Bemutatkoznak a Merítés szerkesztői II.

Rovatgazda

@Khimaira – Heterocera scientia (tudományos rovat)

Khimaira vagyok, 24 éves, foglalkozásomat tekintve alkalmazott matematikus. Az időm túlnyomó részében azon gondolkozom, hogyan működik a világ, és mi mozgatja benne az embereket. Az időm maradék részében olyasvalamivel foglalkozom, amit a „tudományok királynőjének” neveznek, de látszólag semmi köze sem a világhoz, sem az emberekhez. Ezen tevékenységeket jól kiegészíti (vagy legalábbis egyensúlyoz közöttük) a rovatom is, a Heterocera scientia, szabadfordításban „moly tudomány”.
A kedvenc tudományos íróim Richard Feynman, Rényi Alfréd, John Gribbin és Mérő László.
Kedvenc tudományos könyvem Riso – Hudson: Személyiségtípusok, illetve ide sorolnám még Feynmannak a „tudós-életművét”, a „Tréfál, Feynman úr?”-at.
A kedvenc költőm Ady Endre.
A kedvenc regényem Joseph Hellertől a 22-es csapdája.
A kedvenc idézetem is ebből a könyvből való:
„Yossarian is fázott, és megállíthatatlanul reszketett. Érezte, egész teste libabőrös lett, ahogy szomorúan bámul le Hóden zord titkára, amelyet elébe öntött a mocskos padlóra. Nem volt nehéz megérteni a zsigerek üzenetét. Az ember anyag. Ez volt Hóden titka. Dobd ki az ablakon, le fog zuhanni. Gyújtsd meg, el fog égni. Temesd el, és el fog rothadni, mint minden hulladék. Szellemétől megfosztva az ember hulladék. Ez volt Hóden titka. A fő dolog, hogy elszántak legyünk.”
Rovatomban azt a missziót vállaltam magamra, hogy felkeltsem a molyokban a tudományos könyvek, illetve alapvetően a tudományos igényű gondolkozás iránt az érdeklődést. Remélem, segítségemre lesztek ebben jó karcokkal, értékelésekkel!
Kedvenc saját értkelésem:

Khimaira

2011. július 20., 10:11

Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét 89%

Ebből kedvenc könyv lett nagyon gyorsan. Az Oliver Sacks által közreadott esetek, történetek önmagukban is lebilincselően érdekesek lennének: mintha csak egy-egy novellát olvasna az ember – mindehhez hozzájön Sacks lenyűgöző stilusa, amely igazán életteltelivé teszi ezt a könyvet.
Maga az ideggyógyász professzor az orvos platóni archetípusa, olyan „gyógyító”, amilyennek minden orvost szeretnénk tudni – a betegségek mögé néz, mindig az embert keresi. Nagyon meghatóak az esetleírások és az a kiváncsiság, empátia, amivel a doktor kezeli őket.
Magukról az emberekről is sokat tudhatunk meg a könyvből – hogyan „változhatnak meg” bizonyos funkciók az agyban (túlműködés, vagy alulműködés), és hogyan változnak meg ettől az emberek – nem feltétlenül lesznek „fogyatékosok” legfeljebb azoknak a szemében, akik a sablonok és előtíéletek foglyai. Ezek az emberek máshogy kezdenek működni, másmilyenek lesznek, nem az szerez nekik örömet, ami a normálisaknak, de esetlegesen szert tesznek olyan új képességekre, amik meg a hétköznapi embereknek nem adatnak meg (új fajta vizuális felfogóképesség, memória; számokban való gondolkodás, zene élvezetének különleges képessége, sőt a számoknak egyfajta „zenei átérzése”! stb.). Sacks rámutat ezekre, és az ember olvasás közben egészen átitatódik ezeknek a különleges embereknek a világával. A könyv a varázsa abban rejlik, hogy az olvasó „beléphet” ebbe a hol csodálatos, hol borzongató világba, megsejtheti a saját „deficitjeit” és különleges képességeit.
Összeségében a könyv lehetne nagyon lehangoló – de nem az! Az élni akarás, a fejlődés felülkerekedik a tragikumon, a megrázó történetek gerincét doktor példamutató hozzállása adja: az empátia, az átlényegülés és a hozzáértés különleges keverékét hordozza, amely rengeteg olyan beteget mozdított ki a holtpontról a gyógyulás irányába, akiről előtte már mások lemondtak.

Ezt a könyvet bárkinek tudom ajánlani, nem kell hozzá pszichológiai érdeklődés, ezek a történetek bárkit magukkal tudnak ragadni.

Az íróról még annyit, hogy a nagy sikerű Ébredések című film (Robert de Niro, Robin Williams) az ő könyvén alapszik, ezen kívül még 8 könyve jelent meg 22 nyelven – sikere töretlen.

Új hozzászólás

2 hozzászólás

@Sansa – A hónap külföldi írója rovat

(Ta-mia) @Sansa vagyok, 31 éve kezelhetetlenül hiperaktív, notórius hobbihalmozó, és de jó lenne már valaminél megállapodni típusú moly. Egy időben nagyon szerettem volna komolyabban foglalkozni a rajzzal, festészettel, képregényekkel, de mostanában igencsak sokadik helyre szorult a az életemben. Tavaly májusban látott napvilágot az első regényem, a Sötét Hórusz, aminek következtében olykor írónak képzelem magam, még nem kezelik, holott lassan kezdik alulról nyaldosni az ezres oldalszámokat a legújabb irományaim. Az írásból következik, hogy szeretek olvasni (vagy fordítva?), kedvenc műfajaim a sci-fi és a horror, a fantasytől, az ezoterikus irodalomtól, valamint az ún. csajos könyvektől azonban igyekszem minél nagyobb távolságot tartani.
Kedvenc idézet rengeteg van, egy közülük: „Még ha a világon a legjobb akarat is vezérel bennünket, akkor sem lehetünk mindig teljesen hűek az igazsághoz vagy következetesen józanok. Egyedül az áll hatalmunkban, hogy olyan igazak és józanok legyünk, amennyire ezt körülményeink engedik, és a mások által megfontolás céljából elénk tárt korlátozott igazságra és tökéletlen okoskodásra a lehető legodaadóbban figyeljünk.” (Aldous Huxley)
Kedvenc értékelésem:

Sansa

2010. május 26., 00:04

Határ Győző: Éjszaka minden megnő 78% Archie Dumbarton

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Új hozzászólás

@Zonyika – VilágKlasszik (világirodalmi klasszikusok) rovat

Zonyika vagyok, 22 éves magyar-könyvtár szakon, Szegeden élő, tanuló és viruló leány.
A Merítésben a világirodalmi klasszikusokat főszerepbe helyező VilágKlasszik rovatot szerkesztem.
Kedvenceimet mindig nehéz volt minden kategóriában egyre szorítanom, de könyvből a két legújabb: Erlend Loe: Doppler, az utak királya és András László: Egy medvekutató feljegyzései.
(egyik) Kedvenc idézetem egyben kávéfogyasztási szokásaimat is leírja, egyben a medvekutatóból is van: http://moly.hu/idezetek/90051
"De Vitta elmesélte, hogy ő mit lát. Hogy amikor fölteszi magának reggel a kávét, még sosem dönti el, hogyan issza.
– … mert van, amikor keserűen…
– … de azért a legtöbbször megédesíted – vágott közbe Ander.
– … legtöbbször igen, de van, amikor keserűen kell. Büntetésből… vagy ha koncentrálni kell – folytatta Vitta.
– És mi lenne – kérdezte Ander – , ha megbocsátanál magadnak, és mégiscsak raknál bele tejport meg cukrot? Akkor mi lenne?
– Ilyen is van, de néha egyszerűen nem megy.
[…]
Keserűre kértük, mert az már csak technika. Folyékony koffein az erekbe, keserű íz a szájba, álom ellen."
Kedvenc saját értékelésem pedig a Doppler, az Utak királyáról:

Zonyika

2011. július 11., 14:15

Erlend Loe: Doppler, az utak királya 76%

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Szívjál fát!*

Ezt a jól hangzó idézetet még az előző rész (Loe: Doppler) értékelésébe akartam volt beleírni, mondván jól hangzik, illik is a témához, lévén ugye hogy az erdőben játszódik, fel is írtam egy kis post-itra, amit felragasztottam a monitorom szélére, hogy el ne feledjem majd e kötet értékelésébe beleírni, mert ez olyan jó kis blickfangos**, látod, te is megetted, te, aki ezt most olvasod.
Aztán nem gondoltam, hogy ebben a könyvben ez majd új értelmet is kap (meg ráadásul gyakorlatilag egy percet sem fog erdőben-sátorban játszódni), röhögtem is egy-két jó sornyit így magamban, de nem emberek közt, nehogy még véletlen hülyének nézzenek.
Ugyanis, illék tudni, hogy Maj Britt, akivel a regény kezdődik, utolsó évtizedét kábé végigfüvezi, ebben a mondatban foglalja össze – Loe, aki ezt írja – ezt a ~~csodás~~ asszonyt: „egy vénséges, vadkenderfüggő vénasszony, akinek meg vannak számlálva a percei.”

Ami még a kis blickfangomhoz szintén illék, egy hangzatos kis mondás, miszerint „Don’t drink and drive, smoke and fly!*** (http://bit.ly/pS4qND). No igen, repül itt minden, Maj Britt, mint női főszereplő, repül vele Doppler, mint címszereplő, meg majd ugye vezet is, mint az utak királya, viszont nem iszik. Mármint annyit, mint Maj Britt és Von Borring**** előbbinek utolsó estéjén. De legalább nem vezet. Na meg hát repülnek a madarak. Szerencsére semmi más dolguk nincs Doppler szemében. Esetleg még szolgálhatna Sörben főtt rigóként is. De az egy másik teríték.

Na de az a lényeg, hogy ez egy általam megkedvencelt könyv lett, egyidejűleg meg is bocsájtottam Loe-nak az Elfújta a nőt.****** Ezért a könyvért én minden félregépelést is megbocsájtanék, már ha lenne egyáltalán. Mert nincs. A fordítás is $@!%. Lőrincz Balázs Bendegúznak jár tőlem egy hatalmas pacsi. Jó, a kiadónak is, a borító ellenére jó lapozni ezt a könyvet.

És az a helyzet, hogy ezt a könyvet nem lehet összefoglalni, leírni vagy esetleg ajánlani, mert azonnal beleröhögnék (már szóban, írásban ugye nehezebb). Olvasni kell, illetve illék, akinek bejön a Loe-i aszarkazmus. Nekem be. :D Bár ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy úgy érdemes olvasni, hogy egy-két Loe-ban már elmerültél*******, és most így nem csak azért, mert két korábbi regényére is utal ebben, hanem mert ez stílus, ezt szokni kell. Engem elkapott, megvett kilóra, ledarált és mézes-meggyes jégkása akarok lenni, hogy egy norvég erdőben asszak hóvá. ********

