Bemutatkoznak a Merítés szerkesztői VI.

Rovatgazda
!

Egy újabb adag bemutatkozás a Merítés rovatszerkesztőitől – ezúttal @Sceurpien, @akire, @Noro és @Miriam mutatkozik be –, és akkor most már mindenkit ismertek :)

@Sceurpien – Képes Regények

25 éves egyetemista vagyok, korábban villamosmérnöknek készültem, most épp programtervező informatikusnak. Régóta, júniusban lesz öt éve, hogy moly vagyok, és bár voltak passzívabb időszakaim, az olvasást akkor sem hanyagoltam el.
Elsősorban mindenevőnek tartom magamat, ennek megfelelően nagyon nehéz kedvenc szerzőt választanom. A Képes Regények rovat szerkesztőjeként célszerű lenne Alan Moore-t (Watchmen, V for Vendetta) mondanom, de Asimov, ha lehet, még nagyobb hatással volt az életemre, és ahogy a korosztályomban mindenkinek, Rowling is meghatározó élmény volt. Ezek mellett kedvelem a Csodaidők-sorozatot, A Gyűrűk Ura világát és misztikumát, de például az Anita Blake-könyveket is rendszeresen olvasom.
Szeretek írogatni, több antológiában is publikáltam már novellákat, illetve magánkiadásban megjelent egy saját novelláskötetem is, valamint egy másodikon dolgozom jelenleg is. Mindemellett hobbim a filmnézés, illetve filmkritikusként is dolgozom egy online magazinnál.
Mottóm: Arra van időd, amire szánsz.
Az értékeléseim közül egy kifejezetten frisset választok, ami elég jól jellemez engem: kritikusan, nyíltan, kompromisszumok nélkül kell hozzáállni mindenhez, akkor is, ha nem nekünk készült, mert különben soha nem lesz objektív vélemény a Molyon.


>!
Sceurpien I
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet

Ez a könyv ócska. Életszerűtlen, egysíkú, kiszámítható, rosszul van megírva, tele van logikai bakikkal, és ennek betetőzéseként még arra sem képes, hogy saját magának ne mondjon ellent ezer helyen. Ha pozitívumot kell mondani, akkor az az, hogy néha mosolyogtam rajta, de ennek az esetek nagy többségében az volt az oka, hogy annyira rossz volt, máskor pedig egy-egy egész ötletes mondat kapcsán, amit viszont a szerzőnő mindig annyira bele akart erőltetni a történetbe, hogy a körülötte lévő jelenet egy logikai fekete lyuk volt.

Az egysíkú szereplőket azzal teszi botrányosan rosszá, hogy nem a jellemüket dolgozza ki, hanem a körülményeket alakítja úgy, hogy mindenki bennragadhasson a kis dimenziótlan világában, függetlenül attól, hogy maga a szerzőnő mit mondott, vagy mit követel meg a logika. Ha ő valamit elképzel, akkor egy percet gondolkodik rajta, és ami ezalatt eszébe jut, azt leírja, majd vissza sem néz. Ide tartozó példa a Gladiátoros idézet, aminek egy hosszabb karcot szenteltem már. A lényeg, hogy blőd módon a harmadik héten már ókori Rómát tanítanak a diákoknak, ami semmiképpen sem fér bele semmilyen tanrendbe, pláne nem úgy, hogy azt viszont hónapokig vették. Azért került ide, mert Leiner Laura kitalált egy hülye poént, amit semmiképpen sem akart később ellőni, ezért keresett egy filmet, ami kb kilencedikes törianyaghoz passzolhat, és gondolkodás nélkül beleírta.

Ugyanez még botrányosabb a rajztanár esetében. Ugye a pasi utálja a főhősnőt, mert az szar rajzból. Ricsivel közösen kell makettet csinálniuk az őszi szünet alatt, amit leosztályoz a tanár, de mivel mindketten bénák, ezért rossz lesz, és a tanár még jobban megpróbálja megalázni. Hol van itt az inkonzisztencia? Az, hogy amikor a tanár feladta a házit, akkor azt mondta, hogy kell egy művtöris beadandót is írniuk a szünet alatt, ami szintén osztályozásra kerül. Ezt Leiner Laura teljesen elfelejtette később, vagy legalábbis nem említette, de egyértelmű, hogy miért. Ugyanis a főhősnő őstrébersége biztosan ötös dogát írt volna, hiszen ehhez nem kell kézügyesség, csak ugyanaz, ami pl a töridolgozatokhoz, vagy a suliújsághoz is kell, ami megy neki. Azaz a szerző inkább elslisszolt a dolog mellett, mert itt kiderülhetett volna a tanár számára, hogy a csaj nem leszarja a rajzot, hanem egyszerűen csak béna. Ez egy tökéletes példa arra, hogy LL megcsinál valamit, aztán elfelejti mi volt, és mindent a személyiségekhez igazít, nem a tényekhez, hogy megragadhasson mindenki a fent említett egysíkú világában.

