Fényőrség – David Lynch és a művészetek

Rovatgazda
!

„A csönd sokféleképp értelmezhető. Az intelligencia jeleként. Minél többet hallgatunk, annál többet hallunk.”
…és igen, megérkezett az új Twin Peaks. A zseniális rendező Lost Highway – Útvesztőben című filmjével kapcsolatban ért az az élmény, hogy berohantam a filmvetítésre 5 perces késést feltételezve, de azután kiderült, hogy csak a mű második felét kaptam el. A következő előadást végignézve arra jutottam, hogy David Lynch alkotásai a végéről is megközelíthetők. Így szerintem nemcsak nekünk – akik végigizgultuk az előző évadokat, megtekintettük a rendező összes eddigi alkotását – nyújtanak maradandó élményt az új részek, de a Lynch-univerzumba most bekapcsolódóknak is.

A bevezetést rögtön egy rajongói értékeléssel kezdjük, amely a rendező életrajzi adatait is áttekinti:


>!
VERDI
Chris Rodley (szerk.): David Lynch

Egy elég érdekes értékelés lesz tőlem de hogy értékelés lesz az biztos, a hossza miatt lehet nem olvassa el mindenki, de legalább aki elolvassa az remélem örömét leli benne.

Amíg olvasod hallgasd ezt:
Angelo Badalamenti – Mysteries of love (Cover)
http://www.youtube.com/watch…

Először kezdjük egy kis élettörténettel, ami összekeveredik a művészettel, meg a jellemével:

Emberek, Lynch pap már igen elfolyt az idővel, hisz az anyakönyvi kivontat alapján, (sajna nincs meg az eredeti, de még egy fénymásolat sincs), ez a MESTER 1946. január 20-án született élve, Missoula, Montana, USA-ban. A szüleit tekintve az apja agrárember, az anyuka, asszonyka volt, aki vigyázott a három gyerekre, Johnra, Davidre, és Sunnyra. Az anya Martha, az apa Donald névre hallgatott. Az apai munka miatt szinte 2-3 havonta költöztek, így alakult ki a folyamatos változás érzése, ami a filmes, a képes, és a zenei műveiben is érzékelhető. A gépek az elektromosság szeretetét, a gyárak imádatát is ezekből, a helyváltoztatós korszakból szerette meg, és természetesen az agrár munka keretein belől láthatott olyan helyeket, járhatott be olyan területeket ahol ezek a monstrumok betöltötték azokat az űröket amelyek akkor keletkeztek amikor mindig költöztek, és a teljes baráti és ismeretségi körüket szinte ujjra kellet teremtenie, és termelnie. A gyermekkor egy csodálatos világnak képzeli, és képzelte, amikor még minden óriásinak tűnhet, és amikor később visszamegy az ember oda ahol élt és meglátja, hogy minden milyen kicsi, akkor veszít a jelentőségéből a hely és az emlék, de az értékéből, amit a gyermekeknek jelent, abból nem.

Ami igazán érdekes, hogy Lynch papa elkezdett a festészet irányában konvergálni, és a földön maradva, de mégis az ismeretlen felé menve, elkezdett a ”más” értelmének helyet adni, annak a másnak mi a későbbiekben minden filmjét, és festményét jellemezni fogja. Mindenhez iszonyat nagy lelkesedéssel és érzelmi zendüléssel kezd bele, indít el, és készít el. AZ Ő agya máshogy működik. Olyan dolgokat készít, ami egyszer beteges, illetve mintha egy nem jó szocializálódott, egy rossz, vagy csonka, vagy egy összetört gyermekkori éltetet, tükröznének a művei, és az a személyiség, aki megalkotta ezeket a műveket, de a saját bevallása szerint jó családból származik, ahol mindennek meg volt a helye, és az ideje.

A gyerekkorban mondja saját maga: „a dolgok felfelé mennek, nem lefelé” „Az volt az érzésünk, hogy bármit megtehetünk. A jövő ragyogónak látszott. Keveset tudtunk, arról hogy micsoda borzalmas jövő alapjait rakjuk. Az összes mai probléma ott volt már, de fényes máz takarta. És amikor ez a váz lelohadt, minden elkezdett kibugyogni mögüle”
Lynch volt cserkész, ott volt Kennedy beiktatásánál. A világot alapvetően a pusztulás és a jó különös keveréke adja, és nem jó, ha csak ez egyik világba megy el az ember, amikor alkot.
A gyerekkor egy álomszerű ébrenlét nélküli világnak gondolja, és amikor ennek vége mindenféle hangokat, és mindenféle különös érzéseket kezd az ember érezni, és kezdi azt érezni, hogy Én irányítok. Legalábbis a mindennapi szükségletekben igen, és az alapvetőbb dolgokban. Lynch csak később jött rá, hogy hisz a végzetben, és hisz abban, hogy a tudatát tudja irányítani, és ami történik az nem véletlen, hanem csak az a jó amit érez, és ha ez az érzés a saját megítélése szerint helytálló, avagy nem tud tőle aludni mert furdalja az oldalát hogy ez kell, na azzal kezd valamit, vagyis abból lesz a film vagy a kép.

Majd kapott az egyik ismerésétől még gyerekkorában egy könyvet, ami nagy hatással volt rá és így elkezdett véglegesen a művészet irányába orientálódni. A Könyv a Robert Hanri: A művészet szelleme volt. Rengeteg festményt alkotott a mai napig, és elég sok kiállításai nyíltak az egész világon mindenütt.
A középiskola után Bostonban tanult a School of the Museum of Fine Arts-on. Több rövidfilmet készített a 1960-as években
Az iskoláit legfőképpen művészeti iskolában töltötte.
Tehát először is a festészet hozta ki belőle azt amitől ma Ő, Ő, és ami elindította a filmezés felé a figyelmét.

