Fényőrség – Irodalom és fotográfia

Rovatgazda
!

Nádas Péter fotója

Bartis Attila így ír róla:
"Azt hittem, alszik. Hogy ha a lépteimre nem is, ha a láncra vert kutya ugatására nem is, de a fényképezőgép zárhangjától majd felébred. Ugyanúgy, mint egy fél élete éjről éjre, hét éven át. Pedig amikor a legelső képet készítettem róla, amikor nem láttam még a tekintetét sem, amikor elengedte a betonoszlopot, amibe úgy kapaszkodott, mint egy férfiba, és megfordult, és majd elsüllyedtem szégyenembe, mint mindig, amikor lopáson kaptak – hiszen nekem ez volt a fényképezés, lopás, írhattak a képeimről bármit, mondhattak bármit a vernisszázsokon, nem tettem mást, csak összelopkodtam magamnak az életet, megérintettem a fényét annak, aki nem volt az enyém soha –, igen, már amikor a betonoszlop helyett inkább belém kapaszkodott, már akkor megmondta, hogy hiába szökött meg, hiába vakít még a haja, készíthetek róla akár százezernyi képet, akkor is otthon, napfényben és egyedül fog meghalni, mint egy megöregedett csecsemő. Mert erre nevelték.
És nem hittem.
És ott tépte a kisház mögött a láncot az az istenverte kutya, és tényleg csak azért nyomtam meg az exponáló gombot, hogy felébredjen. Ugyanúgy. Hogy még egyszer, utoljára. Hiszen írtam is neki. Ennyit akartam csak. Még egyszer, harminckét év után. De nem."

Többi írás: http://www.litera.hu/dosszie/nadas-70

Nádas Péter fotói: http://nadas.irolap.hu/hu/galeria

A Fényőrség ehavi száma irodalom és fotográfia számos találkozási pontjából emel ki néhányat. A kezdő karcokban két fotós író (Nádas Péter és Bartis Attila) mutatkozik be.


>!
akire MP
Fotós molyok

Nádas Péter: Önarckép Rolleiflex-szel (1963)

„Arra is ő tanított meg először, hogy előbb ki kell engedni a levegőt, akkor lehet a lélegzetet biztonságosan visszatartani. Ha teli tüdővel tartjuk vissza, akkor az erőfeszítéstől beremeg a kéz. Ezt a tapasztalatot másfél évtized múltán ismét magamévá kellett tennem, amikor fényképezni tanultam, s állvány vagy támaszték nélkül, kézben tartott kamerával, hosszú expozíciós időre volt szükség.” Nádas Péter: Világló részletek

Innen: https://www.facebook.com/NadasPeter.Jelenkor/photos/a.2…

Kapcsolódó könyvek: Nádas Péter: Világló részletek

Nádas Péter: Világló részletek
!
>!
_Andrea_
Nádas Péter: Valamennyi fény

Inspiráló, emberi, gyönyörű. Bár nem tetszett minden kép. De amelyik igen, az nagyon-nagyon-nagyon. Még egy olyan fotóalbum, amitől kiráz a hideg és hát… embernek érzem magam.

3 hozzászólás
!

Bartis Attila: Művészeti Galéria – Berlin (2014)


>!
Biedermann_Izabella P

(Rákossy Péter Király Fanni ékszeréről készült fotogramja )

"Na jól figyeljen. Az Úristen festett-e?
Nem tudok róla.
Zenélt-e?
Arról se tudok.
Írt-e?
Egyszer, homokba.
Az nem számít. Az huss, volt-nincs.
Azért egy kicsit számít.
Jó, akkor magának számítson.
Meg a kőtáblákra is ő írt.
Vagy igen, vagy nem. Messziről jött ember azt mond, amit akar.
Azért az Írás mégiscsak az Írás.
Így van. És mindenki úgy csűri-csavarja, ahogyan nem szégyelli. De a fényképnél nincs mese. Ezért döntött az Úr végül a fotográfia mellett. Ezért készítette az első képet maga Jézus Krisztus. Ráadásul kontaktot. Egészalakos kontaktot önmagáról. Ha fotográfus akar lenni, akkor ezt egy életre jegyezze meg. Ez az egyetlen, ami személyesen az Úristentől való. A fotográfián belül is a portré, az emberábrázolás."
Bartis Attila
Ami engem mindig is izgatott és a mai napig izgat a fotózásban a kompozíció mellett, az nem annyira a portré, semmint a kontakt. A fényérzékeny anyag és valami tárgy találkozása. Egészen pontosan az, mennyit tud az árnyék megmutatni az eredetiből. Mert néha az az érzésem, hogy többet, mint a fény. Ezt szeretném megtanulni..

