A Nagy Háború – 100

Rovatgazda
!

(f.: legendás fénykép a rohamra készülő francia katonákról, forrás: https://rarehistoricalphotos.com/)
(v.: a Zrínyi Kiadó által forgatott dokumentumfilmek egyik részlete, Csernák János szavalata)

Az I. világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából a tematikus rovatokon kívül a Merítés szerkesztői egy külön a világégésnek szentelt, vegyes tartalmakkal teli blokkot is készítettek. Ebben megtalálhattok jó pár könyvet, amik valamiért nem fértek bele más rovatokba: kortársakat, kultikusokat, szórakoztatóakat. @pepege Vida Gábor regényét, @Tarja_Kauppinen Hašek legendás Švejkjét fogja bemutatni, @meseanyu pedig egy regényként és filmként is közkedvelt történetet dobott be a közösbe.

@AniTiger fiatal felnőtteknek szóló, komoly könyveket gyűjtött össze, @Dóri_42 Ken Follettet idézte meg, @Razor meg a világháborúban játszódó képregényeket mustrálta végig. Kaptok egy kimerítő interjút is egy friss magyar megjelenés kapcsán @csgabi-tól, @Ibanez pedig rengeteg apró, színes információt szedett csokorba a háborús mindennapokról.

A rovat végén további kihívás- és könyvajánló várja a kitartó olvasókat!
https://www.youtube.com/watch…


>!
Algernon +SP

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

!

(f.: vitato.eu)

@pepege – Kortárs magyar irodalom

„Most viszont nem a vadászélményt meséli el, hanem azt, hogy amikor sebláztól és maláriától gyötörve haldokolt Afrika színpompás ege alatt, egy öreg maszáj azt mondta a többieknek, akik már le is mondtak az életéről, hogy: nem halhat meg a fiatalember, nincs itt az ő lelke.”

Amikor felmerült a szerkesztőségben, hogy készítünk egy emlékrovatot az I. világháború 100. évfordulója tiszteletéből, tudtam, hogy nem lesz túl könnyű dolgom olyan könyvet választani hozzá, amely a rovatomhoz, a Kortárs magyar irodalomhoz köthető és egyben jól ábrázolja ezt a korszakot. Hiszen a rovatban többnyire fikciós szépprózákról szokott szó lenni, amelyeknek a történelem – általában – csupán egy keretet ad, hogy elhelyezhessük az adott cselekményt valamilyen időintervallumban.

Vida Gábor 2013-ban keletkezett regénye, az Ahol az ő lelke is épp ilyen. Tudjuk, hogy a Nagy Háború idején játszódik, rá is nyomja bélyegét főhőseink sorsára, ám még sincsenek véres csatajelenetek, „megússzuk” a lövészárkok mélyén meghúzódó katonák túlélésért folytatott harcait, a sebesültekkel tömött kórházakat és a háború egyéb borzalmait. Ám Vida könyve ezek nélkül is meg tudja teremteni azt az atmoszférát, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy átérezzük, milyen lehetett átvészelni azt az időszakot.

Főhőseink Werner Sándor és fia, Lukács. Az idősebb Werner valaha katonatiszt volt, gyermeke anyját – a színésznő Kladovka Máriát – elszerette tőle egy báró, így ő veszi magához a fiút, hiszen milyen élete lehet egy gyermeknek egy színésznő mellett. Lukács jóravaló, eszes legénnyé cseperedett. Előbb jogot hallgat, aztán áttér a teológiára, szerelmes lesz, majd ír egy dolgozatot arról, hogy Istennek nem egy, hanem két fia van, Jézus és a Sátán… Nos, ezek után kitalálható, mi lett a teológiai tanulmányaival. Werner Sándor Amerikában kíván új életet kezdeni, vinné magával Lukácsot is, de ő inkább marad. Illetve nem, mert a báróval (aki mindvégig nagyvonalúan pénzelte a fiú taníttatását) Afrikában köt ki. Itt éri a háború és itt is marad és csak akkor indul haza Kolozsvárra, amikor a harcok véget érnek. Időközben az öreg Werner is visszatér az Új Világból, ott sem kolbászból van a kerítés, és jelentkezik a régi alakulatánál.

„Az otthontalanság regénye az Ahol az ő lelke, amikor már ott sem érzi magát igazán otthon az ember, ahonnan jött, de már ott sem szeretne maradni, ahová kivándorolt, hiszen rádöbben, hogy bármit is tesz vagy gondol, külhonban mindig idegen marad.” (Szekeres Szabolcs, barkaonline.hu)


>!
gesztenye63 P
Vida Gábor: Ahol az ő lelke

Ahol az ő lelke. Ezt a címet olvasván, az ember óhatatlanul egy lírai hangvételű, porcelán törékenységű, érzelmes, érzékeny írást várna. Az érzékenység valóban itt van, jelen vannak az érzelmek is, de jóval inkább hegyikristály ez a regény, mint kézzel festett kerámia. Nincs benne semmi művi, inkább olyan, mint amit a szél meg az eső, a fagyba dermedt hó és a különös alakú jégcsapok, szóval maga Természet anya fest saját két teremtő kezével.
A regény 300 oldalon, szinte dialógusok nélkül – egy óriási, egybefüggő gondolat- és emlékorgiaként közreadva – tárja az olvasó elé apa és fia életének alig több, mint egy évtizedét. De milyen évtized ez? Ezek azok az évek, amelyek nem csak a Wernereknek, de magyarok, románok, zsidók, cigányok és még ki tudja hány náció hány nemzedékének életét változtatják meg gyökeresen, itt ebben a kis medencében és a nagy, csillogó tornyokkal díszes Európa szinte minden más országában egyaránt.
Van ebben a regényben lövészárkok mocska-bűze, kitántorgás az Újvilágba, Trianon minden nyomorúsága, Erdély elveszte-siratása, de mégsincs benne egy gramm fölös, ízléstelen pátosz. Nem a nagy nemzetieskedés álszent – manapság oly divatos és a közbeszédben olyannyira, hánynivalóan túlspirázott – hangulata hatja át. Bár a veszteség érzése meghatározó, Vida Gábor nem sugallja folyton a nagyhatalmak felelősségét a jelen helyzetben, egyszerűen sajnálkozik nemzetünk peches lúzersége fölött. A férfiak sorsán keresztül láttatja egy egész generáció és azok utódainak fura, hányattatott, folytonos útkeresésre és igazságtételre kárhoztatott sorsát, jelenét és jövőjét. Apán és fiáén keresztül, akik életében mindig ott van a mindent meghatározó nő is – az anya, feleség, szerető, aki életet ad, biztonságot nyújt, de minden veszteség forrása is egyben, akár az Anyaföld.
Csodaszép, ahogyan Vida Gábor a magyar Kolozsvárott, vagy Váradon, Vásárhelyen megforgatja a hőseit, ahogyan minden utcakőben, a házfalak omló vakolatán, vagy Mátyás királyunk lovasszobrában keresik a hazát, ahogyan lépten-nyomon megtalálni vélik azt és mégis szétmállanak kezeik között az áldott rögök. De nem bántja a szerző a románt sem, hiszen mit tegyen a botcsinálta „hódító”, ha a történelem különös játékgépe éppen ezt a leosztást pörgette ki neki.

De a Wernerek csak nem nyughatnak, és hiába térnek még meghalni is mindig csak haza, ha nem tudni hol is az a haza. Hiszen az csak ott lehet, Ahol az ő lelke. Egyszer majd csak eljutnak, és mi is eljutunk oda és akkor érkezhet a megnyugvás, a megbékélés, és a mi fiaink talán majd építhetnek is, nemcsak mindig a fájdalmas, duzzogó, sértett emlékezés.
Ez a regény csodálatos, és bármennyire is fájdalmas, azért csak kedvenc és ajánlatos.

3 hozzászólás
!

(f.: Az író portréja az 1963-ban kiadott szovjet bélyegen, forrás: https://stamps.v4ka.com/en/catalog-3/stamp-287)

@Tarja_Kauppinen – Korrektor

Humor és szarkazmus az első világháborúban

„– Vigyék innét ezt a szimulánst – mondta Bautze, amikor meggyőződött róla, hogy az illető halott.”

Ha a humor a legjobb megküzdési stratégia, akkor az I. világháború kész móka és kacagás. Jaroslav Hašek Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban című szatirikus regénye mára az I. világháborús irodalom egyik alappillére lett, amint azt a számos listán (1001 könyv, 11 híres regény) elfoglalt helye is tanúsítja. A mű az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregét figurázza ki, és az író saját élményanyagát használta fel hozzá; karaktereinek többségét tulajdon bajtársairól, feletteseiről, és más, valós személyekről mintázta.

Kocsmák, kávéházak, csihi-puhi, számos nő, pitiáner svindli és középkategóriás bűncselekmény, de még ezeknél is több alkohol – igazi rejtői életútja volt akárcsak a főhősének, úgy Hašeknek is, a mára már szinte fogalommá lett cseh humoristának, noha igazán sikeressé csak az utókor szemében vált: a maga idejében korántsem örvendett osztatlan népszerűségnek. A teljesség igénye nélkül: kétszer házasodott, bigámiával vádolták, többek között a Kommuna című anarchista lap szerkesztője is volt, egy rendőrtiszt megtámadásáért börtönben is ült. Bohém életmódjának aztán meglett a böjtje: fő művének, a Švejknek az utolsó fejezeteit megromlott egészségi állapota miatt már csak diktálni tudta, a könyv végül befejezetlen maradt, Hašek ugyanis 1923-ban, nem egészen 40 évesen, szívbénulás és tüdőtágulat következtében meghalt.