Ennél az embernél el kell mondani azt még mielőtt senkit meg nem bántanék, hogy ezt az embert meg kell érteni, el kell helyezni valahol, és csak utána szabad megnézni a filmjeit, és megítélni amit készít, és a képeit is természetesen, de a poén az hogy csak akkor ismered meg amikor megnézed a filmjeit, meg a képei. Igen Lynchet ilyen szemüvegen keresztül kell vizsgálni.

Eraserhead (In Heaven)
http://www.youtube.com/watch…

Rájöttem Ő olyan, mint Én. Robban, mindenbe 1000%lékot belead, addig nem alszik még kiválót nem alkotott, ami számára AZ elsősorban. A művei maximálisan pörögnek, mint ahogy Ő is, és addig nem nyugszik, amíg egy dolog úgy nem működik, és saját maga is úgy nem teljesít, ahogy azt elvárná másoktól is, de nála ez hatványozottabban igaz, és teljesen a rajongás, és a túlfűtöttség kereteit is áttörve tesz, és alkot. Olyan, mint ÉN. És mindig a maximumra törekszik. Soha nem olvastatja például el a színészeivel, – amikor szereplőválogatás van a filmjei szerepeire, – a forgatókönyvet, mert vagy az az ember jön, aki az a szerep, vagyis mintha a szerepre jelentkezett személyisége az lenne amit majd játszania kell a filmben, vagy nem az jön. Meg kell neki éreznie azt, hogy valaki jó e egy szerepre vagy sem. Nem az érdekli, hogy miket tud eljátszani, hanem egyrészt az, hogy mit tesz még hozzá a színész ahhoz a munkához, amit Lynch akar, és így lehet még több az a karakter amit játszik, és az az ember aki eljátsza.
Vagyis a Twin Peaksnál az játszhatja el a szerepet aki maga is Cooper ügynök, és ezek a beszélgetéseikből jön le a rendezőnek. Ilyen Kyle MacLachlan aki játssza Cooper ügynököt, egy babaarc mögött rejlő „állat”.

Első bepillantás a miért nem olvasott eddig paradoxonos könyvhöz: Fel nem tudom fogni hogy egy ekkora művész akit a szakma elismer, és elég sokan kedvelnek, egy másik művészi utat találva tevékenykedik, és csak azért nem olvassák, vagy csak azért nem nézik, és bújnak bele teljesen abba a világba amelyikbe elrepít a Lynchi világ, mert az emberek félnek. Mindig félnek valami újtól, félnek attól hogy olyat tudnának meg ami még több kérdést tenne fel. De az ember csak akkor jut előrébb ha csak kérdései vannak. Ha megérkezett akkor vannak csak válaszai, de ki akar úgy élni hogy nincs kérdése amire nem tudja a választ?
– Olvass El!

Egy olyan ember aki újságkihordásból élt, és transzcendentális meditációval él, és ebből merít akkor ha nem jön egy ötlete. Lehet egy ilyen palit nem szeretni?

Falling (Twin Peaks Theme)
http://www.youtube.com/watch…

Nagyon szereti Kafka regényeit, ha írt volna krimit, azt Lynch rendezte volna meg. Milyen édes.
Az első nagy filmje a Radírfej pénzügyi nehézségek miatt 5 évig tartotta a tűzben a rendező idegeit, és a többiekét. De végül is sikerült 100.000 dollárból leforgatni, és több mint 10.000.000 dollárt hozott. Fincsi. Abban már megjelenik az a különös látásmód, Freud, az anya és a gyerek, az apa, anya apa kapcsolatok bajai, az egymáshoz való beszédek, az ennek való elsorvadásának kisiklásai, az ételek rossz minőségű utalásain keresztül, a szerelem, és a halál és a létezés nagyon különleges voltára mutat rá a rendező.
Nagyon szereti azt, ha sejtelem, rejtély kapcsolódik a darabjaihoz, amiből összeáll a végjáték és az egész. Miről is szól ez a film?? Teszik fel a kérdést sokszor, és mivel soha nincs audio kommentár, nem szereti ezt és ezért nem is tesz a filmjeihez. Ahogy szokta mondani a filmnek meg kell állnia a maga lábán, és nem jó az ha a rendezőnek kell magyaráznia, hogy miről szol a filmje. Attól, hogy szokatlan és az életet tükrözi, még lehet bonyolult, de azt nem lehet rámondani, hogy értelmetlen, vagy érthetetlen. Akik nem értik, aziok nagyon zárkózott emberek, nagyon magukba vannak temetkezve, és nem tudnak elengedve, és szépen ellazulva élni. És igen ki kell jelentenünk ez a film, és az összes többi Lynch mű, kivéve talán kettőt, elég rendesen megtekergeti az agyszerkezeteinket, és a neuronjaink egy kicsit elfáradhatnak a film végére.

A filmek úgy készülnek, hogy van egy alapötlet, amihez ragaszkodik, pl. szerette volna mindig is megtudni, milyen lehet bebújni valakinek az életében. És ennek az az egyik legjobb módja ha bemászunk a ruhásszekrényében, és nézelődni kezdünk. Kék bársonyra gondolok itt. Ez az alapgondolat. A Kék Bársonyban az álmaira hagyatkozik a rendező, illetve azt amit álmodott azzal tette össze a filmet. De az álmait csak itt használta, a többi filmjét úgy hozta össze, hogy jött 40 ötlet, és a végén ahhoz kellet egy ötlet, hogy összefogja az egészet. Na ezektől lehet egy kicsit nehéz a film, de hangsúlyozom, hogy nem érthetetlen. Vagyis a rendező úgy kezd filmet csinálni hogy nem tudja mi lesz. Az a nehéz, és azt a legjobb fikázni legelőször, és legkönnyebben, amit nem ért meg az ember. Ami meg lehet azét mert nehéz, vagy egyszerűen azért mert nincs értelme, na Lynchnél ez nincs így.
Ez a belekerülök egy kis lakosság életében, hogy fúrja a kíváncsiság az embert hogy mi lehet ott, na menjünk csak be és tudjunk meg egy rakat dolgot érzést használja, és egy kis részletében megtalálható a Twin Peaksnál. Ott is ugyan ez van, nem csak a Kék Bársonynál, egy részlet megváltozik, megtudunk valamit és egyre beljebb jutunk az információk által egy közössége, vagy csak egy kis város életébe, és szépen jön elő minden, láthatóvá válik mint a Kék bársonynál minden, azok a dolgok amiket a főszereplő Kyle Maclahan hall ott bent a szekrényben. És a Twin Peaksnál is szépen lassan megtudunk mindenkiről mindent, teljesen Lynchi fogás ez amit az összes többi sorozat csak lenyúlt, hiszen a Született feleségek is ilyen, mindig szépen lassan előjön egy egy dolog a múltból, vagy a személyiségekből. Vagyis Lynchék egy hatalmas nagy sorozatözönt, egy másfajta értelmezéssel megírt sorozatoknak ásta ki az alapot, mint a X-akták ami nem a hétköznapi dolgokról szól, nem a szép dolgokkal foglalkozik, persze azok is vannak benne, de a lényeg nem ez.

