Fényőrség - Orosz avantgárd

Rovatgazda
!

„De azért ne felejtsük el a régi jó A. Rodcsenko Lili Briket ábrázoló könyvnépszerűsítő szovjet plakátját” – írta @kapypso Az orosz zónában. S ugyanő meghív egy kiállításra is:

A művészet forradalma
Orosz avantgárd az 1910–1920-as években

Január 29-én nyitja meg kapuit A művészet forradalma c. orosz avantgárd kiállítás kis hazánk fővárosában. A képek Jekatyerinburgból érkeznek, és bár pontos kiállítási darabokat nem tudok megnevezni, elég erősnek tűnik a felhozatal, azt ígérik, az orosz avantgárd csaknem valamennyi irányzata megtekinthető lesz. A művészek pedig, akiknek a képeit biztosan láthatjuk majd: Kazimir Malevics, Vaszilij Kandinszkij, Alekszandr Rodcsenko, El Liszickij, Natalja Goncsarova, Mihail Larionov, és így tovább, hosszú a lista. A kiállítás május 1-ig lesz elérhető, íme a link, nézze meg, aki vágyat érez rá: http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/aktualis/oroszav… Jó szórakozást!


>!
vargarockzsolt P

Alekszandr Rodcsenko, Tűzlétrán, zselatinezüst fénykép, 1927.

A fotográfia tárgyának szokatlan megközelítése miatt Rodcsenkót „formalistának” nevezték, és azzal vádolták, hogy eltorzítja a valóságot.
John E. Bowlt: Az aktualitás művészete

Kapcsolódó könyvek: Steve Yates: A tér költészete

Steve Yates: A tér költészete
1 hozzászólás
!

Az orosz avantgárd művészet az 1910-es, 20-as években élte fénykorát. A képek és egyéb alkotások ezen rövid idő alatt születtek, párhuzamosan az európai új izmusok beköszöntével. Olaszországban a futurizmus tarolt, akkor indult a kubizmus, és nemsokára, 1916-ban a zürichi Cabaret Voltaire-ban összeültek a dadaisták is.

A következő képen a nemzetközi társaságban feltűnik az orosz El Liszickij is.

El Liszickij (1890 – 1941) – orosz festő, grafikus és építész, az orosz avantgárd egyik legnagyobb hatású képviselője. Darmstadtban szerzett mérnöki diplomát. 1919-től kidolgozta a „proun” elméletét mely az absztraktfestészetet, szobrászatot és építészetet összehangoló konstrukciók akcióterve. Forradalmi plakátokat készített, és tanított Marc Chagall vityebszki iskolájában. Az orosz konstruktivizmus felismeréseit (a világ megváltoztatása az alapvető törvények ismeretével) a De Stijl törekvéseivel El Liszickij kapcsolta össze, aki Oroszországban született és nevelkedett, és nagy hatással volt rá Kazimir Malevics és a szuprematizmus.


>!
akire MP

Konstruktivisták és dadaisták találkozója – Weimar 1922.szeptember

fentről lefelé és balról jobbra
1. sor: Moholy Lucia, Kemény Alfréd, Moholy-Nagy László
2. sor: Lotte Burchartz, El Liszickij (csővel és a sapkában), Cornelis van Eesteren, Bernhard Sturtzkopf
3. sor: Max Burchartz (gyermek a vállán), Harry Scheibe, Theo van Doesburg (papírkalapban), Hans Vogel, Peter Röhl
4. sor: Alexa Röhl (minden fekete), Nelly van Doesburg, Tristan Tzara, Nini Smit, Hans Arp
5. sor: Werner Graeff és Hans Richter (földön)

!

