Fényőrség – Rembrandt

Rovatgazda
!

A Rembrandt-tanítvány Ferdinand Bol alkotása
„Johannes Uytenbogaert a kálvinista egyház remonstráns mozgalmának vezérszónoka, a vallási tolerancia elkötelezett támogatója volt. …Rembrandt rézkarcán megjelenített magányos, könyvei közül felnéző tudós prédikátor merengve tekint a nézőre, mintha még mindig az imént elhangzott gondolatok járnának a fejében. Ferdinand Bol portrévázlatán zsáner jellegű történet bontakozik ki, a hallgatóság álomba merül az öregember vélhetően unalmas, egyhangú előadása közben.”
A Rembrandt halálának 350. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeumban nyíló kamarakiállítás Rembrandtra mint mesterre és (érdekes) tanítóra kívánja felhívni a figyelmet. A rajzoktatás egyes területei – portré, akt, tájrajz, figuravázlat, narratív kompozíciók – alapján rendezett tárlaton a művek bepillantást engednek Rembrandt tanítói tevékenységébe és műhelyének működésébe. Ferdinand Bol, Gerbrand van den Eeckhout, Samuel van Hoogstraten és mások Budapesten őrzött lapjainak bemutatása a mester kezétől származó rajzok, rézkarcok kíséretében számos párhuzam, adott esetben izgalmas eltérés felfedezésére nyújt egyedülálló lehetőséget. – A Fényőrség az évforduló alkalmából Rembrandt és művei szépirodalomban megjelenő lenyomatát mutatja be a molyok segítségével.


!
>!
dpart

És ahogy a teljes hold bontakozik a fellegek homályából, úgy bontakozott az ő elméjében is a világosság:
– Művész, ha rezdülést érez, valami szépet érez. De mi az a szép? – Ha kinek-kinek más a szép! Ha Rembrandtnak az árnyék-szín a szép, Tiziánnak a világos szín a szép, ha Botticellinek a vonalhullám a szép!
És egyszer csak ebéd közben a levegőbe mered a kanala:
– Ami a szívét gyönyöríti. Kinek-kinek az a szép, ami az ő szívét elgyönyöríti!
Nyomban következett azonban megint a nagy kérdőjel:
– de hát mi gyönyöríti el a szívet?
Erre már csak a szivarfüstben találta meg a választ:
– Minden! Minden, amire a szeme valamely percben szeretettel néz. A szeretet a laterna magica! A szeretett a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti a festékkel, a költő a tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja a halhatatlan.

242. oldal, 13. fejezet

!

Forrás: spoiler


>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Fiatal koromban, Berlinbe költözésem után az első múzeumlátogatásom alkalmával gyanútlanul nézegettem a termeket és a híres mesterműveket, amikor is egyszerre csak Rembrandt: „Putifárné beárulja Józsefet a férjének” című képe elé kerültem. Kis nézelődés után azt hittem, nem tudok továbbmenni.
Előfordul festőkkel, hogy egyszerre csak rátalálnak az „igazira”, ami nekik kell, aminek szívüket teljesen oda tudják adni. Ennél a képnél éreztem először azt, hogy az olasz „fenség” mellett a szívnek ez az áradó melegsége is sugározhat a festészetből. Az érzelem nem nyúlik le az érzelgősségbe, és hogy az egyszerű eszköztelenségnek is micsoda mélysége lehet.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rembrandt
!
>!
Lunemorte MP
Kedvenc filmes, könyves, írós idézeteim

„Repesve vágytál látni engem, hallani hangom, nézni arcomat, rám esdeklésed hatva hat, hát itt vagyok! – Emberfeletti ember, miért vacogsz tehát? S miért nem hallom szavad? Hol a kebel, amely egész világokat teremtett, hordott, s azzal kérkedett el, hogy egyrangú velünk, a szellemekkel?"