Ő EGY ÚJÍTÓ.

Meg kell említeni, hogy ezek a dolgok nem úgy jöttek ki, hogy Ő most újítani fog Frostal a társíróval, akivel a Peaksot írták. Hanem volt 100 ötlet, és ezeken dolgoztak. Nem szereti ha beskatulyázva kell alkotnia, vagyis ha egy tizenéves nemi erőszakát kellene leírna megfilmesítenie, akkor csak ebben a témában mozoghatna, és a pszichológiának csak e ágával lehet foglalkoznia, de Őt nem érdekli, illetve, nem szereti a megkötöttséget. Így volt ez amikor a KÉK BÁRSONY-ban, és A LOST HIGHWAY-ben megalkotott személyiségek, és maga amiről a film is szól, egy jelzett, és létező pszichés probléma az alapja, a két filmben különböző, de mégis az ötletekhez vezették Őt az alkotót, a tudtán kívűl, hisz nem tudott a betegségekről, csak azt csinálta amit érzett. De ha erről a problémáról ilyen bajjal jellemzett főhőst kellet volna irányítani a filmben, akkor más lenne a hatása, be lenne skatulyázva ily módon, hogy e betegség körül kell mozognia mindennek. Ez nála nem mehet így. Vagyis csak véletlen talált rá a betegségre, hisz elmondása szerint az emberi kegyetlenség elég nagy mezsgyén mozog, Ő csak azt étezte, hogy az erő, és a brutalitás jellemzi Amerikát, akkor ilyen filmbeli képet kell festenem, oly módon, hogy a jelen levő, és a közeljövőben felbukkanó ötleteket bele is teszi a filmbe az Ő látásmódja szerint, amiből majd létrejön az értelem, és a kerettörténet is egyszerre.
Minden világa, a legtöbb filmjéé zárt. Vagyis nem szokott szomszédokat csak akkor betenni, ha az közvetlenül nem zavarja meg a fim hatását.

David Lynch – Mulholland Drive – Linda Scott – I've Told Every Little Star
http://www.youtube.com/watch…

Második filmje az elefántember nagyon nagy siker lett. Az előítélet, és az emberi elfogadás, a tolerancia, és egyéb „jó” emberi tulajdonsággal megáldott gyönyörű film, amit nem a kegyetlenség, hanem inkább az emberi egymás felé mutatott szeretet kifejezéséért jött létre. Ilyen hasonló szépségű és tisztaságú a The Straight Story – az igaz történet. Egy kis bácsi elindul a beteg testvéréhez egy fűnyíróval, mert a csípője bemondta az unalmast, és látni akarja még a testvérét, hisz vagy 15 éve nem látták egymást, amikor is összevesztek.És már nagyon öregek.

A barátok a szex és a szerelem nagyon nagy szerepet játszik az életében és a filmjeiben is. A szerelmi deformitást egy szexuális zavarral megáldott nő a Kék Bársonyban, a csaj aki az életében bekövetkezett trauma miatt elviseli a kemény szexet, és egy olyan elmebeteg ember szexuális zaklatását aki üti, azért mert azt hiszi nem tudja senkii szeretni, csak az aki bántalmazza.

Lynch szereti az anyagot, anyag fetisiszta. Mindig hord magánál egy bársonyt. : )
Ilyen ürügyen szereti elhomályosítani bizonyos filmbeli részletet, azért, hogy azon gondolkozz, hogy mi lehet ott, mi lehet a bársony mögött. Nem szereti a konkrétumokat, hanem azt, hogy fenntartsa a gyanút, a sejtelmességet, és így élményt adjon hogy mi lehet ott, nagyon sok ilyen eszközzel él. Így mindennek története van, minden kis dolog minden párbeszéd fontos alkotóeleme a filmeknek. Hiszen teljesen máshogy beszélnek, és artikulálnak az emberek, mint az életben, ahogy a filmekben. Vagyis ezt is elhavazza, úgy hogy olyan beszédre készteti a színészeit, amit az élet produkálna.

A Wild At Heart – Veszett a világban mintha az Amerikai zavargásokat előre látta volna, és az erőszakot előre érzékelhette volna a 90’ évek elején. Ez nagyon különös érzést kelthetett, és keltett is az Amerikai honpolgárokban, az emberekben. És látható, hogy jól működik Lynch vevőkészüléke. Mondhatnám szinte tökéletes.

