A képzelet birodalmai – Boszorkányok márpedig léteznek!

A wicca iránt érdeklődöknek afféle alap(tan)mű Buckland könyve, aligha tudnék ennél alaposabb összefoglalást ajánlani, tulajdonképpen minden benne van, ami szükséges az átlag laikusok számára, hogy betekintést nyerjenek a „modern mágia” világába.

Első körben azért megjegyezném, a címválasztás nem nyerő. A boszorkány szónak van valami negatív felhangja manapság, a 2000-es években divatba jött konzummágia és neopogányság kapcsán rengeteg, elsősorban a tinédzserlányokat megcélzó regény íródott a boszorkányságról, ennek eredményeként a többség úgy tekint most a wiccára, mint new age-s, spiritiszta bomlásra. Út közben valahol elveszett az, amiről ez a könyv szól, a külsőségek mögött rejlő hit, amitől tulajdonképpen vallás egy vallás.
Külön morfológiai érdekesség, hogy míg a magyar boszorkány szó alakilag a török nyelv basz-, azaz nyomni igéjéből származik (ennek maradéka most például a lidércnyomás szavunk), addig az angol wicca szó a wise, azaz _bölcs főnévből alakult ki. Az egyik tehát alapvetően negatív jelentésből indult ki, a másik pozitívból, ezért sem tökéletes boszorkányként fordítani a wiccát, ugyanis a két szó teljesen más helyről származik, más felhangból. A könyvben egyébként maga Buckland is megemlíti, hogy jobb szereti a wicca megnevezést, pontosan a negatív előítéletek miatt.

Namármost, a wicca nem nevezhető új vallásnak, inkább amolyan visszatérés a régi pogány gyökerekhez, a természet, az öröm, az emberi erő újrafelfedezéséhez. Érdemes megjegyezni – már csak az említett előítéletek miatt is –, hogy a mágiára csupán eszközként tekint, nem úgy, mint tényleges „varázslatra”, tehát a fejezetekben felsorolt bűvös tárgyakat és gyakorlatokat nem a természetfölöttinek uralásának tulajdonítja, hanem az emberben rejlő belső erőének. A mágia, ahogy Buckland írja, másodlagos dolog, afféle szertartásos segítség a hétköznapokhoz, akár a keresztényeknél az oltár, a feszület, rózsafüzér és társai, arra való, hogy keretet adjon a hitvilágnak. Egy plusz dolog, amiért ezt a könyvet ajánlanám laikusoknak: nem akar elhitetni semmi különöset, sőt, a mágiát tudományos alapon is próbálja megmagyarázni, pl. a kristályok gyógyító erejét az elektromos rezgésnek tulajdonítja, a meditációs gyakorlatokat pszichológiai alapon és így tovább, annyi, hogy ezt az Istenségektől eredezteti.

Ja igen, Istenségek: a wicca alapja a duális istenpár, nézőpontja hasonlít az agnoszticizmushoz, lényegében azt állítja, nem tudjuk tényszerűen megállapítani mi rejlik „odafent”. A más vallásokat éppen ezért nem tagadja, hanem elfogadja és úgy véli, végeredményében mindannyian ugyanabban a végső hatalomban hiszünk, csak a különböző korok és népek más-más névvel, szokásokkal, jellemzőkkel tisztelik ezt a hatalmat, de végeredményében minden maszkulin istenforma eredete az Isten, és minden feminin istennő-alak eredete az Istennő. Az egyensúlyi állapotot feltételezi, egyes wicca ágak az Isten és Istennő külön kezelik, mint a két ellentétes erő kivetülését, mások őket is a végső, nemtelen Istenség két pólusának tartják.

Az öröm, persze, arról sem szabad megfeledkeni. A szigorú monoteista vallásokkal szemben a wiccában Buckland nagy jelentőséget tulajdonít az örömnek, a táncnak, a közös szertartásoknak, ez ugyebár megint visszavezet az antik pogány hagyományokhoz, a nyolc „boszorkány-ünnep” lényege is ez (amúgy ezeket biztos ismeritek, a Szent Iván éji máglya-égetés tulajdonképpen az ópogány nyári napfordulóból ered).

