A képzelet birodalmai – Erdőkerülők

Rovatgazda
!
>!
vicomte MP
Merítés

A képzelet birodalmai – Erdőkerülők

Beharangozó

Mivel július folyamán a rovat mindkét szerkesztője kivette a jól megérdemelt nyári szabadságát, ezért ebben a számban egy viszonylag rövid és szellős (ami, lássuk be, a jelenlegi dög melegben igencsak felüdítő :D) rovatot hoztunk össze.

A nyár a fantasztikumban – vagy az azt megelőző mítoszok világában – két fő asszociációt ébreszt az emberekben. A hagyományos, optimistább világkép szerint ez az évszak a bőség, a termés, az élet derekának, az aranykornak a szimbóluma. Az Ars Magica Szerepjáték például a négy évszak metaforáival írja le egy varázslókból álló közösség ("conventus") életszakaszait.
„Ahogy idősödünk, és testünk is erősödik, már a Nyár gyermekei vagyunk: csupa erő és önbizalom, bár a nálunk idősebbek ezt még nem ismerik fel. Nyarunk hozza meg számunkra testi és szellemi fejlődésünk csúcsát: erőt, mely rugalmas, hisz tanult a Tavasz hibáiból, ám még nem dermedt meg az Ősz hűvösében.”
(Ars Magica, 96. oldal)

Bár a modern fantasy a nyarat már inkább a nyomasztó hőséggel, a sivatagi és dzsungelbirodalmakkal, a halálosan egzotikus világokkal társítja, mi ebben a számunkban nem így teszünk. :)
Csupán egy rövid, de üdítő sétát tervezünk tenni a fantasy regényekben megjelenő varázslatos, és árnyas erdőkben – bár nem kerüljük el a sötétebb, baljósabb zugokat sem, és reméljük, hogy mások is szívesen barangolnak velünk.

Akik ezen a kies túrán társaink voltak: @kalypso, @Turms, @Vincenza, @tengshilun, @pwz, @Voorhees, @Nympha17, @Lahara, @Gudmundur, @Orsi_olvas, @Veron. @Laza, @Rodwin, @motyi11

18 hozzászólás
!

A Világ-túlja Erdő

A fantasy regények ősei a mítoszok, legendák és mesék, s már azokban is számtalan példát találunk azokra a sötét erdőkre, amelyek mélyén titokzatos helyek bújnak meg és rejtélyes lények élik életüket, amelyek segíthetik, vagy épp gátolhatják a főhősök küldetését.
Az egyik első, viszonylag modern és hazánkban is ismert feldolgozása ennek az ősi toposznak a fenti könyv.

@kalypso:


>!
kalypso
William Morris: A Világ-túlja Erdő

Úgy találtam rá erre a könyvre, hogy véletlenül elém került egy könyvtári polcon amikor épp mást kerestem, és a gyönyörű borító miatt nem tudtam ott hagyni, de nem is bánom. Nagyon tetszett a történet, főként a Medve-emberekkel szimpatizáltam. Ami a fordítást illeti, bár nem olvastam még Morrist eredetiben, én nem szeretem Tandorit, szerintem nagyon kellemes volt olvasni, egy kicsit a Felhőatlasz egyes jeleneteire emlékeztetett a nyelvezete. Elvarázsolt, és most tele van a lelkem boldogsággal. :)

!

Bakacsinerdő

Ha van fantasyszerző, aki történeteiben hőseit igencsak emlékezetes helyszíneken vezeti a végkifejlet felé, az Tolkien.
Már A hobbit is dúskál az olyan leírásokban, amelyek az élénk képzeletű olvasót hol elandalítják, hol pedig gyomorszorító rettenettel töltik el. Gyerekkoromban a Bakacsinerdőben tévelygő törpék és Zsákos Bilbó kalandjait (főleg a pókokkal történő harcukat) igen nyomasztónak találtam, és még most is fel tudom idézni azt a borzongást, amit olvasás közben éreztem.

