A képzelet birodalmai - Strandra velük!

Rovatgazda
!
>!
vicomte MP
Merítés

Beharangozó

Strandra velük!

Itt a nyár és a kánikula (@vicomte: nekem már talán sok is jutott belőle a hortobágyi félmaratonon, és ezért aztán a mostani szám elsősorban @Noro munkája, míg én elsősorban néhány szarkasztikus megjegyzéssel járultam hozzá a szöveg formázásához. :D) úgyhogy ideje, hogy rövid szünetet iktassunk be az idei nagy tematikánkba, és átfussunk azon, hogy idén eddig mivel kedveskedtek a fantasy iránt rajongóknak a kiadók.

Reméljük, hogy sok kötet válik majd az olvasók kedvencévé, és a nyári pihenés során nem csak vízparton történő heverészésre, homokvár építésre, hanem olvasásra is jut mindenkinek elég ideje!

Ebben a hónapban kiemelt köszönettel tartozunk @Dominik_Blasir felé, azért a listáért, amelyen folyamatosan gyűjti a friss magyar nyelvű fantasy megjelenéseket, méghozzá minimális hibahatáron belül épp azokat, amelyekkel mi is szeretünk foglalkozni.

A vezérfonalunk tehát: http://moly.hu/listak/2016-os-fantasy-megjelenesek

S akiknek a szerkesztők, @Noro és @vicomte köszönetet mond, az első féléves fantasy könyvtermés időben történő leszüreteléséért és gusztusos tálalásáért: @Gerof, @kilgretrout91, @kvzs, @CaptainV @Razor, @elge, @Nuwiel, @Profundus_Librum, @Daniel_Cserhalmi, @Bíró_Júlia, @Dominik_Blasir, @Wiggin77, @Szentinel, @ppayter, @Dzsiaj, @LRn, @Mrs_Curran_Lennart, @chibizso, @WerWolf, @khalinna, @nagydviktor, @Kuszma

22 hozzászólás
!

Agave

@Noro

Az Agave kiadó idén egy olyan stílus felé nyitott, amelyből személy szerint nekem igen sok kedvencem származik. Az egzotikus, new weird mozgalommal kacérkodó, de China Miéville-nél (általában őt tartják e stílus origójának) könnyedebb és könnyebben dekódolható fantasy könyvekre gondolok. Lépcsők városa c. könyve tavasszal jelent meg, Az ötödik évszak c. regénye pedig a legutóbbi könyvhéten. De mire ez a merítés megjelenik, talán kijön Nagyrészt halott c. műve is – ez utóbbit én egy éve olvastam, és csak ajánlani tudom (http://moly.hu/ertekelesek/1704096).

Bennett nem kizárólag fantasy szerző, hiszen írt már horrort, alternatív történelmi krimit és persze a sci-fi-szerű Horzsolásokat is ő követte el. A Lépcsők városával azonban remekül rácsatlakozott a kortárs fantasy egyik izgalmas mellékágára. Bennett nem tol az arcodba oldalanként öt képtelen ötletet csak azért, hogy meghökkentsen vagy megbotránkoztasson, de amit beépít a történetébe, azt maximálisan ki is használja. Világteremtése elegáns és kreatív, ugyanakkor mentes a fölösleges sallangoktól.

@Gerof: http://moly.hu/ertekelesek/2009625

Ha Bennett könyve az urban fantasyből merít, akkor Nora K. Jemisin alkotása inkább az epikus alzsánerhez áll közel. De Az ötödik évszak is eredeti világával és elgondolkodtató kérdések feltevésével emelkedik ki az őt megszülő közegből.
Ez a regény ugyanis úgy épül fel, mint egy jó sci-fi. A szerző egy olyan világot teremt meg benne, amely nem csak következetes, de amely nélkül ezt a történetet nem lehetne elmondani, és egy olyan történetet mesél el, amely értelmet ad e világ minden furcsaságának. Ugyanakkor megőrzi az igazi fantasy misztikumát is. Nálam az év egyik „azonnal olvasós” könyve volt, de @kilgretrout91 sem várt vele sokáig: http://moly.hu/ertekelesek/2076352