El Liszickij Kassák „Ma” című folyóiratának küldött levele, benne a kiállítására szóló meghívóval

A Jektyanburgi Múzeum gyűjteményét az 1920-as években hozták létre azután, hogy az avantgárd művészek összegyűltek, hogy a modern művészeti múzeumok és az állami kiállítások népnevelési elveit megvitassák. Az itt elfogadott lista alapján keresték meg a művészeket, hogy vásároljanak alkotásaikból. Nemsokára „A modern festészet összes irányzata” címen nagyszabású kiállítást is rendeztek, ami viszont nem tetszett a kritikusoknak és a politikusok is belekötöttek.
A gyűjteményt 1925 és 1934 között az Uráli Állami Múzeumban őrizték, majd 1936-ban átkerült az újonnan megnyílt Szverdlovszki (Jekatyerinburg neve a szovjet időkben) Művészeti Galéria tulajdonába.

Még szerencse, hogy a gyűjtemény fennmaradt, mert sokáig nem álltak nagy becsben ezek az alkotások.


>!
fióka P

(…) bejött egy 120 éves, kifestett, nadrágos néni, széket toltak alá, de nem fogadta el, gyorsan elpályázott, taxit szereztek − ami Moszkvában nem könnyű dolog −, és elkarikázott. Ez Lili Brik volt, Majakovszkij szeretője. Szerintem a sok kép láttán eszébe jutott, milyen szörnyű alak volt ez a Majakovszkij, és gyorsan hazament.

434. oldal, II. kötet, 1973. július 30.

!

Leonyid Paszternak: Borisz a tenger előtt, 1910

De hogyan is indult az avantgárd?

A 19. század végén már a polgári értékrendbe tagozódtak a kezdetben még lázadónak indult izmusok, így a szimbolizmus és az impresszionizmus is. Oroszországban például ekkor még Leonyid Paszternak impresszinosta festő (az író Borisz Paszternak édesapja) a moszkvai Képzőművészeti Akadémia tanára, de már indulnak az új tehetségek, akik megtagadják a régiek értékrendjét. Ő még jó barátságot ápol Tolsztojjal és annak körével, de fia, Borisz már a modernista írókhoz csatlakozik.
Ljudmila Ulickaja így ír Boriszról: „Ifjú éveimben Paszternak teljességgel meggyőzött róla, hogy a világot a lehető legfinomabb szálakból szőtték, hogy minden élőlény ezernyi vegyértékkel rendelkezik, amelyek a környező világban és egymás között kötődnek le. Az elolvasott könyv felhalmozza az efféle kapcsolatokat: mindenki, aki eljutott a végéig, különös módon kapcsolatba kerül a többiekkel a könyv hőseihez való viszonyulás, a hősök sorsán és életkörülményein való gondolkodás által. A kapcsolatoknak ugyanilyen akkumulátoraiként foghatók fel a nagy zeneművek, festmények és szobrászati alkotások is. Viszont az irodalom nyelve a legérthetőbb.”
http://moly.hu/karcok/306271


>!
robinson P
A mai napon

Ma 55 éve, 1960. május 30-án Peregyelkinóban hunyt el Borisz Paszternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író.

Zeneszerzőnek készült, de történelmet és filozófiát hallgatott a moszkvai egyetemen.
Első verseskötetén már látszik páratlan természetleíró képessége, úgy festi a kertet, a szelet, az esőt, a tavaszt, hogy azok őróla, a természetben élő, ám a természetet kultúrává nemesítő emberi lényről valljanak.

Munkatársa lesz Majakovszkij avantgardista folyóiratának, a LEF-nek. Az októberi forradalmat igenli, tisztítótűznek nevezi.

Az 1948 és 1955 között keletkezett nagyregényében, a Zsivago doktorban (ismert filmváltozata a Doktor Zsivágó) az 1903 és 1929 közé eső korszak, továbbá a háborús évek orosz történelmének átfogó képét kívánta megrajzolni.
Amikor neki ítélték a Nobel-díjat, durva lejáratókampány indult ellene. Művét szemétnek, őt magát árulónak titulálták. Belső emigránsnak nevezték, hozzáfűzve, hogy jobb lenne, ha valódi emigráns lenne belőle. Válaszút elé állították: vagy lemond a díjról, vagy száműzik hazájából. Az előbbit választotta. (Regénye – amely 1958–59-ben 26 hétig vezette a New York Times bestsellerlistáját – 1988-ig nem is jelenhetett meg hazájában.)

