Bűnügyi rovat

Rovatgazda
!

spoiler

Ha már mindenki magához tért a bejgli-kómából és a töltött káposzta túltengésből, akkor ideje egy kicsit körülnézni, milyen krimik jelentek meg az elmúlt néhány hónapban. Nem öntöttek ugyan nyakon minket túl sok jósággal, de azért van mire nézni.

Karin Slaughter: Elnémítva című regénye november végén jelent meg, önálló kötetként. Fontosnak érzem ezt kiemelni, mert egyre kevesebb ilyen könyvvel találkozhatunk, jellemzőbbek a sorozatok, viszont néha olyan jó kizökkenni belőlük egy egykönyves kirándulásra.

Az írónő hat részes Grant County sorozata hazánkban is népszerű, álljon itt egy kis kedvcsináló az első részről, a Nadragulyáról:

@Moon93: „Hűha! Ez igazán egyedi volt! Nagyon tetszett, csak úgy faltam a sorokat!” (https://moly.hu/ertekelesek/2893766)

Ugyanakkor @Anita_Janik nem osztja teljesen ezt a véleményt: „Nem volt rossz, de azért nem estem hanyatt.” (https://moly.hu/ertekelesek/3017150)

Plusz kedveznék a kihívások kedvelőinek is @Lanore Grant County sorozat kihívásával: https://moly.hu/kihivasok/grant-county-sorozat-kihivas


>!
mate55
Karin Slaughter: Elnémítva

A „jó a rossz és a csúf” avagy a pokol története egy három alakos festményen belül, ahol a három fő karakter mindegyike másfelé fordul, mégis egy és ugyanazt látják. Miután megismerjük a főszereplőket, biztosak lehetünk abban, hogy a „szálka nem ugyanaz, mint ami már sokszor megakadt a torkunkon”, de legalább olyan fullasztó, nem véletlenül, mert az íze nagyon ismerős. A könyv „idilli kezdése” spoiler remek alapot szolgáltat annak az őrületnek, ami egyik pillanatról a másikra megállíthatatlanul elszabadul. A regényt tekintve azonban nem is ez a tény a lényeges, hanem a „gyilkos” személyiségének bemutatása, valamint a főszereplők különleges (egyedi) viszonya. Slaughter magával ragadó alkotása, egy olyan gyors folyású, fojtogató thriller, amit nagy hiba lenne kihagyni. Ugyan, ebben a beteges drámában nem reformálta meg a krimi-thrillerek alapvetéseit, sokkal inkább felhasználta azokat, de mint nyomozós könyv tökéletesen funkcionál, sőt, sokszor képes mély érzelmekkel dolgozni. Nem ijed meg attól sem, ha véres vagy épp naturális „képsorokkal” kell operálnia. A sorozatgyilkos-létből fakadó véres elemeken, és a felkavaró családon belüli viszonyon túl a könyv gondolati síkja is jól kimunkált. Tagadhatatlanul az utóbbi idők egyik különleges színfoltját képezi a népes horror/thriller kínálaton belül. És újból és megint csak kérdem én, hogyan tovább kiadó: folytatás?

17 hozzászólás
!

spoiler

Nagyon igyekszem, de nem tudok nem elfogult lenni J. D. Barkerrel kapcsolatban. A negyedik majom hatalmas kedvenccé vált, így amikor láttam, hogy érkezik a második rész, Az ötödik áldozat, épp csak nem ugrabugráltam körbe a lakást… na jó, de. Természetesen azóta még nem volt időm leülni elolvasni, mert akkor túl egyszerű lenne az élet, de szerencsére megtették ezt rajtam kívül már jó néhányan.

J. D. Barker első könyve (ami ebben a pillanatban az 59. legjobb krimi a molyok értékelései alapján) úgy robbant be a magyar krimi kedvelők olvasmányai közé, mint a… mint a… á nem, nem tudok hasonlatot találni, maradjunk annyiban, hogy nagyon hirtelen lett, nagyon népszerű. Ráadásul két krimije mellett a Dacre Stokerrel közösen írt könyve, a Dracul is hasít.

@BeetheBlessed Sorozatgyilkosok kihívására (https://moly.hu/kihivasok/sorozatgyilkosok) tökéletesek J. D. Barker könyvei, tessék olvasni!