A zenét a filmjeihez Angelo Badalamenti készíti, Lynch közbenjárásával úgy, hogy elmond neki dolgokat, szavakat, érzéseket, és amit csinál rá a mester, azt megvitatva folyamatosan együtt létrehozzák a csodát, pl ezt:

MULHOLLAND DRIVE – Ending/Love Theme
http://www.youtube.com/watch…

A Mulholland Drive filmben nagyon érdekesen összehozza a filmforgatókönyv írást, a saját életét, amit akkor él, amikor a forgatókönyvet írta, és azt a közeget, ami maga a film. E három részből épül fel az a sík, ami a film megoldását jelképezi, és adja.
Amikor a színészeket szedte össze Naomy Watts képe az asztalán landolt valahogy elkeveredett, és letették az asztalára a fényképét. Kérdezte Lynch, ki ő? Erre egy tag N.W. Igen? Akkor: „This Is The Girl!” Válaszolta Lynch. Vagyis a filmben való válogatás maga az életben levő válogatást jelenti, hiszen ez a jelenet benne van a filmben.

Zseni az az ember, és ezeket csak akkor érted meg, amikor megnézed a filmet.
A zene nagyon fontos, együtt adja azt a pluszt, ami nagyon sok filmből hiányzik. A három rész a: történet, a végkifejlet bizonyos permutációval, és a zene. A zene nélkül szart sem ér az egész, amit készítesz. Lynch még zenét kever egyes képeihez, és amikor előtte állsz azt hiszed, hogy csak mozog valami a sötétben, aztán rájössz az játszik veled amit a képhez hozzáad a zene, és képzeltet veled el olyan dolgokat az érzéseiddel amik más számára nincsenek is ott, de számodra igen

Az egyik nagy mondása, amit a fejembe véstem és @Sansa: nak, @Leoni: nak és minden alkotónak mondanék, és mondom: „Ha elkezdünk azon töprengeni, miként fogják fogadni a művünket, és hogy létre tudunk e hozni valami ujat, akkor minden, csak éppen nem a lényeg izgat bennünket.” D.L.

Mindig a pénz dominál, és a nézettségből indítunk el mindent. Ha kevesen nézték meg vagy nem volt nagy bevétele a filmnek, akkor már azonnal lekicsinylően bánunk a filmekkel, és mindennel. Holott a HollyWoodban játszott filmek 95%-léka hulladék, azért teszik, mert ilyennek akarunk látszani, mint ami a filmekben vagyunk, vagy amit azokban látunk, de nem ilyen az ember, és nem is leszünk ilyenek, a filmek nagy része hazudik, de csak pár rész mutat igazságot, és azoktól félünk. Ezért fél mindenki Lynch filmjei alatt. Nem azért mert félelmetes, de igen azért is, de elsősorban azért, mert az a valóságról szól, és az élet nem happy end, és az élet ezzel együtt egy kibaszott nagy Valóság-SHOW csak a lényeg az, hogy senki sem néz, de mindenki figyel, és senki nem telefonál azért, hogy benne maradj. Aki benne maradt, az túlélte a gyerekkori BÁRSONYT, és kimászik belőle, az a saját maga életének a lakberendezője, és a saját életéért lesz felelős. Mindenki játékos, de egyes játékosok okosabbak, vagy máshogy látják a világot, mint a többi. Lehet, nem lesznek olyan sikeresek, mint némelyek, de függetlenek tudnak maradni. Hiszen a filmek terén a független filmek háttérbe szorultak és jön a H.W. –y hulladék az a sok vámpíros faszság ami csak arra jó hogy élvezz valamit, de ne érts meg semmit.
Lynch megpróbált egy új utat járni, ami elég laza, és alig lépkedtek még rajta igazi lábnyomok, nos Ő lépései alatt még nem hallt ki a fű, és vannak még ötletek a világban, Ő mindenkit csak arra kér, ne hallgassanak másra, illetve hallgassanak, de ne térjenek el az eredeti elképzeléseiktől az emberek. És akkor jöhet valami amivel az ember lehet nem lesz sikeres, minden a véletlenen múlik, de hogy boldog lesz az garantálható.

Minden filmjének az alap gondolata, az hogy „Miért vannak ilyen Frenkek.”
Frank egy elmebeteg. De a jó és a rossz egy különös egyensúlyát hozza a Kék Bársonyban. Hiszen azt mondják, hogy milyen különös világ ez, amiben élnek. És az hogy a vége Heppy End-e????, nem tudom, de bemutatta hogy léteznek ilyen szörnyűségek, és a legnagyobb, illetve a legkegyetlenebb dolog az, hogy nap mint nagy megtörténik. De a jó hogy a szép is, és a jó is megtörténik, ha nem talán nem lenne értelme.
És egy gyönyörű szép szerelmi történet az élet, ami a rossz és a jó bizonyos keveréke arra sarkall, hogy érdekeljen minket, nem azért, mert szeretjük nézni, hanem arra, vagyis azt hogy lássuk ilyenek vagyunk, és milyen lenne ha jobb lenne. Bemutatja mind a két oldalt, és ebben zseniális a pali.

43 hozzászólás
!

David Lynch: William Griffin' boy lights fire

A rendező a középiskola elvégzése után Bostonban tanult a School of the Museum of Fine Artson. A mai napig fest. Kedvenc festőjéről a következőképpen vall:

„Francis Bacon számomra a legfontosabb figura, ő az én szememben az első számú festőhős. – Mi csigázta fel leginkább Bacon képeiben? A festék használata vagy a téma? – Mindent izgalmasnak találtam bennük. A téma és a stílus tökéletes egységet, ötvözetet alkotott. De a tér, a sebesség, a textúra – egyszóval minden lenyűgözött. Normális esetben egy-egy festő életművének csak néhány korszaka tetszik nekem, viszont Bacontől mindent szeretek. A pasas nagyon beletrafált valamibe.”
David Lynch: Beszélgetések

Francis Bacon molyos rajongójának karca: https://moly.hu/karcok/442420

A festészet mellett Lynch fotózással is foglalkozik:


>!
akire MP
Film- és mozitörténet

David Lynch fotói

"Bár a világ elsősorban rendezőként ismeri, önmagát vizuális művészként határozza meg, nem véletlenül. Akár zenét szerez vagy történetet mesél el, Lynch soha nem tagadja meg a képzőművész-gyökereit, azaz minden esetben az álomszerű látomásaiból indul ki, a művészete így alapvetően képi hatásokra épül. A fényképeit szemlélve mindez különösen nyilvánvalóvá válik, hisz a fotóművészete ezer szállal kapcsolódnak a híres rendezésekhez. Lynch a kulcsműveiben visszatérő motívumokat a fényképezőgép segítségével boncolgatja tovább és három, egymással szorosan összefüggő csapásirányban gondolkodik. Az ipari tájak, a hétköznapi tárgyak és a női aktok számos filmjében visszatérnek, így nemcsak érdekes színekkel gazdagítják a rendezői életművet, de önmagukban is rendkívül izgalmasak.. A hétköznapi realitás mögött sötét titkok rejtőznek, a látszólag élettelen tárgyakra és helyszínekre a velük kapcsolatba kerülő emberek történetei tapadnak. Lynch az objektív segítségével helyszínelőként rögzíti a nyomokat és megpróbálja tetten érni, feltárni a semmibe vesző múlt és az eltűnő emberek hatásait. A fotó és a film nála nem valóság leképezésére szolgál, a segítségükkel inkább az érzékszervek és a tudat alá merül, majd zsigeri benyomásokat keres. A Kék bársony fehérre mázolt deszkakerítései, a Twin Peaks súlyos bársonyfüggönyei azonos logika szerint működnek, mint az elhagyott orvosi szobákat, régi használati tárgyakat megörökítő fotói. A rendeltetésüktől megfosztott, keretbe foglalt és így kiemelt valóság-darabkák kiszakadva az eredeti kontextusból beindítják a képzeletet és afféle tükörként az emberi pszichét tárják fel előttünk. Lynch e munkái Atget fotóit idézik és a szürrealizmus hatását mutatják.
Hasonló a helyzet az aktfotók esetében is, melyekkel Lynch az erotikához kapcsolódó pusztító-teremtő energiák vibráló ellentmondásait kutatják. A rendező filmjeiben a nő a szexualitás szimbóluma, illetve az új, addig ismeretlen világok kulcsa. A férfi hősök sorsát az ellenállhatatlan nők pecsételik meg, a csábítás és a veszély törvényszerűen együtt járnak, ám a femme fatale az elkerülhetetlen bukás ellenére is felszabadítja a férfit. Lynch fotóin ezt a különös minőséget igyekszik megragadni: az érzéki női testek éles fénybe és harsány színekbe burkolóznak, túlvilági füst lengi körül őket. Törékeny babáknak tűnhetnek, melyekben végzetes energia munkál, mintha a Lost highway vagy a Mulholland Drive sejtelmes nőalakjait kapná lencsevégre.
A titok, a misztérium és romlás jellemzi Lynch ipari tájait is, melyekben az Elefántember viktoriánus Angliája ugyanúgy ott kísért, mint a Twin Peaks zakatoló fűrészüzeme vagy a Radírfej fantáziái. A monoton zajok, felvillanó fények és a ködként terjengő füst álomszerű hatást kelt, az ember építette gyárak és üzemek szigorú rendezettsége paradox módon az enyészet ígéretét hordozza. A szabályos, praktikus formák szétesnek, az automatizált gépsorok leállnak, a gondos tervezés mögött ott a fenyegető káosz. A képeken megjelenő csend fenyegető, a sötétség nyugtalanító, az elhagyott helyszínek szinte életre kelnek. Lynch nemrég megjelent, The Factory Photographs címet viselő első fotóalbuma a művész ilyen jellegű munkáiból válogat.
Akármit is fotóz, Lynch képei egyszerre tűnnek filmes díszleteknek és a valóság bizarr, titokzatos lenyomatának. A tárgyilagos, mindenféle narratívától mentes klasszikus kompozíciók és a fényképeket kísértő titokzatosság között ott vibrál az a bizonyos ellentmondás, melyet ebben a formában csak David Lynch képes megmutatni nekünk."
Fotók itt (felnőtt tartalom!)
http://maimanohaz.blog.hu/2014/04/06/kepekben_almodni_d…

https://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat?

David Lynch: Hogyan fogjunk nagy halat?
2 hozzászólás
!

„Habár Lynch munkásságának fókuszában a vizualitás áll – festészet iránti szenvedélyéből lett animátor (Six Man Getting Sick; The Alphabet), majd filmrendező, mellette fényképész –, a szó legtágabb értelmében muzikális is. Elvis Presley ébresztette fel benne a zene iránti rajongást, amelynek világába Angelo Badalamentivel jutott be – aki a Kék bársony óta filmjei zenéjét írja –, legutóbb pedig egy önálló zenealbumot is kiadott, John Neff hangmérnökkel karöltve, Blue Bob címmel.”
Cikk Lynch zenéiről: http://filmvilag.hu/xista_frame.php…

A rendező saját albuma: https://moly.hu/karcok/479948
A Badalamenti-féle zene: https://moly.hu/karcok/268680

A legelső nagyjátékfilmjének a zenéjét John Morris írta, de a rendező saját maga kérte, hogy használhassa Samuel Barber Adagio vonósokra című művét is.


>!
fülcimpa

Megnéztem a David Lynch féle alkotást (1980 fekete-fehér). Nagyon régen láttam. Gyerek voltam. Ennek ellenére voltak olyan képek, amikre azt kell mondjam, tisztán emlékeztem. A film végén – közben is olykor – bőgés ezerrel, hiszen ez a zene még a történetnél is jobban a szívbe mar…

Samuel Barber: Adagio for Strings

(először azt hittem Elgar Enigma Variációja, annyira hasonlít… )

http://www.youtube.com/watch…

Kapcsolódó könyvek: Bernard Pomerance: Az elefántember

Bernard Pomerance: Az elefántember
!