!

Pofon ütjük a közizlést

A mi Új Első Váratlanunk olvasóinak.

Csupán mi vagyunk. Korunk arca. A kor kürtje harsonázik általunk a szó művészetében.
A múlt szűk. Az Akadémia és Puskin érthetetlen hieroglifák. Puskint, Dosztojevszkijt, Tolsztojt ésatöbbi, ésatöbbi le kell dobni a Jelenkor Győzhajójáról.
Aki nem felejti el első szerelmét, az nem ismeri fel az utolsót.
És ki az a hiszékeny, aki utolsó szerelmét átváltoztatná a harcos Balmont párfümös szajhájává? Ez tükrözné a mai nap merész lelkét?
És ki az a gyáva, aki ne merné lerántani a papírvértet a harcos Brjuszov fekete frakkjáról? Vagy tán ismeretlen szépségek hajnalfénye ragyog rajta?
Mossák meg kezüket, ha hozzáérnek a töméntelen sok Leonyid Andrejev által összekotyvasztott mocskos könyv-váladékhoz. Mindezeknek a Kuprinoknak, Blokoknak, Szologuboknak, Remiozovoknak, Avercsenkóknak, Csornikojnak, Kuzminoknak, Bunyinoknak ésatöbbieknek, ésatöbbieknek csupán folyóparti nyaraló kell. Ilyen jutalmat szán a sors a mesterembereknek.
Mi a felhőkarcolók magasságából pillantunk le hitványságukra! …
Megparancsoljuk, hogy tiszteljék a költők jogait:
1. A szógyarapítást egész terjedelemében – önkényes és képzett szavakkal (szóújítás),
2. az előttünk létezett nyelv iránti végtelen gyűlöletet,
3. azt, hogy irtózattal hárítsuk el büszke homlokunkról a garasos dicsőség Önök által fürdővesszőkből font Koszorúját,
4. azt, hogy a mi szó szirtfokán álljunk a fütty és harag tengerének közepette.
És ha egyelőre még a mi írásainkban is ott maradtak az Önök „Józaneszének” mocskos bélyegei, mégis elsőként vibrálnak felettük az Önértékű (Öneredetű) Új Szó Eljövendő szépségének Villámfényei.

David Burljuk
Alexandr Krucsonih
Vlagyimir Majakovszkij
Viktor Hlebnyikov
Vaszilij Kamenszkij
Benedikt Livsic


>!
Ákos_Tóth IP
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Ugyan szakértővel még nem társalogtam a témáról, meggyőződésem, hogy Majakovszkij művészeti és emberi szempontból is vitatott személyiség lehetett már a maga korában is, később pedig, amikor az eszme és a politika gyorsan váltogatta a rávetülő fény színét és szögét, még tovább bonyolódhatott a megítélése. Általában véve is nagyon furcsa dolog az avantgárd… Néha úgy tűnik, csak a puszta forradalom utáni vágyakozás fűti őket, a szenvedély hevében pedig eszükbe sem jut a jövőre gondolni, pedig a hőn áhított változások után nekik is meg kell majd találni új helyüket és szerepüket…

Majakovszkij ugyebár romantikus értelemben teljesítette egy költő feladatát, utat mutatott az embereknek, képes volt a művészetével sokakat megszólítani, hangadóvá válni, és ez valószínűleg legalább annyira fontos műveinek értékelésében, mint a puszta tehetsége. Verseit és őt magát nem lehet elválasztani a század elejének Oroszországától, sem történelmileg, sem eszmeileg. Alkotásait élvezni lehet, verseinek ritmikussága, pattogása lenyűgöző, szavalásra termett mind egy szálig. Érzelmileg telítettek, zaklatottak, sodró lendületűek, viszont teljes értelmezésükhöz meg kell próbálnunk megérteni, mi mozgathatta őt a pályáján. És itt buknak ki az ellentmondások, a kérdések: vajon tényleg hithű szocialista volt, vagy a forradalmi szenvedély ragadta inkább magával? Milyen szemmel nézte a diktatúrába visszaforduló rendszert? Mivé vált a fiatalkorában fellobbant dühös láng? Életének tragikus és fiatal lezárásából én azt szűrtem le, hogy az általa választott útnak nem is nagyon lehetett volna más, szép lezárása – bár egyelőre abszolút csak a felszínt kapargattam meg.