További hasonló példa: szülők jelleme, Kinga jelleme, Arnold jelleme, Virág jelleme, a főszereplő tanulási nehézségei illogikus tárgyakban…

Legfontosabb kérdés: hogyan tudja Renáta műveltségi versenyben felvenni a versenyt Arnolddal? Sehogy. Az egész kamu. A srác egy szociopata szintjén mozog, mindent ismer, mindent ért, mindenre van válasza. Renáta egy senki, egy átlagos lány, aki tud tanulni, de megérteni a dolgokat nem tudja, csak begyakorolt sémákat erőltet. Még szerencse, hogy a végén a srác nyerte a versenyt…

Amit legkevésbé szerettem a könyvben, az az, hogy minden szereplőt belekényszerít egy általa elképzelt stílusba, egy cserépbe, amiből kinő, mint egy tuja, majd amikor lenne lehetősége kicsit oldalra nőni a kis növénynek, akkor még azelőtt levágja a kilógó szárat, hogy az egyáltalán létrejöhetne. Azaz annyira beleerőlteti az összes karaktert a saját elképzelt sematikus és klisés világába, hogy senki számára nincs kitörés. Ez roppant életszerűtlen, és el is mondom miért. Arnold példáját hozom fel, aki igazából egy Hermione-srác. Ezzel mindent tudunk is róla. Imád olvasni, mindenről van véleménye, logikusan gondolkodik és mindenben jó, még abban is, amiben nem kéne neki. Ez egy elég klasszikus jellemrajz szerintem. Mikor lenne minimálisan is egyedi? Ha mondjuk lenne egy olyan könyv, amit nem illene szeretnie, de szeret. Vagy egy olyan zene. Vagy egy olyan akármi. De amikor lenne esély ilyenre, akkor még azelőtt hogy felmerülne a gondolata, hogy a szereplő kicsit is mélyebb, mint egy medvebarlangban lakó paranoiás nyuszi álma, akkor közbeszól olyanokat hogy „neki Jane Austen túl lányos”, és ilyenek. Ez speciel engem azért zavar nagyon, mert Arnold szerepe volt az egyetlen, amibe a nyilvánvaló később kibontakozó szerelmi szál ellenére bele tudtam képzelni magamat. Én viszont, aki hasonlóan elvetemült vagyok, mint az itt szereplő Arnold, nem vagyok ennyire egysíkú, például pont Jane Austen esetében, ugyanis Jane Austen csak a nők szerint női szerző, valójában a humora sokkal közelebb áll ahhoz, amit a férfiak kedvelnek. És ezt egy Arnold féle srác tudná. De mivel így már lenne valami nem tipikusan lenéző dolog a romantikus és nem komoly könyvek iránt, ezért „fujj Austen”, mondja Arnold (nem mondja így, de a lényeg ez).
Ugyanez van Virággal. Ő emós. Ennyi. Semmi kitörési lehetőség, semmi változtatási lehetőség. Van neki második tulajdonsága is nevezetesen, hogy sík hülye. De valaki magyarázza már el nekem, hogy ha Cortezt tanítja irodalomra (ami csak magolás) a mi főszereplőnk, akkor mi a fenének nem segít Virágnak a matekban? Vagy Arnold, aki segített Reninek a fizikában? Jut eszembe (visszatérve több témával ezelőttre), az első hét óta nem is volt fizikaórájuk? Nem is szerepelt a szó…

Na és a végére hagyom azt, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Konkrétan hányingerem van már attól, amikor olvasom a szókapcsolatot… „a közösségi portálon”. Iwiw. Vagy MyVip. Vagy Facebook. Nem közösségi portál. A Honfoglalót, meg a Kvízpartot, meg az MSN-t, meg a Myspace-t, meg a Youtube-ot, meg mindent név szerint említ, mi a büdös francért nem lehet leírni, hogy hol? De komolyan, ki az, aki ezt írja a naplójába ma 14 évesen:

Kedves Naplóm
Ma sokat beszélgettem MSN-en, és kaptam körüzenetet a közösségi portálon is.

