A hónap külföldi írója – Richard Brautigan

Rovatgazda
!

(Kép forrása: spoiler )

melyik volt előbb, a tó vagy a hattyú?

E havi rovatom középpontjában egy furcsa kis állat áll, egy különös, kicsi (egyébként igen magas) figura, aki valahol a posztmodernen innen, ám a beatirodalmon túl hozta létre saját, simogatóan bárdolatlan világát, melyet mindkettőbe csak finom erőszakkal lehet beleszuszakolni. Ez a figura pedig nem más, mint Richard Brautigan.
Richard a Washington állambeli Tacomában született 1935. január 30-án, egy Lulu Mary Keho nevű pincérnő, valamint egy Bernard Frederick Brautigan Jr. nevű gyári munkás nászából, ők azonban szétmentek még a kis Richard születése előtt. Az író – saját állítása szerint – mindössze kétszer találkozott életében biológiai apjával, de az apa-fia kapcsolatról nem lebbent fel a fátyol.
1938-ban édesanyja megismerkedett egy Arthur Martin Titland nevű úrral, akitől egy lánya, Barbara Ann született, 1939. május elsején.
Ebből az időből származik Richard első, nagyobb horderejű traumája: édesanyjuk két napra felügyelet nélkül hagyta az akkor hatéves szerzőt és alig kétéves kishúgát egy motelben, a montanai Great Fallsban.
1943-ban anyjuk hozzáment egy Robert Geoffrey Porterfield nevű szakácshoz, akiről fiának azt mondta, hogy a biológiai apja, így 18 éves koráig Brautigan maga is a Richard Gary Porterfield nevet használta, bár a házasság három év múlva megszakadt.
Brautigan szegénységben nőtt fel. Volt, hogy a család napokig nem tudott mit enni, a későbbiekben Richard vadászott és halászott, hogy jusson a konyhába otthon valami.
1950-ben lett a Eugene High School növendéke. 193 centis magasságának köszönhetően az iskola kosárlabdacsapatának tagja lett, valamint az iskolaújság szerzője is, ahol első verse, a The Light megjelent, 1952. december 19-én. 1953-as érettségije után legjobb barátjához, Peter Websterhez, valamint annak édesanyjához, Ednához költözött. Több, mint egy évig élt ott, első San Franciscó-i látogatásáig.
1955. december 14-én kővel bedobta egy rendőrőrs ablakát, feltehetően azért, hogy ágyhoz és ételhez jusson. 25 dollárra megbírságolták, végül a rendőrök, kiszámíthatatlan viselkedése miatt, elmegyógyintézetbe küldték, nevezetesen az Oregon State Hospitalbe, ahol a Száll a kakukk fészkére című Ken Kesey-könyvből készült filmet is forgatták.
Paranoid skizofréniával, klinikai depresszióval diagnosztizálták, tizenkét alkalommal kapott sokkterápiát. Ittléte alatt kezdte el írni a The God of the Martians című művét, amit két szerkesztő utasított el, és a mai napig sem látott napvilágot. 1956. február 19-én lépett ki az intézet kapuján, majd egy rövid ideig anyjával, nevelőapjával és testvéreivel élt, aztán végleg San Franciscóban telepedett le, tokiói és Montana-i megszakításokkal.


>!
gesztenye63 P

Nézzünk szembe a dolgokkal: olyan gyerek voltam, aki nem szereti elvégezni a rábízott feladatokat. Ahol meg lehetett kerülni a munkát, én megkerültem. Azt nem hiszem, hogy lusta voltam, mert sok mindent csináltam, de mindig csak olyasmit, amihez kedvem volt, mert már akkor utáltam a megalkuvást.

!

a patak itt lágyabb, szétterül, mint a sörhas

San Franciscóban minden erejével azon volt, hogy megvesse a lábát íróként. Klubokban olvasta fel és az utcán osztogatta saját verseit, 1956-ban küldte el első költeményeit a The MacMillan Companynek kiadatási célból, de elutasították. Ezeket a verseket aztán az X-Ray Book Company adta ki 2005-ben, Desire in a Bowl of Potatoes cím alatt.
Első publikált verse a The Return of The Rivers volt 1957-ben, ezt követte a rákövetkező évben a The Galilee Hitch-Hiker című gyűjtemény 1958-ban, majd a Lay the Marble Tea 1959-ben.
A hatvanas években a kialakuló hippi ellenkultúra szerves részévé vált, annak dacára is, hogy ő maga egyébként ambivalensen viszonyult hozzájuk. Ennek ellenére el lehetett kapni a The Diggers (radikális-anarchista színészek, performerek és aktivisták csoportja San Franciscóban a ’60-as években) megmozdulásain, valamint a Change nevű ellenkulturális magazinnak a szerzője is volt.
1961-ben egy idahói nyaraláson, amelyen feleségével és lányával vett részt, írta meg két első regényét, amik aztán visszavonhatatlanul feltették őt az irodalom térképére. Ez azonban már egy másik történet…


