A hónap magyar írója – Berta Ádám

Rovatgazda
!

(kép: litera.hu)

az asztal végében ül egy szörny

Ismét iszonyú gyorsan eltelt két hónap, máris itt az év utolsó Merítése (tudom, most a novemberit írtuk, de érted), egyben utolsó idei megjelenésem. Legutóbb Hazai Attilát boncolgattam itt: https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-hazai-attila, így hát adta magát, hogy következő főszereplőm is a Hazai-alomból bújjon ki. Végül Berta Ádámra esett a választásom, aki több szálon is kötődik Attilához, de erről majd később.
Berta Ádám 1974. december 29-én született Szegeden (előre is boldog születésnapot!), első novellája 2008-ban jelent meg a Kalligram folyóiratban, azóta is folyamatosan publikál, jelentet meg novellákat és regényrészleteket többek között (és a teljesség igénye nélkül) a Prae-ben, a Műútban, a Mozgó Világban, az ÉS-ben, Literán, meg a jó ég tudja még, hogy hol.
Az SZTE bölcsészkarán, angol-magyar-irodalomelmélet és interpretáció szakon végzett 1998-ban, PhD-jét 2005-ben védte meg ugyanott.
2013-tól 2015-ig volt az Európa Könyvkiadó szerkesztője, majd 2018-ig főszerkesztője, azóta szabadfoglalkozású íróként végzi áldásos, finoman felforgató irodalmi tevékenységét.
Műfordítói munkássága akár külön rovatot is érdemelne, de azzal majd a vége felé foglalkozunk. Na, nem egy rovatnyit, de egy picit, már csak azért is, mert mint most az információkergetés alatt kiderült, nem egy meghatározó könyvélményemet ültette át ékes magyar nyelvre.
De közben meg is elégeltem a saját, bénácska bevezetésemet, úgyhogy talán ugorjunk is neki az egyelőre még rövid, de velős, és sok reménnyel kecsegtető életműnek!


>!
Kuszma P

Eszébe jutott a toklász. Alsó tagozatban toklászokat dobáltak a lányok hajába, de valahogy máshogy hívták őket. Az volt a szex.

16. oldal, Mosquitoes on the Beach

31 hozzászólás
!

(kép: sincerelypeachy.blogspot.com)

oké, már itt sem vagyok

Az Egon nem fáradt, Berta Ádám első kötete 2012-ben jelent meg a Kalligramnál, Kukorelly Endre közbenjárásával, és egyike a legérdekesebb szerzői debütálásoknak, amit eddig volt szerencsém olvasni. A felszínen spontánnak ható, minimalista módra szétfoszló írások egy nagyon rafinált író technikásan és izomból felépített novellakísérletei, amelyekben bátran nyúl mindenhez, amit az irodalomról tud, és azt pimaszul szinte az arcunkba keni. Tessék, itt vagyok. Irodalmasított nemirodalom, ahol szégyenérzet nélkül ad egymásnak találkát Esterházy és Nádas, Douglas Coupland és Hazai Attila, egy hetedik kerületi romkocsma és Dubai, Hemingway, Raymond Carver vagy akár Havas Henrik. Ahol csak tudja, elgáncsolja a klasszikus novellaszerkezetet, a csattanót elkeni, vagy egyszerűen csak elillan valahol magától. Sok szemszögből láttat, ebből adódóan az elbeszélés tempója sokszor döcögős, túlkapásos. Amolyan erőfitogtató bemutatkozás ez, ami nem szégyelli előttünk bontogatni szárnyait, nem bánja a még ott levő tojáshéjakat sem, és mindez a bumfordisága nekem nagyon szerethető könyvvé tette az Egont.
Én sajnos nem tudom olyan szépen megfogalmazni, mint Balogh Ákos, úgyhogy itt idézném kimerítő könyvkritikájának néhány sorát, ami szerintem tökéletesen láttatja, hogyan és miből építkezik Berta írásművészete: „Mivel minden szavunkkal amúgy is szügyig állunk a hagyományban, tán felesleges idézőjelekkel bajmolódni, ám semmiképp nem árt, ha néhány eligazító táblát a miheztartás végett kihelyez az ember. Efféle útjelzőből akad bőven a kötetben. Berta a nyitó novellában (Bari) Nádas Péter Bárány, valamint Mikszáth Kálmán A néhai bárány című írásának szövegeit dolgozza fel úgy, hogy a magyar irodalom eme két jeles bárányát a modern kor kihívásainak megfelelően, „döner szendvicsben” tálalja elénk. Ahogy a bárányok minden utcasarkon leszeletelve (mondjuk nem épp kenyéren, hanem pitában), szendvicsként kerülnek elénk, úgy a szövegek, citátumok is a nagy egészből kihasítva, a mai olvasók fogyasztói szokásaihoz igazítva jelennek meg. Vagyis kissé posztmodern, de túl is lép azon, a hagyományba kapaszkodik, de szét is írja azt.” (https://apokrifonline.wordpress.com/2012/09/09/zsibvasa…)
Sajnos alig olvasott könyv az Egon a Molyon, egyedül @szivtiproimi molytársnőt tudom idézni alant, meg árválkodik még ott egy négycsillagos (@sheni), egy ötcsillagos (@bekadizajn) és egy háromésfélcsillagos (@Brenner), szótlan értékelés, de hátha ez a könyvből kiragadott firka meghozza a kedveteket: http://www.litera.hu/hirek/berta_adam_tobb_pilota