Végezetül megemlítjük, hogy befejező részéhez ért Lev Grossman trilógiája is, amely más értelemben mutat újító szándékot – a szerkesztők talán nem szerény, de egyöntetű véleménye szerint kissé megkésve – mint a fenti művek.
Rajongói többek között tabudöntögetőnek mondják, csakhogy ezeket a tabukat mások már korábban megdöntötték… Egy érdekes adalék: az angolul olvasó molyok körében az első kötet ( The magicians) tetszési indexe elérte az epikus 55 %-ot, amelyet én személy szerint elég reálisnak találok… De aki az előzményeket olvasta, az úgyis tudja, mit várhat A varázsló birodalmától, így én nem is fűznék hozzá többet. Avagy élőkről jót, vagy semmit. :D

Bár mi, mint vén és cinikus fantasy olvasók valószínűleg @kvzs: http://moly.hu/ertekelesek/2035840 véleményénél is lesújtóbb ítéletet fogalmaznánk meg a harmadik részről, de azok között, akik kitartottak a trilógia végéig természetesen sokkal nagyobb a regény kedvelőinek aránya, akik közül @CaptainV összefoglalóját ajánljuk a figyelmetekbe:


>!
CaptainV P
Lev Grossman: A varázsló birodalma

Zanzásítva:
A helyére került minden karakter, a helyére került a világok közti elveszettség problémaköre, az elengedni tudás és nem tudás témája is szépen fel lett dolgozva. Ez egyáltalán nem kevés.
Valamivel azért kevesebb kraftot érzek benne, mint az eddigi kötetekben, bár ezt ellensúlyozza, hogy a nézőpont karakterek száma igen megszaladt. Ezt a húzást (szigorúan csak ebben a részben!) tárt karokkal üdvözlöm, hiszen valahol ebben gyökeredzik az, hogy végére megélhetjük, ahogy minden összeáll.
Azt hittem, talán kicsit keserédes lesz a végkimenetel, kicsit szívfacsaró, esetleg visszaküld abba szépen dekorált, de attól még sötét sarokba, ahova az első rész után kerültem, de ahogy mondtam, ebben tévedtem.
Szépen megírt, korrekt és élvezhető lezárás, de én azt mondom, hogy szeressük inkább egyben az egész trilógiát, főleg a zászlóshajót, A varázslókat, és szurkoljunk, hogy Lev Grossman csonyolítson még nekünk pár belekményt.

Bővebben:
http://sfmag.hu/2016/06/01/lev-grossman-a-varazslo-birodalma/

!

Delta Vision

@Noro

A DV legjobban várt idei megjelenése talán az Istár hajója spoiler Greg Keyes Hangakirálya, egy epikus tetralógia első része volt.
A Váltott Isten könyvekből, esetleg az Elder Scrolls regényekből megismert egzotikus világok mestere ezúttal egy klasszikusabb vonalvezetésű birodalmat alkotott, amelynek azonban lenyűgöző a hangulata.
Ez a regény első ránézésre az angolszász lovagkorba visz minket, ahol a mágiát csaknem elfelejtették, csupán a szentek áldásai és néhány boszorkányos átok maradt fenn az ember uralma előtti világból. A háttérben azonban fokozatosan kirajzolódik egy sötétebb és durvább, az emberrel szemben ellenséges univerzum, amely csak most kezd ébredezni.
@Razor: http://moly.hu/ertekelesek/2047040

Tavasszal folytatódott a „Felvirágzó Birodalmak” trilógia. Gail Z. Martin A hamu zsarnoksága c. regényének előzményéről igencsak megoszlottak a vélemények. (Példának okáért @elge76 így írt róla: http://moly.hu/ertekelesek/1947175)
Talán ennek is része van abban, hogy a második részt bemutatandó mindössze két értékelésből válogathatunk, amelyikből az elnézőbbet emeltük ki:
@Nuwiel: http://moly.hu/ertekelesek/2080909

