Fényőrség – Nagybányai festők

Rovatgazda
!

„És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.”
Juhász Gyula: Trianon (részlet)


Törölt tartalom.
!

A Fényőrség e havi száma egy kis napfényért a nagybányai festőiskolába látogat az írók, művészettörténészek, molyok segítségével!
„Nagybánya, a középkorban virágzó bányászközpont a 19. század végén az álmos, vidéki városkák csendes életét élte. A máramarosi hegyek lábánál, a gyorsfolyású Zazar folyó partján elterülő település déli irányba tágas síkságra nézett. A nyári nap sötétzöld erdőkről és világosabb, legelők borította hegyoldalakról vetült a városra, szokatlan élességgel emelve ki a színeket. Ideális terep volt egy olyan festőcsoport számára, amely a természet hű követését tűzte ki célul maga elé.
Hollósy Simon 1886-ban alapított müncheni szabadiskolájában merült fel először az a gondolat, hogy a nyári hónapokat az iskola Nagybányán töltse. Azért ott, mert Hollósy két tanítványa, Thorma János és Réti István – mint a nagybányai polgárság képviselői – kedvező feltételeket ígérhettek Hollósynak, aki máramarosszigeti születésű lévén, ismerte a vidék kiváló természeti adottságait. Kezdettől úgy gondolták, hogy az iskola növendékei mellett meghívják Nagybányára mindazokat, akik az akadémizmussal szembehelyezkedve a magyar festészet naturalista szellemben történő megújítását szorgalmazzák, ami magával hozta egy festőkolónia megalapításának lehetőségét. Az 1896-os kezdés egybeesett a magyarok honfoglalásának ezredik évfordulóját ünneplő rendezvényekkel, köztük a század második felének magyar művészetét bemutató nagy seregszemlével. A Nagybányára tartó, utazásukat Budapesten megszakító fiatal festők itt láthatták Szinyei Merse Pál (1845-1920) magyar viszonylatban korai plein air képét, az 1873-ban Münchenben festett Majálist, amely huszonhárom évvel keletkezése után is revelációszámba ment a modernizmusra fogékony festők között.”
Boros Judit: A nagybányai művésztelep és festőiskola


>!
Dénes_Gabriella 
Polihisztorképző – házi feladatok

(Thorma János: Mezőn, 1927)