>!
Csabi P

Számtalan kofferje tömve volt régi holmikkal. Mutatott egy csupa kórház képeskönyvet, az olasz Vöröskereszt adta ki. A könyv első lapját Mussolini fényképe díszítette. Számomra kicsit nehéz volt felismerni, mert nem fejjel lefelé lógott, lámpavason. Az öregasszony azt mondta, nagy ember volt, csak túl messzire ment. – Sose bratyizzon, fiam, a némettel – mondta.

163. oldal (Egy déli tábornok az amerikai polgárháborúban)

Kapcsolódó szócikkek: Mussolini
!

fenekének látványára felfrissült az evolúcióba vetett hitem

Az idahóban született két regény közül elsőként az Egy déli tábornok nyugatról jelent meg 1965-ben. A mű a lökött Lee Mellonról szól, akit az a tévképzet(?) gyötör, hogy egy a californiai Big Surből való konföderációs tábornoknak a fia. A tábornoknak nincs nyoma a történelemkönyvekben, Lee pedig mindent követ megmozgat, hogy a nyomára bukkanjon.

„Ez valami egészen más volt és egészen elsöprő. Brautigan két kisregényében beszél a magányról, a sodródásról, a csalódottságról, az időről, ami nem gyógyít be semmit, de mégis elsodor talán olyan események mellől, melyben a halál a főszereplő. (Meg persze krokodilokról, békákról, borsos paradicsomokról, hamburgerekről stb.)” @Dana (https://moly.hu/ertekelesek/1052196)

Az emberi érzékelések, hiedelmek és a valóság közti pengevékony határvonalon táncoló, fekete humorú fabula megjelenésekor nem keltette fel a kritikusok érdeklődését, és igen gyengén fogyott. Egészen az 1967-es Pisztrángfogásig kellett várni, hogy Brautigannak, és vele együtt első regényének a kultusza is kialakuljon.


>!
Impertinens

Lee Mellonnak természetesen nem volt rá pénze, hogy újra bekapcsoltassa a gázt és a villanyt, tehát felkutatta a fővezetéket, és megcsapolta. Ilyenformán módja nyílt a főzésre és fűtésre, bár a szolgáltatást tökéletesen megzabolázni nem tudta. Következésképp, ha bekapcsolta a gázt a sebtiben bütykölt szeleppel, és égő gyufát tartott oda hozzá, hatlábnyi kékes láng ugrott a plafonnak.
Valahol szert tett egy régi petróleumlámpára, azzal a világítás is el volt intézve. Kölcsönzőjegye volt az oaklandi közkönyvtárba, azzal meg a szórakozása volt elintézve. Az orosz klasszikusokat olvasta, abban a jelentőségteljes hangnemben, ahogy az emberek ki szokták jelenteni: „Az orosz klasszikusokat olvasom.”

!

egy öregasszonyt összetévesztettem egy vermonti pisztrángpatakkal

Az előző regény sikertelenségének fényében nagyon meglepő, hogy amikor a szintén még a ’61-es idahói nyaraláson íródott Pisztrángfogás Amerikában 1967-ben végül megjelent, mennyire rá tudott tapintani a kontinens hangulati ütőerére. Egy habókos, igazán csavarodott író képe rajzolódik ki a mű sorai között, aki a világ iránt érzett flegma, árnyalt megvetése ellenére is kétségbeejtően derűs regényeket tudott írni.

„Nehéz megmondani miről szól a Pisztrángfogás. A pisztrángfogás egy törpe, vagy hogy Esterházyt idézzem: Édesapám. A pisztrángfogás a rókatárgy alkonyatkor, a béke, esetleg papucs orrán pamutbojt. Meg a pisztrángfogás pisztrángfogás is. Szóval a pisztrángfogás: minden. Ja, és a semmi is, az is az. Meg majonéz, de ez nem biztos.” @szigiri (https://moly.hu/ertekelesek/987548)

A meseszerű mozaikkockákból, fekete, vagy akár tökéletesen abszurd humorból, vadászatokból, horgászatból, színekből, szagokból, szinesztéziákból, magányból, félelemből és csalódásból összekutyult regényke több, mint négymillió példányban kelt el világszerte, és biztos vagyok benne, hogy a legtöbbekben maradandó nyomott hagyott.