@Turms:


>!
Turms P
J. R. R. Tolkien: A hobbit

Számomra ez a könyv sokáig a Tolkien-univerzum mostohagyermeke volt. Húszas éveim elején olvastam először, közvetlenül azután, hogy életem első fantasy-regényeként A gyűrűk ura minden várakozásomat messze felülmúlva letaglózott, és egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Így hatalmas elvárásokkal kezdtem bele A babóba is, aminek persze nem tudott megfelelni gyerekmesét idéző stílusával, a történetből ki-kiszólogató narrátorával és a megszokottól eltérő fordításával (Nyelem-Gollam, babó-hobbit, stb.). Egyszóval csalódás volt, és a könyvet hamar el is felejtettem, főleg miután Tolkien A gyűrűk uránál is nagyobb szabású művét, A szilmarilokat is elolvastam.
Nemrég azért került újra a látóterembe, mert gyerekeimnek kerestem felolvasásra alkalmas meseregényeket. Mivel időközben az újrafordítás is megjelent, természetesen ezt választottam, és – ha már lúd – a kritikai kiadást, ahogy az egy hozzám hasonló Tolkien-rajongóhoz illik. A könyvvel úgy haladtunk, hogy a történetfonalat a gyerekeknek olvastam fel, majd utána magamnak elolvastam a kapcsolódó lábjegyzeteket is. Meg kell mondanom, nagyon kellemesen csalódtam: lehet, hogy a (részbeni) újrafordítás teszi, de most már sokkal inkább éreztem a tolkieni univerzum részének ezt a könyvet, mint az első olvasáskor. A történet a vidám, egyszerű kezdet után egyre komolyodik és bonyolódik, hogy a kifejletnél elérje a szokásos eposzi magasságokat. Gyerekeim is nagyon szerették, azóta a legófigurákkal folyton „Tölgypajzsos Szorint” és Bilbót játszanak :)
A könyvhöz, mint kritikai kiadáshoz kapcsolódó tanulmányok és jegyzetek is érdekesek voltak, mert némi plusz bepillantást engedtek az író személyiségébe, gondolatvilágába. Számomra még mindig elképesztő és nagyon tiszteletre méltó az a megszállottság, amivel Tolkien a könyv első kiadása után még évtizedekkel is javítgatta annak szövegét. Az újabb és újabb kiadások előtt hosszú listákat küldött a kiadóknak a szerinte szükséges javításokról, változtatásokról, véleményezte az idegen nyelvű fordításokat, az illusztrációkat*. De pont ez a jó értelemben vett megszállottsága tette őt azzá, aki. Ha nincs ez az elképesztő perfekcionizmusa, mitológiája közel sem volna ilyen terjedelmű és kidolgozottságú, és mi, hardcore rajongók pont ezt szeretjük benne a legjobban.

*Képzelem, ezzel mennyire lehetett népszerű a kiadóinál! :)

>!
Ciceró, Budapest, 2006
376 oldal · keménytáblás · ISBN: 9635395159 · Fordította: Szobotka Tibor, Tótfalusi István
21 hozzászólás
!

Lothlórien

Lépjünk is tovább a pókok járta iszonyatos vadonból, de még maradjunk egy ideig Tolkiennél. A Gyűrűk Urában tényleg számos olyan rengetegen vág át a Gyűrű Szövetsége, amelyek karakteresen különböznek egymástól, és hőseinkre hol küzdelem, hol menedék vár. Ezek közül az én kedvencem mindig is Lothlórien volt, amely a nemestündék honaként mindig is olyan helyként élt a képzeletemben, ahol mintha megállt volna az idő…

@Vincenza:


>!
Vincenza 
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Annyira nagyra becsülöm Tolkient és annyira szeretem, hogy nehezen tudom szavakba önteni mindezt.
Valamiért mindig is úgy éreztem, hogy közel állok Tolkienhez, mintha a dédunokája lennék. Egyszerűen ereklyeként védelmezem a műveit, az alkotásait, főleg, ha valaki a fülem hallatára becsmérli őket.
Sokszor elsírom magam vagy elérzékenyülök, amikor róla olvasok, vagy könyveiből.
Nagyon sajnálom, hogy nem lehet már köztünk, azt hogy nem ismerhetem, egyedül a könyvei által kerülhetek közelebb hozzá. Egy ilyen csodálatos embernek élnie kellene.
*Nehéz sóhaj*
Annak viszont örülök, hogy ránk hagyta ezeket a gyönyörű meséket, amelyek évtizedeken átívelve is -évszázadtól, kortól, nemtől függetlenül- olvashatók és szerethetők. Annyian vették alapul ötleteit és annyian tértek vissza az általa elképzelt alapokhoz, hogy a száma felmérhetetlen. Eddig számottevő azon Írók összessége, akik felülkerekedhettek volna, ezen a részletgazdag, ámulatba ejtő alkotáson.
~A legjobb Író és Mesélő!~

!