>!
szivtiproimi
Berta Ádám: Egon nem fáradt

Elsőre nem rossz könnyv. Jó, hogy a török szereplővel édesapádról is megemlékeztél. Az első néhány novella a legjobb, késöbb kissé leülnek a történetek, vagy csak én nem vagyok képben veled kapcsolatban.

!

(kép: dailymail.co.uk)

amíg az egész valahogy ki nem fáradt

2015-ben jelent meg Berta második könyve, egyben első regénye, a borítódizájnban és a címben is a sorozatjelleget erősítő Miki nem finnyás, ami az Egon kócos novellái után egyből csavar egyet a gombon, és a Budapesti Skizo vákuumába beereszti az egyszerű földi halandóknak szinte felfoghatatlan celebvalóságot.
A Miki egyfajta bevallott parafrázisa Alan Hollinghurst A szépség vonala című regényének, ahol a beszédes nevű Nick Guest beköltözik a Fedden családhoz, melynek feje egy konzervatív parlamenti képviselő. Az eleinte csak visszafogottan szemlélődő, naiv, ártatlan Nick, akárcsak Miki, a szépséget hajszolva, idővel egyre inkább belekeveredik a felső tízezer kokaintól szúrós szagú világába.
Miki Gyomaendrődről, Kállai Ferenc és Uhrin Benedek szülőhazájából utazik fel Érdre, ahol beköltözik barátjához, a milliomos producercsemete Kornélhoz, annak szuicid hajlamokkal megáldott húgához, Gittához, és a gyors sztárrá válás útjára éppen csak odalépett unokatestvérükhöz, Tomicához. Barátságuk szinte esetleges, eredete homályba vész, olyan, mintha nem is lenne (vagy ha van is, minek?). Titokban tartott szüzessége, a szociális minták hatására saját maga előtt is egyre cikibbé válik, így aztán egy haverjuk, Brúnó által működtetett társkereső fülkében (ami a Szimplában van felállítva, egy amolyan prehisztorikus, vonalas Tinder) összeakad Liával, aki az összes bringás-ördögbotos, squatoló, deáktéri raszta lány egyben, és mint ilyen, a visszafogott, tapasztalatlan, és szinte kényszeresen okoskodó Miki szöges ellentéte. Kapcsolatuk lassan bimbódzik, hősünk végre megszabadul kínzó szüzességétől, és végül minden bujkáló kétség és féltékenység ellenére fülig egymásba szeretnek.
A lány előtt rejtve maradt hűtlenkedések (némelyiktől a pofám leszakadt) dacára szerelmük akkor ér csak törésponthoz, amikor Brúnó felajánlja a párnak, hogy legyenek a potenciális aranybánya társkereső fülkék reklámarcai, mint Budapest első, éterben összejött párja. Miki simán rábólint a dologra, míg Lia elhúzódik az ötlettől, és innentől már csak foszlányokban széteső távolodásukat észlelhetjük, miközben a regény felgyorsul, ahogy az egyre kevésbé finnyás Mikit, felszippantja, rágja, zúzza, nyeli, nyúzza és végül természetesen megundorodva kiokádja a könyörtelen és végtelenül ellenszenves celebvilág. Túl nagy volt a kabát.
Nem gondolom, hogy simán minimalista regény volna. Ugyan a különös, rideg és szenvtelen elemző szemszögből kibontakozó sztori, amit mintha egy folyton Miki körül ólálkodó narrátor mesélne furcsa eperegyperháromban, nincs híján minimalista-módra elrejtett fogódzóknak, amit olvasunk, közben mégis egy igencsak klasszikus emelkedés-bukástörténet.
Ellentétben az Egonnal, a Mikit igen sok moly olvasta, úgyhogy közszemlére is tennék itt néhány ilyen meg néhány olyan véleményt:

