Fényőrség – Vágy

Rovatgazda
!

@csartak fotója

"olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát"

Radnóti Miklós: Hasonlatok (részlet)

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolatát sokáig a testi vágy is éltette.

A Fényőrség a Valentin-nap kapcsán most ennek az érzésnek a nyomába ered, a képanyagot a „Fotós molyok” zóna gyönyörű anyagából válogattam.


>!
Edina_Kanics

Most már hat éve élünk így szerelemben és vágyakozásban és semmivel sem közelebb. Vagyis igen nagy, erős összekapcsolódásban, de beteljesülés nélkül. Szinte elképzelhetetlen már, hogy az is megadatik nekünk. Pedig ez a vágyálom éltet igazán. Szívem édes, úgy tudnálak szeretni, miért nem ajándékoznak meg bennünket egymással?

24. oldal

!
>!
lzoltán IP

87.

     Annak szól ez a vágyakozás, kit érzünk a sötétben, de nem látunk a napfénynél.

28. oldal (Pantheon, 1922)

!
>!
emoooke
Egy költő – egy vers

Pilinszky János: Mire megjössz

Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.

A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.

Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.

A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.

Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.

Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.

Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.

!
>!
Nagy_Detti

Győzedelmes, önmegtartóztató, érzékeid ura, erényeid parancsolója vagy-e? Ezt kérdem tőled.
Vagy talán az állat és a szükség beszél vágyakozásodból? Avagy a magány? Netán a békétlenség magaddal?
Azt akarom, hogy győzelmed és szabadságod legyen, ami gyermekre vágyik. Győzelmednek és szabadulásodnak emelj élő emlékműveket.
Mutasson túl rajtad, amit építesz. Előbb azonban építsd fel nékem tenmagadat, hogy hibátlan összhangra leljen benned a test és a lélek.

A gyermekről és a házasságról (87)

Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra Könyv mindenkinek és senkinek

!
>!
Trudiz
Fotós molyok

Huhúú, végre hullt a hóóó :) Ilyen a táj. Imádom!

8 hozzászólás
!
>!
giggs85 P

Végképp másnak

Ez is a tél. Mutatom. Lehet hó az utakon. Fekete utcák.
Varjak. Csendek. Lehetnek. Itt-ott füst. Vagy berregés.
Mozgás. Kevés. Nehéz kabátok. Néha bátran, lobogó hajjal
átszaladhat egy-egy szerelmes nő a tájban. Gyerekek,
ritkán. Bennük nyár van. Suttog az idő a változással.
Süket és néma. Szétfolyt tejföl az ég maszatja. Állsz alatta.
Egymásnak dőlnek házak, ifjak. A vének isznak. Falu lesz
minden város újra. Fázik a srácok ujja. Szemek és szívek
gombnyi lángja itt-ott. Éjszaka ébrednek a vágyak. Szűk
kis ágyak. Pislog az éjszaka nyugalma. A kozmosz alja
átfagy, fekete ujja a Földet túrja. Titkot babrál tavaszig.
Ilyen a tél. Sokat remél. Van, hogy fehér. Sok a gazdag,
több a szegény, aki örül, ha már havazik.


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!