* The OC (Narancsvidék) című sorozat egy epikus epizódjából
** szemfogó, marketingben (is) használatos kifejezés, ami először megragadja a tekinteted – egy magazinban egy oldalnak ez kb. a felső egy ötöde, így ide érdemes a leglátványosabb tartalmat pozicionálni
*** Ne igyál és vezess! Füvezz és repülj! És én, aki ezt írom, már nem tudom, miért nem írtam csillag nélkül is már rögtön magyarul. Talán mert jobban hangzik angolul. Talán mert találtam hozzá képet. Talán mert… már megírtam és nincs kedvem kitörölni, átszerkeszteni.
**** Apropó, de utálom ezeket a kettős neveket. Úgy örülök, hogy magyarban ilyenek nincsenek. Mármint vannak, csak egybeírjuk. Szóval az Annamáriák, Évamáriák meg Lauramáriák egész piték ehhez képest. Nincs gondom az Annamáriákkal, csak a hosszú nevekkel. „Drop the ’the’. Just Facebook.”*****
***** Social Network – A közösségi háló (http://www.imdb.com/title/tt1285016) című filmből idézve. Szeretem.
****** http://moly.hu/konyvek/erlend-loe-elfujta-a-no
******* nem képletesen, no!
******** Isten Háta Mögött: Hídavatás című dalának (http://youtu.be/qLaUFb2dHq8) ide nem vonatkozó dalszövegrészlete: „És együtt asszunk híddá / Amin át- meg átjár a nép.” Egyszerűen mert ez az ’asszunk híddá’ annyira $@!% hangzik, hogy imádom mondogatni. Asszunk híddá!

Új hozzászólás

@krlany – Kölcsönkapott beszélgetések
Szelíd-szolid rakkenroller, éppen ezért kortalan. Nem mellékesen traktorfan, mert az egy csudaszép jármű, aminek a színe piros!;) Emellett még tágtűrésű faj is vagyok, nem ragadok le egy műfajnál sem, se könyveknél, se zenében, se kajában. Ó igen! A konyhatündérség is jellemző dolog az életemben. Szeretem a művészet összes formáját, kedvelem a streetart-ot, de a modern kortárs művészettel időnként ki lehet kergetni a világból.
Egy sör vagy egy kávé mellett leülni valakivel beszélgetni, odafigyelni rá és tanulni tőle, a világ egyik legjobb dolga. Kíváncsi vagyok az emberekre.
Rengeteg kedvenc könyvem van, mindegyikben más és más a csoda. Talán a zenei (ön)életrajzok, amik igen közel állnak hozzám, köztük is a Radics könyv. Pengék avagy halak? Nagy kérdés!
Kedvenc idézetem, amolyan hitvallásféleség: „A rock 'n' roll az nem egy tánc!” (Neurotic)
Nincs kedvenc saját értékelésem. Azok mindig éppen az adott pillanatot tükrözik. Van, amelyik pillanat percekig tart, van, amelyik évekig vagy akár egy egész életen át. Nem hiszem, hogy fontos lenne, hogy mit gondolok egy könyvről, inkább az a lényeg, mit indít el bennem és az hova fejlődik.
A főszerkesztő kérésére egy kedves karcom:

krlany

2011. június 16., 23:47

Én is!:D

Kapcsolódó könyvek: Bill Watterson: Valami folyik az ágy alatt

Új hozzászólás

4 hozzászólás

@sztimi53 – A hónap magyar írója rovat

Sztimi53 vagyok, májusban születtem, majdnem a munka ünnepén, de abban az évben volt ennél jelentősebb esemény is. Hölgyeket nem illik a korukról kérdezni, de hamarosan betöltöm a vészes harmincat. Foglalkozásomra nézve méregkeverő vagyok, bár ha kérdezik, szívesebben válaszolom azt, hogy sárkányfűárus. Ha minden igaz, most februárban három éve leszek moly. De igazából Anne Shirley-nek van igaza: „Ó, arról nem érdemes beszélni, hogy én mit tudok magamról: de ha megengedné, hogy elmeséljem, mit képzelek magamról, az ezerszer érdekesebb lenne.”
Kedvenc könyvről mindig nehéz beszélnem, egyet nem tudok kiválasztani, ám íme kettő hevenyészett lista szeretteimről:
http://moly.hu/kommentek/1057986 és
http://moly.hu/tagok/sztimi53/kedvenc-konyvek
Kedvenc idézetem:„Az élet olyan, mint a nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.” (Rejtő Jenő)
Kedvenc értékelés? Nehéz ügy. Talán:

sztimi53

2011. május 23., 23:16

Krasznahorkai László: Sátántangó 91%

Azt hiszem, megkérem Tar Sándort, hogy kicsit húzza össze magát, és álljon arrébb a dobogó tetején, hogy valaki mellé férjen. Talán nem haragszik meg rám. Az első oldalak olvastán valami gombóc nőtt benn, és csak szaporodik, osztódik, sarjadzik azóta. Hát csoda, hogy filmre vitték? Hiszen az agyam mozivászna vetíti a filmet, sorról sorra, kockáról kockára. Az eső szakad, ömlik, zuhog, csöpög, szemérkél, majd megint ömlik. Örökké nem eshet…
Nyomosztó írás nyomorultakról.
Irimiás a messiás.
És amikor fölhorgad a remény, nos hát akkor, hogy is mondják: magas lóról lehet nagyot esni…
Mérföldes mondatok, gyönyörűen megfogalmazva, a nyugtalanító hangulat mellé néha humort csepegtetve pereg a film, aztán a kör bezárul és csapó, vége.
Hogy értem-e? Nem tudom. Talán. De lenyűgöztek, az már biztos. Belül még mindig esik.