@Dominik_Blasir: „Berta Ádám a saját jogán, összehasonlítás nélkül is tökéletesen megállja a helyét a kortárs irodalomban.” (https://moly.hu/ertekelesek/1767820)

@DaTa: „Nos, valószínűleg én ehhez túl prűd vagyok. A magyar Szépség vonala, mondják ezt erről a könyvről, és tulajdonképpen én azt sem szerettem néhány éve.” (https://moly.hu/ertekelesek/2642138)

@Csabi: „A regény ereje inkább a szövegben van, ami jól adagolja a fiatalos stílust, nem viszi túlzásba, nem akar mindenáron egy szleng szótárrá válni, irodalmasítja a hétköznapit. Néha nem értettem, hogy mit is akar mondani, de aztán maga is rájátszik erre, mert a szereplők sem értik, mint mond a másik. Hát így van ez az életben is.” (https://moly.hu/ertekelesek/1850163)

@ppeva: „A szex sokszor túl sok és drasztikus, és bizony sokszor elég ordenáré a stílus. De hát ez az ábrázolt közeg, lassan ha nem is elfogadom, de tudomásul veszem, hogy vannak embercsoportok, akik így élnek, így beszélnek. Örömmel csuktam be a könyvet. Mint a látogató, aki biztonsági üvegen keresztül nézheti kicsit a kannibálokat, aztán elégedetten és épségben hazamehet a megszokott kis életébe.” (https://moly.hu/ertekelesek/1868210)

@TeeTee: „Idegesítő ez a könyv, de valószínűleg annak is szánták.” (https://moly.hu/ertekelesek/1831081)

Egyébként a Miki a rovathoz ajánlott könyvem, a Merítés-szerkesztők ajánlott könyveinek listáját pedig itt találod: https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

A végére már csak annyi maradt, hogy én is feltegyem @cseri (https://moly.hu/ertekelesek/1742848) korábbi, kínzó kérdését: ”Rubint Réka vajon már olvasta ezt a könyvet??”


>!
Goofry P
Berta Ádám: Miki nem finnyás

    – Lássátuk mük vogymuk?
    – Jónézünkmiki!

Te már nem lepődsz meg semmin. Csak kerülöd őket, mint a fertőző betegséget. Jószerivel már a gennyládát sem kapcsolod be, rájuk zárva tartod. Kicselezed a mérvadónak kikiáltott hírportálok ügyesen elhelyezett link-aknáit. Elfordítod a fejedet a bulvárlapok címlapjairól, és csak egy telefonkártyás feltöltést kérsz. „Ami nem kék, az nem kék. Ezek ződre vannak kenve mind” – véled. Mert finnyás vagy. Mert neked meglehetősen lazúrkás e módi. Különben is téged, egyáltalán nem fáraszthat a celebfaktor, ugye? „Nem hát! – röhögsz kajánul a markodba –, de nem ám! Az ki van csukva!” Aztán hirtelen a semmiből hozzád tapad egy ilyen tarkára kasírozott cefet könyv! Többnyire untat. Bár mégis végigolvasod, mert ez a dolgod. „Pfeh, micsoda stíl. Bah, de szutykos görbetükör. Hát ez aztán tényleg tökfasszentos, ahogyan a hímtakonyban szétáznak a lapok.” – ekképp generál rád tolófájást a belterjesen kismagyar reality. De a Story vége mindenért kárpótol. „Jól van, így megy ez!” – valahol felkopik egy talmin csillogó mattos máz…

8 hozzászólás
!

