Bűnügyi rovat – Törött elmék

Rovatgazda
!

Varázslatos hely ez a Moly.
Egy jól kiírt, népszerű kihívás (-sorozat) észrevehetően megnövelte talán a műfaj népszerűségét is, de a megszülető krimiértékelések számát bizonyosan. @Judit_Sike júniusi kihívása (https://moly.hu/kihivasok/krimi-junius) sokakat késztetett véleményt írni. Mint szerkesztő, külön hálás vagyok a munkáitokért.
Böngészésem közben bukkantam rá @skeletrino egy értékelésére, ebben szerepelt egy szófordulat, ami elindította a gondolataimat, ez vezetett ennek a cikknek a megszületéséhez. Ez a jelzős kifejezés lett végül cikk címe, s a tartalom már nem lehet titok: olyan krimikkel, bűnesetekkel foglalkozunk ma, amelyeket mentálisan sérült aggyal követtek el. Rengeteg ilyen könyv van, már a korábbi bűnügyi rovatok szinte mindegyikében találkozhattunk eggyel-eggyel, például Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésével, Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje című pszichodrámájával, és még sorolhatnám a címeket. A címlapkép a műfaj egyik legismertebb regénye, a Pszicho filmváltozatából való.
Mielőtt a tudományosságot számon kérné valaki, leszögezem: nem azt mérlegelem, mikortól bomlott egy agy (szerintem az első gyilkosság pillanatától), a könyvek kiválasztásának szempontja az volt, mennyit és milyen mélységben foglalkozik a mű a gyilkos pszichéjével.
Kezdjük mindjárt a már felemlített értékeléssel. Sebastian Fitzek: A Terápia című könyvéhez készült (https://moly.hu/ertekelesek/2388516) „Amikor elolvastam a prológust, gondoltam valamit a cselekmény alakulására vonatkozólag. Aztán minden összekuszálódott. És csak kuszálódott, és kuszálódott …. Először érdekes volt. Utána izgalmas, néhol félelmetes. Mondjuk mindig félelmet keltő egy törött emberi elmébe belelátni, és ezt nagyszerűen formálta meg Fitzek. Azonban ha párszor meg is ingatott az elgondolásomban, mindvégig éreztem, hogy mi fog kiderülni a végén. Na és persze vártam az utolsó csavart. Ott is volt, egészen jó volt. Talán ez az egész regényre elmondható: egészen jó volt.”
Mészáros Dorka debütáló kötete, az Én vagy senki című krimije kamaszok közt játszódik. Ők a célpontok, és saját érdekükben ők a nyomozók is. @gocsi ezt írja róla https://moly.hu/ertekelesek/2327668: „Nem szokványos magyar ifjúsági könyv. A szereplői sem teljesen papírmasé figurák, a gondok, melyekkel küzdenek valódiak is lehetnek. Izgalmas a krimi-szál, olvastatja magát. Lehetne min fanyalogni, de nem teszem, mert kikapcsolt. Jó volt a stílusa, érdekeltek a szereplők. Szerintem szükség lenne több hasonló krimire ennek a korosztálynak.”
@ggizi négy és fél csillagot ad rá, és ezt írja róla:


>!
ggizi P
Mészáros Dorka: Én vagy senki

Elég vegyes értékeléseket láttam erről a könyvről, amitől én is kevesebb lelkesedéssel fogtam bele, de szerencsére (mint már annyiszor hasonló helyzetben) kellemesen csalódtam. Nagyon tetszett a történet felépítése, a szereplők sokszínűsége, hogy mindig visszapillantottuk az előző évre és párhuzamosan követhettük az eseményeket. Nem nagyon tudtam letenni a könyvet, a nyelvezete nekem bejött, és hajtott a kíváncsiság nemcsak a krimi szál, de az emberi kapcsolatok terén is. Én személy szerint nem nagyon szoktam agyalni menet közben, hogy ugyan ki lehet a gyilkos (nyilván ha valami kiszúrja a szemem, akkor nem fogom figyelmen kívül hagyni), csak sodródom én is az eseményekkel. De most annyira nem lepődtem meg a felálláson (az indokon már annál inkább és így nem is éreztem egészen kidolgozottnak ezt a részt), spoiler.
Voltak még apróságok, amiket furcsálltam és a valóságban nehezen tudtam elképzelni, de mivel eleve nemigazán tudtam a magyar valósághoz kötni a történetet, így nem is ebben a közegben helyeztem el. Nekem eleve nem passzol a magyar tiniélethez ez a „suli legmenőbb focista sráca a szurkoló-csapatkapitány szépséggel” párosítás, ami persze nem azt jelenti, hogy ilyen nem létezhet itthon (én aztán ezt honnan tudhatnám), de nem érzem stabilnak a dolgot. Mindegy is, ez lényegtelen. Az is fura volt, hogy valahogy eltűntek a képből a szülők. Oké, hogy középiskolásokról van szó, akik már eléggé függetlenek tőlük, de ha rendőrségi ügy és fenyegetettség van a láthatáron, nem tűnik reálisnak, hogy ennyire nincsenek szem előtt spoiler.
De mindezektől függetlenül, a maga közegében, ebben a tinis-krimis vonalban szerintem nagyon is megállja a helyét ez a könyv. Én igazán élveztem, főleg így, hogy sokkal rosszabbra számítottam.

!

Elsőkönyves szerzőtől ez nem is rossz, bízvást számíthatunk további borzongásokra tőle.
Egy jól megválasztott főszereplővel a szerző az ujja köré csavarhatja az olvasóit. Ez történik Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai könyvének olvasóival is. A főszereplő gyilkos is, pszichopata is, @altagi nincs egyedül a szimpátiájával: „Pontosan ilyennek képzelem egy szociopata lelkivilágát, mint amilyennek ebben a regényben le van írva. Az meg külön érdekes, hogy tényleg kedvelhető, sőt, még szurkolunk is neki, hogy ne bukjon le. :D„ (https://moly.hu/ertekelesek/2378532). A fülszövegből láthatjuk, a szerző szándéka szerint való ez: „Nappal sármos rendőrségi szakértő. Éjszaka brutális sorozatgyilkos. Hát lehet egy ilyen embert nem szeretni?” @BeliczaiMKata részletesebben is kifejti:


>!
BeliczaiMKata
Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai

„Az első sorozatgyilkos a világon, akinek sikerül pofátlanul megszerettetnie magát velünk.” Entertaintment Weekly
Valahogy nem tudtam elítélni Dextert, akkor sem, ha tudtam, hogy kicsoda, vagy micsoda valójában. És nem csak azért, mert csak a rosszakat öli meg, hanem mert E/1-ben beszéli el a történetet, és már-már azonosulni tudunk vele, belelátunk a gondolataiba, próbáljuk és akarjuk őt megérteni. Eléggé különös helyzet, hiszen mégiscsak egy gyilkosról van szó, aki elveszi emberek életét. (Szerintem csak Isten dönthet az életek felett, sem ember, sem más hatalom a világegyetemben, de ennek ellenére bennem is sokszor felmerül, hogy „hulljon a férgese”, és emiatt sem tudok haragudni Dexterre.)
Nagyon izgultam, hogy kiderüljön, miért lett olyan, amilyen. Valami durvábbra számítottam, nem mintha nem lenne elég durva már az is, ami történt. Teljesen el tudom hinni, hogy egy gyereket ért ilyen szintű trauma személyiségbeli torzulásokat okozhat. És sajnos ennél kevesebb is.
Összességében tetszett a maga módján. Kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem ezeket az embereket, de azért mégsem teljesen. Valljuk be, szerencsére. Régen baj lenne, ha érteném őket…

!