Új könyvvel bővült Xanth világa is, de a Roogna kastélyt itt még senki nem olvasta (@vicomte: én úgy tervezem, hogy idén nyaralás idején olvasom majd, de hol van az még… :D). Aki nem ismeri a sorozatot, annak @Profundus_Librum kritikáját ajánljuk az első részről: http://moly.hu/ertekelesek/1052950

Személy szerint sokkal jobb hírnek találom, hogy van új Korongvilág könyv. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Égből szőtt kalap nem ifjúsági regény, csupán gyerekszereplős. Én az egyik legérettebb, leginkább elgondolkodtató boszorkány-sztorinak tartom, amelynek persze a humora sem adja alább a megszokottnál.
@Daniel_Cserhalmi: http://moly.hu/ertekelesek/2022016

A tündevérűek és bukottak nagyon hosszú című könyvének sorozata hagyományosabb vonalvezetésű, tündéres urban fantasy. Mivel egy fia részt sem olvastunk belőle, helyettünk @Bíró_Júlia foglalja össze az első részről, hogy miben is különbözik a többi tündéres urban fantasytől: http://moly.hu/ertekelesek/2074452 (Bónusz tartalom: sosem hallott információk a Legó 21. századi újdonságairól. :P)
@Dominik_Blasir pedig a most megjelent második kötetről, A fájdalom kék egéről írt: http://moly.hu/ertekelesek/2043949

Végül, de csupán az időrendiség betartása miatt utolsóként, a könyvhéten jelent meg az [[http://moly.hu/konyvek/eric-muldoom-douglas-rowland-tim-morgan-john-caldwell-soren-ward-mickey-long-arnyelf | Árnyelf ]] c. Amerúnia világán játszódó novelláskötet, amelynek különlegessége, hogy a különböző szerzők egyazon hősnek a különböző kalandjait írták meg. Érdeklődve várjuk, hogy a moly közönsége mit szól majd az ötlethez.
Ezzel egyszerre adták ki a Pannonia Parancsnokot, a magyar szuperhősöket bemutató Garabonciás Osztag második kötetét. Az első rész remekül spoiler magyarosította az amerikai kliséket, hangulatosan dolgozva össze ezeket a vadkeleti majdnem-valósággal. Nem csak képregény-rajongóknak ajánlom – én sem vagyok az, és a szerzővel készült ekultura.hu interjú (http://moly.hu/karcok/722414) alapján ő maga sem. :)
Én éppen e merítés írása közben olvasom, de @Wiggin77 már le is gyűrte az alig 680 oldalas könyvecskét:

(@vicomte: az értékelés olvastán úgy érzem, hogy @pat-nek tényleg szüksége van erre a könyvre, hiába is volt némileg ingerült, amikor a könyvhéten sorra ajánlottuk fel neki a lehetőséget a megvételére… :P)


>!
Wiggin77 P
Hernád Péter: Pannónia Parancsnok

„Korrupt, hülye, gerinctelen alak.”

A történet elején ilyen jelzőkkel illeti Homonnai Ignácot még saját felmenőinek népes sokasága is. Hollóember abszolút kedvencem volt a magyar szuperhősök között, ezzel
szemben az első kötet olvasása után le is írtam, hogy mennyire nem kedveltem Ignác karakterét és nem is értettem, hogy hogyan lehetett pont ő a parancsnok. Mert bizony illetek rá a jelzők. A tutyimutyi, erőtlen, élvajhász tulajdonságok szintén jellemezték. Ezért aztán voltak kétségeim, amikor megtudtam, hogy a második rész főszereplője ő lesz.

Lassan indul be a cselekmény, a könyv első harmadáig elérve már fanyalogni kezdtem és igazolódni láttam a félelmeimet. Na de aztán… Hernád Péter egy zseni! Szép fokozatosan felépítve olyan jellemfejlődésen viszi keresztül Ignácot, hogy a végére nemcsak, hogy megkedveltem, de kifejezetten méltónak találtam a parancsnoki címre.