Szégyen…

Egyéb kiegészítések, amelyek még olvasás közben készültek:

http://moly.hu/karcok/341772
http://moly.hu/karcok/342181
http://moly.hu/karcok/343290
http://moly.hu/karcok/343291
http://moly.hu/karcok/343310

Volt még néhány idézet, és ahhoz kapcsolódó kifakadásom is, de azokat hanyagoljuk, így is felér egy komplett kötettel, amit így leírtam.

13 hozzászólás
!

@akire – Fényőrség

Az irodalom mellett a filmművészet a meghatározó számomra. Mozgóképelmélet és médiapedagógia szakon végeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de van mozigépész bizonyítványom is. Már gyerekkoromban törzshelyem volt a Dózsa moziban, azután voltam moziüzem-vezető, dolgoztam a filmgyárban, jelen lehettem a Fiatal Művészek Stúdiójában a Közjáték sorozat elkészülésénél, azután sokáig egy videokiadó munkatársa voltam, jelenleg kritikákat, ajánlókat és tankönyvet írok. Itt már saját filmklubunk kezd kialakulni a Film- és mozitörténet zónában. Sokszor filmélmények juttatnak el az írókhoz, Julio Cortázarhoz is Antonioni Nagyítása vezetett. Mivel magam is írok verseket és novellákat, így különösen mélyen érintettek a szerző azonos című novellájának kezdő mondatai: „Sohasem fog kiderülni, hogy kéne ezt elmesélni, egyes szám első személyben, esetleg többes szám harmadik személyt használva, vagy folytan újabb formákat kellene kitalálni, amelyek különben semmire sem jók. Ha lehetséges volna azt mondani: én látták, hogy feljön a hold, vagy azt: fáj a mi szemem, és mindenekelőtt hogy: te szőke nők voltak azok a felhők, amelyek továbbra is itt szaladnak az én te ő mi ti ők arcuk előtt.” Kedvenc ajánlóm is Cortázar könyvéről született:


>!
akire MP
Julio Cortázar: Átjárók

Az úgy kezdődött, hogy reggel felraktam karcban a leghosszabb magyar anagrammát és palindromát, majd utánanéztem ebben a kötetben a Lejana (A távoli társ) című novellának, mert olvastam róla, hogy kötődik Magyarországhoz. Hát persze hogy a főhősnő anagrammák és palindromák kitalálásával szórakozik, hogy aztán Budapestre látogasson, hogy egy híd közepén megölelhessen valakit (nem lövöm le a poént a személyt illetően). Szóval igazad van, mint mindig, Julio – az Átjárókkal kapcsolatban is. (Ha magyarosan vesszük, akkor ki is lehet rakni a nevedből ezt a szót. Én meg akire-erika palindroma vagyok.) …és nem kell hozzá NAGYÍTÁS, hogy ezt belássam. S tudod azt is, hogy az ÜLDÖZŐ önmagát kergeti. Szóval még az is lehetséges, hogy egyszer összefutunk, talán egy híd közepén…

!

@Noro – A képzelet birodalmai

Nevem a netes közösségekben csak Noro, és nem nagyon szeretek magamról beszélni. Ez persze az olvasmányaimra nem vonatkozik :)
1989-90 körül vettem a saját kezembe, hogy milyen könyveket vásárolok, miket olvasok. Egy-két kósza fecskétől eltekintve nagyjából ekkor jelent meg Magyarországon a fantasyirodalom is. Összefügg-e a kettő, vagy sem, azt már nem tudom biztosan, de engem eléggé elkapott. Első szerzeményem egy „lapozgatós”, avagy játékkönyv volt, A rémület útvesztője, első fantasyregényem pedig a szintén játékra épülő Az őszi alkony sárkányai. Igaz, hasonló „játékirodalmat” már nemigen olvasok, de néhányukra azért jóleső nosztalgiával gondolok vissza.
Ma főleg az olyan fantasy- és sci-fi könyveket keresem, amelyek nemcsak öncélúan kreatívak, de a valós világról is próbálnak mondani valamit: fikcióba ágyazott társadalmi gondolatkísérleteket, görbe tükröket mutatnak, amelyek felteszik a kérdést, hogy milyen lenne az ember egy másfajta világban. A magyar nyelvű felhozatallal nem vagyok igazán elégedett, ezért egyre többet olvasok angolul. A klasszikus szépirodalmat sem hanyagolom el teljesen, de elsősorban történelmi aspektusai érdekelnek. Ahogy félkomolyan mondani szoktam: a múltról és a jövőről olvassunk, a jelen úgyis itt van körülöttünk.
Egyik kedvencem félig fantasy, félig sci-fi, mellesleg mesei elemeket is tartalmaz, és a szépirodalommal is merem egy lapon elmegetni: Joan D. Vinge: The Snow Queen.