Egyetértek. (Mégis: meg kellene nézni a filmsorozatot, ami készült belőle, mit gondoltok?)
Nem mostanában adták ki a következő könyvet, sőt, a belőle készült film is már hét éves, de a témája miatt megkerülhetetlen ebben a cikkben. Egyik utolsó értékelője Dennis Lehane: Viharsziget című krimijének @BeliczaiMKata volt: „… áh, most is csak potyognak a könnyeim! Drága Edward, Daniel és Rachel! Nyugodjatok békében!„ Írása többi részét csak annak ajánlom, aki nem fél a spoilertől: https://moly.hu/ertekelesek/2379587.
@mokus33 értékelése jó összefoglaló a könyv erényeiről és az olvasó lehetséges fenntartásairól:


>!
mokus33
Dennis Lehane: Viharsziget

Most úgy érzem, nekem nem valók a pszicho-thrillerek… Ezt a könyvet is végigizgultam, megrágtam, próbáltam értelmezni, a komor hangulatától, és a baljós előjelektől viszont folyamatosan borzongtam, ami nem igazán esett jól :) Próbáltam elvonatkoztatni, és kitalált cselekményként tekinteni rá, de annyira valóságos volt minden mozzanat, hogy ez sokszor nehézségekbe ütközött. Ezzel még nem lenne semmi baj, ettől még nem törvényszerű, hogy problémám legyen ezzel a műfajjal. De aztán eljött a regény vége, én pedig csak állok értetlenül. és nem tudom, hogyan értelmezzem ezt a befejezést. Lehet, hogy a film megnézése segítene, nem tudom… A tény, hogy a többféle értelmezés lehetősége számomra nem pozitívum, hanem inkább negatívum, szeretem, ha egy könyv nem hagy kétségek között. Értem én, hogy ez a műfaj sajátossága, és ezért írtam azt, hogy nekem nem valók a pszicho-thrillerek.
Emellett persze zseniális az egész könyv felépítése, a folyamatos feszültségkeltés, a komor hangulat, a szereplők, minden. Irigylem az olyan elméket, akik ilyen történeteket tudnak előhívni a fantáziájukból. Egyszóval minden együtt van ahhoz, hogy ez egy ötcsillagos könyv legyen, én mégis négyet adtam, a fentiek miatt.

!

A most következő mű első kötete már szerepelt a tavaly áprilisi Bűnügyi rovatban – https://moly.hu/merites-rovatok/bunugyi-rovat-37. @CatherineEarnshaw mostanában olvasta és értékelte a Cormoran Strike sorozat második kötetét (https://moly.hu/ertekelesek/2376659): „Nagyon ott volt ez a regény most is. Krimi tekintetében már régen leragadtam Agatha Christie-nél, gondolván nála nincs jobb a világon. De tévedtem. Mert Robert Galbraith álnéven, a világ megismertebb írónője újraalkotta a tökéletes krimi(sorozat) fogalmát. Mindvégig buzdított a könyv, hogy »olvass tovább«, nem volt pangás és az utolsó 150 oldalt úgy olvastam, mint egy eszelős. A vége pedig, hogy a gyilkos megőrült (vagy már eleve őrült volt?) kifejezetten tetszett. Van benne valami bizsergető! „
A selyemhernyó című kötetről van szó, melyet álnéven írt J. K. Rowling. Jelenleg a 92. legjobb krimi a Molyon (a harmadik kötet pedig a 33.), nem véletlen írja @Melcsó: „Rowlingnak egyre jobban áll ez a krimi vonal.” (https://moly.hu/ertekelesek/2402206). @gesztenye63 nem csak egyszerűen értékeli a művet, de össze is veti a krimi királynőjének történetvezetésével.