>!
Lanore P
J. D. Barker: Az ötödik áldozat

Aztadurva… ez valami brutálisan jó volt, talán még az első résznél is lebilincselőbb, pedig már az is kedvenc lett. Barker, bakker, nem vagy semmi… imádtam, hogy minden szereplő kapott fejezeteket, a nyomozó csapatot is jobban megismerhettem ezáltal, és a szerencsétlen áldozatokat is, akik spoiler. spoiler kegyetlensége nem ismer határokat, ugyanakkor megmaradt az a higgadt, mindent előre látó és tervező, nyugodt elmebeteg, aki a Negyedik majomban volt. Imádtam a nyomozás minden percét, ahogy a csapat és az FBI szép lassan rájönnek, hogy spoiler több esélyük van, minden apró részlet, még a legjelentéktelenebbnek tűnő kis gombostűfej is iszonyú fontos volt ahhoz, hogy kibontakozzon a megoldás. Porter még mindig egy nagyon szerethető és egyben szomorú karakter, de a végére akkor sem számítottam… nem mintha értenék mindent, ahhoz nyilván kell majd a befejező rész, de amikor spoiler. Az utolsó lapok után még kerestem a többi oldalt, nem akartam elhinni, hogy egy ilyen információbombával kell várnom a befejezésre, de hát ez van… nagyon várom az utolsó kötetet.

5 hozzászólás
!

spoiler

Henning Mankell egy korábban már kiadott könyve kapott új ruhát novemberben: az Arctalan gyilkosok immár a skandináv krimikre jellemző borítóval virít. A regény korábbi kiadását A gyilkosnak nincs arca címen is megtalálhatjuk. Svédországban komoly kultusza van, túrákat szerveznek a könyv helyszíneire, ami azért elég menő, nem?

A sorozatnak kilenc része jelent meg magyarul, remélhetőleg fogják folytatni majd a széria újrakiadását.

Passzol @NannyOgg 1001 könyv, amit…azért is megpróbálok elolvasni kihívásához: https://moly.hu/kihivasok/1001-konyv-amit-azert-is-megprobalok-elolvasni