A cselekményről nehéz spoiler nélkül írni, de annyit elmondhatok, hogy van benne egy olyan grandiózus csata, ami gyerekkorom legnagyobb ütközeteit idézi fel. Akkoriban igazi fotelgenerális voltam és nálam simán megtörtént az, hogy a fröccsöntött cowboyok a Playmobil-utánzat huszárokkal szövetkezve lovon és matchboxokon száguldva mentek csatába a műanyag apacsok és a húgom Barbie babái ellen. A regénybeli sereg színes összetételét olvasva nem lepődnék meg, ha az író is hasonló csatákat vezényelt volna le gyeremekként.

A történet végig feszes, izgalmas, külön tetszett, hogy Ignác sok mindent ésszel és nem erőből oldott meg. És a vége…

Az utolsó 300 oldalt kb. egyhuzamban olvastam végig. Nagyon jól szórakoztam. Egyetlen nagy hibája van: nem jelent még meg a folytatás! :)

!

Fumax

@Noro

Tavasszal fejeződött be az utóbbi évek egyik leginkább eltalált kalandos-epikus fantasy trilógiája, Brian McClellan Lőpormágusai.
E könyvek a hagyományos fordulatokra épülő történetet ötvözik a Brandon Sanderson-féle modern világépítéssel. Az Őszi köztársaság nem okoz csalódást azoknak, akik az előzményeket már olvasták, az egész sorozat meglepően egyenletes, stabil színvonalat mutat. (@vicomte: én mondjuk remélem, hogy a második és harmadik rész színvonala inkább felfelé ível, és a háttérvilág logikus felépítésében is utoléri a Sanderson-féle világokat.)

@Szentinel: http://moly.hu/ertekelesek/2018736

Ugyancsak véget ért Anthony Ryan első trilógiája, a Hollóárnyék. Itt már többen is jelezték, hogy az első kötet bizony magasra tette a lécet, amelyet a folytatások egyre kevésbé tudtak megugrani. Míg A vér éneke a klasszikus, nagy ívű és karakter-központú tanonc-regényekre épített (gondoljatok itt Hobbra vagy Rothfussra), és e téren még némi friss színt is fel tudott mutatni, addig A várúr már a hagyományosabb háborús fantasy toposzokat követte. Úgy tűnik, hogy a befejező rész, A tűzkirálynő sem tudta jobban összeszedni magát.
@ppayter: http://moly.hu/ertekelesek/2051686

Új név viszont a fantasy szcénában Scott Hawkinsé. Az Égett-hegyi könyvtár az urban fantasy valamilyen elborult, a megszokott sablonokat szerencsésen kukázó válfajának tűnik.
@Dzsiaj:


>!
Dzsiaj
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár

Ez igen. Röviden.
Hosszabban: 2016-ban az ember úgy gondolná, hogy már nem nagyon lehet meglepni semmivel. Mindent látott, mindent olvasott, amit csak le lehet írni és meg lehet mutatni, a szerzők maximum az ezerszer látott elemeket tudják jól-rosszul kombinálni, és így kialakítani egy bizonyos végeredményt.
Tulajdonképpen Scott Hawkins sem tesz másként, de a már jól ismert fűszerek az ő kezei alatt mégis egy olyan ízt adnak, amit még nem nagyon kóstolt senki: ezt szokás váratlanak, eredetinek nevezni. Ettől válik különleges darabbá „Az Égett-hegyi könyvtár”, ami azon felül, hogy szinte minden sarkon bitang csavarokat rejteget, ügyesen váltogatja a stílusokat is: ahogy a high-concept fantasy történet kezd egyre jobban elborulni, úgy esnek jól a fejezetek közé ékelt „közjátékok”, melyek vissza-visszarántanak a megszokott valóságba, hogy aztán rájöjjünk: még ezek a közjátékok is a végjáték kiépítését segítik elő.
Hawkins- mint egy modernkori Agatha Christie- minden fejezetben „elrejt” valamit, hogy aztán a legvégén összeálljon a kép. Csak éppen itt nem „csak” egy gyilkost kell leleplezni, sokkal több forog kockán.
Mondanám, hogy aki szereti „x” vagy „y” könyveit, mindenképp tegyen próbát ezzel is, de mivel az a helyzet, hogy ilyesmivel még nem nagyon lehetett találkozni sehol, fölöslegesen nem akarok neveket dobálni a kalapba. Azon viszont rettenetesen meglepődnék, ha az idei hazai megjelenések összesített listáin az Égett-hegyi könyvtár nem szerepelne kiemelt helyen. Mondjuk elsőként.