A füzetecske egyébként nagyon érdekes gyűjtés, tele agymozgató (vagy akár kaotikus), de valamiért ösztönösen mégis szép művekkel. A címadó vers a költő teljes pályájának egyfajta esszenciája is lehetne, a Lilikének zavaros szerelmes búcsú, afféle futurista Szerettem Önt, illetve a lépcsős formában írt művek külön finomsága, hogy az elfáradt szemet új utakra terelve szabályosan fizikailag segítik az olvasót. Nagyon tetszett A hegedű vőlegénye is, és általában véve inkább a dekadensebb hangvételű versei – érdekes módon a sokat emlegetett Brooklyni híd nekem nem tűnt túl különlegesnek.

!

Natalja Goncsarova: A kerékpáros, 1913

Az orosz avantgárd meghatározó tényezőjeként Larionov, és felesége, Natalja Goncsarova valamint társaik – Pjotr Koncsalovszkij, Ilja Maskov, Arisztarh Lentulov, Robert Falk, Alekszander Kuprin és Vaszilij Rozsgyesztvenszkij – 1910-ben hozták létre Moszkvában a Káró Bubi festőcsoportot, amely megnevezéssel azt hangsúlyozták, hogy szembesíteni akarják a korabeli orosz társadalmat önnön képmutatásával, az önirónia eszközét is használva. 1910 és 1917 között több kiállítást rendeztek.

(Az alábbi karc alatt @bazsalikom a bécsi Albertinában nyíló hasonló tárlatra hívja fel a figyelmünk: http://www.albertina.at/en/from_chagall_to_malevich)


>!
Ákos_Tóth IP
Orosz Zóna

Hála égnek elég sokáig megtekinthető a Nemzeti Galériában az orosz avantgárdot bemutató Jekatyerinburgi Művészeti Múzeum gyűjteménye, mi @Zsuzsi_Marta társaságában remélhetőleg hamarosan le is szervezzük a találkozónkat rá :) Az ismertetőben is említett Mihail Larionovtól itt lehet megtekinteni pár képet: https://www.google.hu/search…

http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/elozetes/oroszav…

1 hozzászólás
!

Malevics: Matyusin portréja, 1913

Kazemir Malevics, miután 1904-ben megérkezett Moszkvába, mindjárt kivette a részét a kulturális közéletből. Kiállított Larionovékkal és aláírta Majakovszkij kiáltványát is. 1912-ben töltött egy rövid időt Párizsban, majd megtervezte Mihail Matyusin „Győzelem a nap felett” című operájának a díszletét, amelynek témája az ember a világűrben volt. Ennek második felvonásában tűnt fel először az emblematikus fekete négyzet, amely a legismertebb korabeli orosz irányzat, a szuprematizmus kiindulópontja lett. 1915/1916-ban manifesztumát A kubizmustól a szuprematizmusig címmel adta közre.


>!
kkata76 P
Képzőművészet

Kazimir Malevics: Fekete négyzet, 1913.

„Ha a fekete négyzet tényleg olyan a művészet történetében, mint a nulla a számsorban, akkor most pozitív vagy negatív irányban haladunk?”
(Farkas Viola: Ember az űrben. Artmagazin, 2015/4.)

!

Vaszilij Vasziljevics Kandinszkijt viszont éppen az avantgárd művelői szorították ki az országból. Ő a színek és képek emberre gyakorolt hatását vizsgálta, és a táblaképkorszak végét hirdette – érdeklődésének irányát mutatja, hogy kapcsolatban állt a Rudolf Steiner alapította Antropozófiai Társasággal. Részt vett a Művészi Kultúra Moszkvai Intézetének megalapításában, a vezetőség más tagjai – például Rodcsenko – azonban „megcsonkított spiritizmusnak” tartotta a Kandinszkij-féle modellt. A festő 1922-ben elhagyta Szovjet-Oroszországot, és a németországi Bauhausban vállalt feladatot.


