Forever Young Adult – Erős női főszereplők

Rovatgazda
!

Sziasztok!

Az előző hónapban megbeszéltük, hogy a témáját, illetve a műfaját tekintve a Young Adult bármi(lyen) lehet. Februárban a realista romantikus regények kaptak nálam főszerepet a Valentin-nap miatt, márciusban viszont az erős hősnők kerülnek előtérbe a Nőnap miatt!

A young adult korosztálynak már megvannak a maguk példaképei, a maguk hősei, de egy-két jó példa sosem árt. Én személy szerint borzalmasan idegesítőnek találom azokat a regényeket, amik nagyon jó alapkoncepcióval rendelkeznek, ráadásul egy izgalmas és jól kitalált világban játszódnak… a főszereplőt pedig agyoncsapnám egy péklapáttal, mert annyira nyafka! Szenteljük a hónapot az önmagukért és másokért kiálló, vesztes helyzetben sem picsogó, kemény csajoknak!

                Március – Erős női főszereplők

(A tematikus rovatok után megtalálhatóak az állandónak szánt cikkek is.)


!

Mitől erős egy női főszereplő?

Leginkább attól, hogy nem futkos sikítozva körbe-körbe egy probléma hallatán, láttán. Nem megy a többiek agyára, képes önállóan megoldani a gondokat és nem kell kézen fogva átvezetni egy zombi apokalipszisen. Ha megkérdezik, hogy melyik női karaktert tartom a legesetlenebbnek, akkor egyből beugrik Rentai Renáta (Reni) képe a A Szent Johanna gimi sorozatból. Az első néhány részben a guta ütögetett a leány picsogásától… Persze jobb nem lett, hanem szimplán magával ragadott a sorozat (és Cortez).

Az erős főhősnők önállóak, kemények, kitartóak és nem hagyják, hogy megmondják nekik, hogyan éljenek, mit gondoljanak. Néha az is elég, ha…

– csak simán képesek életben maradni a múltba kerülve (Claire Randall – Outlander);

– elég intelligensek ahhoz, hogy életben tartsák a barátaikat (Hermione Granger – Harry Potter sorozat);

– elég eltökéltek, hogy az életük árán is kitartsanak valaki mellett (Rose Hathaway – Vámpírakadémia) vagy

– makacsok bár, de képesek önmagukat is beáldozni egy nagyobb jó (vagy a saját családjuk) érdekében (Katniss Everdeen – Az éhezők viadala-trilógia).


>!
betarix

– Mindig tedd azt, amit félsz megtenni – kiáltok.
– Ez egy segghülye mottó! – kiabál vissza Mirren. – Mondtam már, hogy az!
Bebizonyítom, hogy erős vagyok, mikor pedig mindenki betegnek gondol.
Bebizonyítom, hogy bátor vagyok, mikor pedig mindenki gyengének gondol.

159-160. oldal

!

Moira Young: Blood Red Road – Vérvörös út
    Besorolás:
        YA, Fantasy, Disztópia, Posztapokaliptikus, Kaland, Romantikus, Erős főhős

Én nagyon bírom a tökös, erős karaktereket, a jól felépített (háttér-)sztorikat / élettörténeteket és az egyedi világokat. Kedvelem a folyamatosan pörgő eseményeket, a meghökkentően kegyetlen pillanatokat és – úgy általában – a jól megírt YA-disztópiákat. Imádtam ezt a könyvet, rekordidő alatt kiolvastam!

A történet főszereplője a 18 éves Saba, aki bármit megtenne az ikertestvére visszaszerzéséért, akit elraboltak a Tontonok. Saba az a női főhős, aki megy előre, akkor is, ha már félig leszakadt a lába vagy éppen egy gyilkos férgekkel teli medencén kéne átjutnia valahogy. Totál vak a veszélyre és abszolút eltökélt… A gond az, hogy van egy húga, akire vigyáznia kéne és egy srác, aki folyton láb alatt van.