4. házi feladat, 6. téma: XX-XXI. századi képzőművészet
Icipicit kilóg Thorma a huszadik századból, hiszen 1870-ben született, és a nagybányai festőiskola is, amelynek oszlopos tagja, vezetője – vezetőegyénisége – volt, 1896-ban alakult. Viszont a festőiskola 1902-ben vált szabad iskolává. Thorma János munkásságának nagyja, jelentős alkotásai a 20. század első felében keletkeztek, illetve a harmincas években is. (Bár Bay Miklós munkája erről nem vesz tudomást, Murádin Jenő kitér rá tanulmányában.)
A csatolt kötetben három tanulmány taglalja Thorma János és a nagybányai festőiskola történetét. A leginkább élvezhető és a konkrét életrajzi, életrajzra vetített művészettörténethez a legtöbbet Murádin Jenő tanulmánya tesz hozzá. Ugyanis ő például azzal is részletekbe menően foglalkozik, amiről Bay Miklós és Boros Judit kevés szót ejt, Thorma és Nagybánya román kapcsolatairól, a román művészeti életben elfoglalt helyéről bőven tájékoztat. Bay tanulmánya felvázolja a kályhától indulva a teljes történetet, részletesen ismertetve a nagybányai festőiskola megalakulásának történetét is. „Thorma János szülei elszegényedett nemesi családból származtak” – ez a nyitómondata. A zárómondata pedig arról szól, a festő magányosan halt meg 1937-ben, „és pár barátján kívül teljes művésztéről [sic!] senki nem ismerte, nem dolgozta fel és ez a tény, sajnos azóta sem változott.” Nos, ez – minthogy már olvastam a tanulmányt, nagyjából vissza is adja a tartalmának milyenségét. Nem mondom, hogy ne volna alapos, csak…
Boros Judit nagyjából ugyanarról ír, mint Bay Miklós, csak részletekbe menően teszi ezt, kontextualizálva, érdekessé téve a történelmet/művészettörténetet. (Jó, nem mondom, hogy Bay nem anekdotázott a nagybányai züllésekről, amelyekből, ejnye, Thorma mindig kimaradt.) A két tanulmány némiképp kiegészíti egymást, így éreztem én. Boros tanulmánya 1917-tel bezárólag tárgyalja a festő művészeti fejlődésének, sikereinek és kudarcainak történetét. Murádin Jenő pedig 1917-től veszi át a szót, folytatva az elkezdett gondolatmenetet.
Roppant izgalmas volt megismerkedni Thorma Jánossal és a bányaiakkal. Természetesen, nem volt ismeretlen előttem sem az ő neve, sem pedig a bányaiak tevékenysége, de soha nem foglalkoztam azzal, hogy jobban megismerjem őt/őket. Így, bár már valahol fél füllel hallottam arról, hogy román művészek is járogattak a szabadiskolába, azt nem tudtam, hogy a harmincas években a festőiskola nyitott Bukarest felé, bekapcsolódott a román(iai) művészi életbe, és a frankofón festési kultúra mellett a németes irányvonalat képviselve stílust és színhasználatot is korrigált/tanított a művészeknek. Nagyon szimpatikus, hogy nem lehúzták a rolót és csendben sírtak, hanem tovább alkottak, és olyan embereknek voltak oktatói/mesterei (kinek mi, ugye), akik a román kultúrtörténetben is ismertek.
Murádin tanulmánya volt számomra a legemberközelibb, ugyanakkor olyan érzés volt olvasni, mint amikor egy sokoldalúan művelt előadó emberi nyelven kitér apró, ám fontos részletekre. Nem intézte el a ’17-től haláláig tartó időszakot egy kézlegyintéssel, hogy hát már csak a sok éve festegetett, vajúdott _Talpra magyar!-ját pingálta, oszt' helló, hanem a művész korszakait értő és főleg érthető módon tárta fel.
Thorma János számomra szimpatikus vonása az volt, hogy képes volt (még ha másokhoz képest lassan is) fejlődni, alakulni. Óriási munkabírása volt, és sok az igazán mély mondanivalójú alkotása is. Érdekes látni, ahogy a nagy hazafias témáktól – 1848–49-es szabadságharc főleg – hogyan fordul a könnyedebb, lágyabb témák és technikák felé. Ilyen lírai alkotás az általam kiválasztott és mellékelt kép is, amely a huszas években festett képeinek egyik kiemelkedője – Murádin szerint. (Ennek részletes ismertetését Murádinnál olvashatjuk, ahogy azt is, hogy a közvélemény a nagy történelmi tablóin túl „nem látta Thormát”, a finom, lírai alkotásait – lásd, erre a Bay-tanulmány is jó példa.)
Thormáné pedig – mint a tanulmányokból erre fény derült – a férje halála után, minden ceruzavonásból, vázlatból pénzt csinált, és még hamisított is képeket. Sok vásárló csak azért vette a képet, mert Thorma-szignós, mindegy, hogy néz ki…

Kapcsolódó könyvek: Bay Miklós – Boros Judit – Murádin Jenő (szerk.): Thorma

Bay Miklós – Boros Judit – Murádin Jenő (szerk.): Thorma
4 hozzászólás
!

Réti István így írt a Nagybánya felé tartó utazáson résztvevő festőtársáról, Hollósy Simonról: „A kocsifolyosón egy hollófekete hajú fiatal férfi álldogált, be-bekémlelve a kupékba: van-e helyük a fiataloknak, tudnak-e aludni? Maga alig ült le helyére egész éjszaka, hogy amazoknak kényelmesebb legyen az elhelyezkedésük. Nyugtalan volt, mint a sorsfordulatot váró emberek. Révetegen bámult ki a csillagos éjszakába, amely hallgatagon borult a végtelen síkságra, némán őrizve a jövendő titkát.”


>!
robinson P
Képzőművészet

HOLLÓSY SIMON (1857-1918)
A jó bor, 1884
olaj, fa, 28 x 34 cm
Magyar Nemzeti Galéria

1894-ben egy fél éven keresztül Csontváry Kosztka Tivadar is nála tanulta a festőművészetet. 1896-ban Ferenczy Károllyal, Réti Istvánnal, Thorma Jánossal, Iványi-Grünwald Bélával megalapította a nagybányai művésztelepet.

!