>!
robinson P

Napi skandináv karc…
Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca és a Wallander sorozat.
Henning Mankell (Stockholm, 1948. február 3.) svéd színházi rendező és író. Ismertségét főként Kurt Wallanderről szóló detektívregényein keresztül érte el.Henning Mankell Stockholmban született, Sveg (Härjedalen tartomány) és Borås (Västergötland tartomány) városaiban nőtt föl. Apja, Ivar, bíró volt, nagyapja, idősebb Henning Mankell zeneszerző (1868 – 1930). Mankell húsz évesen kezdte karrierjét, mint író és segédrendező a stockholmi Riks színházban.
A Wallander-sorozat első darabja vérbeli skandináv krimi: olyan bűnűgyi regény, amely mögöttes üzenetet is hordoz, bár a legtöbb skandináv krimitől eltérően nem bírálja a társadalmat, csak csendben szemléli a felszín alatti változást.Svédország déli csücskének tanyavilágát egy borzalmas kettős gyilkosság rázza meg: Ystad közelében egy tanyán brutális kegyetlenséggel lemászárolnak egy idős házaspárt. Henning Mankell érdekesen építi fel a regényt. A bevezető fejezetet jelen időben írta meg, ekkor bukkan a szomszéd a két lemészárolt öregre. Ez a jelenet, éppen az igék jelen időben való használatának köszönhetően olyan, mintha minden most történne, és az olvasó is szemtanúja lenne az eseményeknek. Aztán átvált a jól bevált múlt időre, de a rövid mondatok, a pörgős, életszagú helyzetek és pergő, ám nagyon is valószerű párbeszédek nem engedik el az olvasót, továbbra is ott ragadunk a hideg, szeles, dél-svédországi tájban, és szinte körömrágva követjük Kurt Wallandert az élet hétköznapjaiban. A regénynek mindvégig ő a központi alakja, szinte egyetlen pillanatra sem tűnik el a látóterünkből, ám Mankell gondosan ügyel arra, hogy közben a Wallanderen kívüli eseményekről se maradjunk le: pár beszúrt mondat, egy rövid bekezdés, a kollégák beszámolója vagy egy-egy párbeszéd, és rögtön teljes képet kapunk az egész nyomozásról.
A dél-svédországi kikötők különösen sok menekültet fogadtak, a kormány helytelen bevándorlási politikát folytatott, és ennek hatására egy társadalmi változás is gyökeret eresztett a skandináv országban: a felszínre törtek a rasszista megnyilvánulások, s titokban a csendes többség is szolidarizált azokkal, akik a menekültek beszivárgása ellen tiltakoztak. Wallander maga is többször kapja azon magát, hogy a menekültekkel szemben vegyes érzései vannak. Érdekes korkép ez egy olyan társadalomról, akikről Európa (de legalábbis a laikus szemlélő) egészen a tavalyi norvégiai vérengzésig azt hitte, hogy a békében élnek bárkival, és csendesen megtűrik az idegeneket. Lám, Mankell már 1991-ben arról írt, hogy könnyen elszabadulhatnak az indulatok a vidéki Svédországban is.
Díjai:
1991 – Legjobb svéd krimi regény díja – Faceless Killers
1991 – Nils Holgersson-díj – A Csillagkutya (A Bridge to the Stars)
1992 – The Glass Key Award (Legjobb északi krimi regény) – Faceless Killers
1993 – Deutscher Jugendliteraturpreis – A Csillagkutya (A Bridge to the Stars)
1995 – Legjobb svéd krimi regény díja – Sidetracked
2001 – Az év legjobb krimi regénye – Sidetracked.
2005 – Gumshoe Award-díj (Legjobb európai krimi regény) – The Return of the
A könyvekből TV sorozat is készült, eddik 9 könyv jelent meg az M-érték kiadónál idehaza.
A Wallander Henning Mankell svéd író, Kurt Wallendrerről szóló detektívtörténetein alapuló brit televíziós sorozat. A címszerepet, Wallander felügyelőt Kenneth Branagh alakítja. Az első – három epizódból álló – évadot az angol Left Bank Pictures, a svéd Yellow Bird és a BBC Scotland gyártásában sugározta a BBC One 2008. november 30-án, december 7-én és december 14-én. A regényekből több svéd feldolgozás is készült már, de ez az első angol nyelvű Wallander-adaptáció.

Kapcsolódó könyvek: Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca

Henning Mankell: A gyilkosnak nincs arca
!

spoiler
Mindig öröm, amikor magyar író könyvét köszönthetem a rovatban, most sincs másként. A figyelmetekbe szeretném ajánlani Sipos Gergő: Hirám koporsója című történelmi krimijét.

Az író második könyve a 19. században játszódik Magyarországon, főhőse pedig Fenyvessy Márton, az 1848–1849-es honvédsereg egykori őrnagya. Vele már találkozhattak az olvasók a Szent Domonkos kertjében is.

„Mert a halál és az éjszaka testvérek
ők ketten az emberi félelmek kútfői”


>!
Huszin
Sipos Gergő: Hirám koporsója

Néhányan úgy tartják, hogy amit az év első napján teszünk, azt tesszük az egész elkövetkező évben. Nos akkor reménykedem, hogy az Írónak nagyon termékeny éve következik, mert a karácsonyi ajándékomat ma olvastam el.
Tulajdonképpen korábban – a Fenyvessy Márton előző kalandját olvasva – azt kívántam, hogy a következő hosszabb legyen, mert olyan jó együtt gondolkodni a rejtélyeken, hogy igen fájdalmas az űr, amit az utolsó mondat után hagy maga után.
Sajnos a kívánságom nem egészen teljesült, de hihetetlen az a mód, ahogy egy – oldalszámait tekintve – rövid könyvbe milyen hosszú történetet, mennyi tudást képes az Író besűríteni.
Tulajdonképpen úgy olvastam, hogy közben elérhető közelségbe helyeztem a Biblia egy példányát, és a „barátomat”: a Google-t. Imádom, ahogyan a történet kíváncsivá tesz, és rávesz, hogy olyan ismeretekre „guglizzak” rá, melyekről eddig felszínes, vagy semmilyen tudásom nem volt. Teszi ezt nem túl tolakodóan, de gyengéd unszolással.
Szeretem azt is, hogy már a nyelvezete képes visszarepíteni egy teljesen más korba. Ahogy az előző könyvben már megszoktam, ebben is simogatja fülem az a néhány becsempészett nyelvi emlék és a nép körében hagyományozott tudás, melyekből illene többet ismerni nekünk magyaroknak.
Szóval ezt a könyvet feltétlen ajánlom, ha szeretitek az olyan történetet, amelyben hagyják, hogy együtt gondolkozz a főhőssel a rejtélyeken, miközben új tudásra teszel szert.