Új hozzászólás

10 hozzászólás

@mdmselle – Klasszikus magyar irodalom – rovat

A nevem igazából nem mdmselle, 20 múltam (10 évvel), hivatalomra nézve tisztes vidéki úriasszony vagyok, azaz álló nap selyempongyolában heverek a kereveten, és franczia regényeket olvasok; amikor pediglen női szeszélyem úgy kívánja, gyermekkönyveket is fordítok pénzért és óhajtásból.
Legkedvesebb könyveimnek ez idő szerint Szomaházy István és James Herriot műveit tartom, Lucy Maud Montgomery Kék kastélyát pedig mindig. Máskülönben majdhogynem mindenevő vagyok, bele-belekóstolgatok az irodalom minden szeletébe, és gyűjtögetem az ízeket, benyomásokat.
Kedvenc idézetem Heltai Jenő Néma leventéjéből való, néhány egyszerű szó, de benne van minden, ami kedves nekem:
"Derű és nyugalom, parányi házban…
Az élet szép. Tenéked magyarázzam?"
Könyvértékeléseimben nem vagyok túl következetes és rendszeres, de ha egy olyan könyvet kellene mondanom, ami emlékezetes értékelésre ihletett, akkor Lénárd Sándor könyvét választanám, a Völgy a világ végén s más történetek címűt:

mdmselle

2011. január 7., 21:39

Lénárd Sándor: Völgy a világ végén s más történetek 92%

Még mindig csak szuperlatívuszokban tudok Lénárdról szólni: géniusz, író.
Magasan a legjobb szerző, akit valaha is olvastam, legjobban a Völgy a világ végén és a Római történetek tetszett, e kettőhöz képest az Egy nap a láthatatlan házban éppen csak a harmadik.

Nem teszem föl a polcra, mert Lénárdot elsietni nem lehet. Gusztálgatom még, és nem ámítom magam tovább. Soha nem fogok én írni. Akartam, de be kell látnom, hogy írni csak így érdemes, és ha ez nem megy, akkor belefogni sem érdemes. Az irodalom Lénárdon kezdődik. Lelki glikogén, obligát csoda.
Néhány laza csuklómozdulattal vászonra teszi a vázlatot, egyszerű szavakkal tölti ki a köztes űrt, a kép pedig életre kel. Lelket növeszt és kiszínesedik. A fül megtelik muzsikával, a levegő illatokkal terhes. A gyomorban éhség érzik, facsarodik a szív, mosolyra kunkorodik a száj. Domborzatot kap a táj. Római kövezeten csattog a szandál, brazil földből kifordult koponya szemgödrében páfrány vert gyökeret.
Csak hát ehhez élni kell. Én olyat nem tudok. Így nem, ennyire nem. Olvasni tudok.

Új hozzászólás

5 hozzászólás

@Esmeralda – Társasági rovat

Három gyermekem ellenére egy örök Cilikének érzem magam: álmodozom, álmodozom, aztán sírdogálok, ha valami nem sikerül. Csapongó is vagyok, imádok nagyot alkotni, legyen szó főzésről, kézimunkáról vagy szakmai dolgokról, de nincs bennem sok kitartás, nehezen birkózom meg a monoton feladatokkal. Gyermekkorom józanodó éveiben kutató biológusnak készültem, aztán a kertészeti egyetemen tanultam, majd tanítói diplomával inkább családot alapítottam. Most az ELTÉ-re járok, neveléstudomány mesterképzésre, és ettől a lehetőségtől mondhatni kivirultam.
Olvasmányaim meglehetősen eklektikusak, sokmindenbe belekóstolok, de alapvetően az előző századforduló ideje a legkedvesebb korszakom. Ha volna rá módom, angol lédiként születnék újra…
Legnagyobb hatással Kaffka Margit Színek és évek című regénye volt rám hosszú idő óta. Azóta keresem az irodalomban azokat a nőírókat, akik velem együtt keresgélik az egyensúlyt a női lét számos kihívása között. Három legkedvesebb íróm a fentiek tükrében Kaffka Margit, Agatha Christie és Szabó T. Anna.
A moly igazi játszótér számomra, papás-mamás, királylányos, épp ahogy szeretem!

Egy értékelés – a főszerkesztő választása:

Esmeralda

2011. szeptember 30., 05:43

Sigrid Undset: Tavasz

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Minden egy anya anyjával kezdődött. Aki annyira ragyogott, és úgy fürdött ebben a ragyogásban, hogy a lányairól egészen meg is feledkezett. Ezek a lányok az árnyékában megnyurgultak, megsápadtak, megkeseredtek. Jóval túl a harmincon aztán egyikük beleszeretett a mama ifjú norvég pártfogoltjába, olyan dühödt hévvel és nyíltsággal, hogy már- már nevetségessé tette önmagát. Az ifjonc férfi volt, hízelgett neki a helyzet, s mivel ez az a kor volt, úgy élt vissza a helyzettel, hogy feleségül vette.
Késő volt már, nem lett belőle boldog asszony. Nem találta helyét, Dániából kiszakítva, nem értett sem a szerelemhez, sem a háztartáshoz.. Három gyermeket szült, de nem tudta jól szeretni őket sem. Férje, máskülönben lelkész, beleszeret egy gömbölyű fiatal lányba. Otthagyja hivatását és családját. Széthullanak. A nagyfiú dán nagyapjához kerül, Koppenhágában nő föl, modern, nyüzsgő nagyvárosban. Öccse és húga anyjukkal a fővárosba költözik, ott tengődnek. Az anya hullámzóan él, a rohamai alatt fia, Torkild gondoskodik róluk. Csak egy régi dán barátnőjével tartják a kapcsolatot. Morfinista lesz, s végül megöli magát. Wegnerné , a dán barátnő finom, érzékeny, melegszívű nő, aki jómódban él, szép otthont teremt, társaságba jár. Ám hirtelen megözvegyül, s elszegényedik. Ő sem lesz boldog többé, tisztes szegénységben, sok munkával és sok aggodalom közt neveli lányát, Rose-t. Otthonuk egy dolgot őriz meg a régi időből- a varázsát, a biztonságot, a melegséget. Ez lesz Torkild menedéke is, így lesz rajongása tárgya gyermekként az anya, fiatal férfiként pedig a lánya.
Rose és Torkild szerelme, szerelmespárrá, családdá formálódása lesz a regény tulajdonképpeni fő szála.
Mindeközben nagyon érdekes belelátni a századforduló skandináv világába is. Undset nagyon kedvemre való líraisággal ír a norvég tavaszról, nem sok, mégis élő, illatos az egész.
Rose egyik asszonybarátnője, Lindné karakterében vetődnek fel a kor női szabadságára, egyenjogúságára, szerepváltozására vonatkozó kérdései. Lindné eleinte nagyon határozott, aztán belekóstol az új életbe, és riadtan visszamenekül a megszokott, kevésbé rosszba.
A legjózanabb e sok tépelődő, filozofálgató, lélekboncolgató nő között Betzy. Gömbölyű, talpraesett, kacér és jókedvű. Ilyen volt fiatal lánynak is, fülig szerelmes az elérhetetlen Torkildba. Szépen férjhez ment valakihez, aki rajong érte és becsüli, sorra szüli a babákat, gömbölyödik, kacag, és három mondattal helyrerakja Torkild és Rose agyonbonyolított életét.
Csak jusson mindannyiunk mellé egy ilyen barátnő.