!

GABO

@Noro

Naomi Novikot eddig csak sárkányos sorozatáról ismertük, amely az Anne McCaffrey-féle hüllőromantikát spoiler adaptálta a napóleoni háborúk korába. A Nebula-díjat elnyerő Rengetegben azonban a szerző végre elhagyta komfortzónáját. A könyv afféle realista tündérmese, Patricia McKillip klasszikus Boszorkányerdőjének stílusában. A szláv/kelet európai elemek a magyar olvasókhoz különösen közel állhatnak, még akkor is, ha azok a fránya varázslónevek megrekedtek a hunglish vagy éppen ruslish írásmódban.
@LRn: http://moly.hu/ertekelesek/2078803

A föld alatti suttogás már a könyvhét terméke, így értékelést ebben a pillanatban egyelőre csak @kvzs-től áll a rendelkezésünkre: https://moly.hu/ertekelesek/2082209.
Akit esetleg érdekelne a varázslós-nyomozós urban fantasy sorozatot, amely humorban elég erős, de különösebb újdonságot nem mutat fel, az előző kötethez ( A Soho felett a holdhoz) írt értékelés segítségével mutatnánk be.
@Mrs_Curran_Lennart: http://moly.hu/ertekelesek/1730695

Brian Staveley epikus fantasy sorozata igen nagy hírverést kapott az utóbbi egy-két évben. A trilógia közepét alkotó A tűz kegyelme állítólag már egyedi elemeket is tartalmaz, amelyekkel a prológus, akarom mondani az első kötet bizony nem kényeztetett el minket. Csiszolódjon az a trón még egy kicsit!

(@vicomte: megjegyzem, hogy szerintem az első kötet is felmutatott nem egy egyedi vonást, bár kétségtelenül inkább még csak bíztató ígéretként. Azonban Staveley olyan mesélőkedvvel és írói hozzáértéssel látott munkához, hogy tavaly az első rész javát egyetlen hajnalba nyúló éjszaka során olvastam el – pedig rám nem jellemző, hogy egy könyvet ne tudnék letenni!)

@kvzs:


>!
kvzs P
Brian Staveley: A tűz kegyelme

Az ilyen könyvek miatt utálok úgy sorozatot olvasni, hogy nincs a kezemben minden rész. Hát hogy lehet így befejezni egy kötetet?
Folytatódik a három testvér -akik akár idegenek is lehetnének, amennyire ismerik egymást- története, és rá kell döbbenniük, hogy a császár megölésére szőtt összeesküvésnél sokkal nagyobb dolgok mozgolódnak a háttérben. Színre lépnek a spoiler és a még őket is megdöbbentő spoiler. Mindenki titkol valamit, minden apró mozzanat egy nagyobb kép része, és senki sincs, aki átlássa, hogy mi történik. Komolyan, régen jártam úgy, hogy ennyire ne tudjam, hogy mi van a háttérben és kinek lehet hinni.
A három testvér története most kiegyensúlyozottabban jelenik meg a könyvben, mint az előző részben. Ennek persze nem mindig örültem, mert Adaret, az elkényeztetett, önfejű, makacs lányt legszívesebben két oldalanként felpofoztam volna. Persze a pofonokból Valynnak is kijárt volna, de őt sokszor a kiképzése miatt, és mert másokért is próbált cselekedni, jobban meg tudtam érteni. Abszolút kedvencem azonban Kaden, a világtól elzártan nevelkedett ifjú, aki másféle látásmódjával és szokatlan lépéseivel a legnagyobb politikai cselszövőket csőbe tudja húzni.
Sok klasszikus fantasy elemet használ a sorozat, azonban olyan mély a világa és olyan zseniálisan kavarodik benne a szar szövődnek a szálak, hogy az egyszeri olvasó nem is tudja, hogy a harcok vagy a politika miatt izguljon jobban. Ide nekem a következő részt, de nyomban!