„David Lynch, korunk egyik legerőteljesebb hatást kiváltó szürrealista filmrendezője, expresszív vizuális művésze, aki »szellemi ikertestvérként« jegyzi Franz Kafkát, a pszichológiai abszurditásokkal és fizikai paradoxonokkal teli, bizarr, gyakorta rémálomszerű történetek XX. századi német íróját. Mind Kafka műveinek, mind Lynch filmjeinek központi tárgyát képezik a lehetetlenül összetett értelmezési struktúrákat kínáló, látszatra logikátlan eseményfolyamok, az elidegenítően sokrétű és bonyolult szimbólumrendszerek, a mozaikosra darabolt, egyetlen szálra nehezen felfűzhető narratíva, a normalitás és a paranormalitás határán egyensúlyozó, a személyiségválságokat és változásokat sem nélkülöző karakterábrázolás.” http://magazin.apertura.hu/film/a-metamorfozis-pszichoa…

Forgatókönyvet is írt Az átváltozásból, de mivel nem volt maradéktalanul megelégedve vele, ezért végül mégsem készített belőle filmet.

David Lynch másik kedvenc szerzője Dosztojevszkij, akitől a Bűn és bűnhődést szereti a legjobban. A könyvet egyik molyos rajongója ajánlásával mutatjuk be:


>!
Łaetitia
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Nem bírok elszakadni tőle. Vele vagyok éjjel-nappal, ágyban párnák közt, a suliban a pad alatt, a menzán kaja mellett, kimegyek vele a parkba is. Ha rá gondolok felgyorsul a szívverésem és érzem, ahogy az ereimben dübörögve száguldozik a vér. Már kiugranék miatta az ablakból. Lassan harmadik hete együtt vagyunk és most már ki merem mondani: teljes szívemből szeretlek és utállak Rogyion Romanovics Raszkolnyikov, te ambivalens ruszki lekvár.

5 hozzászólás
!

Van olyan író, aki viszont szívesen venné, ha ő filmesítené meg a könyvét.
"Szeretem a popkultúrát: a Rolling Stonest, a Doorst, David Lynchet és az ehhez hasonlókat. Ezért mondom, hogy nem bírom az elitizmust.” – nyilatkozta Murakami Haruki. Bár korábban kijelentette, hogy kizárólag Woody Allennek és David Lynchnek engedné, hogy vászonra vigye munkáit, a Norvég erdőből mégis egy vietnámi rendező, Anh Hung Tran rendezett filmet 2010-ben.


>!
csartak MP
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III.

A könyv olvasása közben azon gondolkodtam, hogy Murakami Haruki ismerheti-e David Lynchet, vagy David Lynch ismerheti-e Murakami Harukit. Mert akár Murakami könyveit olvassuk vagy Lynch filmjeit nézzük mindig megy egy misztikus úgymond érthetetlen, vagyis inkább többféleképpen értelmezhető vonal, vagy adódik egy váratlan helyzet, vagy egy elsőre tök meghökkentő fejezet. Na és nem utolsósorban a történet végén egy óriási paff, hogy most mi is van??
Örülök, hogy nem a Kurblimadár krónikáját olvastam először Murakamitól. A hangulata átjött, viszont nem találtam magamnak benne szerethető, kedvelhető figurát, mint a másik két könyvben, amit olvastam tőle. A főszereplő harmadik részre teljesen idegenné vált, szétesett számomra, mégpedig a fejezetek különféle történései miatt. Nekem kicsit sok volt benne a mandzsúriai háború, főleg hogy nem is értettem, miért függ össze a sztorival. De még gondolkodom rajta. :)

45 hozzászólás
!

David Lynch első nagyjátékfilmjéhez, a Radírfejhez saját maga írta a forgatókönyvet. Igazi szerzői alkotást készített.


>!
Frank_Spielmann I

A Radírfej ötlete egyre csak nőtt bennem és nem tudtam mire vélni. Kerestem a megfejtés kulcsát, hogy rájöhessek, mit is jelentenek ezek a képsorok. Persze, részben azért értettem, de nem tudtam, mi az, amitől egységes egész lesz. Sokat vívódtam. Aztán kinyitottam a Bibliát, és olvasni kezdtem. És egy nap végül rábukkantam egy mondatra. Be is csuktam a Bibliát, mert ez volt az, amit kerestem, és már láttam is egyben az egészet. Összeállt a kép.

Nem hiszem, hogy valaha is el fogom árulni, mi volt az a mondat.

34. oldal

!

A Radírfejet az Elgin moziban mutatták be:


>!
kkata76 P
Jellegzetes épület, helyszín a könyvben

Az Elgin (ma Joyce) Filmszínház, Manhattan, New York

„Az exploitation filmek egy szűkebb csoportjának, néhány konkrét szubkultúrát megszólító filmnek nyújtottak terepet az "éjféli mozik”. A leghíresebb ilyen filmszínház az Elgin volt New Yorkban: a hetvenes évek első felében a mozi vezetője, Ben Barenholtz nemcsak, hogy olyan filmeket tűzött műsorra, amelyek kizárólag itt voltak láthatóak, de a műsorán feltűnő filmekhez hasonlóakkal sem találkozhattak a nézők korábban. Az éjféli mozik sorát a mexikói Alejandro Jodorowski A vakondja (1970) nyitotta, egy szürrealista, spirituális western (…) A vakond körül hamar kultusz alakult ki, a nézők (gyakran ugyanazok a nézők) minden éjjel megtöltötték a nézőteret, és attól kezdve a sajtó sem hagyhatta figyelmen kívül a jelenséget, hogy John Lennon is feltűnt a rajongók között. (…)
A mexikói film sikere után kicsit feje tetejére állt a rendszer: nem a lelkes amatőrök kerestek már mozikat, amelyek műsorra tűzik a filmjüket, hanem a mozik kezdtek bele az egyéni hangú exploitation filmesek felkutatásába. Az élőhalottak éjszakája (1968), a Rózsaszín flamingók (1972), a Rocky Horror Picture Show (1975) vagy a The Harder They Come (1972) mind hatalmas sikert ért el és kultuszfilmmé vált." (66-67. oldal; Böszörményi Gábor: Hollywood megingása)

A mozi 1942 óta üzemel (1978 és 1982 között volt zárva), elsősorban kultuszfilmeket vetít. A fentieken kívül itt mutatták be pl. az Eraserhead (Radírfej; David Lynch), a Freaks (Szörnyszülöttek; Tod Browning) vagy Az andalúziai kutya (Buñuel) c. filmeket is.