A könyv olyan tartalmas, hogy nehéz lenne felsorolni, mi minden van benne, a wicca történelmi bemutatásától a szertartásokon keresztül a „hogyan mondjuk el otthon, hogy wiccák vagyunk?”-típusú témáig minden felmerül, a fejezetek végén pedig ismétlő kérdések és gyakorlatok vannak. Sok a kidolgozatlan rész is, de nyilván nem fér bele minden egy ekkora könyvbe, a mágiáról meg különben is ezer oldalakat lehetne írni, inkább bemutatónak szánta ezt a könyvet az írója az 50-es évek közepén, amikor először előhozakodtak azzal, hogy ők egy ideje már kovenekben űzik a wiccát.

Egyes fejezetek azért nem sikerültek túl izgalmasra, bár ez nyilván érdeklődési kör kérdése is, azért megadom az öt csillagot, mert szeretem a könyveket a maguk témájában értékelni, ilyen szempontból pedig nagyon jól sikerült írás.

A filmből egy rövid részletet láttam csak sok évvel ezelőtt, így csak egy hangulat, egy benyomás maradt meg róla bennem, de a történetre kíváncsi voltam.
Az író nekem pont megfelelő mértékben adagolja a finom humort, a krimit, a misztikumot és a babonákat ahhoz, hogy a könyv végére úgy érzem, szórakoztató, kikapcsolódásnak pont jó könyvet sikerült olvasnom. Emellett a történet ad némi útmutatást a testvéri szeretet mibenlétéről is, ami szintén tetszett. Kifejezetten érdekes volt, hogy az írónő sokszor élt azzal, hogy „előretekintett” a jövőbe spoiler. Emellett sokszor visszamegy a múltba is, így sok előzményt is megismerünk a család életéből.
Bár nagyjából a könyv feléig kellett várnom, hogy valami végre elkezdődjön, mégis érdemes volt elolvasni.

A salemi boszorkanyüldözesröl mar sokan hallottak, tudnak. A törtenet ennek kapcsan irodott, ahol egy teljesen hetköznapinak tünö lany nem hetköznapi sorsat ismerhetjük meg. A könyv mar az elejen magaval ragadott, olvasmanyos, rövidebb fejezetekre tagolt, naploszerü bejegyzesekben irodott. Az utobbinak köszönhetöen olyan erzesem volt, mintha egy igazi naplot tartanek a kezemben, melyet föhösnönk, Mary irt. Mary boszorkanynak született es abban a remenyben küldte edesanyja a hajoutra, hogy az Ujvilagban biztonsagos helyet talal. A könyv viszont ugy erzem nem adott meg nekem eleget es nagyon meg szeretnem szerezni a folytatast, hogy „megnyugvasra leljen” a szivem. Nalam 5/5 :)

Mi történt Salemben?
Mit tekintettek a korban boszorkányságnak?
Miért mészárolja le az ember a szomszédait, akiknek ugyanolyan a bőrszíne, a vallása, a nyelve – akiket 10-20-30-40 éve ismer és alkalmasint kedvel?
Miért Salem? Miért akkor? Miért boszorkányság a vád? (Hiszen itt már nem voltak gonosz katolikusok meg ördögi inkvizítorok!)

Ezekre a kérdésekre keresi a választ a két boszi-szakértő, és meglepő választ adnak. Tudományosan vizsgálják Salem Village eseményeit és népét, szociometriát vázolnak, ismeretségi hálóval operálnak, miközben az eszmetörténet, a hanyatlófélben levő puritanizmus utolsó rúgásai és egy sor olyan dolog is előkerül, ami után nem mondom, hogy 100%-os bizonyosságú választ kapunk a kérdésekre, de meg fogjuk érteni, miről is szólt a világ talán leghíresebb boszorkányvadászata a valóságban.

Amikor megláttam a könyvtárban ennek a könyvnek a második részét, egyből elállt a lélegzetem, felcsillant a szemem, és rögtön odasiettem, nehogy valaki elorozza előlem. Aztán rájöttem, hogy egy sorozatot tartok a kezemben, ezért kivettem az első és második részt is.