!

Galaktika

Nagyszerű hír spoiler, hogy sokévnyi várakozás után végre befejeződött magyarul is az Új-Crobuzon trilógia. A meglepő módon egyetlen vaskos kötetben is elférő Vastanács a szerző nagyon weird korszakának szintézise: bonyolult világ, bonyolult stílus, bonyolult történet.
Ráadásul tocsog a politikától.
Meg a vadnyugattól.
Én mégis nagyon ajánlom, mert ennyire mindblowing fantasy könyv nem sok van a piacon.
@Dominik_Blasir: http://moly.hu/ertekelesek/2036767

Mások között c. regénye más, mint az eddig bemutatott könyveink. Egy tizenéves fantasy rajongó bolyongása a 70-es években fokozatosan vezet át a mindennapokból a tündérek világába. Az értékelések (amelyeket egyelőre az angol változat adatlapján találhatunk meg) alapján talán nem tévedek, ha azt gyanítom: a mágikus realizmushoz áll közelebb a díjesővel elárasztott történet.
@chibizso:


>!
chibizso
Jo Walton: Among Others

Aki érezte magát kívülállónak, az könnyen fog azonosulni ezzel a könyvvel és annak főhősével. Mori számomra egy ritkaság az ifjúsági könyvek világában: nem sokat sajnáltatja magát, megvédi magát és nem szorul mások segítségére. Továbbá vannak saját gondolatai, nagyon is sok, amelyeket az elolvasott könyveihez ír. Főleg a sci-fiért és a fantasyért van oda Mori, de nem érdeklődése nem szűkül be erre a két műfajra, nyit más felé is (pl. Platón, Thomas Hardy).
Amennyire megkedveltem a főhőst, a történet nos, hagy számomra némi kívánni valót. Lassan csordogál, lassan kapunk információkat. Igaz, egy rejtett, nem feltétlen mindennapi tündérvilágot kapunk Waltontól, de ez még sem tud kárpótolni. Mindennapok az iskolában, a világ megértésének nehézségei, barátok, szerelem – talán ezekről egy bizonyos korig vagy megfelelő hangulattal lehet olvasni. Ami viszont nagyobb hibája a könyvnek, hogy van egy viszonylag nagy felvezetés a finálé előtt, majd nagy hirtelenséggel véget is ér az egész. Én ezért úgy éreztem, hogy kicsit pofára estem.

Összességében nem rossz könyv, kellemes olvasmány volt, a hangulata megragadott, nosztalgiáztam is általa. Csak a cselekményét sajnálom, mert abból több mindent is ki lehetett volna hozni.

!

Magyar szerzők

Az Athenaeum kiadó valószínűleg nem áll a legtöbb fantasy olvasó figyelmének középpontjában.
Igaz, hogy adtak ők már ki Joe Abercrombie-t is, fő profiljuk mégsem ebben a zsánerben keresendő. Ebben az évben azonban két magyar szerző humoros fantasy regényét is felkarolták.

Közülük Virág Emíliának szerintem nagy esélye van, hogy a J. Goldenlane rajongók új kedvence legyen. Bevallottan elborult története, a Sárkánycsalogató félig urbánus, félig hagyományos (szakértőknek: portál-) fantasy, amely a magyar valóság – vagy hát, izé, valami olyasmi :) – és a magyar népmesék között ugrál ide-oda. Bár jómagam is gyakran besokallok a humorilag túlterhelt kalandregényeken, ezúttal úgy éreztem, hogy a szerző bár nagykanállal, de mégis meglepően jól adagolja a poénokat.
@WerWolf: http://moly.hu/ertekelesek/2035625