!

spoiler

A Holger Munch–Mia Krüger nyomozópáros visszatért! Samuel Bjørk: Őzike krimijét biztosan várta még rajtam kívül más is. A Magányos utazó és A bagoly röpte után felkerülhetett a harmadik rész is a polcokra.

@Disznóparéj_HVP közel sem volt ugyan elégedett az első résszel, viszont nagyon szórakoztató az értékelése: „Nagyon sokat szidtam szegény regényt, pedig nagyon fontos kiemelnem: ez egy kifejezetten, kiemelkedően jó regény. Nem egy irodalmi van történetszerkesztési bravúr, de egy nagyon jó olvasmány, amit szörnyen élveztem is. A 440. oldalig. Ott vagy a gyógyszer fogyott el, vagy a kávé, nem tudom, de nagyon sajnálom, hogy így alakult.” (https://moly.hu/ertekelesek/2131474)

@Zanit viszont jó véleménnyel van a második részről: „Ez jobban tetszett, mint az első rész.” (https://moly.hu/ertekelesek/2599830)

Én pedig csendben morcogok, mert a könyv gerince nem passzol sajnos az első két részhez.


>!
Könyveskuckó_reblog
Samuel Bjørk: Őzike

Egy balettruhás lány holttestére bukkannak egy hegyi tóban, és úgy fest, nem ő az utolsó áldozat. Mia Krüger és Holger Munch ismét visszatér.
Számomra a 2014-es Samuel Bjørk norvég író krimi sorozatának első része, a Magányos utazó igen csak első helyre került a kedvences listámon, a második és a harmadik azonban kissé mondhatni, alulmarad az indításhoz képest. Ezúttal is a szokásos szereplőkkel indulunk útnak, hogy felderítsük a különleges gyilkossági eseteket, és sajnos nincs más a kezünkben, mint a mostanában teljesen szétesett nyomozónk, Mia megérzései.

Bár maga a történet most is nagyon érdekes, és a gyilkosság/gyilkosságok is elgondolkodtatóak, és a szálakat is lehetetlen felgöngyölíteni, kicsit azért kezd sántítani a sorozat. Legalábbis nekem egyáltalán nem tetszett, ahová karaktereink, vagyis legfőképpen Mia személyisége fejlődik – valami teljesen lezüllött irányba; másrészről pedig a kötet vége úgy tűnt, mintha csak random pattant volna ki az írónk fejéből. Lehet, hogy voltak ugyan elhagyott kis morzsák a könyvben, de nem nagyon lehetett őket felcsipegetni. Eleinte azért tetszett a sorozat első kötete, mert semmit nem lehetett benne előre kitalálni a többi krimivel ellentétben, azonban lassan ez már túlontúl igaz Mia Krüger eseteire. Mert nincs nagyon min elindulni. Igaz, hogy mi, olvasók olyan nyomokat is kapunk, amelyeket a szereplőink nem, de valahogy úgy fest, mintha a történet minden ok-okozati összefüggés nélkül göngyölődne. Kábé véletlenszerű gyilkosságok, a végén meg valami teljesen kusza magyarázat, aminek semmi köze az első háromszáz oldalhoz. Na, így tényleg nem lehet kitalálni, hogy mi fog történni a következőkben. Sokáig csak ülünk a babérjainkon, és próbáljuk emésztgetni a „hallottakat”, aztán egyszer csak az író ránk rúgja az ajtót a magyarázattal.

Ezen kívül elég zavaró, hogy a párbeszédek gyakran egyszerűen csak félbeszakadnak. Én elhiszem, hogy az író fejében ezek teljes összefüggésben folytatódnak, az egyik karakter biztos kitalálja a másiknak a gondolatát, de mi, mezei olvasók nem igazán rendelkezünk Uri Geller képességeivel. Valahogy jobb szeretem, ha a mondatok véget is érnek, és nem csak a háromnegyedüket értem meg.