>!
andicica1993

– Ike, ő itt Saba — szól Jack.
Kinyújtom a kezem felé, hogy megrázza, de ahelyett megragadja, ,a szájához emeli és nagy, nyálas csókot nyom rá.
– Gyere hozzám! — mondja. – Megvan az összes fogam, egy évben kétszer fürdők és felesben beveszlek az üzletembe. Az arcom fellángol.
– Nem, köszi – válaszolom neki.
Próbálom elhúzni a kezem, de erősen a mellkasához szorítja.
– Talán nem most rögtön – kezdi de egyszer megismerjük egy-mást. Nagyjából egy hét múlva. Nem bánom, ha várnom kell kicsit. Csak ne hagyj túl sokáig parázslani, drága!
– Nem nagyon hiszem, hogy… öö… — mondom neki.
Küldök Jack felé egy olyan, segíts már az őrült barátoddal pillantást, de még csak rám se néz. Hátradől a székében, kezei a feje mögött, lábai kinyújtva.
– Hát, mindig történnek csodák – mondja. – Ike Twelvetrees végre a szerelem hálójában. Ez igen, Saba. Az első fiút rólam nevezzétek el, légyszi!
– Az első… ? – hátralököm a székemet, és felugrok. – Nem megyek hozzá Ike-hoz! Senkihez sem megyek hozzá! – Mi a…?
Akkor meglátom a pillantást, amit váltanak. Jack szája megrándul, és nevetésben törnek ki. Haragosan bámulok rájuk, miközben nyerítenek, és egymás hátát veregetik, mint két idióta. Átkozott Jack. Tessék, megint bolondnak látszom miatta.

!

Louisa May Alcott: Kisasszonyok
    Besorolás:
        YA, Klasszikus, Történelmi regény, Realista, Romantikus, Női sors, Filmadaptáció

Ki gondolta volna, hogy idefér egy klasszikus lányregény, ugye?

A könyv a legidősebb (és legcsinosabb) March lány miatt kapott helyet az erős női főhősök hónapjában, ugyanis a 15 éves Jo elhivatott, tűzről pattant és elég karakán csajszi! „Fiús lány” – mondja rá az egyik húga. A regény Jo és három testvérének történetét meséli el. Kicsit habosan, kicsit cukormázasan, tele erkölcsi tanokkal és elég modorosan. Megosztó, mint általában a klasszikusok.

Ki kell emelnem, hogy a könyv szerepel a „1001 könyv, amit el kell olvasnod…”-listán, ráadásul megjelent az egyik legnagyobb nézettségű sit-comban: a Jóbarátokban! Manapság több YA-regényben is felbukkant, amikor főbb szereplők olvasták. (Például: A Szent Johanna gimiben és a Pokoli szerkezetek trilógiában.)


>!
Orsi_olvas
Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Bűbájos történet a 19.századból négy leánytestvérről, az életükről, apró küzdelmeikről, a kis dolgokban rejlő boldogságról és a szeretet erejéről.
Igazi romantikus lányregény, pasztell színekkel, halk zongora kísérettel, lágy virágillattal átszőve. Gyönyörű és bájos és minden ízében tökéletes világban, korban játszódik, mikor az emberekben élénken élt a hit, az őszinteség, a remény, az erkölcs, a jómodor.
Igen, ma olvasva irreálisan tökéltes minden szereplő, kis botlásaikat megmosolyogjuk, az erkölcsi tanításokat idejétmúlnak érezzük. És mégis feltámad az emberben a vágy, hogy egy ilyen tiszta korban, közegben élhessen. Igazi szívmelengető történet, olyan, ami képes visszaadni az emberi jóságba vetett hitünket. Nem pörgős, nem akciódús, nincsenek váratlan fordulatok, de tele van kedves, szeretetreméltó szereplőkkel és tiszta, gyermekien ártatlan világszemlélettel.
Igazi lélekbonbon!

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2006
320 oldal · ISBN: 9789639348882 · Fordította: Bartha Judit
!

