Bemutatkoznak a Merítés szerkesztői XIX.

Rovatgazda
!

@Arturokorrektor

Látjátok ezt a morcos tekintetet? Így néztem elsős koromban a fényképezőgépbe – gyanítom, hogy nem voltam elégedett azzal, hogy az olvasókönyvvel fotóztak, pedig arra nem nagy szükségem volt, mert mire iskolába kerültem, már folyékonyan olvastam. De ezen a képen legalább valamiféle könyv társaságában láthattok. Szerintem nem tudnék még egy ilyet előásni, főleg, mert nagyon nem szeretem, ha fényképeznek.
A könyvek szeretete azért végigkísért mind a mai napig, bár mostanában már főleg elektronikusan olvasok. Nem is csoda, hogy az elsők között vettem 2008-ban e-könyv-olvasót, hiszen informatikusként végeztem valamikor az ősidőkben. Sokáig informatikusként is dolgoztam, de már jó pár éve kicsit távolabb kerültem ettől a szakmától – mostanában egy nemzetközi csapatot vezetek, melynek tagjai különböző dokumentumkezelő és oktatás-nyilvántartó rendszerek felhasználóit támogatják.

Könyvek terén majdnem mindenevő vagyok, de kedvenceim a történelmi regények, a sci-fi, na és persze a mágikus realizmus, amióta először elolvastam Márquez Száz év magányát. Ez utóbbi műfaj előtt tisztelegve választottam ki az egyik értékelésemet, mely egy olyan könyvről szól, amit itthon fájóan kevesen ismernek, pedig a nagy Gabo egyik kedvence volt.


>!
Arturo MP
Miguel Otero Silva: Casas muertas

Macondo, Comala és Ortiz. Három halott vagy haldokló város, amelyeket három nagyszerű regényből ismertem meg. Macondót senkinek sem kell bemutatni, Comala és Ortiz neve viszont, legalábbis itthon, csak keveseknek cseng ismerősen. Pedig Gabriel García Márquez szívesen olvasta mind Juan Rulfo, mind Miguel Otero Silva műveit és meggyőződésem, hogy mindketten hatással voltak rá, amikor a Száz év magány-t megírta. A Pedro Páramo joggal tekinthető a latin-amerikai mágikus realizmus előfutárának, a Casas muertas* olvasása közben pedig időnként úgy éreztem, mintha Márquezt olvasnék, annyira hasonlít a stílusa. Otero Silva regényében nincs jelen a mágia, de bizonyos elemei megjelennek a Száz év magányban is. spoiler
Ortiz egy egykor szebb napokat látott venezuelai város. Házai düledeznek, lakóit fertőző betegségek tizedelik, aki pedig teheti, elmenekül. Itt él Carmen Rosa, akinek talán egyedül van reménye valamiféle jövőre ezen a jövőtlen helyen. A nyitó fejezetben az ő reményei is szertefoszlani látszanak, amikor elveszíti szerelmét, Sebastiánt. Van-e kiút ebből a reménytelenségből, vagy Carmen Rosát is maguk alá temetik az összeomló házak, ő is meghal a várossal együtt? Mielőtt erre a kérdésre választ kapnánk, az író felvillantja, milyen nagy és jelentős volt valaha Ortiz, csak hogy még sokkolóbb legyen a jelenlegi állapot. Elmeséli Carmen Rosa életét, de ez már a folyamatos hanyatlás időszaka – a lakókat nem csak az eddig említett problémák, még az aktuális diktatúra (Juan Vicente Gómez uralma) is gyötri.
Ortiz abban különbözik Comalától és Macondótól, hogy tényleg létezett, sőt létezik ma is. Mostani lakói szerint kezdi visszanyerni régi fényét. Látogassátok meg ti is – ha nem is személyesen, de legalább e könyv lapjain. Érdemes.

* Kihalt házak címmel magyarul is megjelent.

!