Bevallom, hadilábon állok a vámpírokkal, a legtöbb ilyen történetet borzalmasnak találom, de a borító és a fülszöveg meggyőzött arról, hogy esélyt kell adnom ennek a trilógiának.
És milyen jól tettem! Valami fantasztikus volt, amit az írónő alkotott. Még egy ilyen jól kidolgozott, igényes könyvvel nem nagyon találkoztam.
Igen, nagyon részletes leírásokat kapunk, de egyszerűen nem tud unalmas lenni, hiszen olyan gyögyörű az írásmód, és fenntartja az érdeklődést végig. Egyszer sem éreztem vontatottnak, vagy erőltetettnek.

Nagyon tetszett a történelmi szál is, olyan volt, mintha én magam is belecsöppentem volna a különböző korok, helyek világába, varázsába.
Úgy éreztem, mintha én is átéltem volna azokat a kalandokat, éreztem volna azokat az illatokat, érzelmeket, mint a szereplőink.

A karakterek is szépen bevoltak mutatva, látszott, hogy sokat dolgozott rajtuk az írónő. Matthew és Diana kapcsolata nagyon szépen bontakozott ki, és azon kaptam magam, hogy végigmosolygom az egész könyvet, mert másképp nem lehet, annyira aranyosak voltak végig.

Kiváncsian várom milyen izgalmakat tartogat a folytatás, bár abban biztos vagyok, hogy nem fogok csalódni. :)

Nekem már ment is a kedvenceim közé, olvassátok bátran ti is! ;)

Anne Rice Múmiája után kellett két könnyedebb Stephen King könyv, hogy rá tudjam szánni magamat a Boszorkányok órájára. Több mint 1000 oldalszámával elrettentő, főleg hogy nem sok jót vártam tőle. De így is belefogtam és azt kell, hogy mondjam nem bántam meg! Sőt…

A könyv a Mayfair boszorkányok történetét mutatja be, tragédiákkal, gyilkosságokkal, szellemekkel, vérfertőzéssel megtűzdelve. Rice jó szokásához híven, gyönyörű leíró részekkel dolgozik. A karakterek is mind kidolgozottak. A könyvnek a legerősebb része a Talamasca által összeállított Mayfair boszorkányok aktája. Megismerhetjük a különböző korok Mayfair boszorkányait és természetesen azokat, akik szemmel tartották őket. A korok és a helyszínek, akárcsak a szereplők csodálatosan vannak ábrázolva, és ami külön öröm, hogy végig izgalmas, érdekfeszítő tálalásban kapjuk az információkat. Sok helyen krimibe és persze, néhol erős horrorba fordul a történet, de végig pörgős marad. Hiába a nagy terjedelem egyáltalán nem érezzük fárasztónak. Persze vannak gyengébb részek. Ilyen volt számomra Rowan és Michael közös „jelenetei”, a teljes második rész – Lépjünk be a szalonba. Ezt a körülbelül 100 oldalt 5 oldalba kellett volna összesűríteni. Iszonyatosan unalmas volt ez a ház felújításos rész, semmi lényeges nem történt benne, amit ekkora terjedelemben kellett volna kifejteni. Kit érdekel, hogy milyen színű függöny kerül a szobákba? Borzalmas. New Orleanstól már kiütéseket kaptam. Szerencsére az utolsó rész: A Sátán menyasszonya ismét érdekessé és gyors tempójúvá vált. Itt újból beindulnak az események. A könyv vége ijesztő és groteszk, de számomra kissé kiszámítható volt.