Celia Rees: Bűbájos Mary
    Besorolás:
        YA, Paranormális, Boszorkány, Naplóregény, Történelmi, Erős főhős

A 14 éves, árva Mary Newbury 1659 tavaszán felszáll egy hajóra, ami az Újvilágba megy. De hogy miért vállalkozott ez a bátor kislány arra a veszedelmes hajóútra? Mert a nagymamája nevelte, aki az erődben élt, és akit megvádoltak boszorkánysággal… Menekülnie kellett, és ő Amerikáig rohant, ám ott is csupa babonás népek közé került. Mary intelligens, okos, bátor és szabad szellemű, ami egy vaskalapos, szűk látókörű korban tolerálhatatlan.

Mindenképpen érdemes elolvasni, mert Celia Rees történetei maradandó élményt adnak.


>!
mazsof
Celia Rees: Bűbájos Mary

Mit is mondhatnék erről a történetről… Szerintem a profilképem sokat elárul a kapcsolatomról ezzel a könyvvel. Volt pár rendkívül meghatározó könyv általános iskolás koromban, aminek hatására igazi könyvmoly lettem. Celia Reesnek és persze Rowlingnak hatalmas szerepe volt ebben, ezért nagyon erős érzelmi szálak fűznek Mary történetéhez. Nem tudom, hogyha most olvastam volna először, mit is gondolnék róla, de nem is ez a fontos. Hálás vagyok Celia Reesnek, amiért kitalálta Mary történetét, hogy megszerettette velem az olvasást és a történelmet. Izgalmas, érdekes, kalandos történet egy átlagos lányról, aki korának fanatikus vallási mozgalmának esik áldozatul. Mindenki hallott már a salemi boszorkányüldözésekről, ez a történet pedig ennek az eseménysorozatnak a kiindulópontját mutatja be egy fiktív szereplővel és történettel. Én nagyon szerettem, nagy hatással volt rám, amiért nem tudok elég hálás lenni. :)

!

Illusztráció: Mariana Vieira Peres – Celaena Sardothien – Throne of Glass

Szemezgetés a havi népszerű YA-könyvekből

Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
    Besorolás:
        YA, Fantasy / High fantasy, Romantikus, Kaland, Mágia, Szerelmi háromszög, (Erős főhős?)

Celaena egy nagyon erős, független, kitartó, önbizalommal teli orgyilkos, aki a történet elején éppen egy sóbányában robotol, ugyanis elkapták. Az ítélete életfogytiglanig tartó kényszermunka! Csak akkor szabadulhat, ha elfogadja Westfall kapitány ajánlatát, miszerint a koronahercege bajnoka lesz a király halálos versenyén. A lány természetesen rááll az alkura, hiszen a szabadsága a tét… A fülszövege, a borítója és a címe kecsegtető, ráadásul akárkinél érdeklődtem erős főhősnők kapcsán, mindenkinél szóba került Sarah J. Maas Üvegtrón-sorozata.

Kontra:

Hiába áll stabilan 90% környékén a könyv, akadnak ellendrukkerei. @nat például nem értette, hogy lehet ilyen magas a százaléka, amikor „unalmas, érthetetlen és gagyi” a regény. (https://moly.hu/ertekelesek/1652015) Igazából arra számítunk a könyv kapcsán, hogy a főszereplő orgyilkos hölgy „egy kemény badass csaj” – írja @Naiva, de ő csalódott Celaena Sardothienben, és hisztis dívának titulálta. (https://moly.hu/ertekelesek/2088532) @Midnightsp szemét pedig a fordítás szúrta (https://moly.hu/ertekelesek/2307906).

Szerintem a puding próbája az evés, és lehetnek egy kemény badass csajnak is hisztis pillanatai. Érdemes belevágni, ha egy magával ragadó fantasy világban akarunk „királyosat-katonásat-orgyilkososat” olvasni. (Ez is idézet @nat értékeléséből.)