Norbert Winney könyvéről már nincs első kézből való tapasztalatom, de a megközelítés itt is hasonlónak tűnik. Mesék és humor. Első megközelítésben kicsit ifjúságinak hat, de @khalinna véleménye szerint azért óvatosan kell vele bánni: http://moly.hu/ertekelesek/2081061

Sepsi László, posztmodern elemeket és fantasy zsáner toposzokat egyaránt tartalmazó regényéről
@Kuszma írt igen népszerű értékelést: http://moly.hu/ertekelesek/2046477

Végül, vezérlő listánkat elhagyva meg kell emlékeznünk a legfrissebb MAGUS könyvekről is.
Hosszú idő után újra regénnyel – sőt rögtön kettővel – jelentkezik Ynev világa – ámbár mindkettő novellafüzéres vonásokat is mutat.
A Sziréndal c. kötete szintén a könyvhétre jött ki, és egyelőre még szöveges értékelést nem kapott (@vicomte: de pár hét múlva tőlem biztos várható egy, mivel személyesen is ismerem a szerzőt, ezért aztán a szokásos alaposságommal igyekszem majd szétszikézni a művet. :P)
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal c. könyve
@nagydviktor értékelése alapján talán úgy kell elképzelnünk, mint az egyebekben nem túl szép emlékű Inomi kiadó egyik emlékezetes darabját, a Hőseposzt – különböző korszakokban játszódó, mégis összefüggő történetek kompozíciójaként:


>!
nagydviktor
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal

Személy szerint nagyon örültem, amikor a kiadó bejelentette a Bosszúangyalt, mivel már a szerző novelláit is szerettem, valamint Malcolm J. Hunt (ott Diocletianus) fórumos hozzászólásai is megerősítették, hogy itt valami okos dolog készül. Aki forgolódik a Delta Vision fórumain annak talán az is nyilvánvaló, hogy Kígyószív munkacímmel (?) szerkesztésre vár a szerző második regénye is. Ez főként annak fényében nagyon jó hír, hogy a Bosszúangyal is kifejezetten jól sikerült könyv.

A recept nem bonyolult: a regény egy jól kiérlelt koncepcióra épít és abból építkezik, szigorúan a saját térfelén maradva, nem engedve teret a fölös légvárépítésnek, ami miatt a történet nem esik szét, hanem végig feszes marad. A szerkezet, amely tulajdonképpen megegyezik a Hőseposzéval ("novellaregény") nagyon jól megtámogatja a látomásokra építő történetvezetést.
A kötet egy hetedkori történetszállal indít, és a továbbiakban a borítón is szereplő csatabárd történetének vezérfonalát követve jutunk el sorban haladva egészen a másodkorig. A regény egy sor ügyes eszközt használ arra, hogy a novellák olvasása során megmaradjon az egyre mélyebbre húzó, spirálisan lefelé tartó érzés, ahogy a szöveg is elmerül az ynevi régmúltban. Ilyenek a „filmes” vágások, ahogy egyik novella vége rögtön átbukik a következőbe, nem hagyva teret arra, hogy az olvasó kizökkenjen a zuhanásból. Ezek olyan eszközök, amelyek nagyon sokat hozzátettek ahhoz, hogy a regény végeztével elégedetten tettem vissza a polcra a könyvet.

Az egyes novellák főszereplői és főbb karakterei jól kidolgozottak, és kifejezetten ötletesek, a crantai (negyedkor) novella pedig egészen bravúros megoldásokat használ karakterábrázolás terén. Az egyes korok idősíkját magukba foglaló fejezetek viszonylag rövidek, de ezalatt az író egy pillanatra sem pazarolja az időt, a M* szövegekre egyébként jellemző szócsépléssel. A jól felépített koncepció és a kiérlelt alapötletek itt is hozzáteszik a magukét a könyvhöz, ugyanis a Bosszúangyal önmagában többet és szebben tesz hozzá Ynevhez, mint mondjuk az Északi Szövetség világleíró könyv. Végre nem a világépítést támogatja a történet, hanem fordítva: Malcolm J. Hunt csak ott színezi a világot, ahol szükséges, de ott olyan mélységig amennyire a novella indokolja. A legkönnyebben érthető példa erre az ötödkori történetszál, amelyben egy kyr judikátor ("jogtudó és vándorbíra") nyomozását követhetjük. Itt képet kapunk a kyr jogrendről, az alapvető jogelvekről, az ítélkezési gyakorlatról és fonákságairól, valamint a nem kyr népelemek életéről a kyr társadalomban és még egy kis filozofálásra is jut idő az igazság kétarcúságáról. Viszont mindezt a történetnek és a karakterépítésnek alárendelve, azzal koherensen, sosem öncélúan.