>!
eeszter P

Nem szabad hinni a véletlenben, jobb, ha reggel és este is felpofozzuk magunkat, hogy el ne felejtsük, hogy az óvatosság sohase fölösleges, és hogy jóból is megárt a sok.

327. oldal

Jaroslav Hašek: Švejk Egy derék katona kalandjai a világháborúban

!

(f.: Švejknek több szobra is van, a képen látható a dél-csehországi Putimban áll, ahol a derék katona a regényben is megfordult. Forrás: hvg.hu)

A regény főszereplője a szelíd, gyámoltalan Švejk, aki mintegy ártalmatlan elszenvedője csupán az eseményeknek; a derék katonát gyengeelméjűsége folytán szuperálták ki a hadseregtől („kérem, én hülye vagyok, papírom is van róla…”), most mégis be kell vonulnia. Sírva nevetünk rajta, és a kor többi ikonikus alakján: az istentelen, borissza tábori lelkészen, a szadista katonaorvosokon, a nyereségvágyból senkit sem kímélő és semmitől vissza nem riadó besúgón – minél csehebbül állnak a dolgok, kacajunk annál harsányabb, könnyeink annál sűrűbben peregnek.

Merthogy a fehér annál fehérebbnek tetszik, minél sötétebb háttérre rajzolunk vele, a XX. század tízes éveinél sötétebb háttér márpedig nem sok akad. Švejk a maga jámborságával, szószátyárságával akárha egy rossz korba született Pepin bácsi. Fergeteges komédiájának színterét ártatlanul bebörtönzöttek, kivégzettek és halálra kínzottak, akasztottak súlya alatt görnyedező fák, és a végzetükbe masírozó regruták vére festi meg.
Ha úgy tetszik, a Švejk kalandregény: a főhős rendőrkapitányságról bolondok házába, fogházból a frontra, hadifogoly-transzportból menetszázadba kerül, viszontagságos útja során bejárja egész Közép-Európát (igen, megfordul Magyarországon is!), páratlanul kacagtató és egyben feledhetetlenül tanulságos módon világítva rá a háborúnak, az emberi természetnek és korának megannyi gyarlóságára, amelyektől a világ sajnos napjainkban sem ment.
Azt írtam, kalandregény, de még inkább szatíra, átitatva az éjszakánál is feketébb fekete humorral. Nézőpontja kritikus, hangvétele szókimondó, szereplői távolról sem heroikusak – épp ellenkezőleg –, humora gyakran groteszkbe hajlik, s aligha szpojlerezek nagyot azzal, ha elárulom: aki happy endet vár, pofára esend.

A mondás úgy tartja, hogy mi, magyarok, szeretünk sírva vigadni – erre pedig keresve sem találhatnánk jobb apropót a Švejknél. Egyik szemünk sír, a másik meg nevet ezen a mély és kétségbeejtő korrajzon és társadalomkritikán. (Másként: a Švejk, ha mai lenne, animációs sorozat lenne. Kész I. világháborús South Park: alapmű, de felkavaró tartalomra készüljetek.)

A Švejk a molyok körében is nagy népszerűségnek örvend:
@marcipan007 idézete a lényeget ragadja meg – csendes beletörődéssel először: https://moly.hu/idezetek/377889 és kissé morbid módon utána: https://moly.hu/idezetek/377891
@Bélabá karcában Jaroslav Hašekről emlékezik meg: https://moly.hu/karcok/699917
@Nikka bemutatja nekünk a laktanyát, ahol Hašek elkezdte írni a Švejket: https://moly.hu/karcok/162997
@makitra színházban tekintette meg: https://moly.hu/karcok/459260
A filmadaptációját itt tudjátok megnézni legálisan, teljes egészében: https://indavideo.hu/video/Svejk_a_derek_katona_2
@ddani nagyszerű értékelésében pedig remekül összefoglalta a regényt:


>!
ddani P
Jaroslav Hašek: Švejk

Jaroslav Hašek: Švejk Egy derék katona kalandjai a világháborúban

Joseph Heller elmondása szerint sosem írta volna meg A 22-es csapdáját, ha nem olvasta volna Hasek regényét; a regényt, ahol egy részegen álomba szenderülő szereplő fejét éppen a Decameron egy példányára hajtja, tévedésből, mivel a Bibliának véli… Nekem pedig az Ezeregy éjszaka meséit idézi még fel a könyv szerkezete, az egymásból egymásba nyíló anekdotális történetek, az ezek kaleidoszkópján át (talán) meglepő élességgel ábrázolt élet és társadalom. Ami leginkább figyelemreméltó ebben (és egyébként) a (többi felsorolt) könyvben, ahogy a történetekből kibomlik a humor, és nevetség tárgyává válik minden. Ráadásul mindezt a legtárgyilagosabb fapofával adja elő Svejk, akinek magyar hangja Réz Ádám által lett emlékezetessé, a közös monarchiás nyelvezet bravúros kiaknázásával.
Mindenesetre egyedi figura Svejk, és Hasek kétségtelenül nagyot alkotott egy megunhatatlan műfaji hagyományon belül. A szerencsés idióta, aki egyben életművész, krónikás (vagy krónikus) mesélő, a maga mániákus adomázásával mindent folyton kontextualizál és példálozva is ellenpontoz. Két lábon járó önellentmondás a derék katona: jámbor engedelmességgel követi imbecilis és szadista feletteseinek minden agyament utasítását, miközben saját bumburnyák együgyűsége maszkja mögött egy buddha lakozik: a bolond, akinél normálisabb nincs az egész hadigépezetben. Valami hátborzongató flegmával hárítja el Svejk a túlélését fenyegető veszélyeket, amelyek mind az általa szolgált cs. kir. erőszakszervezet felől üldözik: külső ellenség nem is jelenik meg a könyvben, és persze nincs is rá szükség.
Talán nem meglepő, hogy az anarchista Hasek az embertelen és totalitárius elnyomás kitörési pontjaként épp a belülről bomlasztást, a szubverziót jelöli ki. Az intézmények ismertetése és teljesen hihető, ám kontextuálisan is fokozottan szatirizálása meglehetősen részletes, az állam, az egyház és az erkölcs gyakorlatilag minden konvenciója és álszentsége porig rombolja magát már a frontvonalak mögött. A társadalmi rend így lényegében kitermeli saját paródiáját, hiszen Svejk a maga jóhiszemű, humánus alázatával és demonstratívan kompromisszummentes patriotizmusával a világháborús monarchia normáinak formálisan tökéletesen megfelel. Emellett persze patent hülye, erről papírja is van, bár az természetesen nem menti föl semmilyen kötelesség vagy szolgálat alól. A derék reumatikus Svejk eleve veteránként indul harcba a császárért, tolószékben, mankóval. Másrészt feltűnően szeretetreméltó és normális, miközben a háborús erőfeszítést vezénylő és végrehajtó szereplőgárda többnyire különféle dühöngési stádiumokban levő őrültekből áll. Annyira életszagú, közérthető és abszurdan realisztikus az egész, hogy a rengeteg és többé-kevésbé összefüggéstelen adoma és anekdota, lódítás, konfabulálás és fikció egy bölcs bolond szájából összeáll: a valóság meséje így változik dehumanizált és nyomasztó őrületből valamiféle teljesebb igazsággá.

4 hozzászólás
!

(f.: jelenet a filmből, forrás: http://www.adorocinema.com)

@meseanyu – MolyMazsolázó

„És különben is, Mathilde szerencsés alkat. Azt gondolja, ha a drót nem vezeti el a szerelméhez, annyi baj legyen, nem vészes, bármikor fölakaszthatja magát vele.” – részlet a könyvből

Sébastien Japrisot pályáját krimiíróként kezdte, és elsősorban bűnügyi történeteiről ismert, nem véletlen, hogy a már pályája végén született Hosszú jegyesség című regényének fő motívuma is egy nyomozás. Egy fiatal lány keresi benne pár évvel a háború után az igazságot, a választ arra, hogy igazából hogyan halt meg a furcsa körülmények között halálraítélt szerelme. Ahogy gyűlnek a bizonyítékok, vallomások, úgy ismerjük meg a háború sok-sok szeletét a katonák és hozzátartozók szemszögéből. Ezek a különböző nézőpontok a könyv szerves részét képező levelek eltérő stílusában is megjelennek, ezzel is színesítve a regényt. Az öldöklés, a gyász, a veszteségek leírásának ellenpontjaként pedig újra és újra megjelenik a történetben a múlt, a boldog békeidők, Mathilde és Manech kapcsolatának kibontakozása, illetve a háború utáni időszak, a főhőst körülvevő segítőkész emberek, kutyák, macskák, festészet, természet adta idilli körülmények. Fontos alkotóelem még a humor, hiszen a szellemes, vicces mondatok, megjegyzések is remek kontrasztot alkotnak a sokszor nagyon megrendítő eseményekkel. Különleges, nem megszokott háborús helyzet a kiindulópont, nagyon szimpatikus a főhős, meglepő a végkifejlet, minden adott tehát ahhoz, hogy egy nagyon megkapó és egyben egyedi regény jöjjön létre, amely igazi szépirodalmi alkotás, mégis nagyon jól olvasható, szerethető. A könyvből film is készült: a sokunk által az Amélie csodálatos élete óta ismert és szeretett Jean-Pierre Jeunet vitte vászonra a történetet, nagyon szép képekkel, remek színészekkel, érzékenyen és a regényhez hűen és méltóan.