(Szívesen kölcsönadom, ha kedvet kaptok hozzá)

Új hozzászólás

4 hozzászólás

@entropic – Angol nyelvű és posztmodern irodalom

entropic vagyok, a munkahelyemen olvasok meg írok, aztán hazamegyek és akkor megint olvasok meg írok, csak akkor nem ugyanazt, mint munkaidőben. Szeretek angolul olvasni és szeretem a posztmodernt. Ezért is jó, hogy a Merítésben éppen az „Angol nyelvű és posztmodern irodalom” elnevezésű rovatot csinálhatom, ahelyett, hogy egy olyan rovatot csinálnék, ami olyan könyvekről szól, amik kevésbé érdekelnek.
A kedvenc könyvem a New York-trilógia Paul Austertől.
Egy idézet, ami tetszik: „Később, a könyvtárba visszatérve azt kérdezte magától Louis: Normális vagyok? Miért kell szakadatlanul gondolnom valamire? Csak lehet másképpen is?” (Herman Brusselmans A férfi, aki munkát talált c. könyvéből való.)
Egy saját értékelésem az utóbbi időkből, ami tetszik:

entropic

2012. január 6., 21:14

Tao Lin: Richard Yates

A könyv hátsó borítóján és az első oldalakon olvasható kritikaidézetekben a következő szerzőkhöz hasonlítják Tao Lint (nemcsak ezt a könyvét, hanem a műveit általában): Samuel Beckett, Albert Camus, Franz Kafka, Bret Easton Ellis – meg még lehet, hogy kihagytam valakit. Ha valakit ilyen nevekhez hasonlítanak, akkor az illetőnek minimum az évszázad egyik legnagyobb írójának kéne lennie. De attól, hogy a regény abszurd, a szerzője még nem lesz mindjárt Beckett vagy Camus; attól, hogy a könyv egy fenyegető, kiismerhetetlen, az embert rettegéssel és szomorúsággal eltöltő (virtuális/valóságos) világban játszódik, a szerzője még nem lesz mindjárt Kafka; és attól, hogy az író minimalista, még nem lesz mindjárt Bret Easton Ellis. (Tao Linhez képest egyébként BEE minimalizmusa maga a gyönyörűséges, elomló líraiság – és ezzel nem Lint akarom dicsérni.) És Tao Lin nem is az évszázad írója (vagyis még lehet, végül is még tök fiatal, de remélem, nem lesz az. És remélem, nem ez a fajta írás lesz „az irodalom jövője” – ahogy azt szintén valamelyik kritikaidézetben írják).

A regény amúgy arról szól, hogy Haley Joel Osment (nem a színész, hanem egy fiatal író) és Dakota Fanning (nem a színész, hanem egy középiskolás, mindenféle lelki nyavalyával küzdő lány) megismerkednek a neten. Először Gmailen chatelnek, aztán elkezdenek találkozgatni, aztán szerelmesek lesznek egymásba – a „szerelem” szót jobb kifejezés híján használom a kettőjük között lévő érzelmi viszonyra. Az idejük nagy részét az teszi ki, hogy a legközelebbi találkozást tervezgetik (nem egy városban laknak, Dakota meg még fiatalkorú, úgyhogy nem olyan egyszerű találkozgatniuk), találkoznak, majd utána chatelnek vagy SMS-eznek arról, hogy hogy sikerült a találkozás. Később aztán már közelebb laknak egymáshoz. Aztán persze az egész nem vezet sehová.

Szóval nem olyan nehéz kitalálni, hogy Tao Lin „mit akar mondani”: hogy milyen szörnyű ez a kor, milyen üresek az emberek, milyen rémes a virtuális világ (meg a valós is), mennyire kilátástalan és abszurd az élet, mennyire nincs értelme semminek, s hogy milyen borzasztóak ezek a „meta-kapcsolatok”, amelyek arról szólnak, hogy két ember szinte kizárólag arról beszélget, hogy ők most akkor kapcsolatban vannak egymással. Stb.