Mindezek ellenére azért elég olvasmányos, terjedelme ellenére pár délután alatt el lehet olvasni, és úgy gondolom, a részek külön is értelmezhetők. A megjelenések közt eltelt idő miatt például én nem igazán emlékeztem a korábbi kötetek konkrét nyomozására, a gyilkosságokra, és itt visszaemlékezést sem nagyon kapunk, ennek ellenére ennek egyáltalán nem éreztem hiányát, szerencsére. Így azok, akik amúgy ezért nem szeretik a sorozatokat is bátran olvashatják. Így a harmadik kötetre ugyan már nem egy kiemelkedő kategóriába sorolható krimi lett – sajnos –, viszont mint skandináv (norvég) krimi, így is bőven megállja a helyét a mostani silány kínálatok mellett.

Az ugyan számomra nem világos, hogy itt most akkor véget ért-e ez a sorozat, és amolyan trilógiát kaptunk, vagy lesz-e még folytatás, de ha az előbbi, akkor nem kicsit vagyok elégedetlen, ha viszont az utóbbi, akkor kíváncsian várom a fejleményeket. Mert valahogy olyan érzés, mintha lecsúszott szereplőink kezét egyszerűen csak a sűrű, sötét erdőben elengedtük volna, kaptak néhány pacsit, buksi simit, de úgy istenigazából nem éreztem azt a nagy katarzist, hogy na, most akkor végre minden megoldódott, és minden rendben lesz velük. Valahogy túl hamar ért véget a történet, megfelelő lecsapás nélkül.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 7/10 – Mia igazából elég mélyre süllyedt (a korábbi kötetekhez képest is), a jellemfejlődése pedig igazából a nullával egyenlő. Nem tudom most hirtelen, ez záró kötet-e, vagy lesz-e még folytatás, de ha a sorozat itt ér véget, akkor nem vagyok vele valami nagyon elégedett. Ha lesz még folytatás, akkor remélem, a szereplőink végre gatyába rázódnak és összeszedik magukat.
Borító: 7/10 – Az előzőeké sokkal jobban tetszett, de azért ez sem rossz.
+ pont: Mert most sem lehetett kitalálni, ki a gyilkos, pedig még „találkozunk” is vele.
– pont: Mert a karakterek semmit nem fejlődnek, a párbeszédek folyamatosan félbeszakadnak, mintha nekünk kéne kitalálni, hogyan is ér véget egy-egy mondat, pedig nem vagyunk gondolatolvasók, és mert a főszereplő Miánk személyisége most nem éppen szimpatikus.

!

spoiler

Azoknak, akik osztják @voltam véleményét, miszerint „Hűha… Úgy gondolom, hogy az Amos Decker sorozat a könyv utolsó két oldalán kezdődött el igazán.” (https://moly.hu/ertekelesek/2667702) igen jó hír, hogy nem kell tovább várniuk, mert megjelent David Baldacci Amos Decker sorozatának második része, a Végső fázis.

Az első rész, az Emlékek börtönében, Amos Decker derékba tört sportkarrierjével kezdődik. Mivel a sportot nem folytathatja, úgy dönt, hogy nyomozónak áll. Enyhe hátszelet biztosít neki balesetének azon folyománya, miszerint semmi sem esik ki a fejéből, minden pillanatra emlékszik. Bár nem irigylem tőle azt, ahogyan szert tett erre, néha jól jönne a bevásárlóközpont közepén toporogva, amikor görcsösen ismételgeti az ember, hogy: tej, kenyér, meg… vuááááá.

Az író könyveihez tartozik egy kihívás is, @jaspi gondozásában: Baldacci sorozatok olvasása (https://moly.hu/kihivasok/baldacci-sorozatok-olvasasa)