(Kép: Doctor Faust – Rembrandt van Rijn)

Kapcsolódó könyvek: Johann Wolfgang Goethe: Faust

Johann Wolfgang Goethe: Faust
!
>!
Kasztór_Polüdeukész 

Úgy remélte, felfedezi rajta a művészek jóindulatát vagy a műbarátok szíves vonásait; ehelyett azonban az aggastyánról valami ördögi jelleg sugárzott, s különösen az a megfoghatatlan kifejezés, amely olyannyira lebilincseli a művészeket. Képzeljék el kopasz, domború homlokát, amely kicsiny, nyomott orra fölé hajlik: ez az orr tömpe, mint a Rabelais-é vagy a Szókrátészé; gúnyos szája csupa ránc; rövid, büszkén előretolt állán hegyesre nyírt, szürke szakáll; tengerzöld szemét mintha elhomályosítaná az öregség, de fehérjének gyöngyházszínű csillogása csak jobban kiemeli szembogarát, amely dühében vagy lelkesedésében néha delejes pillantásokat lövell. Arcát alaposan elfonnyasztották az évek fáradalmai, s még inkább a testet-lelket egyaránt felőrlő gondolatok. Pillái kihullottak és szemöldökének nyomai is alig látszanak már az egykori merész ívek helyén. Állítsák ezt a fejet egy satnya, erőtlen testre, vegyék körül egy ragyogásig fehérített gallérral, amely olyan csipkés, mint a halszedő kések, dobjanak végül súlyos aranyláncot az aggastyán fekete ujjasára, és hozzávetőleges képet nyernek e különös alakról, amely a lépcsőház gyér világosságában még valami fantasztikus színt is kapott. Mintha egy Rembrandt-kép járna némán és keret nélkül, a nagy festő jellegzetes, sötét légkörében.

AZ ISMERETLEN REMEKMŰ I Gillette

!

Rembrandt: Az olvasó Szent Jeromos itáliai tájban (1853)
Forrás: spoiler

„Rembrandt józan volt. Ebben különbözünk. Józan.
Mégis szorongott. Mint én is.
Az öngyilkosságon tűnődöm szüntelen.
Nyilván ő nem. Tanítom talán Lukácsot.”

John Berryman: Henry sorsa


>!
robinson P
Képzőművészet

Rembrandt “La madre dell’artista nelle vesti della profetessa Anna” 1631

!

Rembrandt: Holland ház erős fény-árnyékban (1635)
Forrás: spoiler


>!
pável

Szia, öcskös – mondta. – Eljöttél meglátogatni?
A száraz, szürke szék, amiben ült, gyomnak tetszett a gyomok közt. Ezen el is gondolkodtam egypárszor. Lehet-e gyomokból széket csinálni? Ha valaha is készült belőlük szék, hát ő abban ült.
– Igen, uram – feleltem.
– Tizenkilenc üres – mondta ő.
– Mi ? – kérdeztem én.
– Azt a bizonyos üressörösüveg-kifejezést látom a szemedben – mondta az öregember, és megismételte: – Tizenkilenc üres.
– Ja – mondtam én, szemem a földre sütve, amely most igen messzire távolodott. Fogalmam se volt róla, hogy ennyire meglátszik. Törtem a fejem, mit tehetnék ellene, de rájöttem, hogy semmit. Ez volt az igazság, és mindig is ez lesz az igazság, úgyhogy felnéztem a messzire távolodott földről.
– Szép napunk van – igyekeztem teret engedni tizenkét éves egyéniségemnek.
– A hátsó tornácon vannak egy zsákban -mondta az öregember.
– Hozd ki őket, én meg szemügyre veszem addig ezt a te szép napodat. Menj át egyenesen a házon, aztán ha visszajössz, majd közlöm veled a véleményemet.
– Köszönöm – mondtam.
– Ne nekem köszönd – mondta ő. – Inkább annak, hogy alkoholista vagyok.
Tudtam, hogy erre nem vár választ, ezért felballagtam a gyomok által rohamozott öt lépcsőfokon az elülső tornácra, ahol az öregember üldögélt a székében, amelyet már meg is hódított a gyom, és a kezében tartott sörösüveget óvatosan a szájához húzta. Rembrandt se húzhatott volna egyenesebb vagy szebb vonalat.

!
>!
Emerencia P
Képzőművészet

Egy ausztrál fotós lenyűgöző képeket készít saját kislányáról. Bill Gekas nem a mostani művészeti irányzatokat kedveli, hanem az antik kor műveit. Egyik nagy kedvence például Rembrandt és a festményei.

3 hozzászólás
!
>!
Luca87 I

A kérdőívre azt írta, hogy kedvenc festője Rembrandt és Walt Disney.