>!
Katherine_Grey
Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség

Ritkán fordul elő velem ilyesmi, de ezt a könyvet kifejezetten azért vettem meg, mert nagyon tetszett a belőle készült film. Bár ismertem Japrisot-t, mint körmönfont, bonyolult cselekményű és művészien egyéni szövegű krimik (A hölgy autóban, szemüveggel és puskával, Csapda Hamupipőkének, Gyilkosok kupéja) szerzőjét, ez a regény mégis meglepett, hiszen egyszerre történelmi regény, lélektani elemzés, háborús elbeszélés és krimielemeket tartalmazó, a múltat nyomózó történet. Természetesen minden másképpen van benne, mint a filmben, de nem kevésbé elkápráztató, szuggesztív, művészi és élvezetes az eredmény.
Kiborítóan szépséges, elkeserítően reményteli, költőien realista – azért próbálom paradoxonokban megfogalmazni, milyen, mert maga az alapszituáció is paradoxon. Ha valaki halott, feltámasztható-e? Adhat-e életet a szeretet? Ha nagyon nincs rendjén, hogy létezik olyasmi, mint a háború, miért csináljuk újra és újra?

1 hozzászólás
!

(f.: a szerkesztő saját montázsa, forrás: Pinterest)

@AniTiger – Forever Young Adult

Az ifjúsági és a young adult irodalom egészen érdekesen viszonyul a háborúkhoz, pláne a valóságban is megtörténtekhez. Nézzünk három olyan regényt, amit fiataloknak szántak, és kapcsolódnak az 1. világháborúhoz!

1.
Akadnak könyvek, amikben érdekes megközelítést alkalmaznak, például a Hadak útján című regényben, Joey-t, egy lovat követünk a harcmezőre. Persze Joey nem önszántából indult harci paripának, gazdája mondott le róla, amikor pénzszűkébe került, aztán a ló hol a németek, hol az angolok térfelén indul csatába.

„– Azt mondom neked, barátom, egy lóban mindig van valami isteni vonás, ebben a lóban meg különösen. Isten tudott valamit, amikor megteremtette a lovat. Ebben a mocskos háborúban ilyen szépségre találni olyan érzés, mint amikor az ember a trágyadombon egy pillangót talál. Mintha nem is ugyanannak a világegyetemnek lennénk a részei, mint aminek ez az állat.”

Ajánlók:
@Meguliunahttps://moly.hu/ertekelesek/2931075
@Wallyhttps://moly.hu/ertekelesek/2329560

* * * * *

2.
Michael Morpurgo írt egy másik fiataloknak (is) szóló egyrészes regényt, ami szintén tisztelgés az első világháború katonái előtt. A Peaceful közlegényben tizenéveseket küldtek a tűzvonalba és a lövészárkokba, és több száz ifjút végeztetnek ki parancsmegtagadás miatt. Mivel a könyvben előfordul a háborúbéli kegyetlen bánásmód is, így nem a fiatalabb korosztálynak való a történet, de mindenképpen értékes olvasmány. A történetet Thomas Peaceful meséli el nekünk, általa ismerjük a bátyját, Charlie-t, a szüleit, Farkas nagyit és azt, hogy milyen békés életük volt vidéken a háború előtt. Amikor jött a háború, akkor Thomas és Charlie bevonul katonának, bár Thomas még nem volt 16 éves, de a sorozóbizottságot nem is érdekelte ez különösebben, elhitték neki, hogy már betöltötte a 17-et. Egymás iránti szeretetük segítette őket a kemény, embertelen kiképzés során, majd a háború borzalmai közepette.

Ajánlók:
@MissTimonhttps://moly.hu/ertekelesek/2122427
@ppevahttps://moly.hu/ertekelesek/1741708

* * * * *

3.
Az utolsó történet jóval fordulatokban gazdagabb, ám kevésbé hiteles elmesélése az 1. világháborúnak, hiszen egy alternatív történelmi regényt szeretnék bemutatni nektek, a Leviatánt! Elsődlegesen alternatív történelmi kalandregény, azon belül is steampunk, de tartalmaz még biopunk elemeket is, ezért tekinthetünk rá military sci-fiként is. A történet 1914-ben játszódik, nem sokkal a szarajevói merénylet után. Két nagy front alakul ki a kirobbanni készülő háborúban. Ezek a barkácsok, akik gőzmeghajtású szerkezeteikkel indulnak hadba, és a darwinisták, akik sosem látott, gyakran mitológiai állatfajokat tenyésztettek ki háborús célokra. A történet két szálon fut: Ferenc Ferdinánd fia, Sándor a szülei merénylői elől menekül, míg Deryn Sharp fiúnak öltözve, önmagát Dylannek kiadva a brit légierőnél szolgál. A Leviatán egy trilógia első része, szerencsére magyarul az egészet kiadták!

Ajánlók:
@Gergely_Rattinghttps://moly.hu/ertekelesek/2961443


>!
Keikorca P
Scott Westerfeld: Leviatán

Elindul a cselekmény, kitör az első világháború a Habsburg trónörökös meggyilkolásával…és ennyi. Után lényegében egy laza mozdulattal ki is dobhatjuk a történelemkönyvet az ablakon. Talán még pár aprócska dolog egyezik, de amúgy egy új (vágyott?) félig-meddig kitalált világba cseppenünk.

Vannak itt monstrum gépek, melyek már állati tulajdonságokkal bírnak, meg vannak koholt állatok, melyek a gépek funkcióit veszik át. Mindenki jobb akar lenni ebben a háborúban, más eszközökkel, de valahol a végeredmény nagyon hasonló.

Be kell valljam, az elején nagyon zavart a történelem ilyen fokú kitekerése. Mert hát, pl. az Őfelsége sárkányában csak annyival bővülnek a napóleoni háborúk, hogy mellesleg vannak sárkányok is. De ettől még a történelem részletei nem változtak. Itt viszont nem csak hozzáadott valami pluszt Westerfeld, hanem kis is facsarta.

Viszont el kell ismernem, hogy a kezdeti fanyalgásom után tetszett a könyv. Lendületes volt, izgalmas, még a humora is kellemes. Várom a folytatást.

!

(f.: Karácsonyi béke a fronton, forrás: Wikipedia)

@Dóri_42 – Bűnügyi rovat

Ken Follett már A katedrálissal is elkápráztatott gimnazista koromban, ám amikor belebotlottam az Évszázad-trilógia első részébe, A titánok bukásába, akkor ismételten rá kellett jönnöm, mennyire zseniális íróról van szó. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem csak egy oldalról szeretné megismerni a Nagy háborút, hanem mind a nyertes, mind a vesztes szemszögéből szeretné körbejárni a témát.

Megismerhetjük a háború fontosabb mozzanatait, hadműveleteit, és betekintést nyerhetünk a különböző rétegbe tartozó családok háborús mindennapjaiba: mi mindenen mentek keresztül, miközben a világ lángokban állt körülöttük.

Egy két velősebb értékelést is összegyűjtöttem nektek:
@TheEArt: https://moly.hu/ertekelesek/2830049
@MK_: https://moly.hu/ertekelesek/2824011
@Takács_Adri: https://moly.hu/ertekelesek/2543426
@arpika92: https://moly.hu/ertekelesek/2586685
Ha szükség van motivációra az olvasáshoz, ajánlom @gizad kihívását, bár a teljesítéshez a Kingsbridge sorozat könyveit is szükséges elolvasni: https://moly.hu/kihivasok/ken-follett-trilogiak


>!
Ananiila

A frontról küldött levelek arról számoltak be, hogy nem sokkal éjfél után, 1914. december 25-e első óráiban a német katonák gyertyákat gyújtottak, karácsonyi dalokat kezdtek énekelni, sőt, egyes helyeken karácsonyfákat is állítottak, miközben jókívánságot kiabáltak át a velük szemben húzódó lövészárkokba. A briteket és franciákat meglepte ez a gesztus, ám hamarosan ők is csatlakoztak az énekhez, amikor pedig felkelt a nap, az addig ellenséges katonák előmásztak állásaikból, és félve bár, de megindultak a semleges zóna irányába. Miután a frontharcosok meggyőződtek arról, hogy a másik oldal nem állított csapdát a számukra, bátran beszélgetésbe elegyedtek, és megajándékozták egymást: szivart, édességet, sonkát, kenyeret, gombokat és más apróságokat csereberéltek, közösen énekeltek, sőt, egyes helyeken még futballmeccset is szerveztek a semleges zóna területén. Ez az időszak ugyanakkor arra is alkalmas volt, hogy a lövészárkok közötti „senki földjéről” a katonák elszállítsák elesett bajtársaikat, és tisztességgel eltemessék őket.
Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1914_december_25_k…

Ebben a könyvben olvastam erről először, és tényleg igaz!