Megemlíteném a két főszereplőt: Michaelt és Rowant. Michael a könyv végéig teljesen rendben van a maga Holtsáv-os képességével, szimpatikus, kedvelhető figura. Viszont a legvégére olyan szinten töketlen lesz, hogy az már fáj. Ennyire beletörődöm szereplőt még nem láttam. Ott van a pénze, a kapcsolatai, mindene meg van a jó öreg bosszúhoz és mit csinál? Semmit. Él tovább az elátkozott házában. Rowant egy mondatban össze tudom foglalni. Egy beképzelt, sík hülye, kétszínű, pofátlan kurv@. Ennyire még egy szereplőnek sem kívántam a halálát. Nincs egy pozitív tulajdonsága. A vele kapcsolatos „erotikus” részeket is kicsit túlzásnak éreztem. Viszont a mellékszereplők, mind nagyon jól megírt igazi egyéniségek. A Mayfair rokoni szálak is eszméletlenül jól be lettek mutatva. Kedvenc szereplőim: Deidre, Debora és Petyr van Abel.

A Boszorkányok órája az eddigi legjobb Anne Rice könyv, amit olvastam, természetesen csak az Interjú a Vámpírral után. Több mint 1000 oldalából 800-850 egyszerűen letehetetlen, és ez egy igazán szép arány. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az írónőt, mert ebben a (két) könyvben nem fog csalódni!

Ha lehetséges, ezt a részt még jobban szerettem, mint az elsőt. A szereplőket hamar megkedveltem, főként Belizárt. A történet gyorsan magával ragadott, hiszen egy nem mindennapi jelenséggel találhattuk szemben magunkat. Kíváncsi voltam, hogyan fogják orvosolni a problémát. Érdekes volt ez a spoiler lidérces ötlet. Adrit alapjában véve bírtam, bár a kapcsolatfüggősége olykor kiakasztott. A manós részeken jól szórakoztam. Kedvem lenne felkerekedni és kiruccanni a Börzsönybe, hátha összefutok velük. Talán, ha jobb idő lesz, sort is kerítek rá. :D
Nagyon tetszett, ahogy a népmesei motívumok keveredtek a modern kor vívmányaival. Néha nekem is jól jönne egy varázslós applikáció.
A történet engem teljesen kikapcsolt, izgultam a szereplőkért és ismét nagyon jól szórakoztam.
Igazából egy negatívumot tudok felhozni ellene, és ez a szörnyű borító. Nagyon örülök, hogy e-book formában vettem meg, mert ez a borító, khm…, hogy is mondjam szépen, elég érdekes. Nem szívesen mutatkoznék vele nyilvános helyen.