>!
LydiaBaneMorgenstern
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón

Atya ég. Hol is kezdjem? Mit mondhatnék?
Teljesen magával ragadott az egész világ, minden egyes kis dolga, egyszerűen hihetetlen. Pár napja kezdtem olvasni, tegnap be is fejeztem és azóta is csak ezzel tudok foglalkozni. Rajzolgatok, fikciókat találok ki, napokon keresztül ezzel álmodtam, semmi más nem is érdekel. Maga a való világ sem, csak ez a birodalom. Muszáj megszereznem a folytatást, mert egyszerűen nem bírom ki. Egyelőre be kell érnem az előzménykötettel. Csak sajnos abban nincs benne Chaol. Se Dorian. Se Nehemia.
Mikor én ezt a könyvet kinéztem magamnak a könyvtárban (hónapokkal korábban), a borítója miatt fogott meg. Gondoltam, majd ha lesz időm, kihozom. Aztán a múltkor pont bent volt, gondoltam itt az idő. Kicsit féltem tőle, hogy nem fogom úgy érteni, meg lehet, hogy ez a világ annyira nem fog bejönni… Életemben nem tévedtem ekkorát. Amint elkezdtem az első oldaltól, nem volt megállás. Napokon keresztül csak olvastam, olvastam, izgultam, imádtam, mérgelődtem Dorianen, olvastam és olvastam. Őszintén szólva a fantasy vonal annyira nem fogott meg, ez a rémjeles dolog egy kicsit távol áll tőlem, de még így sem volt rossz. Imádtam a palotát, a szereplőket, a történetvezetést, csodás volt.
Celaena számomra szimpatikus volt, bírtam a lányt. Chaol Westfall… nos ez az ember teljesen elvette az eszem! Dorian Havilliard mindig rosszkor volt rossz helyen, szidtam szegényt, mikor elrontotta a lehető összes romantikus jelenetet. De ettől függetlenül egy nagyon jó karakter :) #TeamChaol ♥♥♥
Nehemiában sem csalódtam, imádom! :D A kiskutyus meg annyira aranyos *-*
Összességében 5/5*, a borító is, a világ is.
Teljesen odavagyok tőle, belebolondultam.

!

YA kincsek, amik nem trendik

Tamora Pierce: Az álruhás lovag
    Besorolás:
        YA, Kaland, Fantasy, Cross-Dressing, Erős főhős

A könyv sorozatának a címe: A Nőstényoroszlán éneke
Szerintem ez kategorikusan az a könyv, aminek ha meg is fog a címe, akkor elriaszt a borítója vagy a sorozatának a címe… Ugye? A könyv értékeléseit olvasva mégis azt kell, hogy mondjam, érdemes lenne belevágni ebbe a kalandba Alannával! Ez a lány tesz rá, hogy a mágiával kéne foglalkoznia – lovag akar lenni! A cél érdekében fiúnak öltözik, fiúsan viselkedik, és igyekszik legyőzni az ellenfeleit.
Igazi lovagi korba helyezett fantasy történetről van szó, amiben van varázskard, beszélő macska, varázsamulett és még ki tudja, mi minden.

Először @Dora_Elizabeth lelkes értékelése keltette fel a figyelmemet, holott két ízlésőröm feljavította a könyv 88%-os molyos átlagát 100%-osra nálam… Előfordul, hogy átsiklom egy-egy ismerős értékelésén, és mégis micsoda kincsekre bukkanok!


>!
Dora_Elizabeth
Tamora Pierce: Az álruhás lovag

Abszolút 5 csillag! Egy igazi kalandos fantasy ifjúsági regény. A középkori környezetet (lovagi kultúrát) imádtam a legjobban, amit az írónő meghintett varázslással. Humoros, a szereplők szerethetőek és nagyon izgalmas (ahogy egy lovagi életet el lehet képzelni). Le a kalappal az írónő előtt, de tényleg. Ha most lennék tizenéves gyerek, ezzel a könyvvel garantáltan megszeretném az olvasást. Mellesleg a fordítónak is nagy dicséret, mert szerintem „Az álruhás lovag” sokkal szebb és megfogóbb cím, mint az „Alanna: The First Adventure”. Kíváncsi vagyok a folytatásra is.