„Laza, röhögős, betojsz néha/sokszor a felvetésein, helyzetein, tragikomikumán, versein és bébijein. Horgászoknak és szabadságra szomjuzóknak egyenesen kötelező olvasmány, a többiek csak óvatosan adagolják, mert kemény anyag, igazi kafkás agymenésekkel.” @Kkatja (https://moly.hu/ertekelesek/2068180)

Absztrakt-szimbolista agymenés, amiben széles mosollyal fogsz elveszni.


>!
ervinke73

A nap olyan volt, mint egy óriási ötvencentes, amelyet valaki nyakon öntött benzinnel, meggyújtotta, és azt mondta:"Hé, gyerek, fogd csak, amíg elugrok újságért",azzal a kezembe nyomta, és nem jött vissza.

14. oldal

!

talán épp zuhogott az eső
ez az én nevem

1968-ban már meg is érkezett a következő regény, a Görögdinnye édes levében. Gyönyörű, zagyvásan festett, apokaliptikus álomvilág.

„A közösség ősi minták szerint tengődik, kollektív ambíciói nincsenek, az egyénit meg szimplán csak letörik. Mitikus külső ellenségek fenyegetik az embereket, és az egyetlen sötétségből kifelé mutató iránytű valamiféle kulturális kezdemény, esetünkben a könyvírás, amiről speciel senki sem tud semmit – az író sem, de legalább megvan a szándék és a vágy.” @Ákos_Tóth (https://moly.hu/ertekelesek/2751429)

Az elhunyt civilizációnkat követő, eseti univerzumban minden változik, de legalábbis szinte semmi sem állandó. Sok minden készül itt dinnyecukorból, a hét minden napján más színű nap virrad, más színben pompázó dinnyéket adva a közösségnek.

„Brautigan igen tág teret kínál fantáziánknak. Ám azzal a kevéssel, amivel felvázolta nekünk KIThALÁLomot, egyben máris korlátokat állított fel olvasói számára. Szűzi fehéren kellene tehát hagyni a könyv lapjait, s egyszer úgy isten igazán el kellene engedni a fantáziánkat!” @SteelCurtain (https://moly.hu/ertekelesek/1986135)

A végén levágott orrokból emelt buckán üldögélve talán elkészül az első könyv évtizedek óta. Talán ez lesz az a könyv, ami majd elmeséli, hogy.


>!
Chöpp 

Gondolom, kezd érdekelni, hogy ki vagyok, csakhogy én azok közé tartozom, akiknek nincs igazi nevük. Rajtad áll, mi a nevem. Nevezz annak, ami épp eszedbe jut.
    Eszedbe jut valami, réges-régen történt: valamit kérdeztek tőled, és te nem tudtál válaszolni.
    Ez az én nevem.
    Talán épp zuhogott az eső.
    Ez az én nevem.
    Mondjuk, valaki megkért, hogy tedd ezt vagy azt. Te megtetted. Aztán azt mondták, nem jó, nem így kellett volna. – Elnézést a hibáért – mondtad, s tudtad, kezdheted az egészet elölről.
    Ez az én nevem.
    Esetleg egy gyerekkori játék: megöregedtél, a székedet az ablak mellé húztad, s ahogy üldögélsz, egyszer csak feldereng benned egy emlék.
    Ez az én nevem.
    Mondjuk, sétáltál valamerre. Körös-körül virágok voltak.
    Ez az én nevem.
    Talán épp egy folyó tükrébe bámultál. Melletted állt, aki szeretett. Most mindjárt megérintenek. Érezted, még mielőtt megtörtént. Aztán megtörtént.
    Ez az én nevem.
    Vagy hallottad, hogy valaki messziről kiált. A hangjuk, mintha visszhang szólt volna.
    Ez az én nevem.
    Mondjuk ágyban feküdtél már, kerülgetett az álom, nevetgéltél, mókáztál, magadban, hogy jól végződjék a napod.
    Ez az én nevem.
    Vagy valami finomat ettél, és egyszer csak már nem tudtad, mit eszel, csak a falat jó ízét érezted a szádban.
    Ez az én nevem.
    Mondjuk, épp éjfél körül járt, és a tűz úgy zúgott a kályhában, mint a harang.
    Ez az én nevem.
    Talán rosszul esett, amikor elmondta azt a dolgot. Másnak is elmondhatta volna aza a lány: valakinek, aki jobban ismeri a problémáit.
    Ez az én nevem.
    Mondjuk pisztrángok úszkáltak a tóban, de a folyó csak nyolc hüvelyk széles volt, és a hold ott ragyogott KIThALÁLom felett, és a görögdinnyeföldek izzottak a fényben, és mintha minden szál növényből felkelt volna a hold.
    Ez az én nevem.