„Hont vármegye vezetői felkérték Hollósy Simont, hogy fesse meg Huszt várának a romjait a millenniumi kiállításra. Két fiatal művész, a 25 éves Réti István és barátja, Thorma János rábeszélte Hollósyt, hogy a nyári szünet idejére költözzön le – iskolájával együtt – Nagybányára. Az akkor már neves Hollósy mester kedvezően fogadta az ajánlatot. A huszti várrom elérhető távolságra volt az erdélyi városkától, s ráadásul tekintélyes előleget kapott a megfestendő képre. Hollósy müncheni iskolája tehát átköltözött Nagybányára. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla. Nagybányai összeköttetéseinek segítségével Réti István gondoskodott arról, hogy az iskola megfelelő helyet találjon, s a növendékek szállást kapjanak a városkában.”
Román József: Nagybánya – a magyar művészet sorsfordulója


>!
pannik P
Képzőművészet

Hollósy Simon festménye a huszti várról

Hollósy Simon 1896-ban festette vászonra Huszt várát.

1895-ben a millenniumra való készülődés jegyében az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács állami pályázatot írt ki történelmi témájú képekre.
A beadott alkotásokat 1896. május 4-től a Műcsarnokban tárták a nagyközönség elé Millenáris Képzőművészeti Kiállítás címmel.

Máramaros vármegye az akkor Münchenben élő és dolgozó festőt, a máramarosszigeti születésű Hollósy Simont kérte fel arra, hogy a kiállításra fesse meg Huszt várának képét.
Az egyeztetések nehezen indultak. Anyagi és tematikai nézetkülönbségek jelentkeztek.

Hollósy a kép megfestése előtt terepszemlét tartott a huszti vár alatt. Útjára elkísérte művésztársa, Iványi Grünwald Béla, s mialatt Hollósy vázlatokat készített, társa fényképezőgéppel örökítette meg a tájat.
Hollósy elkészült a képpel, amikor egy kisebb botrány kapcsán lefoglalták azt. Ezután a megye a kialkudott ár töredékét akarta érte kifizetni. Ekkor Hollósy levétette a képet a vármegye díszterme faláról. A festményt befelé fordítva a megyei levéltárban helyeztek el. 1936-ban már a máramarosszigeti Astra szálló nagytermét díszítette; 1939-ben a háborús hangulat miatt Kolozsvárra menekítették. 1940-ben Tordára került a kép. A néptanács raktárában kallódott, amikor Francisc Nistor, a máramarosi múzeum igazgatója rábukkant, s tulajdonjogát reprodukciókkal igazolva viszontagságos úton hazaszállította a képet.
Ezt követően a szigeti néprajzi és természettudományi múzeum őrizte 1992-ig, amikor a keretből kivágva elrabolták onnan. A huszti vásznat végül 1994-ben az Interpol találta meg, amikor a képet megvásárló gyűjtő felkínálta eladásra a Magyar Nemzeti Galériának. A hivatalos eljárást követően az 1970-es párizsi UNESCO egyezmény alapján került vissza Máramarosszigetre Hollósy alkotása.

!
>!
latinta SP
Jellegzetes épület, helyszín a könyvben

Végre eléri az ember az Őrhegyet, mely tulajdonképen csak halom; s ha ennek tetejére följut, akkor fönn van és soká le nem megy róla, mert páratlan szépségű látvány nyílik meg előtte… Kelet felé a völgy vége, melyet félhold alakban kerítenek körül a roppant magasságu hegyek. Ezeknek tövében fekszik Nagy-Bánya ószerű épületeivel s gót tornyával, mint egy darab középkor, mit itt felejtett az idő. A város és az egész völgy felett sajátos tiszta kék köd, mintha az ég egészen leereszkedett volna a földre. Az ember nem hiszi, hogy nem álmodik, vagy azt gondolja, hogy csak emlékezik, hogy nem most van itt, hanem régen, igen régen volt és boldog órákat élt itt… kivel és miként? már nem jut eszébe, csak azt tudja, hogy nagyon boldog órák voltak!

(V. levél, Nagy-Bánya, május 25. 1847.)

A kép forrása: http://www.utazzerdelybe.hu/images/latnivalo/szent-istv…

Kapcsolódó könyvek: Petőfi Sándor: Útirajzok

Petőfi Sándor: Útirajzok
!
>!
Lunemorte MP
Képzőművészet

FERENCZY Károly
(1862, Bécs – 1917, Budapest)

Festő, az impresszionizmus legnagyobb magyar mestere, Ferenczy Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanára, de mint magyar tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta eszményképének. Ezt tükrözi Párizsban készült első műve, Kallós Ede arcképe és 1889-92 között Szentendrén készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak stb.).
1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal és szabadiskolának idegen és magyar tagjaival. Fejlődésére ez időben Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.). 1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896-97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.). 1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését, és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi ezt, Nyár, 1902; Festőnő, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délelőtt, 1905; Gyermekek ponnykon, 1905; Nyári nap, 1906 stb.). Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archeológia, Levétel a Keresztről stb.). 1906-ban a Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Budapestre költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát műtermi piktúrával cserélte fel.