Kapcsolódó könyvek: Böszörményi Gábor – Kárpáti György (szerk.): Grindhouse – A filmtörténet tiltott korszaka

Böszörményi Gábor – Kárpáti György (szerk.): Grindhouse – A filmtörténet tiltott korszaka
!

A Radírfej kedvező fogadtatásra talált, amely nyomán Mel Brooks producer felkérte Lynch-et Az elefántember című Pomerance-regény adaptálására. Lynch második rendezése nagy siker volt, számos díjat nyert és 8 Oscarra is jelölték.


>!
Evione
Bernard Pomerance: Az elefántember

John vagy Joseph Merrick, ismertebb nevén az Elefántember (1862-1890), egy ma is létező betegségben szenvedett, amelynek a neve: Próteusz-szindróma. A kutatók
korábbi gyanújukat, a neurófibromatózist már elvetették. A Próteusz-szindróma egyfajta örökletes génmutáció, amely különböző elváltozásokat okoz a beteg testén, de ezek az elváltozások csak ott jelentkeznek, ahova a mutáns gének kerülnek.
Merrick normális külsővel született és csak ötéves korában jelentkeztek nála a Próteusz-szindróma tünetei. Nagyjából 12 éves koráig még iskolába is járt, de a teste addigra már olyan mértékben elváltozott, hogy mostohaanyja kidobta otthonról. A dráma szerint Merrick ezután egy Ross nevű illetőhöz került, aki az emberek kíváncsiságára apellálva úgy gondolta, Merrick tökéletes vagyonmegalapozó lesz, és ezután 2 pennyért mutogatta egy sátorban, mint valami szörnyet. Ám Londont egy idő után el kellett hagyniuk, mert valaki panaszt emelt ellenük így Hollandiába mentek. A probléma viszont ott kezdődik, hogy a holland hatóságok nem adnak engedélyt arra, hogy Ross pénzért mutogassa Merricket.
"RENDŐRÖK Ez egy gyalázatos, erkölcstelen, embertelen mutatvány, a szemérmet sérti, és nálunk tilos.
ROSS És ezekkel a csodálatos tölcsérfejűekkel mi a helyzet?
RENDŐRÖK Az más. Ők a mieink."
Mint az várható Ross elküldi Merricket, mert többé nincs belőle haszna. Merrick ezután kerül a Londoni Városi Kórházba, ahol Carr Gomm, a kórház igazgatója és Frederick Treves, egy fiatal ambiciózus orvos veszik gondozásba. Merricket sajnos ezután is kihasználják, csak jóval pofátlanabbul, mert közben végig abban a szerepben tetszelegnek, hogy ők Merrick jóakarói, sőt a barátai. Gomm arra használja, hogy minél több adományt gyűjtsön a kórháza javára, Treves pedig a Merrickről szóló cikkekkel akarja megalapozni tudományos hírnevét. A legszomorúbb, hogy Treves és Gomm nem is tekintik valódi embernek Merricket, számukra csak eszköz valaminek az eléréséhez. Ők sem (ahogy korábban Ross sem) foglalkoznak azzal, hogy Merrick valójában egy érző emberi lény, akinek ráadásul sokkal őszintébb érzései és vágyai vannak, mint bárkinek a drámában. Egyedül Mrs. Kendal veszi ezt észre és kezeli Merricket úgy, ahogy az megérdemelné: normális emberként.
Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a dráma végkifejlete nem éppen happy end, sőt.
Viszont úgy gondolom, Merrick történetével mindenkinek meg kellene ismerkednie, történjen az a drámán vagy a filmen keresztül, teljesen mindegy. A lényeg, hogy ne feledkezzünk meg róla, aki az emberek kapzsisága és nagyravágyása miatt jobban szenvedett, mint a betegsége miatt.

5 hozzászólás
!

„És akkor különös dolog történt. Elmentem, hogy találkozzak George Lucasszal, aki felajánlotta nekem a Csillagok háborúja harmadik részének rendezését, ám én soha nem szerettem igazán a sci-fit. Tetszenek bizonyos elemei, de kombinálni kell őket más műfajokkal.” David Lynch: Beszélgetések

A fenntartásai ellenére a következő felkérést, Frank Herbert Dűnéjének megfilmesítését mégis elfogadta…


>!
SFmag U

Eheti filmünk 1984-ből David Lynch Dűnéje:

Tizenegy-két éves lehettem, amikor a ráckevei moziba a tulajok hoztak egy projektort, és soha nem látott videófilmeket vetítettek illegálisan a vászonra. Bátyámmal hosszan el is vitatkoztunk, mert ő egy Chuck Norris-filmet nézett volna, én viszont a Galaktikában olvastam a Dűnéről, és mivel akkortájt meglehetősen kevés inger érte a magamfajta gyerekeket a nagyvilágból, két fekete-fehér kép, plusz a nyúlfarknyi fülszöveg, mely szerint a történet 10.000-ben játszódik, galaktikus birodalom, meg óriás homokférgek szerepelnek benne, “az azonnal látni kell” kategóriába emelték a filmet. A film semmi korábbihoz nem fogható látványvilága és hangulata akkor teljesen lenyűgözött, hogy aztán pár évre rá rájöjjek, hogy a könyv sokkal jobb.

Bővebben: http://sfmag.hu/2014/07/22/fantasztikus-filmek-1984-bol-dune/

A kép forrása: http://www.worth1000.com/contests/26512/minimalist-movi…

Kapcsolódó könyvek: Frank Herbert: A Dűne

Frank Herbert: A Dűne
!