És végül is érthető és a tárgyhoz illő a stílus is, ahogy mindezt előadja: (szándékosan) lapos (emiatt engem nagyon frusztráló); a leghétköznapibb részletekre szorítkozik, azokat viszont nagyon pontosan írja le. (Tao Lin nem azt mondja, hogy valaki szomorú vagy aggódik. Nem. Ő ezt úgy mondja, hogy mondjuk „Dakota Fanning aggodalmas arckifejezéssel nézett Haley Joel Osmentre” […with a worried facial expression]. Ami egyszer oké, de amikor százhatvannegyedszer olvasom a facial expression kifejezést, akkor már valahogy tök szürreálisnak tűnik.) Ahogy Tao Lin ír, az abszurd, eltúlzott-és-semmitmondó egyszerre, távolságtartó, sokszor ironikus és „irodalmiatlan”. Unalmas és üres stílus – nyilván direkt, de attól még nem jó olvasni.

A könyv amúgy sokszor nagyon jól ábrázolja a modern (?) kapcsolatok milyenségét meg az állandó kétségeket, amik között egy efféle kapcsolatban lévő ember vergődik. Főleg Dakota Fanning és Haley Joel Osment személyes találkozásai és intim pillanati jók ilyen szempontból. Mint pl. amikor egymás mellett fekszenek a lány ágyán, a lány megérinti a fiút, aki ezt nem viszonozza. Kicsit később a fiú megöleli a lányt, aki ezt nem viszonozza. Közben a fiú azon gondolkodik, hogy most a lánynak kell lépnie, de ha ő (Haley Joel Osment) megint kezdeményezne és megérintené a lányt, nem játszmázna és nem várná ki a „szabály szerint” következő lépést, akkor minden rendbe jönne és akár még jól is érezhetnék magukat. Vagy pl. amikor Haley Joel Osment azon agyal, hogy ő több mindent megtesz a lányért (pl. rajzol neki citromot), és később érzelmileg zsarolja a lányt, merthogy a lány kevesebbet ad neki. Az utolsó kb. 50 oldal meg úgy egy az egyben nagyon jó.

Szóval vannak jó részei. Elég sok. Meg az egész még jelent is valamit. De eléggé utáltam olvasni.

Új hozzászólás

7 hozzászólás

@csartak – sci-fi

Edina vagyok, a Merítés sci-fi rovatát szerkesztem. Egy tanulmányi programot egyengetek a nap egyik részében… Aztán amikor nem dolgozok, mindenféle magamat szórakoztató dolgot csinálok. Olvasok (nem csak sci-fit ;), zenét hallgatok, játszok (szó szerinti kockulás), aztán meg tanulok is, digitális médiakommunikáció szakon.
Kedvenc könyveim: Stanisław Lem: Solaris, Frank Schätzing: Raj, Kim Stanley Robinson: A rizs és a só évei, Clifford D. Simak: A város, Neil Gaiman: Amerikai istenek
Kedvenc filmem: Tarkovszkij: Stalker
Egyik kedvenc idézeteim:
"Elfogadsz tőlem egy jó tanácsot?
– Mondd.
– Soha ne sajnáld magad. Csak az idióták azok, akik sajnálják magukat.
– Majd észben tartom – ígértem."
(Murakami Haruki: Norvég erdő)
és még:
http://moly.hu/idezetek/87471 (Robert A. Heinlein)
http://moly.hu/idezetek/34457 (Szergej Lukjanyenko)
Kedvenc saját értékelésemről nem tudtam döntetni, így két kedves molytársam véleményét kértem ki, és mindegyik erre szavazott:

csartak

2011. február 20., 23:37

Frank Schätzing: Raj 89%

Képzeld el, egy parányi részecske vagy egy kollektívában, nincs külön tudatod. De van viszont egy hihetetlen kapcsolati rendszered a többivel. Ez a Raj. Aztán van egy Földed, de élettered a víz, amit folyamatosan pusztít egy idegen életforma. Mit tehetsz? Védekezel.
Ember vagy. Múltad és jövőd bizonytalan, csak a jelenben élsz. A Föld legintelligensebb faja vagy, helyedbe nem léphet más. Neked is védekezni kell.
Iszonyat jó. Sci-fi, fikcionális történet, hihetetlen és mégis hihető, mégpedig azért, mert annyira aprólékos és megmagyarázó, az író nagyon mélyre ásta magát az alátámasztásban, a magyarázatok hosszúak és kifejtettek, látszik nincs sietség, a több mint 1000 oldalba belefér. Emellett jól adagolja a kalandregény elemeit, a szereplők élet – és háttértörténetét is, így a figyelem és az izgalom folyamatosan fennáll.
A felvázolt kép egy másik intelligens tudat támadásáról félelmetes, és akár meg is történhet.
Nagyon szeretem az ilyen hosszú könyveket, így meg jobban körülölel a történet, napokon át foglalkoztat, vele kelek és fekszek. Kíváncsi leszek a Limit-re is.

Új hozzászólás

22 hozzászólás

@Tiger205 – Moly-Múlt (Retro)

Zoli vagyok, a történelem és (ennek kapcsán?) a közelmúlt kutatása (RETRO) a hobbim az olvasás a rajzolgatás mellett.

Ja, és nagyon érdekes évben születtem. Abban az évben, amikor hazánkban bevezették az új gazdasági mechanizmust (csúfosan megbukott hamarosan), amikor diáklázadások voltak Párizsban és forradalmi tavasz Prágában, amire válaszul augusztusban a szovjet csapatok oldalán „segítettünk” magyar katonákkal is megtalálni a helyes irányt a cseheknek. A Broadway-n bemutatják a Hair cimű musicalt. Memphis városában lelőtték Martin Luther Kinget, majd Robert Kennedyt, a Demokrata Párt elnökjelöltjét – amikor Örkény István Egyperces novellák c. műve megjelent, megalakul a Budapesti Közlekedési Vállalat, amikor a XIX. nyári olimpiai játékokon megnyerjük a futballdöntőt, amikor csúcson futott a vietnámi háború. Megalakul a Deep Purple.