>!
Noro
Joan D. Vinge: The Snow Queen

Újraolvasás, 2019
Ha egyetlen kedvencet kellene mondanom a Hugo-díjas sci-fi regények közül, alighanem erre a könyvre esne a választásom. Ősi mítoszok, lenyűgöző jövőbeli világok és ma is aktuális erkölcsi-társadalmi kérdések fonódnak össze egy magas színvonalon megírt és rendkívül szép történetben. Sajnos Joan Vinge is azon SF klasszikusok közé tartozik, akiktől legfeljebb logós regény vagy film-átirat jelent meg magyarul. Pedig a Snow Queen helye a Dűne és a Hyperion mellett volna minden könyvespolcon, mint mélyebb tartalommal is bíró, klasszikus űroperának.

A történet Andersen meséjének és a walesi Mabinogion történeteinek a kreatív parafrázisa egy galaktikus birodalom bukása utáni évszázadokban, amikor a legtöbb emberlakta világ visszasüllyedt a barbáságba. A Tiamat is egy ilyen bolygó, de az egyetlen, amelyen megtalálható az örök élet „vize”. Ezért a technikai tudást valamelyest megőrző többi világ lakói szoros ellenőrzés alatt tartják, hogy a bennszülötteknek esélyük se legyen saját belátásuk szerint rendelkezni az erőforrásaikkal. A Tiamat királynője meg akarja törni a külvilágiak befolyását, de ehhez meg kellene őriznie a hatalmát, márpedig a nagy évszakváltás – az évszázados télből az ugyanilyen hosszú nyárba – mindig új uralkodó választásával és új világrenddel jár. Tudniillik a nyár folyamán a Tiamat rendszerének féregjárata bezárul, vagyis a bolygó megközelíthetetlenné válik. Ezért a külvilágiak mindent megtesznek, hogy ez idő alatt fejlett tudomány és technológia ne maradjon a Tiamat lakóinak kezében. Ehhez részben az őslakók kultúráját és hagyományait használják fel, ami egy külön zseniális csavar. A Nyár törzsei ugyanis elutasítják a külvilági technológiát, a Tél törzsei viszont a szibillák tudományát tartják babonaságnak. Pedig ez utóbbiak – tudtukon kívül – az ismert univerzum legnagyobb adatbázisához férnek hozzá. A hagyományos ellentétek fenntartása biztosítja, hogy a bolygó ne tudjon a saját erejéből kiemelkedni a primitív viszonyok közül. Mindezt azért, hogy száz év múlva, amikor a féregjárat megint megnyílik, újrakezdődhessen az intézményes fajirtás: az „élet vize” ugyanis a mer nevezetű értelmes létforma véréből nyerhető ki.

A mesésen izgalmas világot ismert és kevésbé ismert mesék alakjai népesítik be. Vinge itt több, egymással rezonáló történetet olvasztott egymásba. A Hókirálynő nem csak a tél királynője, de ugyanakkor Arienrhod, a kelta mítoszok tündérúrnője is. Kay, a fogságba esett fiú felölti Herne, a kelta Vad Vadász szarvas álarcát. Gerda, a királynővel szembeszálló lány a Hold istennőjének megtestesülésévé válik. És ezeknek a mitikus előképeknek rendre megvan a maga sci-fi értelmezése is. A Vad Hajsza például a merek lemészárlása a vérükért, a kelta eredetű termékenységi áldozatok a bolygó sajátos évszakváltozásaihoz kötődnek, az istennő különféle aspektusai pedig spoiler. Ha pedig Andersen meséjére gondolunk, Vinge az abban fontos szerephez jutó tükrök szimbólumát is továbbgondolta. A regényben mindenkinek megvan a maga torz tükörképe (a legfontosabbaknak nem is csak egy), akivel szembe kell néznie. És amikor ez megtörténik, a jó nem maradéktalanul nemes, de a gonosz sem feltétlenül rosszindulatú. A regény kulcsjelenetei éppen arra épülnek, hogyan reagálják le az egyes szereplők ezeket a szembesüléseket.
Az egyik legérdekesebb karakter maga a negatív hős, Arienrhod királynő: igen, ő adott esetben kegyetlen és bosszúálló, de a népe és a kultúrája érdekében cselekszik. A tragédiája abban teljesedik ki, hogy nem képes az együttműködésre másokkal. (De az nem igaz, hogy ne tudna szeretni, mint ahogy a mesében áll.) Tükörképe, Moon*, a „szegény kislány” kalandjaiban a szerző nyíltan alkalmazza a „kiválasztott hős” fantasy toposzát, ami tovább erősíti a a sci-fi világba ágyazódó mesés vonalat. De fontos különbség, hogy itt a „kiválasztó” spoiler korántsem korlátlan hatalmú, így megmarad a történetben a bizonytalanság, a végzet hatalmában pedig joggal kételkedünk. Érdekes még, hogy Vinge következetesen gyengébb – de legalább olyan jól kidolgozott – férfi főhősöket helyez a nők mellé: Sparks, a királynő kegyence csak magának köszönheti az erkölcsi bukást, és a leginkább pozitív férfi hős, B.Z. is feladná a harcot, ha Moon nem lenne mellette.