>!
PRicsmond 
David Baldacci: Végső fázis

Olvasás előtt azt mondtam magamnak ha csak annyira jó lesz, mint az első rész volt akkor már nagyon elégedett leszek, de Baldaccinak sikerült túlszárnyalnia az első rész izgalmait is.
Amos Decker visszatér ezúttal már az FBI tanácsadójaként, miközben új munkahelyére autózik a rádióban meghallja, hogy a halálraítélt Melvin Mars kivégzése elmarad, mert egy másik rab magára vállalta Mars szüleinek meggyilkolását. Decker szerint ez nem lehet véletlen és meggyőzi a csoportot, hogy derítsék ki az igazságot, a 20 évvel ezelőtti Mars család meggyilkolása ügyében. Még izgalmasabb lett, mint az első rész, még több feszültséget, rejtélyt és nyomozást sikerült a lapokra varázsolnia Baldaccinak, miközben az előző részben megismert szereplőket még közelebb hozza az olvasóhoz.
Amos Decker karaktere már az előző részben is szépen meg lett alapozva, itt még többet tudhatunk meg róla, miközben a igazságot keresi.
Megannyi nyomozati szál, és fordulat után jutunk el a múlt bűntényeinek felgöngyölítéséig, remélem az író már a következő részen dolgozik, mert nagyon szívesen olvasnék már egy újabb Amos Decker történetet.

>!
General Press, Budapest, 2018
432 oldal · ISBN: 9789634521744 · Fordította: Pejkov Boján
!

spoiler

Igen, bűnös vagyok, állok a falhoz, tessenek lőni, de igyekezzenek jobban célozni, mert legutóbb épp hogy csak súrolt, és utána két napig kellett borogatni szilvapálinkával a torkomat. Szóval igen, bűnös vagyok, mégpedig azért, mert talán többször próbálom becsempészni a rovatba Rejtő Jenő (P. Howard) regényeit, mint illene, de egy kicsit sem szégyellem magam.

A Csontbrigád egyike a komolyabb hangvételű írásainak, melyen annyi címke van, mint égen a csillag. Egyszerre lélektani, krimi, kalandregény, humoros, filozofikus regény; ami úgy nagyjából jól össze is foglalja Rejtő munkásságát.

Úgy tűnik, @péter86 ezzel a kötettel zárta az évet: „Nem teljesen erre számítottam. Sok Rejtő könyvet olvastam már, és mondhatni igen megkedveltem a »Rejtői« humort. Azonban ebben a könyvben nem találkozunk azzal a könnyed, az életet félvárról vevő humorral ami a mesternél megszokott…” (https://moly.hu/ertekelesek/3011652)


>!
eme P
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád

Kétségtelenül légiós kalandregény. Kétségtelenül Rejtő-humoros, ha nem is túl nagy mennyiségben. Kétségtelenül számos rejtélyt, gyilkosságot és csavart felsorakoztató krimi.
És az is kétségtelen már, hogy a kedvencek között a helye, amit eddigi (tizenéves koromra datálható) Rejtő-olvasási kísérleteim kudarca után végképp nem gondoltam volna. Merthogy ez a könyv mindenek mellett rettentően komoly, mély és emberi. Ha nevetsz is humorán és poénjain, szomorú-fájón teszed. Parodisztikusságában, néhol öniróniájában érzed a kétségessé vált emberi értékek feletti gyászt. Még akkor is, ha (csalóka) happy end vár a végén, hiszen a történetben most mindenkiről elmúlt a szenvedés, azonban A Térben vándorló fény, ha átsiet valahol, azért nem szűnik meg. Emlékeznek rá, félnek tőle, és tudják, hogy mindig áthalad, de örökké visszatér.