A tegnapi napon fejeztem be!
Szeretnék gratulálni az íróhölgy első irományához, lenyűgözőre sikeredett!
Már az első pár oldalon belopta magát a kedvenceim közé, nem csak tüneményes szereplőivel, de felépített világával is.
A könyvből érződik a fiatal hangulat, mivel maga az író is fiatalos, így nem tűnik olyan mesterkéltnek, mint az összes többi YA kategóriájú könyvnél, aminél 30-40 év körüliek próbálják beleképzelni magukat a mai fiatalság fejébe (tisztelet a kivételnek! Csak ne öljetek meg kérlek, kommentelők! D: ).
Nagyon óvatosan kell bánni minden szereplővel, mert sok esetben nemhogy az első, de második vagy harmadik alkalommal is teljesen mást fogunk érezni velük kapcsolatban. Mindenki ellenséges, nagyon erős a gyűlölködés és a rosszindulat, ami gyorsan meg is magyarázható azzal, hogy tényleg MINDENKINEK vannak titkaik.
Egyszerűen nem is tudom, hogy kit soroljak fel kedvencemnek, olyan sok akad! Viszont akit nem kedveltem az elejétől a végéig, az egyetlen személy volt (Emily Fay személyében).
Rose és Adriel párosa nagyon bájos, tetszett, ahogy szépen lassan kibontakozik és megfordul az egymáshoz való viszonyulásuk. Tinédzserekhez hűen marcangolják magukat a barátság vagy szerelem elképzelése között.
A könyv olvastatja magát, megfelelő időközönként hagyja pihenni az olvasót, hogy aztán a következő pillanatban egy újabb csavar tornádójába rángassa bele, végül pedig megtépázott ruházattal és frizurával köpje ki onnan.
Nem hagyhatom ki azt sem, hogy a Hazug mesék által nevezett rövid történetes kitérők (igen, a könyvben legalább három cselekményszálat lehet felsorolni, olyan szövevényes!) rendkívül Stephen King-érzést adtak vissza, varázslatosan megborzongatóak és megbotránkoztatóak voltak (külön kötetes kiadásnak is nagyon örülnék!).
Minden olvasó figyelmébe ajánlom, hogy legyen akármilyen picurka is, minden jelre alaposan figyeljenek oda, mert szerepük van a történetben és nem csak hébe-hóba elhintettek valamit, ami végül lezáratlanul maradt.
A kevéske negatívum: Kicsit kiábrándítónak találtam, hogy a faji külsejében lévő különbségekről nem esett szó (annyi persze igen, hogy a vámpíroknak néha hegyes a foguk, pont úgy, mint a vérfarkasoknak, de vártam a szarvakat és/vagy bőrszárnyakat a démonoktól – ettől függetlenül én így képzeltem el őket mindvégig :P).
Rengeteg benne az időbéli ugrás, ami eleinte szokatlan és össze tudja zavarni az olvasót (sajnálom, hogy a karácsonyra nem tért ki részletesebben, érdekelt volna, hogyan ünneplik a varázslények!)
A vége talán egy kicsit összekapott, és mire elértem odáig, már ki is lehetett következtetni, hogy mi történt, bár így is tartogatott egy kis meglepetést.
Mindenesetre egy kerek, lezárt történet ez, nem feltétlenül reménykedem folytatásban, de nem is sírnék, ha lenne!
Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt tudom ajánlani, akik egyszerre szeretik a krimit, thrillert és fantasyt YA kategóriában! :)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három szegény leány. Terka, az árva, akinek életét mostohaanyja és mostohanővére keserítette, Panka, akit a férje állandóan megvert és Rózsa, aki csak egy szerető férjre vágyott, de a kondás lánya nem kellett senkinek. Aztán egy napon az erdőben különös dolgok történtek, a három lány örök barátságot kötött és az erdei boszorkány segítségével kezükbe vették sorsuk fonalát, hogy hányattatott életüket megváltoztassák. Gyönyörűen megírt kalandos történet, ahol főhőseinkre sok megpróbáltatás vár. Micsoda boldogság, hogy még ma is születnek igazi magyar népmesék, spoiler Az írónő mesterien forgatja a tollat, minden szavát öröm olvasni.

Bár ez egy novelláskötet, a Felícia életéből kiragadott szösszenetek tökéletes szinkronban követik egymást, így akár egy önálló történetet is alkothatnának. A könyv nyelvezetét kezdetben furcsáltam, ugyanis a korábbi regényekben nem igazán volt jellemző, hogy a szavak tükrözni próbálják a korszakot, amiben az adott történet éppen játszódik. Persze ezt nem tekintettem negatívumnak, hiszen a szöveg ettől függetlenül is érthető és világos volt, és elég hamar hozzá tudtam szokni a régies kifejezésekhez. A könyv könnyen olvastatta magát, végig érdekesnek találtam – viszont a boszorkányság témáját úgy gondolom, nem merítette ki eléggé. Például szívesen olvastam volna többet arról az időszakról, míg Felícia Budán titokban „boszorkánytanonc” volt. Érdekelt volna, akár a legkisebb részletekbe menően is, hogy a lány mit és/vagy hogyan tanult az idős asszonytól, miben segített neki, miként szerzett tapasztalatot a gyógyításban stb. Tetszett a kor ábrázolása, illetve a valóságban is létező személyek bemutatása. Mária Terézia és az évek során egyre bővülő családja királyi származása ellenére olyan, mint bárki más – ezáltal számomra mind megközelíthetőbbek és emberibbek lettek. A szerelmi szál ellenben ebben a könyvben is csalódásként ért… Vajon ír-e egyszer életében Fábián Janka olyan könyvet, ahol két szereplő szerelmét élethűen mutatja be és valós, megingathatatlan alapokra építi, nem pedig egymás „túlvilági szépségétől” elalélva borulnak egymás karjaiba…?