(kép: twistedsifter.wordpress.com)

ráálltak, mint Pavlov a kutyára

2016-ban, alig egy évvel Miki után már meg is érkezett a folytatás, a Baleset az építkezésen, ami ugyan külcsínében tovább erősíti a sorozatjelleget, mégis az Egonhoz, sőt, talán még annál is távolabbra nyúl vissza. Míg a Miki minden apró problémája ellenére egy kifejezetten kerek, követhető és elemezhető szöveg volt, a Baleset novellái nem adják oda magukat ilyen simán, sőt, tán még Egonnál is puritánabbnak és befejezetlenebbnek hatnak.
Szinte már idegesítően normális helyzetekbe csöppenünk bele, Berta hidegvérrel úszik szemben az árral, nem próbálja az olvasót holmi katarzisokkal, csavarokkal és epifániákkal meglepni, épp ellenkezőleg: szinte tökéletesen hétköznapi történések vannak papírra vetve. @Csabi értékelésében (https://moly.hu/ertekelesek/2073975) kifejti, hogy hasonló szerkezetű írásokat Cortázar-nál olvasott utoljára, nekem ez eszembe sem jutott, de amíg jojózó szemekkel körmöltem ezt a cikket az éjszaka, belelapoztam a Nagyításba, és tényleg. Bár Berta nem teremt opálosan vilángoló mikrovilágokat, ezek az írások jóval szolidabbak, indiszponált, belül idegesítően kaparászó szorongásokat és emlékmorzsákat hagyva maguk után.
Az Egonból már ismerős a vaktérkép, amin Berta hányaveti módon átkalauzol bennünket, de már jóval sallangmentesebb, jobban fésült az idegenvezetés módja.
Egyfajta magabiztos, sajátos sutaság is jellemzi ezeket a novellákat, egyre markánsabb saját hanggal bír, és mint ilyen, természetesen megosztó véleményeket hagy maga után. Néhány közülük:

@OlvasóMókus: ”Végül nem kellett csalódnom. Az összes novella nagyon rövid volt, mégis el tudott kapni az adott történésből, élethelyzetből egy fontos momentumot.” (https://moly.hu/ertekelesek/2307355)

@Csabi: ”Nem mondom, hogy minden írás telibe talál, de biztos akad néhány mindenkinek, ami felébreszt valami emléket, valami szorongást.” (https://moly.hu/ertekelesek/2073975)

@ppeva: ”Sok-sok ötlet, jó kis sziporkák, várakozást keltő indítás, aztán általában se füle, se farka az egésznek. Lapozol, olvasnád a történetet tovább, de kiderül, hogy közben már vége is lett, jön a következő.
A könyv eleje egyértelmű csalódás, a közepére megszokom, hogy ne várjak semmit, a végére érdektelenségbe fullad. Nyomot se hagy. Legalábbis nálam.” (https://moly.hu/ertekelesek/2157160)


>!
olvasóbarát P
Berta Ádám: Baleset az építkezésen

Első ismerkedés az írásaival. Kezdem a címmel, engem egyáltalán nem fogott meg, inkább taszított, olyan mintha egy jegyzőkönyv lenne egy balesetről. Egyébként a kötet borítója sem igazán telitalálat, egy gépészeti kézikönyvre emlékeztet, igaz nem sok olyat forgattam. Éppen egyik novellájából tudható hogyan készülnek ezek a borítok, nem csodálkozom tovább. A Nyugtalanság az én nézőpontomból jobb cím lett volna. Kifejezné azt is, hogy mit éreztem leginkább olvasás közben. A cím nagyon fontos és szoktam is figyelni rá mennyire fog meg, érzem ismerkedésre érdemesnek. A szerző korábbi kötetei nem kerültek a kezembe, de ez a kis kötet pár novellája levett a lábamról. A Horror valami egészen különös atmoszférát teremt, lassan adagolja az aggodalmat, hétköznapi kitérővel közelíti meg a kikerülhetetlent. Bertánál az olvasó sosem lankadhat, nagyon fontos információk vannak elrejtve rövid írásokban, máskor hosszabban kifejtve. Több novellát újból elolvastam és valóban volt valami, amire először nem figyeltem fel. Érdekes szóképekkel, logikai elemekkel dolgozik, többször bújik női szereplők bőrébe. Tetszik, ahogyan a Gumicsere című írásában „a türelmi egység” átalakul, kapcsolatot talál spoiler. Laza keresztmetszetet ad korosztálya mindennapjaiból, munkába járásból, szerelmi kapcsolatokból (Xerxész), családi kötelékekből (Nyugtalanság, Maja és Márk). Ostoba helyzet című írása is nagyon sokrétű, szokatlan témaválasztással.