A Csontbrigád a meglazult lélekszerkezetek és a megőrzött emberségek regénye. A szudáni Szahara hőségébe zárt eltorzuló lelkek, félresiklott, esendő életek rajza. Rab itt kivétel nélkül mindenki, a létszámfeletti hő, a magány, az elveszített otthon, a nyomor rabja. Itt csak a vörösbor és a pálinka filozófiája, a valaha ismert tájak emlékképe élteti az embert, meg a Fécamp által szóra bírt hegedű – ő az, aki még képes arra, hogy ásatásokat végezzen a lélekben, és felszínre hozzon pár ósdi kacatot.
Fécamp, regényünk főhőse tetőtől talpig gentleman, tetőtől talpig ember, csupa becsület és hűség, ráadásul ártatlan – néhol már túl lazán, máskor meg a pohár víz emberségének védelmében magára véve mások bűneit. Itt azonban, ezen a dantei/krisztusi helyen végigmegy a kísértés útján, megmássza a Pokoltetőt, megvívja harcát saját magával, értékrendjével. Ijedt gyanakvással, majd a biztos tudás rettenetével itt szembesül azzal, hogy amit csak pár óráig tart kibírhatónak az ember, létállapottá válhat, amelyben már nem hisz és nem sejt semmit senki.
A Csontbrigád haláltáborokra emlékeztető, a létet emberalattivá, dadogássá degradáló, rendkívül szuggesztíven bemutatott világa szinte szó nélkül hagyja az olvasót is. De végig kell járni ezt az utat Fécampnak ártatlanul is, hogy megértse saját sorsát, meg kell halnia a benne élő Völgynek ahhoz, hogy tudja, eldönthesse, továbbra is ember szeretne lenni vagy hiéna. Borzongató lidércnyomás a tébolyult arcú halálfejek brigádja, mégis van valami felemelő a féltve őrzött Ajtó és Út misztériumában, a hőség és szikla uralta kopár fennsíkhoz, a saját, megélt szenvedéshez való ragaszkodásban. Meg kell védeni ezt a szenvedést. Mert a miénk.
Pedig teljesen értelmetlen – ahogy Fécamp küzdelme is. Mert mit tegyen egy ember, akitől elrabolták a tragédiáját? Akit elárultak, becsaptak, aki feleslegesen vállal szenvedést, megpróbáltatást, áldozatot? Túl izgalmon, pszichózison, tömegen és egyénen embernek lenni fáj. Jobb lenne önző, cinikus, kegyetlen hiénának lenni.
Csakhogy embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is…
Ember lett, mert ismét hitt a szenvedésben, és hitt az áldozatban, aminek semmi értelme, de többnek érzi magát, aki szenved miatta.

Nem lenne Rejtő-regény, ha végül nem kerülne minden a helyére, ha nem derülne fény Fécamp ártatlanságára, ha nem bizonyíthatnának hűségből, kötelességtudásból a szaharai száműzöttek. Minden jó, ha a vége jó. Mégis sokáig ott kísért az olvasóban a Csontbrigád messze hangzó jajongása az andalító-vigasztaló, néhol tudatosan-ironikusan giccsbe hajló hegedűszó mellett.

Remek könyv az Írótól, Aki Ember Volt.

2 hozzászólás
!

spoiler

Jason Matthews kémregénysorozata, a Vörös veréb (ami nálam, és biztos vagyok benne, hogy még sok más embernél is, Vörös véreb) harmadik, és egyben utolsó része is megjelent. A Kreml jelöltje novemberben került a polcokra.

@Nushi véleménye: „A trilógiából ez a könyv tetszett a legjobban, ugyanakkor ez volt számomra a legsötétebb, legkegyetlenebb rész is. A végétől teljesen össze voltam törve.” (https://moly.hu/ertekelesek/2959112)
@Maggie viszont nem teljesen elégedett a befejezéssel: „nem akarom elhinni, hogy ez lett a vége.” (https://moly.hu/ertekelesek/3009363)

Jason Matthews regényei mindenképpen különlegesnek számítanak abban az értelemben, hogy egy igazán szakértő ember tolla alól kerülnek ki, hiszen Matthews nyugalmazott CIA alkalmazott.
Az első részből film is készült Jennifer Lawrence főszereplésével.
https://www.youtube.com/watch…


>!
Enikő_Darai_Enii
Jason Matthews: A Kreml jelöltje

Lévén, hogy zárókötet, kicsit többet vártam tőle.
A már jól ismert szereplőkkel dolgozik az író, és a tőle megszokott stílust hozza. A vibráló feszültség, a csavarok, az akciódús cselekmény, minden adott egy remek zárókötet alkotásához. Még is, nekem maradt egy kis hiányérzetem a könyv letétele után. Spoiler nélkül csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, hogy szerintem nem varrt el minden szálat az író, ami ugyebár továbbra is fennálló kérdéseket eredményezett bennem, olvasóban. Befejezőkötet mivolta miatt, szerintem le kellett volna zárni ezeket a nyitva hagyott kis ajtókat. De persze ez egy szubjektív vélemény, van aki szereti, ha marad a végén egy (vagy két) függő kérdés.
Életem egyetlen, ám de annál jobb kémregény trilógiája a Vörös veréb trilógia. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a politikai kérdésekkel és cselszövéssel teli, izgalmas köteteket, egy kis romantikával megspékelve.