Velem egy évben született DJ BoBo svájci énekes, Malek Andrea színész-énekesnő, Céline Dion kanadai énekesnő, Ákos, Mohammed Atta, muzulmán terrorista († 2001), Jáksó László műsorvezető, Naomi Watts angol származású ausztrál színésznő, Mika Häkkinen finn autóversenyző, Owen Wilson és Lucy Liu amerikai színészek, Keleti Andrea magyar táncosnő.

Kedvenc könyvem: 1984, Gyűrűk ura, Égigérő fű, Indul a bakterház, Az ország titka, Május 35, Galaxis útikalauz….. tudjátok mit? EZEK!
http://moly.hu/tagok/tiger205/kedvenc-konyvek

Kedvenc versem: József Attila: gyermekké tettél, Váci Mihály: Százhuszat verő szív, Zelk Zoltán: Sirály

Kedvenc idézetek:
http://moly.hu/idezetek/50892
http://moly.hu/idezetek/72134
http://moly.hu/idezetek/8125
http://moly.hu/idezetek/7451

Kedvenc saját értékeléseim:

http://moly.hu/ertekelesek/535296

Tiger205

2011. augusztus 22., 17:46

Tóth Krisztina: Vonalkód 87%

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Új hozzászólás

43 hozzászólás

@vicomte – A képzelet birodalmai

@vicomte vagyok, egy Hajdúságból Pestre elszármazott, vigyorgós, vállalati hitelezéssel foglalkozó banki traumatológus, aki szabadidejében elszánt fél- és full maratonistaként rohangál szerte az országban.
Mindezek mellett momentán nagy hévvel olvasztgatom az elmúlt években jégheggyé növekedett várólistámat, s remélem, hogy ha jól haladok vele, akkor előbb-utóbb még a halom mélyén rejtező megdermedt írói ambícióimra is rálelek.
A Merítésben A képzelet birodalmai rovatot vezetem, amelyben a fantasy műfaj általam ismert szegletéből igyekszem kiválogatni a maradandó és szórakoztató műveket és szerzőket oly módon, hogy a rajongók mellett azok számára is meggyőző érveket hozzak fel a megismerésük mellett, akik nem vagy csupán alig ismerik ezt a műfajt.
Sok olyan saját értékelésem van, amelyet szívesen olvasok vissza, s ezek közül nem egy zsáner fantasyt, hanem egy elképesztően fantáziadús magyar írónő, Halász Margit: Éneklő folyó című regényéről szólót választottam:

vicomte

2012. január 7., 10:53

Halász Margit: Éneklő folyó 90% Tisza-parti Anna Karenina-történet

Rég volt már, hogy egy könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy legszívesebben azonnal újrakezdeném a történetet, hogy újra kiélvezhessem a történet és a szavak szépségét.
Ez a kötet megadta számomra ezt az élményt.

Halász Margit gyönyörűen írta meg ezt a mágiával, szépséges és igaz mesékkel átszőtt történetét, amely olyan akár a Tisza: kanyarog, tajtékot vet és vihart arat, rejtélyes, felkavaró mélységei vannak, amelyből időnként felbukkan egy víziszörny, amelynek szomorú énekétől az embernek sírni támad kedve.
A szereplők sorsa is olyan, akárha a Tisza áramaira bízták volna az alakulását.
S a Tisza, mint amolyan alföldi folyamisten szeszélyesen is bánik velük.
Hol felkapja és gyöngéden hintáztatja a habokon, hol zátonyra veti, hol kies szigetre, védett öbölbe vezeti őket, míg végül az örvénylő mélységbe ránt mindenkit, hogy a folyó részeként örökké éljenek tovább a mesékben.

Új hozzászólás

15 hozzászólás

@vargarockzsolt – főszerkesztő

52 éves vagyok, levéltári segédfogalmazó és gátőr.

Kedvenc könyvem, ha csak egyet lehet választani:

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Kedvenc idézetem:

Hankiss Elemér: Mit szeretsz a legjobban az életben vagy a világmindenségben?
Jelenits István: A nevetést.
Csányi Vilmos: Megfigyelni.
Fehér Márta: Azt, hogy van benne szeretet.
Pléh Csaba: Én legjobban a gondolatok változatosságát és ennek következtében a KÖNYVEKET.
(http://moly.hu/idezetek/40295)

Kedvenc saját értékelésem:

vargarockzsolt

2010. augusztus 26., 19:27

Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában 84%

Szólítsatok csak Chiconak! Ez ugyan a bátyám neve, de nem mindegy? Én vagyok a regény narrátora.
A kritikusok az elsőkötetes íróknak gyakran a szemére hányják: túl sok mindent belezsúfolnak a könyvükbe. A kritikusok nagyon okosok, amióta a papagáj lyukat csípett a seggükbe, azt hiszik, ők fingták a Passzátszelet. Már bocsánat, de én így beszélek. Amikor Havannában a Floridita bárban Hemingway-vel iszogattuk a jeges daiquirit, a Papa azt mondta: – Aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie! – és én azóta is ehhez tartom magam. Nem mintha előtte más lettem volna. :D
De térjünk vissza a regényhez. Ebben a könyvben benne van minden. Mindjárt el is mesélem. – Ó,ó! – rémülten kiált fel az olvasó: – csak azt ne! Csak nehogy spoiler legyen! – A rémült olvasó házasodjon össze a tapírral! Az igen csendes, nyugodt háziállat. :D
Én úgy vagyok vele, hogy nem félek a spoilertől. Mielőtt megcsípne a labáriakígyó, s rám törne az örök némaság sötét kísértete, elmondom nektek: nincs is olyan, hogy spoiler. Egy könyvet nem azért kell elolvasni, hogy megtudjuk, mi történt az utolsó oldalon. Aki ilyet hisz, annak megszállták a fejét a bentévimadarak, és a rikácsolásuktól nem hallja a saját józan eszét. :D
Szóval, ebben a könyvben benne van minden. Hagyomány és történelem, tudomány és mitológia, testvérszerelem és családtörténet, szavanna és őserdő, Nap és Hold, asszonyok és férfiak, múlt és jövő. Van benne egy katolikus pap is, aki nagyon utálatos, de ott van Koko Lupi, a javasasszony is, és ő sem valami szimpatikus. Hogy a hatalmas kamadiakígyó kapná be mindkettőt! :D
A legjobb, amit szeretek ebben a regényben, hogy én csak az elején és a végén szólalok meg. Középütt lassan nyújtózkodik a két történet, a két szerelem. Kívül a jelen, amikor a fehér ember győzedelmeskedik az indián felett, és belül a másik, ahol minden fordítva van. Én szeretem mind a kettőt, mert félig ilyen is, meg olyan is vagyok. Én hiszek a fajok keveredésében. Aki az ellenkezőjét hiszi, annak megártott a kesupálinka, még ha nem is ivott belőle. Az menjen a wallabafához és verje bele a kemény fejét! Csak aztán vigyázzon, mert ott könnyen rátalálhat a vámpírdenevér, és kiszívja azt a tiszta vérit. :D
A hajam fekete, a bőröm bronzszínű, és pompásan festek krémszínű öltönyben, selyem díszzsebkendővel. Szeretem bedörzsölni magam – minden nyílást, rést, zugot és mélyedést – kölnivízzel, bájfőzetekkel, balzsamokkal és kenőcsökkel. Londonban nagy sebességű BMW-vel járnék, New Yorkban Porsche illik hozzám, de most itt állok a szavannán, forró szél fúj, mintha rám nyitották volna a kemence ajtót. Itt minden más, ha látni, hallani, érezni akarjátok, kövessetek!
(Az értékelésben idézőjel nélküli, pontos és pontatlan idézetek szerepelnek.)

Új hozzászólás

20 hozzászólás

A Bemutatkoznak a Merítés szerkesztői rovat legvégén, a vallási rovat szerkesztője, és egyben az újságunk lektora: @Juci

Juci vagyok, Andris meg Zsófi anyukája, ebben a hónapban 33 éves, cirka 28 éve könyvfüggő. Magyar-hittanár szakon végeztem, olvasószerkesztőként/korrektorként dolgozom egy egyházi könyvkiadónak. (Biztos ezért lettem én a vallási rovat szerkesztője, majd megkérdezem a főszerkesztő urat.) Egyszer idejöttem a Molyra még a teremtés hajnalán, és itt maradtam örökre. Nekem az olvasás meg a Moly a Second Life, a szó szoros értelmében.
Természetesen képtelen lennék megnevezni egy legkedvencebb könyvet. (Hacsak nem az Iskola a határont.) De inkább itt van a listám a kedvenceimről, nagyjából ezekből áll össze, aki vagyok: http://moly.hu/tagok/juci/kedvenc-konyvek.
Egy kedvenc idézet José Saramago-tól (az egészet lásd itt: http://moly.hu/idezetek/68820): „…mi végül is tudjuk, hogy a találkozás igazi értelmét a keresés adja meg, és sokat kell ahhoz gyalogolni, hogy elérjük, ami egészen közel van.”
Ez az egyik kedvenc saját értékelésem:

Juci

2010. február 6., 23:27

Martin Amis: Time's Arrow or The Nature of the Offence

Ilyeneket tessenek olvasni a holokausztról, ne A nagy utazást. Az abszurdban sokkal több az igazság, mint a pátoszban meg a hősies puffogásban.
Micsoda ötlet: egy testetlen, személytelen tudat elkezdi élni egy náci orvos életét az ő testében, az ő szemével látva – de az időben visszafelé haladva. És számára ez a visszafelé haladó mozgás a norma. Ennek megfelelően a világban minden érték forrása a vécé: onnan ugrik ki (illetve "be a szervezetbe") az alapanyag, amiből aztán a testünk ízletes falatokat készít, amelyeket a tányérunkra köpködünk, majd a konyhában gondosan szétválasztunk alkotóelemeikre, ezeket pedig visszavisszük a boltba, hogy pénzt kapjunk értük. A teremtés, a gyógyítás egy pillanat műve, ám a pusztításhoz idő kell. A bevert szemű kurvák arcáról a stricik gyengéd kezének érintése tünteti el a zúzódásokat és a könnyet. Az orvosok munkája viszont több, mint elítélendő: tevékenységüknek köszönhetően a páciensek rendre rosszabbul lesznek – még szerencse, hogy hazatérve általában maguktól meggyógyulnak, vagy egy baleset gyorsan helyreteszi őket. A zsidók pedig az időjárásból lesznek; a nagy fehér felhőkből, amelyek leszivárognak Auschwitz kéményeibe, hogy ott a személyzet gondoskodásának köszönhetően emberi formát öltsenek – még ha elég betegesnek is tűnnek –, majd pár hónap vagy év lábadozás után, a rámpán szeretteikkel újraegyesítve – micsoda tökéletes időzítés! – visszatérjenek a társadalomba, amely egyre több jogot ajándékoz nekik, sőt nagy részüknek gyors felemelkedést biztosít.
Jaj, olvassátok el. Kölcsönadom e-bookban.
Itt írtam róla még: http://amigalszanak.blogspot.com/2010/02/martin-amis-ti…

Új hozzászólás

19 hozzászólás

Új hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!