>!
EBrody I

Amikor Vaszilij Kandinszkij – 1912-ben – megírja jelent s könyvét, A szellemiről a művészetbent, akkor ebben – és a Kék lovas társaság kiadványaiban, melyeket Paul Kleevel és Franz Marckal együtt szerkeszt többek között – leszögezi, hogy korunkban nem a festészet megújítására van szükség és lehetőség, hanem a világlátás megújítására, melyből a festészet megújulása is következni fog.

Vekerdy Tamás: Álmok és lidércek Iskolaalapítás Magyarországon

Kapcsolódó szócikkek: Franz Marc · Paul Klee · Vaszilij Kandinszkij
!

Majakovszkij és Rodcsenko

Voltak persze mellékvágányok is:
„A Pravda 1924. március 30-i számában olvasható az alábbi hír: A Mosszelprom megrendelésére Majakovszkij és Rodcsenko új cukorkacsomagoló papírhoz készít képeket és agitációs verseket. A tervezett sorozat: A forradalom vezérei, Iparosítás, Vörös Moszkva. Ez a cukorkafajta leginkább vidéken népszerű. Nemcsak a kétsoros versikék jelzik a kezdeményezés agitációs jelentőségét, hanem az is, hogy a korábbi cukorkaneveket és képecskéket olyanok váltják fel, amelyek világosan kifejezik a szovjet köztársaság forradalmi-iparosítási törekvéseit. Mert a tömegek ízlését nemcsak – mondjuk – Puskin alakítja, hanem a tapétaminta és a cukorkacsomagoló papír is."”
http://ras2.blog.hu/2008/08/01/rodcsenko_es_platen

…és hogy a többiekkel mi történt?
El Liszickij tervezte az 1922-es berlini nagy orosz képzőművészeti kiállítás katalógusának fedőlapját. Ahogy egy vérbeli konstruktivistához illik: csupa geometriai elemből, a „Russische Kunstausstellung" mértani alakzatként is felfogható betűiből alakította ki a kompozíciót. A német fővárosban találjuk ekkor Majakovszkijt és Paszternakot is.
Goncsarova 1915-ben Gyagilev balettjével Párizsba távozott.
Eisensteint 1928-ban maga a rendszer delegálta külföldre, ahonnan (Amerikát is megjárva) hazatért.

Azután Sztálin „bezárta” az országot. Majakovszkij 1930-ban öngyilkos lett. …és bár még készültek a Szovjetunióban olyan remekek, mint Eisenstein két filmje, A jégmezők lovagja és a Rettegett Iván I–II., vagy Bulgakov Mester és Margaritája, ezek többnyire betiltásra kerültek.

Látogassatok el Ti is a kiállításra!


>!
akire MP
Film- és mozitörténet

Majakovszkij barátai társaságában (az író középen, Eisenstein balról a harmadik, mellette Paszternak áll)

"Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

Az eredeti forgatókönyv tartalmi kivonata. Emlékezetből lejegyezte Lilja Brik.

Unalom gyötri a festőt. Járja az utcákat, keres valamit, nem tudni, hogy mit. A sétányon leül egy nő mellé, szóba elegyedik vele, ám a nő egyszerre csak áttetszővé válik, s a festő kalapokat, gyűrűket, nyakláncokat lát a szíve helyén.

Ekkor hazamegy. De most a felesége is áttetszővé válik – gramofont, lábasokat lát a helyén.

Jön a barátja, de nincs mit mondania neki. Szíve helyét borospalackok és kártyalapok foglalják el.