Életműve több szakaszra tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották (Akt zöld háttérrel, 1911; Akt vörös háttérrel, 1913; Pieta, 1913; Alvó cigányleány, 1915 stb.). A 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására. Fő művei a Magyar Nemzeti Galériában kerültek.

Kép :
Borús táj fürdő férfival
1913
Olaj, vászon, 72 x 86 cm
Magántulajdon

!
>!
Nieve
Képzőművészet

Ferenczy Károly: Festőnő, 1903
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

2 hozzászólás
!

„1910-ig az iskola csak a nyári hónapokban működött azokban a ligeti fészerekben, amelyeket még a Hollósy-iskolának épített a város. Kezdetben úgy tervezték, hogy a négy tanár egyidejűleg korrigál a növendékeknek, akik megválaszthatják kinél akarnak tanulni. Tandíj nem volt, a növendékek csak modellpénzt fizettek, a tanárok ingyen oktattak. 1911 után, amikor hosszú huzavona után elkészült a festőiskola épülete és néhány festőműterem, az oktatás télen sem szünetelt. Legnépszerűbbek továbbra is az iskola nyári kurzusai voltak, noha ekkor már kevesebb külföldi növendék fordult meg itt, mint Hollósy idejében. Volt olyan év (1906) amikor 78 tanítványt regisztrált Réti, köztük olyan »neós« festőket, mint Czóbel Béla, Boromisza Tibor, Bornemisza Géza, Perlrott-Csaba Vilmos, Réth Alfréd, Czigány Dezső, Ziffer Sándor, vagy később Tihanyi Lajos, aki az iskolán kívül dolgozott. Ők azok, akik a téli hónapokban Párizsban, jórészt Henri Matisse környezetében vagy iskolájában tanultak, és az ott elsajátított modern látásmódban dolgoztak nyaranta Nagybányán. Az általuk indított »neós« mozgalom megosztotta a nagybányai művésztársadalmat. A fiatalok egy része (Maticska Jenő, Börcsök Samu, Krizsán János) az eredetileg meghirdetett természethűség jegyében élénk plein air tájképeket festett továbbra is, kialakítva egy olyan mintát, mely az első világháború után részben Nagybányán, részben a Réti-tanítványok által 1928-ban alapított Szentendrei Művésztelepen élt tovább.”
Boros Judit: A nagybányai művésztelep


>!
Bla I
Képzőművészet

Kiss Károly (Arad, 1889 – 1953, Nagybánya) – Virágzó kert Nagybányán

1 hozzászólás
!

„A kezdet biztató volt. Mindenki rajongott a természetért. Hollósy még Münchenben elhatározta, hogy iskolájának homlokzatára felíratja Petőfi verssorát: »Óh, természet, óh dicső természet«. A következő sor mondandóját pedig gyakorolták: »Mely kéz tudna versenyezni Véled?« Nagybánya nekigyürkőzött, hogy a természetet átsegítse a festővászonra. De minthogy ez a korszak az egyéniség, a személyiség szabad kibontakozásának gondolatát dédelgette, a természet fogalmához magától értődően hozzákapcsolták az emberi természetet, az eltérő, netán ellenkező felfogásokat is. Az első években a különböző stílusú művészek bámulták és bírálták egymás képeit, a festőtanulók szabadon válogattak a tanárok között. Ekkor még teljes volt az összhang a mesterek, a tanulók és a környezet között. A művészi-baráti szövetséget tovább szilárdította a mesterek munkáinak fogadtatása. Röpködtek a »Ki látott már kék lovakat? Zöld teheneket?« …, s megismétlődött mindaz a szitok és átok, amit francia elődeik már végighallgattak.”
Román József: Nagybánya – a magyar művészet sorsfordulója


!