Kapcsolódó könyvek: Ken Follett: A Titánok bukása

Ken Follett: A Titánok bukása
3 hozzászólás
!

(f.: https://io9.gizmodo.com/this-comic-reveals-the-terrifyi…)

@Razor – MolyComics

Bár kisebb próbálkozások korábban is voltak, a modern képregények megszületését a 30-as évekre tehetjük. A formátum hamar nagy népszerűségre tett szert, ezért aztán nem csoda, hogy a II. világháború ezeket a füzeteket sem hagyta érintetlenül. Teljesen megszokott volt, hogy Batman és Robin nácikat vernek, de Amerika Kapitány debütálásakor egyenesen Hitlert nyomta orrba. A háború alatt és után nagy sikernek örvendtek a különböző háborús képregények, melyek megtörtént vagy épp fiktív eseményeket dolgoztak fel. A 80-as évekre azonban lecsengett ezeknek a képregényeknek a sikere, és inkább a rövidebb minisorozatok lettek a jellemzőek, vagy a komolyabb, a háborút csak háttérként használó művek, mint pl. a nem rég itthon is újra kiadásra került Maus.

Na de mi a helyzet az I. világháborúval? A második világégés miatt mondhatni kimaradt az aranykorból, de később sem estek túlzásba az alkotók. Szerencsére azért találni így is pár érdekes vagy épp hírhedt címet. Ezekből szeretnék nektek egy kisebb, közel sem teljes merítést adni. Az itt bemutatásra kerülő művekhez nekem sem volt még szerencsém, így ezúttal főként az internetre kellett támaszkodnom, de remélem így is sikerül egyik-másikhoz kedvet hozni.

Kezdésképp megemlíteném a brit comic stripet, a Charley’s War-t (Charley háborúja), mely a Battle Picture Weekly c. lapban jelent meg 1979 januárja és 1986 közt. A történet középpontjában a 16 éves Charley Bourne áll, aki, hazudva a koráról, beáll a brit hadseregbe, majd hamar a somme-i csatában találja magát. Joe Colquhoun képei nem finomkodtak, amikor a háború borzalmait kellett bemutatni, ezért egyes későbbi reprintekben némileg cenzúrázták is azokat.

A sorozat Charley életét és tapasztalatait mutatta be a háború során, de időszakosan más karakterekre fókuszált, ám a negatív visszhang miatt végül Charleyé lett újra a főszerep és a képregény a háború végéig, majd az orosz polgárháborúban való részvételéig követte a kalandjait. A történet itt ugrott egyet a nagy gazdasági világválság idejére, de az eredeti író, Pat Mills kiszállása miatt ez a történet félbemaradt és ismét ugrottak egyet a második világháborúra, ezúttal már Scott Goodall íróval a fedélzeten. Charley vonakodva ismét beáll a seregbe, de miután a fiával Dunkirknél sikerült visszajutnia Nagy-Britanniába, úgy dönt, elege van a háborúból.

Szintén brit a következő áldozatunk, a több néven is megjelent, de a köznyelvben csak Commando Comics-nak (Kommandó Képregények) képregény, mely először 1961-ben jelent meg – és rácáfolva az amerikai trendre – a mai napig folytatódik és már elhagyta az 5000. számot. A sorozat kezdetén minden történetet a második világháborúnak szenteltek, de később ez változott és megjelent az első világháború, a hidegháború vagy épp középkori csaták. Bár a fókusz elsősorban az akción és a kalandokon van, az alkotók nagy hangsúlyt fektetnek a történelmi és technikai hitelességre.

Történelmi szempontból határozottan érdekes számunkra a Robbie Morrison és a The Walking Dead-et is rajzoló Charlie Adlard által készített White Death (Fehér halál) mely a szokásos francia hadszíntér helyett az Olaszország és a Monarchia közti hegyekben vívott csatákra fókuszál. Hogy mi az a fehér halál? Az ágyúzással szándékosan keltett lavinák, amik mindent elsöpörnek az útjukban…

Egy másik ismert zombis arcot, a World War Z-t jegyző Max Brooksot is megihletett az első világháború. A főként afroamerikaiból álló, ezért gyakran diszkriminált 369. gyalogezred 1917 decemberének végén hajózott ki New Yorkból, majd 1918 áprilisában a francia hadsereghez rendelték őket, ahol aztán több időt töltöttek csatákban, mint az amerikai egységek bármelyike. A németek csak Harlem Hellfightersnek, vagyis harlemi pokolharcosoknak hívták őket, ami azért elég beszédes név. Brooks azonos című képregénye a sorozástól a kiképzésen át, a francia hadszíntéren vívott csatákig mutatja be az egység történetét.

Természetesen a két nagyot, a DC-t és a Marvelt sem hagyta teljesen érintetlenül a háború. A DC Enemy Ace (Ellenséges Ász) sorozata egy Hans von Hammer nevű német pilótát állított a középpontjába, effektíve bemutatva a háborút a másik oldal szemszögéből. Az arisztokrata, skarlátvörös Fokker DR1-gyel repülő légi ász le sem tagadhatta, hogy ihletőjéül Manfred von Richthofen, a Vörös Báró állt, ám a Báróval szemben ő túlélte az első világégést, hogy később a II. világháborúban újra repülőre üljön, ám a háború borzalmait látva egyre jobban kiábránduljon. Hammer karaktere 1965-ben debütált, de később is rendszeresen előkerült a saját vagy egyéb minisorozatokban. A Marvel hasonló, ám az Ászhoz képest sokkal alulhasználtabb karaktere a Phantom Eagle (Fantom Sas) névre hallgatott. A civilben Karl Kaufman nevű ügyes pilóta ugyan amerikai volt, ám szülei németek, akik ráadásul visszaköltöztek Németországba. Karl azonban harcolni akart, ezért, hogy ne veszélyeztesse szüleit, egy stilizált pilótaruhát hordott, sötétített szemüveggel és köpennyel, megalkotva így a Sas karakterét. Az évek során a Sas karaktere saját idejéből kiragadva itt-ott felbukkant, ám életét tekintve utolsó felbukkanása a Szellemlovas sorozatban volt. Itt kiderült, hogy Karlt és szüleit egy Hermann von Reitberger nevű német pilóta megölte, ám a Fantom Sas bosszút esküdött és addig üldözte és kísértette Reitbergert, míg nem végzett vele és bosszúálló lelke így békét lelve továbbállhatott. Később a Marvel MAX imprintjének keretein belül a Fantom Sas egy alternatív változata is felbukkant egy minisorozat erejéig. Érdekesség, hogy mind ezt, mind az Ász II. világháborús harcait bemutató minit ugyanaz a Garth Ennis követte el.

Végül felsorolásképp még pár érdekes cím, amiket a téma iránt érdeklődőknek érdemes lehet megtekinteni. Jacques Tardi két, az It Was the War of the Trenches és a Goddamn This War! címmel megjelent kötetben mutatta be a háború borzalmait. Kicsit kakukktojás Joe Sacco The Great War: July 1, 1916: The First Day of the Battle of the Somme című kötete, ez ugyanis nem egy szó szerint vett képregény, hanem egy hatalmas panoráma, ami a Somme-i csata első napját mutatja be. A To End All Wars című antológia 27 rövid történetet tartalmaz több mint 50 alkotótól. A történetek egyaránt alapulnak valós eseményeken és személyeken, csakúgy mint mítoszokon vagy épp a Nagy Háború következményein. Nem mehetünk el szó nélkül Charlie Brown kutyája mellett sem, hisz fantáziáiban Snoopy is gyakran csatázott a Vörös Báróval. Ezen történetek népszerűségét mi sem mutatja jobban, hogy a The Royal Guardsmen nevű együttes több népszerű dalt is írt Snoopy és Richthofen összecsapásairól.

Itthon sajnos nem túl sok minden jelent meg a témában, de talán a mostani képregényes fellendülés ezen változtat majd. Még 2010-ben jelent meg magyarul Jason Lutes Berlin sorozatának első kötete. A történet már jóval a háború után, a 20-as években játszódik, ám jól bemutatja annak utóhatásait, miképpen sodródik Németország a fasizmus felé.
Kellemes meglepetésként ért, hogy még 2014-ben és 2015-ben a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Magyar Képregény Szövetség képregénypályázatot hirdetett az I. világháború centenáriuma kapcsán. A két kötet Merénylet Szarajevóban és Magyarok az Isonzónál címmel jelent meg.