Öregerdő

Azoknak akik Tolkien munkásságát nagyra becsülik, és úgy gondolják, hogy egy igazi fantasy regény csak akkor érdekes, ha ahhoz bizony élő geográfia is társul, remek olvasmány lehet ez a kötet, amelyben egyebek mellett Középfölde számos erdejéről is található térkép. Így talán nem csak Fangorn erdejéről, hanem a trilógia elején fontos szerepet kapó Öregerdőről is.

@tengshilun:


>!
tengshilun IP
Karen Wynn Fonstad: Középfölde Atlasza

Karen Wynn Fonstad: Középfölde Atlasza Hiteles földrajzi útmutató J. R. R. Tolkien mitológiájához, A Gyűrűk Ura, A babó és A szilmarilok című művek világához

Ahogy előttem író értékelők is kiemelik, ez a könyv nem az irodalmi értékéért készült, igazából ez már egy fajta „szakkönyv”, ami azoknak az elszánt rajongóknak ajánlott, akik szeretnék mélyen tanulmányozni Tolkien világát. Közérthető nyelven ír, és mind a könyv szerzőjének (illetve akik segítettek neki a könyv összeállításakor), mind pedig a magyar fordítóknak óriási munka lehetett. Nagy gratuláció mindannyiuknak, kiváló munkát végeztek.

!

A hyboriai kor dzsungelei

Howard soha nem volt annyira alapos a helyszínei kidolgozása során, mint Tolkien, de barbár főhőseit előszeretettel vezette a civilizációktól távol eső, dús vegetációjú, buján párálló dzsungelek mélyére, ahol ősi romok között még ősibb rettenet várta, hogy ismét feléledhessen. Az én képzeletemet mindig is felgyújtották az ilyesfajta történetek, így nem véletlen, hogy a mai napig kellemes nosztalgiával idézem fel ezeket az olvasmányaimat…

@pwz:


>!
pwz ISP
Robert E. Howard: Conan, a barbár

Kell egy kis nosztalgia! :)
Nemrég a fantasy, mint műfaj hazai megjelenéséről volt szerencsém egy kis szösszenetet összeállítani az Atlantisz Magazin Moly-adatbázisba töltésének „tiszteletére”:
http://moly.hu/polcok/atlantisz-1-13-1990-91-teljes-sorozat
Ott került szóba Conan, „akinek” sokat köszönhet a magyar fantasy! :) Az egri Régiségvásárban az összefoglaló publikálásával egy időben, szinte napra pontosan „szembe is jött velem” az a bizonyos 1989-es első magyar kiadás – ráadásul grátisz ugrott a hátimba – úgyhogy úgy gondoltam, adózzunk eme szerencsés égi konstellációnak egy Conan olvasással! :D De aztán még ott motoszkált bennem egy emlék is. Valamikor régen, még a 80-as évek elején Apu hozott az NSZK-ból, az egyik kiküldetésről egy Conan de Barbar COMIC-Taschenbuch-ot, méghozzá a 11. részt. Tele remek Conan történettel. A suliban – még az általánosban – komoly Donald- és Turbó-rágó készlethez jutottam az említett képregénykönyv kölcsönzésével. Éssss megtaláltam!!!! Most nézem, 10 történet van benne, de egyiket sem R. E. Howard írta, de sebaj. A 82-es Swarzi-film után minden szavát ettük, még ha németül volt is! :D Amazon.de a barátod, ahol kiderül, hogy ezt 1983-ban adták ki! :)
http://www.amazon.de/Conan-Barbar-Comic-Taschenbuch-11-…
Ez a kis könyvecske azért volt jó abban az időben, mert a végén ott a térkép, ami segített eligazodni ebben a „történelem előtti korban”. Ma már a net fényesre nyalja a „szemünket” e téren! ;D
Ezek után neki is fogtam a könyvnek. Hamisítatlan Swarci-érzés! :) A film hangulatát adja vissza, pedig nem azok a történetek köszönnek vissza, mint a filmben. Határozottan tetszett, hogy itt rövid pórázra van engedve a cselekmény. Rövid kis epizódok Conan életéből, miközben az író végigvezet bennünket ezen a fantasztikus világon. Csak könnyed kikapcsolódásnak ajánlott. Mély tartalmat ne keress ott, ahol olyan nincs. Ez pedig pont ilyen! :D
* * *
Nem mellesleg, 1989-ben ezzel a könyvvel indult a Főnix Fantasztikus Könyvek-sorozat, ami Nemes István szerkesztésében nem másra vállalkozott, mint a fantasy műfaj hazai meghonosítására… Pont az Atlantisz Magazin indulása előtt és a Fantasy Magazin megjelenésekor ezzel a könyvvel nyitott a sorozat. Érdemes a könyv elején Nemes István sorozatszerkesztő A Főnix röptéről (Egy új sorozat elé) írását NEM átugorni! Pont a fantasy magyar megjelenéséről szól! :)