Közben Lynch képregényt is készített:

"- A képregény grafikája soha nem módosult a kilenc év során, mindig ugyanaz a négy kocka az udvarban a kutyával. Egyedül a buborékokba írt szövegek változtak hétről hétre. Ön készítette az eredeti grafikát?
– Igen, 83-ban. És aztán minden hétfőn ki kellett agyalnom a »kutyámat«, telefonon bemondanom a szöveget, amit a Los Angeles Readernél beírtak a buborékba.
– Honnan jött az ötlet?
– Dühből. Nem tudom, csak eszembe jutott ez a kutya, aki annyira dühös, hogy a feszültség hullamerevséghez közeli állapotot okoz nála!" David Lynch: Beszélgetések


>!
Stone

A világ legdühösebb kutyája egy képregény. Még a Radírfejen dolgoztam, amikor rajzoltam egy kutyát. Nagyon dühös volt. Néztem, és azon tűnődtem, miért olyan dühös.
http://www.davidlynch.de/chevalangry1.jpg

39. oldal

1 hozzászólás
!

David Lynch Kék bársony című filmje viszont Stephen Kinget inspirálta:


>!
KingucK P
Stephen King

Halálos árnyék keletkezése:

A történtet egyrészt egyértelműen King saját „kettős élete” ihlette, hiszen maga is írt írói álnéven (Richard Bachman) regényeket. Másrészt mély inspirációt jelentett számára David Lynch Kék bársony (Blue Velvet – 1986) című filmje, amire maga az író is egyértelmű utalást tesz főhőse családnevének a filmbéli főhőstől való kölcsönzésével. Lynch filmjéből – a misztikus és horrorisztikus atmoszférán túl – számos elemet vesz át (pl. George Komor figurája egyértelműen a filmbéli Frank), illetve más elemeket átértelmez, továbbgondol (pl. a madarak). Hovatovább érezhetően úgy tekint a filmre, mint egyfajta sajátos sötét horror-mitológia egy epizódjára, ami mellett az ő története ugyanannak a mitológiának egy másik epizódja, más művei pedig újabb epizódok, amiket vagy egy-egy szereplő személye, vagy a helyszín kapcsol egymáshoz.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1los_%C3%A1rny%C3%A9k

Kapcsolódó könyvek: Stephen King: Halálos árnyék · Stephen King: The Dark Half

Stephen King: Halálos árnyék
Stephen King: The Dark Half

Kapcsolódó alkotók: Stephen King

!

1990-ben Lynch Barry Gifford azonos című regényéből készült filmje, a Veszett a világ elnyerte a Cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát.


>!
ervinke73
Barry Gifford: Veszett a világ

Az ilyen könyvekben legalább annyira kedvelem a háttérben megjelenő figurákat, helyszíneket, apró, ám mégsem jelentéktelen mozzanatokat…és a zenét, azt meg főleg!

!

Még ugyanabban az évben elindult az ikonikus Twin Peaks TV-sorozat, melynek megalkotója, forgatókönyvírója volt. A 30 részes sorozatból 6 részt maga is rendezett.


>!
Nita_Könyvgalaxis
Tv-sorozat ajánló

Twin Peaks.

Gyerekkoromból csak a zenéje és a főcímből a kerekek meg a szikrázás maradt meg (sokáig azt hittem, vonatok kerekei voltak azok). Amerikában 1990–1991-ben, nálunk 1991-ben adták le a két évadot, nem csoda hát, hogy 3 évesen ennél több nem is ragadt meg.

Bár sokat hallottam emlegetni a sorozatot, valójában semmit sem tudtam róla, és most így azt mondom, jobb is, így még nagyobb élményt adott. Bár már 25 éves sorozat, mégis teljesen magával ragadott, alig bírtam nap végén abbahagyni és még utána is folyamatosan kattogott rajta az agyam. Leginkább a hangulata, a zseniális karakterek és a folyamatos csavarok fogtak meg benne. Amikor az ember azt hiszi, valamit már nem lehet fokozni, akkor még a készítők rátesznek egy lapáttal. Ráadásul még humora is van!

Aki esetleg még nem látta, érdemes pótolni, olyan sorozatoknak ágyazott meg, mint a Lost vagy a True Detective. Ráadásul jövőre jön a folytatás, Mark Frost és David Lynch leforgat egy limited series-t, amely 9 részből fog állni, és napjaink Twin Peaks-ét mutatja be, 25 évvel a második évad vége után.

https://www.youtube.com/watch…

10 hozzászólás
!

…és még sorolhatnánk a Lynch-galaxis egyéb filmjeit is:

1997 Lost Highway – Útvesztőben
1999 The Straight Story – Igaz történet
2001 Mulholland Drive – A sötétség útja
2006 Inland Empire

„David Lynchet nézni akarjuk, nem pedig tetten érni. Filmjeinek tanulmányozása »egy szinten túl a démonológusok és pszichiáterek felségterülete«. Ennek szellemében csak illusztratív jelleggel szedtük címszavakba a rettegést – rövid listánk nem dekonstruál, instant kalauz a lynchi film- és magánvilág szervezőelvei, szimbólumai, motívumai között.” http://filmvilag.blog.hu/2014/07/21/david_lynch-szotar


>!
akire MP
„Zene nélkül mit érek én?”

Lynch-hangulatban

David Bowie: I'am Deranged

David Lynch: Lost Highway című filmjéből

http://www.youtube.com/watch…

1 hozzászólás
!

Nézzetek Lynch filmeket, és persze olvassátok velünk a Twin Peaks zóna karcait: https://moly.hu/zonak/twin-peaks

A szabadban pedig vigyázzatok: A baglyok nem azok, aminek látszanak!


>!
Grapefruitossy P
Twin Peaks

Látva az új epizódokat, kissé aggódom Mr. Lynch szellemi épségéért.
Vagy dehogyis, egy cseppet sem aggódom. :))) Zseniális.
Eredeti, mint mindig.

10 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!