Kapcsolódó könyvek: Bartis Attila: A vége

Bartis Attila: A vége
!
>!
Csabi MP
Fotós molyok

Bartis Attila beszél a fotózásról (tudjátok, ő fotózik is):
https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó alkotók: Bartis Attila

!

Nadar: Charles Baudelaire, 1855

A legelső írókról készült művészi portréfotókat Nadar készítette.

Nadar (eredeti neve: Gaspard-Félix Tournachon (Párizs, 1820. április 6. – Párizs, 1910. március 21.), francia fotográfus, karikaturista, újságíró, író és léghajós, a fotográfia egyik klasszikusa.

24 évesen került Párizsba. Érdekelte minden technikai újdonság.
Festészetet tanult, majd újságokba kezdett írni és N. álnéven karikatúrákat rajzolt. Novellákat és humoros karcolatokat is írt. Fényképezéssel is foglalkozott, az akkoriban korszerűnek számító nedves-kollódiumos eljárással kísérletezett. Műtermében olyan híres emberek fordultak meg, mint Charles Baudelaire, Sarah Bernhardt, Alexandre Dumas, Stéphane Mallarmé, Emile Zola és Jules Verne.

A róluk készült fotóit itt nézhetitek meg: http://publicdomainreview.org/2012/03/07/photographs-of


>!
vargarockzsolt P

Honoré de Balzac Nadar (Louis-Auguste Bisson) dagerrotípiáján, 1842

Szerencsére éppen azidőtájt sikerült kilopnom apám könyvesszekrényéből az idősebb Nadar emlékiratait, s esténként azokat olvasgattam titokban a paplan alatt. Ezekben a bőbeszédű fotográfus részletesen leírja, hogy a fényképezés történetének kezdetén — amikor még gyakran megtörtént, hogy a portréfotózásra bejelentkező kliensek fizetés után azonnal távoztak a korai műtermekből, mivel nem tudták, hogy egy fényképet nem elég megrendelni, de modellt is kell állni hozzá — milyen hajmeresztő elméletek keringtek a fotográfia működését illetően. Ezek közül a leginkább Balzac elgondolása tetszett meg nekem, miszerint a térbeli testek végtelen számú leheletfinom, egymásra rétegzett felületből állnak, s a fotográfia voltaképpen nem tesz mást, minthogy az egyik ilyen réteget ejti rabul a dagerrotípia ezüstözött rézlemezén. (A tréfás kedvű Nadar szerint ez a meggyőződés korántsem tántorította el a nagy írót attól, hogy maga is a felvevőgép elé álljon: tekintélyes pocakjának köszönhetően nem kellett attól tartania, hogy a sok fényképezkedés során egyszercsak kifogy a testét alkotó rétegekből.)

A Herrgottssohn-portré 238. oldal

Kapcsolódó könyvek: Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach

Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach
!

Magyarországon is elkészültek az első dagerrotípiák.


>!
akire MP

Egressy Gábor (?): Petőfi Sándor (dagerrotípia, 1844 v. 1845)

"Feltehetően 1844–1845 körül készült az egyetlen fotográfia Petőfi Sándorról, mely nagy valószínűséggel nem nyerte el a költő tetszését: a dagerrotípia realitása megdöbbentő volt, a korabeli képzőművészet idealizált ábrázolásaival szemben.