Aztán a festőt ismét a sétányon látjuk. Egy cigánylány szegődik melléje, s mindenáron jósolni akar a tenyeréből. A festőnek tetszik a lány, és magával viszi a műtermébe. Nagy élvezettel nekilát, hogy megfesse az arcképét. Ecsetje azonban mind lassabban mozog. A cigánylány is kezd áttetszővé válni: szíve helyén pénzérmék látszanak. A festő erre kifizeti, és kituszkolja a műteremből a lányt.

Helyszín: egy nagy filmvállalkozás irodahelyisége. A vállalat ügyei rosszul állnak. Nincsenek kasszasikert jelentő filmek. Elegánsan öltözött, szakállas ember lép be, szakálla rövidre nyírva. Külseje után ítélve olyan, mint valami E. T. A. Hoffmann-hős. A szakállas férfi néhány filmtekercset hozott, a film címe: A filmvászon szíve. A cég tulajdonosai oda vannak az örömtől. Azon nyomban elfogadják a filmet terjesztésre.

Lázas propagandakampány. Városszerte mindenütt plakátok, melyek A filmvászon szívét reklámozzák – rajtuk egy balett-táncosnő, aki a kezében tartja a szívét. Szendvicsemberek jönnek-mennek, plakát lóg róluk elöl-hátul, a járókelőknek reklámlapokat osztogatnak. Valamennyi filmszínházban A filmvászon szíve van műsoron.

Az unatkozó festő bemegy az egyik filmszínházba, és nézni kezdi A filmvászon szívét. A film tartalma maga a teljes mozivilág: a balett-táncosnőt Rodolfo Valentino, Buster Keaton, Douglas Fairbanks és más filmhírességek, valamint bűnözők, cowboyok, nyomozók veszik körül… Aztán vége a vetítésnek, és a közönség szétszéled. A festő viszont a filmvászonhoz nyomakodik, és vadul tapsolni kezd. Már egyedül van a sötét teremben, de csak tovább tapsol.

– Ő az! Ő az! – kiabálja.

Ekkor a vászon hirtelen kivilágosodik. Megjelenik rajta a balett-táncosnő, majd lelép a vászonról, és elindul a festő felé.

Együtt mennek a kijárathoz. A jegyszedő bezárja utánuk az ajtót. Kinn borús az ég, esik az eső. A balerina elfintorítja az arcát, hátrább húzódik, és eltűnik a bezárt ajtón át. A festő erre kétségbeesik, dörömbölni kezd a bezárt ajtón, de az nem nyílik ki.

A festő hazamegy. Lázban égve az ágyra zuhan.

Orvos jön, orvosságot ír fel, majd elmegy.

A ház előtt, ahol a festő lakik, az orvos a kapun kilépve a cigánylányba botlik, aki lopva a festőre vár. A plakát, amely mellett állnak, A filmvászon szívét reklámozza. A cigánylány a festő egészségi állapota felől érdeklődik. A balett-táncosnő a plakáton feléjük sandít: hallgatózik.

A lány, aki a festőnél szolgál, a gyógyszerek kiváltását intézi a patikában. Hazafelé menet az utcán nem tud betelni a szendvicsemberek látványával. A papír, amelybe a gyógyszerek voltak csomagolva, elszakad, s az orvosság szerteszét gurul a földön. A szolgáló erre letép egy plakátot, és abba csomagolja az orvosságot.

Jön a lány, s hozza az orvosságot a festőnek. Az szétbontja a csomagot, és észreveszi a plakátot. Kisimítja, s az ággyal szemközt, az éjjeliszekrénynek dönti. A táncosnő ekkor a plakáton megelevenedik, s felül az éjjeliszekrényre.

Aztán feláll, és odalép a festőhöz, aki rettenetesen megörül ennek, és azonnal meggyógyul.

(Miként a fennmaradt filmszalagrészletekből is látható, többféle változat is létezett annak érzékeltetésére, hogyan lesz a plakáton látható művésznőből élő, eleven nő. Miközben a festő hosszasan nézi a plakáton a művésznőt, az egyszer csak eltűnik, és mint eleven nő jön be az ajtón. Van egy képkocka, ahol a balerina fél térdre ereszkedve áll a festő előtt. Megint más jelenetekben egyszerűen csak csöndesen beszélgetnek. És még a fantasztikus átalakulás közelképei is… Hogy aztán e töredékekből végül is mi került a filmbe – nem tudom.)