>!
Molymacska P
Pintér Tamás (szerk.): Merénylet Szarajevóban

Pintér Tamás (szerk.): Merénylet Szarajevóban A nagy háború képregénypályázat nyertes művei

Maga a koncepció nem volt rossz. A történelmi vonatkozás képregényesítve nagyon tetszett, ez pozitívum, és az is, hogy nagyon változatosak voltak. A téma ugyanaz volt, de mindegyik egy picit más aspektusban dolgozta fel, ami nagy tetszett.
Ami viszont nem, az a hatalmas mérete volt. Ez a kiadvány számomra sokkal jobban mutatott volna A5 (vagy B5) méretben, de így úgy éreztem, mintha egy lepedőt tartanék. Kényelmetlen és szerintem jobban sérül is így. A másik a történetek sorrendje. Nem tudom, hogyan válogatták össze, de én kronologikusan (amennyire lehet) raktam volna őket (vagyis a terv, a lelövés, a háború) mert így elég fura volt (negatív értelemben)
Mindenképpen egy nagyon jó képregényről van szó, maga az élmény egyértelműen maradandó.

1 hozzászólás
!

@Ibanez – Tudomány

Gasztronómiai kitekintő a világháború éveire

Az első világháború mindennapi életéből rengeteg dokumentum maradt ránk, így nemcsak a harcokba, de a katonák mindennapi életébe is betekinthetünk. A lövészárokban harcoló katonákat nemcsak a hideg és a mocsok sújtotta, de helyzetüket az is súlyosbította, hogy a koszt nem bizonyult mindig megfelelőnek, sokszor nem is érkezett meg időben, éhesen pedig még a legjobb katonák morálja is elkezdett zuhanni.

A mozgó frontokon harcolóknál a tábori konyhát távolabb állították fel, s hátizsákban szállították ki az ételt a katonáknak. Az étrend meglehetősen egyhangú volt, hiszen tartósításra a fronton nem volt lehetőség, ráadásul tévesen a magas kalóriabevitelben látták az erőnlét titkát, s nem abban, hogy pontosan mit is esznek a fronton. Megjelentek az első katonai szakácskönyvek, az 1915-ös A hadikonyha és az étrenddel történő mozgósítás kézikönyvében egy száznapos menüsort is összeállítottak a katonáknak.

Mit ettek a magyar katonák?

A háború elején a monarchia csapatainál az élelmezéshez legismertebb haditechnikai eszköz a mozgókonyha (más néven gulyáságyú) volt, amely két egységből állt: a mozdonynak nevezett első részből (ide fogták be a lovakat, majd később, a második világháború éveiben már motorizálták az eszközt) és a mögé kapcsolt tűzhelyszekrényből. Ennek kéménye valóban ágyúcsőre emlékeztetett, innen a több nyelvben is elterjedt megnevezés. A gulyáságyún három 93 literes és egy 20 literes (tiszti) üstben főtt az étel. A háború konyhai állapotait, legyen az a csatatér, avagy a hátország, gyomornézetből ismerhetjük meg a Gulyáságyú és rohamsisak című könyvből.

A háborús menüben is akadtak kedvelt és gyűlölt fogások. A katonák egyik kedvence a cók-mók, más néven cakumpakk volt. Ebben együtt főtt minden: a leves, a hús, a főzelék, a tészta. A dörrgemüse, avagy drótsövényfőzelék viszont rettegett fogásnak számított, kétes minőségű szárított zöldségekből készült. Fennmaradt egy visszaemlékezés a przemysli erőd ostromára: a kiéhezett védők 1914 és 1915 fordulóján, három hét alatt közel 15 ezer lovat vágtak le. „A szegedi, miskolci, egri baka hallani sem akart róla. (…) Készítettek azután belőle gulyást. (…) Az oroszok persze már tudják, hogy lóhúst eszünk, átnyerítenek, ami a honvédeket borzasztóan bántja” – írta Lévai Jenő, s az éhezés állapotában minden emberi érzés eltompult, mutatja meg @LNB idézete: https://moly.hu/idezetek/950462

Konzerv és instant kávé

Az első koalíciós háború idején, 1795-ben, a francia belügyminisztérium megelégelte, hogy nem tudja rendesen ellátni a katonáit, így tizenkétezer frankos jutalmat ajánlott fel annak, aki először oldja meg a sereg élelmezési gondjait. Nicolas Appert rájött, hogy ha az ételtartó üveget viasszal és huzallal légmentesen lezárja, aztán forrásba lévő vízbe teszi, akkor az nem fog megromlani. A konzerv megalkotásáról és használatáról egy jópofa karcot kaptunk @Ross tollából: https://moly.hu/karcok/1048300. „Hiába a patkányok, az eső, a sár, a dámajáték, az ágyúk üvöltése és a harctéri sikolyok, nagyon jól érzem magam. Csak egy percbe telik ugyanis, amíg készítek magamnak egy George Washington kávét” – írta az első világháborús frontról egy amerikai katona. Az 1909-ben piacra került Red E Coffee állítólag elég rossz volt, de még így is fogyaszthatóbb annál az instantkávé-alapú tortánál, amivel az amerikai polgárháború alatt kísérleteztek a hadtáposok.

Hátországi állapotok

Háború idején a hátországban sem volt egyszerű az élet. Elengedhetetlen tudnivalónak számított, hogyan lehet búzaliszt helyett kevert liszttel (ún. hadiliszttel), színhús helyett olcsó belsőségekkel, állati zsiradék helyett növényivel sütni-főzni. A háborús propaganda persze segített: például vadon termő növényeket ajánlott fogyasztásra, mint a csalán, a pitypang, a libatop, a martilapu, a lucerna – salátának, főzeléknek mindegyik kiváló. A hús helyett használták a velőt, zsigereket, vesét, májat.

A „hamis” előnevű levesek az első világháború során terjedtek, mivel a harcoló katonák ellátása miatt kevés alapanyag maradt. A gulyásleves és a húsleves húst nem látott, míg a hamis túrógombóc aludttejből, búzadarából és zsemlemorzsából, a hamis májgombóc pedig konzerv májkrémből készült. Tipikus háborús étel például a németektől tanult krumplis tészta. A vaníliát, vanillinnel helyettesítették, a bors helyébe burgonyaliszttel kever erős paprika került, melyben lehetett még kakukkfű és mustármag is. A Hamisgulyás című kötet nemcsak a 20. századi magyar hadikonyha történetét, a gulyáságyúk és főzőládák világát mutatja be, de korabeli receptekkel, fotókkal és dokumentumokkal illusztráltan mutatja be a háborús időszak gasztrovilágát. Csupa jó értékeléseket láthatunk a könyvről, melyek közül @Lazacc-t olvashatjátok lentebb.

Magyarországon 1915-től sorban jelentek meg a háborús szakácskönyvek. A „Hogyan lehet olcsón jól főzni?”, az „Ízletes hadiételek”, a „Filléres főzés” mind ugyanazt ígérték: hogyan lehet olcsón, rövid idő alatt jól főzni, és az se baj, ha kevés az alapanyag, hiszen minden pótolható. Az egyik ilyen könyv szerzője, Alsószopori Nagy Ferencné a következőket javasolta a háziasszonyoknak: „…első sorban függetlenítsük magunkat lehetőleg a főbb tápszerek boltban való beszerzésétől. És nemcsak a főzőkanalat vegyük a kezünkbe, hanem süssünk v. süttessünk otthon kenyeret, zsemlefelet, kétszersültet, laskát. Készítsünk tarhonyát, sajtot stb. És konzerváljunk télire minden lehető főzelék és gyümölcsfélét.”

A háború alatt az élelmiszerek ára folyamatosan emelkedett, volt olyan hús, amely a háború végére tizenkétszeresére emelkedett. A legfontosabb a kenyér volt, ugyanakkor a termelés folyamatosan visszaesett (hiszen nem volt ember, aki művelte volna a földeket). A folyamatosan rosszabbodó helyzetre világít rá @Kek idézete is: https://moly.hu/idezetek/564993. 1915 tavaszától már bevezették a kenyérjegyet, a következő évben pedig a jegyrendszert, amelybe egyre több termék került be: cukor, kávé, szappan, rizs, vaj stb. A helyzetet súlyosbították a kikényszerített beszolgáltatások, amely tovább nehezített a lakosság életét. A lakossági megszorításokról hozott egy érdekes idézetet @B_Niki: https://moly.hu/idezetek/544526

A gáz- és tüzelőanyag-megtakarítás miatt javasolták a főzőládák használatát az otthonokban (a fronton nagyon bevált), melyhez segítséget nyújthatott ez a könyv. Az újságpapírral, szénával bélelt ládákba kellett helyezni a még forrásban lévő ételt, s jól betakarni. Így melegen maradt hosszú időn keresztül, ráadásul még tovább párolódott.

Az első világháború „konyhájából” a Háborús rizspite receptjével búcsúzom, mely a Pesti Hírlap 1915. október 24-i számában jelent meg:
„Negyed kiló riszt sós vízben puhára főzünk, s a szitára tesszük, hogy a víz lecsurogjon. Egy tálban két tojás sárgáját három tetézett kanál porcukorral habosra keverünk, s a két tojás fehérjével együtt a rizst hozzáadjuk. Majd zsírral kikent tepsibe helyezzük és sárgára sütjük. Ha készen van, kockára vágjuk és cukorral meghintjük.”

Köszönet a forrásanyagért: Múlt Kor történelmi magazin, Az idő harcokat újráz, Origo, IMP, Index, Bocskai Rádió, Eötvös Károly Megyei Könyvtár (Veszprém)


Törölt tartalom.
!