A kép készítőjének személyét illetően nincs egyetértés, Strelisky Lipót fotóművész az egyik, akinek tulajdonítják, de a legvalószínűbb, hogy a költő portréját Egressy Gábor színész, amatőr fotográfus készítette. A felvétel Egressy pesti lakásán a Marczibányi-házban készülhetett 1844 vagy 1845. nyarán.

A költő a feltételezések szerint elrejthette a képet, mert nem volt elégedett a eredménnyel, a felvétel csak 1868-ban bukkant fel újra. Ebben az évben – Petőfi hagyatékának részeként – Petőfi Istvánhoz került, aki 1879-ben úgy nyilatkozott, hogy „a kép annyira el volt mosódva, hogy azon csak egy görbült alaknak mintegy árnya látszott, az arc vonásai a legmerészebb képzelő tehetséggel sem voltak kivehetők.” Később a fénykép Petőfi Zoltánhoz, majd 1870-ben Beliczay Imre pesti orvos tulajdonába került, aki a képet restauráltatta. Valószínűleg ekkortájt készíthetett Klösz György egy reprodukciót a lemezről, amit 1879-ben a Koszorú című lapban közöltek le." http://fototortenet.blogspot.hu/2011/08/petofi-dagerrot…

1839-ben oldotta fel Daguerre a szabadalmát. Abban az évben „Hasznos mulatságok Daguerre Úr mindenekfelett legérdekesebb felfedezéséről” címmel tudosított az egyik hazai újság. A feltaláló kézikönyve 1840-ben jelent meg Magyarországon.

!

1854 körül készítette Tiedge János azt a talbotípiát, ami Vörösmarty Mihályt ábrázolja.


>!
Tintapatrónus

Henry Fox Talbot (1800 -1877) a talbotípia (kalotípia) néven ismert fotóeljárás kifejlesztője szerkesztette az első fényképalbumot Pencil of Nature (A természet ceruzája) címen. A könyv épületeket, műemlékeket, városképeket, tájakat, csendéleteket, növényeket, szobrokat, s figyelemre méltóan egyszerű, hétköznapi motívumokat (istállóajtó, szénakazal) ábrázoló képekkel, sőt, csoportképekkel, rajz- és iratreprodukciókkal a fényképezés sokoldalú felhasználhatóságát illusztrálják. Ez az album nagyon népszerű lett Párizsban, és komoly hatással volt az impresszionista festészet megszületésére.

A képen az album borítója.

!

Kertbeny Károly az őt ábrázoló – valószínűleg Bécsben készült – dagerrotípiát 1874-ben ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak, így ez lett a múzeum első leltárba vett fényképe.


>!
adricca P

Maga a homoszexualitás szó egy magyar irodalomtörténész, Kertbeny Károly (1824-1882) alkotása. (…) Kertbeny levelezésben állt Karl-Heinrich Ulrichs jogásszal, ezek egyikében a homoszexualitás szó használatát javasolta az azonos neműek szerelmére, míg a normális viszonyra a heteroszexualitást. Kertbeny szóalkotása villámgyorsan elterjedt, de csak a századfordulótól vált használata világszerte általánossá.

74. oldal, I. fejezet - Társadalom - kultúra - homoszexualitás az egyes történelmi korszakokban, 6. A homoszexualitás magyarországi történetéről - Kertbeny Károly, a szóalkotó (Corvina, 2006)

Eszenyi Miklós: Férfi a férfival, nő a nővel Homoszexualitás a történelemben, a társadalomban és a kultúrában

!

„»A Székely Aladár gépje pedig nem afféle mulatságos és kevés lelkű gép: egy nagyon kifejlett művész-érzésű ember dirigálja kedve-művészete szerint… aki íme elmondja esetleges és hiábavaló pózainkon innen is – hogy kik vagyunk.« – nyilatkozta az őt is fotózó művészről Ady Endre. Székely Aladár (1870-1940) működése idején a század első két évtizedében forradalmi változások voltak a magyar irodalomban és művészetben. Székely barátja és értője kora művészetének, s nemcsak megörökítője, hanem méltó részese e nagyot akaró és teremtő generációnak. Képeinek legfőbb értéke az emberábrázolás igazsága, realizmusa. Mindig az ábrázolt személy karakteréből indult ki, a szerint választotta ki a helyzetet és a magatartást, hogy megfigyelései alapján mit talált a modell legjellemzőbb tulajdonságának. így az ábrázoltra kényszerített beállítás helyett modelljei őszintén nyújtják önmagukat. Székely a fénykép valóságerejével, a kiemelés és sűrítés fényképi lehetőségeivel élt, s igaz képet rajzolt modelljei külsejéről és lelkiviláguk jellegzetes megnyilvánulásairól egyaránt."
http://maimanohaz.blog.hu/2013/01/14/szekely_aladar_1870


