A wicca iránt érdeklődöknek afféle alap(tan)mű Buckland könyve, aligha tudnék ennél alaposabb összefoglalást ajánlani, tulajdonképpen minden benne van, ami szükséges az átlag laikusok számára, hogy betekintést nyerjenek a „modern mágia” világába.
Első körben azért megjegyezném, a címválasztás nem nyerő. A boszorkány szónak van valami negatív felhangja manapság, a 2000-es években divatba jött konzummágia és neopogányság kapcsán rengeteg, elsősorban a tinédzserlányokat megcélzó regény íródott a boszorkányságról, ennek eredményeként a többség úgy tekint most a wiccára, mint new age-s, spiritiszta bomlásra. Út közben valahol elveszett az, amiről ez a könyv szól, a külsőségek mögött rejlő hit, amitől tulajdonképpen vallás egy vallás.
Külön morfológiai érdekesség, hogy míg a magyar boszorkány szó alakilag a török nyelv basz-, azaz nyomni igéjéből származik (ennek maradéka most például a lidércnyomás szavunk), addig az angol wicca szó a wise, azaz _bölcs főnévből alakult ki. Az egyik tehát alapvetően negatív jelentésből indult ki, a másik pozitívból, ezért sem tökéletes boszorkányként fordítani a wiccát, ugyanis a két szó teljesen más helyről származik, más felhangból. A könyvben egyébként maga Buckland is megemlíti, hogy jobb szereti a wicca megnevezést, pontosan a negatív előítéletek miatt.
Namármost, a wicca nem nevezhető új vallásnak, inkább amolyan visszatérés a régi pogány gyökerekhez, a természet, az öröm, az emberi erő újrafelfedezéséhez. Érdemes megjegyezni – már csak az említett előítéletek miatt is –, hogy a mágiára csupán eszközként tekint, nem úgy, mint tényleges „varázslatra”, tehát a fejezetekben felsorolt bűvös tárgyakat és gyakorlatokat nem a természetfölöttinek uralásának tulajdonítja, hanem az emberben rejlő belső erőének. A mágia, ahogy Buckland írja, másodlagos dolog, afféle szertartásos segítség a hétköznapokhoz, akár a keresztényeknél az oltár, a feszület, rózsafüzér és társai, arra való, hogy keretet adjon a hitvilágnak. Egy plusz dolog, amiért ezt a könyvet ajánlanám laikusoknak: nem akar elhitetni semmi különöset, sőt, a mágiát tudományos alapon is próbálja megmagyarázni, pl. a kristályok gyógyító erejét az elektromos rezgésnek tulajdonítja, a meditációs gyakorlatokat pszichológiai alapon és így tovább, annyi, hogy ezt az Istenségektől eredezteti.
Ja igen, Istenségek: a wicca alapja a duális istenpár, nézőpontja hasonlít az agnoszticizmushoz, lényegében azt állítja, nem tudjuk tényszerűen megállapítani mi rejlik „odafent”. A más vallásokat éppen ezért nem tagadja, hanem elfogadja és úgy véli, végeredményében mindannyian ugyanabban a végső hatalomban hiszünk, csak a különböző korok és népek más-más névvel, szokásokkal, jellemzőkkel tisztelik ezt a hatalmat, de végeredményében minden maszkulin istenforma eredete az Isten, és minden feminin istennő-alak eredete az Istennő. Az egyensúlyi állapotot feltételezi, egyes wicca ágak az Isten és Istennő külön kezelik, mint a két ellentétes erő kivetülését, mások őket is a végső, nemtelen Istenség két pólusának tartják.
Az öröm, persze, arról sem szabad megfeledkeni. A szigorú monoteista vallásokkal szemben a wiccában Buckland nagy jelentőséget tulajdonít az örömnek, a táncnak, a közös szertartásoknak, ez ugyebár megint visszavezet az antik pogány hagyományokhoz, a nyolc „boszorkány-ünnep” lényege is ez (amúgy ezeket biztos ismeritek, a Szent Iván éji máglya-égetés tulajdonképpen az ópogány nyári napfordulóból ered).
A könyv olyan tartalmas, hogy nehéz lenne felsorolni, mi minden van benne, a wicca történelmi bemutatásától a szertartásokon keresztül a „hogyan mondjuk el otthon, hogy wiccák vagyunk?”-típusú témáig minden felmerül, a fejezetek végén pedig ismétlő kérdések és gyakorlatok vannak. Sok a kidolgozatlan rész is, de nyilván nem fér bele minden egy ekkora könyvbe, a mágiáról meg különben is ezer oldalakat lehetne írni, inkább bemutatónak szánta ezt a könyvet az írója az 50-es évek közepén, amikor először előhozakodtak azzal, hogy ők egy ideje már kovenekben űzik a wiccát.
Egyes fejezetek azért nem sikerültek túl izgalmasra, bár ez nyilván érdeklődési kör kérdése is, azért megadom az öt csillagot, mert szeretem a könyveket a maguk témájában értékelni, ilyen szempontból pedig nagyon jól sikerült írás.