5 hozzászólás
!

lost in translation

Az egyre magasabb színvonalon megírt saját művek dacára Berta Ádám még mindig inkább szerkesztőként és műfordítóként ismert, mintsem szerzőként.
Mi több, fordítóként valószínűleg a magyar olvasók összes rétege találkozhatott a nevével, már ha vette a fáradtságot, hogy megnézze, ki is volt a ferdítő. Legyen az horror, kortársszép, nyári lektűr, életrajz vagy valami paranoid outsider-regény, Berta megbízható színvonalon tudja mindet megszólaltatni.
A teljesség igénye nélkül következzék néhány fordítás, ami a nevéhez fűződik. Egyik korai nagy kedvenc íróm, a kanadai Douglas Coupland Barátnő kómában című regényét pl. ő ültette át magyar nyelvre. A kanadai írónak ugyan nem ez a legjelentősebb könyve (mert az nyilvánvalóan még mindig az X Generáció), de a nem létező (és nagyon hülyén is hangzó) romantikus disztópia (mivan?) műfajában egy nagyon érdekes és pörgős kötetet ismerhettem meg, amit korahúszasként rengeteget lapozgattam.
A már emlegetett félparanoid outsidereknél maradva: Berta Ádám Hazai Attilával karöltve fordította le Walter Kirn Ujjszopóját, ami lehetne akár az X generációsok egyfajta saját Zabhegyezője is. Nem, sosem fogom Rozsban a fogónak hívni, hiába áll közelebb az angol eredetihez.
És ha már ezredszer is bedobtam Hazai nevét, hadd térjek ki néhány, rovatom alanyával közös szálukra, hisz nemcsak a közös fordítás fűzi őket össze, hanem személyes barátság is, olyannyira, hogy már megalakulásától kezdve munkatársa a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékérének(?), 2017-től pedig a kuratórium tagja is, illetve ugyanabban az évben tagja volt annak a zsűrinek is, akik akkor Tóth Kingának ítélték a Hazai Attila-díjat a Holdvilágképűek című könyvéért. Németh Gábor és Garaczi László (róla itt pötyögtem: https://moly.hu/merites-rovatok/a-honap-magyar-iroja-garaczi-laszlo) mellett főleg Berta Ádám áldásos munkájának köszönhető a korábban csak folyóiratokban megjelent Hazai-novellák egybefésülgetése. Ezen erőfeszítéseinek eredménye lett A maximalista című posztumusz kötet, ami kis túlzással az egyik legjobban szeretett könyv a polcomon.
Fú, de elkalandoztam.
Na de vannak itt még meglepő fordítások. Colum McCann Hadd forogjon a nagyvilága, mely 2009-ben elnyerte a US National Book Award névre hallgató rangos díjat, az ő munkája. Ő fordította le továbbá Carlos Ruiz Zafón A szél árnyéka című regényének végén szereplő bónusznovellát. Karin Slaughter több „vérfagyasztó krimijét” (mondjuk a Nadragulyát vagy a Sikolyt) is Berta ültette magyarra, ezekről nem tudok érdemben nyilatkozni, mert nem érdekelnek még a nem vérfagyasztó krimik sem. Szintén az ő keze alól került ki három novella abból a huszonsokból, amelyek Stephen King Rémálmok bazára című könyvében szerepelnek, valamint Margaret Atwoodnak a Kalligram folyóirat 2010/5. számában megjelent novellája, a Miki nem finnyás kapcsán már emlegetett Alan Hollinghursttól A szépség vonala, illetve az idei év egyik nagy megjelenése, az Aminek álmodom David Lynch és Kristine McKenna tollából.
És biztos vagyok benne, hogy nagyon sok jelentős műfordítás fog a keze alól kikeveredni, ez azonban egyelőre a jövő zenéje.