>!
Csokonai, Debrecen, 1989
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630259990 · Fordította: Nemes István
14 hozzászólás
!

Esővadon

Bár Howard epigonjai csontig koptatták az „elveszett civilizáció” toposzt, de szerencsére akadnak olyanok is, akik a vadon mélyén megbúvó ősi birodalmak romjait olyan kreatív módon építik be a történeteikbe, amely messze túlmutat azon, amit egy Conan-történetben megszoktunk.
Ezek közül nekem a kedvencem Robin Hobb sorozata, amelyben az Esővadon és annak lakói az egész világ sorsát meghatározó változások és felfedezések forrásává válnak.

@Voorhees:


>!
Voorhees
Robin Hobb: Őrült hajó I-II.

Kennit kapitány valóra váltotta nagyszabású terve első részét, és megszerezte magának a Viviána élőhajót. A becsvágyó kalózról mintázhatnák a kitartás szobrát, a saját egészségi állapotát és az embereit sem kímélve hajszolja kíméletlenül célját. Ennek eléréséhez nélkülözhetetlen Wintrow Vestrit, a hajó családjának tagja. Az ifjú papnövendéknek rá kell döbennie arra, hogy nemely embereket hiba csak a foglalkozásuk alapján megítélni, és az élet talán számára is többet tartogat, mint a kolostori élet.
Bingtonban forrong a közélet, nagy az elégedetlenség a szatrapa új adói és külpolitikai ballépései miatt. Ebben a bizonytalan helyzetben próbálja a Vestrit család menteni a menthetőt. Mikor azonban kiderül, hogy a család élőhajója kalózok zsákmányául esett, kétségbeesett lépésre szánják el magukat. Reményeiket Althea, a hazatért tékozló lány és különös módon Málta jelentik, aki az olvasó szeme láttára cseperedik kislányból felnőtt nővé.
Hobb lenyűgözően vezeti a történet fonalát, mely tele van meglepetésekkel és nem várt fejleményekkel. A fő cselekményszálra pedig fokozatosan, de nagyon ügyesen építi rá az előzmény történetet. Ismét találkozhatunk a Látnok ciklusból már jól ismert varázslatos lényekkel, és az ott megismert Elődökről is többet tudhatunk meg. A szereplők jellemábrázolása pazar, mindenkinek megvan a saját szála, mely szorosan kapcsolódik a többihez, ugyanakkor előbbre lendíti saját szintjén a cselekményt.
Az olvasmányélmény továbbra is fantasztikus. A mágikus elemekkel mesterien bánik az írónő. Ez a sorozat egy csiszolatlan gyémánt, kíváncsi vagyok, mennyire sikerült feltennie az utolsó kötetnek az i-re a pontot. Amit eddig olvastam Hobb-tól ebben a sorozatban, már elég lenne, lehet még fokozni?

!

Aradsia sárkányvadonja

A tavaly megjelent könyvek között is találni olyan regényt, Az ébredő tüzet, amely a dzsungel mélyén várható kalandokra csábítja az olvasót: egy felderítetlen kontinens, elkorcsosult, torz bennszülöttek, egy rejtélyes okból összeomlott magas civilizáció romjai és sárkányok minden mennyiségben.
Egy vérbeli fantasyrajongó hogyan is mondhatna nemet erre a regényre?