!

Egy várva várt YA-megjelenés (magyar verzió)

Cookie O'Gorman: Kamuzások, kavarások
    Besorolás:
        YA, Realista, Romantikus

A történet egy jól ismert klisére épül, ugyanis főszereplőnk, Sally, hogy megússza a ráerőltetett randikat, szerez egy álpasit, mégpedig Beckst, a szívdöglesztő, szuper okos focisztárt. Ismerős már innen-onnan, ugye? Viszont már annyi LOL-könyvet elolvastam, hogy tudjam, ez is isteni lesz! Imádom ezt a kiadói sorozatot, szinte gondolkodás nélkül kerülnek fel a kívánságlistámra az új LOL-regények.

Ha szereted a spoileres és nagyon rajongó üzemmódban megírt értékeléseket, akkor ajánlom @Csakegylány irományát – https://moly.hu/ertekelesek/2317329 –, ám ha egy picit komolyabb véleményt szeretnél olvasni a könyvről, akkor…:


>!
Szil78
Cookie O'Gorman: Kamuzások, kavarások

Megláttam, megvettem és együltő helyemben ki is olvastam. Szerintem ez elmond mindent erről a könyvről.
Alapból nagyon szeretem a LOL-könyveket, bár nem feltétlen az én korosztályomnak szánják. :) Ez a könyv sem okozott csalódást, sőt az utóbbi időben megjelent LOL-könyvek közül ez magasan veri a többit. Vicces volt és nagyon-nagyon szórakoztató. Persze volt benne jó pár klisé, és az első perctől egyértelmű, hogy Sally és Becks mit is éreznek egymás iránt valójában, de akkor is annyira cukiiiii ez a történet! :D Ahogy Becks is az, imádtam nagyon azt a lazaságot, még az egoizmusát is.
Sally, nahát ő teljesen rokon lélek, bár a Star Wars rajongásban nem osztozunk, de Harry Potter ruleeeez! Én is akarok egy Griffendéles pulcsit! :D Eszméletlen egy humora van a csajnak és le a kalappal az előtt ahogy elviseli a legjobb barátnője és az anyja kerítési kísérleteit. Én már valszeg elküldtem volna őket a fenébe. Mosolyogva ugyan, de akkor is….
Aki bírja a LOL-könyveket, annak mindenképpen kötelező olvasmány!

!

Két várva várt YA-megjelenés (angol verzió)

//OFF: Mivel rádöbbentem, hogy a friss havi megjelenéseknél még nagy eséllyel nincs mit meríteni (se idézet, se értékelés, se karc, semmi), ezért az angol megjelenések kapcsán egy hónappal korábbról válogatok mostantól. – A megértést köszönöm! :) //

#1
Rhoda Belleza: Empress of a Thousand Skies
    Besorolás:
        YA, Sci-fi, Romantikus

Rhee, akinek a teljes neve Rhiannon Ta’an Korona Hercegnő, egy hatalmas dinasztia egyetlen túlélője, aki bármit elkövet, hogy megbosszulja a családját, és visszaszerezze a trónt. Aly a háborús menekült most egy holo-vision show emelkedő félben lévő csillaga, de hamis vádakkal illetik, ugyanis azt terjesztik, hogy megölte Rheet. Hogy megmentse az életét és a hírnevét, be kell bizonyítania az ártatlanságát. A bolygóközi háború küszöbén állva Alynak és Rheenek össze kell dolgoznia, hogy szembenézzenek a könyörtelen gonosszal, aki az egész galaxis sorsát veszélyezteti…

A könyv első értékelője @áfonyamuffin, aki Pro-Kontra írja le, hogy mi tetszett neki a könyvben és mi nem csúszott annyira. Összességében még így is meghozza az ember kedvét ehhez a YA-űroperácskához. (Muszáj ez a kicsinyítő képző ide, mert azért a young adult célközönségének írt űropera eléggé eltér az igazi sci-fi fanatikusok űroperáitól…)
https://moly.hu/ertekelesek/2340416

