megjelenő (vagy megjelent) Merítés rovatok listáját. Összesen 28-at. Ezekből kell 10 rovatból olvasni az alábbiak szerint.

A kihívásban részt vevőknek kisorsolok 5 rovatot, melyekből el kell olvasni 1-1 könyvet, amely említésre került benne. A ××× csillaggal alatt lévő négy rovatból – mivel kevesebb megjelenésük volt – csupán egy kerülhet a kisorsoltak közé.

A fennmaradó 5 rovatból szabadon lehet választani, viszont 3 nem egyezhet a már kisorsolt rovatokkal, 2 viszont igen (viszont az a kettő nem lehet ugyanaz, tehát triplázni nem ér).

Az extra csavar: egy könyvnek a Könyvajánlói listáról kell származnia (ezeket a rovatszerkesztők ajánlották a rovataikban, tehát ha megvan a könyv, megvan, melyik rovatban szerepelt). A listát itt találjátok:
https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

Példa:
kisorsolt öt rovat: Kortárs magyar, Klasszikus magyar, Sportrovat, Sikerkönyvek, Sci-fi
három szabadon választott: a fenti öt egyike sem, de például Világklasszik, Bűnügyi rovat, Tudomány
kettő szabadon választott: klasszikus magyar (ismétlés), Világklasszik (ismétlés)
Választott könyv: Isaak Babel: Lovashadsereg (Világklasszik)

A kiválasztott könyveknek rovatonként összesen minimum 120 oldalasnak, illusztrált kötetek esetén 150 oldalasnak kell lenniük! Tehát például választhatsz meséket a MolyMazsolázó rovatból, de ha nincs meg az oldalszám, akkor annyi, a rovatban említett mesét kell olvasnod, hogy a végén az összes oldalszám meglegyen! Így nincs kizárva a rövidebb verseskötet sem, csupán többet kell olvasni hozzá!

Újraolvasás most NEM ér! A könyvekről én és a könyv linkeket kérek, részletes értékeléssel (legalább 4-5 mondat, kifejtve, miért és mi tetszett a könyvben), hozzászólásban, egyben. Választhatsz a már megjelent Merítés számok bármelyikéből, illetve a 2019 során megjelenő számokba bekerülő könyvekből is! A kihívás kezdetétől olvasott könyveket fogadom el!

KÉREM az új jelentkezőket, hogy kérjenek dobást tőlem, hogy melyik rovatból kell olvasniuk! :-D

A rovatok:
1. Kortárs magyar irodalom
2. Klasszikus magyar irodalom
3. Versrovat
4. Határőrség
5. Tudomány
6. Hónap magyar írója
7. Holnap külföld írója
8. Kortárs Világszép
9. VilágKlasszik
10. MolyMazsolázó
11. Sportrovat
12. Sci-fi
13. Bűnügyi rovat
14. Sikerkönyvek
15. Forever Young Adult
16. Molyrágta Történelem
17. Utak a hegyre
18. Kölcsönkapott beszélgetések
19. A képzelet birodalmai
20. Világolvasó
21. Kötelező-felfedező
22. KaleIDÉZkóp
23. Fényőrség
24. Kopogtatás nélkül
×××
25. Film-színház-muzsika
26. Posztmodern szemüvegen át
27. KoMolyZene
28. TOPoszvadászó

A Merítést itt találjátok:
https://moly.hu/merites
(a korábbi Merítés számokat pedig a lap aljára görgetve éritek el)

Kihíváskép: spoiler
Plecsnikép: spoiler

Jegyzetek

30 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!