@Dyta_KostovaA képzelet birodalmai

Néhány éve, amikor jómagam is komolyabban kezdtem venni a firkálmányaimat, és visszatértem a molyra, egy rövid ideig tartó helykeresés után remek kis közösség tagjának érezhettem magam. Azóta megesik, hogy több időt töltök itt, mint a facebookon, bár ez ellen nem merülhet fel kifogás, és az agysejtjeim is elégedettek lehetnek.
Magyar szakot végeztem, de néhány szemesztert jártam történelemre és egyiptológiára is (majd magánéleti okok miatt a tanulástól egy időre búcsút vettem), jelenleg pedig kertészmérnökként kezdtem ismét az egyetemi létet. Véleményem szerint mindenki addig és azt tanuljon, ameddig és amihez kedvet érez, illetve amíg abban örömöt talál. Nem az oklevelek halmozása a fontos, hanem az időközben megszerzett és elraktározott tudás. A magam részéről ha tehetem, idős koromig fogok tanulni, mert irtó kíváncsi természet vagyok. Soha nem nyugszom meg.
Kedvenc területem az SFF fogyasztók szűk hazai szegmense, de időnként kitekintek más témák felé is, és bőven olvasok szépirodalmat, kortárs prózát és lírát, vagy tényfeltáró köteteket is akár. Több helyre írok ajánlókat, hosszabb cikkeket is az olvasmányaimról, valamint végeláthatatlanul (de azért most már kimondhatom, hogy valóban az utolsó simításokkal) dolgozom a saját regényemen is. (Az első ötletmorzsáktól számítva 12 éve.)
Kifejezetten örülök, hogy egy két évvel ezelőtti Merítés-próbaszerkesztés után immár hosszabb távon is a csapat része lehetek.
(A kép természetesen illusztráció.)


>!
Dyta_Kostova IMP
Jack Campbell: Merész

Az egyik kedvenc SF könyvsorozatom, de ezt bizonyára sokan tudják már :)
Hogy mégis miért a fél csillag levonás? Nem, nem azért, mert ne ittam volna Campbell minden szavát, és ne vett volna el értékes, alvással is eltölthető órákat az életemből a pihenést helyettesítő, élvezetes olvasás, hanem mert a széria harmadik részéhez érve óhatatlanul megemelkedik az „igényszint”, és a bevált sémák, minták a történetben már megszokottak (akár pl. a Csillagkapu tévés verziójának 158. részében a kapun való átlépés). Kicsit konkrétabban: a történet szerint a Szövetség flottája immár a hat kötetes sorozat felén is túl keresi a hazavezető utat, miközben a Szindikátus Világok flottája pedig őket keresi. A sok-sok naprendszer, ugrópont, harcérintkezés izgalmas ugyan, de sablonná vált. A Vakmerőben belengetett harmadik fél részvételére továbbra is várni kell, egy fényszázadnyi másodpercnyit halad csak előre a történetnek ez a szála (inkább szálacskája), és akármennyire is szeretem (mit szeretem, imádom) ezt a könyvsorozatot, nem tehetem meg, hogy ezt a szubjektív rajongást most is öt csillagra emeljem, hiszen látható, érezhető, hogy vannak hiányosságok a történetben, még ha szándékosak is ezek.
Viszont akinek hozzám hasonlóan nagyon tetszett az első két rész, ezt is meglehetősen csípni fogja ;)

Azt már csak „szúrkálódásból” biggyesztem még ide, nem is annyira burkoltan a GABO SFF-nek, hogy ugye készül már a folytatás? (Nem lehet itt vége, kitépem a hajam :D )

1 hozzászólás
!

@gabonaFilm, színház, muzsika

Mottóm:
„Kedves álomképpel etettetek, jól van
Kedves jóbarátok nagyon jó a móka
Itt élek, így szeretek, nem vágyom, csak a jóra”
(Beatrice: Üzenetek I.)