>!
Chöpp 

A szélhez hangolta magát. Hallgatózott, nem pusztán maguk a széllökések, hanem azok előérzete miatt is. Az egész puszta sejtések révén dőlt el. Sugallatok révén. A szeme felületén érezte előre. Itt jön. Egy idő után már minden egyes hangot ki tudott hámozni a szélből. Még a rovarok járása is útba igazította. Imádta azokat a napokat, amikor a szél dühödten söpört át a réten, és maga is együtt fütyült vele. Ha túl erős lett a szél, ő is abbahagyta a fütyülést, és egész testéből ellene feszült. A szél olyan sok különböző szögből jött, néha mindenfelől egyszerre: fák illatát, a láp szagát, a jávorantilopok kigőzölgését hozva.

199-200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Philippe Petit · szél
!

(kép: bookfrom.net)

húzzá' má' fel, de úgy, hogy ne húzzá' má' fel

2017-ben pedig, folytatva a szinuszgörbét, novellák után ismét regény következik. A molyokat valahogy eddig még ez sem találta annyira meg, egyedül @Kuszma írt róla velősebben, amit alant olvashatsz, meg talán ez a bumfordira sikeredett rovat is meghozza majd a kedveteket.
De előbb egy fontos kérdés: regény ez egyáltalán?
Vagy egymás porhüvelyéből egymás porhüvelyébe átbucskázó, megint csak szanaszéjjel foszló novellák ezek, csak itt még egy új cím sem akasztja meg a folyamot?
A Haramiák Berta Ádám eddigi legkülönösebb munkája, ami megint csak egy csomó kérdőjelet és nyugtalanságot hagy majd maga után, mert sokunkkal történ(hetet)t hasonló trógerség, mint Gáborral és Rékával, tán mindnyájunkat megpróbált már hülyére venni egy „con man”, mondjuk az interneten. Így hát hiába a többször, többféle úton (újra)induló, önmagával és velünk is kirakósozó, tű fokán átbukkanó „történet”, folyamatosan és tudatosan felkelti és lankasztja felpiszkált figyelmünket, pedig néhol kifejezetten embert próbáló, ahogy hámozgatjuk le egymás után a mindenhonnanjövő és mindenfelétartó, soha katarzisig el nem érő, csak arra lustán célozgató rétegeket.
De hát így megy ez, ez az élet követhetetlen láncolata apró trógerolásoknak, elkenéseknek, ötölhatolásoknak, csalásoknak, hazugságoknak, kifejezetten durva átb***ásoknak, míg mi csak kapkodjuk a fejünket, nem tudva, hogy mi van, és akarva-akaratlan aláteszünk valaki másnak. Szeláví.

Búcsúzóul hadd kívánjak jó előre mindenkinek a karácsonyi bejglitől plusz 10 kiló fodros hájat, szilveszteri detoxot, újévi retoxot, családi veszekedéseket, tömegverekedést a plázában, hiszen e rovat hasábjain már csak jövőre találkozunk. Komolyra fordítva a szót, kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok nektek, olvassatok sokat, szeressétek egymást, magatokat meg a többieket. Písz & Láv.


>!
Kuszma P
Berta Ádám: A haramiák

Jó lett volna, ha hosszabb. Akkor talán rájövök, miről szól. Berta átlagemberek történetét kezdi el mesélni, mégpedig korlátozottan érdekes emberek korlátozottan érdekes történetét, hogy aztán a 30. oldal után csináljon valami nagyon különöset – és ezzel a lendülettel az orromra is csapja a metaforikus ajtót. Ez a 30-40 oldal egy sejtelmesen lezárt novella, elméletileg – de Berta nem novellát ír, hanem ezen a ponton a szöveg eddigi statisztáit központba helyezve új történetet kezd, és aztán megint újat, és megint. Magyarán: ez a kisregény nem más, mint egy ötször-hatszor elkezdett, de soha be nem fejezett regény. Mindazonáltal nem rossz, sőt. Egy percig sem fordult meg például a fejemben, hogy a következő oldalt akár ki is hagyhatnám. Végig érdekelt, Berta hogyan zongorázik az olvasói elvárásaimon, hogyan megy szembe az előfeltételezéseimmel – játszik, mint macska a gombolyaggal. És ez engem izgalommal tölt el. De amúgy is: bármit olvastam eddig Bertától, az a maga módján mindig izgalmasnak találtatott. Ez nyilván jó jel.

19 hozzászólás

A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!