(f.: theatlantic.com, allthatsinteresting.com)

@Ibanez – Tudomány

Az első világháborúban még több millió állat teljesített szolgálatot. Nemcsak a harcokban, a felderítésben, a szállításban vagy az üzenetek kézbesítésében játszottak szerepet, de sokszor kabalaként, avagy lelki társként segítették a katonákat.

A háború legtöbbet foglalkoztatott állata kétségkívül a ló volt. Az új hadviselés, a szögesdrótok, árkok, új fegyverek azonban gyorsan megmutatták, hogy a nyugati fronton lovas rohamokkal próbálkozni felesleges, melyről @dokijano hozott a molyoknak egy idézetet: https://moly.hu/idezetek/487113. Teherbírásukat azonban a szállítás során jól tudták alkalmazni, mivel az autók és teherautók még nem álltak rendelkezésre olyan mennyiségben és sok terepen el is akadtak volna. Becslések szerint a négy év alatt mintegy 8 millió ló pusztult el. Az első világháborúban jeleskedő lovak egyike volt Warrior, akinek történetét gazdája, Jack Seely tábornok meg is írta (a könyv nem jelent meg magyar nyelven, angolul Warrior – The amazing story of a real war horse címmel került kiadásra). Warrior 1914-ben érkezett a nyugati frontra s végigharcolta a háborút. Az a legenda járta róla, hogy a németek nem tudják megölni: túlélt géppuskatámadást, ágyúzás, kétszer égő istállóból menekült meg és számtalan támadást is túlélt az évek során. „Százával pusztultak el a társaik a szögesdróton. Ha csak egy szikrányi lenne bennünk ezeknek az állatoknak a bátorságából, már Párizsban járnánk, és nem itt evickélnénk a sárban. Ez a két ló a pokol tüzén kelt át, hogy idejusson, és csak nekik sikerült. Nem az ő hibájuk, hogy ilyen eszelős vállalkozásra küldték őket. Ezek nem cirkuszi állatok, hanem hősök! Értik? Hősök, és eszerint is kell bánni velük.” – idézte @Kek az utóbbi évek egyik legismertebb háborús állattörténetéből, a Hadak útjánból (https://moly.hu/idezetek/621814). (A könyvről ebben a rovatban írt még @AniTiger is – a szerk.)

A kutyákat az ókorban már a korinthosziak is bevetették a harcokban, a római legionáriusok és Attila hunjai pedig a táborok őrzését bízták az ebekre. Az antant mintegy 20 ezer kutyát vetett be az első világháború négy éve alatt a nyugati fronton, feladatuk pedig igen sokrétű volt: érzékeny szaglásuk miatt felkutatták a sebesülteket, avagy aknát kerestek, géppuskát vontattak, részt vettek az őrjáratokban és futárszolgálatot is teljesítettek. A lövészárkokban pedig az elszaporodó patkányok elleni harcra patkányfogó terriereket használtak, miután a macskák alkalmatlannak bizonyultak. Egy jó terrier napi 50-60 patkányt is elfogott (fotó: patkányirtó kutya a megölt patkányok sorával).

Stubby őrmester az első világháború egyik leghíresebb kutyája lett. Az amerikai 102-es gyalogezred kabalaállata volt, 18 hónapig szolgált és tizenhét csatában vett részt. Gázzal szembeni érzékenysége miatt idejében tudta jelezni a gáztámadásokat a katonáknak futással és ugatással. Segített megtalálni a sebesült katonákat, sőt, egy német kémet is elfogott. Ő volt az első olyan kutya, amely rangot kapott az Egyesült Államok hadseregében. Animációs film is készült róla, mely a tengerentúlon idén került a mozikba: https://youtu.be/L2rekx-k5X0

A verduni ütközetben vált híressé egy futárkutya, Sátán is. A franciák segítség nélkül maradtak, s nem volt postagalambjuk sem, hogy üzenetet küldjenek. Az ellenséges tűzben a futárok mind meghaltak, amikor Sátán érkezett rohanva, oldalára erősített tartókkal. A németek eltalálták a rohanó kutyát, s a golyók eltörték a lábát. Gazdája a segítségére akart sietni, de őt is eltalálták. A kutya minden erejét összeszedve mégis elvonszolta magát a lövészárokig, s a nyakában lévő üzenet célhoz ért. Az oldalán lévő kosárban két postagalamb lapult, így a lábaikra kötött fémcsőben üzenetet küldhettek a franciák. Az egyik galambot megölték a németek, a másik azonban elrepült és hamarosan megérkeztek a felmentő csapatok.

Ha már szóba került a galamb, legyenek ők a következők. Elsősorban üzenethordozásra használták őket, de a németek előre időzített fényképezőgépet is erősítettek a begyükre, amely az ellenséges vonalak felett légifelvételeket készített. A britek sokszor a galambokat ejtőernyővel dobták le, ahol a helyiek felírták a környéken tartózkodó ellenséges csapatok létszámát és elhelyezkedését, majd a galambokat szabadon engedték, hogy visszarepülhessenek. A franciaországi galambok egyike kitüntetésben is részesült, miután 12 fontos üzenetet vitt célba.

Az egyik legfurcsább állat, amely harcolt az első világháborúban, valószínűleg Jackie volt. A pávián egy dél-afrikai gyalogezredben szolgált. Gazdája, Albert Marr 1915-ben vonult be, s engedélyt kért, hogy a pávián vele tarthasson. A felettesei beleegyeztek, s a páviánt ugyanúgy sorozták be, mint gazdáját. Egyenruhát kapott, jelvényekkel, sapkával, katonakönyvvel és saját fejadaggal. És ő úgy viselkedett, mint a többi katona. Szalutált a tiszteknek, szaglása és hallása révén kiváló őrszemnek bizonyult. Hamarosan az ezred hivatalos kabalájává vált. Egy robbanás során meg is sebesült a lábán, amit sajnos amputálni kellett, ráadásul az orvos nem tudta, hogy az alkalmazott kloroform mennyire lesz káros a páviánra. Jackie azonban felépült, s a tizedes rangig jutott. A háború végén leszerelték, s még katonai nyugdíjban is részesítették. Jackie-ről olvashattok az Állati viselkedés című könyvben is.

Rajtuk kívül még más állatok is segítették a katonákat: öszvérek, tevék, elefántok, kabalaállatként macskák, kutyák, koalák. Az elefántokat nemcsak Európán kívül, de Németországban is bevetették, a hamburgi állatkert egyik indiai elefántját például egy fa törzsének mozgatásához használtak, s a háború elhúzódásával sok cirkuszi és állatkerti állat vált „hadkötelessé”. A háborúban részt vett állatokról egy nagyszerű fotós összeállítást tekinthettek meg itt: https://www.theatlantic.com/photo/2014/04/world-war-i-i…

Forrás: mult-kor.hu, honvedelem.hu, theatlantic.com


>!
moncsicsi83
Rolf Harris: Állati viselkedés

Nagyon aranyos kis történetek vannak állatokról! Nekem tetszett :)

!

(f.: @csgabi saját képe)

@csgabi – Főszerkesztő

Interjú Derzsy Márkkal, a Statisztikus a harcmezőn című kötet szerkesztőjével

A KSH Könyvtár gondozásában (A statisztika történetei sorozat negyedik köteteként) idén jelent meg Elekes Dezső, a Központi Statisztikai Hivatal egykori elnökének első világháborús naplója. A napló első és utolsó bejegyzése között kb. 29 év telt el (1914-1943), illetve az I. világháború egésze alatt írta. A kézzel írott napló az Elekes család ajándékaként került a könyvtárba 2013-ban.
A 106 oldalas hagyatékot Derzsy Márk kezdte el kutatni, és szerkesztette kötet formába. A kiadvány nemcsak gazdagon illusztrált, igényes munka; de alapos és pontos bibliográfiát és lábjegyzeteket is tartalmaz. A bevezetőt Kovács Csaba írta, A napló műfajának néhány sajátossága címmel.

CsG: Mikor került először kezedbe Elekes Dezső naplója? Mikor és miért gondoltad úgy, hogy ezt az anyagot érdemes kiadni és megosztani a széles közönséggel?

Derzsy Márk: 2015-ben kezdtem kutakodni a könyvtár kézirattárában szakdolgozati téma után. Kollégáim ajánlották figyelmembe Elekes Dezső háborús naplóját, amely remekül illeszkedett a kézirattárban végzett munkámhoz, a személyes érdeklődésemhez és történelem-levéltár szakos tanulmányaimhoz. Tulajdonképp ennek kapcsán merült fel a gondolat, hogy teljes egészében meg kéne jelentetni a naplót – ha már egyszer ez az értékes dokumentum a könyvtár birtokába került. A kötet olvasója egy fiatal erdélyi jogász szemén át láthatja az első világháború korszakának Osztrák–Magyar Monarchiáját: az oroszok ellen vívott súlyos csaták helyszíneit a Kárpátokban, a prágai kávéházakat, a családi otthont Kézdivásárhelyen. A szövegnek emellett külön jelentőséget ad a tény, hogy szerzője a statisztikai hivatal egykori – akkor még csak leendő – elnöke volt, aki egyébként a hivatal könyvtárát is vezette néhány évig. Így a szakmai kötődés, no meg az első világégés centenáriuma is további ösztönzést adott ahhoz, hogy végül elkészüljön ez a könyv.