>!
cseri P

És hogy kinek az ötlete volt Ady és Babits, a két annyira különböző habitusú költőóriás (no meg Csinszka két szerelme, ezt se felejtsük el) közös fényképe? Hát, Adyé. Basch Lóránt szerint: „Együtt távoztak el a Nyugat szerkesztőségi asztalától, a Bristol kávéházból. Ahogy a Váci utcához értek, megszólal Ady: Tudod mit, gyerünk fel Székely Aladárhoz, fényképeztessük le magunkat együtt.”
Több felvétel készült, többek között ez, amin egy Biblia fölé hajolnak. Ez is Ady ötlete volt.
Később készült olyan változat is, ahol csak Ady látható a Bibliával. Székely Aladár egyszerűen leretusálta róla Babitsot.

Kapcsolódó könyvek: E. Csorba Csilla: Ady – A portrévá lett arc

E. Csorba Csilla: Ady – A portrévá lett arc
6 hozzászólás
!

André Kertész 31 évesen (1925-ben) költözött Párizsba. Itt kötött ismerettséget Brassaival, Moholy-Nagy Lászlóval, Robert Capával (eredeti nevén Friedmann Endre – Kertész egyengette kezdetben a pályafutását). Itt ismerkedett meg Bölöni Györggyel, akivel végigjárták és -fotózták Ady Endre tartózkodási helyeit. Később József Attiláról is készített képet.


>!
akire MP

André Kertész első párizsi kiállítása és a József Attila (hiányzó) fotója


"„…a kiállításon szerepel fényképem, majd küldök belőle” – írja József Attila nővérének, Jolánnak André Kertész első párizsi kiállítása megnyitóját követően. A kutatók azóta is hasztalanul keresik Kertész József Attila-portréját.
Márpedig az ifjú, éppen Párizsban tanuló költő biztos lehetett abban, hogy egy róla készült képet kiállított a galéria, hiszen a levelet a megnyitót követően, még éjszaka megírta Jolánnak. Ennél nagyobb bizonyosság nem szükséges, ám a képből – ígérete ellenére – nem küldött Pestre, és a Kertész-hagyatékban sem maradt fenn belőle, egyetlen Kertész-album sem közöl ilyet.
Az igazsághoz, ha csak egy kis lépéssel is, de közelebb kerülhetünk, hiszen egy tengerentúli galéria megpróbálta rekonstruálni a világhírű fotóművész első, pályáján mérföldkőnek számító kiállítását. Az összes kiállított képet így sem sikerült azonosítani, a remény azonban megvan, hogy megleljük a József Attila ikonográfia keresett darabját.

A költő az 1926/27-es tanévet a Sorbonne hallgatójaként a francia fővárosban töltötte, kapcsolatba került a párizsi magyar művészkolónia tagjaival éppúgy, mint az avantgárd irodalom helyi köreivel. Már franciául is ír, 1927 elején versei jelennek meg a L’Esprit Nouveau című avantgárd folyóiratban, melynek szerkesztője, Michel Seuphor az egyik szervezője a Kertész kiállításához kapcsolódó összművészeti estnek. A tárlat helyszíne az Au Sacre du Printemps nevű kicsi galéria, a fotók mellett Ida Thal (Thalhammer Ida) konstruktivista művész festményei is helyet kaptak. A művészkörök közötti kapcsolatot jól érzékelteti, hogy Kertész jelen, első párizsi kiállítása adja az alkalmat a folyóirat első estjének, ahol francia, német és magyar költők művei hangoznak el, a galéria tulajdonosa, az egykori előadóművész, Jan Slivinsky pedig zongorán játszik. A „soirée”-hoz kinyomtatott egyoldalas meghívó tanúsága szerint Villon, Tzara, Goethe, Arp, Kassák verseit a folyóirat szerkesztője mellett a Kertész képeihez verset író Paul Dermée, valamint József Attila és a később neves színháztörténésszé, rendezővé vált Hont Ferenc szavalta el.
Az 1927. március 12-én este 9-kor megrendezett est sikerrel zárult József Attila számára, ahogyan erről örömmel beszámol Jolánnak írt levelében, ahol a kiállított fotójáról is említést tesz."
http://post-antiq.blogspot.hu/2011/04/keressuk-jozsef-a…