>!
gesztenye63 P
Robert Galbraith: A selyemhernyó

Még az is elképzelhető, hogy a jövőben egészen barátságos viszonyba kerülünk „Robert”-tel, a csinos, középkorú háromgyermekes, szőke írónővel. A selyemhernyó több szempontból is közelebb került hozzám, mint Cormoran Strike első története.
Elsőként is: a környezet kiválasztása. A londoni művészvilág, az írók és kiadók világa sokkal megejtőbb közeg számomra spoiler, mint a sorozat első kötetében megjelentett, kiütéskeltő, celeb-lakta, sznob, újgazdag környezet, a „drága-London” taszító világa.
Cselekményét tekintve szerencsére ez a kötet kissé setétebb hangulatúra sikeredett, mint a Kakukkszó. Ez pedig határozottan jót tett a regénynek és valószínűleg az én érdeklődésemet is könnyedebben fenntartotta a beteg lelkek sajátos körtánca, mint az első kötet tucat-karakterei. Kifejezetten jól állt neki, hogy a Bombyx mori történetét kicsit véresebbre, gyomorforgatóbbra kanyarította az írónő, mint a sorozat kezdő darabját.
Végül is, el kell ismerni: Joanne anyu parádésan jól ír. Ezt nem győzöm hangsúlyozni. A környezet, az érintett helyszínek leírása tagadhatatlanul szépen felépített, a dialógusok választékosak, minden ponton akkurátusan ügyel a részletekre, s a végkifejletet egyre professzionálisabb módon, a klasszikus brit detektív történetek mintájára, leginkább Agatha Christie hagyományait követve építi fel. Karakterei is egyre határozottabban megállják a helyüket a történetben és a főszereplők lassan „házibarát”-ként köszönnek vissza. Cormoran figurája ebben a kötetben már nem tűnik erőltetetten invalidus veteránnak, akit csúnyán meggyötört a „fattyúk szerencsétlen sorsa”. Egyre erőteljesebb és hihetőbb, hogy a karakter egy profi magánhekus, aki mellesleg még mindig vonszolja maga után a múltja nyűgeit. De végre már nyomoz. …és nem is akárhogyan! Az olvasó pedig végre erre koncentrál.
Szóval minden részlet abba az irányba terelne, hogy zsánerében közel tökéletesre sikeredettként értékeljem ezt a regényt.
De! Robert álnevű JKR-unk véleményem szerint minden egyes kötetet túlír egy kicsinyég. Valahogyan mindig kerül a könyvbe 100-150 olyan lapocska, ami sem a történetvezetéshez, sem a cselekmény körmönfonásához, sem pedig a háttér-sztori még teljesebb kibontásához nem lenne feltétlenül elengedhetetlen.
Összességében tetszett tehát ez a regény, de valahogy mégis olyan volt számomra, mint egy csini shar pei a kutyakiállításon: robosztus is, elegáns is, de valahogy mégis úgy tűnik, mintha a kifutóra lépés előtt, egy 2-3 számmal nagyobb öltönyt adtak volna rá az öltözőben.

8 hozzászólás
!

A túlírtság nem tűnik alaptalannak az oldalszámok láttán – de ez inkább kortünet, mint az író hibája (mondom én).
Mai hatodik könyvünk, Camilla Läckberg Fjällbackában játszódó sorozatának kilencedik része tavasszal jelent meg magyarul. @zeany azt írja a könyvről (https://moly.hu/ertekelesek/2399132): „Szeretnék már egy olyan krimit olvasni, ahol nem egy pszichopata sorozatgyilkost üldöznek, hanem valami hétköznapibb gyilkosunk van, akit a körülmények tesznek azzá.„
@carduelis pedig: „Hamisítatlan CL krimi. Kávé és fahéjas csiga illatú. Erikafalkos. Beteg svédes. Izgalmas volt, de nagyjából kiszámítható, kivéve a legvégső csavart.” (https://moly.hu/ertekelesek/2400198).
@Nagy_Emese95 ezzel a művel kezdte az íróval és a skandináv krimikkel való ismerkedését:


>!
Nagy_Emese95
Camilla Läckberg: Az idomár

Négy és fél csillag azért, mert eleinte kissé furcsa volt, hogy nem csak a bűnügybe, hanem a nyomozók életébe is betekintést nyerünk (miután kiderült, hogy ez eg kilencedik rész, nem hatott furcsának, ezek után csak azt nem értem, miért nem lehet megjelölni a könyvön, hogy amúgy ez egy kilencedik rész??).
Egyébként a kezdeti értetlenség után nagyon tetszett, és magával ragadott a könyv. A történetvezetés ötös, általában a felénél rá szoktam jönni ki lehet a hunyó, de itt egésze a végéig borzolta az idegeimet. Ugyanakkor a végkifejlet hagyott némi rossz szájízt maga után. Igazság szerint nem tudnám elmondani, hogy mi vele a bajom, de úgy éreztem, a felvezetéshez képest egy hajszálnyival laposabbra sikerült, mint amilyen lehetett volna.
Összességében kíváncsivá tett a skandináv krimik irányába, azon belül is a Fjallbacka sorozat iránt mindenképp. Ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy ennél még jobbat is fogok a skandinávoktól olvasni :)

!

Ha népszerű egy krimi, ma joggal számíthatunk arra, hogy hamarosan megkapjuk a második, harmadik, tizedik kötetét. Így voltak ezzel Lawrence Block Matthew Scudder sorozatának olvasói is. A Sírok közöttben Scudder két, kegyelmet nem ismerő szadista pszichopata nyomában jár.
@vargarockzsolt hét indokot sorol, miért érdemes elolvasni a krimit (https://moly.hu/ertekelesek/2194945):
„– Az első laptól kezdve letehetetlenül izgalmas.
– Tele van igazán élő karakterekkel. Nem csak a főszereplő Matthew Scudder, a becsület és bűn határvidékein kóborló, egykori alkoholizmusával és egyéb démonaival küzdő New York-i magánnyomozó, hanem a mellékszereplők is jó kitalált és megformált alakok, akik sokat hozzátesznek a környezet és a sztori hitelességéhez.
– Van benne egy jó kis romantikus szerelem.
– Nem egyszerű csihi-puhi, igényesen megírt, és intellektuális-erkölcsi-filozófiai kérdéseket is felvető regény – bár ezeket nem kell feltétlenül komolyan venni.
– A szerző ismeri az olvasó lélektanát, a regény végére azt a (véres, Nesbot idéző) befejezést kapjuk, amit várunk – ne legyünk büszkék magunkra.
– A krimik ügyében a molyok ízlésében meg lehet bízni, ez a regény 92%-os tetszési indexen áll.
– Lawrence Block nálam szerepel a legjobb bűnügyi regényírók listáján (a többiek Chandler, Christie, Simenon, Ellroy, Nesbø). Block világklasszis.”
A magyar rajongók a tizedik kötet óta hiába várják a következő, immár hét krimi itthoni megjelentetését.
Az efölött méltán érzett szomorúságból csak egy hamisítatlan @Bíró_Júlia-értékelés tud kirángatni minket:


>!
Bíró_Júlia 
Lawrence Block: Sírok között

Házi nosztalgia című rovatunkban ma: ez a könyv a húgom-én-moly.hu elemek alkotta szeretetháromszög némileg túlterhelt központi eleme. Vagyis: abban az évben kaptam fent nevezett legjobbbarát/feltuningoltBírógenom/nőrokonomtól, amikor amúgy istenigazában nekiláttam molyolni. Mi több, beszippantódtam – kihívások, virtuális események, sci-fi sörözés, ésatöbbi, ezzel párhuzamosan egy mentális adatrobbanás átélése, amit nagyjából úgy tudnék összefoglalni, hogy „úristenmennyijóköynvvan, úristenmennyiműfajtnemovlasokévekóta, úristenháterrőlmárhallottamésmuszájelolvasnom”; ugyanitt végtelenítődő várólista, kívánságlista, és a mai napig is kitartó vágyódásom egy belső idődimenzióra, ahol az emberi létezés kiszabott idejébe nem számítanak bele az olvasással töltött órák. Ennek következtében a 2014-es karácsonyi ajándékom testvér-időszámítással mérve másfélmillió évet várt arra, hogy kihívásra olvasó, sci-fi listára olvasó, fantasy listára olvasó személyem kegyeskedjen végre napirendre tűzni. Egészen addig a nyaralásig, amire kizárólag hasonló sorsú könyveket vittem, ha már két hétre elvágni készültünk magunkat a magyar nyelvtől…