CsG: Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni a kutatás során? A naplót olvasva bennem rögtön felmerült, hogy mekkora munka lehetett a helyszínek, nevek, események beazonosítása. Felbecsülhetetlen a lábjegyzetben található anyag az olvasónak.

DM: A kutatás annyiban kötött volt, hogy túlnyomórészt szakirodalmi forrásokból dolgoztunk az események és helyszínek beazonosításához, elsődleges levéltári anyagot leginkább csak Elekes Dezső életével kapcsolatban használtunk. A naplóban említett személyek többnyire a szerző hozzátartozói és katonatársai voltak, előbbieket Elekes személyes iratai alapján, utóbbiakat a császári és királyi hadsereg tiszti névjegyzékei alapján próbáltuk beazonosítani. A katonai eseményeket –csapatmozgásokat és összecsapásokat – a fellelhető ezredtörténetek és hadtörténeti összefoglaló munkák alapján kutattuk ki. A helyszínek tekintetében pedig korabeli katonai, valamint mai polgári térképekre támaszkodtunk. A kötet összeállításánál alapvető szempont volt, hogy az olvasmányosságon túl megfeleljünk a tudományosság követelményeinek is, ezért a kevésbé magától értetődő, illetve további magyarázatra szoruló részeket igyekeztünk minél bőségesebben ellátni jegyzetekkel és hivatkozásokkal.

(Az interjú folytatódik az idézet után!)


>!
kshkonyvtar KU

Runi vrch, [1914] dec. 26.

Tegnapelőtt pezsgővel ültük meg a karácsonyt. Éjfél utánig lumpoltunk. Tegnap, ismét ünnepen, a halál közelében járkáltunk. Kiadták a parancsot: karácsony ünnepén Angriff a Djilokra. A völgyön át nem lehetett támadni, ezért az északkeletre fekvő Hoszornya + 757-re vonultunk fel. A főroham a 130. brigádtól jött volna, amelyet a mi brigádunk a Hoszornyáról gyakorolt nyomással támogat. Mi 3 baonnal el is értük a +-t, 4-kel Weisz kapitány hátramaradva, balszárnyunkat védte. Az ellenség észrevette mozdulatainkat, mert egy-két srapnel igen közel robbant. Bár egyébként elég kihalt volt a tájék, csak lenn, az úton láttunk egy vágtató kozákot. Mégis kényelmetlenül éreztük magunkat: talán az ellenség hátában voltunk, talán attól úgyszólván minden oldalról körülölelve. A vége az lett a kirándulásnak, hogy a 130 se jutván előre, megfordultunk, s szépen visszamasíroztunk. Tegnap a falura s a Runira is több ágyúlövést adott le az ellenség, állítólag az egyik hegyi ágyúnkat tönkre is tette. Ma künn háltunk; enyhébb az idő is. Úgy volna, hogy lemegyünk a faluba, s holnap tartalékban leszünk. 28. tűz[nap].

64-65. oldal

Derzsy Márk (szerk.): Statisztikus a harcmezőn Elekes Dezső háborús naplója

!

(f.: honvédek csoportképe egy laktanya udvarában, forrás: Fortepan)

CsG: Ki voltak segítségedre ebben a hatalmas munkában a könyvtáron belül, illetve más intézményekben? Amit az előbb elmondtál, nem tűnik egyemberes feladatnak.

DM: Így van, ez igazi csapatmunka volt. Kifejezetten szerencsés helyzetben vagyunk, mivel könyvtárunkban számos tudományterület művelői dolgoznak, így nem okozott problémát, hogy – a külső borító megtervezésén és a nyomtatáson kívül – gyakorlatilag minden munkát mi magunk végezzünk el. A kötet előszavát egy történész kolléga írta, a naplóban említett települések térképre vitelét egy geográfus munkatárs végezte, a mellékletben található képek digitális polírozását és a műszaki szerkesztést a grafikusunknak köszönhetjük, hogy csak néhány példát említsek. A tördelést, lektorálást, fordításokat, a kiadással kapcsolatos adminisztratív teendőket, és számtalan egyéb kisebb-nagyobb feladatot mind házon belül intézték a lelkes kollégák – sőt volt, aki például határon túli tartózkodása alatt segített be a cirill betűs településnevek átírásába.

CsG: Lelkesítően hangzik – és eddigi szavaidból úgy érzem, az is volt a közös munka. Kicsit visszatérve a naplóíró Elekes Dezsőre… aki valójában nemcsak egyszerűen egy naplóíró, jogász végzettségű katonaember volt, hanem – ahogyan te is mondtad korábban – a KSH és a KSH Könyvtárnak is a vezetője – ahol most ülünk. Az életrajzát olvasgatva azonban egy másik kép is kibontakozik előttem. Egy költő, sakkozó, levelezési sakkvilágbajnok képe. A könyv képanyagát nézegetve, és az életrajz ismeretében azt kell mondanom, hozzám közel került a könyvtár volt vezetője. És én csak egyszerű olvasó vagyok. A hosszú kutatómunka közben hogyan változott meg a viszonyod Elekes Dezsőhöz? Ha megváltozott egyáltalán.

DM: Amikor legelőször került a kezembe a naplója, csak annyit tudtam Elekes Dezsőről, amennyit az életrajza elárult róla. Persze az életút tömör ismertetése önmagában nem volt túl izgalmas, ám ahogy a kutatás során feltérképeztem az irathagyatékát, fokozatosan kirajzolódott előttem személyiségének képe. Levelei, versei, sakkfeladványai, tudományos irományai, a fényképek és a hagyatékban fennmaradt többi dokumentum alapján lehetővé vált számomra, hogy kicsit jobban belelássak a gondolataiba, abba, hogy hogyan élte meg a 20. század sorsfordító eseményeit, és ezek milyen nyomot hagytak benne. A naplókötet önmagában nem volt alkalmas arra, hogy életének minden aspektusát bemutassam – már csak azért sem, mert még korántsem teljes az Elekes-kép, ehhez számos további kutatás lenne szükséges. Mindenesetre igyekeztünk minél többet megmutatni az egyéniségéből a visszaemlékezésein, a mellékletben található képeken, valamint a közönség elé tárt ismereteken keresztül.

CsG: A kötet megjelent. Milyen visszajelzések érkeztek eddig? Hol és milyen fórumokon volt lehetőség eddig ennek a munkának a bemutatására? Mit tervez még a könyvtár és te mint szerkesztő a Statisztikus a harcmezőn még szélesebb körű megismertetése érdekében? Ha jól tudom, június 20-án volt a könyv bemutatója a KSH Könyvtárban, amin részt vett Pintér Tamás is, a Nagy Háború Blog alapítója és szerkesztője is.

DM: Így van, idén nyáron tartottuk a kötet bemutatóját (videós beszámoló itt: https://moly.hu/karcok/1130553a szerk.) a KSH Könyvtárban, ahol Kovács Csaba, a bevezető tanulmány szerzője és jómagam beszélgettünk Pintér Tamás hadtörténésszel Elekes Dezső háborús emlékeiről, kicsit kielemezve és egybevetve azokat más háborús naplók szerzőinek mondandójával, illetve körüljártuk a háborús napló mint műfaj sajátosságait. Elekes Dezső személyéről, jelentőségéről és a kötet megalkotásának körülményeiről júliusban a Keszthelyen tartott könyvtáros vándorgyűlésen, illetve szeptemberben a Kutatók Éjszakája kapcsán a KSH Könyvtárban rendezett programsorozat részeként tartottam előadást. Tulajdonképp a kiadásnak köszönhetően kerültünk kapcsolatba az Elekes család egy régi barátjával, akinek a révén remélhetőleg újabb irányokban is tudjuk folytatni a kutatómunkát. De a feltáratlan levéltári és kézirattári anyagok is számos új ismereteket tartogatnak még, amelyeket valamilyen formában igyekszünk majd a köz rendelkezésére bocsátani.

CsG: Tehát nem marad abba az Elekes-életmű kutatása. Éppen kérdeztem volna, hogy vannak-e még terveid a hagyatékkal, de megelőztél. Vannak már konkrétabb elképzelések is a jövőre nézve? Hiszen Elekes Dezső életműve rendkívül szerteágazó és változatos területekre kalauzolja a kutatót.

DM: Elekes Dezső alkotói tevékenysége valóban sokrétű. Szerzőként és játékosként mindenképp meg kell említeni, ha a magyar sakkozás történetét vizsgáljuk. Ugyanakkor fontosabb szakmai és tudományos pályafutása: kultúrstatisztikától kezdve a kisebbségkutatáson át a családpolitikáig számtalan témával foglalkozott magas szinten, sőt 1946 és 1948 között embert próbáló időszakban viselte a hivatal vezetésének súlyát is. Jelentőségéhez képest azonban viszonylag felszínes a munkásságáról szóló szakirodalom, ezen próbáltunk a napló kiadásával kicsit változtatni. Természetesen egy nagymonográfia alkalmasabb lenne, hogy Elekes Dezsőt végre beemelje megérdemelt helyére, a magyar statisztika nagyjainak panteonjába. Egyébként ki tudja, legközelebb talán arról a kötetről fogunk beszélgetni!