12-13. oldal

!

kezdett úgy tekinteni rá, mint valami fadudorra

E havi ajánlott könyvem, A gyep bosszúja Brautigan egyetlen, magyarul is létező novelláskötete, mely 1971-ben jelent meg. A könyv 1962 és 1970 közt született, rövid, bölcs írásokat tartalmaz, brautiganeket, kicsi, emberi momentumokat egy meggyűrt polaroidfotón. A Merítés szerkesztőinek összesített ajánlólistáját itt találod: https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol

„…tudja, hogy az élet olykor merőben kávé dolga (sima földhözragadtság vagy bölcsesség?- ez soha nem derül ki), vagy szarvasra menni lehet, de nem érdemes (tapasztalt vadász, vagy okoskodó hülyegyerek?), és hogy Kalifornia állam részletes története elég rövid (és elfér a Sixtus-kápolna banki ügyféltérre átmentett mennyezetfreskóján) , így képes úgy lezárni a történeteket, hogy nem nyesi meg a horizontot (most képzeljük el, ahogy valaki horizontot nyes…az inkább Bukowski). @bestelelke (https://moly.hu/ertekelesek/385742)


>!
Szilvi_F

Ma már nem csinálnak ilyet a gyerekek. Ma a gyerekek mást csinálnak, és mivel mást csinálnak, vannak napok, amikor egy gyerek szellemének érzem magam, és azoknak a földbe visszajátszott játékszereknek az emlékét fürkészem.

79. oldal

!

finding is losing something else.
I think about, perhaps even mourn,
what I lost to find this

Brautigan sok műve még várat magára magyar nyelven. A teljes életműhöz hozzátartozik az 1971-es, The Abortion című romantikus regény-paródia, valamint a ’74-es, The Hawkline Monster című southern gothic bükkfamese is. 1975-ös a listán következő Willard and His Bowling Trophies, amely egy játékos Hemingway-történet egy papírmasémadárról, bowlingtrófeái gyűrűjében. Ugyanebben az évben jelent meg a Sombrero Fallout is, melyről @teodora a következőket írja: „Annak, aki szereti a költészetet, prózába írva. Könnyű olvasni, fél-egyoldalas fejezetekből áll, akár versszakok is lehetnének, nagyon képszerű, édes, ironikus és megható.” (https://moly.hu/ertekelesek/138979).
1977-ben jelent meg a Dreaming of Babylon, egy 1942 San Franciscójában játszódó pikareszk, fekete komédia egy csetlő-botló, álmodozó magánkopóról. 1980-ban jött ki a The Tokyo-Montana Express, egy 131 rövid állomásra feloszlott novellafüzér, és végül már csak az eredetileg 1982-ben íródott, de akkor még ki nem adott An Unfortunate Woman: A Journey maradt, ami először 1994-ben jelent meg franciául, Cahier d'un Retour de Troie címmel.
Én ugyan nem olvastam még őket, de nagyon bízom benne, hogy egyszer magyar nyelven is világot látnak.


>!
Dün SP

AT THE GUESS OF A SIMPLE HELLO

At the guess of a simple hello
        it can all begin
toward crying yourself to sleep,
wondering where the fuck
        she is.

!

tökéletesen dobozolt múltdarabokkal volt tele a garázs, és száz meg száz hajdani dolog árnyával

Hattyúdala, utolsó tündérmeséje, a Hogy el ne fújja mind a szél 1982-ben jelent meg.

”Nagyon szép, balladai hangulatú elbeszélés, amelyben ott van a mindig visszatérő ritornello: „Hogy el ne fújja mind a szél”, ami „eltöröl” egy régi emléket, és előhúz egy másikat…” @Gelso (https://moly.hu/ertekelesek/1450059)

Richard Brautigan évtizedeken át volt alkoholista, éveken át gyötrődött a kétségbeeséstől és a szorongástól. 49 éves korában, 1984 őszén egy .44-es Magnumot szorított a fejéhez, és öngyilkos lett. Hulláját barátja, a magánnyomozó Robert Yench találta meg október 25-én. Akkor már egy hónapja halott lehetett. Búcsúcéduláján csak ennyi állt: „Messy, isn’t it?”


>!
Miestas

Akkor délután még nem sejtettem, hogy a föld néhány kurta napon belül újabb sírgödörré válik.

(első mondat)


A hozzászólások megtekintéséhez be kell jelentkezned!