SAJTÓ ALÁ RENDEZETT KOITUSZOK
Nem kérdés, hogy Csáth Géza egyike volt a magyar irodalom legkülönösebb figuráinak. Naplóiban dokumentált élete olykor érdekesebb, mint irodalmi teljesítménye. Zseninek indult, tehetségként folytatta, roncsként végezte.
Szellemi és testi hanyatlását unokatestvére, Kosztolányi Dezső írta le a legtapinthatóbban:
„A szer beadagolása után többnyire olvasmányaiba merült, melyeket utóbb nem is válogatott. Egy silány újságcikk, vagy egy középszerű regény, teljesen kielégítette ilyenkor. Éles kritikája nem működött. Amit ebben a lelkiállapotban olvasott, azt benépesítette morfiumos képzeletével, mint a kisgyermek a rossz gyermekversikéket. Ő, aki valaha Puccinit elsőül fedezte fel a magyar közönségnek, és imádta Strauss Richárdot, egy alkalommal eljátszott nekem egy utcai kuplét. Nagyon dícsérte és fejtegette a szépségeit.”
„Leírhatatlanul sokat szenvedett. Vértanú-testén nem volt egyetlen fillérnyi helyecske sem, melyet föl ne tépett volna az oltótű. Tályogok keletkeztek rajta és szíjakkal kötötte át a lábát, hogy valahogy vánszorogni tudjon. Mint orvos, figyelte magát és kísérletezett testével. Váltogatta a mérgeit, a morfiumot a pantoponnal és az ópiummal, de akár a hínárba került úszó, egyre jobban belebonyolódott. Hogy a soványító morfiumot ellensúlyozza, hízókúrát használt arzénnel, minek következtében a fölismerhetetlenségig meghízott. Aztán, hogy lefogyjon, nyomban ebéd után hánytatót vett be. A tűrhetetlen fizikai rosszulléttől sarkallva, egyszer-másszor elhatározta, hogy leszokik a szenvedélyéről és bezáratta magát egy szanatóriumba. Ez azonban aféle jámbor öncsalás volt."
A végkifejlet közismert: 1919 nyarán a bajai elmeosztályon ápolták, innen megszökött, több lövéssel szinte kivégezte a feleségét, az ismételt ápolásból megszökött, végül szeptember 11-én a szerb határnál elfogták, de pantopont ivott, és belehalt a mérgezésbe.
A folytatás itt olvasható: http://www.unikornis.hu/kultura/20161130-szeretkezes-er… ((Megéri kattintani!))