140. oldal

!

Forrás: spoiler


>!
Károly_Tóth_3

Dél volt, egy berlini múzeumból jöttünk kifelé, ahol Rembrandt kedves Harcosától búcsúzott el, a magas bronzsisaktól, sápadt, sovány arcától, határozott, szomorú tekintetétől. „Ha valaha életemben egy bátor tettet is véghezviszek – suttogott a hajthatatlan, reménytelen Harcosra nézve –, ennek köszönhetem…”

52. oldal (Európa, 1976)

!
>!
molke P

Könnyű megítélni a világot papucsból, hálóingből és korcos gatyából. Teli bugyellárissal a párna alatt. De tessék kint járni, mint Rembrandt „éjjeli őrsége” a kapuk előtt.

4. A Barátságos-ház és lakói

Krúdy Gyula: Rezeda Kázmér szép élete Regény a szép Budapestről

!

„Az egyetlen, ami nem öregszik az ember arcán, az a szeme. Ugyanolyan tiszta a születésünk napján, mint a halálunkén. Persze a vérerek elpattanhatnak, a szaruhártya bágyadttá válhat, de a fény soha nem változik benne. Van egy festmény, amelyet mindig megnézek, amikor Londonban járok, és minden egyes alkalommal ugyanannyira megérint. Rembrandt időskori önarcképe az. Rembrandt kései festményeire általában a vonások szinte megdöbbentő durvasága jellemző, ahol minden a pillanat kifejezésének van alárendelve, egyszerre ragyogó és szent, máig felülmúlhatatlan a művészetben – kivéve talán azt, amit Hölderlin ért el a kései verseiben, de összehasonlíthatatlan a kettő, mert ahol Hölderlin fénye a nyelvből fakadón éteri és mennyei, ott Rembrandt fénye a színekben előhíva a földé, a fémé, az anyagé –, ám ezen a képen, amely a National Gallery falán lóg, egy kicsivel több a klasszikus realizmus, egy kissé közelebb áll a valósághoz, közelebb a fiatal Rembrandt kifejezésmódjához. Ám amit a festmény ábrázol, az az idős festő. az öregkor. Az arc összes részlete látható, valamennyi nyom leolvasható, amelyet az élet hagyott rajta. Barázdált, ráncos, megereszkedett, idő dúlta. A szeme mégis tiszta, és ha nem is fiatal, olyan, mintha felülemelkedett volna az időn, amely minden egyéb módon nyomot hagyott az egész arcon. Mintha valaki más nézne ránk, az arc belsejéből, ahol minden más.”

Karl Ove Knausgård: Halál


!

„Az ő, Péter tekintetét ilyennek soha nem láttam, nem láttam megtörtnek, elveszettnek, szürkének, nem láttam azt, hogy a halál állna a személyiség mögé, legfeljebb az öreg Rembrandt nézésére hasonlított az övé, és amikor még egy hónappal a halála előtt könnyű, botorkáló bérsétát tettünk a kórházudvaron, micsoda betonút volt, micsoda gyönyörű betonút, kócos kis füzekkel kísérve, a füvet is milyen rosszul nyírták le, mint az ótvaros kisfiú fejét, és ő éppen vissza méltóztatott jönni az életbe egy háromnapos, első osztályú kómából, és ahogy szokta, a szép, kevés haját végigsimítva, azzal a billegő járásával járva, de egyszerre csak megállva azt mondta, te, Ernő, nagyon furcsa dolog ám ez, egy ilyen után, egy ilyen három nap után újra megtanulni járni, fogni, a vant megtanulni és használni. Panama, súgtam neki, Péterem, panama.”
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei (Esterházy Péterről)


>!
kicsibak P
Egy költő – egy vers

Halmai Tamás: Rembrandt öregkora

Az idő azért van, hogy
ne haljunk meg rögtön.
A halál azért van, hogy
a hitnek határa legyen.
A határ azért van, hogy
ne mondhassunk ki titkokat.
A titok azért van, hogy
eredjen valahonnan a fény.
A fény azért van, hogy
a szem lásson.
A szem azért van, hogy
a képnek társa legyen.
A kép azért van, hogy
ne fájjon az idő.

Kép:
Rembrandt Harmenszoon van Rijn: Önarckép 63 évesen (1669)

4 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!