„A neósok, vagy a Magyar Nemzeti Galéria 2006-os kiállítása óta meghonosodott új terminológiával: a magyar Vadak, akik nem alkottak egységes csoportot 1907-ben Budapesten állítottak ki először együtt.
Antinaturalista magatartásuk Gauguin, Matisse, Cézanne, Van Gogh, Bonnard művészetén alapult és a különböző avantgarde stílusirányzatok formai jegyeinek sajátos ötvözésével vált egyénivé. Nagyjából 1910-11-ig jártak nyaranta Nagybányára, kivéve Ziffer Sándort és Mikola Andrást, akik életük végéig a város lakói maradtak.”
Boros Judit


!

„1909-ben nagy megrázkódtatást jelentett, hogy Iványi Grünwald Béla elfogadva Kecskemét város meghívását egy új művésztelep létrehozására több tanítványával és barátjával elhagyta Nagybányát. A városban maradt festők, szükségét érezvén egy jól körülhatárolt szervezeti keret kialakításának,1911. októberében létrehozták a Nagybányai Festők Társaságát. Ennek jelentősége a háború utáni években mutatkozott meg, amikor a kolónia önállóságát éppen e jogi lépés következtében lehetett fenntartani. A nagybányai hagyomány rögzítését szolgálta az is, hogy 1912-ben egy nagy retrospektív kiállításon mutatták be a kolónia történetét.
Noha az első világháború éveiben – hála Thorma János példaadó kitartásának – a szabad festőiskola és általában a művésztelep látogatottsága nem csökkent, Ferenczy Károly elhunyta (1917) és Réti István állandóvá váló budapesti elfoglaltsága megrendítette a kolónia alapjait. 1919 januárjában a román csapatok bevonultak Nagybányára, az 1920 nyarán aláírt békeszerződéssel pedig Nagybányát Románia területéhez csatolták. Az iskola és a művésztelep történetében ezzel új fejezet kezdődött.”
Boros Judit


>!
estimese24
Képzőművészet

Thorma János: Domboldal (1930-as évek), olaj, vászon

!
>!
akire MP

Szőnyi István: Zebegény (1926)

Zebegény festője

Szőnyi István
1894–1960

Festő és grafikus, Kossuth-díjas, a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakja. A főiskolán és Nagybányán Ferenczy Károlynál és Réti Istvánnál tanult. 1921-ben rendezte első kiállítását az Ernst-múzeumban, ahol elnyerte a frissen alakított nagy tekintélyű elit szerv, a Szinyei Társaság nagydíját. Első munkáinak szelleme közelebb állt az aktivistákéhoz, elsősorban Uitz Bélához, mint a nagybányaikéhoz.
Csakhamar iskolát teremtett; a fiatal mester köré tömörültek az újat kereső fiatalok. Nagy hatással volt fiatal kortársaira, többek között Aba Novák Vilmosra is. Szőnyi jutott el leghamarabb a nagybányaiak tiszta festőiségéhez, a plein-air napfényfestés modern szellemű továbbfejlesztéséhez.
1923-ban a Duna-kanyarban lévő faluba, Zebegénybe költözött, itt találta meg azt a világot, amelyben a táj inspiráló ereje révén saját stílusa kialakulhatott.
Témaköre és műveinek szelleme az évek során teljesen Zebegényhez kötődött. Az életet akarta megfesteni, az élet pedig számára az egyszerű emberek élete, a mindennapok eseménytelen világa volt.
1937-ben a Képzőművészeti Főiskola tanára lett.
Festőileg érzékeny szem és humánus érzelemvilág jellemezte Szőnyi festői realizmusát. A nagybányai iskola tanainak folytatójává, megújítójává vált. Festészete a tradíció vállalásán alapult, anélkül, hogy akadémizálta volna a nagybányai hagyományt. Művészete alapjaiban realista, az ipresszionista fényfestés és a realizmus egyéni ötvözete. A művészet lényegéről így ír 1943-ban megjelent Kép című művében: „A művészet az érzelemhez szól. Egy műalkotásnak a reánk való hatása nem észokoktól függ. Ezért nem is tudjuk pontosan meghatározni, sem a művészet, sem a szép fogalmát, és azt sem tudjuk megindokolni, hogy valami miért tetszik. … Nem lehet megállapítani, zárt szabályba merevíteni a művészet megfoghatatlan lényegét.”
http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/muveszet/szonyi/szonyi.html

A Szőnyi István Múzeum honlapja: http://www.szonyimuzeum.hu/

Kollányi Ágoston: Szőnyi istván művészete (1957)
http://www.youtube.com/watch…


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!