@Nympha17:


>!
Nympha17
Anthony Ryan: Az ébredő tűz

Ebben a könyvben van minden: tengeri csata, forró dzsungel, felfedezésre váró rég elfeledett városok, revolverek és puskák, no meg sárkányok. Sok sárkány. Nagyon SOK sárkány :D
Mindez elsőre azt a benyomást kelti,hogy valami katyvasszal van dolga az embernek, de egyáltalán nem így van. Az író mindent szépen összehozott és egy fantasztikusan jó történet kerekedett belőle egy fantasztikusan jól kidolgozott világgal.
A három nézőpont sem ment egy más rovására. Nem éreztem, hogy az egyik unalmasabb lenne a másiknál, ami sok nézőpontos könyv esetében gyakran bekövetkezik.
Először Clay volt az, akit a legkevésbé kedveltem, de aztán a végén igazi kedvenc lett. Jó volt olvasni, ahogy lassan férfivá ért és felnőtt a ráváró feladatokhoz.
Lizanne igazi belevaló nő volt. Kilóra megvett a csaj. Mostantól a kedvenc fantasy hősnőm hivatalosan is ő.
Hilemore pedig… drága Hilemore, a fess tengerész. Nagyon megszerettem ezt az embert x)
Nem olvastam még az író korábbi sorozatát, de Az ébredő tűz engem határozottan megfogott és a várom a mielőbbi folytatást.

!

Mitágó erdő

Persze az erdő nemcsak mint a cselekmény helyszíne játszik fontos szerepet az egyes regényekben, hanem szimbólumként is. Nem véletlenül bolyongott annak idején maga Dante is az emberélet útjának felén egy nagy, sötétlő erdőben…
A Mitágó-erdő olyan vadon, amelybe igazán mélyen csak a legmerészebbek juthatnak, hiszen nem máson kell átkelniük, mint az emberiség legmélyebb félelmeinek sűrű folyondárjain.

@Lahara:


>!
Lahara SP
Robert Holdstock: Lavondyss

Robert Holdstock: Lavondyss Utazás az ismeretlenbe

A majdnem végénél úgy éreztem, hogy én ezt nem csillagozom, inkább befordulok a fal felé, és soha többet nem megyek erdőbe, de aztán mégis.

Valahogy más hangulatú, mint az első rész. Abba sokkal nehezebben lendültem bele, itt már készen kaptam a világot, valamennyit ismertem belőle, és nagyon érdekesnek ígérkezett Tallis (jó név) gyermekkora a mitágók ismeretével. Útkeresés, felnőtté válás története is, látomásokkal, átalakulásokkal.
Nem könnyű olvasmány, nem egy történet, amit elolvasunk és elfelejtünk. Én átéltem az egész könyvet, éreztem. Elgondolkodtató, tele van jelekkel, ősi.

Többrészes sorozat, és érdekel a többi is.

!

Boszorkányerdő

Az erdő persze nemcsak a letűnt civilizációk hona, hanem mesebeli hely is. Különösen így van ez Patricia McKillip regényeiben, amelyekben az erdők, mintha csak gyerekkorunk tündérmeséit idéznék. Egyszerre bűbájosak és fenyegetőek…

@Gudmundur:


>!
Gudmundur
Patricia McKillip: Boszorkányerdő

Nagyon ritkán olvasok fantasy-t, és az utóbbi időben választott olvasmányaim a zsáneren belül meglehetősen rossznak bizonyultak, úgyhogy kezdtem aggódni, hogy talán nem nekem való ez a műfaj. Már arra gondoltam, hogy fel kell adnom az ide kapcsolódó kihívásaimat, mert nem leszek képes az elvárt mennyiségben olvasni ebből a körből. Most végre megtört a jég. A Boszorkányerdő olyan könyv volt, amilyennek én – hozzá nem értőként – a jó fantasy irodalmat elképzelem, ilyen színvonalú művek megismerésében, felfedezésében reménykedtem. Bár van már pár napja, hogy befejeztem a könyvet, még most is ott van az ágyam mellett, nem tettem még vissza a helyére. Mintha abban bíznék, hogy vár még rám benne egy-két elolvasásra váró történet.

Kezdeném a szöveggel: annyira szép, lírai nyelvezete van a kötetben szereplő két elbeszélésnek, hogy szinte más tudatállapotba ringatott olvasás közben. Bevallom, még az álmaimba is beszivárogtak ezek a történetek. Nem ismerem az angol nyelvű eredetiket, de a fordítók szerintem csodálatos szöveget hoztak létre. Ha ennyire veretes a nyelvezete az eredeti műveknek is, lehet, hogy angolul olvasva nem tudtam volna elmerülni magukban a történetekben, így viszont ki tudta fejteni a hatását a szöveg, és meg tudta teremteni azt a különös és nagyon intenzív hangulatot, ami meghatározó tényező volt az olvasási élmény szempontjából.