#2
Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King
    Besorolás:
        YA, Fantasy, Romantikus, Kaland, Kalózok, Erős főhős

A történet főszereplője Alosa, a 17 éves kalózkapitány, aki azt a küldetést kapja, hogy vissza kell szereznie egy régi térképet, ami legendás kincsekhez vezet. Alosa nem cicózik, hanem hagyja, hogy elkapja az ellenség, és így békésen átkutathassa a hajójukat. A Könyörtelenek kalózlegénysége nem állhat a lány útjába, viszont a térképkeresgélést egy valakinek mégis sikerül megnehezítenie: elrablójának, a hajó meglepően okos és túlságosan dögös első tisztjének. Persze nem szabad aggódnunk, a lánynak van néhány trükk a tarsolyában, végül is ő a Kalózkirály lánya.

@szonja08760 szinte áthussant a regényen, olyan gyorsan elolvasta. Talán a YA-regényeket olvasók alsó korhatárának ajánlott regény, de szerintem minden kalózos kalandregény-imádó élvezni fogja!


>!
szonja08760
Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King

Annyira aranyos volt. Izgalmas, nem csöpögős, érdekes. Erős női karakterrel és jó kis szócsatákkal tarkított regény. Olyan érzésem volt, mintha egy fiatal Kate Daniels (Ilona Andrews) történetet olvasnék. Nagyon várom a második kötetet, mert kíváncsi lettem mi is van valójában azzal a Kalózkirállyal, milyen ember ő, mi a célja.
Gyorsan csúszik, nem hosszú kalandos történet, így nem hiszem, hogy bárki tovább olvasná 3 napnál. :) Bátran ajánlom egy kis kikapcsolódáshoz.

!


>!
Gabo_SFF KU
Borítómánia

A könyvfesztiválon új ifjúsági fantasy sorozat váltja a Fennmaradottak krónikáit, és bár ez nem egy idegen birodalomban, hanem a késő viktoriánus kori Angliában játszódik, főszereplője pedig nem egy hercegnő, hanem egy melegszívű és bátor varázslótanonc, azt reméljük, ugyanúgy megszeretitek majd ezt az elbűvölő történetet, mint Mary E. Pearson csodálatos krónikáját.

A papírmágus látványos magyar borítóját Sánta Kira festette, akinek munkái ismerősek lehetnek már a számotokra. A tipográfia Kühne Andrea munkája.

A könyvről bővebben a blogunkon olvashattok:
http://gabosff.blog.hu/2017/03/29/boritomustra_charlie_…

Kapcsolódó könyvek: Charlie N. Holmberg: A papírmágus

Charlie N. Holmberg: A papírmágus

Kapcsolódó alkotók: Sánta Kira

4 hozzászólás
!

@dreamborder Strong women – Erős nők a könyvekben kihívásához még 2018 januárjáig lehet szállítani az erős női karaktereket!
https://moly.hu/kihivasok/strong-women-eros-nok-a-konyvekben

@tinti10 erős női főszereplőket keres, és kap is néhány (YA) ajánlást:
https://moly.hu/karcok/845438

Young Adult regény a Sikerkönyvekben
Cinda Williams Chima: Lángvető
https://moly.hu/merites-rovatok/sikerkonyvek-59

@Athala jóvoltából megnézheted, hogy mennyi könyvet olvastál az Amazon Top 100 Young Adult listájáról:
https://moly.hu/polcok/amazon-top-100-young-adult

Az eddigi Forever Young Adult rovatokat meglesheted itt:
2016. december – https://moly.hu/merites-rovatok/forever-young-adult
2017. január – https://moly.hu/merites-rovatok/forever-young-adult-2
2017. február – https://moly.hu/merites-rovatok/forever-young-adult-realista-romantikus-regenyek

A végére pedig egy acélos tekintetű hölgy a Képzőművészet zónából:



A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!