Ahonnan én látom a regény legtöbb erénye abból a tényből táplálkozik, hogy egy igen kiérlelt alapra épít (a szerző bevallása szerint egyes novellák már 2008–2009-ben elkészültek), valamint nem akar nagyobbnak látszani, mint ami és ami még fontosabb: tiszteletben tartja az olvasó idejét és szórakozását.

Hogy negatívumokat is említsek – hiszen a kiadó is figyeli a Molyos felületeket és van tér a fejlődésre – , a regény messze legnagyobb hiányossága, hogy egy osztott világhoz készült, amelynek meg vannak a maguk szabályai. Ezzel az égvilágon semmi gond, mivel az ilyen alkotói tereknek ez a sajátossága, de a regény sajnos a modernkori M* könyvekre jellemzően kissé szervilis módon tartja tiszteletben ezeket a szabályokat, amely túlbuzgóságnak egyenes következménye, hogy erősen rombolja a könyv élvezeti értékét. A könyvhöz odacsatolták a szinte már kötelező nagyjából 30 oldalas függeléket, benne minden földi jóval. Erősen tartom, hogy amit 280 oldalban előzőleg nem sikerült a történet szerves részeként elmagyarázni, az a szöveg szempontjából sokkal szerencsésebb, ha nem is kerül magyarázatra. Ha valami magyarázatra szorul, akkor lábjegyzetek használata a függelékes megoldásnál sokkal kevésbé vet ki az élményből.*
A másik dolog, amelyet a Bosszúangyal kötelező elemként megkapott, az a MAGUS könyvekre jellemző szókészlet. Itt nem elsősorban a népnevekre vagy más Ynev specifikus szavakra gondolok (ezt a vonatkozó hatodkori novellában kifejezetten jól kezeli az író), hanem a kötelező szófordulatokra (pergamenszáraz bőr), és RPG-ből beragadt agyatlanságokra (páncélokról nyakra főre lepattanó nyílvesszők), valamint a minden MAGUS könyvben kötelező „érményi helyet” és a „lemezek közti” illesztéseket megtaláló nyílvesszőket.

A negatívumok között fel lehetne sorolni a korai regényekre jellemző hibákat (pl. a karakterek döccenőit, vagy többivel összehasonlítva gyengébb részeket: ez itt talán a hetedkori szál vagy a lezárás lehetne), de ezek fejtegetését azért érzem feleslegesnek mivel többé-kevésbé magától értetődőek, ahogyan (az író fejlődési pályájából láthatóan) az is, hogy a következő szövegben már valószínűleg egyáltalán nem lesznek jelen, emellett pedig a regény annyira őszinte és szórakoztató, hogy a kis hibák egyáltalán nem vesznek ki az élményből. Nagyon jó érzés volt egy M* könyvön újra izgulni és várni a végkifejletet.

Ha a Kígyószívre az említett hibákat sikerülne kijavítani, és megtartani a Bosszúangyal színvonalát, én már nagyon elégedett lennék. Addig is a könyv megkapja a maga négy csillagát**: szólok, hogy nálam M* regényben ezt a szintet csak Chapman, Renier, Sherwood meg Boomen hozza.

*Ahogyan azt a párhuzamosan olvasott Fekete Turlogh és a kelták is ékesen bizonyítja. A függeléket pedig oda lehet QR kódozni a könyv végére, épp ezért létezik az Ynev.hu.
**Egy negyed csillag a kiirthatatlan optimizmusom miatt. :-)

>!
Delta Vision, 2016
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951798

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!