Amikor a művésznő életre kel, és lejön a vászonról, abban a pillanatban az összes plakátról, a szendvicsemberekről, az olvasó emberek kezében tartott röplapokról is eltűnik, és eltűnik magából a filmből is.

A filmvállalatnál pánik tör ki. Különösen a szakállas férfi dühöng.

A festő javaslattal áll elő: azt ajánlja a balerinának, hogy menjenek ki együtt a várostól nem messze álló házába. Aztán a díványra fekteti a táncosnőt, a plakátba göngyölíti, szalaggal átköti, óvatosan a kezébe veszi, a plakáttal együtt autóba ül, és elhajt.

A festő és a balett-táncosnő megérkezik a városkörnyéki házba.

A festő elmegy, hogy a balettszoknyánál kényelmesebb ruhát szerezzen a művésznőnek.

A balerinát eközben ismét heves vágyakozás fogja el a filmvászon után, körülnéz, és fehér felület után kutat.

A festő hozza a ruhát.

Aztán lerántja az asztalról a térítőt, és a falra akasztja. Ezzel kész is a vetítővászon, amihez nyomban oda is hívja a táncosnőt.

Élénken beszélgetnek valamiről a vászon előtt. (Hogy e cselekménysor közben miről folyt közöttük a beszéd, arra már egyáltalán nem emlékszem. Természetesen az egyes képsor-töredékeket összekötő feliratok sem maradtak meg.)

Egyre jobban tetszenek egymásnak.

– Megszédít az eleven élet!

Kopogtatnak. Levelet hoznak, amit együtt olvasnak el. A festőt valami sürgős ügyben elszólítják.

A festő búcsút vesz a balerinától, s megígéri, hogy hamarosan visszajön.

A levél hamisítvány volt. A féltékeny cigánylány kileste őket. Ő írta a levelet, hogy kicsalja vele a festőt a házból, és aztán leszámolhasson a vetélytársnőjével.

Miután a festő eltávozott, a balerina kimegy a kertbe. Ott azonban már vár rá a cigánylány, aki jelenetet rendez neki, és végül késsel támad rá.

A fán, amely előtt a balett-táncosnő előbb nekidőlve állt, most egy késsel odaszegezett plakát látható, a balerina pedig a fa mellett áll, sértetlenül.

A cigánylány rémülten elrohan. A filmvállalat irodájába fut, és közli a szakállas emberrel, hogy hol rejtőzik A filmvászon szíve.

A balett-táncosnő eközben a városkörnyéki ház egyik szobájában várja a festő érkezését.

Váratlanul filmjének szereplői – Rodolfo Valentino, Buster Keaton, Douglas Fairbanks, valamint cowboyok és nyomozók – törnek be a szobába: a cigánylány vezette ide őket. Körülfogják hősnőjüket. A szakállas férfi egy filmszalaggal körbetekeri, s ő föloldódik abban.

A filmet dobozba rakják, és valamennyien elégedetten eltávoznak. Csak az ájult cigánylány marad ott.

Megjön a festő. Keresi, de mindhiába, nem találja a balerinát. Így rohangál fel-alá a szobában. Majd magához téríti a cigánylányt, aki elmondja neki, hogy mi történt.

A festő ellöki magától a lányt, és A filmvászon szíve plakátjához rohan, amelynek alján felfedezi a fantasztikus filmország apró betűkkel nyomott nevét.

Az utolsó képsor: a festő egy vasúti kocsiban az ablak mellett áll, utazik – megy, hogy megkeresse a titokzatos országot és elveszett kedvesét.

[Ennek az eleven hősnek, ennek az élő embernek a filmvásznon túli világban, a kétdimenziós emberek között átélt kalandjairól szólt volna a film második része, amelyet Majakovszkij csupán elgondolt, de megvalósítani már nem valósított meg.]"

http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php…


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!