Nagyon szerettem azt az egyszerű, tiszta világot, amit Patricia McKillip megalkotott ezekben az elbeszélésekben. Bár 30 év telt el a kötetben szereplő két regény megírása között, az írónő világteremtő ereje mit sem kopott az eltelt idő folyamán. Ez a világ szép, nemes, mély érzelemmel, rejtelmekkel, veszedelmekkel teli; egyszerűség alatt is értelmezhetőt, áttekinthetőt, befogadhatót értettem: nagyon is jól kidolgozottak a hátteret alkotó földrajzi és társadalmi viszonyok, de bemutatásuk nem megy a cselekmény rovására.

Mind a két regény szép, tanulságos emberi történetet mutat be. Azt nem állítom, hogy a reveláció erejével hatottak rám a könyvbeli bölcsességek, de fontos kérdéseket feszeget az írónő, amelyeket sohasem árt újra meg újra átgondolni. A regénybeli karaktereket, a konfliktusaikat, interakcióikat, a helyzetekre adott reakcióikat mély empátiával és emberismerettel ábrázolta a szerző. (Számomra valahol ez is lenne a fantasy lényege – vagy egy jó fantasy erénye – : hogy egy idealizált közegben mutasson be alapvető emberi konfliktusokat és pszichológiai helyzeteket. Mintha a tudatalattiba szállnák alá, ahol szimbólumok jelölik ki a világot, és így élesebben rajzolódnak ki az emberi motivációk, döntések… De lehet, hogy ezzel már messzire mentem.) Szerettem a könyv szimbolikus helyszíneit: az áthatolhatatlan rengeteget, a bevehetetlen hegyet, és azokat a küzdelmeket is, amelyeket hőseinknek – a mellékszereplőknek is – meg kellett vívniuk saját magukkal spoiler .

Amennyire lírai volt a szöveg, annyira volt poétikus a regények mágikus világa is. A varázslás hívás ezekben a történetekben, a dolgok bevonzása, s erre csak az képes, aki fókuszálni tudja figyelmét az elérni kívánt célra. Uralni, legyőzni, megszelidíteni vagy társul elfogadni pedig csak azokat az embereket, lényeket, jelenségeket lehet, amelyeknek van neve, amelyeket tehát megismertünk és meg tudunk nevezni… A hétköznapi helyzetekből, a természet szépségeiből és egyszerű teremtményeiből is áradhat a csoda, az ősök bölcsessége, a mesék igazsága pedig a mágiához nem értő utódok cselekedeteit is segítheti.

Úgy érzem, hogy az előbbiekben szálakra bontottam szét a Boszorkányerdő dús, gazdagon hímzett szövetét; a szöveg szépsége, az erős atmoszféra, a mesés és mágikus világ, a szerethető szereplők és mélyen emberi konfliktusaik, az a varázslatos emberség, ami Patricia McKillip soraiból árad, együttesen, egymástól elválaszthatatlanul teszik számomra nagyszerűvé ezt a kötetet. Megbabonázott – pedig ezt remélni sem mertem.

4 hozzászólás
!

Ólomerdő

De nem kell túl messzire mennünk, hogy varázslatos erdőkbe tévedhessünk: elég, ha Gödöllő mellett letérünk a kitaposott ösvényekről, és máris a népmesék sötét erdejében barangolhatunk, amelyen számos ösvény kanyarog keresztül, ám hogy melyik vezet végül ki…?
Mindenesetre mindenki vigyázzon a lépteire!

@Orsi_olvas:


>!
Orsi_olvas
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Az Ólomerdő az idei évem egyik legnagyobb meglepetése volt.
Teljesen magával ragadott a könyv. Egyszerre modern és népmesei. Egyszerre napsütötte és borongós. Két világ határán egyensúlyoz: mese és családregény egyszerre.

Hihetetlenül fantáziadús és nagyon felkavaró. A Héterdő koncepciója nagyon tetszett. Ebben a különös tündérvilágban vannak sárkányok, csoda barackok, a szél fordultával változik a szereplők jelleme, a varázslatnak súlyos ára van és a felelőtlen ígéretek a halálnál is rosszabbak. A fák önálló életre kelnek, a Végzetnők pedig titokzatos minta szerint szövik a sorsokat.
Ebben a különös világban a szépséges királykisasszony kemény szívű és elcsábítja valaki más kedvesét, a megmentő lovag már elbukott egyszer, a főhős jó szívűsége nem nyeri el jutalmát.