Közérdekű közleményekre áttérve című rovatunkban ma: Itt a Molyon láttam csak, hogy lényegében a sorozat 10. kötete, olvasás közben önmagában is remek szórakozás volt. Nyilván van benne pár visszautalás, és alapvetően a szerző is úgy kezeli a szereplőket, mint akiket már illik ismerni, ugyanakkor annyira közvetlen még a meggyilkolt, alig 3-4 oldalon szereplő feleség ábrázolása is, hogy különösebb hiányérzetem az előző részek felé nem volt. Különösen jólesett, hogy a szereplők kifejezetten intelligensek, megvan a maguk különféle ízű humora, és hogy kifejezetten élvezetes párbeszédekben sikerül körüljárniuk újra és újra felbukkanó kérdéseket – alkalmasint olyanokat is, amiknek nem a történet fősodrához van köze. Van benne betyárbecsület, családi összetartás, jogosnál is jogosabbnak értékelt bosszúvágy, baráti és szolidáris alapú szövetség, mindennapi küzdelem a normalitásért – csupa olyasmi, amitől az egyszeri halandó életkedve és embertársaiba vetett hite jóleső könnyedséggel kúszik egy gondolattal feljebb. És persze, a bűntett maga borzalmas, a hátramaradottak gyásza és céltalansága úgyszintén, ezeket pedig időnként feloldja az ügyhöz távolabbról kapcsolódó egyedek lelkesedése, valahányszor van mit hozzátenniük a nyomozáshoz. spoiler
Hamar felfalható, első oldaltól az utolsóig izgalmas, ugyanakkor sétatempóban építkező krimi-thriller hibrid, amolyan borzongató örömolvasás. Egész biztos felkutatom majd a többi részét is.

!

Itt kellene abbahagyni a rovatot, de telhetetlenségemben egy klasszikussal fejezem be. @barathkatalin írja a könyvről (https://moly.hu/ertekelesek/1406741): „Bérház, gyűlölettel átitatott falak, pénz, nők, pénz, nők, pénz – és a végén persze konyak. Párizs minden Maigret-regényben olyan, mint egy szorongó kisváros.”
@vargarockzsolt erről: "Szerintem ugyan ez az értékelés jobb, mint a regény, de egye fene, legyen négy csillag. :)” (https://moly.hu/ertekelesek/2130491). Georges Simenon: Maigret és a három nő című regényét @Biba is értékeli :


>!
Biba
Georges Simenon: Maigret és a három nő

Ez inkább lélektani krimi volt, mintsem az a vérfagyasztó, marha izgi típus. De a maga módján nekem nagyon tetszett. A hétköznapi emberek nyomorúságát jelenítette meg a szerző, amitől a hangulata meglehetősen borús. Két dolog tetszett különösen, az egyik spoiler, a másik pedig a befejező jelenet, ami derűs, kedélyes hangulatú, és egy kicsit ellensúlyozza az addigiakat az én lelkemben is, nem csak Maigret számára.

!

Azt hiszem, ismét sikerült a műfaj sokszínűségének bemutatása, annak egy szeletén keresztül is. Befejezésül mit kívánhatnék a nyárra? Talán @Treszka idézetének gondolatát, azzal megtoldva, hogy mindegy miért olvasod, csak jó legyen.


>!
Treszka

– Nem is tudom, miért akarja mindenki kitalálni, ki a tettes, mielőtt véget ér a könyv – szólalt meg Elizabeth.
– Én a krimiket a jellemek és a helyszínek kedvéért olvasom. A rejtély számomra csak olyan bónuszféle.

100. oldal


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!