Aki csak egyszer is találkozott már a Molyon bármiféle, általam megosztott tartalommal, az @gabona-ként ismerhet. Polgári nevem Marton Gábor Márk (utóbbit nem használom, csak ha muszáj), s talán fura, de mindössze húsz esztendős vagyok. Középiskolai tanulmányaimat informatika-angol szakon végeztem, szóval nemcsak a Windows, hanem a brit kultúra is a kisujjamban van. Jelenleg szabadúszó életművészként próbálok magamra találni ebben az őrült világban, egyelőre nem túl nagy sikerrel.
Felhasználónevem eredetét tekintve több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Ha kényszerítenek, sem tudom megmondani, ki ragasztotta rám, de annyira megtetszett, hogy több helyütt is használni kezdtem. Idővel önálló életre kelt, többeknél is viszontláttam már, de az egyetlen és igazi én vagyok.
Szenvedélyes olvasónak és annál is szenvedélyesebb zenehallgatónak tartom magam, szeretek elveszni a sorok és a hangok között, ennek hatása pedig meglehetősen hosszú távú, aminek főként a család és a baráti kör issza meg a levét. Tizenöt évesen az Ossian és az Aerosmith fertőztek meg a rock- és metalzene szeretetével, ebből a világból pedig szerintem egyáltalán nincs kiút – akit egyszer beszippant, garantáltan nem menekül. Ami a zenét illeti, legjobban a klasszikus hard rockot és heavy metalt kedvelem, de nem zárkózom el az újdonságok megismerésétől sem, hiszen 2017. május 8. óta a maximumrockandroll.blog.hu oldalon publikálok különféle albumokról írt ajánlókat, friss híreket és interjúkat, szóval ez már csak amolyan szakmai ártalom.
(Bővebben erről az oldalamról olvashattok a blog alábbi bejegyzésében is: https://maximumrockandroll.blog.hu/2019/10/17/lemeztask…)
Olvasni kisiskolás korom óta szeretek, a könyvek mindig velem voltak és vannak is, sokszor a legjobb helyen és a legjobb időben találnak rám olvasmányok, amiket akár élethosszig a szívembe tudok zárni ezért vagy azért. Legkedvesebb szerzőim Karinthy Frigyes, Örkény István, Kurt Vonnegut, Szabó Magda, Cserna-Szabó András, Esterházy Péter, Vámos Miklós és Mikszáth Kálmán, de nem zárkózom el sem Vavyan Fable, sem pedig Lőrincz L. László könyveinek olvasásától sem. Kedvenc költőim Arany János, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és József Attila – utóbbihoz kapcsolódik, hogy idén, a költészet napján három jóbarátommal együtt a költő életén és művein alapuló országos versenyt nyertünk, szakgimnáziumi csapatként abszolút sikeresnek mondva magunkat, hiszen rangos gimnáziumokat győztünk le mind az online, mind pedig az élő fordulókban egyaránt.
Az oldalon rendszeresen követem a könyvek világának aktualitásait, valamint figyeltjeim legfrissebb tartalmait, időnként sajátos értékelésekkel és főként zenés karcokkal bombázom a közösséget. Októbertől a Merítés Film, színház, muzsika rovatának felelőseként próbálok nyomot hagyni a történelemben, első regényem pedig – terveim szerint – a jövő év folyamán, legkésőbb 2021-ben jelenik meg, Samuel L. Maynard írói álnév alatt, A szégyen ötven árnyalata címmel, méghozzá egy trilógia első részeként. A világszerte ismert, igen véleményes sorozathoz semmi köze a történetnek, ezzel kapcsolatban mindenkit megnyugtatnék. Egyúttal szeretném megköszönni az eddigi és további figyelmeteket is, annyira jó ilyen közösség tagjának lenni!

(A mellékelt ábrán látható négy férfiú közül jómagam balról a második vagyok. Egyedüliként szemüveg nélkül, s ez remélhetőleg így is marad.)


>!
gabona MP

„Az írás: magatartás” – írta volt egyszer Márai Sándor. Más szóval: egyenes gerinc. De ahhoz, hogy gerincünk be ne roppanjon, hátunk meg ne hajoljon, az kell, hogy a másik ne csak más legyen, hanem több.

68. oldal (Magvető, 1979)

Örkény István: Négykezes regény Egy négykezes regény tanulságos története

Kapcsolódó szócikkek: írás · Márai Sándor
!

@Qedrákkorrektor

Sziasztok, @Qedrák vagyok, a Merítés rovat egyik új korrektora. A nevem jelentését ne kutassa senki, a honi internetezés hajnalán egyszerűen rácsaptam a billentyűzetre, majd a végeredményből levágtam a felesleges betűket, és hozzáraktam egy keveset, hogy egy kicsit latinos legyen, meg egy kicsit ne, és elhatároztam, hogy mindenhova ezen a néven fogok regisztrálni. Hogy ez mennyire jó ötlet, azt nem tudom, de azóta is ragaszkodom ifjú fejemmel meghozott döntésemhez.
Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Intézetének RefCOO – A Református Művelődésért Kutatóműhelyében dolgozom, amit végigolvasni sokkal tovább tart, mint leírni, hogy rendezvényszervezéssel és emellett történelemmel foglalkozom. Történészként a középkor a kutatási területem, emellett pedig elmélyülök a honi alternatív őstörténeti irodalomban. Ismerősen mozgok a lelkes sumérmagyarok és a botcsinálta szkitológusok Szküllái és Karübdiszei között. Szívügyem a történeti ismeretterjesztés, ezért szabadidőmben az ntf.hu, vagy leánykori nevén a Napi Történelmi Forrás főszerkesztői teendőit is ellátom, de jelentek már meg írásaim olyan csapatokkal közreműködésben, mint az ujkor.hu vagy a tenyleg.com, de régebben sokat írtam a Töriblogra is, amelynek az egyik szerkesztője voltam, valamint jelentek meg írásaim az Indexen, a 444-en és a Múlt-koron is. Évekig a Pesti Bölcsész Akadémia szervezői csapatát is erősítettem. Amikor felkértek a Merítés korrektorának, elvállaltam, elvégre az ntf.hu-n és korábban a Magyar Nemzeti Levéltárnál is hasonló munkát végeztem.
Talán mondanom sem kell, hogy érdeklődésem homlokterében a történelem áll, szívesen olvasok történelmi regényeket, nézek történelmi sorozatokat és régi álmom, hogy találjak magamnak késő középkori lovagi kultúrában utazó living history csapatot itthon, amihez csatlakozhatnék. Emellett nagy számban fogyasztom a fantasztikus irodalmat, azon belül is főleg a sci-fit. Másik álmom, hogy egyszer majd csatlakozzam a magyar írók népes táborához. Még sokat kell dolgozzam ahhoz, hogy ezt megvalósítsam. Az utóbbi években kaptam rá a mangaolvasásra és az animék követésére, első körben történelmi és sci-fi vonalon, ezt követte a többi zsáner.
Érdekel a közélet, általában sikeresen borítom ki bármelyik oldal képviselőjét a cinizmusommal. Végigjártam az Országos Kéktúrát és elmondhatom magamról, hogy többet láttam Magyarországból mint sokan, akik hazánkban élnek. Tériszonyos vagyok, de szeretnék minél magasabbra jutni, minél többet látni és minél többet megismerni.
Végül egy idézet, aminek én vagyok a szerzője, de a szemfülesek már feltöltötték a Molyra:


>!
Kuszma P

Ha végignézzük, hogy az Árpádok halálát kik okozták, akkor többnyire testvéreket és rokonokat láthatunk a listában. Vagyis a dinasztia a saját fejére hozta a végzetét, amikor tulajdonképpen egymást aprították a magyar trónért. Grandpierre Endre azonban nem belül keresi a hibát, hanem úgy véli, hogy az valahol máshol van, egy külső, idegen erőben, amely létezése legfontosabb küldetésének a magyarság, a magyar függetlenség és a magyar kultúra elpusztítását tűzte ki. Túl azon, hogy ilyen erő nem létezik, szomorú belegondolni, hogy Grandpierre Endre rosszul választott. Ahelyett, hogy a múlt hibáiból okulnánk, figyelve arra, hogy a magyarság megosztottsága soha ne legyen visszafordíthatatlanul végzetes, példát véve az utóbb kihaló Árpádok sorsából, úgy vélte, hogy egyszerűbb összeesküvés-elméleteket gyártani, és mindig valaki másban keresni a hibát, nem elfogadva azt, hogy mi magyarok, ahogy királyaink is, gyarló emberek vagyunk.

50. oldal, Kanyó Ferenc: Királyok gyilkosa, gyilkosok királya

1 hozzászólás
!

@Scarlett0722Versrovat

Nos, részemről is érkezik egy rövid bemutatkozás.

A Merítés Versrovatának szerkesztője vagyok, a nevem Zsófia.
Önmagamról elöljáróban talán annyit, hogy nem igazán rajongok az emberekért, s beszélni is csak akkor szeretek, ha valamilyen fontosabb mondanivalóm van. Javarészt az írásban fejezem ki érzelmeimet, gondolataimat – ezért hát írok, többnyire verseket, elég szép számmal… még nem jöttem rá, hogy az írás nálam csupán terápia, vagy egyfajta kényszerbetegség, mindenesetre remélem, hogy ha a tüneteim alapján majd egyszer diagnosztizálják ezt a pszichiátriai kórképet, azért majd csatolnak hozzá egy képet rólam.
Ami közel áll hozzám, az az okkultizmus, a metafizika, valamint a filozófia, de szinte bármilyen témakörben szeretek olvasni, feltéve, hogy az adott műben kellő mélységet találok.
Rajongok mindenért, ami a halállal, elvont dolgokkal, vagy az emberi pszichével kapcsolatos.
Kedvelem a képzőművészetet, azon belül a szürrealizmus irányzata áll hozzám a legközelebb.
Lelkes rajongója vagyok a szép verseknek, idézeteknek, ezért egy-egy mű olvasása közben mindig igyekszem kiragadni a számomra sokatmondó sorokat.

Diagnózis: úgy vélem, karcaim, idézeteim elmesélik helyettem.

Íme hát egyik kedvenc idézetem:


>!
Scarlett0722 MP

EPS. A parapszichológusok e jelenség számos formáját különböztetik meg,
úgymint telepátia, tisztánlátás, előérzet és múltba látás. Ide
sorolhatjuk továbbá a testen kívüli élményeket, a transzperszonális
személyiség vagy a szemtanú tapasztalatait, a csúcsélményeket, és
így tovább. A fenti jelenségek közös nevezője, hogy a bőrünkön kí­vülre
tolják ki a személyiség/nem-személyiség határát.(…) Az egyén a mindenséggel azonosul, azaz valamennyi létezővel közösséget vállal. A transzperszonális
élmények átélője nem terjeszti ki identitását a nagy egészre, ám mindenképpen tágasabbnak képzeli el a bőrével körülzárt entitásnál.
A világegyetemben még nem érzi magát otthon, de már túllépett a szervezete korlátain.

5 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!