!

Henry Peach Robinson: Piroska, 1858

A fotót mint az irodalmi művek illusztrációját az angol és a francia piktorialista fényképészek alkalmazták először.
http://www.szellemkeponline.hu/irodalom-kritika-konyv-a…


>!
Arianrhod MP
Fotós molyok

„Speaking of grandmas, a very interesting-looking older woman was seated on a bench ahead of me and staring at one of my favorite pictures, She Never Told Her Love, by Henry Peach Robinson. The photograph was controversial. Critics said it was indecent and indelicate for a photographer to capture a dying woman in print, but I found the photo dramatically romantic. It was said that the photographer was trying to illustrate a scene from Shakespeare’s Twelfth Night. I knew the quote on the picture’s description by heart.”

Ezért szeretek még nem kielégítően jó irodalmi műveket is olvasni, mindig szerzek belőlük azért ismereteket. Itt olvastam először erről a fotóművészről, aki a fényképezés kezdetei idején, a viktoriánus Angliában alkotott. Henry Peach Robinson munkásságáról itt olvashattok bővebben, kivételesen a magyar szócikk igényes és bő információforrás.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Henry_Peach_Robinson

Engem meglepett, hogy eredetileg festőművész volt, de érthető, és jó választás volt tőle átnyergelni a fényképezésre. Jó szeme volt hozzá, a kompozíciói festményszerűek. Azon is csodálkoztam, hogy ezt az egyik leghíresebb képét ennyire felháborodva elutasították. Szerintem gyönyörű, és jól dramatizálja az elmúlás fájdalmát.

A fotót ihlető mű Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című drámája volt, Szabó Lőrinc fordításában megtaláltam a sorokat:

"Sose szólt szívéről,
s hagyta, hogy titka, mint rózsát a féreg,
eméssze rózsaarcát: csak tűnődött
és üldögélt zöld-sárga bánatában
gyászára mosolyogva, mint síron
a Türelem. Nem volt ez szerelem?"

Kapcsolódó könyvek: William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok · Colleen Houck: Reawakened

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Colleen Houck: Reawakened
6 hozzászólás
!

“Alice már elunta, hogy tétlenül üldögéljen nénje mellett az árokparton. Egyszer-egyszer bepislantott abba a könyvbe, amelyet a nénje olvasott, de nem voltak benne se képek, se versek. Mit ér egy könyv – gondolta Alice – képek meg versek nélkül?” (Lewis Carroll: Alice Csodaországban)
„1862-ben Carroll csónakázni indult néhány ismerősével, többek közt Alice Liddell-lel, egy tízéves kislánnyal, akivel a későbbiekben szokatlanul szoros barátságot alakított ki. Időtöltés gyanánt Carroll egy történetet mesélt a társainak, amelynek Alice volt a főszereplője, majd a kislány sürgetésére a történetet papírra vetette. 1865-ben jelent meg Alice Csodaországban című regénye – az eredeti cím az Alice’s Adventures Underground (Alice kalandjai a föld alatt) –, amely a legnépszerűbb gyermekírók egyikévé tette.”
http://cultura.hu/kultura/lewis-carroll-az-alice-csodao…
Carroll a kislányról fotókat is készített a piktorialisták stílusában.

…és mára már a könyveket is elárasztották a képek.
Rajtunk áll, hogy kiválasszuk az emlékezeteseket!



A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!