Emese, vagy ahogy édesapja hívj Mese egy átlagos kislány, aki nem mindennapi helyzetben találja magát: gyerekkorának mesevilágában. A szülei boldogsága, sőt szabadsága a tét, felfedezi, hogy a folyton rajzolt irka-firkák hatalommal rendelkeznek. Útja során segítőkre és ellenségekre tesz szert, néha rosszul dönt, máskor jól. Nem csak a Héterdő különös ösvényein barangol, de a felnőtté válás keserves útján is. Felnőtt személyisége most formálódik. Nem csak Rabonbán, de én is kíváncsian várom ki lesz belőle ha felnő.

Csodálatos könyv a varázslatról és a mindennapokról. A szeretetről és annak áráról. A felnőtté válásról, a nehéz döntésekről, önmagunk és mások megmentéséről.

!

Rengeteg

A tavalyi év egyik kritikusok és olvasók által is szeretett, és számos rangos díjjal jutalmazott írása volt a Rengeteg c. regény, amely számos tekintetben a klasszikus, tündérföldön játszódó korai fantasyk egyik egyeneságú leszármazottjának tekinthető.
Bár lehet, hogy az az egyenes ág inkább egy mélyre nyúló göcsörtös gyökér?

@Veron:


>!
Veron P
Naomi Novik: Rengeteg

[…]Lehet, hogy én gondolkodom túl, de az az érzésem, hogy rejtetten igen sok mindenről szól, és rengeteg szimbolikus rétege van – és gyanítom még az újraolvasás is kevés volt az összes felfedezéséhez.
Hogy miről szólt számomra a könyv?
Egyrészt az elszakadásról. A családtól, az otthontól, a gyermekkortól. Amin végül is mindannyian átesünk, így, vagy úgy.
A felnőtté válásról, a felelősség felvállalásáról, hogy hogyan növünk fel a feladatokhoz – mert előbb-utóbb muszáj lesz, bármennyire is nem szeretnénk. (Valahol A varázslók is érintette ezeket a témaköröket, csak ott valahogy kevésbé hatott meg…)
Az egész Agnyeska-Szarkan kapcsolatot, és a varázsláshoz való hozzáállásukat is szimbolikusnak érzem, részben a női-férfi, részben a logikus-ösztönös vonal mentén (varázslás szempontjából olyanok, mint a klasszikus szerepjátékos varázsló-mágus szembeállítás, csak egyik rendszerben sem tudjuk meg, mi lenne, ha egyesíteni tudnánk őket :D)
A Rengeteg szimbolikus rétegeit meg talán az életben nem fogom megfejteni… (bár lehet, hogy csak túldimenzionálom az egészet :) ). Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Rengeteg végül is csak az emberekben eredetileg is ott bujkáló haragot, fájdalmat, irigységet vagy szégyent serkenti burjánzásra. Hogy mi lehet a vége, ha nem tudunk megbocsátani, vagy felejteni, és a harag és keserűség hogy fonhat be mindent, és hogy lehet hatással mindenre a környezetünkben.

Nekem mindenesetre nagyon tetszett a könyv, másodjára is, sőt élveztem, hogy most már olyan apróságokra is tudtam figyelni, amire először nem volt türelmem.
Nem kizárt, hogy egyszer, bár már jóval később, talán harmadjára is előveszem. (Bár ifjúáginak akkor sem tartom…) […]

bővebben és a végén spoileresebben: http://kirantottbaranyfelho.blogspot.hu/2017/07/naomi-n…

!

A Hangakirály vadonja

Szintén tavaly jelent meg Greg Keyes négyrészes sorozatának első két(szer két) kötete, amelyben a korábban szunnyadó Hangakirály ébred fel évezredes álmából, és változtatja rémálomba illően sötét hellyé az idilli királyi erdőt. Persze a király főberkésze nem hagyja ennyibe a dolgot, és igyekszik kideríteni, hogy vajon mi bőszíthette fel ily’ nagyon ezt az ősi istenséget…

@Laza:


>!
Laza
Greg Keyes: Hangakirály

Erről van szó!
Annyi, de annyi rossz fantasyt olvastam tavaly, hogy már kezdtem feladni. De karácsonykor azt mondtam, üsse kavics, tetszik nekem ez a borító, fa alá vele, és beletalált a Jézuska egyenest a közepébe.
Tény hogy hosszú, de nem érződik annak. A sok nézőpont, a kellemes terjedelmű fejezetek és a stílus mind slankítják.
Persze nincs új a nap alatt, hasonlít mindenhez, amit előtte írtak a témában, mégis jó érzékkel találja meg a szerző azokat az apró réseket, amiket mások másképp, vagy éppen sehogy se tömködtek be.
A történet végig cicázott velem, talán ez írja le leginkább az élményt. Elhúzott előttem egy-egy mézesmadzagot, rám hozta a frászt, hogy tudni fogom, mi következik, majd egy hanyag csuklómozdulattal a képembe csapott valamit. Egy fordulatot, egy mondatot, egy figurát.
Egy szó, mint majdnem ezer oldal: kérem a következőt.

!

Elátkozott vidék

Már az egyik első hazai szerzők által írt fantasyben, Wayne Chapman: A Halál havában c. regényben számos egzotikus helyen megfordulnak neves kalandozóink, és a regény végén elvetődnek egy olyan emlékezetes helyre, amelyet évezredekkel korábban egy mágikus kataklizma torzított el.
Ide csak a legtapasztaltabb és leginkább kalandvágyó utazók merészkedjenek! spoiler

@Rodwin:


>!
Rodwin
Wayne Chapman: A Halál havában

Valahogy mindig hadilábon álltam a M.A.G.U.S. könyvekkel. Mikor megismertem gyerekként a fantasy irodalmat, tudtam hogy van egy ilyen világ, de akkoriban, sejtelmem sem volt róla, hogy ez magyar koponyák képzelt birodalma. Talán ha egy, két könyvet olvastam mostanáig, de azt is logikátlanul, és biztos, hogy valaminek a közepébe fogtam. Talán pont ezért nem is izgatott annyira a világ.
Mióta ismerem a moly-t, sok mindenben megvilágosodtam, és legalább ezt az alap sorozatot illő lesz végigolvasnom.
Ynev világa lenyűgöző, és persze földi halandóknak átláthatatlan hirtelen, a sok istennel, idegen szavakkal. Sokszor kellett hátralapoznom, hogy okosodjak. Ez egy kicsit zavaró olvasás közben.
A történet roppant egyszerű, és Gorduin a főhősünk is kedvelhető nyerő karakter. Jó húzás bárdot alkalmazni, sok lehetőség van benne, és az író él is vele. Egy fél világot átívelő küldetés, hirtelen össze verbuválódott csapat, egy titokzatos elf lány, egy nekromanta, kész is a megfelelő koktél, egy élvezetes kalandregényre.
Engem nem zavartak a klisék, élvezetes kis fantasy volt, nem tört elő a grimdark énem, hogy de ez így mennyire egyszerű, és a főhős mindent túlél…
A Halál Havában, beugró lehet akár a fantasy világába is. Kisfiamnak mindenképp ajánlom majd, ha 14-15 éves lesz, és érdekli a téma.
A kiadás elég silány lett, kb alig olvastam, és a ragasztás elszakadt. Pedig én nagyon vigyázva olvasok.

>!
Delta Vision, Budapest, 2008
282 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639679795
6 hozzászólás
!

Szívfa ligetek

Bár Martinnál is vannak baljós rengetegek (főleg a Falon túl) mégis úgy gondolom, hogy egy igazi rajongó nem a Kísértetjárta Erdőben, hanem az Elsők Szívfái között érzi igazán otthon magát, és nyugodtan megpihenhet ott, míg végül fel nem támadnak a Tél szelei.

@motyi11:


>!
motyi11 P
George R. R. Martin: Sárkányok tánca

Két hónap kellett a sorozat végigolvasásához (elég lassan olvasok), és nagyon jól szórakoztam. Vannak persze hibái, én is úgy látom, hogy nyúlik mint a rétestészta, egyre újabb szereplőket és helyszíneket ismerünk meg, időben viszont nem sokat halad előre a történet. Azt sem tartottam jó megoldásnak, hogy a negyedik és ötödik kötet ugyanazt az időintervallumot öleli fel. Nagyon fura volt, hogy már ismert dolgokról olvastam újra, csak más szereplő szemszögéből. Mégsem untam egyáltalán, Westeros térképeit böngésztem, velük örültem, izgultam, bosszankodtam. Most pedig remélem, nem kell már sokáig várni a következőre.


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!