CsG: Kívánom, hogy így legyen. Sok sikert kívánok a további kutatáshoz!

A kötetből jelenleg egy utazópéldány is elérhető a Molyon, itt tudtok rá jelentkezni: https://moly.hu/utazokonyvek/1743


>!
csgabi MP
Derzsy Márk (szerk.): Statisztikus a harcmezőn

Derzsy Márk (szerk.): Statisztikus a harcmezőn Elekes Dezső háborús naplója

Különleges élmény volt ennek a naplónak az elolvasása, több okból is. Elekes Dezső munkahelyem, a KSH Könyvtár vezetője volt, illetve a szerkesztő egy kollégám. A bevezető tanulmány gazdag anyaga jó betekintést engedett a naplók műfajába; és a naplóról és szerzőjéről is sokat meg lehet tudni az ezt követő írásból.
A lábjegyzetek nagy segítségemre voltak a napló bejegyzéseinek megértésében; míg a gazdagon képanyag Elekes Dezsőt hozta közelebb hozzám.
A bőséges bibliográfia hasznos azoknak, akiknek érdeklődését felkelti a téma, és utána szeretnének olvasni.

A naplót nagyon érdekes volt olvasni, ez volt az első ilyen jellegű olvasmányom – pláne első világháborús. Ami szintén érdekes volt, hogy a napló bejegyzései nem szakadnak meg 1918. november 11-én, hanem tovább folytatódnak, ezért betekinthettem egy kicsit Elekes Dezső életébe és a korba, amelyben élt.

1 hozzászólás
!

(f.: amerikai katonák ünneplik a béke hírét, forrás: Wikipédia)

Vegyes, szépirodalmi kötetek az I. világháború témakörében, hozzájuk kapcsolódó tartalmakkal, első körben hazai pályáról:

Závada Pál: Jadviga párnája – és @Gedi értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/879103

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok – @Kuszma előadásában: https://moly.hu/ertekelesek/1563246

Benedek Szabolcs: A vérgrófnő – @nero értékelésével: https://moly.hu/ertekelesek/1030895

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert – @Véda kedvcsinálójával: https://moly.hu/ertekelesek/583997

Markovits Rodion: Szibériai garnizon – @regulat gondolataival: https://moly.hu/ertekelesek/1178293

További irományok külföldi szerzőktől:

Sebastian Faulks: Madárdal – @E_W értékelése még ropogós: https://moly.hu/ertekelesek/2930099

Stefan Hertmans: Háború és terpentin – @morin5 előadásában: https://moly.hu/ertekelesek/2373369

Pierre Lemaitre: Viszontlátásra odafönt – @gesztenye63 írt róla értőn: https://moly.hu/ertekelesek/2805461

Sebastian Barry: Messze, messze – @Ildó-tól: https://moly.hu/ertekelesek/2725293

Buket Uzuner: Hosszú Fehér Felhő – @GTM beszámolója: https://moly.hu/ertekelesek/2476779

Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba – bemutatja @csillagka: https://moly.hu/ertekelesek/1590302

Aleksandar Gatalica: A Nagy Háború – röviden és tömören @Draskovics_Edit által: https://moly.hu/ertekelesek/2551848

Roger Martin du Gard: A Thibault család – @kaporszakall-tól: https://moly.hu/ertekelesek/1753330

Olga Tokarczuk: Őskor és más idők – @Bélabá által ismertetve: https://moly.hu/ertekelesek/2494043

Ford Madox Ford: Vannak, akik nem… – mesél róla @miriel: https://moly.hu/ertekelesek/1379092

Gene Wilder: Kis francia szajhám – @kaporszakáll által bemutatva: https://moly.hu/ertekelesek/2587516

Joseph Boyden: Három nap az út – @mate55 friss élményeivel: https://moly.hu/ertekelesek/2953528

Liviu Rebreanu: Akasztottak erdeje – @Timár_Krisztina-nak köszönet a kimerítő elemzésért: https://moly.hu/ertekelesek/2441771

Alan Hollinghurst: Más apától – @Dominik_Blasir tollából: https://moly.hu/ertekelesek/2617160

[[Az eltemetett katona – Elbeszélések az első világháborúról]] – @mezei elbeszélésében: https://moly.hu/ertekelesek/2178361

…és még egy elbeszéléskötet Kőrössi P. József szerkesztésében: Kéz tűz között – hosszasan elemzi @darkfenriz: https://moly.hu/ertekelesek/1948178

Itt pedig néhány szakirodalmi kötetet is találhattok:

Christopher Clark: Alvajárók – irányadó modern munka, @Cipőfűző-től: https://moly.hu/ertekelesek/2645731

Gregor Mayer: A nagy összeesküvés – merész kötetnek ismertem meg: https://moly.hu/konyvek/gregor-mayer-a-nagy-osszeeskuves/ertekelesek

Merényi László: Amiens, 1918 – @lzoltan-tól: https://moly.hu/ertekelesek/1313681

Robert Jackson: A flamand légi háború – 1918 – ugyancsak jómagam reklámoznám: https://moly.hu/ertekelesek/2240416

Vándor Ferenc: Hadifogoly voltam Szibériában – idei megjelenés személyes napló kategóriában, @Zsuzsi_Marta méltatta nemrég: https://moly.hu/ertekelesek/2860291

További friss, még olvasásra és értékelésre váró tanulmányok:

Fodor József Péter – Marosi Renáta – Miklós Dániel – Péró Krisztina – Szabó Roland (szerk.): Az első világháború irodalmi és történelmi aspektusai a kelet-európai régióban

Varga Katalin, Veres Miklós (szerk.): "…nem láttunk semmit…"

Kapronczay Károly (szerk.): Háború és orvoslás

Majoros István – Antal Gábor – Hevő Péter – M. Madarász Anita (szerk.): Sorsok, Frontok, Eszmék

Klestenitz Tibor – Sz. Nagy Gábor (szerk.): Médiatörténeti tanulmányok 2014

Végezetül, ha a fenti kötetek valamelyike meghozta a kedveteket a témához, okvetlenül ajánljuk figyelmetekbe @Dyta_Kostova kihívását (https://moly.hu/kihivasok/100-eves-a-nagy-haboru), melyre az év végéig még lehet jelentkezni és teljesítéseket hozni!
Aki pedig az első világháborúból származó, első kézből érkező beszámolókra, naplókra is kíváncsi, keresse fel @Katyesz kihívását (ahol egyébként további, kapcsolódó könyveket is találhattok!):


>!
Katyesz

Olvassunk első világháborúról szóló naplókat olvasós

Elkezdődött2018. augusztus 2., 11:56
Jelentkezés vége2020. augusztus 2., 09:58
Véget ér2020. december 31., 09:58

Magyarország lakói az első világháború kitörése előtt már 65 éve éltek súlyosabb fegyveres viszályok és háború nélkül. Az 1878. évi bosznia-hercegovinai okkupáció volt az egyetlen jelentős katonai beavatkozás a szomszédságban, de az is gyorsan, sikeresen végződött.
Néhány történész véleménye szerint a világháború megelőzhető lett volna. Mások szerint a már régóta húzódó nézeteltérések miatt visszafordíthatatlan volt. II.Vilmos azonban szeretett volna egy gyorsan végrehajtott megsemmisítő háborút indítani a franciák ellen. Egyik alárendeltje azt nyilatkozta II. Vilmosról, hogy: „ha nincs körülötte lövészárok, hamar ás egyet magának, és másokat is belerángat.“ Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökéséről, Ferenc Ferdinándról sokan szintén azt gondolták, hogy szorgalmazta a háborút. Ma már inkább azt hangsúlyozzák a vele foglalkozó történeti munkák, hogy tartott a háború Monarchiára nézve veszélyes következményeitől, s ezért inkább el szerette volna kerülni azt. Az persze köztudott volt, hogy magyarellenes, ezért trónra kerülése után nyilvánvalóan változtatott volna a dualizmus rendszerén. Annak pedig szintén lehettek volna háborús következményei. Ezért is szimbolikus, hogy éppen az ő meggyilkolása adott közvetlen okot a háború kirobbanásához.
Tisza István kifejezetten ellenezte, hogy Szerbiának teljesíthetetlen feltételeket küldjenek. Első lépésként Románia helyzetét kellene tisztázni, továbbá Bulgáriát és Törökországot még meg kell nyerni a központi hatalmaknak. A többség azonban úgy gondolta, hogy mielőbb le kell győzniük Szerbiát, hogy megelőzzék Oroszország és a többi nagyhatalom beavatkozását.
Július közepére azonban már Tisza is elfogadta a háborút. 1914. július 23-án 10 pontos ultimátumot intéztek Szerbiához.

A kihívás teljesítéséhez 7 magyar naplót kell elolvasni, amelyek az első világháborúban íródtak. Pár mondatos értéseklést kérek mindegyik olvasáshoz. Az is érdekelne, hogy az író hogy vélekedett a háborúról és hogyan vett részt benne (pl. katona volt itt és itt, stb.)
Az olvasások a kihívás kezdetétől érnek.

A keresőben az első világháború + napló címkék között lehet keresgetni, de még ezeken kívül is találhatóak könyvek.


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!