!

spoiler

Gregg Hurwitz: Kíméletlen című regénye az Orphan X sorozat harmadik kötete, és ha minden jól megy, lesz még több is, ugyanis jelenleg a negyedik kiadott résznél jár (plusz egy három és feledik).

Első része, Az Árva még 2016-ban jelent meg, értékelései pedig elég vegyesek:

@Idiocry: „A fő gondom az volt ezzel a történettel, hogy láttam/olvastam már ilyet…” (https://moly.hu/ertekelesek/2530006)

@colman: „EZ EGY NEKEM VALÓ KÖNYV” (https://moly.hu/ertekelesek/2585100)


>!
Rileey
Gregg Hurwitz: Kíméletlen

Én úgy szeretem ezt a sorozatot! Evan egy badass, annyira menő, hogy minden ténykedését élvezet olvasni, a cselekmény pedig filmszerű, lehetetlen unatkozni olvasás közben. Persze akadtak hatásvadász jelenetek, Joey felbukkanása, és az ezzel kapcsolatos erkölcsi dilemmák is elég klisésnek bizonyultak, de ennek ellenére is roppant mód élveztem ezt a részt is. A végén egyenesen kiszaladt belőlem egy wow. Miközben Evan hozta a szokásos epizódszerű seholemberes formáját, a háttérben megemelkedtek a tétek, és a zárófejezet rohadt hatásos lett. Annyira, hogy már most olvasnám a folytatást, de még angolul sincs, mi lesz így velem?

4 hozzászólás
!

spoiler

A végére pedig még egy sorozatrészt tartogattam, méghozzá a Kim Stone sorozat ötödik kötetét: Angela Marsons: Vérvonal. A brit írónő regényfolyama már tíz kiadott résznél jár a szigetországban, reméljük, hogy hozzánk is eljut majd a többi része is.

A sorozat az Elfojtott sikoly című kötettel kezdődik, amely jelenleg az 58. legjobb krimi a molyok értékelései alapján.
Egy kis kedvcsináló a sorozat elkezdéséhez:

@Alexandra_0929: „Eléggé sötét és ijesztő volt.” (https://moly.hu/ertekelesek/3010302)

@vyvienne: „Hát ez a könyv megérdemli a 92%-ot! Végre egy jó krimi ami nem a folyamatos önsajnálatról szólt!” (https://moly.hu/ertekelesek/2873654)


>!
Lanore P
Angela Marsons: Vérvonal

Már a fülszöveg első olvasásakor is nagyon örültem, hiszen a sorozat egyik legerősebb kötete volt eddig az Ördögi játszmák, és az abban szereplő manipulatív gennyláda itt visszatért egy jó erős mellékszál erejéig. Nem tudom, én hogyan viszonyulnék az életben egy ilyen emberhez, akinek mindene az emberek befolyásolhatósága, kijátszása egymás ellen, a saját céljai érdekében… valahol azt gondolom, engem nem lehetne így manipulálni, de aztán ki tudja, az én életemben is lehetnének olyan helyzetek, amikor nem venném észre, hogy valaki épp ezt műveli velem. Lényeg a lényeg, dr. Alex Thorne még bezárva is csak azon munkálkodik, hogy megkeserítse Kim életét, miközben egy súlyos gyilkosságsorozattal is megküzd a nyomozónő, és csapata. A csapattal együtt nekem sem volt fogalmam arról, hogy mi lehet a spoiler, velük együtt jöttem csak rá én is, és igen, őszinte leszek, a gyilkos kiléte most is meglepett, nem tippeltem rá, fel sem merült spoiler bennem. A miértjeit sem igazán tudom megérteni, mert azt még valahol elfogadom, hogy egy spoiler. Nagyon tetszett, hogy ebben a részben a nyomozótársakat is jobban megismertem, olyan, mintha köztük lettem volna én is, és jó volt belelátni Kim múltjába is, újabb apró részleteket tudhattam meg, és a spoiler. Le a kalappal Kim előtt, hogy erőt tudott venni magán, és nem spoiler. Bízom benne, hogy még sok-sok történet van Marsons tarsolyában, mert én bizony nem tudom megunni Kim Stone-t!


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!