Ez a gyönyörűen megírt mese olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek az SF és a mindennapok világában is maradandó érvényűek. Meghatároznak-e minket a génjeink, képesek vagyunk-e felismerni a haszonnal járó károkozásban a bűnös szándékot, elkerülhetetlen-e a hatalom csábítása? Szerintem az elmúlt 40 évből ez az egyik legfontosabb olyan űropera, amelyet elfelejtettek lefordítani magyarra.

* egy kis lingvisztikai zsenialitás: Arienrhod jelentése walesi nyelven „ezüst kerék”, ami pedig minden bizonnyal a Hold metaforája; ez már a sokadik elem, ami a két főszereplőt összeköti

5 hozzászólás
!

@Miriam – Utak a hegyre

Polgári nevem Marianna; ez évben léptem a bűvös harmadik ikszbe. Örök kereső vagyok. Mindenben. Munkában. Lakóhelyben. Vallásban. Hétköznapokon napközben pályázatokkal és számlákkal foglalkozom. Szabadidőmben legszívesebben elmerülök egy jó regényben (lehet krimi Agatha Christie-től, női irodalom Simone de Beauvoirtól, szépirodalom Chaim Potoktól) vagy sorozatban (Sherlock és Watson, Dr. House). Időnként beengedem a valóságot is az életembe. Ezt leginkább a párom testesíti meg. Örök diákságomat jelenleg teológia szakon élem, levelezőn. Ez néha istenkeresés, máskor hobbi vagy akár kötelesség is tud lenni (lásd vizsgaidőszak).
Kedvenc, éltető idézetem Hemingway-től való: „Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.”
Egyetlen kedvenc könyvet nehéz választanom. Ami a legkedvesebbek közül a leginkább közel áll hozzám, az Szabó Magda Az őz című regénye. Eszter helyzeteiben, érzésvilágában mintha önmagammal találkoznék. A legelső szépirodalmi élményem Charlotte Brontë Jane Eyre-je volt. Attól kezdve kiskamaszként beszoktam a könyvtárba.
A hozott értékelésem pedig beszéljen magáért rólam:


>!
MariannaMJ
Chaim Potok: A kiválasztott

A kiválasztottat egy ismerősöm ajánlotta még 2006-ban. Azt mondta, szerinte nekem tetszene, és amúgy meg javasolja, hogy olvassak tőle mást is. Mire hazaértem, a könyv címét már el is felejtettem, de aztán könyvesboltban ráleltem a regényre. Nem vártam tőle semmit, sőt inkább csodálkoztam, hogy engem miért érdekelne két zsidó kamasz srác története – azt gondoltam, életkorom szerint nem én vagyok a célcsoport. Mekkorát tévedtem!
Teljesen lenyűgözött a zsidó családi szokások leírása, az író meleg hangvétele, a megbocsátás és remény, ami sugárzott felém a sorok közül. Sajnáltam, mikor az utolsó betűhöz értem! Azzal a gondolattal tettem le a könyvet, hogy így lehet élni, ahogy a regény szereplői élnek; ez az a mód, ahogyan érdemes élni!
Egy év múlva életem nagyon nehéz időszakába kerültem – mikor nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, Potokot vettem elő – akkoriban olvastam az Ígéretet és a Davida hárfáját is, a Kiválasztottat újra, akkor lett kedvencem Asher Lev. Ezek a regények számomra tele vannak reménnyel; mindig eszembe juttatják, hogy a legfontosabb: megpróbálni jobb embernek lenni, és hogy a rossznak egyszer vége lesz – ahogy a jó dolgok is végesek, de hát ez az élet rendje.
'Az életed könyvei" kihívásban ezzel a regénnyel vettem részt – mert sokat jelent számomra, hogy A kiválasztottal megismertem Potok regényeit.

2012.12.27. No, hát ez most is nagyon szép volt, jól esett olvasni (újra).


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!